Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-07 / 287. szám
Vizsga vizsga után Az új KRESZ-szel ismerkednek Miről vallanak a teszt-lapok? Vizsga színhelye volt a minap a városi tanács épülete: az ott dolgozókon kívül kereskedők pedagógusok, egyéb foglalkozásúak, vettek részt az autóklub által szervezett nyolcórás KRESZ-tanfolyamon, amelyet a magán-gépjárművezetők hallgattak. A nyolcvanhat részvevő közül hetvenkilencen jelentkeztek vizsgára, ám a tesztlapokat kitöltve, csak harminc- nyolc vizsgázó eredménye, volt megfelelő. Igaz, közülük húszán hibapont nélkül oldották meg feladatukat. A negyvennyolc százalékos vizsgaeredmény meglehetősen gyenge, arra utal, hogy a' továbbiakban is foglalkozniuk kell a járművezetőknek a szabályok helyes begyakorlásával, hiszen az utakon már nem lehet hibázni, s idő sincs latolgatni, mi a helyes, és az előírt magatartás. Dr. Knolmár Mihály, a járásbíróság elnöke volt a tanfolyam vezetője, aki korábban, négy turnusban, a közületi gépjárművezetőkkel foglalkozott. Nagy érdeklődéssel hallgatták, igyekeztek beszerezni a rendelkezésükre álló segédanyagokat, konzultációs kérdéseket tettek: fel. Főként a megállással, a kerékpárosokkal, az elsőbbséggel, a jelentősebbé vált jobbkézsza- bállyal, a tisztázatlan helyzettel, a párhuzamos közlekedéssel és az irányjelzési kötelezettség megváltoztatásával kapcsolatban tettek fel kérdéseket. ★ A Ceglédi Építőipari Vállalatnál rendezett tanfolyam vizsgáján kilencvennégy százalékos volt a siker. A vendéglátóipar, a vasipari szövetkezet és az 5. számú építőipari közös vállalkozás együttes tanfolyamán a vizsgára jelentkezők hetvennyolc százaléka felelt meg. Sziráki Péter, a közlekedésbiztonsági tanács elnökségi tagjaként, mint vizsgaellenőr vett részt a tesztlapok kitöltésében és az eredményhirdetésben. Felsorolta azokat az általános hibákat, amelyeket a legtöbben elkövettek, rámutatott, aggasztó, hogy többen még a közúti jelzőtáblákat is összecserélték. Voltak, akik öt-hat, egy esetben kilenc kérdésre adtak helytelen választ. Ez a tudatlanság a gyakorlatban súlyos szabálysértéshez, rosszabb esetben balesethez vezethetett volna. Felhívta a részvevők figyelmét, hogy a vizsgán megfeleltek is folytassák a január elsején életbe lépő KRESZ tanulmányozását, hogy el ne feledjék frissen szerzett ismereteiket. Aliik sikertelenül vizsgáztak, végezzenek el még egy tanfolyamot, és alaposabban készüljenek fel a következő önkéntes számonkérésre. X. T. A nyugdíjszelvény felmutatásával Kedvezményes vásár az élelmiszerboltokban A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az idén is kedvezményes karácsonyi vásárlást tesz lehetővé a nyugdíjasoknak. , December 8-tól 16-ig a vállalat 12-es (Rákóczi úti), 22-es (a tanácsháza épületében lévő), 27-es (Köztársaság utcai) és 157-es (Kossuth téri) boltjában a nyugdíjasok 10 százalék visszatérítést kapnak. A kedvezményes vásárláskor a novemberi nyugdíjszelvényt kell felmutatni. Legfeljebb 800 forint értékű árura érvényes a kedvezmény. VALASZ EGY OLVASÓ LEVELÉRE Áthelyezik a kávéőrlőket Vállalatunk vezetősége sajnálattal értesült a Pest megyei Hírlap november 20-í számából arról, hogy vásárlónkat a ceglédi 22. számú boltunkban őrölt kávé vásárlása során kellemetlenség érte. Valamennyi egységünkben, de kiemelten a 22. számú boltban is mindent megteszünk azért, hogy a fogyasztók érdekeit, technikai lehetőségeinkhez képest, messzemenően képviseljük. A 22. számú bolt dolgozói jó munkájukért több mint 10 év óta folyamatosan viselik a szocialista brigád címet. Az eset, melyet a levélíró- ismertet: kávét vásárolt, megőrölte, a pénztárnál űzetni akarta a tasakon megjelölt mennyiség ellenértékét, a pénztáros úgy találta, hogy a csomagban a zacskó megjelölt mennyiségénél több kávé van, s lemérés után, a többletmennyiséget visszavette. Nagyon sajnáljuk, hogy a vevőt az eljárás kellemetlenül érintette, de most, a nyilvánosság előtt, az eset megvilágítására el kell mondanunk egyet-mást. A 22. számú bolt a tanácsháza épületében működik, alaprajza nem felel meg a korszerű önkiszolgáló élelmiszer-áruház követelményeinek. Modern üzletben mindenütt a pénztár mögött vannak a darálók, ebben a boltban eddig, a szűkösség miatt, nem találtunk megfelelő helyet nekik. s Sajnos, kávéőrlés alkalmával gyakran előfordul, hogy a megőrölt kávé egy része az őrlő garatjában marad, következésképp egyes fogyasztók megkárosodnak, mivel a zacskón jelzett és fizetett súlynál kevesebb kávét kapnak. Igen gyakran előfordul, hogy a pénztáros a hiányokat is észreveszi, vagy a vevő reklamál, s minden ilyen esetben a hiányt pótoljuk. Vásárlónkat, bár kellemetlenség érte. anyagi kár nem, hiszen . annyi kávét kapott, amennyiért fizetett. Minden boltunkban, a szóban forgóban is akadnak olyan vásárlók, akik az önkiszolgáló jelleg rendszeréből tisztességtelen haszonhoz akarnak jutni. Az ilyenek például megvesznek egy negyedkilós kávécsomagot, meg külön. egy 5 dekást, és mivel az őrlő a pénztár előtt van, a kiürített kis zacskót leejtve, a negyedkilós kávé árát fizetik csak ki. E visszásságok megszüntetésére csak szükségszerűen választottuk azt a „rossz megoldást", melyet a levél sérelmesnek tart. Az írásért mégis köszönetét mondunk. Régóta gondolkodtunk azon, miképpen lehetne a bolt pénztárait célszerűbben elhelyezni. Kidolgoztuk a. pénztárak átrendezésének tervét. Az új megoldás sem tökéletes, de úgy véljük, a jelenlegihez viszonyítva, mégis fejlődést jelent.' Abban, hogy az átalakítást végrehajtsuk, a vásárlónk levelében foglaltak is megerősítettek bennünket. Karbantartó csoportunk szocialista brigádja vállalta, hogy a december 6-i, szombati üzletzárást követően, a pénztárak elhelyezését megváltoztatja, és biztosítja, ' hogy^ az őrlőgépek, más korszerű egységekhez hasonlóan, a pénztárak mögé kerüljenek, következésképp, a kávéőrlésre a kifizetés után kerüljön sor. Az új megoldás szerint, az üzlet középső ajtaját lezárjuk (ott lesznek az őrlőgépek), a bejárat a Kossuth tér felőli a kijárat pedig a Kossuth Ferenc utcai ajtóban lesz. Bízunk abban, hogy az új megoldással elkerülhetjük azokat a kellemetlenségeket, melyeket néhány vevőnknek okoztunk. A karácsonyi csúcs- forgalom lebonyolításához a pénztárgépek elhelyezésével is biztosítjuk a zavartalan vásárlást. Ezt a célt szolgálták idáig is azok az intézkedések, melyeket a kulturált ellátás javítása érdekében tettünk: mély hűtőpultok, sonkaszeletelőgép, árutároló konténerek, grillsütő, presszógép beállítása. Abban, hogy boltunkban az ellátás színvonalát javítani tudjuk, vásárlónknak is része lesz, ezért fogadja kö- szönetünkét. Dr. Fekete Lajos, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója Terem a laska Bár itt a tél, a ceglédi piacon a gombaárusok sora még nem üres: az eladók, rönkön nevelt laskagombát kínálnak, valamint pincében termesztett csiperkét. Megjelent a szárított gomba is, melyet az emberek szintén szívesen vásárolnak. Könyvbarátok beiratkozása Javul az olvasótermi szolgálat Megkezdődik a beiratkozás a jövő évre a ceglédi városi-járási könyvtárba, melynek dolgozói szívesen látják törzsközönségüket, s természetesen azokat is, akik csak most csatlakoznak a könyvbarátok és az olvasók táborához. A tervek szerint jövőre jobb lesz az olvasótermi szolgálat: ha a gyermekkönyvtár beköltözhet új helyére, eddigi helyisége a felnőttek rendelkezésére áll. A PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 287. SZÄM 1975. DECEMBER 7., VASÄRNAP A teljes műszak tanul Jövőre a hordóüzem is megkezdi a termelést Vasúti talpfák, parkettfríz Cegléd épülőben levő ipartelepe szemlátomást fejlődik. Szilárd burkolatú bekötő út visz a tejipari vállalat építkezéséig, elágazik a készülő AFIT-szervízhez, majd folytatódik a Fűrész- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyárának kapujáig, ahol még nem ért véget a gyártelepítés második üteme: a fürészcsarnok mellett magasodik a hordógyár, melyben, a terv szerint, januárban megkezdik a próbaüzemelést. A hordóipari szakmunkások, kádárok íegfiatalabbjai az előző években szerezték meg szakmunkás-bizonyítványukat, s most a budapesti gyárban dolgoznak. Vannak fiatalok, akik jelenleg készülhetnek a szakmunkásvizsgára, s a ceglédi gyárban állnak majd munkába. A számítások szerint, a hordógyári termelés kezdetére, a budapesti gyárból húsz olyan szakember tér visz- sza, aki a városunkbeli szakmunkásképző tagozatán tanult. Az idősebb szakmunkásgárdából is ugyanennyien érkeznek. Szükség lesz a hordógyári üzemelés indulásakor mintegy negyven betanított cs segédmunkásra is. Számukra lehetővé teszik, hogy faipari gépi megmunkáló szakmunkásvizsgát tehessenek, a házon belül szervezett, gyorsított tanfolyamon. A Ceglédre települt gyár tavaly március óta dolgozik üzemszerűen. Száznegyven ceglédi, illetve városközeli lakosnak ad mindennapi munkát, megfelelő kereseti lehetőséget. A múlt évet még csak 759 ezer forint nyereséggel zárták. Eredményük most, tíz hónap alatt 4 millió 600 ezer forint. Fűrészáruból szeptember végéig gyártottak any- nyit, mint tavaly egész évben. Gondot az idén az értékesítés okozott, nem volt nehézségektől mentes az év tíz hónapja. Nem könnyűek a hátralevő hetek sem. Az éves terv fenyőáruval mérve készült, s az év folyamán a ceglédi fűrészüzemben főként lombos fával foglalkoztak. A fűrészipari termékek 40 százaléka tölgyrönkből, 25 százaléka akácból, ugyanannyi bükliből készült, a többi pedig fenyő-, hars-, éger- és kőrisfaanyag. Rönkfából az idén 26 ezer köbmétert dolgoznak fel. A boroshordódonga a gyár fő terméke, ennek különböző fajtáit készítik, s ászokdongát is gyártanak. Az év második felében, fűrészáruként, tölgyből és bükk- ből vasúti talpfát készítettek, illetve készítenek. Jelentős tételt, havonta 100—150 köbmétert szállítottak, s valószínű, a jövőben több is kell majd. A talpfát eddig exportáltuk, gyártásának népgazdasági érdekből is nagy jövője van: a súlyos terhekkel megrakott, I gyorsan közlekedő vonatokat 1 a talpfával készített pálya a betonosnál jobban bírja. Munkaigényes termék a parkettfríz, megnövekedett • iránta a kereslet. Tavaly 218 köbmétert gyártottak, az idén 450 köbméter készül. Kizárólag a hulladékanyagot használják fel hozzá. Ez IS népgáztesági*_'ér'f‘ dek elsősofbari, tákarékössag és jó anyaghasznosítás. A fiatal gyár a hazai ellátáson túl exporttevékenységet is folytat. A görög megrendelő parkettfríz-alapanyagot vesz, a svéd üzletkötő, bútorkészítésre, bükköt vásárol. Olasz és NSZK-beli vevőjük is van. Ebben az évben mintegy 700—, 800 köbméter fanyagot exportálnak. •' Szeptemberben változás következett be a két műszakban dolgozó fűrészcsarnokban. . , ct Az egyik műszak -dolgozó^ t, szakmunkástanulók lettek. • Minisztériumi engedéllyel gyorsított, egyéves tanfolyamon tanulják a szaktárgyi, matematika és fizikai ismeretek-1 bői összeállított tänahyägot, hé- ‘ ti tizennégy órábafi, munkaijukat nem szakítva meg: ha a műszak délelőttös, déri" után kezdődik a tanítás és' a gyár tanteremmé kinevezett 1 ebédlőjében. Egyetemi végzettségű műszáki szakemberek- '• bői áll a tanári kaf, jórészük" a gyár dolgozőjá. Cegléden' vagy Budapesten, ez utóbbiak a fővárosból jönnek órát adni. A tanfolyam iránt sokan éri deklődnek. A másik műszak most politikai oktatáson vesz részt. Tér-' vezik, hogy jövőre megismét-' lile a tanfolyamot, de fordítva: aki akar, hadd tanuljon,” ne maradjon el senki á szak-"'' mai vagy a politikai tudnivalók megismerésében. A taníttatás ■ költségeit a . h ! vállalat fizeti ki. Tknkönyvel»trtszJ(ip^^5 eaC^’ közöket szerzett be a ceglédi - „iskolásbrigád”. számára, hogy • könnyítsen azoknak a .helyzetién, akik önként tanulnak, a napi munka után. Természeté-' sen az eredményes vizsga majd a fizetésükben is változást jelent, a javukra. . j v f V E. K. SZORGALMASAN, VIDÁMAN TEKE Idényzárás Kecskeméten Kecskeméten mintegy idényzáró versenyként rendezték meg a Balogh Emlékversenyt, melyen a résztvevők csapatban és egyénileg is összemérték erejüket. A viadalon a két ceglédi tekeegyüttes képviselői is indultaik, közülük a KÖZGÉP SE végzett jobb helyen, csapatban a negyedik lett. A KÖZGÉP eredménye 2475, a Bem SE-é pedig 2380 fa. Egyénileg senkinek sem sikerült a díjazottak közé bekerülnie. A legjobb teljesítményt a KÖZGÉP SE-ből Nyíri (431), Aranyvári (426) és Molnár (423), a Bem SE-ből Éppel (422) nyújtotta. (ungureán) Vezeték a víztoronyho z Ai munka gyümölcse Minden évben számítanak rájuk Épül Cegléden a vezeték, amely a Jászberényi út melletti ivóvízkutakat és a városi víztornyot köti össze. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat munkásai a Széchenyi úton dolgoznak. Apáti-Tótli Sándor felvétele A ceglédi kisegítő iskola diákjai szorgalmukkal már többször magukra irányították a figyelmet. Igaz, az oktatónevelő munka fontos feladata, hogy az étetbeni helytállásra nevelje a gyerekeket. Az egykori növendékek általában megbízható, igyekvő munkásokká válnak, akiknek nem okoz gondot a kenyérkereset. Az idei ősz teljesítménye is példázza: dolgos diákok járnak az iskolába. A Ceglédi Állami Tangazdaság csemői kerületében az úttörőcsapat kis híján háromezer mázsa szőlőt szedett le: e mennyiség értéke | kétmillió forint. Közreműködésükkel a pajtások ekkora értéket helyeztek biztonságba. Nem elégedtek meg az őszi mezőgazdasági teendők segítésére engedélyezett tizenkét nappal, megtoldottáik öt gyakorlati foglalkozással, továbbá nyolc úttörővasárnappal, így kerekedett ki az említett teljesítmény. A kereset az utolsó fillérig a gyerekek saját céljait szolgálta. Valamennyiüknek jól jött a pénz, ruhát, néhány szükséges felszerelést vásárolhattak belőle. Szép összeg volt, sok felnőtt is megirigyelhette volra. A tanárok és a diákok egyaránt elismeréssel szólnak a páratlan igyekezető Ledniczki Katalinról: volt olyan nap, hogy a tizennégy éves kislány száz vödör szőlőt szüretelt, s ha csak hát kilót nyomott egy- egy vödörben a termés, akkor is hat mázsára rúgott ä napi teljesítmény. Például október 19-én, a kimutatás szerint, Ledniczki Katalin 105 vödör leszüretelt szőlőért 462 forint .:-.. munkabért kapott. Nem csoda hát, hogy amikor elkészült- a- bérjegyzék, ötezer joriuí-ütötte, markát. ■ ; Elégedetten vihette, haza •• a > pénzes borítékot, a benne levő 3 ezer 850. forinttal Horvátit István és Balázs Zsuzsa\.isvalakinek 3 ezer 620 forintot számfejtettek: j.. A gyerekek vidáman, fegyjsil- mezetten dolgoztak, senki sem erőltette őket, a - jó értelemben,«., vett becsvágy sarkallta. vala-: mennyiüket a szép teljesítményre A huszonöt munka- ... napban egy-egy felsötagozatos tanuló átlagosan 65 mázsa szőlőt szüretelt. , v j-VV A gazdaság megbecsüli a diákok segítségét, s minden; évben számít az- iskola nővén-; -. dékeinek közreműködéséra, . , Tamasi Tamás j • T-* Hétfőn _ Ki hogyan szerei? Irodalmi est Abonyjban Az abonyi tanácsháza dísz-' termében irodalmi estet rendez' hétfőn, december 8-án, 17 órai kezdettel a nagyközségi tanács és a könyvtár. Az est vendége Szemes Mari kétszeres Jászai- « díjas színművész lesz, aki Kiy hogyan szeret? című műsorát- mutatja be. -v- - • -tv Az esten fellép Vitai Ildikó. zeneszerző-gitárművész is. , • 1 1 k