Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XX. ÉVFOLYAM, 45. SZÄM 1976. FEBRUAR 22., VASÄRNAP A falvak fórumom Ötvenhárommillió forint értékű társadalmi munka A honismereti mozgalom és az olvasótábor eredményei melőszövetkezelekben dolgoznak. A Hazafias Népfront kongresszusra készül. A legutóbbi tanácskozás óta eltelt négy év munkájáról itt a számvetés ideje. A járás községeiben. Ls a Magyar Szocialista Munkáspárt X. és XI. kongresszusának és a Hazafias Népfront V. kongresszusának határozatai szellemében tevékenykedett a mozgalom. Messzemenően figyelembe vette a járás politikai és gazdasági életének alakulását, jelentős eseményeit, széles körben mozgósított a szocializmus építésére. Az eltelt időszakban tovább fejlődött a szocialista demokrácia, erősödött a hazafiság, a népe-k barátsága, a békéért érzett felelősség és a munkás-paraszt szövetség. A népfront választott testületéi, a bizottságok, elnökségek végrehajtották a kongresszusi határozatokat. Felelősséggel foglalkoztak a társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekkel. Részt vállaltak a községfejlesztési munkák szervezéséből és a lakosság mozgósításából. A testületek munkaterv alapján tevékenykedtek. A tizenegy községi bizottságnak 439 tagja volt, az elnökséginek 91. Az üléseken a megjelenés aránya nem volt minden községben megfelelő, pedig ajánlatos lett volna minden érintett személy jelenléte az egyes témák megtárgyalásakor. A testületek értékelték a nő- és ifjúságpolitikai, a népesedéspolitikai és a közművelődési határozat végrehajtását, a határozatokból adódó népfrontfeladatokat megszabták, részt vettek a tanácstagi és az országgyűlési képviselőválasztás előkészitésében és lebonyolításában. A társadalom- politikai tevékenység keretében különösen nagy sikere volt az anyák konferenciájá- ! nak Abonyban, Albertir- sán, Ceglédbercelen és Ko- cséron. A meghívott családanyák, az üzemek és termelőszövetkezetek nőbizottságainak vezetői a járási és a községi testületek képviselői előtt mondták el gondjaikat és javaslataikat. Azok alapján sok jogos kérelmet teljesítettek. Az alkotmányos munka fontos része a választások előkészítése, a tanácstagok működésének segítése, beszámolóik szervezése, a falugyűlésekkel kapcsolatos teendőle ellátása. E munka során szélesedett a kapcsolat a választók és a megválasztott személyek között. A tanács és a népfront jó együttműködése alapján tájékoztatják a lakosságot a községfejlesztési tervekről. Egyre nagyobb azoknak a személyeknek a száma, akik részt vállalnak a társadalmi munkából, bekapcsolódnak egv-egy létesítmény megvalósításába, a lakóhely szépítésébe, parkosításába. A ceglédi járás lakói négy év alatt 41 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek, a negyedik ötéves terv idején 53 millió 400 ezer forintnyit. A lakosság összefogásán túl, az üzemek jelentős anyagi hozzájárulással támogatják a községpolitikai célok megvalósulását. Dánszentmiklóson a Micsurin Tsz az óvodabővítést, Kocséron a Petőfi és az XJj Élet tsz a napközi otthonos iskola építését segítetté. A községekben a közművelődés fellendítését szolgálják a most megalakuló művelődési munkaközösségek. A legtöbb eredmény a honismereti mozgalomban született. Négy év alatt harmincöt pályaművet küldtek a Pest megyei Levéltárba. közülük egy első, kettő második, három harmadik díjat érdemelt. Kiemelkedő kutatómunkát végzett Antal Do- mokosné négy, Győré Pál három, Pataki Ferenc négy, Szántó József három és dr. Revuczky Béláné négy pályaművet készítve. Az olvasó népért mozgalom keretében, 1975-ben olvasótábor működött Salgóbányán. Ez a táborozás a fiataloknak alkalmat adott a vidék munkás- mozgalmi múltjának megismerésére, irodalmi, földrajzi emlékeinek, természeti szépségeinek felfedezésére. A táborozáson olyan nagy családok gyermekei vettek részt, akiknek szülei a terNépes mezőny állt rajthoz a járási-városi testnevelési és sportfelügyelőség által rendezett téli falusi spartakiád járási döntőjén. A Cegléden lezajlott eseményen, sakkban összesen harmincán mérték össze erejüket. (Az előző években ennyien még sohasem jelentkeztek e sportág küzdelmeire.) Ugyanakkor asztaliteniszben mintegy negyvenen fogtak ütőt. Az indulók közül hiányoztak a kocséri sakkozók, valamint a Ceglédi Állami Tangazdaság dolgozói. A járás; döntő előtt, a községekben házi versenyeket tartottak. Legjobban az abo- nyiak szerepeltek: asztaliteniszben valamennyi verseny- számot megnyertek, s a sakk összetett pontversenyében is — a nyársapátiakkal együtt — eredményesen játszottak. Eredmények Asztalitenisz: Férfi egyes: 1. Kókai (Abony), 2. Drávucz (Lenin Tsz), 3. Madách és Balog (Lenin Tsz). Női egyes: 1. Wiesnerné, 2. Diószeginé (mindkettő Abony) 3. Tóth A. (Lenin Tsz) és Do- náthné (Abony). Férfi páros: l Kókai—Korbély (Abony). 2. Drávucz—Madách, 3. Balogh —Kádas (Lenin Tsz) és dr. Nemcsak az olvasást, az irodalmat szerették meg, jutott idő pihenésre és szórakozásra is. Azóta mind a hetven gyerek rendszeres olvasója a községi könyvtárnak. A béke és barátsági rendezvények keretében, bolgár, cseh, lengyel, NDK és vietnami estet tartottak, több ezer ember részvételével. Ezek az összejövetelek jó alkalmat adtak a baráti országok kultúrájának, fejlődésének, eddig elért eredményeinek megismerésére. A békemozgalomba bekapcsolódott a járás társadalmának minden korosztálya, részesei voltak a nemzetközi béke- és szolidaritási akcióknak. A népfrontmozgiaJom előtt most a falugyűlések lebonyolítása áll. A járás községeiben február 23. és március 13. között tájékoztatást kap a lakosság a népfront eddigi munkájáról, további feladatairól. A tanácsok elnökei a községpolitikai eredményekről és tervekről adnak számot, ismertetik az ötödik ötéves terv céljait. A falvak fórumaim választják meg a községi népfrontbizottságokat. A javasolt személyek névsorát a gyűlést megelőző napon a helyi tanácson közzéteszik. Sziráki Péter Pipicz—Gábor (Jászikarajenő). Női páros: 1. Diószeginé —Donáthné, 2. Wiesnerné— Pozsgai (Abony—Jászkarajenő), 3. Kollár—Hollóné (Nagykőrös) és Tóth A.—Bodrogvá- rj (Lenin Tsz). Vegyes páros: 1. Kókai—Wiesnerné, 2. Korbély—Diószeginé, 3. Drávucz —Tóth A. és Madách—Bod- rogvári. Sakk: Férfi egyes: 1. Kókai (Abony), 2. Lőrinczi (Abony), 3. Komáromi (Abony), 4. Zagyva (Cse- mő). Női: 1. Kovács (Altíert- irsa). (ungureán) Kézilabda Fej fej Nagykőrösön, a Toldi Kupa kézilabda-teremtornán, a Ceglédi VSE női együttese a második fordulóban a Nagykőrösi Toldi DSK 1 csapatával mérkőző tt. Nagykőrös—Ceglédi VSE 11:10 (6:7) CVSE: Szelei — Lengyel, Hódos (2), Molnár (5), Fodor Asztalitenisz és sakk Falusi spartakiád, járási döntő Az abonyiak sikere ■( Másodéves szakmunkástanulók Aki próbálta, ludja: nem is olyan könnyű krémet keverni, s egyenletesen kenni a tortára. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat ceglédi cukrász termelőüzemében a másodéves szakmunkás tanulókat Vég Lajosné szakoktató a Bambi-torta „áthúzására” ta- nítja. Józsa András felvétele Hogyan tovább, mi legyen ? Iskolások — a pályaválasztásról Az általános iskolákban, a 8. osztályokban sok szó esik mostanában a pályaválasztásról, mely gond még a felnőtteknek is, hát még 13—14 éves korúaknak! Hiszen annyi mindent kell figyelembe venni, a népgazdaság igényeit, a gyerek képességeit, rátermettségét, a helyi lehetőségeket. A tanulóknak szükségük van a felnőttek segítségére, tanácsaim. Fontos, hogy a szülők, nevelők tárgyilagosan mérlegeljék a gyermek képességeit. Mert a gyermek hajlamos arra, hogy elrugaszkodjék a valóságtól. Előfordul, hogy fodrász szeretne lenni, pedig nincs kézügyessége. Néha a szülők sem veszik figyelembe a gyermek adottságait, és olyan pályára szeretnék öt irányítani, amelyen, megfelelő képességek hiányában, semmiképp sem boldogulhat. ★ Osztályfőnök vagyok a ceglédi Mészáros Lőrinc általános iskolában. Tanulóink most ismerkedtek meg a város középfokú iskoláival, szakmunkásképző intézetével, lelkesen és nagy tervekkel érkezve vissza a tanulmányi utakról. — Tudod-e, hogy a közgazdasági szakközépiskolában a matematika a legfontosabb tantárgy? Milyen tudással rendelkezel