Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-01 / 1. szám

1976. JANUÁR 1., CSÜTÖRTÖK x/ÍMim Fehéret, színeset Ágynemű Nagykátáról Kevesen tudják hogyan ké­szül az ágynemű, milyen gon­dos, aprólékos munkát igé­nyel egy-egy garnitúra össze­állítása. Amíg eljut a vevők­höz, tízféle műveletet kell ra jta elvégezni. Hogyan és kik csinálják? — kérdeztük Fejős Pálné csoportvezetőt, a Panr nónia Háziipari Szövetkezet nagykátai részlegében. — Fehér és színes ágyneműt gyártunk három és fél, négy és fél széles méretben, közöt­tük paplan- és dunnahuzatos garnitúrákat. Az elkészítés módja változó, kedvelt a cak- kos és a madeirás típus. — A nagykátai részlegben 24-en vagyunk „belsősök”, va­lamennyien brigádtagok, a többiek — 135-en — bedolgo­zók. Közülük mindössze kettő a férfi, az egyik várró, a má­sik ca-kkozó, a brigádtagok egy kivételével lányok, asszonyok. Szendrő József elnök el­mondta, hogy 1975-re 278 ezer ágynemű gyártást tervezte a vezetőség, de a nagykátaiak ennél többet, mintegy három- százezret szállítottak decem­ber 31-ig a kereskedelemnek. — Lelkes közösség a miénk — tette hozzá az elnök —, a brigád sok társadalmi mun­kát végez. Legutóbb megaján­dékozták az óvodásokat, tá- mogatjiák az egyedül élő nyugdíjasokat, és egy művész# együttesnek ruhákat is készí­tettek. H. Gy. 46 pótkocsi terven felül November végére teljesítette idei tervét Szentendrén az Er­dészeti Fa- és Vegyesipari Vál­lalat, december 19-ig 108 száza­lékot értek el. Az egyik legje­lentősebb gyártmányukból, a 7 tonna teherbírású, egy tenge­lyes vontató-pótkocsiból 648-at készítettek, 46-tal többet, mint eredetileg tervezték. Befejezték idei termelőmun­kájukat a vállalat dolgozói, s most leltároznak, javítják a gé­peket, berendezéseket, s előké­szítik az idei termelést. Az új esztendő előestéjén rendszerint nosztalgiával te­kintünk vissza a múltra: egy évvel ezelőtt sok mindenről álmodoztunk, s vajon mi vált valóra ebből? A pezsgőspoha­rak szaporodó összecsendülé- sével hajlamosak vagyunk a gondok megfejtésére, s inkább előre tekintünk, a jövőről töprengünk. Terveket szövünk, elképzelések fogalmazódnak meg bennünk, hogy az újabb szilveszterkor ismét elmélked­hessünk majd, tanulságokat vonhassunk le, s fogadkozhas- sunk ismét. Az 1976-os év kü­szöbén, fiatalokat, különböző foglalkozású KISZ-eseket kér­deztem meg: mit terveznek az új esztendőben, mit várnak az előttük álló újabb 365 naptól? Utazni, tanulni Elsőként Péter Györgynét, a Pest megyei Moziüzem Vál­lalat műsorbeosztóját kérdez­tem : — Váratlanul ért a kérdés — kezdte —, de igyekszem hamarjában összeszedni a gondolataimat. Legjobban talán utazni szeretnék. Fér­jemmel korábban bejártuk a környező országokat, láttunk szép városokat, vidékeket. Idén Lengyelországba, Ro­mániába látogatnánk szíve­sen, megtekintenénk hangu­latos városokat. Már el is készítettük útitervünket... — Persze, beszélhetnék komolyabb dolgokról is — fűzi tovább a szavakat —, főiskolára jelentkezem, nép­művelési szakra. Később a hivatásomban is hasznosít­hatom az ott megszerzett is­mereteket. Meg aztán gon­dolni kell a távolabbi jövő­re is, a családalapítás, vagyis a gyerekek ... Változatlan lendülettel A kérdést feltettem Csapó Lászlónak, a KISZ Pest me­gyei bizottsága titkárának is, aki a karácsony és újév közötti napokat szabadságon — csa­ládja körében — tölti. '— Nem is tudom, mivel kezdjem hirtelenjében — mondja —, a munkával, a magánélettel? Két gyerekem van. Fiúk, elevenek, mozgé­konyabbakat kívánni is alig lehetne. A nagyobbik kará­csony napján múlt ötéves, a kisebbik éppenhogy az óvodáskorba lépett. Szeret­ném, ha egészségesek lenné­nek, nem betegeskednének, s így feleségemnek sem kel­lene sokat otthon maradnia velük. — A munkámról? Har­minckét éves vagyok, s azt hiszem, eddig még sikerült megtartanom a lendülete­met, van számomra tenniva­ló az ifjúsági mozgalomban. Hozzám tartoznak a közép­iskolák, a szakmunkáskép­ző intézetek. Célunk, hogy eredményesebb legyen az itt tevékenykedő KISZ-esek munkája. Előbbre kell lép­nünk az iskolai demokratiz­mus erősítésében. Ez mind, mind a jövő. Meg itthon is akad elvégeznivaló. Nemrég — egy éve sincs — új lakás­ba költöztünk ... — mond­ja, s szavai igazolására szé­, les mozdulattal mutat körbe az ötödik emeleti lakás han­gulatos szobáin. Tettekkel, közösen Bereczki István az Ipari Sze­relvény- és Gépgyár faminta- készítő üzemének a dolgozója. Munkája jó szemet, szigorú fi­gyelmet és kézügyességet kö­vetel. Végül is az üzem dol­gozóinak a munkájától függ a majdan formát öltő készít­mények használhatósága, tar­tóssága. — Mit is kívánnék elő­ször? Jó kollektívát. Ha majd a gyárkapun az új év első munkanapján belépek, vidám, tettrekész emberek­kel szeretnék találkozni, akiknek nem közömbös a többiek — a munkatársak — gondja. Ügy vélem, a jó munka alapja a munkások egymás iránti figyelme. Mert segíthetjük egymást, s kö­zösen a személyes, az üzemi gondok is könnyebben le­küzdhetők. — öt éve dolgozom az lSG-ben — folytatja rövid gondolkodás után —, isme­rem a gyárat. A szabad időmben a jövőben haszno­sabban akarok tevékenyked­ni. Jó lenne több ismeretet szerezni, elsősorban politi­kai tudást. Tagja vagyok az ifjúsági szövetségnek. Idén már, volt róla szó, hogy el­kezdem a marxista—leninis­ta középiskolát, ám hely­hiány miatt nem sikerült be­jutnom. Jövőre talán ez is valóra válik. — Persze, az ismeretszer­zésnek akadnak más mód­jai is. Ügy tervezem, hogy jövőre — rövid időre — el­utazom a Német Demokra­tikus Köztársaságba, megné­zek néhány — történelmé­ről, műemlékeiről, iparáról híres várost. Nem árt, ha al­kalomadtán néha távolabb­ra is elvetődik lakóhelyétől az ember ... Fiatalok, sebtében össze­gyűjtött gondolatok. Egyikő­jükkel sem beszéltem meg elő­re találkozót, váratlanul hív­tam fel őket telefonon, beje­lentés nélkül nyitottam ajtót lakásukon, munkahelyükön. Nem készültek fel előre vála­szokkal, így hát azt mondták, ami eszükbe jutott. Gondol­kodásra csak néhány perc ma­radt. Mindenesetre kiderült: nemcsak élik . jelenüket, ha­nem tervezik jövőjüket. Virág Ferenc Fiatalodik az erdő Az erdő védelme, a táj tudatos alakítása is feladata az erdőgazda­ságoknak. A tél beálltával a Pilisi Parkerdőgazdaság területén is hoz­záfogtak az öreg fák kivágásához, ezzel is elősegítik az új, fiatal cse­meték növekedését. Gárdos Katalin felvétele Közhírré tétetik... Törvények, rendeletek szü­lettek, legtöbb közvetlenül érinti a lakosságot. A helyi tanács is alkot a lakosságot kötelező rendeleteket. Ezeket mind ismertetni kell. A tanács tagjait szintén tájékoztatni kell, mégpedig rendszeresen a két tanácsülés között történt fontosabb eseményekről. Hogyan érvényesül a tanács­tagok és a lakosság tájékozta­tása a községekben? Ezt vizs­gálta legutóbb a ráckevei já­rási hivatal, és megállapította, hogy a községekben eltérő módon ugyan, de kialakult er­re a gyakorlat. A helyi taná­csok általában írásbeli tájé­koztatást készítenek és