Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-03 / 283. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA II. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1975. DECEMBER 3., SZERDA Meghívás a Matkó-puszfai tanyám Tapasztalatcserén a szomszédban A gödöllői járás és a város közművelődési munkásai ré­szére egynapos tapasztalat­cserét szervezett a közelmúlt­ban a járási művelődésügyi osztály. Vankó István járási- városi módszertani előadó ve­zetésével egy autóbusznyi nép­művelő és péceli gimnazista látogatott el a szomszédos Bács-Kiskun megyébe. Az autóbusz Veresegyházról in­dult, majd Gödöllőn, Valkón és Zsámbokon keresztül fel­vette a járás különböző közsé­geiben lakó népművelőket A csoport Kecskemétre tartott. Első megálló: Nagykáta A hosszú utazást sem töl­tötték tétlenül a kirándulás résztvevői: Vanikó István ve­zetésével vetélkedőn vettek részt. A járás területét elhagy- j va — a vetélkedő egyik pont­jaként — Győré Béláné zsám- boki művelődési ház igazgató a járástól búcsúzóban megta­nított a busz utasainak egy zsámboki népdalt. A mozgó vetélkedő kérdései az útmenti településekkel, illetve azok nevezetességeivel voltak kap­csolatosak. Az első állomás a nagykátai járási művelődési központ volt, ahol a népművelőket Chmely Ödön, a művelődési központ igazgatója fogadta, s tájékoztatta intézményük munkájáról. Még a délelőtti órákban érkeztek meg Bács- Kiskun megye székhelyére, Kecskemétre. Itt első útjuk az országos hírű, korszerű műve­lődési központba vezetett. Az intézménnyel való ismerkedés­ben Horváth Kázmér, a műve­lődési központ egyik előadója volt segítségükre. A kirándulók megtudták, hogy a megyei művelődési központnak huszonkét végzett szakalkalmazottja s összesen hatvanöt dolgozója van. Sok népművelő elcsodálkozva hall­gatta, hogy az intézmény évi költségvetése 7 millió forint. Az adatokon kívül a tartalmi munkába is betekinthettek. Látogatásukkor nyitva volt egy pályaválasztási kiállítás, melynek egyes darabjai a vá­ros és a megye üzemeiből származtak. Nagy sikere volt a szintén megtekintett Magyar karikatúra, című kiállításnak, melyen az utóbbi harminc év legjobb rajzait mutatták be. Karcsúsító az alagsorban A népművelők és a gimna­zisták meglepődtek az intéz­mény alagsorának célszerű ki­használásán. Itt jól felszerelt tornatermeket nézhettek meg, ahol a gyermektornán, művé­szi tornán kívül rendhagyó foglalkozásokra is sor kerül. Tartanak például karcsúsító tanfolyamot a nőknek, s ter­hestornát a kismamáknak. A művelődési házakban ál­talában a délutáni vagy esti műszak a megszokott. Kecske­méten eltérnek ettől a hagyo­mánytól, s a gödöllőiek láto­gatásakor az egyik klubhelyi­ségbén ICRESZ-tanfolyamot tartottak, a képzőművészeti stúdióban a résztvevők egy idős férfi portréját rajzolták. Ez idő tájt nagy forgalom volt a művelődési központ folyórat- olvasójában, ahol az újságokon kívül kézikönyvekhez, lexiko­nokhoz, szótárakhoz is hozzá­juthat az érdeklődő. A folyó­iratolvasó mindennap reggel nyolctól este 10-ig van nyitva. A művelődési központ után a gödöllőiek a világhírű Ko­dály Intézetbe látogattak el. A korszerű, jól felszerelt intéz­ményben jelenleg tizennyolc külföldi zenepedagógus sajá­, títja el a zenetanítás Kodály­I módszereit. Néhány órára is benyitottak. A kecskeméti Ka­tona József Színház próbáján is részt vettek, a színház tár­sulata éppen az esti premier­re készült. Farönkből szoborportré A város és a járás népmű­velői, valamint az útitárs gimnazisták ezt követően a piarista gimnáziumban tekin­tették meg Pólyák Ferenc fa­faragó művész alkotásait. Lá­togatásuk előtt egy nappal nyílt a művész kiállítása, aki a csoportot a helyszínen fo­gadta, s hangulatos tárlatve­zetésen mutatta be alkotásait. Nagy örömmel ismerkedett meg a vérségi íróasszonnyal, Marton Púimé Homok Erzsé­bettel, s elmondotta, hogy egyik kedvenc könyve Márton­ná Gyuri bácsi című kötete. A tárlatvezetésen a fafaragó szinte mindenkivel összeba­rátkozott, s az egész csoportot meghívta lakására, a Matkó- pusztai tanyára. A fiatal, mindössze harmincéves nép­művész családja a csoport ér­kezése után tüzet gyújtott az udvaron egy óriási bogrács alatt, hogy megvendégelhesse a szomszédos megyéből jött látogatókat. Időközben a szom­szédos tanyáról átjött egy má­sik fiatal népművész, aki egy ökörszarvból készült tülkön a környék legszebb népdalait mutatta be. Míg a keménytarhonya főtt az udvaron, Pólyák Ferenc műhelyében egy hatalmas rönkből baltával megfaragta Marton Pálné portréját. A szobrot az írónőnek ajándé­kozta azzal, hogy helyezze el a vérségi falumúzeumban. Azt mondta: „a Bözsi néni lelkét faragtam meg ebbe a fába". A Matkó-pusztai tanyán hir­dették ki az autóbuszon indí­tott vetélkedő eredményét. A győztes Valter Menyhértné és Marton Pálné „kéttagú csapa­ta” lett. Viszontlátogatás tavasszal A gödöllői járás és a város népművelői Pólyák Ferencet egy hónapra meghívták járá­sunkba: tavasszal fafaragásai­val kiállításon mutatkozik be a művelődési házakban. Az egynapos kirándulás ese­ményeiről Bagó József, a bagi művelődési központ igazgatója készített fényképeket, Vankó István pedig hangfelvételeket. A péceli gimnazisták kölcsön­kérték a hangszalagokat, hogy iskolájuknak az iskolarádión keresztül beszámolhassanak a Bács-Kiskun megyei látoga­tásról. A fényképek elkészülte után táblás kiállítás rendezé­sét tervezik a péceli gimná­ziumban. A népművelők és a gimna­zisták szomszéd megyében tett látogatása nemcsak sok maradandó élménnyel, hanem gazdag tapasztalattal is járt. A népművelők útravalót kap­tak további munkájukhoz, a gimnazisták pedig kedvet a népműveléshez. örszigethy László Lilla Szadán Kritikus: a modell A szadai művelődési házban egymást követik a kiállítások. A legközelebbi tárlaton László Lilla gödöllői festőművész mu­tatkozik be. A gödöllői járási hivatal nagytermében rende­zett tárlata után László Lilla kiállítása december 7-én, va­sárnap délután fél négykor nyílik a szadai művelődési házban. A kiállítás a művész számára azért is fordulópon­tot jelent, mert a nyár folya­mán ebben a községben veze­tett egyetemista és főiskolás amatőr képzőművészek részé­re alkotótábort. Természete­sen ez idő alatt a község tájait, embereit is megörökítette, így a szadai kiállításon maguk a modellek lesznek alkotásainak kritikusai. Klubfoglalkozás Domonyvölgyhen Nagy múltú ifjúsági klub működik Domonyvölgyben. Tervszerű program alapján tartják kötött és kötetlen fog­lalkozásaikat. A legközelebbi összejövetelre december 5-én, pénteken kerül sor. Ezen a délutánon a klub tagjai részére Dinnyés László, az aszódi mű­velődési ház igazgatója tart előadást. Az összejövetelen a társadalmi élet — ahogy mondják —, íratlan szabályai­ról lesz szó. Megtakarítás Tarán Ok; helyett fólia A túrái Galgamenti—Rákó- j czi Mezőgazdasági Termelő- \ szövetkezet takarékossági in­tézkedési tervében fontos he­lyet kap sí energiamegtakarí- j tás. Erre többek között a kér- j tészeti ágazatban is lehetőség | nyílik: 1974-ben a kertészet ré- I szére szükséges, mintegy Zci-1 lencmillió palántának ötven százalékát nevelték biofűtéses fólia, illetve üveg alatt. 1975- ben a palántáknak már a ki­lencven százaléka került fólia, illetve üveg alá. A fejlesztés következtében a termelőszö­vetkezet jelentős fűtőolaj-meg­takarítást ért el. Rátonyiék a Csatában. Anyakönyvi hírek Született: Pethő Tibor és Kocsi Ilona: Edit, Gubek Fe­renc Károly és Némeith Éva: Attila, Bohácsi László és Szász Éva: Tímea, Váoyi Pé­ter György és Tóth Márta: Márta, Papp Lajos és Fiedler Éva: Róbert, Platíhy Károly és Kürtösi Katalin Margit: Lilla, Seres András és Szarvas Gab­riella: Szilárd, György Ferenc István és Gelegonya Katalin: Zoltán, Tóth Lajos és Besenye Irén Mária: Tímea, Kucsera László és Kovács Ágnes: Ág­nes, Tuchband Ottó és Czakó Éva Erzsébet: Gábor, Pólyák Tamás Zoltán és Szabadi Lí­via: Ciikia Boglárka, Borcsá- nyi József és Navratil Erzsé­bet: Anna, Kmefy József és Két hónap a!án Bezárták az alsóparki óvodát Tegnap délelőtt Soós Gyula, a Gödöllői Gépgyár dolgozója arról értesítette télefonon szerkesztőségünket, hogy gyer­mekét reggel hazaküldték az óvodából. A dolog érdekessége az, hogy a kicsinek semmi ba­ja nem volt. Még pontosab­ban: nem a gyerek volt beteg, hanem az óvoda, az Alsópark két hónappal ezelőtt átadott büszkesége. Útban lefelé Délelőtt telefonon érdeklőd­tünk dr. Szőnyegi Lajostól, a városi tanács vb-titkárától a történtekről, ö elmondta, amit hirtelenjében sikerült megtud­nia az ügyről, azt, hogy a mennyezet leszakadt. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Az események alaposabb meg­ismeréséhez érdemes három és fél hónappal ezelőttre vissza­pergetni az eseményeket. A Gödöllő és Vidéke augusztus 23-i számában fényképes tudósításban szá­molt be lapunk az új gyer­mekintézmény műszaki átadá­sáról. Megírtuk, hogy a gene­rálkivitelező, a Pest megyei Beruházási Vállalat és az épí­tő, a Nyíregyházi MEZŐGÉP tiszaszalkai gyáregysége kifo­gástalan munkát végzett. Az átvevők alaposan megvizsgál­va az építményt, jónak minő­sítették azt, s boldogan köny­velhette el a város, hogy a 7,3 millió forint, amelyet az új Óvoda megépítésére szánt, jó helyre került, s a pénzért be­csületesen elvégzett munkát kapott cserébe. A történethez hozzá tartozik még néhány apróság. Az pél­dául, hogy az óvoda új, úgy­nevezett könnyűszerkezetes technológiával épült. Nem tudni még, hogy az építők ta­pasztalatlansága, * vagy ha­nyagsága volt-e az oka an­nak, hogy a mennyezeti ele­mek meglazultak és hullani kezdtek. Annyi azonban bizo­nyos, hogy egy részük már le­szakadt, a többi pedig útban van — lefelé. Helyei keresve Mit lehet ilyen helyzetben tenni? A legsürgősebb tenni­valókon ugyanis már túl van a városi tanács. Az épületet életveszélyesnek nyilvánítot­ták, bezárták, s most azon tö­rik a fejüket, miként oldhat­nák meg az óvoda nyolcvan kis lakójának napközi elhe­lyezését. Mert azok a szülők, akiket váratlanul ért az ese­mény, jobb híján magukkal vihették munkahelyükre a ki­csinyeket, ha éppen nem la­kik a közelben ismerős vagy olyan jó szomszéd, aki hajlan­dó volt a tegnapi napra ma­gához venni egy-egy gyereket. Dr. Szőnyegi Lajos elmondta azt is: táviratban értesítették a Pest megyei Beruházási Vál- I lalat és a MEZŐGÉP tisza- I szálkái gyáregységét a történ­tekről, így ma az építésben ér­dekelt felek talán már fel is kereshetik az óvodát, hogy sa­ját szemükkel győződjenek meg a történtekről. A vizsgálatoknak azonban nemcsak a meglazult mennye­zeti elemekre kell kiterjed- diük. Minden bizonnyal érde­mes lesz alapos revízió alá venni az egész épületet, hiszen építő és üzemeltető vállán egyformán nagy felelősség nyugszik: nyolcvan gyermek nyugalma vagy éppenséggel biztonsága. A tanács helyzete egyáltalán nem irigylésre méltó. Lázasan keresik a megoldást, hol le­hetne a nyolcvan óvodás szá­mára, ha átmenetileg is, nap­közi elhelyezést találni. Közis­mert a gödöllői óvodák zsú­foltsága. Megoldásként kínál­kozna az építés idejére a Sza­badság úti, úgynevezett vörös iskola, ez azonban meglehető­sen távol van az Alsóparktól. Jó lenne megnyugtató vá­laszt adni a gyermekeik biz­tonságáért aggódó szülőknek és mindazoknak, akiknek éle­tét eddig megkönnyítette a lakhelyükhöz közeli alsóparki óvoda. Megnyugtató válasszal azonban nem szolgálhatunk mindaddig, amíg a műszaki vizsgálat le nem zárul. Tizenöt perc Tanácsot legföljebb az épí­tőknek adhatunk, akik ugyan­csak Gödöllőn, a Kazinezy-la- kótelepen építenek egy, az 'al­sóparkihoz hasonló százszemé­lyes óvodát. Talán nem árt emlékeztetnünk az azóta már kijavított hibákra, az elfuse­rált kerítésre, s a nem a gye­rekekhez méretezett mosdók­ra. Drága tanulópénz lesz a kivitelezőnek az alsóparki óvoda, de lehetett volna még ennél drágább is, hiszen — mint azt Űjvári László, a vá­rosi tanács művelődésügyi osz­tályának munkatársa elmond­ta — mindössze negyed órán múlott, hogy nem történt sem­milyen baleset. Lapunk figyelemmel kíséri az alsóparki óvoda esemé­nyeit. Reméljük, legközelebbi tudósításunkban már bizta­tóbb hírekről tudunk beszá­molni az aggódó szülőknek. Berkó Pál Blaubacher Mária: Zoltán, Körösi Ferenc és Herényi Ág­nes: Andrea Ágnes, Sallai Ká­roly és Kis Gizella: Attila, Mészáros Sándor Béla és Hor­váth Borbála: Zsolt, Dóczi J£- nos és Bugyi Anna: Szilvia, .Vér István és Kamarás Etel: Anita, Hagymási Ferenc Lajos és Smid Éva: Attila, Majzer József és Nagy Piroska: Piros­ka Marianna, Gáspár Ernő és Kovács Erzsébet: Olivér Kor­nél, Mayer István és Király Veronika: István, Farkas Fe­renc és Lázok Ilona: Ferenc Zsolt, Lakatos István és_ Sző­rös Zsuzsanna: Tünde Mónika, Gerfeng Gergely és Stein Er­zsébet: Gábor, Nyitrai Ferenc János és Papp Ágnes: László. Házasságot kötött: Korpás Sándor és László Erzsébet, Pólyák Sándor és Csorba Etel­ka, Pintér Sándor Mihály és Kovács Katalin. Elhunyt: Kazó József né Sza­bó Erzsébet 61 éves, Csendes Hajnalka 5 hónapos, Buda Já­nos 63 éves, Matuz Jánosné Tóth Teréz 89 éves, Rövid La­jos Ödön 47 éves, Medvesi Sándorné Stefanik Julianna 89 éves, Nagy Gyula 70 éves. Nagy sikerű műsoros estet rendeztek a múlt héten a Pé- cel—Isaszeg ÁFÉSZ isaszegí Csata vendéglőjében. A zsúfo­lásig megtelt étterem közönsé­ge előtt fellépett Rátonyi Ró­bert, Rátonyi Hajnalka és Szántó Károly magyarnóta- énekes, valamint Herendi Má­ria tánedalénekes. Rátonyi Róbert műsorában a közönséget is „megmozgat­ta”, s közös számot adott elő a pódiumra hívott isaszegi la­kos Bartucz Lászlónéval (ket­tősük a képen látható). Ke­vésbé volt sikerült Rátonyi Hajnalka produkciója, inkább csak apja sikerében osztozott. Szántó Károly magyar nótái többször vastapsot váltottak ki. Herendi Máriát is szívesen fogadta a közönség, de előadá­sa még csak megközelíti az or­szágos szintet. KIESZ-fcmfolyam Aszóion Járásunk számos községében szerveznek a művelődési há­zak az 1976. január elsején életbe lépő új közlekedési sza­bályok elsajátítására KRESZ- tanfolyamot. A felújított aszó­di művelődési házban is, indult tanfolyam. Az első foglalko­zásra december 3-án kerül sor. Kérem a jegyeket! Szőke fiú „sprintéi” a busz­megállótól a HÉV-hez, s az utolsó pillanatban csúszik be az ajtón. Néhány megálló, és elhangzik a felszólítás: Kérem a jegyeket! Egy ötvenesbe ? A fiatalember átnyújtja a tízforintost: egyet legyen szi­ves. Az egyenruhás, kezében a lyukasztóval, úgy néz a fiúra, mintha azt kérte volna: .en­gedje meg a „bliccelést”. — Miért nem vette meg ott? Azért van az állomáso­kon a pénztár! Képzelje, ha mindenki ezt csinálná ... Jö­hetne korábban ... Meg egy­általán... És ha megbüntet­ném? A fiú zavartan dadog, el­pirul, majd 'bocsánatot kér. A kalauz — bosszúsan mo­rogva — visszaballag a táská­jáért a vezetőfülk >be, hozza a jegyet, és szemüvege fölött szúrósan nézi a fiút. — Még egyszer ez elő ne forduljon, mert egy ötvenese bánja meg! Semmi baj! Nagy a forgalom a gödöllői HÉV-mégállóban. Az utasok felszállnak a beérkező szerel­vényre. A kalauz indításra ké­szül. Körülnéz és a szájához emeli a sípot, amikor feltűnik egy nő, gyerekkel a karján. Látván az indulás előtti pil­lanatokat, plusz a távolságot, lemondóan legyint, s lassít. A kalauz leengsdi kezét és ba­rátságosan int a fiatalasz- szonynak. — Jöjjön csak, megvárjuk! A nő boldogan szalad, s a bajuszos kalauz segítségével felkapaszkodik a lépcsőre. — Jaj! — torpan meg — nem vettem jegyet! A kalauz megnyugtatja: — Semmi baj, hölgyem! Majd megveszi nálam. — Be­lefúj a sípba és a szerelvény elindul. Hargitai György Teherkocsinak ütközött Zsámbokon, a Kókai úton, a megengedettnél nagyobb se­bességgel vezette IY 35-39-es rendszámú személygépkocsiját Rúcz Sándor túrái lakos. A férfi elveszítette uralmát a jármű fölött és az nekiütkö­zött az ecseri Pethő Sándor ál­tal vezetett CS 41-19 rendszá­mú tehergépkocsinak. Az- üt­közés következtében szeren­csére egyik járművezető sem sérült meg. Áz anyagi kár megközelíti a 10 ezer forintot. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom