Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-24 / 46. szám

J976. FEBRUAR 54., KEDD msem 4$/? Jj Kslmtm Örkényi pálinkázók Veszélyeztetett kiskorúak - Alkoholisták - Bögrecsárdák Az Örkényi közös tanács gyermek- és ifjúságvédelmi bizottsága a múlt év októberé­ben felmérte a veszélyeztetett kiskorúak számát. Ebből kide­rült, hogy a tanácshoz tartozó né • községben (Örkény, Her­mád, Pusztavacs, Táborfalva) 83 olyan gyermek él, akinek tanulását, fejlődését károsan befolyásolják a családi körül­mények. Mit tehet a tanács ? Melyek ezek a körülmé­nyek? Szinte kivétel nélkül a rossz anyagi helyzet, elvált szülők, alkoholizmus. A leg­súlyosabb esetekben együtt jelentkezik mind a három. Ha a tanács próbál enyhíteni az anyagi gondokon, segélyt utal ki a családnak, a pénz hamar elfogy, kiváltképp ha italra költik, s kezdődhet minden elölről. Akik ilyen ügyekkel foglalkoznak, tudják, hogy tartós javulást csak a lényegi ok, az alkoholizmus megszün­tetése hozhat. Erről beszélge­tünk az Örkényi tanács vb- titkárával, Mihalovics Mihály­inál, és Béres Józsefivé szociá­lis előadóval. — Mi úgy szerzünk tudo­mást egyesek mértéktelen ita­lozásáról, hogy a szomszédok, ismerősök jelentenek egy-egy botrányos családi jelenetet, vagy úgy, hogy a pedagógusok jelzik, ennek vagy annak a gyereknek a családjában kri­tikusra fordult a helyzet. Ilyenkor figyelmeztetjük az apát, mert főként az ő alko­holizmusa okozhat családi tra­gédiát, álljon munkába, hagy­jon fel az italozó életmóddal. Megkeressük a munkahelyi ve­zetőket, mert eredményt csak velük együtt lehet elérni. Visszavont bejelentések — Néha érthetetlen dolgok­kal találkozik az ember. Volt például olyan eset, hogy egy bejelentés ' nyomán megkér­deztük a feleséget, igaz-e, amit mondanak a szomszédok a férj italozásáról. Az asz- szony mindent letagadott, mondván, hogy az ura ritkán iszik, s olyankor is „jó em­ber”. — Az sem tisztázott, kit kell alkoholistának tekinteni. Nincs olyan mérce, amelyhez igazodhatnánk. Aki naponta 5 liter bort vagy fél liter pálin­kát megiszik, az már alkoho­lista? Mi csak a bejelenté­sekre, a panaszokra, a tanú- vallomásokra, a helyszíni szemlére szorítkozhatunk, s ha csak egy döntő tanúvallo­más is hiányzik, már nem te­hetünk semmit, hiába tudjuk, hogy súlyos a helyzet. Nem gyümölcsből - cukorból De ez csak e súlyos prob­léma egyik oldala. Ahhoz, hogy valaki igyon, italt kell vennie. A kocsmákon kívül az élelmiszerboltok előtt is gya­kori látvány a féldecizés. De még ez is kevés. Levelek ér­keznek a tanácsra, hogy az emberek „bögrecsárdákba” hordják a pénzt, ott isszák a cukorból főzött pálinkát. Az elkeseredett asszonyok közlik az italmérők nevét, lakcímét is, és leleplezést kérnek. — vái történt a levelek nyo­mán? — Átküldtem a megyei pénzügyőrség parancsnokságá­nak, a további fejlemények­ről nem tudok semmit — mondja Mihalovics Mihály vb- titkár. — Én nem tehetek fel­jelentést, mert nincs bizonyí­tékom. Pedig tudom, hogy vannak zugmérések, tiltott fő­zések. Bütykösök a vonaton — Régebben egy hét alatt 3—4 pálinkafőző készüléket is összeszedtek a pénzügyőrök. Mostanában már egyre keve­sebbszer járnak ezen a kör­nyéken. Az egyik zugfőző fur­csa körülmények között leple- ződött le. Az asszony égési sérüléseket szenvedett, mert — ahogyan ő állította — fel­robbant az olajkályha. Aztán kiderült, hogy a kiömlő szesz lobbant hatalmas lángra, ez okozta a tüzet. A lajosmizsei vonaton reg­gelente némelyik szakasz bűz­lik a szesztől. Előkerülnek a zugmérők butykosai, a nad­rágzsebekből a piszoktól szür­ke üvegpoharak, és megkez­dődik a féldecizés. Ha valaki kérdezősködne, azt kapná vá­laszul: csak megkínálom a cimboráimat, ezt szabad, nem? A jogszabályok szigorúbb alkalmazásával és társadalmi összefogással hatásosabban le­hetne küzdeni a zugfőzők el­len — mondja a beszélgetés végén az Örkényi tanács vb- titkára. Kőszegi Kontra György Tovább javul az ellátás az üdülőövezetekben Több bolt, több áru — A fiatalokra számítanak Régi gond a Dunakanyar, a ráckevei Duna-ág melletti te­lepülések, a budai járás élel­miszer-ellátása, különösen ta­vasztól őszig, amikor a pi­henni vágyók tízezrei keresik fel a fővárost körülvevő zöld­övezetei. Kevés az áru, s a választék nem mindig felel meg a követelményeknek. Sérelmesnek tartotta a la­kosság, hogy az üzletek pol­cai csak a nyári hónapokban telnek meg. Mintha a bentla­kók mostoha gyerekek lenné­nek. Az utóbbi években bizo­nyos javulás tapasztalható, de a tökéletes megoldás ér­dekében további változtatok várhatók. "" Ezekről beszélgettünk Ju­rán Ferenccel, a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatójá­val. — Tavaly ünnepeltük vál­lalatunk megalakulásának ne­gyedszázados évfordulóját. 1950-ben 30 bolttal kezdtük. Jelenleg 260 üzletünk van. Az igények kielégítése azonban nem egyedül rejtünk múlik. A nagykereskedelmi vállalatok sokszor nem képesek szállíta­ni a kívánt minőséget, meny- nyiséget. Különösen az édes­ségre és húsárura gondolunk. _— A saját tevékenységünk­ről szólva: nekünk is vannak létszámgondjaink. Dolgozóink csaknem 90 százaléka nő és szinte 10 százalékra tehető azoknak a száma, akik a gye­rekgondozási segélyt igénybe veszik. Ha ehhez hozzászámít­juk a betegségeket, a férfiak katonai szolgálatát, gyakorla­tilag 15 százalékos állandó hiányzással kell számolnunk. Ez az oka annak, hogy bolt­jainkban nő a szakképzetlen dolgozók száma. Ez kedvezőt­Horgászok zárszámadása Közgyűlés Százhalombattán A százhalombattai Duna- menti Hőerőmű Horgász Egye­sület vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését az erőmű ebédlőjé­ben. A battai horgászok életé­ben ez a gyűlés jelentős ese­mény volt: négyéves munkáról számoltak be a csaknem hat­száz tagot tömörítő egyesület vezetői. Kiemelték azt a se­gítséget, amelyet a Temperált- vizű Halszaporító Gazdaság nyújtott a horgászoknak. Töb­bek között ajándékba adtak halakat a DHHE-nek, amelye­ket a Benta-patakba és az pí'ő- mű vízrendszerébe telepítettek. A város és az erőmű veze­tői is sokat segítették a horgászközösséget. Most éppen a Benta nehezen megközelíthető északi oldalá­hoz építenek a víz balpartján lévő vízesés felett gyaloghidat Ennek egyedüli rendeltetése az lesz. hogy a horgászok közleke­dését megkönnyítse. Az egye­sületnek jelentős vagyona is van: 1975-ben vásároltak új horgásztanyát, és három új, kö­zös használatú csónakot vet­tek. A százhalombattai horgá­szat rendje is módosult a taggyűlés határozatai alap­ján: az úgynevezett hidegvizű csatornán, ugyanúgy, mint a melegvizűn, három helyett csak két ponty fogható ezentúl na­ponta, és legkisebb kifogható méretük mindkét vízen egysé­gesen 30 centiméter. Felhívták a horgászok figyelmét az erő­mű vezetőségének utasítására: az erőmű üzemi területén, amely veszélyesnek számít — súlyos balesetek is előfor­dultak már — a hor­gászok csak saját felelőssé­gükre tartózkodhatnak, oda még vasárnap sem vihetnek családtagot. Aki tehát családos­tul akar víkendezni, az a Ben­ta déli partjára menjen. 18 év alatti horgász, engedéllyel is csak akkor léphet az üzem te­rületére, ha felnőtt horgász kí­séri. lenül befolyásolja a vevők és az eladók kapcsolatát. — Ezen a helyzeten az előt­tünk álló tervidőszakban min­denképpen javítani kívánunk. Munkaerőgondjainkat el­sősorban a fiatalok foko­zott bevonásával kívánjuk megoldani. Több iskolával állunk kapcso­latban, s igyekszünk a gyere­kekkel megkedveltefni szak­mánkat. Mindhárom járásban létesítettünk olyan oktatóter­meket, amelyek mindenben azonosaik egy üzlet berende­zésével, hogy a tanulók elmé­leti tudnivalók mellett a gya­korlatot is elsajátíthassák. — Az áruellátás hiányossá­gain a még gondosabb gazdál­kodáson felül úgy, kívánunk segíteni, hogy jelenlegi partnereinken kívül mind több és több szállító céggel vesszük fel a kapcsolatot. — A lakosság dinamikus fejlődését figyelembe véve szá­mítunk a forgalom mintegy évi 8 százalékos növekedésére. Ennek megfelelően fokozato­san bővítjük üzlethálózatun­kat. Az ötödik ötéves terv vé­gére mintegy 18—20 új boltot tervezünk 6 ezer négyzetmé­ter alapterülettel. Saját pén­zünkhöz hozzájárulnak a he­lyi tanácsok, és mint a múlt­ban, továbbra is számítunk a Belkereskedelmi Minisztérium támogatására. M. Z. 22 vagon hal A dömsödi Dózsa Termelő- szövetkezet jelentős tógazda­sággal rendelkezik, gesztora az egyszerű társulásnak is, amely­nek tagja a tiszasülyi és a pa­lotás! állami gazdaság, a szé­kesfehérvári Vörösmarty Tsz, és az úri Béke Termelőszövet­kezet Az elmúlt évben első­sorban a dömsödiek 70 hektá­ros taváról volt eredményes a lehalászás, mert hektáronként 14 mázsa ponty, amúr és busa akadt a hálóba, míg az orszá­gos átlag mindössze 6—7 má­zsa. A halászati társulás tavaly 22 vagon halat értékesített öt és fél millió forint értékben. Len és poliészter A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi Szövő­gyára többek között filmnyomott len- és féllen árukat gyárt. Az állandóan fejlődő gyár termékeire jellemző az értékesebb, Igényesebb áruk előállítása. Ezt a minőségi javulást új gépek üzembe állításával, a technológia korszerűsítésével érik el. Az idén több mint négymillió négyzetméter lenpoliésztcr ruha­anyag gyártását tervezik. A járás bírája Csaknem tizenhárom éve, hogy dr. Magócs Imre, a Nagy- kátai Járásbíróság élére ke­rült, s alig néhány hete szá­molt be a Pest megyei Bíró­ságon munkájáról. A vezetése alatt álló járás- bíróságra havonta 50—60 bün­tető, 90—100 polgári, s mint­egy 80 közjegyzőre tartozó ügy érkezik, s a végrehajtó minden hónapban átlagosan háromszáz ügyben jár el. Sok nagyszerű munkatársa van. Mint mondja, számíthat és épít is rájuk. — Igyekeztem megfelelő, jó munkatársi szellemet kialakí­tani. Innen csak akkor távoz­nak el kollégák, ha mondjuk, férjhez mennek, s el kell köl­tözniük, Meg kell érteni, s leg­főbb törekvésem, hogy meg is értsem az embereket. Így si­kerül azután mindenkit a kö­zös cél szolgálatába állítani. Különösen arra törekszem, hogy mindenkivel megértes­sem az új jogszabályokat. Nem közömbös számomra, hogy a fellebbviteli tanács által jóvá­hagyott és a járásbírósági íté­letek között lehetőleg teljes le­gyen az összhang. Jelen a közéletben — Hosszú ideig járási, illet­ve községi tanácstagként mű­ködtem. Ha csak lehet, most is jelen vagyok valamennyi já­rási rendezvényen. Közvetlen és kötetlen kapcsolat alakult ki személy szerint is a járási pártbizottság első titkárával, a járási hivatal elnökével, és szinte minden községi tanács vezető együttesével. Részt ve­szek a járási operatív értekez­leteken és a nagyközségek ta­nácsülésein. Ott vagyok — minden évben többször — az ülnöki beszámolókon, igyek­szem bekapcsolódni ezek elő­jól sikerült a tököli rácbál Szombaton este a tököli mű­velődési házban rendezték meg a hagyományos rácbált. A mű­sort ezúttal is a tököli délszláv nemzetiségi együttes adta. A kétórás műsor azt tükrözte, hogy a 6500 lakosú községben, melynek 65 százaléka délszláv nemzetiségű, híven ápolják a hagyományokat. Első alkalom­mal a bálon lépett közönség elé a fél éve alakult tambura- zenekar, amelyben általános iskolás gyerekek játszanak. Vezetőjük r;incze Imre, anem­Koppány György felvétele zetiségi táncegyüttes zenekará­nak vezetője. Az 56 tagú nem­zetiségi együtttes minden szá­mával nagy sikert aratott, kü­lönösen a bunyevác kólóval és Száva menti horvát táncokkal. Az énekkar Akatics János ve­zényletével szlavóniai dalokat adott elő. Az együttes tavaly a legjobb nemzetiségi énekkar címet nyerte el. A műsor után Milkovics Mihály zenekara reggelig húzta a talpalávalót. Képünkön a legifjabbak mu­tatják be táncaikat. készítésébe. Ezenkívül magam is rendszeresen beszámolok a bíróság munkájáról. Néhány hónappal ezelőtt az új család­jogi tikvény hatályosulásáról adtam tájékoztatót a járási párt-vógrehajtóbizottság ülé­sén. A nagykátai nagyközségi tanács előtt pedig az alkoholiz­mus és a bűnözés összefüggé­seiről beszéltem. A járási ügyésszel csaknem naponta egyeztetjük tennivalóinkat... A TIT járási elnökeként vég­zett munkám szorosan hozzá­tartozik-e munkakörömhöz, vagy már társadalmi munka számba megy. Tény, hogy egyéni, belső szükségletem is a jogpropagandában való köz­reműködés, s egyáltalán min­den. amit talán legtalálóbban közéletnek nevezhetünk. A pontos ember késése Higgadtan, nyugalommal be­szél. Az olyan ember stílusá­ban, aki sok mindent átélt, de mindenen átverekedte magát, s ez biztosítja belső nyugal­mát. — Otthon minden fáradtsá­got kipihenek, feleségem nagy­szerű asszony Ami munka közben rám rakódik, a hazai légkörben lehámlik, s reggel 8 órára mindig új ember érkezik a bíróságra. Mindig, percre pontosan bent vagyok. Rá se kell néznem az órára. Soha, semmiben nem volt egy nap késedelmem. Elhallgat és kis szünet után hozzáteszi: — Ami persze rajtam, a sa­ját akaratomon múlott. A har­madik egyetemi szigorlatomat néldául késéssel tettem le. Pont abba az évfolyamba pottyantam bele, amelyet már katonai szolgálatra kötelez­tek ... Legyen bármennyi is a hi­vatali munkája, a félórás reg­geli torna, a hetenként kétsze­ri 4—5 kilométeres kocogás nem marad iki a napirendből.1 Vagy másfél-két éve, amikor megismertem, s ebédelni in­dult, vártam, hogy kocsiba ül­jön. Ehelyett fiatalos fürge­séggel egy kerékpárt nyergeit meg. Mikor ezen meglepőd­tem, néhány szóval meggyő­zött: ez az igazi! Most azonban vett egy Tra­bantot. Tehát mégis beadta a derekát? — Szó sincs róla — moso­lyod ik el. — A Trabantnak is megvan a maga rendeltetése, s a kerékpárnak is. Egyik sem zárja ki a másikat. De a két közlekedési eszköz együttesen azt sem, hogy hetenként vo­nattal utazzak fel Budapestre a gyerekekhez, unokáimhoz. Valahogy hiányzik arcáról mindenfajta marcona vonás. Az emberek képzeletükben, nem így festik le maguknak a bírákat. ;> n — Nem természetem a ha­rag. Azt persze nem szeretem, ha valaki nem őszinte, konok, megpróbál félrevezetni. Ha a bíróság munkáját nehezíti, sa­ját helyzetén is ront Huszonhárom tanítvány — Van-e valami, amire kü­lön. is büszke? — Huszonhárom kezdő bíró kei-ült ki a kezem alól — ha mondhatom így. — Tervei? — Mindaddig dolgozom, amíg lehet. Ez életszükségle­tem. Legfeljebb ha óhajtok va­lamit. az a járásbíróság épü­letének felújítása, öreg ház ez, 76. éves. P. Zs. Az Egyesült Izzó Váci Fényforrásgyára FELVÉTELRE KERES • elektromérnököt • üzemmérnököt, műszaki főiskolai végzettséggel O kazánkezeiöt • női és férfi betanított munkásokat Jelentkezés a Felvételi Irodán: Vác, Sebes Imre u. 21-23. Érettségizett fiatalt laboránsi munkakörben alkalmaz az MTA BOTANIKAI KUTATÓ INTÉZETE, Vácrátót. Jelentkezés dr. Kovácsnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom