Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-05 / 285. szám

I Hangszerek és fiatalok Megszólal a duda, a citera Bár a népi művészet meg­újulása a muzsikában is érzé­kelhető, a mai fiatalok bizo­nyára kevés népi hangszert is­mernek. A citera, a furulya, a hegedű gyakran hallatja a hangját, de tekerőlantot, do­rombot, csimpolyát, köcsög­dudát szólni már kevesebben hallottak. A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központban december 13- án, szombaton, délelőtt 11 órai kezdettel, A magyar népzene hangszerei címmel tartanak hangversenyt. Az előadás a szakmunkásképző bérletesei­nek előadása lesz, de termé­szetesen más zenebarátok előtt sincs zárva a kapu. Kisfilm a szemlén Az albertirsai thűvelődési házban évek óta működik amatőr filmklub. Az intéz­mény ifjú alkotóit mutatja be most készült Fiatal képzőmű­vészeink című dokumentum- portréfilmjük, melyet ezen a héten mutatnak be a buda­pesti amatörfilmszemlén. Al­kotói: Füzes Szilárd, Pánczél Ferenc, Fülöp Sándor és Fü- löp Sándorné. HÉTFŐN ESTE így láttam Amerikát December 8-án, délután 4 órai kezdettel, a nyugdíjas pedagógusklub tagjainak és az érdeklődőknek, Így láttam Amerikát címmel vetítettké­pes előadást tart Újvári Ist­ván, a Híd- és Útépítő Tföszt vezérigazgatója. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Hin JAPAS es cégled ,«o. SZfeRE XIX. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM 1975. DECEMBER 5., PÉNTEK GYORSABB AZ ÜGYINTÉZÉS Egy nap az információs irodában ALÁÍRÁSI JOGGAL, TÉVEDÉST KIZÁRVA Változatos színek, formák Félmillió pár gyermekcipő Boltokba kerültek a kiscsizmák A gyerekeket általában két­szer érdekli a cipő egy évben: egyszer, amikor okvetlenül ki kell tisztítaniuk, mert Télapó különben hátat fordít, és kife­lejti belőle a minden jóval te­li csomagot, máskor pedig, amikor új pár vásárlását he­lyezi kilátásba a mama. Cegléden az idén a gyer­meklábbelik miatt kevesebb panasz érte a cipőipar háza tá­ját: a vállalat december végén az utóbbi évek legjobb ered­ményéről adhat számot. Ez nem jelenti azt, hogy zökke­nő. és problémamentesen dol­goztak, de amíg 1971-ben a hagyomá­nyos technológiával ké­szült lábbelik 84 százaléka volt kiszállítható és el­adásképes, az idén 89 szá­zalékra javult az eredmé­nyük, s mintegy félmillió pár gyer­mekcipő hagyja el az év vé­géig a gyár raktárát. Harmadik éve, új technoló­giával, ragasztott formatalpak alkalmazásával gyártanak, dolgukat megkönnyítve, de közben a minőség iránti igé­nyek is növekedtek; ezért je­lent jelentős fejlődést a kiszál­lítási százalék alakulása. Sokat köszönhetnék a szalagmunká­soknak, sokat a törzsgárdának, amely a nehéz években is ki­tartott, s ha kellett, javaslatá­val vagy bírálatával igyeke­zett előre vinni a gyár ügyét. A cipő az utóbbi években nemcsak közszükségleti, ha­nem divatcikk is. A gyerekci­pőkben a színek; formák fon­tosabb szerepet kaptak. Erre figyelt fel a ceglédi gyár, amikor a típusfejlesztést meg­határozta. Egy-egy modellt többféle színben, illétve szín­összeállításban készítettek, s készítenek a jövőben is: az meltelt évek megtanítot­ták a gyárat arra, hogy legjobb jövedelemforrásá­nak a műszaki és a gyárt­mányfejlesztést tekintse. A december a számadás és a jövő esztendőre készülődés hó­napja. Az év első felére már megvannak szerződéskötéseik és új modelleket is bemutat­nak. Készülnek a minták, a kontraminták, a kereskede­lemnek szánt mintamodellek. A terv szerint, december 20-a után már a következő év terv­teljesítéséhez látnak. . Milyen gyermekcipőket Ígér. nek jövőre? Főként a puha bőrből készítettek számát kí­vánják növelni. Terveznek for­matalpas lábbeliket, 34-—38-as méretben, olyan színválaszték­ban, hogy a kislábú felnőttek számára is divatos, kényelmes viselet lehessen. A jövő — mint mondják — a színvarián­soké. Házi versenyt indítottak az 1978. év második felében gyártandó cipők tervezésé- * re. Szakmunkások, betanított munkások kaptak lehetőséget a próbálkozásra. Három modell nyerte meg a zsűri tetszését, első díjas lett a modellező Szemerits Ilona. Az elképzelé­sek megvalósításában a műsza- j ki' dolgozók segítettek. Elfo­gadták Hörömpő Kálmánná modelljét. Hprömpőné gyár­tásközi ellenőr a felsőrészké­szítők csoportjában. Díjazták a műszaki brigád leleményes­ségét, s természetesen a juta­lom sem maradt el. Ez a házi verseny is példája volt annak, hogy a tervkészí­téshez, ötletadáshoz érdemes mindenkinek lehetőséget te­remteni, mert előbbre viheti a vállalat ügyét. A háromnegyed éves tervet sikerrel túlteljesítették. Nye­reségük 10,2 százalékos volt, az előző évek egyikében-másiká- ban a felét sem érték el. Zökkenőmentes a kiszállítás, arányban van a termelési ér­ték a cipők pármennyiségével. A téli gyermekcipők, kis­csizmák november végére a boltokba, bolti raktárak­ba kerültek. A gyár 45 ezer párat szállított. Most meleg béléses, de ta- vasszal-ősszel is viselhető zárt cipők „futnak" a szalagon. Nagy a kereslet a legkisebbek számára gyártott indulócipők iránt. Az, hogy a csizmácskaszál- lítmányok időben a boltokba kerüljenek, a gyáriaknak is ér­deke volt. A vezetőség a felső­részkészítőknek — mivel ha anyag van, jórészt az ő mun­kájukon áll vagy bukik a ter- I melés— 60 ezer forint célpré­Gyakran előforduló szabálysértések Megbüntették okozó járművezetőket Ittasan tért haza november 10-én, ceglédi lakásába T. F., feleségétől kávét követelt, s csakhamar családi vita ke­letkezett. A férfi veszélyesen megfenyegette feleségét és lá­nyát. Sajnos, Cegléden gya­kori a veszélyes fenyegetés, a rendőrhatóság ezt figye­lembe véve, 1200 forint bír­ság . megfizetésére kötelezte a családi rendzavarót. Kétezer forint pénzbírsá­got róttak ki P. G. pilisi la­kosra, aki garázdaságot kö­vetett el, és ittas emberre bízta a gépkocsivezetést. Hajdúszoboszlón, lakott te­rületen, a megengedettnél na­gyobb sebességgel közleke­dett tehergépkocsijával Nyír- adony félé haladva J. J., a Volán Vállalat 40 éves, abo- nyi születésű gépkocsiveze­tője. A traffipax a száguldó járműről fényképfelvételt ké­szített. A gépkocsivezetőt aki azzal védekezett, hogy nagyon kellett sietnie, mert időre várták, a szabálysértésért 4 ezer forint pénzbírság meg­fizetésére kötelezték. Abonyban, a Zalka Máté utcában, a rendőr motorke­rékpáron közlekedő fiút igazoltatott: a fiú, K. Gy.tég­lagyári segédmunkás, apja járművén igyekezett ciga­rettáért a boltba. Járműveze­tői vizsgája sem, engedélye sem volt. A fiatalember fi­gyelmeztetést kapott, apjá­nak pedig ezer forint pénz­bírságot kell fizetnie, mert járművét jogosítvánnyal nem rendelkező személy rendelke­zésére bocsátotta. H. P. törteli asztalos csak most tanul járművezetést. Szeptemberben, a jászkara- jenői úton, Kőröstetétlen ha­tárában, vezetői engedély nél­kül motorozott. Pénzbírság megfizetésére kötelezték. ígé­retet tett, hogy megszerzi jo­gosítványát. H. T. huszonegy éves tör­teli segédmunkás szeptem­ber 20-án szintén járműveze­tői engedély nélkül motoro­zott. Amikor a rendőrautót meglátta, elmenekült. Súlyos szabálysértése 2500 forintjá­ba került. Kiirtással fenyegette családját JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL MOTOROZTUK Jogosítvány nélkül ült mo­torkerékpárra szeptemberben J. S. huszonhárom éves tsz- tag, csemői lakos, úgy vett részt a közúti forgalomban. Az idén hasonló cselekményért már megbüntették. E legutóbbi szabálysértésért 2 ezer 500 fo­rint pénzbírság megfizetésére kötelezték. Ugyancsak meg kellett bír­ságolni K. F. nyársapáti la­kost, a Haladás Tsz dolgozóját, aki a József Attila úton, veze­tői engedély nélkül motorozott. Bírságának összege szintén 2 ezer 500 forint. Veszélyes fenyegetésért 1500 forint pénzbírság fizetésére kötelezték R. L. ceglédi. Koz­ma Sándor utcai lakost. aki november 5-én, ittasan térve haza, szóváltásba keveredett anyósával és feleségével, mert azok, érthetően, nem fogadták őt barátságosan, s dühében, fennhangon kilátásba helyez­te, hogy kiirtja a családot. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Gumikerekű kocsi egy lóval és felszereléssel eladó. Cegléd, Búvár utca 10. ______________ Ug yer 10 dűlőben 800 négyszögöl szőlő álló épülettel olcsó áron eladó. Egy műszakos munká­ra konfekcióvarrónő­ket, valamint raktári segédmunkást, ad­minisztrátort és taka­rítónőt felvesz a PEVDI Cegléd. Sza­badság tér 3. sz Eladó mély gyermek- kocsi. Cegléd X„ Szél u. 19/A Sürgősen , eladó Üjvá- ros-szél 31. sz. beköl­tözhető ház, elfogadha­tó áron. miumot helyezett kilátásba. Mondhatnánk, hogy a Télapó már december elején bekö­szöntött a gyárba: a felsőrész­készítők a hét elején kapták meg a célprémiumot. Munká­jukkal igazolták, hogy értik a dolgukat. Ennek további bizo­nyítása vár rájuk és a gyár va­lamennyi dolgozójára a követ­kező években is. E. K. Hogyan készítsünk munkatervet? A Dél-Pesit megyei és a ceg­lédi járásbeli művelődési há­zak igazgatói számára tovább­képzést tartanak, december 8-án, hétfőn, délelőtt tíz órai kezdettel, a ceglédi Kossuth Művelődési Központban: Thú- róczy György, a Debreceni és Hajdú-Bihar megyei Művelő­dési Központ munkatársa, a művelődési otthonok munka­tervkészítését ismerteti a hall­gatókkal. Az abonyi tanácsházán, köz­vetlenül a főbejárat mellett, szépen berendezett, tágas he­lyiséget nyitottak meg nem­régen: abban kapott helyet a tanács információs irodája. Délelőtt 10 óra. A szobából írógép kattogása hallatszik. A kis ablak előtt idősebb asszony jelenik meg. Bent elcsendesül az írógép, és egy tisztviselőnő tűnik elő. Az idő® asszony papírlapot lobog­tat a kezében. — Ezt az idézést kaptam. — Ae adóügyi csoporthoz tessék menni. A földszinten az utolsó szoba. Az ablak mögött néhányszor még, toppannak a papíron a betűk, aztán a teleírt lapot a várakozó férfi elé tartja, aki az imént is megjelent: — Tessék aláírni! A férfi eleget tesz a felszó­lításnak, majd az irat neki já­ró részét átveszi, köszön és tá­vozik. Az ajtó még jóformán be sem zárul, újra kopogtatnak. Az érkező most fiatalasszony. Ügye azonban nem intézhető el, mert a férjnek is jelen kel­lene lennie. ★ Az információs irodában Szekeres Lászlóvá dolgozik. — Ma délelőtt alig három óra leforgása alatt, félszázan kerestek fel. Húsz hatósági bizonyítványt adtam ki, har­mincán tájékoztatást kértek. Legtöbben hatósági bizonyít­vány miatt keresnek fel. — Ez a munkakör sokolda­lúságot kíván. Eddig még egy­szer sem tévedtem. Ha olyan kérdést tennének fel, amire nem tudnék megfelelő- választ adni, akikor sem lenne nehéz utánanéznem a dolognak. Lé­nyegesen megrövidíti az ügy­intézést, hogy aláírási, jogot kaptam. Például a különélést pótlékhoz szükséges igazoláso­kat én írhatom alá, és nem kell a kérelmezőket a végre­hajtó bizottság, titkárához kül- denem. ★ Az információs iroda napon­ta, reggel 8 órától délig fogad­ja az ügyes-bajos dolgaikat iar tézőket. Gy. F. Télapók és ajándékok Pénteken délután az Albert- irsa és Vidéke ÁFÉSZ a műve­lődési házban Télapó-ünnep­séget rendez a szövetkezeti dolgpzók gyermekeinek. Ceg­léden és a ceglédi járásban is megtartják az ajándékozó ün­nepségeket a szakszervezetek és a nőbizottságok. A rendezvények sikeréhez a ceglédi ÁFÉSZ áruháza Tél­apó-köntösök kölcsönzésével járul hozzá, a vendéglátó vál­lalat pedig édességekkel teli piros egységcsomagokat árusí­tott a Délibáb cukrászdában. LUCA NAPJÁN Szakszervezeti asztalitenisz-bajnokság A Mészáros Lőrinc általános iskolában december 13-án, 'Szombaton délután két órai kezdettel bonyolítják le a vá­rosi szakszervezeti asztalite­nisz-bajnokságot: férfi egyéni ­JEGYZET Műpártolás A z albertirsai kiváló könyvtár már több alkalommal kiállítóhelyül szolgált a községben élő művészházaspárnak, Mik- losovits Lászlónak és M. Orbán Editnek. Az érdek­lődők láthatták a grafikus könyvillüsztrációit, a fele­ség szőnyegterveit, a kész szőnyegeket, s minden al­kalommal megnyerte a kö­zönség rokonszenvét sze­rény, de igényes bemutat­kozásuk. f A minap ismét Mikloso- vits László grafikusművész rajzai kerültek a falakra. A megnyitó , ünneoélyességét emelte Bánffy. György Já- szai-díjas, érdemes művész, aki Babits Mihály és Rad­nóti Miklós versei ' közül választott a képek hangu­latához illőt. Kiss Ferenc, a nagyköz­ségi tanács elnöke, meg­nyitó szavaiban nemcsak a fiatal művész felfelé ívelő pályáját méltatta, hanem a szűkebb közösség és az al­kotó kapcsolatáról is be­szélt. Kifejezte a község vezető testületének azt a szándékát, hogy a jövőben, az eddiginél nagyobb tá­mogatásban részesíti a művészpárt. Az átalakított és kibővített tanácsháza épületében bizony elkelne néhány színvonalas kép, de műpártolók lehetnének a szövetkezetek, intézmények is. Saját értékeink megbe­csülése, a körünkben élő érdemes alkotók támogatá­sa is a lokálpatriotizmus kívánatos megnyilvánulása lehet. (ta.ma.si) Kacsavásár ben és párosban, női egyéni­ben és párosban, valamint ve­gyes párosban mérik össze erejüket a résztvevők. A versenyben indulhat Ceg­léd bármely üzemének, terme­lőszövetkezetének, intézmé­nyének olyan dolgozója, aki nem igazolt játékosa a sport­ágnak. A nevezők számától függően, a helyezéseket kör- mérkőzéses vagy kieséses rendszerben döntik el. A versenyszámok első há­rom helyezettje érmet kap, a legjobbak tiszteletdíjban is részesülnek. A legjobban sze­replő, a legtöbb pontot szerző üzem elnyeri az SZMT serle­gét. A nevezéseket a járási sportfelügyelőség cmére (2700 Cegléd, Damjanich u. 1.), leg­később december 8-ig írásban kell megküldeni. Eredményes versenyek Steiszkál Éva a legjobbak között Pécsett, a Shophiane Kupa asztalitenisz-versenyén bronz­érmes lett az abonyi Steiszkál Eva, a másodosztályúak kö­zött. • Az első osztályú versenyein, két győzelmével, a legjobb ti­zenhat. továbbá ifjúsági egyé­niben szintén az első tizenhat közé jutott. Cegléden a téli ünnepek előtt megnövekszik a baromfi­piac forgalma. Párjával hozzák a szárnyas jószágot, s hamar gazdára talál valamennyi. Apáti-TóUi Sándor felvétele MOZIMŰSOR Szabadság Filmszínház, Ceg­léd, szombaton és vasárnap: Az idők kezdetén (színes, új magyar film). Szombaton éj­szaka: Mindenki szép, min­denki kedves. Vasárnap dél­előtt: Mérnök, veszélyes kül­detésben. • A kamaramoziban, szombaton és vasárnap: Meny­asszony, zsákban (színes szov­jet filmvígjáték). A mesemozi műsora vasárnap délelőtt: A pirospöttyös labda. Abony, szombaton és vasár­nap: Volt egyszer egy vad­nyugat, I—II. (amerikai—olasz kslandfilm). Szombaton éj­szaka: A betörés. Vasárnap délelőtt: Vágta a völgyben. Albertirsa, hétfőn: A négy muskétás (francia filmvígjá­ték). Ceglédbercel, vasárnap: Az utolsó parancs (színál, iz­galmas szovjet háborús film). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: Tűzgömbök (magyar film, Bertha Bulcsu kiregé­nyéből). Törtei, szombaton és vasárnap: Túl sovány a szere­lemhez (NDK filmalkotás). »

Next

/
Oldalképek
Tartalom