Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-21 / 44. szám

Mindössze ötvenen Csaknem tízmillió forintos termelési érték Járdalap, kútgyiírű, útszegély NAPLÓ A gyorsan iparosodó Vác méltán büszke nagyüzemeire, a DCM-re, a HAGY-ra, a For- tére és az MHD-gyáregységre. Vannak azonban olyan kis üzemek, amelyek csendben, szinte észrevétlenül dolgoz­nak. Igaz, csak 10—15 millió­nyi értéket termelnek. Mun­kájuk mégis fontos, mert ter­mékeikkel közvetlenül vagy közvetve, a lakosság érdekeit szolgálják. Az országút mellett, Vác déli határán szerény kis üzem működik. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ beton- és lakatosáru- gyártó üzeme. Műszakiakkal és adminisztrációs beosztottak­kal együtt mindössze ötvenen dolgoznak itt. Munkájukról Kassai István üzemvezető tájékoztatott. El­mondta, hogy a tizenhárom betonmunkás, két vasszerelő és 23 lakatos szakmunkás a múlt évben 9 és fél milliós értéket termelt. Ebből a betonüzem négy és fél milliót, a lakatosüzem pe­dig csaknem 5 millió fo­rint értékű árut készített. Á lakatosok elmaradtak ere­deti tervüktől!, mivel tízen kö­zülük az ország legnagyobb áruházának, a Skálának buda­pesti építkezésén dolgoztak. Ez a kis üzemben három hónap alatt több mint 1 milliós ter­meléskiesést jelentett. A beto­nosok viszont — talán éppen ezért — nagyon rákapcsoltak, és Május 1. brigádjuk révén, 800 ezer forinttal túlteljesítet­ték tervüket. A betonosokat: 4 betonke­verő gép, 4 rázógép és egy targonca segíti. A kis üzem a jelenlegi létszámmal is lényegesen többet termelhetne, ha lenne egy központi keve­rőtelepe, ahonnan a különböző munka- padokat ellátnák betonnal. Jelenleg kézzel keverik (!) pél­dául a járdalapok betonját. Meg kell oldani a gőzszolgálta­tást is, mert a Taurus gumi­gyár, ahonnan eddig kapták a beton érleléséhez feltétlenül szükséges gőzt, többé nem tudja őket ellátni. Mit is gyártanak ebben az üzemben? Színes nyomású termékis­mertetőt adtak ki, melyben nemcsak az egyes termékek műszaki adatait sorolják fel, hanem képen is látható a sok­Kizárólag tőkés exportra Munkásgyűlés a labdagyárban Minitől a világító fociig A csomagolóban vámkeze­lésre várnak a bőrlabdák' gömbölyűek és tojás alakúak, mindenféle játékra valók, fe­hérek. színesek, feketék, na­rancssárgák. újabban világító is akad közöttük. Dánia. Ny ugat-Németor­szág. Svédország, Francia- ország, Görögország es Szíria várja őket. Tavaly 180 ezret készített, belőlük a Fővárosi Kézmű­ipari Vállalat gödi telepének 80 állandó munkása és 700 bedolgozója. Az e héten lezajlott mun­kásgyűlésen Majoros István. az 1971-ben Gödre költözött üzem vezetője azt is elmond­ta. hogy az új telepen vált le­hetővé a világpiacon is ver­senyképes bőrlabdák gyártá­sa. dán licence alapján. Négy éve még csak 130 ezret gyár­tottak. Kizárólag tőkés exportra termelnek. Tavaly csökkent a kereslet. A vevők kényeseb­bek lettek és kevesebbet is rendeltek. A minőséggel sem volt minden rendben: a dol­gozók még nem tanulták meg az új festési technológiát. Csak 165 ezer labdájukat vet­ték át a külföldi megrende­lők. 15 ezret Itthon értékesí­tettek. Az ötödik ötéves terv minden évében 20 ezer labdával akarnak többel készíteni. 1980-ban 300 ezret. Céljuk elérése végett új fes. tőműhelyt létesítenek auto­mata festőgéppel és korsze­rűsítik a többi gépet, továb­bá megpróbálkoznak a gépi varrással is. Majoros István elmondta hogy az idei 220 ezer labdá­ból csak 1—2 százalék lehel hibás. A minőségi munka és t> takarékosság összhangja les* ebben az évben a premizálás alapja. r. L GAZDÁSZFARSANG, VADÁSZVACSORA A Váci Mezőgazdasági Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem gya­korlóiskolája február 28-án, este hat árakor rendezi meg a hagyományos, jelmezes gaz- dászfarsangot. A Dunakanyar Kittenbeirgier Kálmán Vadász- társaság a nagymarosi műve­lődési házban, ugyanazon a napon, este nyolc órakor, va­dászvacsorával egybekötött farsangi estet rendez. Vác-Deákvár Hangverseny az iskolában Múzeumi, üzemi és kórházi hangversenyek sora után, leg­közelebb iskolában vendég­szerepei a Musica Humand zenekar. A Petőfi Sándor Ál­talános Iskola sorozatot kez­deményezett, Szülőknek a ze­néről címmel, s a nyitó hang­versenyt február 26-án, 18 órakor, a Musica Humana ze­nekar adja, az iskola torna­termében. Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonya 3,50—6, a tarkabab 24—26, a fehér 20—22 forint­ba került kilónként. A fejes, a piros és a kelkáposzta ára egységesen 8 forintra emelke­dett, a savanyúkáposzta vál­tozatlanul 10 forintért kapha­tó. A zöldséget 12, a sárgaré­pát 10, a zellergyökeret 11 fo­rintért mérték. Csomóra a le­veszöldséget 5—6 forintra tar­tották. A feketeretek kilójáért 4. a cékláért 6 forintot kértek. Láttunk sampinyon gombát. kilóját 44 forintért mérték. Az alma ára 6—10 forint között változott, 'nagyságtól és fajtától függően. A sütni való tök kilóját 6, a sülttök darab­ját r forintért kínálták. Az apró hal kilóját 8—12, a nagyokét 16—20 forintért ad­ták. A termelőszövetkezeti áru­dákban az élő csirke kilóját 30, a tyúkét 25 forintra mond­ták. A tojás ára 1 forint 50 fillér volt. ______________ Va sárnap MNK-mérkőzések Február 22-én, holnap dél­után 2 órakor hét mérkőzésre kerül sor a Magyar Népköz- társasági Kupa keretében: Vácrátót—Kartal (vezeti Bo- ross, Köncöl, Lózs J.), Kösd— V ácszentlászló (v. Hídvégi, Debre, Varga F.), Kismaros— Verőce (v. Temesváry, Kuns- tár, Slezák), Váchartyán— Dömsöd (v. Surmann, Huszár, Fodor), Szokolya—Szentendre P. (v. Balász, Kunya, Mohá­csi), Letkés—Nagytarcsa (dél­után 2 órakor, v. Bondár. Kő­bányai, Wernke), Kisoroszi— Márianosztra (v. Vándor, Iker, Vidra). fajta betonáru. Csaknem 80 ezer járdalapot készneneic, ami 10 ezer 500 négyzetméter út burkolására elegendő. A gyephézagos járdalapból 17 ezer, mederlapból csaknem 13 ezer darab, útszegélyből több mint 18 ezer, kábelvédő csőből mintegy 20 kilométernyi hagy­ta el az üzemet. Kútgyűrűuől annyi, hogy azok egymásra helyezve, másfél kilométer mélyre érnének le. Bevált az úgynevezett transzportbeton­készítés. A felsorolt betonárukat Nyíregyházától Pécsig, Sopron­tól Szegedig sokfelé, természe­tesen Vácra is szállítják. A la­katosok a Fővárosi Mélyépítő Vállalatnak is dolgoznak. A távfűtő berendezések gőzveze­tékeinek csőtamaszát is itt készítik, sőt a múlt évben, csaknem másfél millió forint értékben a sturovói szennyvíztisz­tító telep épület-vasszer- kezetének egy részét is a lakatosüzemben gyártot­ták. A már említett termékis­mertetőben sok sárga, fekete, zöld, piros és szürke színű jár­dalap szerepel, de még nagyon kevés készül belőlük. Az üzem dolgozói új termé­kek tervein is törik a fejüket. Karsai István például színes járda- és épületburkoló ele­mek gyártásával kapcsolatban adott be újítást. A rendelések már megjöt­tek, de az újítási javaslatra érdemleges választ egy éve nem kaptak. Pedig újabb ötle­teik is vannak, színes beton sakkasztalokat készítenének, üdülőkbe, parkokba, hatvan centiméteres sakkfigurákkal. R. S. XX. ÉVFOLYAM, 44. SZÄM 1976. FEBRUAR 21., SZOMBAT Áramszünet Az Észak-Dunántúli Áram­szolgáltató Vállalat váci üzem­egysége, halaszthatatlan kar­bantartási munkák miatt, a Kőkapu és Rákóczi tér közöt­ti utcáktól, a Vác-alsó felé eső területen, a Duna és a Vasúti pálya által határolt utcákban mindenütt, vasárnap reggel 7 órától, délután 4-ig szünetel­teti az áramszolgáltatást. A szobi nagyközségi pártbizottság ülésén tárgyalták Megvalósultak a községiéjlesztés tervei A szobi nagyközségi pártbi­zottság ülésén a negyedik öt­éves terv teljesítését, vala­mint az ötödik ötéves és az idei terv gazdaságpolitikai feladatait vitatták meg a tes­tület tagjai. A végrehajtó bizottság je­lentése megállapította, hogy Szob ipara és mezőgazda­sága az elmúlt öt eszten­dőben sokat fejlődött. Nyolc lakás épült a községben állami erőből, az egészségügyi és szociális ellátás új orvosi rendelővel és egy 25 személyes öregek napközi otthonával ja­vult. Űj óvoda került tető alá, amelyben 50 kisgyermek gon- dozására-nevelésére van lehe­tőség. Felújították a művelő­dési házat, 200 személyes színházteremmel. Ipolydamás- don, a társközségben, a klub­könyvtárat is felújítva, új if­júsági klubot hoztak létre. Négyszázezer forint és sok társadalmi munka hozta létre a csónakházat. Ugyancsak ebben az öt­éves tervben adták át a Giribi dűlőben a vízmüvet. A közlekedést új utak segítik. A gyümölcsfeldolgozóhoz fél kilométer hosszan építettek bekötőutat, Szobon a József Attila utcát, az Arany János utcát és Táncsics Mihály ut­cát, Ipolydamásdon ugyancsak a József Attila utcát korszerű­sítették, társadalmi munkában. Ipolydamásdon 400 négyzet- méternyi járda, autóbusz-vá­róterem és kocsiforduló épült. Nemcsak a község maga, ha­nem üzemei és gazdasági egy­ségei is tovább fejlődtek az Dunakeszi kertbarátok között Idén már vetnek a faiskolában Dunakeszin a kertbarátok köre 1967 óta működik. Az utóbbi években felmutatott eredményei alapján, az ország­ban az első három legjobb kö­zött tartják számon. A 840 ta­got számláló egyesület az el­múlt napokban tartotta meg évzáró közgyűlését, melyen Szabó Imre elnök számolt be eredményeikről és terveikről. — Az Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezettől 4 ezer négyszögöl területet kaptunk, faiskola létesítésére — mon­dotta. — Idén tavasszal előké­szítjük a talajt, erdei és gyü­mölcsfák magvait vetjük bele. A Víz- és Csatornamű Válla­lat községi felvonulási épüle­tét átadja nekünk, mi lebont­juk és a kertbarátok klubháza mögött felállítjuk. Tavaly ősz- szel az új lakótelepen meg­kezdődött a fásítás, azt az idén folytatni akarjuk. Főleg hárs- és más mézelőfákat ültetünk. Tagjainknak a kora tavaszi permetezéshez 3 ezer 500 li­ter mészkénlé törzsoldatot ké­szítettünk. Talajjavításhoz és homokmegkötéshez 200 köb­méter tőzeget adtunk el, .most először műtrágyával dúsítottat is. Keresett a jonatán és a starking csemete, eddig 60 ezer forint értékű fogyott el. Sikeres újdonság a magas ter­metű ribiszke és málna. Szőlő­ből a Pannóniát viszik, hiány­cikk a Zalagyöngye. Jó lenne, ha többet kapnánk belőle, mert íze és bora is jó. A ve­tőmagok között a gödi hagy­ma hiánycikk, sokan keresik a zöldborsót is. A beszámolóban elmondta az elnök, ma már sok kertet gon­dosan ápolnak, de sok még az elhanyagolt is. Egy részüket idős gazdáik nem tudják meg­felelően művelni, a többivel meg nem törődnek, pedig gaz­dasági érdekek és a település esztétikai képe szempontjából is előnyös lenne, ha minden kertet művelnének. Idei terveik között szerepel szentemberben egy gyümölcs­kiállítás; szeretnének pár na­pos tanulmányi kirándulást tenni Csehszlovákiába. Klubházukban minden hét­főn klubnapot tartanak, ame­lyet egybekötnek szakmai ta­nácsadással. Minden kertbará­tot szívesen látnak. Kép és szöveg: Solymosi László Csatornamű épül elmúlt öt esztendőben: gyara­podásuk tette lehetővé a köz­ségfejlesztési célok megvalósí­tásához nyújtott segítségüket. A negyedik ötéves terv kezde­tén vállalt hárommillió forint értékű munka helyett az el­múlt év végéig tízmillió forin­tot érő, óvodabővítésben, ját­szóterekben, utakban jelent­kező társadalmi összefogás valósult meg. Az egy lakosra jutó társadalmi munka alap­ján, 1974-ben Szob lett az első a megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei szervezete versenyében. Az erkölcsi elismeréssel • együtt kapott 350 ezer fo­rint jutalmat ebben az esztendőben használja fel a tanács a község építésé­re. A végrehajtó bizottság je­lentése a község üzemeinek, termelőegységeinek fejlődésé­vel is foglalkozott. Arra kell törekedni, hogy a mezőgazda- sági üzemek folyamatos mű­szaki fejlesztéssel ellensúlyoz­zák a munkacsúcsok idején je­lentkező emberhiányt. Az üzemek feladata, hogy terme­lésük növekedését mindenek­előtt a meglevő berendezések korszerűsítésével, jobb kihasz­nálásával oldják meg. Különösen a nagy értékű és teljesítményű gépek folyamatos kihasználása a feladat. Az üzemek beruházási tervei­nek maradéktalan megvalósí­tása végett el kell érni, hogy a járás építő vállalatai, szövet­kezetei mindenkelőtt a járás üzemeinek s a községeknek megrendeléseit teljesítsék. A jelentésben fontos helyet foglaltak el — külön fejezet­ben fogalmazták meg — a nagyközségben lakók életkö­rülményeinek további javítá­sát szolgáló intézkedések. A megvalósításra váró feladatok között első helyen szerepelt a községi csatornamű megépíté­se. A tanulmányterv kész, eb­ben az esztendőben szeretnék elkészíttetni a kivitelezési ter­veket és megrendelni az építést, eú Másik fontos feladat a la­káshelyzet javítása. Ebben ! az esztendőben befejezik tizenkét lakás építését a Kossuth utcában. Az ötéves terv végéig felújít­ják a Köztársaság utca 30. szám alatt levő. hétlakásos épületet, mégpedig úgy, hogy az átalakítások során a laká­sok számát növelik. A tervek szerint két új szakorvosnak szolgálati lakás is épül. Szor­galmazzák újabb ifjúsági la­kásépítő szövetkezet alakulá­sát, amelyet a községi tanács közművesített telkekkel segít. Elsősorban a gazdaságos telep­szerű, többszintes építkezése­ket támogatják. Űj családi házak építé­sére alkalmas telkeket vil­lamosítanak a Gitribi dűlő­ben. A közellátást egy új ABC- áruház építésével, a könyves­bolt bővítésével és felújításá­val, a gázellátás megjavításá­val akarják javítani. A Gyü­mölcsfeldolgozó önálló Közös Vállalkozáson belül, az ÁFÉSZ munkásszövetkezetet alakít: az ott dolgozók mindennapi vásárlásait könnyíti meg egy új élelmiszer-pavilon. Ugyancsak a szobi házi­asszonyok második mű­szakját segítené, ha a Pest megyei Ruhatisztító Szövetkezet felvevőhelyet nyitna a nagyközségben. A helybeliek társadalmi munkájára, lelkesedésére tá­maszkodnak, amikor elhatá­rozták, hogy az ötödik ötéves terv végéig Szobon is és Ipolydamásdon is valamennyi utcában járdát építenek. (b. h.) Elmarad » a vasárnapi matiné Áramszünet miatt elmarad a holnapra, vasárnapra terve­zett matiné a Madách Imre Művelődési Központ moziter- mcben.-­Úttörő szaktárgyi versenyek Zenészek, énekesek, versmondók készülődnek Megkezdődtek az úttörőcsa­patok kulturális szemléi: ifjú zenészek, énekesek, versmon­dók, irodalmi színpadok ké­szülnek, hogy legjobb produk­cióikat mutathassák be. Az út­törő és kisdobos képzőművé­szek munkáit rövidesen kiállí­táson láthatja a közönség. Egyre gyűlik a gyömrőá me­gyei úttörőmúzeumban a gyer- mekrajz-kiállítás anyaga is. A vetélkedők sorát a szak­tárgyi versenyek nyitották meg. Idén a nagymarosi isko­la volt a rendező. A járás va­lamennyi községéből érkeztek pajtások'a szemlére. A neve­zések mellé csatolt pályamun­kákból egész kis kiállítás ke­rekedett. A legérdekesebb, legértékesebb pályamunkákat a nagymarosi és a gödi iskola küldte a találkozóra. A 211 pajtás 10 különböző tantárgyban mérhette össze tudását. A szaktanárokkal együtt szovjet elvtársak, üzemi dolgozók, brigádok képviselői vettek részt az értékelő mun­kában. A következőkben a szaktár­gyi versenyek első helyezett­jeit közöljük. Magyar nyelv és irodalom: Kisérdi Imola (Nagymaros), orosz nyelv és irodalom a 7-es, 8-as és tagozatos kategóriában: Horváth Zsuzsa (Dunakeszi 3.), Szabó Ildikó (Váchartyán), Nyilos Mária (Dunakeszi 1.). Élővilág: Pálinkás Mária (Ke­mence), történelem: Stefán László (Göd 1.), fizika: Kalászi László (Főt 3.), matematika: Pedró János (Vácrátót), föld­rajz: Kaszás Pál (Dunakeszi 1.), kémia: Sebő Ildikó (Duna­keszi 3.), az úttörő-techniku­sok csapatversenyében: Nagy­maros (Flaskai Béla, Sümegi Ágnes, Fellegi Ildikó, Rottár Ottó). A győztesek képviselik a já­rást Százhalombattán, a me­gyei vetélkedőn, március 16— 17-én. Hasonló úttörővetéíkedőt rendeztek Vácott is. Eredmények Földrajz: 1. Földváry Ist­ván (Árpád u. isk.), matemati­ka: Wagner Attila (Petőfi S. isk.), élővilág: Jakab Zoltán (Árpád u. isk.) orosz, 8. o.: Láng Ildikó (Hámán K. isk.), orosz, 7. o.: Kovács Emőke (Petőfi S. ált. isk.), magyar: Székely Miklós (Petőfi isk.), történelem: Házy Béla (Há­mán K. isk.), kémia: Tarr Eri­ka (Petőfi isk.), fizika: Simon Tamás (Petőfi S. isk.). összetett kisdobosverseny­ben a Petőfi Sándor iskola lett az első. (-a -ó) 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom