Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-02 / 258. szám

Kettős jubileum Visszapillantás az elmúlt negyedszázadra Beszélgetés kitüntetettekkel A kitüntetetlek egy csoportja; balról jobbra: Áreldt György,dr. Pápes Tibor, Sima István, Raukó János, Gajdos Józsefnc és Bognár József. Hint arról már pénteki szá­munkban beszámoltunk, a ta­nácsrendszer, illetve a polgá­ri védelem létrejöttének 25. év. fordulója alkalmából kitünte­téseket adtak át a járási hiva­talban tartott ünnepségen. o Sima István, a járási hivatal osztályvezetője 1950. óta dol­gozik tkülönböző tanácsi be­osztásokban. Így emlékezik vissza a múltra. 1950 októberében, a Vas megyei Öriszentpéteren válasz­tottak meg először tanácsel­nöknek. Nagy lendülettel fog­tunk munkához, bizony nagyon nehéz volt a dolgunk. Később, mint pártmunkás dolgoztam, majd 1954 novemberében ke­rültem Monorra, alíol a járási tanács • vb-titkára lettem. — Sokat fejlődött a tanácsi, államigazgatási munka az el­telt 25 év alatt. Mindig elköte­lezettnek éreztem magam, s képességeimet igyekeztem a köz érdekében kamatoztatni. A jubileumi emlékéremre büszke vagyok, tudom, az el­ismerés kötelez is. Gombán, majd Bényén dol­gozott Illés István, a járási hi­vatal pénzügyi osztályának fő­előadója. — 1955. január 1-én kerül­tem a járási tanács apparátu­sába — mondja. —A pénzügyi munka, mindig szerteágazó volt, sók nehézséggel járt. Ma már könnyebb az itt dolgozók helyzete. Sok'helyen áttértek a gépkönyvelésre, s az elkövet­kező években a tevékenység további korszerűsítése várha­tó. Illés Istvánt is jubileumi em­lékéremmel tüntették ki. 0 A polgári védelem fejleszti- I seben kifejtett tevékenységéért jubileumi emlékplakettet ka­pott többi között Gajdos Jó- zsefné, dr. Pápes Tibor, Áreldt György, Raukó János, Bognár József. Gajdos Józsefné, a Vöröske­reszt járási titkára. — Huszonöt évvel ezelőtt a Monori Kefegyárban dolgoz­tam. Akkoriban még légoltal­mi oktatás folyt az üzemekben, községekben. Azóta járásunk­ban is sokat fejlődött ez a te­vékenység. Az egészségügyi szakaszok kiképzése, felszere­lése is sokat korszerűsödött. A magládiak például megyei szinten is kiemelkedő ered­ményt értek el a jubileumi ve­télkedőn. Dr. Pápes Tibor körzeti or­vos Maglódon. — Én is segítettem a Vasipa­ri Szövetkezet egészségügyi szakaszának felkészítését a megyei versenyre. Az alakulat valamennyi tagja lelkiismere­tesen készült, s az eredmény nem is maradt el. — Mi minden támogatást megadunk a szakasz munká­jához — veszi át a szót Raukó János, a maglódi Vasipari Szö­vetkezet elnöké. A szakasz jól összekovácsolódott, még ki­rándulásokat is szerveznek. Legközelebb például Egerbe látogatnak, s ehhez anyagilag is hozzájárulunk. Áreldt György, a MEZŐGÉP Vállalat üzemfenntartási cso­portvezetője:' — Vállalatunk valamennyi dolgozója — hasonlóan más üzemekhez — rendszeres pol­gári védelmi kiképzésben ré­szesül. Különösen a két műsza­ki-mentő alegység: a monori és az érdi ért el kiváló ered­ményt a felkészülésben. — Továbbra is arra törek­szünk, hogy az alakulatok mi­nél jobban elsajátítsák a pol­gári védelem korszerű elveit, a technikai berendezések keze. lését. Bognár József, pilisi nyugdí­jas. Nélküle el sem képzelhető a járásban polgári védelmi verseny. A különböző esemé­nyeket filmen, fényképeken is megörökíti. © A kitüntetések átvétele után még sokáig beszélgettek a ta­nácsi dolgozók, s a polgári vé­delem aktívái. Bizonyára va- lamennyiüket még jobb mun­kára serkenti a most kapott el­ismerés. Gér József MOMOMIltin XVII. ÉVFOLYAM, 258. SZÄM 1975. NOVEMBER 2., VASÁRNAP' Ankét és kiállítás Segítség a pályaválasztáshoz A napokban a járás válla­latainak, üzemeinek vezetői, képviselői, valamint iskola- igazgatók ültek le tanácskozni, vitatkozni a járási hivatal ta­nácstermében. Kóló -Józsefné pszichológus, a Pályaválasztó Tanácsadó Intézet igazgatónő­je tartott előadást. A gondola­tokhoz a jelenlevők hozzátet­ték tapasztalataikat, gondjai­kat. Hogy fontos szólni az utánpótlás nevelésének helyze­téről, mi'sem bizonyítja job­ban, mint hogy az ankét jó­val hosszabbra nyúlt a terve­zettnél. Kissé elhúzódott a kiállítás megnyitása is. A bemutatót a járási művelődési házban ti­zenegy üzem, vállalat termé­keiből, gyártmányaiból ren­dezték — ötletesen, így gazda­gabb, hatásosabb volt az eddig látott termékbemutatóknál. A vecsési ruházati szövetkezet készítményei előtt, álltak meg Évről évre többen üdülhetnek Támogatják a sokgyermekeseket és egyedülállókat A közalkalmazottak szak- szervezetének járási bizottsá­ga legutóbbi ülésén több fon­tos témát tűzött napirendre. Egyebek között megtárgyalták a szakszervezeti bizottság gaz­dálkodásának eddigi tapaszta­latait. Foglalkoztak az szb-ta- gok reszortfelelősi munkájával, amelyet jónak értékeltek. A bizottság évről évre nagyobb gondot fordít az egyedülálló anyák, sokgyermekes családok segélyezésére. Az elmúlt hó­napokban csaknem ötezer fo­rintot fizettek ki. Az idén jól szervezték meg a tanácsi dolgozók üdülteté­sét, s ezt a jövőben is folytat­ni akarják. Jövőre is Fo- nyódligeten bérelnek üdülőt, s a községi tanácsokat arra kérik, hogy anyagilag is támo­gassák a dolgozók pihenését. A bizottság határozatot ho­zott, hogy decemberben kül­döttértekezletét hívnak össze, s azon jóváhagyják a bizott­ság jövő évi munkatervét és költségvetését. Végső búcsú Sasinszky Józseftől Sasinszky Józsefnek, az MSZMP pilisi bizottsága tag­jának temetése holnap, no­vember 3-án, délután 3 óra­kor lesz a monori temető­ben. A PALYA SZÉLÉN Járási rangadó előtt Ma, vasárnap délután egy órakor a megyei labdarúgo- bajnokságban járási rangadó­ra kerül sor: a monoriak az újonc sülysápiakat fogadják. Bizony, nem kényeztette el szurkolóit egyik csapat sem eddigi szereplésével. A mono­riak 4 ponttal a 16. utolsó, a sülysápiak 7 ponttal a 14. he­lyen állnak. Sportberkekben különösen sokat beszélnek mostanában a monoriak nagyon gyenge sze­repléséről. Rég volt arra pél­da, hogy a járási székhely labdarúgó-csapata sorozatban öt hazai mérkőzést veszítsen. Az őszi szezonban mindez megtörtént. Monor eddigi négy pontját a Ceglédi VSE (hazai pályán), Aszód és Tö­rökbálint ellen (idegenben) szerezte. Mi lehet az oka a gyenge ősz; szereplésnek? — vetődik fel önkéntelenül a kérdés. Többen azzal magyarázzák a rossz bizonyítványt, hogy a játékosok között nincs egyetértés, kevesen járnak ed­zésre, s a szakvezetés is gyak­ran nem áll feladata magas­latán. Nehéz igazságot tenni á vitatkozók között. Annyi azonban bizonyos, a nagy múltú csapat gyenge szerep­lése