Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-19 / 297. szám
II. ÉVFOLYAM, 297. SZÄM 1975. DECEMBER 19., PÉNTEK A versenymozgalmat erősíti B rigádfórum a' Zöldmező Tszrbe}) Jó munka- és üzemszervezéssel — Kölcsönösen tájékozódnak Járásunk határain túl is jól ismert példamutató munkájáról, kimagasló termelési eredményeiről a 6 ezer hektáron gazdálkodó vácszentlászlói egyesült Zöldmező Termelő- szövetkezet. A járás mezőgazdasági szocialista brigádjainak fele e gazdaságban munkálkodik. Valkon tavaly kezdődött, de V ácszentlászlón és Zsámbokon már hagyományai vannak a szocialista versenymozgalomnak. December 18-án, csütörtökön délelőtt a tsz ötvennégy szocialista brigádvezetője közös tanácskozást tartott a szövetkezet függetlenített irányítóival. A vácszentlászlói művelődési házban rendezett tapasztalatcserét — amelyen megjelent Frankó János, a gödöllői járási pártbizottság gazdaságpolitikai titkára is. — dr. Cseri László, a termelőszövetkezet pártvezetőségének titkára nyitotta meg. Furulyás János, a gazdaság elnöke, a Pest megyei pártvégrehajtóbizottság tagja vitaindító előadásában részletesen elemezte a szocialista brigádok feladatait, a szövetkezetben betöltött szerepüket, s azt, hogy a brigádélet, a brigádmunka hogyan hatott a gazdaság eredményeire, a szövetkezeti demokrácia további megszilárdulására. Sajátos feladatok A vitaindító előadás jól foglalta össze azokat a sajátos feladatokat, amelyek a termelőszövetkezetben dolgozó szocialista brigádokra hárulnak. Szó esett a közös vagyon védelméről, amely különösen hangsúlyos most, amikor a korszerű berendezések, a modern géprendszerek egyre nagyobb szerepet játszanak a termelő- szövetkezetek életében. A gazdaság elnöke beszélt azokról a munkahelyi vezetőkről, akik sajnos, nem tekintik még szívügyüknek a brigádmozgalmat. Ezen a téren a szemlélet megváltoztatására van szükség, s; e munkából a párt- és KISZ- szervezeteknek is ki kell venniük a részüket. A szocialista brigádok munkájához szükséges a megfelelő informáltság is. Fontos, hogy a kollektívák mindig időben tudomást szerezzenek a gazdasági eredményekről, s a kölcsönösség elve alapján szükséges az is, hogy a szövetkezet gazdasági és politikai vezetői is tudjanak a szocialista közösségek munkasikereiről, eredményeiről. Az idei évről szólva Furulyás János megállapította, hogy a brigádok terv szerinti gazdasági eredményei jók voltak, s értéküket növeli, hogy felajánlásaik teljesítésével még többet is magukra vállaltak. E közösségeknek továbbra is 'úgy kell munkálkodniuk, hogy példát mutassanak mindenkinek. Jckarékcsság anyaggal, energiával A szövetkezet elnöke vitaindítója második felében az MSZMP Központi Bizottságának 1974. december 5-i határozatáról, az ezzel kapcsolatosan készített intézkedési terv eddigi teljesítéséről beszélt. A jó üzem- és munkaszervezés, a belső tartalékok feltárása a Zöldmező Termelőszövetkezetben is a további fontos feladatok közé tartozik s ebben számítanak a szocialista közösségek további segítségére. Az anyag- és energiatakarékossággal kapcsolatban már eddig is sokat tett a gazdaság. Mintegy 5400 négyzetméteres alapterületű műtrágyatárolót építettek, így jóval ke vesebb a veszendőbe menő anyag. Az anyagfelhasználási terv teljesítése érdekében speciális szerelők foglalkoztatásával szeretnék szakosítani a gépjavítást. A nagy géprendszerek munkakiesése súlyos veszteséggel jár. A