Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-28 / 50. szám
1976. FEBRUÁR 28., SZOMBAT vÁlrfuj) 5 Élénkülő tömegsport A szentendrei járási testnevelési és sportfelügyelőség értékelte a IV. ötéves tervidőszak sportfejlesztési tervének végrehajtását. A járásban és a városban egyaránt 40 százalékkal növekedett a sport- létesítmények száma, s a tömegsportban 45 százalékkal többen vettek részt, mint az előző öt esztendőben. Az elmúlt év szentendrei sportéletét az élénkülés jellemzi. Tizenhárom sportágban mintegy 4500 versenyző és játékos mérte össze tudását, nem volt ritka, hogy egy- egy sportoló több sportágban is küzdött egyesülete színeiben. Elkészült a város új ötéves sportfejlesztési terve is, amely a követelményeknek megfelelően új sportágak meghonosítását is tartalmazza. A tervek szerint ökölvívó-, cselgáncs-, súlyemelő- és kajakkenu szakosztályok alakulnak. A járásban és a városban lezajlottak a sportegyesületi vezetőségválasztó közgyűlések, ahol az eredmények számbavétele mellett sok szó esett a fejlődést elősegítő intézkedésekről is. A minőségi sport fejlesztése mellett elsősorban a tömegsportról, a dolgozók testedzéséről kell gondoskodni — állapították meg sok helyütt a résztvevők. Üj híd a Duna-ág fölött Strandfürdőkkel, iskolákkal, boltokkal gyarapodik a járás Ha a járás idei teljes gyarapodásáról számot kívánnánk adná, több oldalon keresztül sorolhatnánk az új létesítményeket. Lesizmék olyanok, amelyek építése megkezdődik ugyan, de csak jövőre, vagy az V. ötéves terv végére készülnek eL, s vannak olyanok is, amelyeket még ez év végéig birtokba yehet a lakosság. Ezúttal csak a legfontosabbakról számolunk be olvasóinknak. Az egyik legnagyobb beruházás a tahi Duna-híd építése, amelynek előmunkálatai megkezdődtek. Utat építenek, megjavítják a komp állomást, ugyanis néhány napig ismét szükség lesz rá, amikor — várhatóan a nyáron — a jelenlegi öt méter széles, és 200 méter hosszú hídtestet 25 méterrel délebbre vontatják. Addig azonban meg kell építeni az ideiglenes pilléreket, az úgynevezett jármokat. Az új híd építése idején a délebbre költöztetett régin zajlik a forgalom. Az UVATERV mérnökei által tervezett híd 11 méter széles, két nyomsávú, s mindkét oldalán gyalogjáró lesz. A tervezésnél különleges feladatot jelentett, hogy a régi, kesdódmak. (A járás 22 óvodájában igen nagyok a létszámbeli eltérések: míg Budakaiászpn és Pomázon zsúfoltak, addig például Kisorosziban 50, Pócs- megyeren 60 százalékos az óvodák kihasználtsága.) A po- mázi óvodáit is bővítik, s további 50 gyermeknek jut hely az év végén. Az iskolák is e két nagyközségben a legzsúfoltabbak. Ezért Budakalászon a következő 5 év alatt 12, Pamá- zon 8 tanterem épül. A járás kereskedelmi és vendéglátó egységei is bővülnek, korszerűsödnek. Pomázon a HÉV-állomás melletti élelBefejezték a műtrágyázást Tahitótfalun, a Kék Duna mezőgazdasági szakszövetkezetben a héten fejezik be a műtrágyázást. A szövetkezet gépállomásán már túl vannak a téli karbantartási munkálatokon, most a földekről érkező műtrágyaszóró gépeket szerelik le a traktorokról, teherautókról. kény pillérekre kellett szerkeszteni a hídtestet, mert így olcsóbban és sakkal rövidebb idő alatt megépíthető. A hídszerkezet kialakításához 100 tonna acélt használnak fel. A járművek és a gyalogosok 1977 végén haladhatnak át először az új hídon. A másik két létesítmény, a lepencei strand — első medencéjét már a fürdési szezon elején átadják, — és a leányfalui, amelynek bővítése megkezdődött. Ugyancsak a következő hónapokban látnak az építők a budakalászi általános iskola bővítéséhez, s folytatódik a pomázi ifjúsági ház építése. Budakalászon az idén