te a matematika területén? — kérdezem „álmodozó" tanulóimtól, akik kettesre, hármasra tudják a tananyagot. Megjelent, már tanulóink kezében a Pest megyei pálya- választási tájékoztató, amelyből pontosan megtudhatják, milyen iskolák találhatók a megyében, s azok milyen képesítést adnak. Néhányan tanácstalanok. Sem a szülők, sem a gyerekek nem tudják még, hol tanuljanak tovább, milyen pályára lépjenek. Töbmellelt (1), Katona (2). Vígh. Csere: Petrányi, Steffner. A hazaiak négy gyors gólt szereztek, átlövésből, de szünetig már Cegléd vezetett, egy góllal. A hajrá fej-fej melletti, izgalmas küzdelmet hozott. Az összecsapás jó értékmérő volt ahhoz, hogy hol tartanak a csapatok a felkészülésben. A ceglédi fiatalok időnként már jól játszottak. I ben fordultak segítségért a Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez. A 8/C osztályból három gyerek kereste fel a budapesti intézetet, ahol képességüket különböző feladatok elvégeztetésével felmérték, és annak ismeretében ajánlottak szakmát nekik. ★ Sokat beszélgettünk a pályaválasztásról. Arra a kérdésre, hogy ki hol kíván továbbtanulni, s miért azt az iskolát vagy szakmát választja, sokféle válasz érkezett. Néhányból idézek. Oláh Ágnes: — Egészségügyi szakközép- iskolába szeretnék menni. Édesanyám ápolónő, az ápolónői szakmát ismerem. Tudom, hogy milyen jó érzés, amikor egy beteg gyógyultan távozik. Ha képesítést szereztem, még tovább is tanulhatok. *■ Balogh Mária: — Gimnáziumba készülök, mert könyvtáros vagy orosz— magyar szakos tanár akarok lenni. Nagyon szeretek olvasni, szeretem a nyelveket, különösen az oroszt. Szívesen foglalkozom a gyerekekkel is. Nagy László is gimnáziumba készül: — Biológusnak készülök, mert szeretem a vadon élő állatokat, különösen a madarakat. Érdekek életük, környezetük. Szeretnék velük kapcsolatban megfigyeléseket végezni. Rimóczi Sándor így tervez: — Autószerelő szeretnék lenni, úgy érzem, célom eléréséhez tanulmányi eredményem is megfelelő. Szeretek otthon is „bütykölni”. A gyakorlati foglalkozáson nagyon odafigyelek. Most a motor részeit tanuljuk. Hubert Zoltán válasza: — Két szakmát választottam. Az első a fapadlózó és műanyagburkoló. Ebben a szakmában a szép és a hasznos összetartozó fogalmak. Ha az első terv nem sikerül, kőművesnek megyek. A nyáron kőművesek mellett dolgoztam. Sokat tanultam a két hét alatt, és nagyon megtetszett a szakma. Korpácsi Klára azt is világosan látja, hogy a tanulásra szánt idő nem elpazarolt idő, később látja hasznát. Többen a gimnázium mellett döntöttek, mert távolabbi céljuk: bejutni főiskolára vagy egyetemre. Folytathatnám még a tanulók válaszainak ismertetését, de gondolom, a felsorolt példákból is kitűnik, gyermekeink jól látják: minden munka szép, ha kedvvel, szívesen végezzük. Bódiss Olga (Megjelent a ceglédi Mészá- ros Lőrinc általános Iskola testületének és munkaközösségének Neveljünk együtt című időszaki kiadványában.) HOLNAP DÉLUTÁN Tanácstagi beszámolók Hétfőn, február 23-án. délután öt órai kezdettel, az újvárosi iskolában tanácstagi beszámolót tart a 10., a 41. és a 42. körzetnek Halasi Sándor, Détári István és Raffai Gyula. Hétfőn délután fél hat órakor kezdődik a 65. körzet lakói számára Varga József tanácstag beszámolója, az Atká- ri tanyában. Este hat órakor hangzik el a mezőgazdasági szakközépiskolában Balázs Sándor tanácstagi beszámolója a 18. körzet lakóinak, a Kinizsi úti iskolában Kovács János és Hegedűs Ferenc beszámolója, a 23. és 24. körzetbelicknek, Bán Lajos és Mohos Imre beszámolója, a MEZÖKÖV Bercsényi utca 16. szám alatti épületében, a 33. és 34. körzet lakóinak, a Bajcsy- Zsilinszky utcai iskolában Gál Mihályné beszámolója az 54., a Talajjavító Vállalatnál Kürti András és Barak József beszámolója az 56. és 57. körzetbelieknek. Falugyűlések A ceglédi járás községeiben a közeli napokban megkezdődnek a falugyűlések. Az elsőket február 23-án, hétfőn este tartják. Albertirsán, a művelődési házban, fél 6-kor, Kőröste- tétlenen ugyancsak a művelődési otthonban, hat órakor tanácskozik a község fóruma. i i