Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-21 / 17. szám

Takarékos emberek Folytatódik a lakásépítés Gyarapodó betétek, sokféle kölcsön A városbeli OTP-f iákban az év végén meghaladta a betét- állomány a százötvenöt- millió forintot. Sok ez vagy kevés? Segít eldönteni a sta­tisztika iránytűje. Nagykőrö­sön — a csecsemőktől a véne­kig — minden lakosra hat- ezer-hatszáz forint jutna a bankban őrzött pénzből, és ez magasabb összeg az országos átlagnál. Tehát ebből is meg­állapíthatjuk, hogy átlagon felül takarékos, szorgalmas és igyekvő a körösi nép. A jobbat, a nagyobb teljesítményűt Tavaly is sokan váltottak betétkönyvet, illetve gyarapí­tották a már meelevőt. Növe­kedett az ifjúsági takarékbe­téttel rendelkezők tábora épp­úgy, mint akik a szerencsé­jüket próbára téve gépkocsi- nyereménybetétkönyvekbe he­lyezték. a pénzt. A lakosság anyagi előmenetelét jelzi az a tapasztalat is. amely szerint az áruhiteleket a korábbinál nagyobb mértékben veszik igénybe, az áruk közül a drá­gábbat, jobbat, nagyobb telje- j sítményűt választva ki. Ez a helyzet a televíziónál, mosó­gépeknél, más háztartási esz­közöknél. A szobabútorok kö­zül is többen a húszezer fo- I rint fölötti áron kaphatót vi­szik haza. Ez is mutatja, hogy az otthonokat, háztartásokat igyekeznek dezni. igényesen beren­Otthonok, munka-családoknak S ha már az. új otthonoknál tartunk, érdemes megjegyez­ni, hogy az OTP is tevéke­nyen részt vesz a lakásépítés­ben. Az elmúlt évben negy­venhárom lakást értékesítet­tek a Kárász utcában. Ezek két és fél szobásak, illetve a másik típus egy szobából és két fél szobából áll. Nagy ré­szük munkáslakás-akció kere­tében talált gazdára, boldog tulajdonosaik számottevő ked­vezményben részesültek, a kormányrendelet szellemé­ben. így rövid idő alatt la­káshoz jutottak a konzerv­gyárban, a DÉMÁSZ-nál, a Volánnál és a tejiparnál dol­gozó fiatalok. További negy­venkilenc lakás átadása, a már elkészültek szomszédsá­gában, az első negyedévben várható. Ezek is többségük­ben hasonlóképpen találnak vevőre. Megvan már a jövő évi lakásépítési és értékesíté­si program is: a Ceglédi út mentén lassan befejezik ki- lencvenkét lakás alapozását. Ezek is hatvannégy négyzet- méter alapterületűek lesz­nek. közül az év utolsó napjaiban adtak át a város új lakó­negyedében. A sa ját erőből készülő csa­ládi házak, az OTP-kölcsön lehetőségeit igénybe véve, a korábbihoz hasonló ütemben épülnek. Építtetőik általában középkorú házaspárok, akik már elegendő pénzt tartalékol­tak. A kertes házat kedvelik, idegenkednek a lakótelepitől, de mindent elkövetnek, hogy maguk is a legmagasabb kom­fortfokozat nyújtotta kénye­lemben részesüljenek. Még mielőtt beköltöznek, bekötte­tik a vizet és a gázt, ahol le­het. Ahol erre nincs lehetőség, ott saját kutat fúrnak, s an­nak vízét emeli be a szivaty- tyú. Ezekben az épületekben a központi fűtés terjedt el. Ál­talában célszerűségre, a kor­szerű életforma kialakítására törekednek. A tanyáról be­költözők közül is a többség kedve és pénztárcája, igénye szerint épít magának. Korszerű életforma igénye Ugyancsak az OTP intézte az 1975-ben felépült 118 taná­csi értékesítésű lakás eladá­sával kapcsolatos szerződés- kötéseket. Sertéshez, ' szarvasmarhához SPORT Színvonalas kosárlabda-mérkőzések Két férfi mérkőzést korább­ra tettek a pedagógusok kéré­sére, illetve a gimnazisták te­remkézilabda Toldi kupabeli szereplése miatt, s így egy férfi találkozóra hét közben, a többi négyre szombaton került sor. Sportszerű játék volt a jellem­zője a városi KISZ-es kosár­labda-bajnokság második for­dulójának, amelyet a gimná­ziumi labdajátékteremben ren­deztek. Ez történt a férfiak, összecsapásain: Pedagógusok—Irodagép- technika 52:15 (23:7). A pedagógusok jó irányítás­sal, biztosan nyertek- a sok helyzetet kihagyó ITV-sek el­len. Legjobb dobók: Bélteki P. (10), Pusztai (7), illetve Budai (7). 21-es Volán—Konzervgyár 44:40 (28:24). Az izgalmas, jó mérkőzés elején a gyáriak vezettek, de a nagy küzdelemben később a volánosok átvették a kezdemé­nyezést. Ld.: Bertalan (22), Tóth D. (8), illetve Kiss (26), Varga Gy. (8). Városi tanács—Gimnázium B 55:43 (32:14). A mezőny legfiatalabb: 14 éves átlagéletkorú csapata ügyeskedett a közalkalmazot­tak sakkversenye miatt hiá­nyos tanácsiak ellen, s a na­gyobb fizikai erő döntött. Ld.: Juhász B. (37), Juhász Gy. (10), illetve Tóth I és Tóth Zs. (8— 8). TRAKIS— Ifjú Gárda 46:24 (27:10). Végig jó iramú játék, a gyen­ge bíráskodás miatt több ke­mény összecsapással. Ld.: Far- í kas L. (18). Farkas Z. (16), I Pletser (10), illetve Dávid G (14). 1. Városi Tanács 2. Pedagógusok 3. TRAKIS í. 21-es Volán 5. Konzervgyár 6. Gimnázium A 7. Gimnázium B 8. DÉMÁSZ 9. Ifjú Gárda 10. Irodagép­technika A mezőgazdasági kölcsönö- két kevesebben veszik igény­be, mint amennyire számítot­tak. A zártkertek fejlesztésé­re, betelepítésére már a ko­rábbi esztendőkben sokan él­tek ezzel a lehetőséggel, ők most már zavartalanul ter­melnek. Szőlőt, gyümölcsöst telepítettek. Most inkább ál- _ lattartáshoz, szarvasmarha, Ötven lakást ezek sertés vásárlásához folyamod­nak a bankhoz pénzért. Van, aki nyolc-tíz sertés hizlalásá­ra köt szerződést. Az állo­mány megvételéhez, a takar­mány beszerzéséhez vagy ól­építéshez van szüksége a ta­karékpénztár forintjaira. Az idevalósiak nem állnak hadilábon a szerencsével. A lottózók szelvényei között nem ritka a négy találat os. A gépkocsi-nyereménybetét- könyvek sorsolásakor szinte mindig van helybeli szeren­csés, nemegyszer kettő is. Olyankor gyorsan terjed a nyeremény híre. Tamasi Tamás Gimnázium A—DÉMÁSZ 48:36 (26:16). A diákok az elején jobban szervezték a játékot, szünet után szép bejátszásaik voltak a DÉMÁSZ játékosainak. Ld.: Ruttner Z. (16), Fülöp (10), il­letve Almási (30). A jelenlegi sorrend: 2 2 — 109- 59 2 2 — 99- 49 2 2 — 101- 57 2 2 — 104- 65 2 1 1 92- 87 2 1 1 91- 88 2 — 2 77-102 2 — 2 69-103 2 — 2 40-100 2 — 2 40-112 2 A PEDAGÓGUS SE KÖZGYŰLÉSE Január 27-én, kedden 16 óra­kor lesz a Nagykőrösi Pedagó­gus SE sportköri közgyűlése az Arany János általános iskolá­ban. KISDOBOS SAKKOZÓK Harminckét indulója volt a Petőfi Sándor általános iskola kisdobos sakkbajnokságának. (27 fiú és 5 leány.) Ez a szelle­mi sportág mindinkább nép­szerű lett ebben az iskolában. s. z. Mit látunk ma a moziban? Mussolini végnapjai. Színes, szinkronizált olasz film. Kísé­rőműsor: Magyar híradó. Elő­adások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMI ISKOLÁBAN Piknik a sasok hegyén. I Szovjet film. Előadás kezdete: I fél 7-kor. A vessell róla miatt Szigorú ebzárlat Veszett róka járt január 11- én a város X. kerületében le­vő Tátra utca házaiban. Mivel korábban is találtak már hasonló beteg állatot az I. és a II. járásban, akkor emiatt, ebzárlatot rendeltek el az érvényben levő rendeletek értelmében. Tekintve, hogy most újabb veszélyes betegsé­get, veszettséget terjesztő ró­ka bukkant fel a környéken, így a városi tanács az első és második járásra kiterjedő eb­zárlatot január 12-től kezdő­dően további 90 napra meg­hosszabbítja és kiterjeszti a város belterületének mind a tíz kerületére. Hi ♦ Híradó "/N PES tax E G-Y E. 1 HÍR LA P “ KÜLÖNKIADÁSA XX. ÉVFOLYAM, 17. SZÄM 1976. JANUAR 21., SZERDA A párttagság példamutatásával Tovább növelhetők eredményeink Átgondolt, megvalósítható célkitűzések Nagy területen dolgoznak Nagy területre kiterjed a DÉMÁSZ tevékenysége. Dolgo­zóik egy csoportját Táborfalván találta munkában fotóripor­terünk. Egy transzformátorállomást szereltek, kielégítve ezzel a megnövekedett fogyasztói igényt. Nagy Iván felvételei gyermekorvosi rendelőt, "böl­csődét kap. Bővül az öregek napközije. Üjabb óvodai he­lyekkel gyarapodik a város, Tantermeket és tornatermeket kapnak az iskolák, szorgal­mazzák a szakmunkásképző mielőbbi felépítését. Társadal­mi összefogással készül el az ifjúsági ház. A tervet a városi tanács, a gazdálkodó egységek és a társadalmi szervezetek sa­ját cselekvési programjuk­kal kibővítik. Alapvető követelmény, hogy a pártszervezetek nagy gonddal és felelősséggel irányítsák a feladatok végrehajtását, — szö­gezi le a dokumentum. Az idei teendőket megfogal­mazva a városi pártbizottság által jóváhagyott dokumentum a munkaerőgazdálkodás és a munkafegyelem javítását, a teljesítményhez kötött bérezé­si formák el terjesztését és a nagy értékű berendezé­sek minél jobb kihasználását jelöli meg feladatul. Meg kell gyorsítani az új exportképes termékek előállítását is. Lényeges teendő a mezőgaz­daság továbbfejlesztése. A sza­kosított szarvasmarhatelepeket 95—98 százalékban be kell te­lepíteni, s fontos, hogy ne csökkenjen a háztájiban tar­tott tehenek száma. A helyi szövetkezetek biztosítsák a vá­ros jobb húsellátását. Elenged­hetetlen az alacsony tej terme­lési színvonal emelése. Na­gyobb mennyiségű gabonát kell termelni és ezer hektárra növelni a zöldségfélék termő- területét. Megvizsgálandó, hogy mely termelési rendsze­rek alkalmazására vannak meg a lehetőségek. A feladatok teljesítése megkívánja a pártmunka színvonalának további emelését. Valamennyi pártszerv és párt- szervezet ellenőrizze a gazda­sági vezetés által kidolgozott cselekvési programok folyama­tos végrehajtását, taggyűlése­ken értékelje a teljesítést. A végrehajtó bizottság beszá­moltatja a gazdasági vezetőket. A gazdasági életben is rend­szeressé kell válnia a tapaszta­latcseréknek. Az elkövetkező időben a társadalmi tulajdon védelme még nagyobb figyel­met követel. A feladatterv leszögezi, hogy minden kommunistának hiva­tása és kötelessége munkájá­val elősegíteni a gazdaságpoli­tikai célkitűzések megvalósu­lását. T. T. A KIOSZ helyi szervezete a napokban taggyűlést rende­zett, melyen részt vett Fischer Pál, a KIOSZ országos szerve­zetének elnökhelyettese és Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke is. A gyűlést Fodor János, a nagykőrösi szervezet elnöke nyitotta meg, majd Kerekes Károlyné titkár a vezetőség beszámolójában egyebek kö­zött szólt a kisiparosok szol­gáltató munkájáról és elmond­ta, hogy az V. ötéves terv programjának tárgyalása so­rán a városi pártbizottság a kisiparosok szolgáltató te­vékenységének bővítését szorgalmazta. Elmondta, hogy az utóbbi években sokat javult a mes­terek helyzete, például nyug­díjellátásuk. Az adóztatásnál pedig a társadalmi bizottságok véleményét is kikérik. A továbbiakban arról szólt, hogy 1974-ben 249, tavaly pe­dig 234 volt a kisiparosok szá­ma. Másodállásban 1974-ben 35-en, 1975-ben 48-an váltot­tak iparengedélyt, nyugdíjas­ként 1974-ben 40-en, 1975-ben 37-en kértek iparjogosítványt. Tavaly 49 iparos adta vissza engedélyét és 42-en váltottak újat. Az év végén egyébként összesen 311 iparos tevé­kenykedett Nagykőrösön. A korábbiaknál több ipaH ta­nuló sajátítja el a szakmát a mestereknél. Míg 1974-ben 23, addig 1975-ben összesen 33 fiatalt vettek fel. A KIOSZ sikeres kiállítást is rendezett az elmúlt évben. A tagság érdekeinek megfele­lően szolgáltatásfejlesztési, az ÁFÉSZ-szel közösen pedig anyagbeszerzési bizottságot alakított. A tagoknak mestervizsgára előkészítő tanfolyamot szer­veztek, politikai, szakmai elő­adásokat tartottak, és most, februárban újabb 10 előadás­ból álló ismeretterjesztő soro­zatot indítanak. A titkár szavait .felszólalá­sok követték. Kopa László A A Mint lapunkban megírtuk, a városi pártbizottság a múlt hét végén tartott ülésén elfogadta és jóváhagyta az ötödik ötéves terv időszakára vonatkozó vá­rosi gazdaságpolitikai felada­tokat. A város iparában előtérbe kerül az intenzív termelésnö­vekedés, melynek forrása a termékszerkezet korszerűsíté­se. a munka hatékonyságának fokozása, a belső tartalékok folyamatos feltárása és az ész­szerű takarékosság. A cél, hogy s nagy teljesítményű berende­zéseket használjuk ki jobban, fia kell, a több műszakos üze­meltetés megszervezésével. Az ípítőipar tevékenységét még hatékonyabbá kell tenni. Az építőipari szövetkezet és a városgazdálkodási vállalat ve­gyen részt a lakásépítési prog- •amban. A konzervgyár — a népgaz­daság követelményeinek meg­felelően — emelje termelését. Fokozza tőkés exportját és te­gyen eleget a baráti országok megrendeléseinek. A mezőgaz- iasági üzemekkel szoros együttműködésben segítse a zöldség- és gyümölcstermesz- ;ést, támogassa az ÁFÉSZ nunkáját. A tejipari vállalat fokozza a él vásárlást, javítsa termékei ninőségét, hogy exportjának egalább kilencven százaléka :lérje az első osztályú minősé- iet. A NEFAG-ban a rekonst- ukció folytatása a cél. A DÉ­LÁSZ sokat tehet dolgozói izakmai színvonalának emelő­éért, a tanulóképzést folytat­ja. A városgazdálkodási válla­latnak építőipari tevé­kenységét kell bővíteni, főként olcsóbb és nagyobb alapterületű lakásokat építve. A Gépjavító és Faipari Szövetkezet törekedjen még. elentősebb exportra és a la- :ossági szolgáltatás szélesí­tésére. A Pest megyei Szolgál­tató és Csomagoló Vállalatnál mindent meg kell tennie í hosszú távon biztonságos éí gazdaságos termelésfejleszté­sért. Az építőipari szövetkezet, tel szemben a követelmény s színvonalasabb vezetés, a fe­gyelmezettebb munka, a na­gyobb termelékenység a la­kásépítésben. A TRAKIS-naii korszerűbb gyártmányokai kell kifejlesztenie, megfelelő gyártástechnológia bevezetésé­vel. Az 1-es Volán elsősorban nagy teherbírású járművek­kel kiegészítve autóparkját, emelheti szállítási teljesítmé­nyét. A 21-es Volán telepe a gépjárművek, rakódó- és föld- munkagépek jó minőségű ja­vításával és az alkatrészek fej- újításával dolgozhat hatéko­nyabban. A mezőgazdaságban a kor­szerű szervezési és termelési módszereket kell előnyben ré­szesíteni. Az állami gazdaság a ter­melőszövetkezetekkel több területen együttműködhet, így például a szőlő- és gyü­mölcstelepítésben, az erdőgaz­dálkodásban, . a növényvéde­lemben, a zöldségtermesztés­ben., A közös gazdaságok na­gyobb területen foglalkozzanak zöldséggel és búzával. Az állatlétszám feljesztése további követelmény. A meg­felelő takarmáhybázis kiala­kításának a szarvasmarha-te­nyésztés fejlesztését kell szol­gálnia. Több közép- és felsőfo­kú végzettségű szakemberre van szükség. A lakosság jobb ellátása érdekében a sertéste­nyésztést fejleszteni, 'a háztá­jiban folyó gazdálkodást to­vábbra is segíteni, támogatni kell. A városfejlesztési célkitűzé­sek megvalósításában az üze­mek és intézmények szocialista brigádjainak társadalmi mun­káját célszerű még szervezet­tebben igénybe venni. A lakás- építési tervek az előző terv­cikluséhoz hasonlók. Az elosz­tásnál előnyben részesülnek a munkáscsaládok és a sokgyer­mekesek. a fiatal házasok. To­vább bővül a vízvezeték-háló­zat, újabb lakásokat kötnek be a csatornahálózatba. Nagy gondot fordítanak a-meglevő utak, járdák állagának meg­óvására és újabb szakaszok építésére. A TIGÁZ folytatja a hálózatbővítést a városban. A rendelőintézet bővítése szintén napirendre kerül. A Vagi-lakótelep felnőtt- és KISIPAROSOK TALÁLKOZÓJA Több ipari tanuló a műhelyekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom