Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-10 / 289. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Folytatja tanácskozását a szakszervezeti kongresszus XIX. ÉVFOLYAM, 2S9. SZÄM ÁllA 80 FII.I.l'jl 1975. DECEMBER 10., SZERDA A LEMP VII. kongresszusa Beszámoló az új ötéves tervről Leonyid Brezsnyev és Kádár János felszólalása Varsóban kedden délelőtt folytatta munkáját a LEMP VII. kongresszusa. Elsőiként Zdzislaw Grudzien, a párt ka- towicei vajdasági bizottságának első titkára szólalt fel és tolmácsolta az ország legfontosabb bánya- és iparvidéke dolgozóinak üdvözletét. Ezt követően a szövetséges pártok, a lengyel parasztpárt és a demokrata párt vezetői köszöntötték a kongresszust. A szünet után tartotta meg nagy figyelemmel kísért beszédét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. ilyen nagy eredményeket. A VI. pártkongresszuson elfogadott program előirányzatait maradéktalanul teljesítettük, sőt túlszárnyaltuk. Ez kedvező lehetőségeket biztosít a VII. kongresszusnak alihoz, hogy biztos alapokra helyezze az ország új ötéves tervét. A keddi ülésen felszólalt Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP PB tagja, nemzetvédelmi miniszter, Wla- dyslaw Kruczek, a párt PB tagja, a Lengyel Szakszervezetek I Központi Tanácsának elnöke és Jozef Kepa, a párt PB póttagja, a varsói fővárosi PB eL- ső titkára is. A LEMP 7. kongresszusa szerdán reggel 17 munkabizottságban folytatja az előterjesztett referátumok feletti vitát. ★ A kongresszus plenáris ülésének szünetében Kádár János ünnepélyes keretek között adta át a LEMP Központi Bizottságának az MSZMP KB ajándékát: Olcsai Kis Zoltán „Mártíremlékmű” című szobrát. Biszku Béla mondott beszédet - Pest megyei felszólalás a tegnapi ülésen Az elnökség soraiban (balról jobbra): Somogyi Miklós, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnöke, Brutyú János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bízó Óságának elnöke, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Vaszilij Iljics Prohorov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, tiáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, Kurdi Béláné, a SZOT al- elnöke és Biszku Béla, az»MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. s Kedden reggel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési | Házában folytatta munkáját a magyar szakszervezetek | XXIII. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett Apró | Antal, az országgyűlés elnöke, Biszku Béla, az MSZMP = KB titkára, dr. Sarlós István, a Hazafias Népfront Or- ! szágos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bi- ! zottságának tagjai, Pullai Árpád, a Központi Bizottság 1 titkára és Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző | Bizottságának elnöke. Az elnöklő Kiss Károly, a SZOT alelnöke üdvözöl- § te a tanácskozás résztvevőit, köztük a legújabban érkei- ! zett külföldi vendégeket: Alphonse Ondondát, a Kongói 1 Szakszervezeti Szövetség titkárát és Toure Abdoulayet, | a Mali Dolgozók Országos Szövetségének titkárát. A mandátum vizsga ló bizottság jelentése Szocialista országok kommunista pártjai ' vezetőinek találkozója Varsóban Ezután az elnök felkérte Vass Imrét, a mandátunyvizs- gáló bizottság elnpkét, ismertesse jelentését. Ä bizottság megállapította, hogy a XXIII. kongresszusra titkos szavazással 789 küldöttet választottak. Közülük 771-en vannak jelen, vagyis a küldöttek 97,7 százaléka. A kongresszus tehát határozatképes. A küldötteken kívül 423 meghívottja van a kongresszusnak. 49 ország és 3 nemzetközi szakszervezeti szövetség képviseletében 32 külföldi vendég jelent meg. A kongresszus a jelentést tudomásul vette. A keddi tanácskozás első felszólalója Porubszky Dezsö- né, a Cement- és Mészművek váci gyára kemenceüzemének kapcsolószekrény-kezelője, Pest megyei küldött volt. Ezután felszólalt Gresina Károly, az Akadémia Nyomda Állami-díjas komplexbrigádjának tagja, Pergő Margit, a Peremartoni Vegyiművek műszerésze, Dúló László, a Hortobágyi Állami Gazdaság szak- szervezeti bizottságának titkára, Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtitkára, Karel Hoffmann, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának elnöke, Misó Misen, a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, Pekka Civio, a Finn Szakszervezetek Központi Szövetségének elnöke, Stanislaw Lewandowski, a Lengyel Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsának titkára. Kurucz János, a Pécsi Volán 12. számú Vállalat gépkocsivezetője és Kovács Sándor, a dombóvári vasútüzem lakatosa. Szervezettebb munkával Az elnöklő Kurdi Béláné, a SZOT alelnöke Herceg Ká- rolynak, a SZOT titkárának adta meg ezután a szót. Herceg Károly gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozva egyebek közt hangsúlyozik, hogy céljaink megvalósítása az eddigieknél is nagyobb erőfeszítést, szervezettebb munkát követel. Szólt a munkaerő-gazdálkodás gondjairól, bérpolitikai intézkedésekről. Hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a magasabb szakképzettség, a nagyobb gyakorlat, a nehéz fizikai murika és a kedvezőtlen munkakörülmények fokozottabb anyagi elismeréséne kell koncentrálni. Felszólalt a továbbiakban Szabó Attila, a Tisza Cipőgyár szakszervezeti tanácsának titkára, dr. Bíró Györgyné, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és Kárpá- ty Edit, a Komárom megyei tanács főelőadója. Az ebédszünet után Fabók Zoltánnak, a Helyiipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának elnökletével folytatta munkáját a kongresszus. Elsőnek Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára emelkedett szólásra. A délutáni ülésen Pálfi István, az Országos Kőolajipari és Gázipari Tröszt szakszervezeti trösztbizottságának titká- rá, majd Duschek Lajosné, a SZOT titkára szólalt fel. A szociálpolitika kérdései Duschek Lajosné szociálpolitikai kérdéseket elemzett. Többek között részletesen taglalta a nyugdíjasok helyzetét, hangsúlyozva, hogy az V. ötéves tervben is alapvető törekvés az évi nyugdíjkiegészítés növelése és az alacsony nyugdíjak emelése. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az állami gondoskodás mellett nem nélkülözhető a társadalmi segítség sem, beleértve ebbe az óvodák, bölcsődék építését. A továbbiakban felszólalt Haiamura Gáborné, a hajdú- sámon-sámsonkerti általános iskola Állami-díjas pedagógusa, Országh Ferencné, a Ba- rofnfifeldolgozó Vállalat főmérnöke. Joannes Gallard, a francia CGT titkára, Emilio Cabaglio, az Olasz Munkásszervezetek Szövetsége nemzetközi osztályvezetője, Alfréd Ströer, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség vezető titkára, dr. Krekács György, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szak- szervezetének főtitkára, dr. Szepesvári Elemér, Elek nagyközség körzeti orvosa, Árvái István, ä Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsának titkára, Nagy Gézáné, a Debreceni Postaigazgatóság előadója, Mészáros János, a Tiszai Vegyikombinát szakszervezeti bizottságának titkára, Truong Tih My, a Vietnami Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Tran Hoai Nam, a Délvietnami Felszabadítási Szak- szervezeti Szövetség végrehajtó bizottságának tagja, Cyprian Manyanda, az Afrikai Szakszervezeti Egységszervezet titkára, Áli Filali, az Algériai Dolgozók Általános Szövetségének titkára, és Ariel Mariana, az Argentin Szak- szervezeti Egység és Koordinációs Mozgalom képviselője. Szolidaritási est Este a SZOT elnöksége spanyol szolidaritási estet rendezett, v amelyen megjelent Angel Rozas, a Spanyol Munkásbizottság hazánkban tartózkodó képviselője. Ott volt Kiss Károly, a SZOT alelnöke és a szakmai szakszervezetek képviselői. A résztvevők a magyar dolgozók együttérzéséről biztosították a spanyol haladó erőket