Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-06 / 31. szám
A PEST MEGYEI HÍRLÁP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁQÁS XX. ÉVFOLYAM, 31. SZÄM 1976. FEBRUÁR 6„ PÉNTEK Több fű, fa, virág KRESZ-park a Vörösmarty téren Szervezettebb, hatékonyabb társadalmi munka A városi tanács tavaly ősz- szál rendeletet alkotott a városfejlesztést segítő társadalmi munkával kapcsolatban. Ez 1976. január elsején lépett életbe. Pontosan tisztázza a társadalmi munka fogalmát, végzésének módját és nyilvántartását és intézkedik az élenjárók kitüntetéséről. A rendelet nyomán megalakult a társadalmi munkát irányító és értékelő munkabizottság, amelynek élén Vincze János, a városi tanács elnökhelyettese áll. öt kérdeztük a testület és a város lakossága előtt álló teendőkről. • Hogyan látott munkához a munkabizottság? — Bizottságunk a városi pártbizottság, a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottságának együttes kezdeményezésére alakult meg. Első tennivalónk az ötéves középtávú munkaterv elkészítése volt. és ezen belül megszabtuk az idei évre szóló feladatokat. — Ötödik ötéves tervünk a társadalmi munka minél szélesebb körű elterjesztését irányozza elő. Munkabizottságunk ennek megfelelően fogalmazta meg céljait. Azt a lendületes fejlődést is figyelembe vettük, amely a társadalmi munkában eddig Is megmutatkozott. Amíg a harmadik ötéves terv idején végzett munka hétmillió forintot ért, a most zárult tervciklusban már meghaladta a negyvenmillió forintot. Ezek az eredmények mutatják, hogy — megfelelő irányítással — a végzett munka értéke még fokozható. A város aktívabban tud bekapcsolódni a településhálózat- fejlesztési versenybe is. O Melyek öt évre szóló célkitűzéseik? — Munkatervünk alapvető feladatának teícintjük a város szépítését, továbbfejlesztését. •Teendőink élén a Malorntószél rendezése áll, a Vasutas pályáig. Átgondolt fásítási programot állítunk össze. Gondoskodunk a Vörösmarty tér teljes rendezéséről és a Bem pálya mögötti kiserdőt is rendbe hozzuk. Újra indul a virágos városért mozgalom. • Mi valósul meg ebből 1976-ban? —.. Az élen a Vörösmarty téri KRESZ-park elkészítése áll. Ezzel kapcsolatban együttműködési megállapodás született a városi tanács és a városi- járási közlekedésbiztonsági tanács között. A parkot a város ajándékának szánjuk az úttörőmozgalom megalakulásának harmincadik évfordulójára. — Az idei feladatok közt szerepel a Pesti út bevezető szakaszának parkosítása, hasonlóan az 1974-ben és 1975- ben a Körösi úton végzett csinosításhoz. • Mindehhez milyen segítséget remélnek? — A tervek valóraváltásá- ban a ceglédiekre, az üzemek és a termelőszövetkezetek szocialista brigádjaira támaszkodunk és a KISZ városi bizottságának irányításával, a Itom- munista fiatalokra is. Szükségesnek látjuk a tanácstagok széles körű bekapcsolódását a mozgalomba, ök mozgósíthatják a lakosságot újabb tettekre. 0 A tanács rendelete mikor ad alkalmat az első jutalmazásra? — 1976. április 4. alkalmából ünnepi tanácsülésen adjuk át első alkalommal a CEGLÉDÉRT elnevezésű emlákpla- kettet, a jelvényt és az oklevelet. Reméljük, hogy a szer vezett irányítás és a nagyobb elismerés új lendületet ad a társadalmi munkának. T. T. Délelőtt a rendelőben A fehér ajtón túl segítenek A rendelő várószobájában kellemes a meleg. Űj lakótelep házaira nyílnak a fénylő üvegablakok. — Maga is itt van? — A derekamat fájlalom. — Minek ahhoz orvos? Helyretaposhatná otthon az asszony! — Akkor aztán a balesetiben kötnék ki! A férfitársaság felnevet, majd hirtelen elhallgat. Nem illik ide ez a hang. Ötven-hatvan ember szorong a szobában. Aki ül, előreroskad, mintha ólomkéz szorítaná lefelé. Az állók meg-megmoccannak, nehézkesen. Háttérben a fehér fal, beletűnnek a képbe a fehér arcok. Kölcsey tér, orvosi, várószoba, délelőtt: — Megjött már a doktor úr? — Meg." i — Az jó. A szóval is gyógyít, ahogy bánik az emberrel. Hosszú, mély csend. Nehéz, merev mozdulatok. Az akarat, a tennivágyás egy-egy sóhajba szorul. Az élet megriadt itt benn. Sötét ruhák. Bajok, félelmek, fájdalmak. Kegyetlenül egyszerűbb világ ez. Tegnap még fontos volt az üzemi konyha, a focieredmény és az utcai sár, a tévéműsor és a szomszéd pletykája. Ma, itt, lényegtelen. 2. — Addig ér valamit az élet, míg mellbe nem vágja az embert a nyavalya. — Negyven évig azt sem tudtam, hogy májam van. Most meg éjjel-nappal kínoz. — Engem meg a vesém. A bácsi botra támaszkodik. Kucsmáját kezében szorongatja A hölgy fekete bőrcsizmában, fekete bőrkabátban, fekete kalapban. Arca ijesztően fehér. A fiatalember az ablakhoz imbolyog. Kinyitja. Mohón kapkodja a friss levegőt., Utána a testes, nehezen szuszogó asszonyság behúzza a sötétítő függönyt is, ne bántsa a szemét a kibúvó, fehér fényű nap. A kerek szemű lány szipog. Sápadt. — Mindig azt mondják, még a Deltában is, hogy így az orvostudomány, meg úgy az orvostudomány. A fene se érti az egészet! Minél rafináltabb az ember, annál sunyibb a kórság. Nyílik az ajtó, sorra, szólon- gatják a várakozókat. Csend lesz a váróban, a panaszt elfojtja a gyógyulás reménye. A fehér ajtón túl segítenek. — Jöjjön, Mester bácsi, magán a sor! — Türelemmel ülök, kedves, otthon nincs ez a jó meleg. Rádiószó hallatszik valahonnan. A sípszó delet jelez, zen- dűl a harang. A várószoba már. üres. Fülledt a levegője. A rendelőből kilép a körzeti orvos. A kabátját gombolja, óráját nézi. Legalább hatvan betege volt délelőtt, « még hatvan házban várják az otthon fekvők, akikhez ezután kell mennie. Megjelenése, szava — fél gyógyulás. Költői Adám Lángosok OLVASÓNK ÍRJA Alkalom honismeretszerzésre HOL VOLTAK A DIAKOK? Mi lehet az oka? Ezen gondolkodtam el, amikor január 23-án, a Turini Százas Küldöttség Baráti Köre és a Kossuth Múzeum igazgatósága által, a turini út 99. évfordulóján megtartott emlékülésről eltávoztam. Hiába kerestem a tanuló ifjúságot, illetve annak küldötteit, főképpen a ceglédi Kossuth Gimnázium ifjúságát. Érdeklődtem a rendezőségnél, nem küldtek meghívót az iskolának? Küldtek. A baráti kör különben is minden nyilvános rendezvényére elküldi iskoláinknak meghívóját. Azt biztosan kifüggesztették a hirdetőtáblára, de elkerülte a tanulók figyelmét Az ülésen a ceglédi Ifjúság ükapáinak a „turini remetéhez” tett zarándokújáról Környei Elek újságíró magas színvonalú ünnepi beszédet mondott Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett testvérünk. Nagy Sándor temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Tisztelettel Nagy család. Kik voltak a zarándokok? Legnagyobbrészt felszabadult ceglédi jobbágyok, akik fel- szabadulásukat Kossuth Lajosnak köszönhették, akik, mikor 1848. szeptember 24-én, Kossuth ajkáról, Cegléden elhangzott: „Veszélyben a haza!”, követték őt, s a szabadságharc leverésekor hazahozták a megtépett 48-as zászlót. Azzal a zászlóval, az 1877. január 20-i kemény téli napon elindultak Turinba. A ceglédi gimnázium a küldöttség egyik tagja,' Dobos János városi mérnök hazaszerető áldozatkészségének köszönheti létesülését. A turini százas küldöttség ülésén tette le százezer forintos adományát, abból épült a Kossuth gimnázium, amelynek tanulói valamilyen oknál fogva távol maradtak a 99. évfordulóról Az ilyen ünnepségek, előadások alkalmasak a szocialista hazafiság elmélyítésére, kár elszalasztani őket. A haladó múlt ismerete nélkül sem a jelent, semi a jövőt nem láthatjuk tisztán. Gámán Rózsa ny. gazdasági szaktanár CEGLÉDI APROHIRDETESEK Cegléd, Malomtó-szél 13. számúi ház eladó. Érdeklődni lehet délután. Eladó házhelynek 600 négyszögöl kenderföld. Cegléd VI., Török utca 5 Utcai fél ház. kedvezményes fizetéssel sürgősen eladó. Cegléd X. kér. Szarvas utca 5. sz.___________________ Beköltözhető tanya a Budai úton, 4-es ör- ház dűlőben. B00 négyszögöl termő gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Klément János, Budai úti szeszfőzde. hobbv telkek Ceg1éd Nyársapáton. Szúnyog dűlőben, vasút mellett Szegedi-féle tanya, 800 négyszögöl földdel eladó. Cegléd, Dobó utca 18. 60 mázsa széna és 30 kúp szár eladó. Cegléd. Táncsics Mihály utca 24. Külön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Cegléd. Dobó utca 10/A. Mély gyermekkocsi, jó állapotban eladó. Cegléd. Arany u. 7. Kisgyermek gondozását vállalom 5 hónapos kortól 3 évesig. Választ „Jó gondozás 529 135” jeligére kérem a ceglédi hirdetőbe. Teleki utca ?Q. Megvételre keresek Stíl rekamiét. Választ „Igényes 529 133” jeligére kérem a Magyar Hirdetőbe, Ceg- léd. Teleki utca 30. Eladó 130 kg-os fehér húsú hízó. Cegléd, Teleki utca 4. Eladó jó állapotban levő tanya. 1200 négyszögöl területtel^ Érdeklődni lehet: Cég léd, Sallai Imre utca 3. Csak vasárnap. Eladó 2 személyes réz- ágy és segédmotorkerékpár. Cegléd, Könyök utca 12. Beköltözhető házrész és ugyanott szoba- és konyhabútor eladó. Cegléd, Dózsa György utca 15. Kecskeméten 2 szobás új társasház eladó. Kp. -f OTP. Érdeklődni egész nap. Cegléd Kertész utca 21. Eladó 250 n.-öies porta. Cegléd. Virág utca 35. sz. Eladó kétszintes náz. Cegléd. Fáy lakótelep 2/3. Ábrahámék. Ha esik, ha fúj, kora reggel lán- gosillat lengi be Cegléd városközpontját. Lángos- sütö házikó áll az autóbusz-pályaudvar közelében, előtte várakozók óra. Csendben figyelik, amint odabenn a fürge kezű asszony lepénnyé formálja az öklömnyi kelt- tészta-gömböcöket, s a lepények a forró zsírban pillanatok alatt ropogós köze pú, barna-piros lán- gossá sülnek. A lángossiitőt a vendéglátóipar üzemelteti. ★ — Naponta általában ezerkétszáz lángos sül, de piaci napokon, vagy ha derűsebb az idő, még több is készül — mondja a boltvezetőhelyettes, özvegy Dudás Lászlóné. — Nagyon sokat jelent, hogy az utóbbi ' években javultak munka- körülményeink. Elszívó berendezés tisztítja a csöpp helyiség levegőjét, kaptunk korszerű dagasztógépet. Ebben az évben egy burgo- gonyadaráló kém még. A lángos alapanyaga a liszt, a só és burgonya. A lángossütönek törzsvendégei is vannak. A közeli munkahelyekről ' tízórai vagy uzsonnaidőben, rendszeresen érkezik a „futár”* és szállítja a kért adagot. Van, aki vacsora mellé, hazaviszi, van, aki bablevest főz, s déltájban szalaszt- ja a gyereket, vigyen mellé lán- gost, azzal lesz teljes az ebéd. ★ ' A lángossütöben négyen dolgoznak, váltott műszakban. Januárban körülbelül 30 ezer forintnyi forgal - mat bonyolítottak le. Tóth Mihálynén a sor ezen a napon, ő a lángos- sütő. Keze, mint a motolla, gyorsan jár. Tésztagömbökkel „labdázni” nem is lehet nehéz, gondolhatja bárki. De próbálná csak meg, naphosszat, szinte egy helyben állva, fortyogó zsír közelében! Keze-lába elfáradna. ★ Messzire száll a lángosillat. A buszmegállóban valaki épp most süllyeszti nylonzacskóba, s zacskóstul a táska mélyére a halomnyí lángost. Viszi haza, Törteire. Még ki sem hűl addig, jólesik majd a családnak. (dely) Megy a juhász... .. .de nem ám szamáron, mint ahogy Petőfi Sándor megírta hangulatos versében: idős Lédeczi Benő juhász szánkó elé fogta a lovat, úgy indult dolgára az Örkényi úton. A lovas szánt sokan megcsodálták, hiszen ritka látvány már manapság Cegléden is. Józsa András felvétele FEBRUAR 21-EN: AUTÓSSAL CEGLEDEN Lesz Galaktika-tánc is Farsang ideje van, zenés- láncos mulatságok évadja. A ceglédiek a vendéglátó helyek kirakatait, üvegablakait figyelik. hol, s mikorra- hirdetnek bált az öles plakátok. Néhány farsangi bálnak a városban hagyománya van. A jogászok, a gazdászok bálja mindig népes. Sokan várják a látványos cigánybál napját, amelyet a szépségkirálynő-választás, a bőgőtemetés tesz emlékezetessé. Az idén épp tizedszer rendezi farsangi bálját a Magyar Autóklub helyi szervezete, amelyhez a nagykörösi és az abonyi autósok is tartoznak. A bálrendezők úgy határoztak, hogy az idei autósbált az űrutazás jegyében tartják meg. Lesz Galaktika-tánc, meghódítják a Farsang bolygót, tombola is lesz az est nonstop műsorában. A február 21-1 autósbál színhelye a Kossuth Szálló étterme és pálmakertje. Belépőket és tájékoztatást kérni a klub irodáján lehet, a Kossuth Művelődési Központ előcsarnokában. B. U MOZIMŰSOR Szabadság Filmszínház, Cegléd, szombaton és vasárnap: A kenguru (új magyar film). Szombat éjszakai előadás: Az ezredeseket akarjuk. Vasárnap délelőtt: Zsuzsi és a varázsgyűrű. A kamaramoziban, szombaton és vasárnap: A Verijszkij negyed melódiái (szovjet film). A mesemoziban, vasárnap délelőtt: Mese Szaltán cárról. Abony, szombaton és vasárnap: Nadlra (romantikus szovjet film). Szombat éjszakai műscjir: A halál erődje. Vasárnap délelőtt: A fekete herceg. Albertirsa, vasárnap és hétfőn: Régi falak .(szovjet film). Ceglédbercel, vasárnap: Vádol a felügyelő (román bűnügyi film). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: Mac- kenna aranya (amerikai film). Törtei, szombaton és vasárnap: A fenevad (szovjet ifjúsági film). Táplószele, szombaton és vasárnap: Hosszú búcsú (színes amerikai krimi). Zenei tagozatra Zenei képességvizsgálatot tartanak február 10-én, kedden és 11-én, szerdán délelőtt 9—10 óráig és délután 16—18 óráig a ceglédi zeneiskola földszinti tanári szobájában, az 1969. szeptember 1. és 1970. augusztus 31. közt született gyermekeknek, akik az ősszel kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat. A legjobb képességgel rendelkező gyerekek közül harminc a Táncsics Mihály általános iskola zenei tagozatán tanulhat. AZ ALBERTIRSAI VSE KÖZGYŰLÉSÉN Jó a labdarúgó-utánpótlás örvendetesen sok pártoló tag jelent meg az Albertirsai VSE napokban megtartott közgyűlésén. A sportolóknak és a vendégeknek Radeczky Lászlónak, a nagyközségi pártbizottság titkárának és Magyar Lászlónak, a járási sportfelügyelőség vezetőjének Kovács Lajos, az egyesület elnöke számolt be az elmúlt négy év munkájáról, eredményeiről. Az Albertirsai Vasutasban labdarúgó- és kézilabdaszakosztály tevékenykedik. A labdarúgók három éve kerültek be a megyei I. osztályba, s ott általában a középmezőny élén végeztek. Jelenleg — a korábbinál erősebb mezőnyben — a 10. helyen állnak. A szakosztályban dicséretes nevelőmunka folyik. Az ifjúsági együttes kétszer is (1972—73-ban és 1973—74-ben) megnyerte a megyei ifjúsági bajnokságot, s ugyanakkor a serdülők is megfelelően szerepelnék. A férfi kézilabdá- sok a járási” összevont bajnokságban játszanak, s ott a második helyen állnak. Tavaly az egyesületet megkülönböztetett módon támogatta a nagyközségi tanács, a két termelőszövetkezet és az ÁFÉSZ. Az iskolákkal viszont szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot. Az egyesület elnöksége rendszertelenül dolgozott. A helytelen munkamegosztás miatt az elnök sokszor magára maradt a teendőkkel. A következő évek feladata új sportkombinát építése. A jelenlegi pálya rossz és nem bővíthető. Az új sporttelep helyének feltöltése már megkezdődött. Eddig negyvenezer köbméter földet szállítottak a helyszínre. A tervek szerint két-két kézilabda- és labdarúgópálya épül. Megfelelő helyet kapnak az atlétáit is. Az egyesület új elnökévé Pándorfalvi Sándort választották. U. L. Teremfoci — öt csapattal Terem-labdarúgóba jnokságot rendezlek a közelmúltban Abonyban, ahol, sajnos, a járásból mindössze öt csapat jelent meg. A mérkőzések érdekesek és izgalmasak voltak. A bajnokságot és a járási szövetség által felajánlott vándorserleget Abony I. csapata nyerte, de dicséret illeti Karatetétien mindkét együttesét is. A győztes abonyi csapat legjobbjai: Gulyka, Somodi, Retkes F., Buckó, Gönczöl G. és Knelczer voltak. A játékvezető minden mérkőzést igazságosan, lelkiismeretesen vezetett. (gy. f.) i k