Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-11 / 264. szám
4 %Mdav 1975. NOVEMBER 11., KEDD Megyei számvetés —- múzeumi hónap után Nő a művészetszeretők tábora Színházi esték Szovjet bemutatók A szovjet kultúra napjait több színházunk szovjet művek bemutatójával ünnepelte. A Thália Színház Mihail Solohov korai novelláiból formált színpadi művet Emberi sorsok címmel, a József Attila Színház pedig Vaszilij Suksin komédiáját, a Jómadarakat vitte színre. Kritikáinkban ezekről az előadásokról számolunk be. THÁLIA SZÍNHÁZ Emberi sorsok Múzeumi hónap végeztével időszerű a számvetés: elju- tott-e és milyen hatásfokkal a művek áradata az emberekhez? Volt-e kapcsolatnak problémafelvető, tudatalakító jellege? Egy biztos: megnőtt az érdeklődés. Szentendrén, Gyomrán, Cegléden, Nagykőrösön, Érden új kiállítások megnyitóin alig férnek el az emberek a termekben, a közönség igényli a kultúra mindig új eseményeit, mely egyúttal közművelődésünk fejlődő hatékonyságának léptékét is méri. Egyetlen statisztikai adatot említek: 1974- ben megkétszereződött a tárlatlátogatók száma, csaknem hatszázezren tekintették meg megyénk 24 múzeumának és kiállítóhelyének állandó és cserélődő gyűjteményét. Ez a szám egyben a közművelődési párthatározat valóra váltott haladási iránya is, de felveti azt a kérdést: ki ez a közönség, honnan és hogyan szerveződik, újul meg ez a félmilliós tábor, hogyan válik a múzeumok törzslátogatójává, hogyan lesz a képzőművészet tartós vendége? A Dunakanyar múzeumaiban, Szentendrén, Vácott, Verőcén, Zebe- gényben, Visegrádon országos áramlást, másutt fokozódó megyei körforgalmat figyelhetünk meg. Mindenképpen tartós az utazási kedv, erről a vendégkönyvek tanúskodnak. A belső turizmul ma már nem puszta természetjárás, a kultúra kincseire is összpontosít. Figyelemre méltó, hogy sok helyen, így Üröm községben az idén, a jubileumi esztendőben rendeztek először képtárlatot. Zsúfolt nézőtér előtt, ünnepi hangulatban. Abonyi, gödöllői, ráckevei, dabasi jellegzetesség, hogy a községi tanácsok, járási hivatalok tanácstermeiben is rendeznek kiállításokat, sőt Nagymaroson a helyi pártszervezet székháza ad otthont a képző- művészetnek. Egyáltalán: hasznos az a kezdeményező lendület, mely például Monoron a mozi előterébe, Pusztavacson a laktanyába, Szentendrén a PEVDI ebédlőjébe irányítja a képeket, szobrokat. Mindez neveli és növeli az új tárlatlátogatókat. örvendetes jelenség, hogy a szocialista brigádok nemcsak látogatják a kiállításokat, hanem jegyzeteket készítenek, sőt több helyen munkásfestők bemutatkozását kezdeményezik. Ez történt a múzeumi hónapban Vácott, a Híradástechnikai Gyárban, ahol Toman Gyula akvarelljei arattak megérdemelt sikert. Sok helyen, így Dundkeszin zenei műsor társul a képző- művészeti bemutatóhoz. Ezt a jó gyakorlatot vették át Szi- getszentmártonban is. Ahol a községi, városi vezetők rendszeresen megjelennek a megnyitókon, ott a közönség is rendszerint nagy létszámmal van jelen. Ilyen növekedő folyamat vehető észre Érden, Ráckevén, Szigetszentmikló- son, Abonyban, Nagymaroson, Vácott. Emeli a kiállítás ünnepélyességét, hogy egyre több helyen vállalkoznak a községi, városi vezetők a megnyitásra. Ezt a gesztust művészek és a közönség elismeréssel fogadják. Sok helyen kapcsolják egybe a társadalmi ünnepségeket, új létesítmények avatását képzőművészettel. A dömsödi óvodát Szabó Iván domborműveivel együtt adták át a köznek. (Az utóbbit egy nyugdíjas asz- szony önzetlen pénzadományának jóvoltából.) Szigetszent- mártonban a szüreti mulatsághoz csatolták a Dunaharasztin élő festők kiállítását, mely akaratlanul is a megyénkben élő lakosság kulturális kapcsolatát, egymás megismerését szolgálta. Növekszik az üzemi tárlatok és az iskolákban rendezett kiállítások száma, mely szükséges közérzeti tényezője a kibontakozó alkotó