takarékosság érdekében vizsgálták felül az erőgépek műszaki állapotát, s ennek ismeretében üzemanyagnormát írtak elő. A gazdaság villamosenergia-fel- használása — a géppark arányában — a legalacsonyabb az Észak-Pest megyei TE- SZÖV területén. Jövőre a gazdaság korszerűsíti a termékszerkezetet is. A cukorrépa vetésterületét 250 hektárra emelik, s a kukoricával együtt továbbra is termelési rendszerben termesztik. Az űj növényt, a napraforgót 125 hektáron vetik. Megfelelő kapcsolat A beszámolót tartalmas vita követte. Karcagi László brigádvezető elmondta, hogy a köztulajdon fokozott védelmében sokat tehetnek a szocialista brigádok. Dr. Cseri László felszólalásában kiemelte: a kedvező változás jele az, hogy a brigádok egyre több társadalmi munkát vállalnak. Ezzel kapcsolatosan Győré János brigádvezető elmondta, hogy a helyi szervek viszont nem igénylik kellő mértékben a társadalmi munkát. Nem törvényszerű az, hogy egy-egy kollektívának kell előállnia vállalásával. Adott esetben például a tanács is lehet kezdeményező, s biztonsággal építyéradók, rendszeresen ' Sikeres évei zár a Vöröskereszt-szervezet hét a szocialista brigádok aktivitására. Bajnóczi Márton üzemvezető azt emelte ki, hogy igazán példamutató munkát csak úgy lehet végezni, ha minden tekintetben jók a feltételek, s ha a munkahelyi vezetők megfelelő kapcsolatot alakítanak ki a dolgozókkal, így a. szocialista kollektívákkal is. De ugyanolyan fontos, hogy ne csak a szocialista brigádok tö- ! rekedjenek arra, hogy a lehető legjobb munkát végezzék. A vitában felszólalt Frankó János, a járási pártbizottság titkára is. Részletesen szólt a közvetett irányításról, amelynek mind tökéletesebbé tétele különösen fontos egy olyan gazdaságban, mint éppen a Zöldmező, amely három gazdaság egyesüléséből született, így területileg is szétszórt. Lehetetlen, hogy — tapasztalatokat gyűjtendő — a vezetők naponta bejárják a munkaterületeket. Az informálódásra viszont a legjobb alkalmat kínálják a tapasztalatcserék, a brigádvezetői tanácskozások. Úttörő kezdeményezés Járásunkban még szokatlan esemény volt a tegnapi,mondhatnánk úttörő kezdeményezés, hiszen a termelőszövetkezetekben most van kibontakozóban a szocialista versenymozgalom. A tanácskozás résztvevői gyakorlatilag a gazdaság összes dolgozóját képviselték, s mondták el észrevételeiket. Így a szövetkezet vezetőivel együtt kaptak képet arról, hol is tart ma a gazdaság »versenymozgalma, hogyan segítik, s hogyan segíthetik a brigádok a jobb gazdasági eredmények elérését, a politikai határozatok helyi megvalósítását. Fehér Béla Az egyesült ÁFÉSZ első esztendeje Ötvenezren —16 községben A Galga vidéke ÁFÉSZ az idén áprilisban alakult meg a járás három (aszódi, túrái és zsámboki) fogyasztási szövetkezetéből. Az új szövetkezet feladata 16 község csaknem 50 ezer lakosának ellátása. Ezekben a falvakban természetesen állami vállalatok is tartanak fenn üzleteket, de a Galga völgyének áruellátását alapvetően az ÁFÉSZ tevékenysége határozza meg. A szövetkezet arra törekszik, hogy a rendszeres ellátás mellett mind többet javítson a vásárlási, szolgáltatási körülményeken. Korszerűsíti különböző egységeit, kiegészíti, felújítja a technikai berendezéseket. Építkezések, felújítások Az idei év — április óta — a jogelőd szövetkezetek által elkezdett építkezések, felújítások befejezésével telt el. E hónapban nyitottak meg egy 120 négyzetméter alapterületű önkiszolgáló élelmiszerüzletet Galgamácsán, ahol az átadás napján 200 ezer forintos árukészletből válogathattak a vásárlók. A volt aszódi ÁFÉSZ rendszeresen adott megbízásokat az aszódi nagyközségi tanács költségvetési üzemének: az-együttműködés során kialakult jó kapcsolatnak . köszönhető a mérsékelt, 600 ezer forintos kivitelezési költség. Túrán december közepén volt a műszaki átadása a kibővített benzinkútnak, mely a szövetkezet kezelésében működik. A munkálatok költsége 1 millió 200 ezer forint volt. Még ebben az évben új önkiszolgáló 1 élelmiszerüzlet nyílik Galgahévízen, amit egy italbolt és egy eszpresszó helyiségeiből alakítottak ki. Hosszan, sorolhatnánk még a Galga vidéke ÁFÉSZ területén folyó építkezéseket. Számos új üzlet nyitását 1976. április 4-re tervezik. A szövetkezet legutóbb, december 17-én ünnepélyes keretek közt Zsámbokon éttermet avatott. Egy régi italboltot alakítottak át korszerű, kulturált étkezőhellyé. A söntés mellé építettek egy különtermet, jól felszerelt konyhát különböző kiszolgáló helyiségekkel, raktárakkal. A korszerű sítés és a bővítés 600 ezer forintba került, a berendezés értéke 100 ezer forint. Népművészet és idegenforgalom Mint lapunkban már korábban hírül adtuk, a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal a közeljövőben külföldi csoportokat kalauzol majd el Zsámbokra, a község gazdag néphagyományaival való ismerkedésre. A zsámboki népi együttes ez alkalmakkor mutatja be a zsámboki lakodalmas játékot. A Galga vidéke ÁFÉSZ is részt kíván vállalni a vendégfogadásból, s most újszerű dekorációt készítettek a különterembe. Egy teljes falfelületen csodálhatják meg a vendégek a falu népviseletét, néprajzi emlékeit — foto- montázson. Mint az ünnepélyes átadáson Polónyi Péter, a járás népművelési felügyelője köszöntőjében mondta, a falat borító fotomontázs Zsámbok népművészetének pontos tükre. Kresz Albert fotóművész és Tóth István grafikus közös munkája a különterem népművészeti fala. Láthatunk itt régi cserépedényeket,, egy parasztház faragott homlokzatát, népi játékot játszó vissletes gyermekeket, szakajtót, szövő zsámboki asz- szonyt, aratási koszorút, a falumúzeum vezetőjének, Lapu lstvánnénak megkapó portréját, hímzett „fékötőt”, virágokkal kivarrott kötényt. Nehezen fértek el az asztalok között a ropogószoknyás, színpompás viseletbe öltözött felszolgálók. Az éttermekben szokásos fehér ruha helyett fekete bársony hímzett kötényben, fehér brokát blúzban, paprikapiros szoknyában vették fel a rendeléseket. Mert nem csupán az avatás tárgya volt rendhagyó, hanem a háziünnepség is. Hiányoztak az ( étellel, itallal gazdagon megrakott „ingyen-terítékek”, minden vendég saját kedve és pénztárcája szerint rendelt és fogyasztott. Míg a közönség ismerkedett a képekkel, a dobogón a Tolcsvay együttes tagjai, gitároztak, furulyáztak. De az alkalomhoz és a környezethez illően népdalok, balladák, népzenei feldolgozásba szólaltak meg a beathangsze-« reken. A közétkeztetést is A Galga vidéke ÁFÉSZ te-' rületén kilenc, meleg ételt is felszolgáló étterem van. Puskás Rezső, az ÁFÉSZ vendéglátóipari osztályának vezetője elmondta, hogY a vendéglátó ágazat tavaly 70 millió forint értékű forgalmat bonyolított le. Az idei tervük 80 millió, de az eddigiek alapján megállapítható, hogy forgalmuk december 31-ig eléri a 85 millió forintot. Saját készítésű ételforgalmi tervüket 105 százalékra