Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-01 / 27. szám
Berregő fűrészgépek Tavassza! új csemetéket ültetnek Inkább a gallyért Körül ülik az üllői jegenyés kis tisztásán rakott tüzet. Szalonnát sütnek, kenyeret pirítanak, hosszú botok végén, de akad, aki krumplit kotorász elő botjával a parázsból. Erdei munkások. Szeretni kell Kerekes Béla a legbeszédesebb. Megtudjuk tőle, hogy ők tulajdonképpen nyugdíjas tsz- tagok, most csak vendégként dolgoznak az erdőgazdaságban és egy kivételével, alsópako- nyiak. Az az egy, Bucsi Kiss Bálint, aki a közeli Üllőhöz tartozó Schtökli-tanyán lakik, ezt [ mondja: — Nem is annyira a pénzért, inkább a gallyért járunk ide. Két-három hónap alatt az egész évi tüzelőnket megkeressük, még marad is valameny- nyi. — Az erdőt szeretni kell — veszi ót a szót Bugyi Mihály. — Én még gyerekkoromban megszoktam ezt a munkát. Erdélyben, a havasokban laktunk. Lóval és teherautóval — A földben maradt táskákkal mi lesz? — kérdezzük Apró Sándort, aki a legközelebb áll hozzánk. — Azokat a hemyótalpasok- ra bízzuk. Még a télen kirángatják őket, és fel is szántják a helyüket. Körbemutat: — Tavaszai új csemetéket ültetnek az asszonyok a helyükbe. Megtörli a homlokát, és búcsút vesz tőlünk, akiknek a balesetveszély miatt, tilos a vágás területére belépnünk. Fedél nélkül Az erdészt keressük, de ő csak estefelé ér ide. Visszaballagunk a nyugdíjasok brigádjához. — Karácsony táján történt — meséli most már ismerősként Bulejsza András. — A péhes körül dolgoztunk, ugyanis amott — és a kövesút felé mutat —, méhészek tanyáztak a nyáron, de hogy miért és hogyan, télire is kint hagyták a méhek egy részét. Az egyik fa véletlenül a kaptárokra dőlt, s a méhek pillanatok alatt elleptek bennünket. Az erős fagynak köszönhetjük, hogy egy-két csípéssel meg- úsztuk ... Egy szót sem szólt a méhész, amikor kijött. A szél orkánszerűvé válik. A munkások szedelőzködnx kezdenek. A pakonyiak lovaskocsira ülnek, a többiek, hónuk alá szorított baltákkal, gyalogosan vágnak neki. Egyikük felénk kiált. — Siessenek maguk is, mert nemsokára esni kezd, ez pedig olyan munkahely, ahol a munkás feje felett nincsen fedél! Egymás után nyeli el őket az erdő. , Kovács György Nyitott szemmel Eldőlt egy kerékpár JEGYZET Magától értetődik? Egyiik nap fagy, a másik nap lucsokban caplatunk. Nem csoda, ha az apróbb gyerekek megérzik és m egs ínyük az időjárás változásait. Elterjedt a hír Monoron, hogy a bölcsődét be kellett zárni, a megbetegedések miatt. Ez nem igaz, viszont a teljes létszám alaposan csökkent, hatvan helyett jó, ha húszán játszanak a szobákban. Balázsnak is torokgyulladása van, köhög, lázas, injekciókat kap. De hol? A monori egészségház gyermekgyógyászata olyan zsúfolt, hogy az udvaron is hosszú ideig várakoznak gyerekek és mamák. A körzeti orvosnál szintén ... Lázas, nyűgös, visító kisgyerekkel ki tud várni? Ráadásul hét vége van, ügyelet, az ügyeletes orvos beteghez indult... Balázs örül, hogy megúszta, kiadja a jelszót, hazafelé. Cseh Sándorné, dr. Rados Mária házi betegápolónője megáll az utcán. — Beteg a kis fül? — kérdezi. Tudja, milyen zűrzavaros körülmények között várakoznak, akik a hét végi injekciózás kora reggeli idejét lekésik, hát intézkedik: — Ide bemegyünk. Az „ide”, egy vadidegen ház. Balázs megkapja a Retardil- lint, Cseh Sándorné megy tovább, mintha mi sem történt volna, a ház gazdája köszönő szót sem vár. Magáitól értetődik — legyintenek mindketten. (k — z) Vasadon készítik, Budapesten szerelik Hat évvel ezelőtt kezdődött meg a termelés az Irodagép- ipari és Finommechanikai Vállalat vasadi, gyáregységében. A helyi Kossuth Szakszövetkezet biztosította üzemcsarnokban különböző alkatrészek készülnek, amelyekből aztán a vállalat budapesti, Jász utcai törzsgyárában korszerű pénztárgépeik állnak össze. Szerelőszalagon a több mint ezer alkatrészből készülő pénztárgép. Meózzák az líj KATUS pénztárgépeket, amelyekből az idén a vállalat több ezret'exportál azNDK-ba. Koppány György felvételei PEDAGÓGUSOK Száz méterrel odébb jóval fiatalabb, sisakos etnherek mozognak. Fűrészgépekkel döntik, aprítják a fákat. Előttünk most éppen egy óriási bükkfa tövének