tevékenységnek. Ezt a lehetőséget Hennádon, Vácott, Ráckevén, Szentendrén ragadták meg eddig intenzíven. Az is hasznosnak bizonyult, amikor Cs. Nagy András tápiószelei tárlatán váci zenészek muzsikáltak'. Megyénk képzőművészete az idén is több helyen vendégeskedett. Czóbel Béla alkotásait Svájcban mutatták be, a váci Duna-műhely tárlatát Szolnok fogadta, a Gyálon élő Radóczy Mária batikjai Martfű, Bala- tonföldvár, Budapest kiállítóhelyiségeibe is eljutottak. Éppen a gyorsuló fejlődés sürgeti az újabb teendők megnyugtató és módszeres megvalósítását. A vendégkönyveket kritikai füzetté formálhatná egy újabb megyei kiadvány, s a kiemelkedő szorgalmú tárlatlátogatók gyárak, tsz-ek szervezte díjakban részesülhetnének. Itt az ideje, hogy a többször hangoztatott terv is teljesüljön: a Csepel Autógyár tárlatautóbusz-konstrukció- ja, mely1 megyei közművelődési szolgálatán túl távlatot nyújthatna a baráti országok guruZóíárZaf-programjához. A múzeumok határai ugyanis határtalanok, az értelmet és szemléletet pallérozó képzőművészeti kincseket köztulajdonná akkor varázsolhatjuk, ha elterjesztjük megyénkben, hazánkban, a világon. Losonci Miklós Dr. Orbán László kulturális miniszter és Nagy Mária, az MSZBT főtitkára hétfőn a Barátság Házában fogadta azt a szovjet küldöttséget, amely Zakir Narimovics Bagirovnak, az Azerbajdzsáni SZSZK kulturális miniszterének vezetésével a szovjet kultúra napjai alkalmából tartózkodik hazánkban. A vendégek között ott volt Anton Szidorovics Konsztantyinov, a Moldvai SZSZK kulturális minisztere, Igor Vlagyimiron, a Szovjet Színház főrendezője, Szvetlána Szvetlicsnaja filmszínésznő, Natalja Sahovszkaja csellóművész és Aram Hacsaturján zeneszerző. A találkozón részt vett az MSZBT országos elnökségének több tagja, valamint kulturális életünk számos ismert személyisége. MegVégletes szenvedélyek munkálnak, tragikus összeütközések robbannak a fiatal Solohov novelláiban. A forradalom nagy kérdései válaszút elé állítják a kozákokat, dönteni kell, melyik oldalra állnak: a vörösök vagy a fehérek mellé. S a döntés esetenként iszonyatosan nehéz. Alekszandr, A nagy családú ember című novella hőse például, hogy a fehérek bosszújától megmentse hat gyerekét, s a hat gyerek számára önmagát, saját legidősebb fiát, a vöröskatonának állt Jasát kénytelen lelőni. Si- balok (a Sibalok magzatja című novella főalakja) maga mellé vesz egy, a fehérek által állítólag meggyalázott fiatal nőt, az asszony gyereket vár tőle, s csak a szülési fájdaljelent Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete. Nagy Mária mondott köszönetét a szovjet művészeknek azért a magas színvonalú vendégszereplésért, amellyel elősegítették a Szovjetunió kultúrájának még jobb és teljesebb megismerését. Dr. Orbán László arról szólt, hogy a Szovjetunió és hazánk kulturális kapcsolatainak fejlődése népeink őszinte barátságán alapszik. Zakir Narimovics Bagi- rov, a szovjet küldöttség vezetője megköszönte a szívélyes fogadtatást, amelyben Magyar- országon a szovjet művészeket részesítették, és azt a munkát, amellyel az MSZBT és a Kulturális Minisztérium hozzájárult a rendezvénysorozat sikeréhez. mák között vallja be: ő a fehérek kémje. Sibalok megvárja, míg megszüli az áruló Dar- ja a gyereket, aztán kénytelen végezni az asszonnyal. Kicsit grandguignol történetek? Meglehet. De ezek a novellák, s társaik koruk legvéresebb valóságát tükrözik, s a polgárháború és az intervenció évei százszámra termelték ki az ilyen, s még ennél is drámaibb konfliktusokat. Amikor a Thália Színház arra gondolt, hogy ezekből a hatalmas drámai töltésű novellákból erős konfliktusokkal átszőtt színpadi művet lehetne formálni, jó irányba indult. Végül is négy elbeszélést (a fentiek mellett még Az út és A görbe ösvény címűeket) vont össze, formált át, sűrített színpadra alkalmas formába Kazimir Károly és dr. Jósfay György. Kiemeltek néhány főalakot, így Alekszandrt, Siba- lokot, Váskát, Jasát és Grisát, a három fiatal vöröskatonát, az öreg Gavrilát és feleségét, egy kozák tisztet, s megalkottak egy narrátort, aki bevezeti, kommentálja és lezárja az eseményeket. Látszólag nincs is semmi baj: a sorsok feltárulnak, a konflikusak kirobbannak, az élet végül is elrendeződik. Az előadás azonban — ahogy ezt szakmai zsargonban mondani szokták — „nem áll össze’’. Főként azért nem, mert a dramatizálók jó színpadi szakemberek, de nem írók. Az hiányzik ebből a matériából, ami túlemeltné a pontosan idézett solohovi dialógusokon, a gondosan megőrzött figurákon — akár a szigorú hűség rovására is —, és szabadabb kézzel igazi drámai művé fonná a sok drámai sorsot. Az előadásban ez az egységesítés nem történik meg. Igen nagy — lényegében az egész első részt betöltő — az expozíció, s így a második részben egymást érik a véres tragédiák, a már-már rémtörténetbe illő fordulatok. Ez a zsúfoltság kárára van a konfliktusok hitelének, pedig Solohov mindent pontosan megírt, ábrázol, indokol. Ráadásul ezek a jelenetek szinte önállósulnak, Alekszandr-, Sibalok-, Vászka- vagy Gavrila- egyfelvonásossá válnak, s ezáltal a drámai mű folyamatosságát, a sorsok egymásbafonódá- sát, át- meg átkötését vesztik el a dramatizálók. Tisztázatlan és ellentmondásos a narrátor szerepe is: hol mint idős korából a múltra visszaemlékező író, hol mint a cselekmény részese, a színpadi történés egyik alakja jelenik meg, hol pedig csak úgy ott van a jelenetekben, néma szemlélőként. A fiatal rendező, Romhányi László megpróbálta egységesebbé tenni a szétfolyó, itt-ott erőtlen drámai anyagot, de ezt a forgószínpad alkalmazásával, a szereplők markánsabb egyéni rajzával sem tudta elérni. Így az előadás maga tulajdonképpen jelenetfüzér marad, noha szemmel láthatólag nem ez volt az alkotók célja. Néhány szép színészi alakítás így is születik. Sibalok mély emberi tragédiáját szépen, erőteljesen ábrázolja Bitskey Tibor, Alekszandr kettősségét, döntésének iszonyatát nagyszerűen mutatja meg Szabó Gyula; Szirtes Ádám és Horváth Teri kettőse az öreg Gavrila és felesége szerepében megható pillanatokkal ajándékozza meg a nézőt, igen jó a fiatal hármas: Harsányi Gábor, Végvári Tamás, Benkő Péter, s színes kabinetfigurát teremt egy égetnivaló asszony szerepében Hacser Józsa. Kozák Andrásnak a sémák ellensémáján kívül nincs mit eljátszania a kozák tiszt alakjában. JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ: Szovjet vendégek a Barátság Házában Könyvespolc Születni,szenvedni, Jugoszláv, román és indiai írók regényeiről Az Európa Könyvkiadó legújabb terméséből való az alábbi három mű: más-más nemzet, köztük 'egy távoli ország írójának alkotásai, de mégis közös, nagy emberi érzelmek hozzák rokoni közelségbe őket egymáshoz. Gonosz tavasz Mihailo Lalié regényét olvasva a felfedezés gyönyörűségével járjuk be — szinte a jugoszláv író kezét fogva —, hazája vadregényes tájait. Értékes művészt fedezünk fel személyében. Kegyetlenül reálisat, az embereken, jelenségeken, indulatokon megtéveszthetet- len világossággal keresztül látót; s ugyanakkor a poétát is, aki a természet körülöttünk szikrázó tüneményeiről, a felhők, csillagok, lombok, virágok csodáiról, épp olyan vizuálisan, mély érzéseket keltve ír, mint a szerelemről, a hazafiságról és az emberi összetartozásról. Lado, a hős — akit szívesen azonosítunk az 1914-ben született íróval — feltárja előttünk gyermekkorának, ifjúságának különös babonával, vérbosszúval, ijesztő boszorkányokkal benépesített világát. Belgrád bombázása — Hitler irtóhadjáratának kezdete Jugoszlávia ellen — a történelmi időpont, ahonnan az író elindítja a cselekményt, s visz- szafelé fejti a skálákat. Ezek bonyolult indázással, hol gyermekkorába, hol a háború kitörését megelőző idők mélyére vezetnek. Az idősíkok összekeverednek — nehéz a szálakat világos vonalvezetéssel egységessé kötni —, de a hős emlékeinek színes gazdagsága, a csodálatos világ, amit feltár, olyan, mint falujának patakja, amelyről költői erővel ír. Tele van csillogással, hullámzó, mozaikszerű képekkel. A szenvedélyes, ősi módon kegyetlen, mégis gyermekien tiszta, s a szabadság vágyában, s az érte való harcban felemelkedő nép lelkét mutatja meg. Mihailo Lalié regényhősének, Ladónak szavaiból egész faluja megszólal. A fel- és alámerülő figurák, asszonyok, férfiak, gyermekek, a crna-gorai (montenegrói) hegyek szírtjei között tanyázó komitácsík, a diákok, tanítók, a vérbosszúra felesküdött, egymást védő és üldöző nemzetségek. Lalic kifejezőképessége teljes, a képei lenyűgözőek, akár a hajnali fényről, egy sebesült ló pusztulásáról, a kamaszszerelemről, akár a náci hadsereg félelmetes, bűnös erejéről ír. Nagy formátumú írcit mutat be nekünk Dudás Kálmán egyenértékű magyar fordítása. Kass János szép borítólapja fedi a könyvet — viszont az illusztrációkban megmutatkozó felfogása vitatható: leegyszerűsített ábrázolásmódja illik a montenegrói havasok falvainak népéhez, de az író ’ differenciált, metafizikus és költői stílusához annál kevésbé. Orpheusz halála Laurentin Fulga, román író regénye végső soron az ön- emésziő, egyetlen szerelemről szól. Horatia-Eurüdike szövetséget köt az ördöggel, és élete ellenében az általa szeretett férfi — akit, minthogy más neve nincs, az íróval együtt nevezzük Orpheusznak —, kizárólagos szerelmét kéri. Az élet, s ezzel együtt a szerelem is — Horatia számára — hét évig tart. Halála után, a férfi az elmúlás sötétjében, a virrasztó, kilobbanni készülő gyertyák gyászos fényében végigéli egész életét. Gondjait, gyötrelmeit, a viharzó, elsodró, s mégis csalódásokkal és csalásokkal teli szerelmének történetét. A művész problémáiról, kételyeiről beszél hősén keresztül az író, s az összeolvasztó, hatalmas szerelemről — ami mégis csupán kettős magányt jelent —, az életről, amit folyamatos halálnak nevez, s a halálról, ami végleges megszűnése az életnek. A misztikus hangulatú könyvben zavaró a történet időtlensége, kortalansága, amellett a sok, és indokolatlanul szándékoltan félbehagyott mondat. Egyetlen biztos és lerögzített pont a hargitai menedékház, ahol Horatia-Eurü- dike és Orpheusz egymáséi lesznek. Itt, a reális környezetben megjelenik mindkettőjük előtt az ördög. Orpheusz végül is Eurüdikéjével együtt száll alá a mélybe... Papp Ferenc, jó fordításában olvashatjuk a román író regényét, amely a romániai Krite- rion kiadóval közösen jelent meg. A f: gyeimet felhívó borítót Árkossy István tervezte. Tétova árnyak A regény szerzője, Mohan Rakesh, indiai író, harminckét éves korában kezdett foglalkozni az irodalommal. Novellákat, filmforgatókönyveket, Jómadarak színdarabokat írt, az utóbbiak egyikével jelentős sikert ért el: díjat nyert, s művét angol nyelvre is lefordították. Regényének címe — Tétova árnyak — pontosan fedi tartalmát, frappáns meghatározása „hősei” jellemének, életvitelének, bizonytalan, valóban tétova és szinte árnyszerű jelenlétének a földön. Maga, a főszereplő, fiatal újságíró — akinek sorsát érezhetően saját magáéról mintázta a szerző —, bátortalanul cselleng az indiai nagyvárosokban: jóképességű, mégsem érvényesül. Egyik napról a másikra él, nélkülöz, energiája kimerül a csalódások elviselésében, melyek barátai, s szerelme részéről érik. Társai is jórészt cselekvésképtelen, elhagyott, elvesztett figurák, akik céltalan, akaratlan bukdácsolnak át létük határain. Mohan Rakesh regényének hiányossága, hogy sem cselekményében — mely különben is álmosan lassú menetű —, sem a bábként mozgatott emberek sorsán keresztül nem jellemzi a mai India társadalmi mozgását. Erénye, hogy bár csak egy szűk réteg világát tárja fel, alakjainak ábrázolása hiteles és meggyőző. Meg tudja jeleníteni környezetüket, amelyben élnek. Tétovaságuk, kétkedésük, kiábrándultságuk drámai képekben, s olykor ugyan naiv és közhelyszerű, mégis reálisan hangzó párbeszédekben, s hellyel-közzel költői leírásokban nyilatkozik meg. Mohan Rakesht korai halála, mely 1972-ben következett be, megakadályozta abban, hogy tehetségét kifejlesztve, a Tétova árnyaknál jelentősebb, hazája irodalmát érettebb művel képviselő regényt alkosson. Balabán Péter, a tőle megszokott eleven nyelvi készséggel tolmácsolja magyarul az indiai író posztumusz regényét, melyhez dr. Gáthy Ve.ra írt magvas utószót. Barát Endre Felfedeztük Vaszilij Suksint, s a felfedezés örömét nyomban meg is keseríti a tudat, hogy ez a nagyszerű művész már nem él. A filmszínész, rendező, író után most egy újabb Suksint ismerünk meg: a színműírót. Egyetlen drámája a Jómadarak, s dicséret illeti a József Attila Színházat, hogy Száraz György erőteljes, jó ízekkel teli fordításában színre hozta. Miről szól ez a szatirikus vígjáték? Arról, hogy Apuci — akinek feje van — addig ügyeskedik, lop, csal, s gyárt az ügyeskedéseihez elméletet (a lopás a fizetéskiegészítés egy formája, eleve be van kalkulálva az állami költségvetésbe, segít a társadalmi egyenlőtlenségek eltüntetésében, kibontakoztatja az igazi tehetséget, stb., stb.), míg saját neje, Anyuci fogalmaz feljelentést ellene, mindenekelőtt hitvesi féltékenységtől sarkallva. Ámde Apuci és haverjai változatos eszközökkel „meggyőzik” Anyucit: vonja vissza a feljelentést. így aztán helyreáll a béke, nyugalom, minden folyik tovább — míg az előadás végén meg nem szólal az előszobacsengő: feltehetően a rendőrség érkezik. Mert úgy látszik, nemcsak Anyuci fogalmazott feljelentést... Suksin nem finomkodik, nem kozmetikázza el a téma nyersebb színeit, sem a mű nyelvében, sem figuráiban, sem a mondanivalóban. Egyik hősével sem azonosul, még a viszonylag rokonszenvesen kezelt Prosztót, ezt a falusi származású. kissé nehézagyú, de bivalyerős kétkezi melóst sem szívleli, ravaszkodása, kisstílűsége, élősdi gondolkodásmódja miatt. A Jómadarak célja világos és egyértelmű: Suksin gyűlöl minden ravaszkodó élősdit, aki a társadalom nyakán él, s a becsületes emberek kárára előnyöket ügyeskedik ki magának anyagiakban, pozícióban, életmódban. S ezzel a gyűlölettel nem áll egyedül, és éppen azért beszélhet keményen, mert mögötte van a szovjet társadalom, az elsöprő többség. Szatíra ez a darab, s úgy is kellene eljátszani. A fordítás még arra is ügyel, hogy ne szűkítse le földrajzilag a mondanivalót: sem a nevek, sem más egyéb nem utalnak a darab eredetére, mert hiszen ügyeskedők, élősdiek, a társadalom nyakán élők akadnak nálunk is. Berényi Gábor rendezése azonban inkább vígjátékként kezeli a darabot, mint szatíraként. így aztán sok helyen elvész a suksini mondanivaló éle. Ebből a hangsúlyeltolódásból ered, hogy a szerepek megformálásában is sok az erőtlenség. Suksin, mint vérbeli színész, ragyogóan eljátszható figurákat írt, de ezek nem vígjátéki, hanem szatírái alakok. Szilágyi Tibor mint Apuci, a komédia stílusában játszik, akárcsak az Anyucit megformáló Szemes Mari. Márton András (A bunyós, aki nem akar ülni) jellemvígjátékot játszik, Horváth Sándor (A prosztó, aki a kaszálón született) realista komédiát, Soós Lajos (A dagadt, aki ismeri az életet) hasonlóképpen, Makay Sándor (A sunyi, aki ismeri a BTK-t) a stilizált komédiázás felé hajlik, Kránitz Lajos (A szépfiú, aki zabálja a nőket) nem nagyon leli a helyét a darabban, Bor- bás Gabi (Pofika, a hivatásos „harmadik”) viszont burleszk- figurát formál. Láng József mint narrátor (azaz: Egy ember, aki csak beszél) a tévéfilmek szövegét alámondó stílusban kommentálja az eseményeket, bár azok nem nagyon szorulnak kommentálásra. Takács István