adják át a 150 gyermek elhelyezésére alkalmas óvodát, ezzel a nagyközség gyermekelhelyezési gondjai átmenetileg megolmiszerboltot önkiszolgálóvá alakítják. Pilisszentlászlán szakosítják az üzletet, Pócsme- gyeren és Surányban presz- szót, Szigetmonostoron pedig 100 négyzetméter alapterületű önkiszolgáló boltot nyitnak. Megnyílt az autóscsárda Több hónapos határidőmódosítás után, szerdán megnyitották az egykori postás strand területén az autóscsárdát. A Duna Étterem kilenc és fél millió forintba került. Üzemeltetői, a szentendrei Mathiász János Termelőszövetkezet vezetői remélik, hogy a II. osztályú, teraszos, kerthelyiséges, kétszintes létesítményt hamarosan megkedvelik a Dunakanyarba látogató turisták. ' Közművelődés a kultúra városában Kihasználatlan lehetőségek a BVM-hen Vajon milyenek a művelődési lehetőségek egy olyan kor-- szerű üzemben, mint amilyen a. Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára? E kérdésre kerestünk választ, s bizony kedvezőtlen tapasztalatokat is gyűjthettünk a sok jó mellé. I Csak mindé** tizedik dolgozó A szakszervezeti könyvtár újdonsült vezetője Péter Gyu- láné mondta el, hogy a gyár 485 dolgozója közül csak minden tizedik olvasója a könyvAz Egyesült Izzó Váci Fényforrásgyára FELVÉTELRE KERES • elektromérnököt • üzemmérnököt, műszók! főiskolai végzettséggel • kazánkezelőt O női és férfi betanított munkásokat Jelentkezés o Felvételi 'rodán: Vác, Sebes Imre u, 21-23. tárnak, közülük is mindössze 25—26 kölcsönöz rendszeresen. Pedig a szakszervezetek Pest megyei Tanácsa gondoskodik a könyvállomány fejlesztéséről, cseréjéről, s havonta 30 új kötetet küldenek. Viszonylag sokan olvasnak a munkásszálló 45 lakója közül Somogyi Pál- né gondnoknő szerint legalább húszán veszik kezükbe a könyveket rendszeresen. Kérdés persze, hogy mit. Segítséget nemigen kapnak senkitől. Mindeddig nem jutott eszükbe az illetékeseknek, hogy összehangolják az üzemi könyvtár nyitva tartását, és a dolgozók munkaidejét. Most a szocialista brigádokkal egyeztetni kívánják; remélhetőleg ez megnöveli az érdeklődést a könyvtár kincsei iránt. Kevés a gyáron belül az egyéb művelődési lehetőség, pedig helyiség van bőségesen. Többnyire üres a 100 fő befogadására alkalmas tanácsterem, és az 500 személyes étterem is. De a vállalatnál sem színjátszók, sem irodalmi színpad nem működik, néptárcegyütte- sünkről is csak múlt időben beszélhetünk. Az egyetlen sikeresnek mondható rendezvény- sorozat a munkásakadémia, amelynek előadásait havonta egyszer tartják, az űrkutatástól a jogalkotásig a legkülönfélébb témákból. A megyei művelődési központ minden szocialista brigádnak megküldi havi programfüzetét, ez azonban nem bizonyult elegendőnek az érdeklődés felkeltéséhez. Például egyetlen, alkalmazottakból álló szocialista brigád jár el közösen a rendszeresen megtartott fórum jellegű politikai vitákra. Pestre, színházba Dicséretes munkát végez viszont a közösségszervező: Go- ramhegyi Petemé. Havonta száznál több jegyet ad el a fővárosi színházakba. A jegyek zömét, körülbelül 60 százalékát a fizikai dolgozók veszik. S ami külön dicséretet érdemel: Garamhegyiné igyekszik alakítani az emberek ízlését: megválogatja, hogy milyen darabokra hoz jegyet. A legtöbben a Madách Színház és a Bartók Gyermekszínház előadásait látogatják. Fontos része a közművelődésnek az állami oktatás. Az ebben való részvételről Varga Ferencnével, a személyzeti és oktatási osztály vezetőjével beszélgetünk. Megtudjuk tőle, hogy a vállalatnak mintegy 90 dolgozója nem fejezte be az általános iskolát, Többnyire 40 év körüliek, mindössze tíz az olyan 30 év alatti dolgozó, akinek még pótolni valója akad. Az idősebbeket nehéz rávenni, hogy ismét beüljenek az iskolapadba, ám a fiatalabbak, közül most is tanulnak 14-en. A gimnázium levelező tagozatára három fizikai dolgozó és egy alkalmazott, építőipari szakközépiskolába pedig öt dolgozó jár, nyolcán tanulnak közgazdasági szakközépiskolában, öten főiskolán, illetve egyetemen. Az oktatási osztály gsak abban az esetben támogatja a továbbtanulást, ha az megegyezik a vállalat érdekeivel. A jövő vezetőit tudatosan formálják, irányítják, hogy a kiszemelt munkakörhöz meglegyen a megfelelő képesítés. A brigádvetélkedőből is megárt a sok ? Arra is ügyelnek, hogy a dolgozók munkaterületének a képzettségük megfeleljen. Sokukat pedig második szakma elsajátítására ösztönöznek. De az általános, munkához szorosan nem kapcsolódó ismeretek megszerzését kevésbé szorgalmazzák. Pedig éppen a BVM- ben találták meg egy nagyon jó módját az önképzésre ősz. tönzésnek: a legutóbbi brigádvetélkedőre 70—80 brigádtag készült fel nagyon alaposan, több témakörből. A vetélkedőt viszont nem kívánják évenként megrendezni, mert attól tartanak, hogy veszít fontosságából, értékéből, népszerűségéből. Ez az aggályuk nem látszik indokoltnak. Egészében az volt a benyomásunk, hogy a BVM-ben a kulturális igények és a lehetőségek összhangjának megteremtésére még egy jó ideig várni kell. Eredményes vizsgálatok A népi ellenőrzés tapasztalatai Pesti István, a járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évben három központi, két megyei tervezésű és három saját témát vizsgáltak. Foglalkoztak az állampolgárok telek- és üdülőtulajdonát korlátozó jogszabályok érvényesülésével, a népesedéspolitikai irányelvek végrehajtásával, a termelőszövetkezeti vezetők másod- és mellékállásával, az üdülőövezet ellátásának helyzetével és még egy sor más témával. A tapasztalatok ösz- szegyűjtése után 23 esetben adtak javaslatot a hibák kijavításának, megoldásának módjára, két esettjén fordultak az illetékes felügyeleti szervekhez, s kezdeményezésükre két személy ellen indult fegyelmi eljárás. Társadalmi kapcsolatait is erősítette a bizottság. A Hazafias Népfront járási elnökségi ülésén például tájékoztatót tartottak a népesedéspolitikai irányelvek végrehajtásának tapasztalatairól. A lakosság nagy része bizalommal fordul a NEB járási- városi szervezetéhez. Még mindig akadnak azonban, akik feletteseik megtorlásától tartva, inkább névtelen bejelentést tesznek. Valószínű, hogy nem tudják: a NEB törvényben előírt ügyrendje biztosítja a bejelentő jogvédelmét, és nem fedi fel a bejelentő nevét. Elsősorban a munkahelyek társadalmi szervezeteinek feladata lenne, hogy erről tájékoztassák a dolgozókat. Ezzel is elősegítenék, hogy a lakosság a legteljesebb bizalommal forduljon problémáival, panaszaival a népi ellenőrökhöz, akik a bejelentővel együttműködve, hatékonyabb vizsgálatot folytathatnak, s szükség esetén a levélben közöltnél bővebb felvilágosítást kérhetnek. A tervezettnél több tej Az állattartás sikeres éve a pomázi Petőfi Tsz-ben Sikeres esztendőről, jól végzett munkáról számolt be lapunknak Schiffer Andor, a pomázi Petőfi Tsz elnöke. A szövetkezet tavalyi tevékenységével minden eddigit meghaladó majdnem 21 millió forint nyereséget könyvelhet el magának. Az állattenyésztést 6 éve szakosították, jelenleg szarvas- marhát és lovat tartanak. A szövetkezetnek 306 magyar és holland vöröstarka tehene van, egy-egy állat átlagosan 3679 liter tejet adott tavaly. Pomáz- ról 100 ezer literrel több tejet kapott a magyar tejipar, mint azt eredetileg tervezték. Eredményeik elismerése, hogy a Magyarországon . hamarosan megrendezendő nemzetközi szarvasmarha-tenyésztési kongresszus részvevői négy gazdaság -megtekintése során a pomázi Petőfi Tsz-be is ellátogatnak. Hasonlóan sikeres az igás- és sportlótenyésztésük is: Áprilisban ők adhatnak otthont a nemzetközi lóárverésnek, májusban pedig náluk tartják az országos lótenyésztési értekezletet. A szövetkezet tavaly 20 lovat értékesített külföldön, 35 ezer dollár értékben, s a versenylótenyésztés mellett növekvő hírnévre tesz szert lovasiskolájuk. Eredményes volt a szövetkezeti tagok háztáji állattartása is. Megalakult a hizlaló szakcsoport, amelynek 112 tagja van. A múlt év második felében 184 Sertést és 66 szarvas- marhát 1,7 millió forintért adtak el, az Állatforgalmi Vállalatnak. A gazdaság növénytermesztése az állattenyésztésre épült, főként takarmánynövényeket termelnek. A bőséges esőzés nehezítette a talajelőkészítést és a vetést, késleltette a betakarítást, ennek ellenére rekordtermést értek el lucernából. Kielégítő volt az őszi árpa, a zab- és a kukoricatermés átlaga is. Az ágazat bevételének fokozása céljából három, korábban jiem termesztett növény ültetésével is megpróbálkoztak. Ezek közül a mák váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A dinnyét elverte a jég, az olajlen, a költséges betakarítás miatt csak csekély bevételhez juttatta a szövetkezetét. A kiegészítő és melléküzemágak termelésével együtt 104 millió forint volt a szövetkezet árbevétele. Tavaly 12,3 millió forintot fordítottak beruházásra, egyebek között befejezték a 366 férőhelyes tehenészet és a betonüzem építését. Hírek a város és a járás életéből — A szovjet hadsereg napja alkalmából, február 23-án koszorúzási ünnepséget rendeztek a szentendrei új temetőben a szovjet hősi emlékműnél. Ünnepi beszédet Somogyi Károly alezredes mondott. Az emlékművet megkoszorúzták az MSZMP, a KISZ és a városi tanács és a járási hivatal, valamint a Hazafias Népfront és a fegyveres testületek képviselői. Koszorút helyeztek az emlékműre a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok képviselői is. — Egészségügyi továbbképzés. Minden hónap utolsó csütörtökjén szakmai és politikai továbbképzést tart a Szabadság-forrás út 2. szám alatt az egészségügyi osztály a város és a járás egészségügyi dolgozói számára. — Pomázi nap Szentendrén. Február 29-én, vasárnap 19 órai kezdettel a Pomázi Nemzetiségi Együttes lép fel a Pest megyei Művelődési Központban. — Tanácsülést tartottak pénteken Szigetmonostoron, A tanácstagok meghallgatták a IV. ötéves tervidőszakról szóló beszámolót és megvitatták az 1976. évi terveket. — Munkásiművelődés Szentendrén címmel rendeznek március 5-én 9 órakor, a megyei művelődési központban. Gabányi lMjosnak, az MSZMP Pest megyi Bizottsága osztályvezetőjének előadása után a résztvevők megvitatják _ a szentendrei közművelődési intézmények terveit, feladatait. — Véradónap lesz kedden Szigetmonostoron. Az általános iskolában rendezendő akcióra sok önkéntes véradót várnak. Az elmúlt években általában 80-án jelentkeztek, ami a község lélekszámához viszonyítva igen szép eredmény. — Szociális létesítmény Du- nabogdányban. A Közép-Du- navölgyi Vízügyi Igazgatóság dunabogdányi kőbányájában üzembe helyezték az új szociális létesítményt, amelyben az ebédlőn, fürdő-öltöző helyiségen kívül helyet kapott egy tanácskozó terem és a hőlcöz- pont is. A mintegy 4 millió forintos épület gazdáinak, a bánya 150 dolgozójának munkakörülményeit javítja. — Vízvezeték-építés. Pócsmegyer a vadaskerti rész kivételével teljes egészében ellátott vezetékes ivóvízzel. Most a vízvezeték-hálózat bővítését tervezik. A meglevő vezeték újabb fél kilométernyi meghosszabbításához a vadaskert 30—32 családja társadalmi munkát vállalt. Az oldalt írta: Czibor Valéria Foto: Nagy Iván