teljesítik. Nem ritka az olyan melegkonyhás egység sem, ahol a túlteljesítés 20 százalékos. És amire nagyon büszke az osztályvezető: a harmadik negyedév- | ben 821 hektoliter üdítő italt adtak el. A zsámboki étterembe látogatót első osztályú körülmények, első osztályú ételek és harmadosztályú árak fogadják. S ha e kezdeményezést folytatja az ÁFÉSZ, a Galga vidéke vonzó kirándulóhelye lehet a külföldi és belföldi turistáknak, s nem utolsósorban egyre jobb kiszolgálója a helybeliek közétkeztetés iránti igényeinek. Örszigethy Erzsébet OLVASÓINK FÓRUMA ' Megkerült a pénztárca Ezúton mondok köszönetét annak az ismeretlen fiatalembernek, aki december 17-én délután a gödöllői Dózsa György úti élelmiszerüzletben elhagyott pénztárcámat a kasz- szánál leadta. Jónás Dezsőné 2100. Gödöllő, Fürdő u. 10. Pódiumon a síréul assionykórus Öregek napja Kerepesen A kerepesi Szilasmenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nő- és szociális bizottsága december 19-én, szombaton délután a szövetkezet nyugdíjasai és járadékosai részére öregek napját rendez. Az ünnepi találkozó műsorából . pódiumra lép a nemrégiben országos minősítést nyert szadai asszonykórus, valamint a szadai irodalmi színpad. Kurucok a Rákos menten (3.) Szadai szüret labancokkal A hadak oszlása és kapcsolataik elsorvadása tünete volt a mind jobban növekvő, alapvető gondoknak. A fejedelem 1705 áprilisában küldte át a Dunántúlra — többek között — Szabó Máté zászlóaljait. Bottyán János, mielőtt a szorongatott Dunántúlra indult, 1705 november elsején, úgy tájékoztatta a fejedelmet: „Balogh Ádám Uram ezreinek, Kegyelmes Uram, hírit sem hallom; Bezerédy Imre ezere penig — az ki is Szabó Mátíjé volt — mind eloszlott, most küldöttem hadnagyokat össz- vegyűjtésekre.” Bottyán János ekkor legyőzte Heister császári tábornokot. Szentgotthárdnál és tökéletesen megtisztította a Dunántúlt az, ellenségtől. Szabó Máté ezredéről — amelyben a Gödöllői-dombság falvainak kurucai harcoltak —, nem tudunk többet. Költöztetett falvak Az ónodi országgyűlés 1707. június 13-án kimondotta a Habsburgok trónfosztását, az ország függetlenségét és ezzel a szabadságharc politikai sikereinek tetőpontját érte el. A szabadságharc gazdasági, katonai gyengülésének, a társadalmi osztályszövetség felbomlásának azonban ekkor már egyre több jele mutatkozott. Pest megye boldogi közgyűlése 1707. nov. 23-án keserűséget. A védtelen lakosság jobban ki volt téve a pestisnek, mint a katonaság. Az uralkodó szegénység, az általánosan elégtelen táplálkozás miatt az alsóbb osztályok szenvedtek a legjobban. Amikor Bottyán János 1709. aug. 22—25-e között lsaszegről Vácra vonult seregével, így jellemezte az állapotokat a fejedelemnek írt levelében: „Pestis e tájon a falukon és városokon grassál, de a mili- tiában csak egy sem holt még tudtomra meg; beteg sincs köztük — tovább mint lészen? Isten tudja!” A rácok 1709 decemberében már Vácot is kifosztották. Pest megyében 1710-ben — egy évvel az 1711. május 1-i szatmári bébekötés előtt — már szilárd volt a Habsburg- hatalom. A kor viszonyaira jellemző, hogy Pataky Gáspár, korábban a kuruc Pest megye küldötte Darvas János oldalán, 1710. október 14-én alis- páni körlevélben szólítja fel a helységeket, hogy a kurucok javait „kemény hit alatt ösz- szeírják” és elkobozzák. Sokan voltak, akik nem tudtak ilyen könnyen hitet váltani, és a bujdosók ismét benépesítették az erdőket. A községi bíró levele Mágocsy Mihály sza'dai bíró 1J11. szeptember 18-án kelt Kassára induló követeit, Darvas Jánost és Pataky Gáspárt arra utasította, hogy a kirovott dikák csökkentését kérjék, mert egy sor helység elpusztult; üresen álltak ekkor Szentmiklós, Váchartyán, Vác- boltyán, Vác stb. Veresegyházi pedig a pesti rác marta- lóccsapatok rabolták ki és dúlták fel. A következő évben a megyében már odáig súlyosbodott a szabadságharc ügye, ''hogy Rákóczi a Pest közelében fekvő községek behódolását elkerülendő, 1708 októberében a Gödöllő—Aszód—Bicske körüli mintegy/ húsz község népét telepítette át ideiglenesen a Gyöngyös—Pásztó körüli falvakba. Nem biztos, de lehetséges, hogy Veresegyház is áttelepült. A paraszti ellenállás példája, hogy 1709-ben a Zsidón (jelenleg Vácegres) Varga Pál késszúrásokkal megölte Rákóczy Gábor kuruc tisztet, mert az az ökreit akarta elhajtani. • A megye alapos vizsgálatot rendelt el és a tanúk kihallgatása után Varga Pált halálra is ítélte. „Pestis e tájon...” • A kuruc szabadságharc hanyatló szakaszában fellépő országos pestisjárvány, mely ezerszámra szedte áldozatait, csak tovább csökkentette az ellenállás erejét és növelte a levelében Laczkovics László megyei nótáriusnak már az idegen katonaság okozta károkról és a beszállásolás ter- heiről panaszkodott. A szabadságharc már 4 hónapja elbukott, a császáriak mégis úgy viselkednek, mintha hadiállapot lenne. Már többször jelentették a szadaiak, hogy a „császár szekéressei” rontani, hordani kezdték a káptalani erdőket, melyektől a veres- egyháziakat és a szadaiakat számtalan tilalom zárta el. Majd így folytatja a bíró: „Kérem szeretettel Kegyelmedet, ha lehetséges orvosollya, hogy ne csak egy határt bito- nyollyanak, ha eő Felsége szolgalattá úgy kívanya ... Mind az itt való, mind veres- egyházi lakossok panaszkodnak a Nemes varmegye katonai ellen, hogy hét alatt már kétszer voltak nálunk hihető a bor híja ide őket, a miért el nem mulattyok annak a kérését is, a mennyire lehet másut is gvartélyozanak.” Ilyen volt az ősz 1711-ben, a kuruc szabadságharc utolsó évében Ve- resegyházon és Szadán dorbé- zoló labanc katonákkal. Maga a hosszan elhúzódó szabadságharc a magyarság egyik súlyos, véráldozatokkal járó erőpróbája volt. A harcokban jelentős emberveszteségük a környék falvainak nem lehetett, mert ennek nincs nyoma. Annál nagyobb mértékben szedte áldozatait a hadak által éhinséges vidékké tett tájon a mintegy két évig tartó pestis. Horváth Lajos (Vége.) i Az esztendő végének köze- | ledtével mindenütt számvetést j készítenek. Cseri László né, a' Vöröskereszt járási titkára el- : mondta, hogy a mozgalom szá- ' mára jelentős sikereket hozott az 1975-ös esztendő. Tavaly ilyenkor például a 63 helyi szervezet, valamivel több 1 mint 5300 tagot számlált. Az ; idén a helyi szervezetek száma i kettővel, a tagságé pedig 485- j tel szaporodott. Nem lenne tel- , jes a Vöröskereszt munkájáról I adott kép, ha nem szólnánk a I véradás eredményeiről. A járás rendszeres véradóinak száma 2800. Tavaly 1130 liter vért adtak. Az idén — december első napjaiig — ez a mennyiség 970 liter volt. Nem tartalmazza azonban ez az adat a vasárnapi galgahévízi és az ugyanezen a napon Versegen megtartott önkéntes, térítésmentes véradás számszerű adatait. Ráadásul néhány nap múlva — december 29J6n — Aszódon is véradónap lesz. Kistarcsán tegnap szerveztek véradást.