juttat­nak el a tanácstagokhoz. Ha­lásztelken visszatérően is be­számol a tájékoztatás egy-egy létesítmény építésének előre­haladásáról, a társadalmi mun­ka alakulásáról. Kiskunlachá- zán a tanácsülés napirendje előtt részletes szóbeli tájékoz­tatást adnak a tanács tiszt­Egész életre szóló kapocs A Bláfhy-brigád egy napja A sűrű esőfüggönyt hideg szél csapkodta a Zsiguli szélvédő­jéhez. Negyedmagammal ültem kocsiba, hogy megnézzem, ho­gyan telik a Pest megyei Villanyszerelő Vállalat Bláthy Ottó ezüstkoszorús szocialista brigádjának egy napja. — Nem fogja megbánni! — biztat Antalicz Miklós, a vállalat biztonsági meg­bízottja, aki rávett a kirándulásra. A brigád vezetője Balogh Károly szerelő a jobb el­ső ülésen foglal helyet. An­talicz Miklóstól tudom, hogy a zömök, energikus férfi az szb munkavédelmi felügyelője, és háromszoros kiváló dolgozó. Néhány szakmai kérdésről vált szót a gépkocsit vezető Tóth László művezetővel, a „Zsiga” tulajdonosával. Tóth László fiatal kora ellenére a „nagy­főnök”. De a kiemelés ellen mindketten tiltakoznak: — Semmire sem mehetnénk egy­más és az embereink nélkül! Milyenek is ezek az embe­rek? A kérdés mintha lavinát indítana meg. A brigádvezető lélegzetvétel nélkül sorolja a közösség eredményeit: — Mi építettük ki egyebek között Nagykáta teljes közvilágítási hálózatát, s ugyanitt a telefon­gyár új gyáregységének elekt­romos szerelését és a szenny­víztisztító telep energiahálóza­tát is mi készítettük. Kilenc éve dolgozunk együtt, hét esztendeje eredményesen ve­szünk részt a szocialista mun­kaversenyben. Arra vagyok kíváncsi, hogy az otthont ', családtól távol, nehéz munkakörülmények kö­zött mi tartja össze ezeket az embereket? Re:t-e igazi tar­talmat Balogh K .roly — szá­momra most még frázisnak tűnő — krelentése: „úgy élünk, mint egy nagy csa­lád”? Dunaharasztira érünk, a brigád egy része az itteni 30 milliós értékű hálózatfejleszté­sen dolgozik. A kocsi egyszerű kis ház előtt áll meg. Belé­pünk az irodába. Egy asztal, tele rajzokkal, iratokkal, a sarokban vaságy, mellette la­vór. Az egyik falnál alacsony hokedlin Junoszty televízió. A szomszédos helyiség köze­pén durva ácsolt asztal két paddal. A falak mentén vas­szekrények. Ez az öltöző. Az ajtó felől zörgés hallat­szik. Két fiatalember rázza magáról a vizet, bakancsáról a sarat. Hamarosan előkerül a papírokból a tízórai. Mind­ketten brigádtagok, 23 évesek. Később megtudom, hogy sok a brigádban az ilyen korú fia­tal. Barabás Pál hat éve dol­gozik a vállalatnál, egy éve ebben a közösségben. — Szabolcsban, Geszterédcn lakom — mondja — csak he­tente járok haza. Nehéz hely­zetben vagyok, a feleségem éppen most vár gyereket. De nem tudok innen elszakadni. Itt lehetőségem van olyan szakmát tanulni, ami érdekel: villanyszerelő lehetek. A pén­zem se rossz, átlagban 4000 forint. A munka meg olyan, hogy nagyon összetart ben­nünket. Sok segítséget kap­tam már a brigádtól eddig is. Mikor leszereltem, a család- alapításhoz csak úgy tudtam házat venni, hogy a brigád ötezer 'forintot kölcsönadott a közös pénzből és ezt részié tekben adhatom vissza. Bedöcs László a közelmúlt­ban szerelt le, mégsem új em­ber itt: — Innen indultam, ide jöttem vissza. Máshová nem szívesen mentem volna — je­lenti ki. — A munkába, a ci­vil életbe ez a brigád segített visszaállni. Azt is elintézték egy nap alatt, hogy ezer fo­rint kamatmentes kölcsönt kapjak a vállalattól. Nagyon jól jött, hiszen van* egy más­fél éves kisfiam is. Itt, Ha­raszti n lakom, ezért most könnyebb helyzetben vagyok, mini akik máshonnan járnak ide. De én is elmegyek a többiekkel messzebbre, ha olyan feladat adódik. Aki dol­gozott már oszlopon, az tud­ja, milyen sok múlik a társa­kon. Egymásra vagyunk utal­va, s ez a kapcsolat szinte egész életünket meghatározza, Összeköt bennünket. — Ez a szakma 0iyani hogy gyakran nem tudjuk, ar­tisták-e az embereink, vagy villanyszerelők — mondja Balogh Károly, ö bizonyára nem túloz. Ügy hírlik, ha sür­gős a munka, még ma is fel­kúszik az oszlopra, példát mu­tatva embereinek. Tovább In­dulunk. hogy megkeressük a szabadban dolgozókat. A fel­ázott, hepehupás úton manő­verezve egy nemrégiben fel­állított vasszerkezeti oszlop­hoz érünk. Kis csoport fogla­latoskodik az alsó szinten el­helyezett kapcsolószekrény körül. Felhívják a figyelme­met egy kopott pufajkás, bo­rostás férfira: — Ö a fodrász szakmát hagyta el. hogy itt segédmunkás lehessen! — Igaz ez? — tudakolom Kertész Tamástól, miközben hiába próbálom elképzelni frissen vasalt fehér köpeny­ben, fűtött, elegáns helyiség­ben, a borbélyszék mellett. — így van — bólint rá. — Tizenhét évig féri; fodrász voltam Budapesten, az Alsó- erdősori üzletben. Tavaly, harminchat évesen idejöttem. — Miért? — Akkor a pénzért, hogy a fiam tanulhasson. Azt hiszik, a fodrászok sokat keresnek. Pedig ott a 2200 ha összejött, itt átlagban a 3800 megvan. Igaz, az első hónap piszok ne­héz volt. De a brigád segített. Átvészeltem. Most már nem mozdulnék innen, megéreztem ennek a munkának a szépségét. Hamarosan elvégzem a he­gesztő szakosító tanfolyamot is. — ő pedig a csoportvezető — mutat be egy fülvédős sap­kás, a borongás időben is vi­dám fiatalembert Tóth Lász­ló. Czakó János 23 éves. Ez az első munkahelye. A brigád tá­mogatáséval munkája mellett villamosipari szakközépisko­lát végzett, majd csoportveze­tő lett. Tagja a vállalati KISZ- vezetőségnek és a SZOT szám- vizsgáló bizottságának. A cso­port idősebb tagjai előtt is te­kintélye van. — Nem keresek rosszul — mondja. — Összejön a havi 4 —5 ezer forintom. Pesten a szüleimnél lakom, tudok fél­retenni. Mégis van, amikor elkeseredem. Térdig sárban, hóban, esőben az oszlopon. De a társaság erőt ad. Küüinösen Kovács Tamás, ő a mókames­terünk. A SZitálÓ köd bebújik ka­bátunk alá, nyirkossá teszi ru­hánkat. Jegyzeteimet a szét- ázás fenyegeti. Búcsúzunk. A kis csoport a zord idővel mit se-n törődve folytatja munká­ját. — Az E 5-ösön haladva már messziről szemünkbe tűnik a Dabasi Nyomda új épületén magasló felirat. A részben már átadott nagyberuházás körül­belül 20 milliós értékű teljes villanyszerelését a brigád tag­jai végzik. Ütemesen, lelkiis­meretesen. — Az irodaépület még tra­verzekkel, árkokkal tarkított, csupasz falakkal határolt labi­rintusából egy nyakigláb ifjú siet felénk. Megöleli Balogh Károlyt. — A fiam — magya­rázza a brigádvezető. — Ti­zenhét éves, itt ismerte meg a fizikai munkát, és itt tanult szakmát is. A fűtésrendszer együk fon­tos berendezésénél találko­zunk újabb két brigádtaggal. Baracsi János csoportvezető az alapítók közül való. — Én ja­vasoltam a Bláthy nevet — mondja. — Mi most a feladatuk? — Éppen a fűtésszabályozó automatiikát szereljük — pró­bálja érthetővé tenni számom­ra a szerkezet működését. — De mi kapcsoltuk a hálózatra a nyomdai gépeket, mi szerel­tük a szellőzést, a belső vilá­gítást és az udvari kandelábe­reket is mi fogjuík felállítani. Az udvaron keresztül a hi­deget árasztó betonfalak közé érünk. Velünk tart a dabasi csoport „tanyagazdája”, Ha- lenkár Károly is. A brigád rangidős tagja, 56 éves. Arcá­ról a kicsattanó egészség pír­ja sugárzik. Vékony munka­ruhájában úgy közlekedik, mintha kellemes nyári idő volna. — Megszoktam — mondja. — Ennél a vállalat­nál dolgozom már 14 eszten­deje, s ritkán zárt helyiség­ben. Négy év múlva elérem a nyugdíjkorhatárt, de nem na­gyon várom. Sok minden köt ehhez a brigádhoz. Az idén Pozsonyban jártunk együtt a családtagokkal. A feleségem- m nagy élmény volt. , Eltelt a nap. A Dabason dolgozók azonban, akárcsak a bri­gád többi tagja, nem mindig az órával mérik a munkaidő vé­gét. Mikor késő délután Pest felé indulunk, ők folytatják a munkát, hogy kész legyen a vállalt határidőre. Lakatos Tamás ségviselői. Ráckevén a két ta­nácsülés közötti időszakban több ízben írásos tájékozta­tás készül. Alapos és részle­tes a tanácstagok tájékozta­tása Szigetszentmiklóson és Tökölön. A legtöbb községben a fon­tosabb új jogszabályokat, te­hát törvényeket, kormány- és miniszteri rendeleteket szintén ismertetik a tanácstagokkal, néhol nemcsak szóban, de írásban is, hogy aztán a ta­nácstagok választóikat tájé­koztathassák. Halásztelken az állandó bizottságok ülésein szintén szerepel a jogszabály­ismertetés. A tanácstagok tájékoztatása azonban csak akkor felel meg a célnak, ha azután ők is át­adják a lakosságnak a közér­dekű tudnivalókat. Ehhez meg­lehetősen nagy időközökben megtartott tanácstagi beszá­moló egyedül nem elégséges. Tekintve, hogy választóikkal személyesen sűrűbben érint­keznek, van alkalmuk körze­tük lakosságával az aktuális kérdéseket máskor is megbe­szélni. Jól beválnak erre a falugyűlések, valamint a ré­tegtalálkozók is. Néhol a gaz­daságok, ipari szövetkezetek és vállalatok pártszervezeteit külön is tájékoztatja a tanács. Szerveznek hasonló megbeszé­léseket egyes szövetkezetek és vállalatok dolgozói részére is. Dunaharasztin a Hazafias Népfront és a nagyközségi ta­nács többször jelentet meg két-két ezer példányban kö­zös tájékoztatót a lakosságot érdeklő helyi kérdésekről. A népfront aktívái több község­ben szintén segítik a tájékoz­tató munkát. Délegyházán, Lóréven és Szigetszentmártonban a tanács saját értékelése szerint jó, Halásztelken, Majosházán, Szi- getcsépen csak részben meg­oldott, a többi községben nem kielégítő, nem megfelelő a la­kosság tájékoztatása. Előfordul azonban az is, hogy valami műszaki hiba miatt elnémul a hangosan be­szélő, és ha szól, akkor sem hallható mindenütt. Változik például a széljárás, olyankor viszonylag kis távolságra sem jut el a hangja, a közlendő­ket még az otthonlevők sem hallják. Talán ez az oka, hogy Ráckevén még dobolás útján is közzéteszik a sürgős tudni­valókat, Makádon pedig nem is gépesítették a „kisbírót”, szükség esetén megperdül az utcán a dob. A lakosságot legközvetleneb­bül érintő, határidőhöz kötött esetekben célravezetőbb a fal­ragasz útján történő értesítés, mint ahogy például az ebol­tásra, a borbejelentésre, vagy a házadó-bevallásra felhívó szokásos plakát. Némely köz­ségben, bár nem elég sűrűn elhelyezett hirdetőtáblákon és -oszlopokon, rendszeresen pla­kát útján teszik közhírré a tudnivalókat. Megfontolandó lenne a hirdetőtáblák szaporí­tása. A helyileg sokszorosítha­tó röplapok is jól szolgálhat­nák a lakosság tájékoztatását, főként, ha a tanács intézkedé­seit ismertetnék. Sz. E. Egyperces beszélgetések MIT S AZ ÚJ ÉVBEN?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom