Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-19 / 297. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Kanadai Képernyő. Kedd a kanadaiaké volt: fél öttől este tízig a CBC filmjeit láttuk. Egy animációs film kivételével kizárólag dokumentumfilmeket és riportokat: a távoli ország - hét tudósításban mutatta be önmagát. A délutáni riportok rövidfilmek voltak, a nagy produkciókat az esti főműsorban láthattuk Az első egyórás film az 1759- es québeci csatát ismertette, amely Kanada sorsát döntötte el. ezután került a franciákéból az angolok kezébe az ország. A második film egy kanadai tánccsoport táncait vette szalagra. Érdekesek voltak ezek a riportok, hiszen egy ismeretlen világról tudósítottak. Méghozzá hűségesen és hitelesen. Romantika nélkül. De azért sajnáljuk, hogy nem láthattunk egy tévéjátékot vagy tévéfilmet. Nem is értjük, miért lett ez az úgynevezett nemzeti est — a tévé szokásaival, hagyományaival ellentétben — műfajilag ilyen egyoldalú. Iskolák Kubában. Szerdán délre látogattunk az amerikai földrészen. Egy - jól sikerült riport Kubába vitt és az ottani iskolakollégiumokat mutatta be. Mint a nevükből is kiderül, bentlakásos intézmények ezek. Kubában nagyon népszerűek. Nem véletlenül. Az iskolakollégiumok jól szervezett, kitűnően működő intézmények; ideális körülményeket biztosítanak a diákoknak. Az oktatás magas színvonalú, a nevelés eredményes. Főképpen azért, mert a tanulást — az iskolák sajátos adottságai miatt — jól kapcsolják össze a fizikai munkával, a testneveléssel és a kulturális tevékenységgel. Pedig e fontos és eredményes munka közben számos nehézséggel küszködnek. Égető a pedagógushiány: Kubában éppúgy, mint nálunk, tanítanak képesítés nélküliek. Kevés a pénz is, bár ezen sokat segít a tanulók termelő- munkája. Ezért tudták felépíteni az irigylésre méltóan szép és modern, roppant célszerű iskolakollégiumokat. A riport, amely széles körképet rajzolt ezekről az iskolákról, bemutatta a szülők közreműködését is. A kubai szülők nagyon intenzíven, szinte második pedagógusként vesznek részt az iskolák munkájában. Nagy segítség ez. Kubában nagyon fontosnak tartják az iskolakollégiumokat. Ennek illusztrálására mutatta be a film Fidel Castro egyik ottan} látogatását. A diákok felsorakozva, zárt rendben vártak a kubai nép vezetőjére. De Fidel Castro TV-FIGYELŐ nem beszédet akart előttük mondani, hanem beszélgetni akart velük. Maga köré hívta hát a gyerekeket, tanulmányaikról érdeklődött — össze is szidta, aki rosszul tanult — azután úgy egyenruhásán, ahogyan volt, katonasapkávM a fején, röplabdázott a tanulókkal, roppant komolyan véve a játék minden fordulatát. A rosszakon bosszankodott, a jóknak szívből örült. Az egyórás film tévéprodukciónak nem volt rövid. Ahhoz azonban nem volt elég részletes, hogy a mi viszonyainkkal és gondjainkkal KOSSUTH RADIO 8.05: Borsod-Abaúj-Zempién megyei népdalok. 8.29: Albinoni-mü- vek. 9.00: Kulturális magazin. 10.03: Operaparádé. Zenei vetélkedő. 11.16: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Közben: 12.05: Édes anyanyelvűnk. 12.10: A Nagy mesterek — világhírű előadóművészek c. műsor folytatása. 12.46: Téli dalok a Mitch Miller együttes előadásában. 13.15: Jegyzet. 13.25: Nótacsokor. 14.11: Per- golesi: Az úrhatnám szolgáló. Intermezzo — két részben. 15.08: Színes népi muzsika. 15.48: Hol tart a magyar mezőgazdaság? 16.18: Leonard Bernstein zongorázik és vezényel. 17.05: Anyám. Juhász Ferenc elbeszélő költeményének oratórikus változata. 18.05: Bemutatjuk új felvételeinket. Régi magyar dalok és táncok. 18.18: Balassa P. Tamás orgonái. 18.45: Mahler: Egy vándorlegény dalai. 19.02: A Kádiószínház bemutatója. A mi erdőnk alján. Dylan Thomas hangjátéka. 20.28: Bob herceg. Huszka Jenő operettjének rádió- változata. 22.15: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. Boccaccio: De- kam erőn — I. rész. 23.Í5: Az Alfred Cortot (zongora), Jacques Thi- baud (hegedű) és Pablo Casals (gordonka) trió felvételeiből. 0.10: Sipos Péter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Zenekari muzsika. 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.33: A „Nyitnikék” postája. 9.00: Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél — szombaton (ism.). 10.33: Szivárvány. 12.33: Népdalok. 13.05: A tréfás kedvű hóember. Enyedy Gs'örgy mesejáKOSSUTH RADIO 8.27: Zenekari muzsika. 9.19: A Gyermekrádió műsora. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.05: A Gyermekrádió pályázatának második díjas müve. Gyere haza, Mikkamakka! Lázár Ervin rádiójátéka. 10.36: Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony. Egyfelvo- násos opera. 11.48: Német barokk fúvószenc. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Kritikusok fóruma. Végh Antal: Galamb és béka. 13.30: Verbunkosok, katonadalok 14.05: Ezeregy délután. 14.35: Szatíra dalban. 14.45: Jean- Pierre Rámpái fuvolázik. 15.00: Csak egy kis gondolkodás, csak egy kis kémia! A Gyermekrádió vetélkedője. 15.55: Zenekari muzsika. 16.53: Kis magyar néprajz. 17.05: Simándy József énekel. 17.21: Vendégségben Juhász Adám nehézipari államtitkárnál. 17.46: Bartók zongoraművei — XII. rész. 18.15: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. 18.25: Új könyvek. 20.15: Randevú. A magyar rádió sanzonbemutatója. 22.20: A Magyar Rádió Karinthy- színnada. Eoccaccio: Dekameron — II. rész. 23.15: Nóták. 0.10: Olasz kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.37: Lehotka Gábor (orgona) Paehalbel-felvételeiből. 8.05: Kotéka. 14.00: Táskarádió. 15.00: Jelenidőben. Milyen évünk volt? 15.33: Dizzy Gillespie, Ella Fitzgerald, Oscar Peterson, Lionel Hampton és Leonard Bernstein az improvizálásról. 16.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.48: Ötórai tea. 17.58: Dokumentumműsor Sziklai Sándor születésének 80. évfordulójára. 18.33: Utam és dalaim. Fejezetek Maurice Chevalier könyvéből — II. rész. 19.38: Könnyűzenei Híradó. 20.38: Az ár- gyélus kismadár, összeállítás Vu- jicsics Tihamér zenekarikatúráiból. 21.38: Furulyadallamok, dudanóták. 21.50: Kritikusok fóruma. Végh Antal: Galamb és béka. 22.00: Harminc perc rock. 22.33: Népszerű operaegyüttesek. 23.15: Horváth Jenő szerzeményeiből. 3. MŰSOR 8.08: A rock mesterei. 8.38: Századunk zenéjéből. 9.16: Üj lemezeinkből. Brahms: IV. szimfónia. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Madrigálok. 10.59: Csak fiataloknak! 12.05: Rádiószínház. Portások. Sza- konyi Károly hang játéka. 13.01: A Liszt Ferenc kamarazenekar Bach- hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Bodonyi Katalin, Budai Lívia és a Budapesti Leánykórus népdalokat énekel. 15.08: A rendező munkában. Pós Sándorral beszélget Molnár Gál Péter, 15.47: Mozart kamarazenéjéből. 16.46: Éjjeli műszak. Riport. 17.11: Ludmila Dvoráková Wagner operáiból énekel. 18.03: Schiff András Schubert-estjc. Közben: 18.48: Világlíra. Horatius költeményei. 19.03: A Schubert-est közvetítésének folytatása. 19.51: Zenekari muzsika. 21.30: Pórul járt szerelmesek. Takács László vidám irodalmi összeállítása. 22.20: Évfordulók nyomában .. • 450 éve született Palestrina. zák Gábor József népi zenekara játszik, Horváth István cigánydalokat énekel. 8.33: Kálmán Imre operettjeiből. 9.33: Hangszerszólók. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Hilde Güden és Kónya Sándor felvételeiből. 12.33: Zenekari muzsika. 13.33: „A gyermekeknek írta Bartók Béla” (ism.). 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00: Párbeszéd a magnószalaggal. Jegyzet. 18.10: Viasz Piroska népdalokat énekel, Gusa Pál furulyán, Horváth János hárfán játszik. 18.33: Pódiumon — James Last és zenekara. 20.00: Rossini összes nyitányai — I. rész. 20.47: Hol a boldogság mostanában? Radványi Ervin rádiószatírája. 21.30: Virágénekek. 21.45: Magnósok, figyelem! 22.33: A víg özvegy. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 23.10: Francia zeneszerzők műveiből, 3. MŰSOR 14.05: A magyar pedagógia évszázadai — XIII. rész. 1928—1931. 14.45: Székely Endre: Fantasma. 14.56: Anna Moffo és Rudolf Schock énekel. 15.30: A rock mesterei. 16.03: Huszas stúdió. Első személyben a második nemről. 16.59: Bach: c-moll gordonkaszvit. 17.24: A lipcsei Gewandhaus szimfonikus zenekarának hangversenye a lipcsei kongresszusi teremben. 19.14: Az Ambrosian kamarakórus Morley-felvételeiből. 19.33: A hét műsorából. 21.21: Stan Getz felvételeiből. 21.45: Gyöngyhalászok. Részletek Bizet operájából. összehasonlítva megkérdezhessük, mit hasznosíthatnánk belőle. Valamit azért mégis kiemelnék: a felelősségérzetet. A kubai tanárok, diákok nagyon fontosnak tartják és igen komolyan veszik munkájuk minden mozzanatát. Akár tanulásról, akár fizikai munkáról, testnevelésről van is szó. Valószínűleg ez a felelősségérzet sikereik legfőbb forrása. Csontos Magda televízió (Munkaszüneti nap!) 8.58: Tévétorna (ism.). 9.05: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 9.30: Játsszunk fizikát ! Barkácsműsor gyerekeknek. 1. 9.55: Pillangók a lakásban. Rövidfilm (színes). 10.05: Művészek a porondon. Francia cirkuszfilm (ism., színes). 11.15: Verseny után. A moszkvai orosz nyelvi olimpia győztesei bemutatják a Szovjet Tudomány és Kultúra Házát. 13.18: Balthazár professzor. Jugoszláv rajzfilmsorozat. IV. rész: A Big- Ben egere (színes). 13.30: A kis hercegnő. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. III. (befejező) rész (színes). 14.20: Männdli majd megoldja. Magyarul beszélő NSZK —svájci filmsorozat. IV. rész: Köpenyes madonna. 14.45: így csinálná Sherlock Holmes. Szovjet ifjúsági filmsorozat. IV. (befejező) rész: A „Hosszú szakáll” hadművelet (színes). 15.15: Delta. Tudományos híradó (színes). 16.05: Reklámmüsor. 16.10: Parabola. 16.30: Labdarúgó Képes Sport Terem Kupa 75. II. nap. Közvetítés Szolnokról. 18.10: Műsorainkat ajánljuk! 18.35: Reklámmüsor. 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Cicavízió. 19.00: A Hét... 20.00: Hírek. 20.05: Vivát, Benyovszky! Tévéfilmsorozat, xm. (bef.) rész: A királyok királya (színes). 21.05: Illyés Gyula. Portréfilm. I. rész: Az életút. 22.05: Hírek. 22.10: A buszon. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. Első a biztonság. POZSONYI TV 17.00: Mesejáték. 19.00 és 22.00! Híradó. 20.05: Az esőcsináló. Film- változat. 2. műsor: 20.00: Televarieté. 22.35: Zenei panoráma. Sven-David Sandström: Zenekari darab. TELEVÍZIÓ (Rendes munkanap!) 9.28: Szünidei matiné. Kisfilm- összeállítás. 1. Varázskezek. Japán kisfilm. 2. Don és Peter. Angol burleszkfilm. Ablaktisztítók. 3. Holdfényben. 6—7. Francia rajzfilmsorozat. 4. Álommanó segít. NDK bábfilm (színes). 5. Jeromos, a jóságos. Amerikai rajzfilmsorozat. Hamupipőke. 6. Hagymácska. Szovjet rajzfilm. 7. Pali Gator. Amerikai rajzfilmsorozat. A vidéki rokon. 11.30: Kuckó. 12.00: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. Az arkanzaszi nagy hinta (ism.)« 15.23: Olimpikonok vetélkedője. A nemzetközi diákolimpiák magyar nyerteseinek műsora. 16.30: Labdarúgás Képes Sport Terem Kupa 75. III. nap. Közvetítés Szolnokról. 18.10: A magyar tudomány nagy öregjei. Dr. Korach Mór akadémikus (ism.). 18.50: Reklámműsor. 18.55: Falujárás. 19.45: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.10: Klaus Eidam: Bach Arnstadtban. Tévéfilm (színes). 21.30: Illyés Gyula. Portréfilm. 2. rész: Barátok és eszmék. 22.40: Hírek. POZSONYI TV 16.40: Autó-motor revü. 17.30: Nyugtalan szerelem. 1. rész. 19.00: Híradó. 20.30: Vidékre települők. 22.30: Sportműsor. 2. műsor: 20.00: Montparnasse. Francia film. Magyar tájak, születésünk titkai Uj sorozatok a televízióban A jövő év mozgalmasnak ígérkezik a televízió közművelődési. főosztályán is. Mint Sylvester András, az osztály vezetője elmondotta, jövőre is több mint kétezer percben igyekszenek tájékoztatni a tv- nézőket a legfrissebb, legaktuálisabb tudományos eredményekről. A marxista világnézet fegyverével vizsgálják meg a hazai és a külföldi tudományos világ újdonságait. 1975. december 22—28 RÁDIÓFIGYELŐ Az öröklődés titkai című sorozat folytatásaként A születésünk titkai című sorozat a fogamzástól a v születésig tartó élet biológiai törvényszerűségeit mutatja be. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: A hét zeneműve. Chopin: f- moll fantázia — Bölcsődal — Bar- karola. 9.30: Könyörgés hűségért. Juhász Ferenc versei. 9.40: Mit játsszunk, lányok? Óvodások műsora. 10.00: Vadnyugattól Borneó- ig.. . Összeállítás Xantus János útleírásaiból. 10.25: Szimfonikus zene. 11.24: A tudat világa. VI. rész. 11.54: Kiáltozás. József Attila versei. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 13.59: Ezeregy délután. 14.29: Mihály András műveiből. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Kóruspódium. 15.30: Az élő népdal. 15.40: Beethoven: Egmont — kísérőzene-részletek. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Élet a születés előtt. — III. rész. 16.45: Rudolf Urbanec vezényel. 17.05: Bemutatjuk új felvételünket. 17.19: Rendezte: Pós Sándor. A várakozás. John Updike műve rádióra alkalmazva. 17.55: Sándor Judit és Miller Lajos énekel. 18.25: Üj könyvek. 19.15: Prokofjev: Péter és a farkas. 19.40: Sajtókonferencia Budapestről. 20.45: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 21.30: A puszta télen. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Világhírű vonósnégyesek. — I. rész. 23.26: Aurora Lacasa és Dieter Birr énekel, a Klaus Renft combo és a Puhdys együttes játszik. PETŐFI RADIO 8.05: Németh Mária énekel. 8.33: Tánczene Prágából, Moszkvából, Varsóból és Bukarestből. 9.33: Népdalok. 10.00: A zene hullámhosszán. Kb. 10.55: Kis magyar néprajz. 12.00: A csavargókirály. Részletek Friml operettjéből. 12.33: Film és színház könyvekben. 12.50: Szigeti József hegedül. 13.33: Szalmás Piroska kórusműveiből. 14.00: Kettőtől ötig ... A rádió kívánságműsora. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Belépés nemcsak tornacipőben. 18.00: Titkon innen — titkon túl. 18.33: Világhy Erzsébet és Győri Szabó József nótákat énekel, ifj. Balogh László cimbal- mozik. 19.00: Ifjú Zenebarátok Híradója. 19.20: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Johann Strauss-hangverseny — a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából. Közben: kb. 20.20: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árnád versei. Kb. 20.40: A Strauss-hangverseny közvetítésének folytatása. Kb. 21.20: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. Kb. 22.20: A Cara- velli zenekar játszik. 22.33: Derűre is derű. Furcsa históriák. Csehov jelenetei. 23.00: Nóták. 23.30: Mozart: Fuvola—hárfaverseny. K. 299. 3. MŰSOR 14.05: Szimfonikus zene. 15.04: A halhatatlanság ára. Irta: Alexander Salimov. 16.03: Német kamarazene. 16.43: Manón Lescaut. .Részletek Puccini operájából. 17.30: A közönség kérdez, a muzsikus JÓ VETÉLKEDŐK. A Szovjetunió turistaútjain címmel középiskolások játékát hallhattuk egy a Tiszától a Névéig tartó képzeletbeli turistaút látnivalóival kapcsolatos kérdésekről. A játékvezető Petress István elmondta, hogy a vetélkedő elsősorban földrajzi tárgyú, de aki ezután bebiflázott számadatokat várt hegycsúcsok magasságáról, folyók hosszáról, egyszóval tárgyilagosan unalmas és fegyelmezett adatközlést, kellemesen csalódott. A földrajzi tárgyú kérdésekhez a nevezetes helyek, történelmi, irodalmi, művészettörténeti érdekességeiről tudakozók társultak, így az egyes városokról, tájakról érzékletes képet kaphatott a műsor hallgatója. Majakovszkij, Sevcsenkó versei, Muszorgszkij, Csajkovszkij és Sosztakovics zenéje segített megismerni nemcsak a tájat, hanem a benne élő, dolgozó, érte harcoló népet, embert. A gondos szerkesztés, az alapos előkészítés tükröződött minden kérdésben. Lehetőséget adtak a színes, egyéni válaszok megfogalmazására, s az MSZBT munkájában részt vevő középiskolák diákjai éltek ezzel a lehetőséggel. A kitűnő játékvezető megteremtette a közvetlen, oldott versenyhangulatot és természetesen mellőzne a tapsoljuk meg, a ki veit. most féle izgalomhelyettesítő közhelyeket. Igazán ötletes megoldás volt az egyik Szovjetunióban járt kislány mentegetőzésére, hogy ő csak akkor tud mesélni, ha kérdezik, a stúdió diákközönségétől kérni érdeklődőt, s így rögtönözni élménybeszámolót. Az Ifjúsági Rádió szervezte, kellemes és hasznos .utazás zenei szerkesztője Erőss Ágota, szerkesztője Bujtás Amália, rendezője László Endre volt. A MAGYARÄN SZÓLVA műsor a hallgató figyelmére, aktivitására, a közönséggel való szoros kapcsolatra épül. A rádiós nyelvművelés csak így lehet hatásos, s hogy a sorozat mennyire népszerű, azt éppen a legutóbbi adás bizonyítja. Grétsy László rovata, a Nyelvőrködés nyílt napot tartod, teljes egészébén a hallgatók által beküldött tevétekből állt. A megfigyelt helytelen nyelvi jelenségekhez az idézett levelek szellemes, szabatos, kommentárt is fűztek. A rovatvezető feladata mindössze a válogatás és az amatőr nyelvőrök munkájának dicsérete volt. A Magyarán szólva második részét alkotó Szópárbaj a Ki nyer má-hoz, a Könyvet könyvérthez hasonlóan érett, de nem rutinszerű, tehetőségeit jól kihasználó, bensőséges hangulatú vetélkedő. A játékosok fel- készültségét mutatta, hogy mindkét csapat, a budapesti és a pécsi is, valamennyi kérdésre válaszolt s így két első díjat adott ki a játékvezető, Bélley Pál. A műsor újságíró vendége Kemecsényi Gábor a nyelvi rövidítések nemzetközi és lassúbb, de feltartóztathatatlan hazai elterjedéséről beszélt. A műsort Gye- nes György szerkesztette.. HOGYAN TOVÁBB címmel szerkesztőségi beszélgetést indított a Falurádió az átalakuló falvakról, a változó falusi életformáról. A beszélgetésben a Falurádió munkatársai mellett agrár- és társadalomtudományi szakemberek vettek részt. A legkisebb közösségből, a családból kiindulva vizsgálták a falu új arculatának kialakulását. Az asztalfőn ülő gazda által vezetett, a menyeket és (Folytatás a 2. oldalon.) Földünk erőforrásai címmel ugyancsak többrészes sorozat indul. Tíz, egyenként 40 perces részből álló sorozat A nyelv világa, amelynek fő célja a rendszeres nyelvművelés: Üj adásokkal jelentkezik a Századunk is, amelynek újabb öt epizódja Magyarország 1944. március 19-i német megszállását, az esemény történelmi előzményeit dolgozza fel. Rákóczi címmel dokumentumfilm mutatja be II. Rákóczi Ferenc születésének 300, évfordulója alkalmából a fejedelem életútját, és ugyancsak három történelmi ismeretterjesztő film választja témájául a Rákóczi-féle szabadságharc eseményeit. Magyar tájak címmel földrajzi, gazdaságrajzi sorozat indul, amely hazánk főbb tájegységeinek megismertetésére vállalkozik. Havonta jelentkezik ezután a Filmszem, amely a filmművészet eseményeiről számol be. Népművelés címmel közművelődési magazin műsor is jelentkezik majd jövőre, amely a művelődési házak munkáját kívánja támogatni. Unokáink is látni fogják címmel sorozat indul az építészet és a várostervezés problémáiról. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákőczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárásje- lentés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika. 5.20: Műsorajánlatunk. 5.30: Hirek. Időjárásjeientés. 5.40: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárásjeientés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos idójetzés. 7.00: Reggeli krónika III. Utána: Körzeti idöjárásjelemés. 7.20: Reklám. 7.33: Mfl- sorajánlatunk. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idöjárásjclentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 11.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 21.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.25: Rákőczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hirek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjeientés. 6.17: Reklám. 6.20: Torna. 6.30: Hirek. Időjárásjelentés. 6.45: Cj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjeientés. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hirek. Időjárás jelentés. 9.00: Hírek. 9.59: Pontos időjelzés. 19.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Hírek. 13.00: Hirek. Időjárásjeientés. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 15.30: Hirek. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 18.00: Hirek. Időjárásjelentés. 19.51 Jő estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 23.00: Hírek. Időtárás- jelentés. 21.00: Hírek. Idöjárásjelemés. 3. MŰSOR: 18.00: Hírek. Időjárásjeientés. 23.00: Hírek. Időjárás- jelentés. Szombat-vasárnap: 16.00: Hírek. Időjárásjelentés.