Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-28 / 23. szám
yffriap 1976. JANUÄR 28.. SZERDA 7 Az Örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyon-1 nak a haszonélvezetét» amelyet egyébként nem ő örököl? Több olvasónk keresett fel bennünket azzal a kérdéssel: milyen, haszonélvezeti jog illeti meg a túlélő házastársat, amikor az örökhagyó végrendeletet hagyott hátra, de ebben házastársát meg sem említette. Lényegében ez az özvegyi jog, amely a szocialista jogunkban már nemcsak a túlélő feleséget, hanem a túlélő férjet is megilleti az elhunyt házastárs hagyatékára. Korábban az özvegyi jog nem jelentett örökséget, a túlélő házastárs csak az úgynevezett hitvestársi öröklés címén örökölhetett. Ezért volt az, hogy a régi jogban a túlélő házastárs, mint özvegy nem vált örökössé, mert az özvegyi jognak nem öröklésjogi, hanem a házastársak együttélésén alapuló tartási jellege domborodott ki. Ez fejezte ki — az idősebb olvasóink még bizonyára emlékeznek reá —, hogy az özvegyi jog törvényes mértéke a 'lakás és az illő tartás volt. Szocialista polgári törvényünk a hózastársat már kifejezetten örökössé nyilvánítja. Elég csak arra utalni, amikor a törvény kimondja, hogy ha leszármazó nincs az elhunyt után, akkor a házastárs örököl. (Ide nem értve természetesen az ági öröklést.) Polgári Törvénykönyvünk kimondja, hogy az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl. Azt is kimondja a Ptk., hogy a házastársat kötelesrész illeti meg. Ha tehát a házastárs az előbbiekben említettek szerint nem örökli a hagyaték állagát, mert történetesen az elhunyt végintézkedésében más ként rendelkezett, akkor is örökli a haszonélvezetet. Egyik olvasónk azt mondta el, hogy férjé anélkül halt meg, hogy az egész vagyonáról történt végrendelkezésben őt, mint a vele együttélő feleségét megemlítette volna, sőt még a haszonélvezet tekintetében sem nyilvánította ki végakaratát. Ez az olvasónk nem tudja most, hogy megilleti-e őt a haszonélvezeti jog. Ha a Polgári Törvénykönyv 661. §-át vesz- szük figyelembe, amelyben a kötelesrész-jogosultak között sorolják fel a házastársat is, akkor ebből az következik, hogy jogosult a kötelesrészre, ugyanígy, mint a leszármazott. A kötelesrész pedig a törvényes örökrész fele. Azon olvasóink tehát, akik nyugtalan- kodnak amiatt, hogy nem illeti meg őket a haszonélvezeti jog, úgy gondoljuk ne nyugtalankodjanak, inert szocialista polgári jogunk védi őket. Gondolt a túlélőkre akkor is, ha az elhunyt életében nem gondolt halála esetére. Olyan olvasónk is volt, aki azt a kérdést tette fel, hogy mi a helyzet akkor, amikor elhunyt férje idegenekre hagyta vagyonát. Ebben az esetben a leszármazók, mint kötelesrészre jogosultak, a hagyaték felét, a túlélő feleség pedig kötelesrészként követelhet a haszon- élvezetből. Problémák vetődnek fel a végrendelet értelmezésével kapcsolatban is. Erre vonatkozóan is megnyugtatjuk az érdeklődőket. Vita esetén kötelessége a közjegyzőnek, hogy a hagyatéki eljárás során a megfelelő felvilágosítások megadása mellett, az érdekeltek között megegyezés létrehozását kísérelje meg. Ha ez nem sikerül, a közjegyzőnek, akkor is döntenie kell, és a hagyatékot teljes hatállyal a túlélő házastárs haszonélvezeti jogával terhelten, kell átadni, és az érdekeltek pedig igényüket bíróság útján érvényesíthetik. A gyermekgondozási segély időtartamát az anya munkába állás céljából naptári évenként egyszer megszakíthatja. Korábban több vita volt arról, hogy a gyest megszakította az anya, újból igénybe ve- heti-e a segélyt. A Minisztertanács határozott, és kimondta, hogy naptári évenként egyíz- ben megszakítható a fenti okokból kifolyóan a gyes. Ez esetben a megszakítás lejártát követően a gyermekgondozási segély a hátralévő időtartamra továbbra is megilleti az anyát. Az is szabály lesz, hogy ,a segélyben részesülő anya munkát vállalhat. Megfelelő díjazás ellenében legfeljebb kettő, 3 éven aluli, de 1 évnél idősebb gyermek gondozását vállalhatja. Nyugdíjasok is vállalhatnak gyermekgondozást, és a gyermek gondozásáért fizetett díjazás a nyugdíj folyósítását nem korlátozhatja, és ennek összegét nem lehet figyelembe venni ä házastársi pótléknál sem. Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Pest megyei Hírlap szerkesztősége minden héten szerdán du. 5—7 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart olvasói számára a Hírlapkiadó Vállalat (Bp. vm„ Blaha Lujza tér 3.) földszinti tanácsadó termében. JANUAR 29-TÖL FEBRUAR 4-IG CEGLÉD, Szabadság 29—30: Legenda a nyúipapri- kásról 31— 1: Követem a kijelölt irányt 2— 4: Halhatatlanok CEGLÉD, Kamara 29— 1: Nyílhegy és aranyöv 2— 4: Palmilla GÖDÖLLŐ 29: Szerelem 30— 1: özönvíz II. 2— 3: Monsieur Verdoux 4: Távoli mennydörgés SZENTENDRE 29— 1: Az idők kezdetén 2: Oly távol, oly közel 3— 4: A hazáért harcoltak I— H. ABONY 29: Vér és virág* 30— 1: Halhatatlanok 2— 4: Én és a tábornok BUDAÖRS 29— l: Szerelmi bűntény 2—4: Az idők kezdetén DABAS 30— 1: Élt egyszer egy énekes rigó 2— 4: Volt egyszer egy vadnyugat T—II. I DUNAHARASZTI 29— 1: Folytassa. Kleó 2— 3: Puszlán és Ludmilla I—1 II. DUNAKESZI, Vörös Csillag 29— 1: Rejtelmes sziget 2— 3: Mussolini végnapja! 4: Nem félünk a farkastól ÉRD 29: Szerelmem, Moszkva 1— 2: Egy királyi álom 3— 5: Szerelmi bűntény F0T 29— 1: Gyémánt Lady 2— 3: Rejtelmes sziget GYÁL 29—31: Mr. Süket trükkjei 1— 2: Partizánok KJSTARCSA 29—30: Huckleberry Finn és a csirkefogók 31.— 1: Monsieur Verdoux 2— 3: Dal a szerelemről NAGYKATA 29— 1: Nem zörög a haraszt* 2— 4: Szerelmem, Moszkva PILISVÖRÖSVAR 30— 1: Madári.jesztő* 2— 4: Robinson és a kannibálok POMÁZ 29—30: A hazáért harcoltak I— II. 31— 1: Huckleberry Finn és a csirkefogók 2— 3: Folytassa, Kleó RÁCKEVE 29—30: Végül 31— 3: Egv tiszt nem adja meg magát SZIGETSZENTMIKLÓS péntek 29— 1: Gyilkosságok este 2— 3: Huckleberry Finn és a csirkefogók • Csak IS éven felülieknek! Tíz nap rendeletéiből A rendőrhatósági közúti közlekedési igazgatásról a Magyar Közlöny ez évi 2. száma tartalmazza az 1/1966. (I. 10.) BM. rendeletet. A gépjárművezetők egészségi alkalmasságának orvosi megállapításáról az 1/1976. (I. 16.) Eü. M. rendelet intézkedik, amelyet az érdekeltek a Magyar Közlöny 4. számában 'találnak meg. A szabadkasszás kereskedelmi és vendéglátó egységekről ugyancsak a 4. számú hivatalos lapban jelent meg az 1/1976. (X. 16.) Bk. M. rendelkezés. A mezőgazdasági szövetkezetek nem mezőgazdasági tevékenységéről -az 1002/1976. (I. 20.) Mt. határozat rendelkezik. (Magyar Közlöny 5. szám.) A tanácsi szervek kezelésében levő közhasználatú zöldterületek fenntartásáról és használatáról a 2/1976. (I. 16.) ÉVM. rendelet intézkedik, és ugyanitt található a levegő tisztaságának védelméről szóló másik, a 3/1976. (I. 16.) ÉVM. rendelet. (Tanácsok Közlönye 2. sz.) í A vakok személyi járadékának bevezetéséről ugyanitt — az 5. sz. hivatalos lapban — jelent meg a 2/1976. (I. 20.) Eü. M. rendelet. A fejlesztési célú pénzeszközök tanácsok részére történő átadásának korlátozásáról megjelent 5/1975. (XI. 29.) OT—PM. számú együttes rendelet a Művelődésügyi Közlöny ez évi 2. számában található. Már próbafűtés Befejeződő« Dunakeszin a Roskő József úti 258 lakás építése. A tulajdonosok — a kazánok próbaüzeme után — előreláthatóan február közepén birtokukba vehetik a két-két és fél szobás összkomfortos la- kasokat. Nagy Iván felvétele Pihenni is kötelező Korszerű vasúti körforgalom a Balaton kcdil A nyu gat-ma gyarországi vasutak fejlesztéséről, feladatairól tanácskoztak tegnap Szombathelyen az országrész vasúti szolgálati helyeinek gazdasági és mozgalmi vezetői, valamint a szocialista brigádok képviselői. Az igazgatóság területén 1980-ig 233 kilométer vasútvonalat korszerűsítenek. A felújítási tervben fontos helyen szerepel a Balaton körüli vasúti pálya utolsó, korszerűsítésre váró szakasza. A Balatonederics és Balaton- szentgyörgy közötti 20 kilométeres vonal felújításához a szocialista brigádok is felajánlották támogatásukat. E munka elvégzése után megvalósulhat a Di esel - vcxntatású, gyors vasúti körforgalom a tó körül. * Ébred a természet A Mecs^S vidékén immár három hete tart a rendkívül enyhe — inkább tavaszias, mint téli — időjárás. A mostani január ezen a tájon is kivételnek számít. Egyre több jel mutat arra, hogy a természet ébredezik téli álmából. Kosárszámra árulják a hóvirágot, a védett fekvésű völgyekben virít a halványzöld hunyor és az élénksárga kankalin. Az utak mentén kisarjadt az idei fű, a fák kérgén pedig friss moha látható. A hegyvidék erdeiben kékgalambokat figyeltek meg. Több helyen költenek már a vadgerlék. Az enyhe időjárás hatására megmozdult a vizek élővilága is. Előtérben a szervezettség Miniszteri utasítás a tanulóifjúság nyári foglalkoztatásáról Az idén is piód nyílik a tanulóifjúság nyári szünidei.foglalkoztatására, amiről a munkaügyi miniszter és az oktatási miniszter — az érintett országos szervekkel egyetértésben — most kiadott együttes utasítása intézkedik. A rendelkezés a 14. életévüket betöltött, általános iskolai tanulmányaikat ez évben befejező, illetve a gimnáziumi, szakközépiskolai, egyetemi és főiskolai tanulmányaikat végző, szakmai gyakorlatra nem »beosztott, illetve arra nem kötelezett fiatalokra vonatkozik. megállapodásnál arra is figyelemmel keli lenni, hogy különösen a szakközépiskolai és felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok lehetőleg olyan munkára kerüljenek, amely leginkább megfelel szakképzésük területének, arra, hogy a tanulók a nyári szünetben legalább 4 hetet pihenéssel tölthessenek. A fiatalok munkaideje egyébként a vállalatnál rendszeresített munkaidővel azonos, annál legfeljebb rövidebb lehet, 18 éven aluliakat éjszakai műn- Icára, 16 éven aluliakat túlmunkára és készenlétre igénybe venni még önkéntes jelentkezés esetén sem szabad. Mesterséges tó - vízisportnak Tavaly kezdték meg a Bükk déli nyúlványai között fürdőjéből ismert Bogács község határában egy mesterséges tó kialakítását. A község fölött, a Szoros - patak völgyében átlagosan hat-nyolc méter magas és négy méter széles töltéssel zárják el a patak medrét. Emögött duzzasztják fel annak vizét tizenhét hektárnyi tárolóban. A patak vizének felfogása lehetővé teszi, hogy a bogácsi strandfürdő környékén kialakult üdülőtelepet megóvják a tavaszi áradáskor keletkező belvizektől. A tervek szerint a tavat vízisportokra és horgászatra is A tanuló fiatalok szünidei foglalkoztatása már régebben bevezetett gyakorlat. Az utasítás azonban számos új elemet is tartalmaz. A régebbi rendelkezés is módot adott arra, hogy az általános iskolái tanulók csoportos nyári szünidei munkába állásával foglalkozzanak a tanácsi szervek, az iskolák és a vállalatok, a gyakorlatban azonban a munkavállalás távolról sem volt szervezett, a fiatalok jobbára egyénenként kerestek szünidei munkát,. s a vállalatok ugyancsak külön- külön próbáltak utat, módot találni a csoportos foglalkoztatásra. A szervezettség most hangsúlyozottan előtérbe került. Üj vonás az is, hogy csak a 14. életévüket betöltött, általános iskolai tanulmányaikat már sikeresen elvégzettek vállalhatnak szünidei munkát. Ugyancsak változást jelent, hogy a fiatalokat ezentúl a termelőmunkában foglalkoztatják. (De továbbra sem dolgozhatnak forgó gépek mellett.) Régebben ugyanis zömüket csak olyan kisegítő munkákkal bízták meg, amik távol estek a tényleges termelő tevékenységtől , A termelés elsődlegessége most nem csupán a megfogalmazásban jut kifejezésre, hanem a gyakorlatban is szolgálja a munkára nevelést, és egyben a vállalati termelési feladatok megoldását is. Ehhez jó alapot ad az utasításnak az a része, amely előírja, hogy a vállalatok munkaerő- igényeit a tanácsok kötelesek a helyi ifjúsági titkárral együttműködve március 15-ig rangsorolni. Ennek során azokat a vállalatokat részesítik előnyben, amelyeknek az oktatási intézményekkel már korábban kialakult kapcsolataik vannak. Emellett elsősorban az iskolákhoz legközelebb eső munkahelyeik, vállalatok munkaerőigényeit kell kielégíteni. A rangsorolásnál a megyei tanácsok a továbbiakban kizárják azokat a munkahelyeket, amelyek nem termelő munkával akarják a fiatalokat megbízni, avagy nem tartják be a vonatkozó jogszabályokat, nem szervezik meg a kötelező munkavédelmi oktatást, nem teremtik meg a szükséges feltételeket A régebbi rendelkezés is erőteljesen fogalmazta meg az iskoláit feladatait, de a gyakorlatban most már ezek is sokkal határozottabban érvényesülnek majd. Egyebek mellett az is, hogy ne csupán a nyári úttörő- és KlSZ-tábo- rokra, hanem a szervezett szünidei foglalkoztatásra is mozgósítsanak, ami az egyén, a szőkébb kollektíva és a népgazdaság számára egyaránt fontos. Az elfogadott munkaerőigényeket a művelődési feladatokat ellátó szakigazgatási szerv április 1- ig közli az iskolákkal, a munkaügyi szakigazgatási szerv pedig ugyan e határidőig tájékoztatja a vállalatokat. Az általános- és középiskolákban még áprilisban tájékoztatni kell a munkaközösségek útján a szülőket, az osztályfőnöki órákon, úttörő- és KISZ-ren- dezvényeken a fiatalokat a nyári foglalkoztatás lehetőségeiről, a jelentkezés módjáról, a szervezett foglalkoztatásban való részvétel előnyeiről. Egyidejűleg fel kell mérni a fiatalok munkavállalási szándékait és a munkára jelentkezők számát. A 16 éven aluliak munkavállalásához továbbra is szülői írásbeli hozzájárulás szükséges. A munkaviszony létesítéséhez munkakönyv helyett az iskola által kiállított munkavá'la- 1 lósi engedély szükséges. A A foglalkoztatás főbb kérdéseiben egyébként az illetékes szerveknek május 10-ig kell megállapodniuk. Fontos körülmény, hogy a jövőben «az eddigieknél is nagyobb feladatot kap az előkészületekben és a végrehajtásban a KISZ-szervezet és a megyei tanácsoknál tevékenykedő ifjúsági titkár. A Pestvidéki Járásbíróság dr. Ács András tanácsa tavaly október 16-án kezdte meg a május 31-től őrizetben, illetve előzetés letartóztatásban levő — több ember halálát okozó közlekedési bűntettel vádolt — Tölgyesi János, 31 éves autószerelő kisiparos, budapesti lakos ügyének tárgyalását. Mint annak idején megírtuk, május 31-én este tragikus közlekedési baleset történt az M—7-es autópálya 16-os kilométerszelvényében. Egy MZ típusú motorkerékpár utasai — Bodri István és Szentgyörgyi Erzsébet — a betonra zuhantak és azonnal meghaltak. Alapos gyanú merült fel, hogy a balesetben egy Alfa-Rómeó gépkocsin ugyanott közlekedő Tölgyesi János közrejátszott. A bíróság 3 napi tárgyalás után, tanúk és legkülönbözőbb szakértők meghallgatását kö— A villamosításért. A Pest megyei Villanyszerelő Vállalat a villamosítás gyorsabb fejlesztése érdekében a korábban évi 40 kilométeres vezetéképítést 60 kilométeres átlagra kívánja növelni. A tervek szerint az ötéves tervidőszak alatt 300 kilométer új és felújított hálózatot építenek. vetően az ügyet tavaly bizonytalan időre elnapolta. Tegnap, hétfőn került sor ismét a tárgyalás folytatására. A bíróság nem látta bizonyítottnak a vádat. Tölgyesi János közlekedési vétségben találtatott felelősnek, miután az autópályán már tavaly január 1-től kötelező 120 kilométeres maximális sebességet jelentősen túllépte. Megszegte a közlekedés rendjét azzal is, hogy nagy sebességgel belehajtott egy baleset helyszínébe. Mindezért a bíróság Tölgyesi Jánost a már előzetes fog- vatartásban letöltött időtartamú 4 hónap 23 napi szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért, Tölgyesi János a bűnösség megállapítása miatt, fellebbezett. P. Zs. ítélet a kettős motorszerencsétlenség ügyében Heti jogi tanácsok