eresztik a gépet, amely olyan könnyedén vágja kerékpárláncszerű fogaival a törzset, mint vajat a kés. A gép iszonyúan éles vonyítással berreg, a fa meg ropogni kezd, majd hirtelen, óriási reccsenéssel, a földhöz vágódik. Amikor tucatnyi fát ledöntenek a nehéz gépekkel, a feldaraboláshoz kezdenek. A galy- lyazást az utánuk jövő idősebbekre bízzák. A méretre vágott rönkdarabokat, lóval, az utak mellé vontatják, hogy később, teherautóval, az üllői vasútállomásra szállítsák. Nem lehet tudni, holnap milyen idő lesz. Most éppen olvad, az éjszaka göröngyösre fagyott út, délelőtt már tócsák csillognak mindenütt, délre bokáig süpped az ember a sárba. A monori főtéri gyógyszer- tárból jön kifelé egy anyuka, Itarján hófehér, bolyhos ove- rállba öltöztetett csemetéje. Kerékpártartó se közel, se távol, a mama bosszankodva veszi tudomásul, hogy a park műkőlábához támasztott biciklije eldőlt. Egyik karján a baba, másik kezével igyekszik felállítani a sárban hempergő kerékpárt. Nem megy. . Tanácstalanul néz körül. Látja, hogy a gyógyszertár ajtajában áll egy fehér köpeSAKK KÉSZÜLŐDÉS A BAJNOKSÁGRA A gyömrői sportegyesület sakk-szakosztálya a téli holtszezont sem töltötte tétlenül: megrendezte a neves kecskeméti sakkozó, Tóth László emlékére kiírt emlékversenyt. Érdekesség, hogy rajthoz állt a híres sakkozó öccse, Tóth Lajos is, aki 82 éves. Az ötödször kiírt versenyt Fábián Béla I. osztályú sakkozó nyerte meg, s a serleg örökös tulajdonosa lett, mivel az harmadszor került a birtokába. A győztes 90 százalékos teljesítménnyel végzett a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokán. A további sorrend: 2. Légrádi Antal (80 százalék), 3.. Mészáros Lajos (65 százalék), 4. Fitos József (60 százalék), 5. Monduk Lajos (55 százalék), 6. Tóth Lajos (40 százalék), 7. Viczina István (40 százalék),^-8. Follárdt István (36 százalék), 9—10. Sál Antal és Patkós József. A. verseny külön érdekessége volt a fiatalok előretörése. Monduk Lajos, aki eddig kétszer birtokolta a kupát, most kénytelen volt az 5. hellyel megelégedni. Igaz, a győztes tőle szenvedte el egyetlen vereségét. A verseny elérte célját, méltó tisztelgés volt a világhírű kecskeméti sakkozó előtt. Az ünnepélyes díjkiosztásra február 7-én, szombaton este hat órakor kerül sor. El alkalommal beszélik meg a közelgő bajnokságot, s villámversenyt is rendeznek. Fábián Bélát, a Tóth László emlékverseny megnyerésén kívül, újabb öröm érte: a Magyar Sakkszövetség megerősítette I. osztályú minősítését, s úgynevezett alapponttal is ellátta. ★ Tavaly a 6. helyet szerezték meg a gyömrői sakkozók a megyei I. osztályú bajnokságban, mindössze két ponttal szorulva le a dobogóról. A hamarosan kezdődő bajnokságban az első négy hely valamelyikére pályázhatnak. Az idei tervek között több tehetségkutató verseny megrendezése is szerepel. ★ Simkó Ferenc remekelt a legjobban a tavalyi bajnokságban: teljesítménye 95 százalékos, amely szinte egyedülálló. A rokonszenves játékos sikerét csak növeli, hogy Maglódról jár át sakkozni Gyömröre. Ugyanígy beszélhetnénk Du- ró Károlyról, Pálinkás Jánosról és a többiekről is, akik Pilisről, illetve Üllőről utaznak vasárnaponként Gyömrő- re vagy a bajnoki találkozókra. Híven a hivatáshoz, híven a községhez Következetesség, pontosság, fegyelem nyes nő. Nem meri megszólítani, megkérni, hogy segítsen, hiszen, ha hozzáérne a földtől, víztől ragadós járrnűhöz, máris mehetne átöltözni... A fehér köpenyes nő azonban egy pillanatig sem tétovázik. Megy, emeli a kerékpárt, segít a gyerekülőkére ültetni a kicsit, s köszönetét sem várva, indul visszafelé. K. ZSa MŰSOR MOZIK Ecser: Szép fruskák völgye. Gomba: Mi van, doki? Gyöm- rő: És velem volt Alibaba, h.: Oklahoma olaja. Maglód: Az utolsó parancs, h.: Enyém, tied, kié? Mende: Enyém, tied, kié?, h.: Mese Szaltán cárról. Manor: Én és a tábornok, h.: Hugó, a viziló. Nyáregyháza: Mi van, doki?, h.: Vádol a felügyelő. Péteri: A briliánskirálynő bukása. Pilis: Ne sírj tele szájjal, h.: A sandeni gyermekgyilkossági per. Tá- piósáp: A keresztapa másik arca. Űri, v.—h.: Kutyahűség. Üllő: Puha ágyak, kemény csaták, h.: Vérdíj Kovpak fejére. Vecsés, v.—h.: A hazáért harcoltak, I—II. Matiné: Az aranyember. A pedagógus házaspárt, Ripka Jánost és Ripka Jánosnét, szinte mindenki ismeri Maglódon. — Egerben születtem — mondja a férj —, pedagógus- pályám is ott kezdtem, még 1938-ban ... Maglódra a feleségemmel együtt, 1949-ben kerültünk, s azóta is itt tanítunk. A feleség elmosolyodik: — Maglódról akkor, bizony, még nem hallottunk, semmit sem tudtunk. Én budapesti, kispesti születésű vagyok, s hogy közelebb legyünk szüléimhez, azért választottuk a maglódi állást. Először a Balaton mellett És nemcsak a pedagógus- hivatáshoz, Maglód községhez is hűek maradtak. A férj élővilágot és gyakorlati foglalkozást, a feleség gyakorlati foglalkozást, kézimunkát, éneket tanított, illetve tanít fő szak| deket felelevenítve, emlékeket idézünk. Közreműködtek a maglódi úttörőcsoport első balatoni üdültetésében. — Valamikor, az ötvenes évek elején, huszonhat gyereket vittünk Balatonszepezdre, nyári üdülésre, és bár szalmán aludtak a gyerekek, bár kollégáimmal és a gyerekeket kísérő néhány szülő segítségével, magunk főztünk, nekünk kellett gondoskodnunk az élelembeszerzésről, ami akkor nem is volt olyan könnyű, mégis, felejthetetlen élményt jelentett az üdülés a gyerekeknek és nekünk, pedagógusoknak is.., Akkor láttam a Balatont először. A férj hozzáteszi: — Emlékszem, kémünk kellett a szülőket, hogy engedjék el gyereküket a nyaralásra. A maglódiak közül bizonyára még sokam emlékeznek az ötvenes évek eleién bemutatott János vitéz, Mézeskalács, Az égigérő fa című, élményt nyújtó darabokra, amelyeknek színre vitelében az akkori esztendők tanári karának, illetve a Ripka házaspárnak volt nagy érdeme. Családi otthon Az egykori maglódi tanítványok s a mostani tanulók is a legnagyobb tisztelettel, szeretettel beszélnek a Ripka házaspárról. — Következetes, kicsit talán szigorú is voltam. Szívügyemnek tartottam a tanítást. A következetesség, a pontosság, a fegyelem rám is jellemző. Lelkiismeretesen készültem az órákra — mondja Ripka János. A szépen berendezett családi házban sok a festmény, egri, maglódi tájak, néhány virágcsendélet, s füzeteik fölé hajoló tanulók. A feleség képeiből még az iskola igazgatói irodájának falára is jutott egy-kettő. — Húsz, huszonegy éves lehettem, amikor az elsőt festettem. S ha a gyermekeim nevelése meg a tanítás közben szabad időm maradt, mindig nagy kedvvel vettem kezembe az ecsetet. Tavaly, új családi építve, az iskolától kicsit messzebb költöztek. Reggelenként mindig együtt indultak az iskolába. S a járókelők, ismerősök köszönése, néhány hét óta, egy kérdőmondottal egészül ki: Reggelenként egyedül — Egyedül, tanár néni, egyedül? Igen, januártól Ripka János- né reggelente egyedül indul tanítani: a férj, 62 évesen, nyugdíjba vonult. — Nagyon szokatlanok voltak nyugdíjba vonulásom első napjai. Hiányzik még az iskola, hiányoznak a gyerkek... Várom is a feleségem, délutánonként, amikor hazatér, mindig megbeszéljük, mi történt az iskolában, a gyerekekkel.., Persze, a megérdemelt nyugdíjas napok, évek sem múlnak semmittevéssel. Munkát ad a kerti gyümölcsös, a néhány szőlőtőke. Közben várja a kollégiumból hazalátogató gyerekeket, Jánost és Gézát, akik a kertészeti egyetem másodéves hallgatói. Jandó István Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Mono- ri-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 207.), Maglódon és Ecseren: dr. Móczár István (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Úriban: dr. Sass János (Űri), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Ve- csésen: dr. Túri István tart ügyeletet. " Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reggel 8-tól 13 óráig, illetve 15- től 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. tárgyként. A katedrán eltöltött évtizeGépkocsi az árokban A hét közepén hótakaró borult Monorra is. A ritka látványban a gyerekek és a felnőttek egyaránt elgyönyörködtek. Bizonyára rácsodálkozott a hóesésre a költségvetési üzem teherautójának vezetője is, s közben a Petőfi utca árkába csúszott. Hosszas erőfeszítés árán sikerült csak az útra vontatni a kocsit. Péter László felvétele <g. j.) házat Befejeződött a Tóth László emlékverseny