Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-27 / 49. szám

1976. FEBRUAR 27, PÉNTEK 3 Dugattyúk a Polski FIAT-hoz Magyar—lengyel kereskedelmi kapcsolatok A magyar—lengyel keres­kedelmi kapcsolatokat az el­múlt öt esztendőben a dina­mikus fejlődés jellemezte. Erről tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit Ignacy Ko­rai, a Lengyel Népköztársa­ság budapesti nagykövetségé­nek kereskedelmi tanácsosa. Lengyelországból szállítják a Kábán felépülő, s naponta hatezer tonna cukorrépát fel­dolgozó komplett cukorgyárat. Darabáruszállító tengerjáró hajókat, vasúti kocsikat, sze­mély- és kis tehergépkocsikat, valamint fogyasztási cikket vásárolunk lengyel vállala­toktól, míg a magyar export­ban a legjelentősebbek a me­zőgazdasági berendezések, a híradástechnikai, az ipari automaták, timföldgyártó be­rendezések. A lengyel—magyar árucse­rében és kooperációban több Pest megyei vállalat is részt vesz, közöttük első helyre so­rolható a Csepel Autógyár, amely szinte megalakulásától kezdve kapcsolatban áll len­gyel partnerekkel. Míg ko­rábban teherautókat szállí­tott, az utóbbi években a tej­szállító kocsik, a szervo­kormányok és a Warszawa- dugattyúk képezték a Len­gyelországba irányuló ex­portjukat. Az idén még szállítanak 100 darab tejszállítót, amely — mint a többi hagyományos termék — már kifutó gyárt­mánynak számít. Az V. ötéves tetrvszámok még nem végle­gesek, de az már bizonyos, hogy a Csepel Autógyár nagy darabszámban készít gyűrű­vel szerelt dugattyúkat az új típusú FIAT 126—P kisautók­hoz, amelyekből egyébként 25 ezer érkezik hazánkba 1980-ig. Vásárlási szokásainkról Vízművekhez, építéshez Vasbetoncső — világszínvonalon Marótby László látogatása Baranya megyében Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára két­napos látogatást tett Baranya megyében. Szerdán délután Pécsett, a pártbizottság székházában, a helyi vezetők fogadták a ven­déget, s tájékoztatták Baranya és Pécs gazdasági, politikai, társadalmi helyzetérőL Csütörtökön délelőtt a Politi­kai Bizottság tagja ellátogatott a Bikáid Állami Gazdaságba. Dr. Maróthy László délután Pécsett, az ifjúsági házban rendezett pártnapon előadást tartott Az ifjúság részvétele az V. ötéves terv feladatainak megvalósításéban címmel. Fél kezűnk uijjain megszá­molhatjuk, hány bolt van a vád járás apró településén, Bernecebarátin, meghökken­tően hangzik tehát, hogy esz­tendőnként csupán az ipar­cikkek eladása mégis megha­ladja az 1,1 millió forintot. Ami pedig az élelmiszerek forgalmát illeti — értéke öt­millió forint fölött —, mint hallom, „nincs olyan isten, aki különbséget tehetne” a vá­sárlások alapján a vevők fog­lalkozása között. Mert igaz, kenyeret, tejet, húst, sót, pap­rikát mindenki vesz, ahogy cukrot és sok mást szintén, hiszen a háztartásoknak az un. alapfogyasztása azonos, de a mennyiség, valamint' a másfajta árucikkek kereslete alapján mégiscsak lennie kel­lene határvonalaknak. Van­nak is ilyenek, de egyre el­mosódottabbak. S ezt nem­csak a Bernecebarátin szerzett tapasztalatok igazolják, ha­nem a legnagyobb ceglédi üz­letekben látottak szintén. Csökkenő különbségek A ceglédi üzletek vevőkö­rének nagyobb része állan­dóan egy helyen vásárol; bi­zonyos idő utón ugyan nagy­jából tudják a kereskedők, ki mit kér, visz, s különösebb eltérés nincs az értelmiségi és a munkáscsaládok, a paraszti foglalkozásúak által kifizetett áruik között. Arra azonban érdemes felfigyelni, hogy ugyan a foglalkozás nem ját­szik különösebb szerepet az élelmiszerek vásárlásánál, fo­gyasztásánál, de annál inkább jelentősége van — az életkor­nak! A fiatalabb házasok, családok ugyanis előszeretet­tel vesznek meg — ha hozzá­jutnak —, mélyhűtött, s más un. konyhakész áruikat, kon- zerveket, kevesebb zsírt hasz­nálnak, nem kedvelik a zsíros húsfajtákat, a szakr iát stb. Szerény, de feltehetően még­sem félrevezető tapasztala­taim szerint e családok pék­süteményt, illetve finom fehér­áru* visznek haza az üzletből, s nem kenyeret, s bár anyagi helyzetük kevésbé kiegyensú­lyozott mint az idősebbeke, az utóbbiaknál könnyebben adnak ki pénzt élvezeti cik­kekre; hűsítőkre, kávéra, édességre, italra, A jövedelemtől függetlenül Abban, hogy a különböző foglalkozású családok élelmi­szer-fogyasztása egyre kevés­bé függ a jövedelmektől, lé­nyegében az életszínvonal-po­litika megvalósulásának döntő mozzanatát fedezhetjük fel. A fokozatos kiegyenlítődéshez — ami persze még r.em kö­vetkezett be — elengedhetet­len ugyanis, hogy az élelmi­szer-kiadások súlya a teljes családi költségvetésen belül csökkenjen, azaz a jövedelem- növekedés mind naeyóbb ré­szét költsék ruházkodásra, iparcikkekre, lakásfelszere­lésre, szórakozásra stb., s ne élelmiszereikre. A két helyen, Cegléden és Bernecebarátin hallottakat merészség lenne általánosítani, de bizonyos kiindulópontokat megjelölhe­tünk segítségükkel. Elsőként azt, hogy a külön­böző foglalkozású — és bizo­nyos értelemben eltérő jöve­delmű — családok élelmiszer­fogyasztásának közeledése egé­szében társadalompolitikailag kívánatos folyamat, némely részlete azonban elgondolkoz­tató. Így egyebek mellett az, hogy növekszik az élvezeti cik­keik, azon belül is a szeszes ita­lok és a dohányáruk vásárlása (Bernecebarátin az iparcikkek­re költött forintok háromszoro­sa marad ott a vendéglőkben, s bár ebből jut ételre, hűsítők­re is, a döntő rész a szeszes ita­loké.) A jövedelmek általános gyarapodása elősegíti a „köny- nyelműbb” vásárlói magatar­tás kialakulását, olyan, áruk megvételét, amelyekre koráb­ban, luxusjellegük miatt, saj­náltál/ a pénzt. Most e csalá­doknál úgy érzik, hogy telik rá, s nem veszik észre — vagy nem akarják meglátni —, e fo­rintokat másfajta kiadásaik ro­vására költik el. S azt csak megemlítem, bár nem huszad­rangú a jelentősége, hogy mi­közben az élvezeti cikkek sze­repe növekszik, a családi meg­takarítások forrása ezt a terü­letet elkerüli, másfajta meg­szorításokból táplálkozik. Vásárlás „könnyű kézzel” Próbáltam választ kapni a miértre — többek között olyan fiatal asszonytól, aki lakás­ra gyűjt, de minden hét végén hazaviszi a hat üveg sört az al­bérletbe, ahol férjével és húsz­hónapos kislányával laknak —, de okosabb aligha lettem. Va­lamiféle vásárlói „csak” fogal­mazódik meg a könnyelműbb magatartásban, illetve néhá- nyan a rendszeres vendégeske­déssel indokolták ilyesfajta ki­adásaikat. Meglehet, akadnak, akik úgy hiszik: e körben az árnövelésnek visszatartó ereje lenne. Csakhogy a kérdezőskö- dés arra intett, sokan inkább lemondanak másfajta kiadá­saik egy részéről, mint a „meg­szokott” élvezeti cikkekről. Az egészségesebb * táplálkozásért Tapasztalati kiindulópont­ként jelölhetjük meg azt is, hogy a középkorú és idősebb háziasszonyok java része nem ismeri a korszerű, előfeldolgo­zott élelmiszerek választékát, felhasználási módját, idegen­kednek a túrón és a tejfölön kívül mindenfajta tejterméktől, nem főznek növényi zsírokkal és olajokkal stb. Amikor tehát általában örvendezhetünk azon, hogy csökken a különböző fog­lalkozású, jövedelmű családok élelmiszer-fogyasztása közötti, érték alapján számított kü­lönbség, hiba lenne az említett és hasonló gondokról elfeled­kezni. Az élelmiszerfogyasztás bel­ső szerkezetének átalakítása természetesen nemcsak a vá­sárlói magatartástól, hanem az ipari árukibocsátás összetételé­től is függ. Az azonos irányban ható törekvések összehangolt­sága azonban ma még hiány­zik, a gyártók, és a kereskedők kevés figyelmet fordítanak az új, a korszerű táplálkozáshoz hozzájáruló áruk megismerte­tésére és megkedveltetésére. Az élelmiszer-fogyasztás kü­lönbségeinek mérséklődése fon­tos mozzanat az életszínvonal- politika végrehajtásában. E fontos mozzanat elemei azon­ban érdemesek a részletesebb vizsgálódásra, s a levont ta­pasztalatokhoz igazított cselek­vésre. Mészáros Ottó Nehéz elképzelni, hogy kór­házban, rendelőintézetben is lehet munkaversenyt szervez­ni. Ezzel a gondolattal lép­tem be a Rókus Kórház, hi­vatalos nevén a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórhá­zának központi laboratóriu­mába, ahol dr. Sülé Ilona főorvosasszony, a munkaver­senyt értékelő bizottság ve­zetője sietett elképzelhetővé tenni az elképzelhetetlent. Az előzmény: i974 végén az Egészségügyi Minisztérium és az Orvos-Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének el­nöksége országos felhívást in­tézett az MSZMP XI. kong­resszusa tiszteletére: mun­kaverseny-, pontosabban mun­kamegjavító mozgalom szer­vezésére szólította fel az egészségügyi intézmények dol­gozóit. A kórház és a ren­delőintézet 1975. április 4- től szervezte meg saját mun­kamegjavító mozgalmát. Az első év tehát idén április 4-én fejeződik be, az ünne­pélyes eredményhirdetés és a díjak kiosztása május 1-én lesz. A módszer l A munkaver­senyt értékelő bizottság, amely hat tagból áll, ere­detileg a negyedévenkénti el­lenőrzésre gondolt, de be­látta, ez túl rövid periódus. A kórház nem gyár, ahol a ne­gyedévi termelési eredmények épp úgy számokba foglalha­tók, mint a félévi vagy az egész évi teljesítés. A speciá­lis körülményekhez igazod­va alakították ki a patro- nálási rendszert. Ennek lé­nyege: minden bizottsági tag felügyelete alá több osz­tályt rendeltek. Ezeket a fél­évenként esedékes értékelé­sen kívül gyakrabban meg­látogatják, beszélgetnek az ott dolgozókkal, ellenőrzik a vál­lalások teljesítésének folya­matosságát, s ha kell és ha tudnak, segítséget is nyújta­nak. Nevezések, vállalások: Voltaképpen csak a kívül­állónak hat furcsán a mun­kaverseny emlegetése a kór­Szákértö legyen a talpán, aki pontosan megmondhatja, hogy mi volt előbb: a 15 éves lakásépítési programmal együttjáró közművesítés fel­adatai — vagy az országban működő vízvezetékrendszerek csőhálózatának elöregedése, egy azonban bizonyos: a hat­vanas évek közepére égetővé vált a csőhiány. Megoldást kellett keresni, mégpedig a fagyveszélynek, a nyomásin­gadozásoknak és az anyag el­fáradásának erősen kitett vascsövek helyett, valami jobb, tartósabb, korszerűbb anyagból készült csövekre volt szükség. Kevés valutával A választás a, feszített vas­betoncsövekre esett. — Svédországban fejlesz­tették ki a feszített vasbeton nyomócsőgyártás technoló­giáját, az úgynevezett Sentab- eljárást, s 1952-ben szabadal­maztatták, — meséli Havass Imre, a Beton- és Vasbeton- ipari Művek szentendrei gyá­rának termelési osztályveze­tője. — A Sentab-technológia a hatvanas években aztán elterjedt egész Európában. A fejlett tőkés országokkal egy időben, 1960-ban a Szovjet­unió is megvásárolta mind a gyártástechnológiát, mind pe­dig a gyártóberendezések elő­állításának jogát. Az első szov­jet gyárat még a svédek sze­relték fel Kujbisevben. A szovjet szakemberek a kuj- bisevi gyár működésének ta­pasztalatait felhasználva, ki­fejlesztették a gyártósor ti- pusterveit, s már saját gyárt­mányú berendezéssel látják el a második Sentab-csőgyáru- kat — a leningrádi Barikád gyárat —, majd egymásután, a többit. Sőt: saját ipari bá­zisuk mellett jutott exportra is a gyártóberendezésekből. Itt lépett a színre Szent­endre. Épp a nyomócsövek iránti fokozott igények je­lentkezésével egy időben szü­letett meg a döntés, hogy a mindenből egy keveset gyártó, korszerűtlen, kezdetleges tech­nológiával működő szentend­rei gyárban rekonstrukciót kell végrehajtani. A rekonst­rukció — hangzott a határo­zat — kettős célt szolgáljon: részint a termelés korszerű­sítését, részint pedig a pro­filtisztítást. Csip-csup téte­lek helyett ezentúl csak há­romféle termék készüljön itt: Sentab vasbeton nyomó­cső, Siómé gravitációs cső, és mozaiklap. Szerelés villámtempóban A többi már gyorsan ment: 1967 decemberében a BVM megvásárolta a svédektől a gyártás jogát. (Ez volt az egyetlen mozzanata az ügy­nek, ami valutába került.) 1968-ban létrejött a szerző­dés a szovjet TECHNOEX- PORT-tal a szentendrei üzem tervezésére és a gépek szál­lítására; még ugyanebben az évben megkezdődött a 380 millió forintos rekonstruk­ció épületberuházása: 1970 első hónapjaiban megérkez­tek az első gyártógépek a Szovjetunióból, néhány hét­tel később pedig a szerelési munkákat végző szovjet szakemberek első csoportja. Szeptemberben követte őket a Sentab-program legfőbb irányítója, a gyár dolgozónak máig is szeretve tisztelt ba­rátja, Mir Mihajlovics Novi­kov, aki ma a Szovjetunió minisztertanácsa mellett mű­ködő állami építőipari bi­zottság szabványosítási al­osztályvezetője. — Olyan tempót még nem láttunk — mondja Bécsi László — a Sentab-üzem mű­vezetője —: az egész szere­lés három hónapig tartott! Decemberben kezdődött a pró­baüzem, és 1971 májusában a szériagyártás. Azóta a be­rendezésekkel komolyabb ba­junk nem volt, állják a sa­rat. Illetve a feszített vasbe­tont — Tart-e még a kapcsolat a szovjet partnerekkel? — Természetesen! — Méhes Béla, a Sentab-üzem Novi- kovról elnevezett, kétszeres aranykoszorús szocialista bri­gádjának vezetője így foly­tatja —: Üzletileg is, baráti- lag is. A gyártósorokhoz a Szovjetuniótól vesszük az al­katrészeket, a nyersbeton be- tömörítéséhez szükséges vib­rátorok egy részét, a csövek utómcgmunkálásánál hasz­nált préslégszerszámok egy részét, s nem utolsósorban a sablonokat és sablontarto­zékokat mindenekelőtt pe­dig a gumiköpenyeket. Tartós baráti kapcsolat — És a baráti kapcsolat? — Azt is tartjuk Novikov elvtárssal, levélben és sze­mélyesen. Tavaly meghív­tuk egy hétre a jubileumi felszabadulási ünnepre, és jó érzés volt látni, hogy meg­érkezése után első útja hoz­zánk, a Novikop . brigádhoz vezetett. .-.a > — Nem volt nehézségük amiatt, hogy élő emberről nevezték el a brigádjukat? — A legnagyobb nehézsé­günk magával Mir Mihajlo- viccsal volt: napokig szabad­kozott De mit tehetett volna egy egész brigád akaratával szemben?! Amíg mi beszélgetünk, a Sentab-üzemben okos gépek és ügyes kezű munkások gyárt­ják a feszített vasbeton nyo­mócsöveket. Ebben az év­ben 7500 köbmétert — más­képpen mérve: 26 ezer fo­lyómétert. A helyi tanácsok­nak, a vízműveknek, az épí­tőiparnak. Nyíri Éva Tájékozódás a munkaügyi döntőbizottságok tevékenységéről A Pest megyei munkaügyi bizottság dr. Rév Zoltánnak, a megyei tanács munkaügyi osztálya vezetőjének elnök­letével megtartott idei első ülésén megtárgyalta és el­fogadta ez évi munkatervét. Ennek az esztendőnek az el­ső felében a megyében levő termelőszövetkezeti közös vál­lalatok és vállalkozások, a a második félévben pedig a költségvetési szervek, vala­mint a járási és városi közös munkaügyi döntőbizottságok tevékenységéről tájékozódik a bizottság. Az ülésen Nagy Tamás, a HVDSZ megyei titkára a vál­lalati szakszervezeti bizottsá­gok munkaügyi döntőbizottsá­gainak segítő tevékenységét, dr. Benkő Ottó, a megyei munkaügyi bíróság tanácsve­zetője pedig az ítélkezési gya­korlatot ismertette. i Orvosok, ápolónők Munkaverseny a betegek javára Tapasztalatok a Semmelweis Kórházban házban. Valójában már rég­óta folyik belül valami ha­sonló, sőt brigádjai is van­nak az intézménynek. — Mi a különbség a régi és a jelenlegi verseny kö­zött? — Most, az országos felhí­vás nyomán szervezettebb lett az egész. Egyéni és cso­portos nevezésekre volt lehe­tőség. A vállalások jellegé­hez hozzátartozik, hogy mi nem jelenthetjük ki: ezen­túl, mondjuk ötszáz beteggel többet látunk el, mert ne­künk annyi beteget kell ke­zelnünk, ahány jelentkezik. Ezért a felajánlások a helyi adottságoknak, a vállalkozók képességeinek, teherbírásá­nak megfelelőek. Példák! A szülészet új­szülöttrészlegének brigádja vál­lalta — többek között —, hogy a régi berendezésekkel, ágy­számmal is maximálisan el­látja a népesedéspolitika ha­tására megnőtt számú kis jövevényt. Ezt hallva, az em­berből kibukik a kérdés: hát nem lenne ez egyébként is kö­telességük? Dr. Sülé Ilona válasza: — Mivel betegellátásról van szó, tulajdonképpen minden, ami a betegek érdekében tör­ténik, kötelességük az egész­ségügyi dolgozóknak. Mégis, a vállalásokban van valami többlet. Például, a rendelő- intézet belgyógyászata inten­zíven részt vesz a terhes­gondozásban. Vagy: az érbe­tegek kezelésében bevezették a szervezett értomáztatást. Ehhez a gyógytornásznak kü­lön meg kellett tanulnia e speciális gyakorlatokat stb. Ugyancsak említésre méltó a pesthidegkúti kihelyezett IV. számú belgyógyászati osz­tály. Tudni kell, hogy ez az osztály a kórházinál jóval nehezebb körülmények között dolgozik. így ahhoz, hogy maximálisan jó munkát vé­gezhessenek, az osztályon dol­gozóknak olyasmit kellett megtanulniuk, ami már nem lenne a feladatuk, s amire például itt a kórházban a kollégáiknak nincs is szük­ségük. A jutalmak: „Az intézet példamutató dolgozója” cí­met a kórházban négyen kap­hatják. A legkiválóbbnak az elismeréshez 1500 forint, az utána következőnek 1300 fo­rint jár, s kiadnak még két darab 1100 forintos jutalmat is. A rendelőintézetekben — mivel az kisebb létszámú intézmény — a legjobban dol­gozót 1200 forint illeti meg. „Az intézet példamutató kö­zössége” címet elért kollektí­vát a kórházban 10 000 fo­rinttal, a rendelőben 3000 fo­rinttal jutalmazzák. Az említett díjakért a kór­házban tizenhét egyéni ne­vező verseng. A kórházi cso­portversenyben 22 kollektíva indult, míg a rendelőintézet­ben két csoport között dől el az elsőség. Ami nem megszokott: Változatlanul furcsának hat orvosok, ápolónők egymás közti versenyét emlegetni. Az idegenkedés nyilván csak an­nak a skatulyának szól, ami­be — az évek során megszok­tuk — a munkaverseny szó beletartozik, s ehhez ma is darabszámok, termelési mu­tatók, selejtcsökkentés tár­sul. Pedig, a Rókus kórházi eredmények is bizonyítják, bővíteni kell a fogalomkört. Mert — noha még hivatalo­san nem történt meg az érté­kelés — eredményei máris tapasztalhatók. Ha ugyanis nincs munkaverseny, talán még sokáig váratott volna magára, mondjuk a szemé­szet bérendezésének felújítá­sa és az ezáltal megvalósult példás rend, szervezettebb munka. S ha meggondoljuk, hogy ez a beteg emberek ja­vára szolgál, akik aztán az iparban, a mezőgazdaságban, a saját munkaterületükön már darabra többet, minő­ségileg jobbat termelnek ne­künk, az egész országnak, akkor már nem is olyan szo­katlan a munkaverseny moz­galma a kórházban. Máté Judit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom