Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-12 / 265. szám
Maglódon jártunk Fél óra sem kell, hogy a látogató Budapestről Maglódra érjen. Sokan járnak ezért a községből dolgozni vagy szórakozni a fővárosba. Vajon hogyan telik el Maglód egy dolgos hétköznapja, minek örülnek lakóval, milyen gondokkal bajlódnak, hogyan képzelik el a jövőt? Rá sem lehet ismerni Emeletes házak, javuló áramszolgáltatás Megkezdik a vízhálózat építését A községi tanács Kiss László népszerű szeretik a maglódiak. Az a híre járja, hogy amit csak lehet, gyorsan elintéz. — A kétségtelen fejlődés ellenére, bőven akad tennivalónk. Az ötödik ötéves tervidőszakra kiemelt feladatként jelöltük meg a huszonhárom kilométer hosszú vízhálózat megépítését'. A tervek már elkészültek, hamarosan elkezdődik a munka. — A soron következő tennivalók között szerepel a művelődési ház korszerűsítése. Az intézmény mindössze egy teremből áll, ezért jelenlegi állapotában nem működhet tovább. Az átalakítással egyidő- ben, reméljük, megoldódik majd a vezető kérdése is. Nagy szükségünk, lenne végre, egy lelkes, hozzáértő emberre. — A lakosság java része építkezik. Eddig csaknem kételnöke, száz telket osztottunk fel, és ember, 1 távlati elképzeléseink között szerepel, hogy az igényeknek megfelelő, emeletes társasházakat is építünk, olyanokat, melyek jól beleillenek a község mai arculatába. — A jobb ellátást szolgálja majd az ABC áruház, amely jövő év első felében kerül átadásra. — Régóta gondunk a-'gyenge áramszolgáltatás. -Most végre az elektromos művek vezetői határozott ígéretet tettek, hogy jövőre két új transzformátor- házat kapunk. — Azt, hogy mennyit léptünk előre, ékesen bizonyítja Maglód-Nyaraló. Harminc éve még a villany sem égett ott, iskola nem volt, hepehupás földutakon bukdácsoltak az emberek. Azóta annyit változott, hogy szinte'rá sem lehet ismerni, egyebek közt két iskola és két óvoda is épült a településen. Virsli, krinolin, párizsi A legfontosabb élelmiszerekben nincs hiány Igények — kielégítetlenül Somogyi József né négy kisgyermek édesanyja. Elképzelhető, mennyi gondot okoz néki, hogy a népes család asztalára mindig finom falatok kerüljenek. — A legfontosabb élelmiszerekben nincs hiány, egy óhajom van csupán, bárcsak jobb lenne a húsellátás. Gyakran néhány szelet karajért Rákoskeresztúrra kell mennem, mert nálunk a húsnak hét végére már híre sincs. Az ÁFÉSZ 21. számú húsboltjában valóban lehangoló a látvány: a polcok tatonganak az ürességtől, bármilyen furcsán hangzik, jószerivel csak savanyú káposztát tudnék vásárolni. — Higgye el, nekünk, kereskedőknek a legrosszabb nemet móndanunk a vevőnek — jelenti ki Fazekas József boltvezető. Megrendeléseket mutat, melyekből kiderül, hogy heti igényléseit az Alsó-Tápió menti ÁFÉSZ területi alegysége rendre nem tudja kielégíteni. Pedig az óvodát és á közeli kisvendéglőt is ez a bolt látja el friss áruval, következésképp még kevesebb jut a lakosságnak. — Sertéshúsból gyakran kevés a kapóit mennyiség. Nagyon hiányzik a virsli, krinolin, párizsi, mely a kisgyermekek . és az idősek étrendjében egyaránt fontos lenne. Egyedül a baromfihús elegendő, áz iránt azonban a kereslet kisebb. A házi disznóölések jó szokását még sok helyen , tartják, szerencsére. Kézről kézre Ezernégyszáz könyvtárlátogató író—olvasó találkozók, mesedélutánok Dolgozik itt egy ember, aki munkaideje jelentős részét olvasással tölti, mégsem mondja senki róla, hogy kibújik a tennivalók alól. Tóth Lászlónénak hívják, a helybeli könyvtár vezetője. Amikor benyitunk birodalmába, éppen új könyvet lapoz. Lehet, hogy délután már azt ajánlja az érdeklődőknek. — Sokan olvasnak Maglódon? — összesen ezernégyszáz kölcsönzőnk van. A lakosság húsz százaléka tehát rendszeresen jár könyvtárba, de persze, jóval többen olvasnak, hiszen a hazavitt művek általában a család szinte minden ' tagjának kezén megfordulnak. A polcokon 12 ezer 500' kötet sorakozik. Évente ötvenezer forintot fordítanak az állomány felfrissítésére. Gyakran tartanak író—olvasó találkozókat, ebben a hónapban például Bogáti Pétert látják vendégül. Tóth Lászlóné legszívesebben a gyermekkönyvtárról beszél. Érthető, hiszen a beiratkozottak csaknem fele tizennégy éven aluli. — A kicsinyeknek mesedélutánokat, filmvetítéseket, bábelőadásokat szervezünk. Lelkesek, fogékonyak, velük a munka inkább szórakozás. JEGYZET Ég felé nyúló oszlopok A központi általános iskola-*1 udvarán furcsa oszlopok emelkednek, melyek nem valamiféle ókori város ránkmaradt emlékei, hanem az épülő tornaterem pillérei. Körülöttük, a szünetekben, vígan szaladgálnak a gyerekek. De hol lehetnek az építők? Mikor megszületett a döntés, hogy tornaterem kell, az egész község nekibuzdult. A szülők pénzt adtak a munka megkezdéséhez, az építést az Uni- verzál Tsz vállalta el, a tető- szerkezeti és a szakipari munkákra a vasipari vállalat, valamint a Vas- és Fémipari Ktsz szövetkezett. Azóta másfél év telt el, és a kezdeti lelkesség elmúlta után — maradtak az oszlopok. Amíg jó az idő, a tornaórákat a szabad ég alatt tartják: egészségesebb bármely jól felszerelt csarnoknál. De vajon mi lesz télen? A hírek szerint, a szomszédos iskola ad majd otthont a hideg napokra: egy tantermet enged át tornaórái célókra. Kétségtelen, a fiatalok testedzésének Maglódon nagy fontosságot tulajdonítanak, már esak ezért is cselekedni kellene,- hogy ne a néhány, ég felé nyúló oszlop keltse fel az arra járók figyelmét, hanem a tető alá került tornaterem. Aranydíj a vásáron Túlteljesítésre számítanak Ar Vas-. és Fémipari Ktsz jövőre ünnepli létrejöttének 25. évfordulóját. A kétszázhúsz dolgozót foglalkoztató szövetkezet elnöke, Raukó János örömmel mondják — A csaknem negyed században olyan jó évet, mint az idei, még nem zártunk. Huszonnégymillió forintos termelési értéktervünket, ha továbbra is így haladunk, mintegy félmillió forinttal teljesítjük túl. Négy üzemegységünkben lakatosok, öntőle, műszerészek és csiszolók-gal- vanizálók dolgoznak. — Az említett szakmában országszerte nagy a szakmunkáshiány. Mi a helyzet önöknél? — Nem panaszkodhatunk, elegendő szakemberünk van, s gondolunk a jövőre is, ipari tanulóink igyekvőek. A nemrégiben zárult Őszi BNV- ről szép , vásárfiával tértünk haza: az általunk gyártott Pille típusú fotelláb aranydíjat kapott. Megtudtuk, még, hogy a megye ötvenhat szövetkezete közül a maglód! vas- és fémipari az öt legjobban fizető között található: ezl a tény jó kedvcsináló a további munkához. Jövőre új épületbe költöztetik a műszerészrészleget, mely régóta vár már a kedvezőbb körülményekre. A szövetkezet dolgozóinak 95 százaléka maglódi lakos: a jó munkalehetőség sok helybelit kímél meg az. örökös ingázástól. MONOB'Vim A P E S TMEGf Ej' H í R LA P K Ü LÓ N K IADASA XVII. ÉVFOLYAM, 265. SZÄM 1975. NOVEMBER 12., SZERDA Tanácstagi beszámolók Vecsésen Több a járda és a szilárd burkolati] út, új gázcseretelepet nyitnak Közérdekű javaslatokra várva Vecsésen, ezekben. a napokban hatvan tanácstag áll a választópolgárok elé, hogy számot adjon tevékenységéről, ínunkája eredményéről, gondjairól. Ja,novics Józsefnéval, a végrehajtó bizottság titkárával e beszámolókról beszélgettünk. — Sokan kérték, hogy Vecsésen is épüljenek parkok, játszóterek. Ebb^p az évben öt teret építettünk, illetve szépítettünk meg. A felsőtelepi Petőfi téren a névadó szobrát nemrégiben lepleztük le. A Halmy-telepi Damjanich és Mező Imre út sarkán a játszótér kialakítása még nem ért véget. — Közismert, hogy rosszak a vecsési utak. A helyzet javítására öt utcában új járda épült, kettőben pedig a meglevőket korszerűsítettük. A Koltói\Anna utcában szilárd burkolatú utat adtunk át. Folytatódott a csatorna építése is a Tinódi és a Költői Anna utcában. — Nagy az autóbuszok forgalma, a tanács ezért ebben az évben tovább folytatta a megállók építését. Az OTP-lakó- telep mellett még a nyáron átadtuk a környék legkorszerűbb megállóhelyét, de ugyanott fedett váróhelyiség is épül majd. A régiekre is gondoltunk. A Vörös Hadsereg úton, hogy a saras részeket és a víztócsákat megszüntessük, sóderral terítettük le azok környékét, s a várakozóknak padokat helyeztünk el. — A nemrégiben kialakított hatodik orvosi körzeten kívül átadtuk a vegyes hetedik körzeti-üzemi orvosi rendelőt, és az Achim András utcában megkezdte működését a harmadik gyermekorvos. Több körzetben bővítettük, tataroztuk a váraközóhelyisége- ket, az orvosi lakásokat, az óvodákat. — Elkészültek a Kun Béla téri iskola bővítésének tervei, és ha döcögve is, de a befejezéséhez közeledik az ezerszáz ebéd előállítására alkalmas központi konyha építése. — Vecsésen még mindig kevés a, járdák mellett a virág. Sokan elhanyagolják a házuk előtti közterület rendbentartá- sát, a járdák söprését, az árkok takarítását, ezért most a tanácstagok felkérik a választópolgárokat, minderre a jövőben fokozott gondot fordítsanak. — A vízvezeték, a csatorna gerince és a vezetékes gáz, amellyel az új lákótelepet fűtik, a monori járásban elsőnek készült el a községben, a Van, ahol egész utcasor Tavasszal már áj otthonban Ügyelve az egészséges falukép kialakítására Aki régen fordult meg utoljára Maglódon, az most visz- szatérve, nagyot nézhet. Egy- re-másra bújnak ki a földből a két-három szobás, mai igényekhez igazodó házikók. A fagerendát felváltotta a beton, a nádfedélet a _^reptető, mé gis takarosak az új épületek. A valamikor elhagyatott utcácskák csendjét hangos kopá- csolás, serénykedés zaja veri fel, van, ahol egész utcasor épül. ★ Kum Ferenc portájára látogatunk eL Itt is dolgozik mindenki, aki él és mozog. Az új otthon már csaknem készen. A házigazda büszkén vezet körül bennünket a két és fél szobás, összkomfortos lakás helyiségein.^ Dél felé néző, tágas. ablakok, ideális belmagasságú szobák, etázsfűtés, garázs, s ha a gazdának kedve szottyan egy k’'s barkácsolásra, alagsori műhely várja. — Nehéz volt, de megérte. Nyolc évig gyűjtöttünk hangya módjára, sok idegeskedés adódott az anyagbeszerzés körül, a hét végi megfeszített munkáról nem is beszélve, de mindenért kárpótol bennünket, hogy tavasszal már beköltözhetünk. > Miközben beszélgetünk, megérkezik Borsik Mihály kőműves mester, a ház tervezője és kivitelezője. A községben már legalább egy tucat épület az ő szaktudását és keze nyomát dicséri. — A községi tanács fontosnak tartja az egységes falukép kialakítását, s mi, építők, ehhez igazodunk. Aki Maglódon járt: Gazsó Ferenc kenyérgyár pedig, Monor után, másodiknak. Nemrég adták át a modem fűtőolajtelepet. A 90 kereskedelmi egység közül egynéhány teljesen új és vetekszik a budapesti, hasonló célú üzletekkel. Az OTP-Iakótelepen nemsokára elkezdik építeni az új és korszerű ABC-áruházat, a régi helyett új gázcseretelepet nyitnak. — Nagyon sok gond még megmaradt. Amint szokás mondani, a ruha kész, de csak úgy komplett az öltözék, ha cipőt, kesztyűt, kalapot és egyéb cikket vesznek mellé. Ezt tesszük mi is az elkövetkező években. — A tanács, a Hazafias Népfront helyi szervezete és a tanácstagok segítségével, mindent megtett, hogy a beszámolók sikeresek legyenek, de az igyekezet mit sem ér, ha a lakosság nem segít. Most is, mint annyiszor, számítunk a vecsésiekre, várjuk megjelenésüket, javaslataikat, kéréseiket. Kovács György HÍREK - HÍREK Tegnap a Monori Kefegyárba látogatott dr. Bencsik Mihály, a járási hivatal elnöke és dr. Zimányi Gyula, a nagyközségi tanács elnöke: találkoztak az üzem munkásaival, időszerű kérdésekről tájékoztatták őket, egyebek között szót ejtve Monor fejlesztéséről is.-k A KISZ Központi Bizottsága, az ifjúsági mozgalomban ki- íéjtett kiemelkedő tevékenységéért KISZ-érdeméremmel tüntette ki Bői Sándort, a csévharaszti területi KISZ- alapszervezet titkárát. ir A KISZ Központi Bizottsága 1975. április 18-i ülésén hosszabb időre meghatározta a munkahelyi KlSZ-szerveze- tek feladatait az ifjúmunkások nevelésében. E határozatot ismertetik azokon a taggyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartanak a járás ipari üzemeiben. MŰSOR MOZIK Maglód: Tibbs és a szervezet. Monor: Ostromállapot. Nyáregyháza: Gyanú. Vecsés: Gyilkosságok péntek este. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 10-től 17 óráig: pályaválasztási kiállítás, 13-tól 20-ig: zenetanfolyam, 18-tól a fotoklub foglalkozása. Mono- ron, 19-től 22-ig: az ifjúsági klub tagjainak összejövetele. Péteriben, 16-tól 18-ig az ifjúsági irodalmi színpad, 1.9-től 22-ig a színjátszó csoport próbája. Sülysápon, 18-tól 20-ig: balét tanfolyam. A legújabb ajándék A Monor vidéki ÁFÉSZ Április 4. szocialista brigádja, a Pest megyei Gyógypedagógiai Intézetet patronálva, a vecsési kollégium fejlesztésére kommunista szombatot szervezett, és segít a Vörös Hadsereg úti óvodának is: játékokat, tornaszereket készít a kicsiknek. Képünkön: Rásó Sándor a legújabb ajándékot, a hintát szereli fel. Ifj. Fekete József felvétele i t