és követelték a bebörtönzött spanyol hazafiak azonnali szabadon bocsátását. A magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa ma folytatja munkáját. (Biszku Béla beszédét és a Pest megyei küldött felszólalását a 3., illetve a 4. oldalon ismertetjük.) A főváros tejellátásában egyre nagyobb szerep jut a Pest megyei gazdaságoknak. A nagyüzemi állattartásban az elmúlt évek alatt kétirányú szakosodás jött létre: a hústermelésen kívül a meglevő tehénállomány összetételét a magasabb tejhozamot adó fajták meghon ásításával, tenyésztésével javítják. Pest megyében a termelő- szövetkezetek tulajdonában levő, tejtermelésre szakosodott 'tehenészetek mintegy 22 ezres állatállománnyal rendelkeznek, ebből 11 ezerre tehető a fajtaátalakító keresztezéssel és import útján beszerzett állatok száma, továbbá az állomány összetételét javítja a fajtanemesítő keresztezéssel tenyésztett 5000 tehén. Tehát megfelelően elkezdődött a genetikai munka, ez azonban a tejtermelésben még különösebben nem érezhető, a A szónoki emelvényre lépő Leonyid Brezsnyevet a küldöttek viharos tapssal köszöntötték. Beszédét — melyét a 2. oldalon ismertetünk — gyakran szakította meg a taps és lelkes ünneplés. Az SZKP KB főtitkárát követően Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, majd Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első' titkára üdvözölte a kongresszust. A kedd délutáni ülésen hangzott el Kádár Jánosnak a kongresszust üdvözlő felszólalása, melyet a 2. oldalon közlünk. Az MSZMP KB első titkárát a delegátusok meleg ünneplésben részesítették. Szavait gyakran szakította meg hosszú taps. Kádár Jánost követően Tódor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára mondta el beszédét, majd Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára szólalt fel. Az esti ülésen hangzott el Piotr Jaroszewicz, a LEMP PB tagja, miniszterelnök beszámolója az 1976—1980-as lengyel ötéves terv fő célkitűzéseiről. — 1976—1980-ban számos tekintetben a most záruló tervidőszaktól eltérő körülmények között fejlődik majd a lengyel népgazdaság — mondotta Jaroszewicz. — Ennek oka elsősorban az, hogy az eddigi eredmények alapján az ország ösz- szehasonlíthatatianul magasabb szintről indulva kezdi meg az új tervidőszakot. Ugyanakkor azonban a világ- gazdaságban gyakran Lengyel- ország számára hátrányos változások ménnek végbe. Mindezeket a különbségeket és minőségi változásokat figyelembe véve pártunk és kormányunk továbbra is biztosítottnak látja az életkörülmények további általános javítását. Piotr Jaroszewicz bejelentette, hogy már jelentősen előrehaladt az 1990-ig terjedő hosszú távú népgazdaság-fejlesztési program kidolgozása, majd befejezésül hangsúlyozta: — Még sohasem végeztünk , akkora munkát, mint a legutóbbi években, és ilyen rövid idő alatt sohasem értünk el tavalyi 2730 literes átlagot tartják a gazdaságok az idén is. A múlt évben a termelő- szövetkezetek összesen mintegy 553 ezer hektoliter tejet értékesítettek, hasonló lesz ez évi eredményük is. Várhatóan nem lépnek fel a téli takarmányozásnál olyan problémák, mint 1974-ben, amikor a terménymentés miatt a takarmánybetakarítás háttérbe szorult. Most inkább a gyenge minőség okoz majd gondot, mivel az elázott lucerna sok helyütt penészes lett, s az úgynevezett defektes takarmánytól nagy, teljtermés nem várható. Ezért a béltartalom feljavítására nagy súlyt kell fektetni: a nitrogén, a fehérjepótlás. karbamidetetéssel megoldható, továbbá ízesítésre kiválóan alkalmas a melasz és a répaszelet. Tovább kell növelni a nagyüzemekben a tehénállományt a szakosított tehenészeti teleVarsóban december 9-én találkoztak a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak főtitkárai és első titkárai, akik részt vesznek a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusának munkájában. A találkozón részt vett: Tódor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Edward Gierek, a Lengyel Egyesül Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- panti Bizottságának első titkára, Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára és Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. A testvérpártok kicserélték véleményüket a szocialista államok együttműködése továbbfejlesztésének kérdéseiről, valamint megvitatták az időszerű nemzetközi problémákat. A testvérpártok vezetői kicserélték véleményüket a szocialista államok együttműködése továbbfejlesztésének kérdéseiről, valamint megvitatták az időszerű nemzetközi problémákat. A találkozó során egyöntetűen aláhúzták a testvérpártok közötti együttműködés következetes kiszélesítésének, a szocialista országok közötti kapcsolatok erősítésének fontosságát alkotói tevékenységük minden területén. A nemzetközi problémák megvitatásánál különös figyelmet szenteltek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben aláírt' záródokumentumában pék teljes feltöltésével, s szükség esetén bővítéssel. A keresztezési munkával párhuzamosan át kell térni a kötetlen tartási rendszerre, a fejőházas fejesre. E rendszer jól bevált a dunavarsányi Petőfi Tsz-ben, az alsónémedi Közös út szakszövetkezetben, az Alagi Állami Tangazdaságban. Itt a tejhozam a gazdaságos és szakszerű termelés eredményeként már meghaladja a megyei átlagot, amely elég alacsony, messze van a kitűzött 3500 literes szinttől. A szakosodás megvalósításával a végső cél a 4—5 ezer literes. tej hozam, az állomány évi 6 százalékos növelése mellett. Előreláthatólag a tenyésztési kedvet fokozza majd a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által meghirdetett tejtermelési verseny, amely 1976. január 1-én indul H. A. rögzített elvek és tételek megvalósítása útjainak. Hangsúlyozták, hogy feltétlen szükség van olyan gyakorlati lépések megvalósítására, amelyek a fegyverkezési hajsza megfékezését, az elért politikai enyhülésnek a katonai enyhülésre irányuló intézkedésekkel való megerősítését szolgálják. A barátság, a teljes kölcsönös megértés légkörében ment végbe a találkozó, amelyet minden megvitatott kérdésben a nézetek egysége jellemzett. Lázár György látogatása Budapest V. kerületében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke — Katona Imrének, a Budapesti Pártbizottság első titkárának kíséretében — tegnap egész napos látogatást tett az V. kerületben. A Minisztertanács elnöke a pártbizottság épületében a kerület több építőipari és szállítási vállalatának vezetőjével találkozott, majd felkereste a Kossuth Nyomdát és a Vörösmaríy téri kulturális centrumot. . A Kereskedelmi Kamara székházában aktívaülésen találkozott a kerületi építőipari vállalatok dolgozóinak és szocialista brigádjainak képviselőivel, akiknek az időszerű bel- és gazdaságpolitikai kérdésekről adott tájékoztatót. Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) Politikai Irodáját, a mozgalom megalakulásának 19. évfordulója alkalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta Constant Clerck rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Belga Királyság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Ciriaco de Mita olasz külkereskedelmi miniszter, aki dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására tartózkodott hazánkban és folytatott megbeszéléseket a magyar— olasz gazdasági kapcsolatok jelenlegi helyzetéről, tegnap elutazott Budapestről. Padányi Mihály építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes vezetésével hazaérkezett Algériából az a küldöttség, amely az együttműködési vegyes munkacsoport alakuló ülésén vett részt. Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára vezeti azt a küldöttséget, amely Berlinbe utazott az NDK-beli testvérbizottsággal 5 évre kötendő együttműködési megállapodás aláírására. Tejtermelési verseny januártól Cél: Pest megye jobb ellátása i 4 k