a szurkolók számára is meglepő. A hátralevő mérkő­zéseken nagyobb erőbedobás­sal kell játszaniuk a mont^- riaknak, ha nem akarnak a kiesés sorsára jutni. Már Baj­kai Gábor is csatasorba állt, s a jobb szereplésre minden re­mény megvan, A játékosok azonban csak közös összefo­gással, jobb szellemmel érhe­tik el ezt a célt. A sülysápiak -eddig hullámzó teljesítményt nyújtottak, bár újonc létükre megfelelőnek mondható eddigi szereplésük. Legközelebb két hazai találko­zón gyarapíthatják pontjaik számát. A Monór—Sülysáp találko­zó iránt méltán nyilvánul meg nagy érdeklődés. Amelyik csa­pat megszerzi a két pontot, nagy lépést tehet előre a ta­bellán. Remélhetőleg sportszerű küzdelemben dől el a két baj­noki pont sorsa. Ezt várják a szurkolók a két csapattól. G. J. Ott lesznek nz ersz/eff&s kiííllétásoBB Az üllői galambtenyésztők legutóbbi összejövetelén Göbö- lös Sándor elnök elmondta, többi között, hogy december 12—13. között Budapesten or­szágos és nemzetközi galamb- kiállítást rendeznek, melyen hétezer galambot állítanak ki. Ez alkalomból a posta bélyeget bocsát ki és különleges bélyeg­zőt használ a kiállítás helyén. A kiállításon Üllőről három tenyésztő vesz részt. A taggyűlés úgy döntött, hogy a helyi kiállítást a jövő év január hónapjában rendezik meg. Jetfifaet Zsúfolt vonatok Maglódon, tanácstagi be­számolók után többetn kér­tek szót, mondtak véle­ményt a körzet, a község dolgairól. Egy középkorú férfi többek nevében be­szélt. — Igaz, panaszomat sem a tanácstagunk, sem a köz­ség vezetői nem tudják or­vosolni, mégis elmondom. Bejáró ember vagyok, bele­törődtem abba, hogy zsú­folt Ilonátokon utazom nap mint nap. Különösen a szombat déli hazautazás a fárasztó, e napokon ugyan­is a Keleti pályaudvarról 12 óra 30 perckór induló vonattal jövök, amely va­lamennyi vonatnál zsúfol­tabb. Sokadmagammal kér­jük: ha előbb nem is. de az új menetrendben minden­képpen indítson a MÁV szombati napokon, a déli órákban egy újabb vona­tot... A jelenlévők, akik szinte mindannyian Pestre járok, nagy tetszéssel hallgatták a hozzászólót, remélve, hogy a kérés a jegyzőkönyvbe is bekerül. A felszólaló javaslata megalapozott. A Keleti pá­lyaudvarról 12.30-kor indu­ló, a Szolnokig közlekedő személyvonat szombaton­ként valóban elviselhetetle­nül zsúfolt. Olyannyira, hogy Kőbánya-Felsőn, Rá­koson felszállóknak szinte csak közelharc árán sikerül felkapaszkodniuk a lép­csőkre. Sokan le is marad­nak. Bizonyos, ezen órákban valamennyi vonalrész vona­tain több az utas, s ezt fel­ismerve több vonatot közle­kedtet a MÁV. Sok egyéb mellett például a Budapest —Hatvan, a Budapest—Ceg­léd, a Budapest—Lajosmi- zsei vonalon is indulnak Budapestről olyan vonatok (a déli órákban), amelyek csak szombatonként közle­kednek. Csupán a nagy utasforgalmúi Budapest— Nagykáta—Szolnok vona­lon nincs úgynevezett „szombaton közlekedő” vo­nat. Nagykáta felé a 11 órai után 12.30-kor indul vonat a Keleti pályaudvarról. A be­járók kérése: e két vonat között indítson a MÁV egy, olyan (mondjuk Sülysápig közlekedő) helyi szerel­vényt, amely csak szomba­ti napokon közlekedne. Nemcsak az említett tanács­tagi beszámoló résztvevői­nek, valójában sok ezer Gyömrő felől bejárónak a kérése ez. A MÁV ezekben a hetek­ben, hónapokban állítja össze az 1976—77-es vasúti menetrendet. Nos, a Gyöm­rő felől bejárók elégedetten nyugtáznák, ha előbb nem is, de az új menetrendben feltétlenül helyet kapna ké­résük. (—dó) legtöbben. A megnyitóra lá­togató Ady úti iskolások egy­behangzóan állították: ked­vük lenne közelebbről is meg­szemlélni az üzemet, ahol a modern, szép ingeket gyárt­ják. Jó ötlet: a bemutatón „ügyeletet’’ tartanak a kiállí­tók, egy-egy képviselőjük mindig jelen van, hogy vá­laszt adjon az érdeklődők kérdéseire. A Vendéglátóipari Vállalat monori cukrászüze­mének fiatal szakembere, a nyáregyházi Czira Ágnes is várta a kérdéseket a színpa­don hangulatosan berendezett kis büfében, ahol ínycsiklandó sütemények sora is kínálta magát. Czira Ágnes nemrég szabadult fel a szakmában. Mint elmondta, a választás­kor nem sokat tudott róla,' de most már szakmunkásként szívesen és őszintén ajánlja azoknak, akik még nem talál­tak mesterséget. A kiállítóterem sarkában a járási könyvtár pályaválasz­tással, különböző szakmákkal foglalkozó könyvekből rende­zett kis bemutatót, sőt: vil­lámvetélkedőt is rendezett az ügyeletes könyvtáros. Könyvet, csokit nyerhetnek a kérdések­re ügyesen felelő gyerekek. A pályaválasztási kiállítás, amely, ha hem is toboroz mindjárt utánpótlást a járás üzemednek, vállalatainak, jó kedvcsináló a közelebbi is­merkedésre. Ma, vasárnap es­tig tart nyitva — azután Gyömrőre kerül. (koblencz) Tóth Edit és Czira Agnes a vendéglátóipari munkát népszerűsíti. i mm Gazdag anyaggal Gazdaság. mutatkozik be a Monori Állami Mutnéfalvy Adorján felvételei MŰSOR MOZIK Ecser: Veronika visszatér. Gomba: Volt egyszer egy zsa­ru. Gyömrő: A lopakodó Hold. H.: Kecskeszarv. Maglód: Két amerikai. H.:. Körhinta. Men- de: Betyárok. H.: Két ameri­kai. Monor: Ereszd el a sza­kállamat! H.: A túsz. Nyár­egyháza: Puha ágyak, kemény csaták. H.: A negyedik vőle­gény. Péteri: Három mogyoró Hamupipőkének. Pilis: Szem­besítés. H.: Nyomorultak, ' I— II. Tápiósáp: A briliáns ki­rálynő bukása. Űri, v.-h.: A rendőrség csak áll és néz. Üllő: Ludwig, I—II. H.: Na­gy ezsda. Vecsés: Kopjások. H.: Ostromállapot. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 18 órától: a mun­kásdalkör próbája. Gyomron, hétfőn, 13-tól: a zenetanfo­lyam órája, 15.30-tól a gyer­mekkórus, 18-tól az Erkel Fe­renc énekkar próbája és a magnósklub foglalkozása. Mo­noton, 8-tól 16-ig: pályavá­lasztási kiállítás, 19-től 22-ig: az ifjúsági klub összejövetele. Péteriben, 9-től 12-ig: MHSZ- klubfoglalkozás, holnap, 19-től 22-ig: a színjátszó csoport pró­bája. Sülysápon, 9-től 12-ig: segédmotor-vezetői tanfolyam, 16-tól 18-ig: a népitánc-csoport, 18-tól 20-ig a pávakör próbája, holnap, 15-től 17-ig: balett­tanfolyam. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 207), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyhá­zán, Csévharaszton és Vasa­don: dr. Czinder Bálint (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Űriban: dr. Sass János (Űri), Üllőn: dr. Balázs László, Ve- csésen: dr. Szilvás Balázs (Achim A. u.). Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Já­nos utcai. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8-tól 13 óráig, illetve 15- től 19-ig Monoron, a főtéri gy ógy szertár ban. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom