Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-05 / 260. szám
^ / Afapkitűzés a Kossuth Lajos utcában A többlet: egy negyedév A pontosság kedvéért nem árt mostani tudósításunkat egy másfél évvel korábbi eseménynyel kezdeni. Tavaly tavasz- szal a Gödöllői Építőipari Szövetkezet kollektívája összeállította kongresszusi felajánlásait. Ebben több más között — helyet kapott az is, hogy a szövetkezet 1975. november \ 7-éré teljesíti negyedik ötéves tervét. Az ünneptől már csak néhány nap választ el bennünket, ezért érdeklődtünk Berencsi Jánostól, a szövetkezet elnökétől a felajánlás sorsáról. Meglepődtek — A felmérést a napokban fejeztük be, tehát egészen friss adatokkal szolgálhatok — kezdi az elnök. — Az eredmény valamennyiünket meglepett, hiszen kiderült, hógy negyedik ötéves tervünket már szeptember 30-án teljesítettük. A szövetkezet számára az öt évvel ezelőtt összeállított terv 182,4 millió forintot irányzott elő. Ezzel szemben — mint azt az elnök tegnap elmondotta — az idei esztendő harmadik negyedévének utolsó napján a kollektíva már 214,6 millió forintnál tartott. Ám az adatok mást is elárulnak. Azt például, hogy az 54,8 millió forintos lakásépítési tervüket jóval túlteljesítették, egészen pontosan 63.7 millió forintra. Nem volt gondoktól mentes a Gödöllői Építőipari Szövetkezet életében az elmúlt öt esztendő, hiszen elég csupán egyetlen gondra emlékeztetnünk, arra, hogy ugyancsak megfogyatkozott a szövetkezet tagsága. Valamilyen megoldást kellett keresniük a kilépések ellensúlyozására és sikerült megtalálni az ellenszert. Az elmúlt négy és háromnegyed év alatt a tervezett 4,5 millió forinttal szemben 7,9 millió forinttal gyarapodott a közös géppark, s a fejlesztés nemcsak a munkát könnyítette meg, nanem a szövetkezet hírét is túlvitte a járás határain, A hátralevő két hónapot sem töltik ölbe tett kézzel a szövetkezet tagjai. Terveik szerint az év utolsó két hónapjában újabb tizenkétmillió forinttal teljesíthetik túl terveiket Radiátorroham A sikerek a tetszetős eredmények, s a több milliós tervtúlteljesítés ellenére gondok is akadnak. Berencsi János elmondotta, hogy a tervezettnél lassabban épülnek a Szabadság téri lakótelep lakásai. A festés, meszelés, az épület külső vakolása már megkezdődött, s az év végére huszonnyolc lakást szeretne átadni a boldog várományosoknak a szövetkezet Ezekben a napokban mintegy hatvanon dolgoznak az épületen. Kőművesek, festők, vízszerelők és kubikosok, de van olyan brigád is, amelyet az anyaghiány „munkanélkülivé” tett. A fűtésszerelők befejezték már az alapvezetékek szerelését és a csőszerelést, de munkájukra nem tudják feltenni a koronát. Nincs lemez- radiátor. A villanyszerelők már befejezték a munkát, a bádogosok, a tetőszigetelők is elkészültek, s megkezdődött az épület téliesítése. A legsúlyosabb gondot tehát a lemezradiátor hiánya jelenti. Ezek nélkül ugyanis nem lehet átadni az egyébként majdnem kész lakásokat. Mit lehet ilyenkor tenni? A szövetkezet vezetői radiátor után futkosnak az országban. Már a gyártóknál is jártak Dunaújvárosban, sajnos, ők sem tudtak segíteni. Megoldást talán az jelenthetne, ha öntöttvas fűtőtestekkel lehetne pótolni a hiányzó darabokat. Ehhez azonban tervmódosításra van szükség, s ezzel újabb értékes napok mennének veszendőbe. Ismét 28 A helyzet egyelőre így fest. S hogy valamilyen új hírről is beszámoljunk olvasóinknak:, a Kossuth Lajos utcában a közelmúltban több földszintes lakóházat is felszámoltak. Az így felszabadult területen már kitűzték egy újabb huszonnyolc lakásos épület alapjait, s mint azt Berencsi János elmondotta, a Gödöllői Építőipari Szövetkezet brigádjai az ünnep utáni napokban megkezdik az új épület alapjainak ásását. Berkó Pál vészeiével ismerkedhetnek meg közelebbről az érdeklődők. Este hat órakor műsoros est színhelye lesz a művelődési ház, ahol Béres Ferenc népdalénekes. a sándorfalvi citerazene- kar és a galgamácsai népi együttes lép pódiumra. B. Népművészeti találkozó, kiállítás Ünnepi műsorral készülnek Galgamácsán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulójának méltó megünneplésére. Az ünnep előestéjén — november 6-án, este fél hatkor ■— a galgamácsai művelődési ház nagytermében az általános iskola tanulói és a művelődési ház' irodalmi önképző körének tagjai adnak műsort. Másnap — november 7-én — A „Tisza-parttól — a Galga- partig” címmel népművészeti találkozót rendeznek, amelynek vendégei délután a falu nevezetességeivel köthetnek közelebbi ismeretséget, majd megtekintik az aznap, 17 órakor megnyíló kiállítást. Ezen Pólyák Ferenc fafaragó műKépzeletbeli út Legközelebbi összejövetelüket november 6-án tartják a gödöllői Petőfi Művelődési Fláz klubjának tagjai. Csütörtökön az Itáliai utazás elnevezésű program keretében San Marino, Velence és Padova érdekességeivel, műemlékeivel ismerkednek meg a klub tagjai. Petőfi múzsájának sírja A szekszárdi temetőik jelentősebb síremlékeiről tizenhat fényképpel illusztrált tanulmányt írt Debulay Antal nyugdíjas főkönyvelő. A szerző egy évtizeden át tanulmányozta a város temetőit, s neves szobrászok, kőfaragók által készített síremlékeket fedezett fel, amelynek megóvásét javasolja. Megtalálta Török Józsefné Sass Erzsébet sírját is. Ismeretes, hogy róla írta Petőfi borjádi tartózkodásakor A négyökrös szekér című versét. A magas kort elért Törökné Sass Erzsébet Szekszárdon töltötte élete utolsó éveit, s 1918 szeptemberében ott is hunyt el. Fekete gránitoszlop síremlékére bevésték a halhatatlanná vált sorokat: „Szóltam Erzsikéhez, válasszunk magunknak csillagot!” rta i IVILV mJv -torn IX. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM >A 1975. NOVEMBER 5., SZERDA Társadalmi munka: 91 millió forint Az ötéves terv járási mérlege Mindössze két hónap, s befejeződik a negyedik ötéves terv. Az intézmények, vállalatok, üzemek, szövetkezeteke hónapokban mérik fel, mit teljesítettek az öt esztendőre elhatározott feladatokból: s nemcsak a gazdasági eredményeket mérik, hanem az elvi célok megvalósulását is felülvizsgálják. A tanácsok öt évre szóló fejlesztési tervét az MSZMP X. kongresszusának határozata alapján az 1970. évi IV. törvény szabályozta. A gödöllői járásban ezen időszak alatt a tanácsok törekedtek az önkormányzati jelleg megteremtésére, megerősítésére. Gazdag forrásokból A tervezési rendszer következtében gazdagabbak voltak a tanácsi pénzalapok forrásai, s célszerű felhasználásukat segítette az önálló rendelkezés joga. Ennek köszönhető, hogy a járásban csökkent a területi aránytalanság, s majdnem minden vidéken jelentőnek voltak a fejlesztések. A tanácsok és intézmények működési feltételei a szükségletek szerint alakulhattak, s az előző tervidőszakhoz hasonlítva több volt a beruházás is. Ez részint annak köszönhető, hogy növekedett tanácsaink megyei támogatása.Sokszor és- sokat írtunk már a falvak útjairól, s gyakran kapunk e témával kapcsolatos panaszos leveleket is. Az útépítés fontosságát mutatja, hogy minden faluban községi ünnepnek számít egy-egy rövid szakasz megnyitása is. Egy-egy faluban talán nem mérhető eléggé ezen a területen a fejlődés, de összességében mégis jelentékeny útépítésről számolhatunk be. A tanácsi úthálózat kiépítettsége a tervidőszak elején tizenöt százalékos volt, ez az arány napjainkban huszonegy százalékosra javult. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a járás és a községek vezetői elégedettek lennének a jelenlegi állapottal. A falvak — az úthálózat szempontjából — kedvezőtlen fekvése miatt több új útra lenne szükség. A belvízelvezetésre, s ezzel együttesen a tanácsi épületek felújítására öt év alatt csaknem hatvanmillió forintot fordítottak a tanácsok, örvendetes, hogy a tervidőszakban elkészült harmincnégy kilométer szilárd burkolatú járda; ezek építési költségét csökkentette a lakosság társadalmi összefogása. Tűnőben a gémeskutak A járásban ötvennégy tanácsi lakás építését tervezték 1970-ben. E téren túlteljesítésről számolhatunk be: 1975. december 31-ig százkét új lakás befejezése várható. Korszerűsítésről, felújításról is tudósíthatunk. December 31-ig elkészül huszonnégy kilométernyi villanyhálózat és több mint- tíz kilométernyi föld- gázvezeték. Lassanként eltűnnek fal- vainkból a gémeskutak, a kerekes kutak, s mind kevesebb helyen lesz egészségtelen ivóvíz. Három vízműtársulat alakult meg, amely tizenhárom község ellátását hivatott megoldani. A jelenleg- folyamatban levő munkálatok befejezése után ötvenötezer ember jut egészséges ivóvízhez: a beruházás értéke meghaladja a háromszázmillió forintot. A kistarcsai térségben már jól üzemel egy vízmű, Zsám- bokon a társulat építkezései 1976-ban fejeződnek be. A Galga menti térségben a folyamatosan épülő vezetékről egyelőre ideiglenesen kap vizet a lakosság. A fejlődést itt is legjobban a statisztikai adatok mutatják: 1970-ben még csak a lakosság tizennyolc és fél százaléka használhatott vezetékes vizef, s a jelenleg folyamatban levő beruházások a lakosság ötvenöt százalékának ellátását fogják megoldani. A munkák nagy részét a tervidőszak alatt befejezik. Természetesen a lakosság fennmaradó huszonhat és fél százaléka is vezetékes ivóvízhez jut majd, a következő időSzellemi vetélkedő a szovjet kultúráról Táncház Erdőkertesen Az erdőkertesi klubkönyvtár novemberben gazdag programmal várja az érdeklődőket. 5- én, szerdán szellemi vetélkedőt rendeznek: a téma a szovTele fanon is fakei érdeklődni Utak, emberek, balesetek Áldozat lóháton — Azt hitte áll jet kultúra lesz. November 8- án, szombaton este hat órakor zene-költészet-paródia címmel tartanak zenei, irodalmi estet. A műsorban közreműködik Dömötör László klarinéton (a Fővárosi Operettszínház zene-' karának tagja), Gulyás Dénes, a Zeneművészeti Főiskola énekszakos hallgatója. Az esten fellép még Kontra Zoltán zongoraművész, Turbók Attila költő és Katona János paro- dista. Izgalmas kísérletnek lesz a színhelye november 13-án, csütörtökön este a klubkönyvtár. Ezen a napon az országban már oly népszerű táncházat rendeznek: előadás és bemutató keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a népzenével és néptánccal. SPORT -4- SPORT -4- SPORT -+• SPORT Galgamácsai hírek Vasárnap Galgamácsán játszották le a korábban elhalasztott Galgamácsa II—Isa- szeg II labdarúgó-mérkőzést. A község labdarúgó-pályáján találkozott tehát a járási II. osztály listavezetője és harmadik helyezettje. A mérkőzés végeredménye: Galgamácsa II—Isaszeg II 1:0, v: Födi. Kitűnő játékvezetés mellett nagyszerű iramú mérkőzést láthatott a mintegy százhúsz néző. A harmincnyolcadik percben Kiss Gyula, a galgamácsai csapat középcsatára az ellenfél egyik játékosáról lepattanó labdát védhetetlenül juttatta a hálóba. Ezzel a győzelmével a Galgamácsa csapata őszi első lett a II. osztályban. Négy ponttal sikerült megelőznie a sorrendben második Mogyoród csapatát. A galgamáesaiak most már teljes erővel készülnek a november 16-i MNK selejtező mérkőzésre. A felnőtt csapat előkészületi mérkőzést játszik az aszódi Építők csapatával, az ifi csapat pedig a november 7-i városi-járási kispályás labdarúgó-mérkőzésen vesznek részt A november 7-i galgamácsai sporthírekhez kapcsolódóan meg kell említenünk azt is, hogy a sakkozók asztalhoz ülnek ezen a napon a községben. November 7 Kupa elnevezéssel háziversenyen mérik össze felkészültségüket. (b.) szakban újabb társulatok megalakulását tervezik. Falvainkban egyre több óvodás gyereket kell elhelyezni. A községi tanácsok az elmúlt öt év alatt minden lehetőséget megragadtak, melynek segítségével bővíthették a régi intézményeket, avagy újat építhettek. A különböző kooperációs megállapodások révén és jelentős lakossági társadalmi munka segítségével ma hétszáz gyerekkel többet tudnak elhelyezni. Az arány e területen is imponáló: az óvodáskorú gyermekek hatvannyolc százalékának jut ma hely. További kétszázhuszonöt gyermeket tudnak majd elhelyezni az idén megkezdett építkezések, illetve átalakítások, belső kialakítások bevégeztével. A tornaterem hiányzik Az általános iskolások is jobb körülmények között tanulhatnak, mint 1970-ben. Ot év alatt huszonnyolc tanterem épült, s a tervidőszak kezdete előtt folyamatosan épülő huszonhat tantermet a negyedik ötéves tervben fejezték be. Pillanatnyilag tizennégy tanterem épül. Az új termek átadásával párhuzamosan a régiek közül sokat fel kellett számolni. Az új iskolák és tantermek ugyan minőségileg fejlődést jelentenek, de a tényleges növekedés az építések ellenére csak harmincegy tanterem. Jelenleg a járásban kétszáznyolcvannyolc tanterem és nyolc előadóterem van. (Sajnos, ezek közül negyvenöt szükségtanterem.) Az érvényes irányelvek ellenére járásunkban nem megfelelő a tornatermi ellátás. Tízezer-négyszáz gyerek testedzésére mindössze hét tornaterem és tizennégy tornaszoba szolgál. Kilenc községben viszont sem szoba, sem terem nincs. A következő tervidőszakban remélhetőleg pótolni tudják e hiányokat. Új művelődési intézmények is készültek 1970 és 1975 között. A terv szerint két klubkönyvtár és egy ifjúsági ház épült. Terven felül nyílt meg Versegen a falumúzeum, mely a környék népművészeti, tárgyi emlékeinek ad méltó otthont. Egészségügyre a duplája Kevés híján a tervezett ősz- szeg kétszeresét fordították öt év alatt az egészségügyi intézményhálózat fejlesztésére. A tervszám 3,8 millió forint volt, 1975 végére az egészség- ügyi célokra fordított összeg megközelíti a hétmillió forintod Három faluban új körzeti orüosi rendelő és lakás épült, másilc három településen fogorvosi rendelőt nyitottak meg. Az idén készült el egy négj munkahelyes egészségügy. központ, valamint egy új gyógyszertár. A tanácsi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében a negyedik ötéves tervben két tanácsházá. kellett volna átadni: azonban csak egy építését kezdték el A gödöllői járás községeibe: az elmúlt öt év alatt számc: területen nagyobb volt a fey lődés a tervezettnél. Elmondhatjuk ezt a közművesítés, az óvodák, az iskolák, az egészségügyi intézmények tekintetében. Az elért eredményekhez nagymértékben hozzájárult a lakosság hozzájárulása: a tanácsok által szervezeti széles körű társadalmi munka. öt év alatt végzett társadalmi munka értéke meghai ladja a kilencvenegymillió forintot. Űrszigethy E. illetve intézmény hivatásos gépjárművezetői számára még tartanak az előadások. A Közlekedésbiztonsági Tanácsnak sikerült megegyeznie a kultúrházakkalu A tervek szerint a hó végén a helyi művelődési házak, illetőleg művelődési központok adnak otthont az új KRESZ-tanfo- lyamoknak. Fogatosok, segédmotor- és motorkerékpárvezetők, illetve magángépkocsi tulajdonosok iratkozhatnak be a lakóhelyükhöz legközelebb eső kultúrház KRESZ-tanfo- Iyamaira. A kurzusok díja negyven forint, ezért nyolc előadáson vehetnek részt az érdeklődők, s ha akarnak, vizsgát is tehetnek a hallottakról. Vizsgázni természetesen nem kötelező, hiszen mindenki, aki résztvevője volt az előadásoknak, igazolólapot kap arról, hogy részt vett az új KRESZ oktatásában. Hovatovább közhelynek számit a mondás: a közlekedés nem magán- hanem közügy. A Közlekedésbiztonsági Tanács munkatársai ezért is kérik a kis üzemeket, azok vezetőit, illetve a járás és a város gépkocsivezetőit, hogy lehetőség szerint minél többen látogassák az előadásokat. A sikerért a KBT mindent megtesz, a hónap végéig állandó ügyeletet tart. Így aztán telefonon is lehet érdeklődni a tanfolyamok helyéről, s kezdési időpontjáról. B. P. fizetnie Kékesinek. Gépkocsijában 2p ezer forintnyi kár keletkezett. Furcsa karambol színhelye volt a bagi Vöröshadsereg útja. Megyeri János galgagutai lakos az AG 34-26. forgalmi rendszámú személygépkocsijával elütötte az úton lóháton közlekedő Diviánszky József aszódi lakost, majd nekiütközött Benkó Ferenc hévíz- györki lakos UD 13-68-as rendszámú személygépkocsijának. Az ütközéssorozat következtében személyi sérülés nem történt, a kár több ezer forint. ★ Végezetül, hogy az előbbieknél kellemesebb hírekről is beszámolhassunk olvasóinknak, rövidesen összefoglaljuk az új KRESZ oktatásával kapcsolatos eddigi híreket. Bol- csik Mihály rendőr hadnagy, a járási és városi Rendőrkapitányság közlekedési csoportjának parancsnoka elmondotta, hogy „nagyüzemi” szinten folyik a hivatásos gép- járművezetők oktatása. Eddig hat vállalat gépkocsivezetői vizsgáztak — többségük sikerrel. Huszonöt járási és városi vállalat, termelőszövetkezet, Erdőkertesen, a Felszabadulás úton figyelmetlenül vezette ÜL—97-92-es rendszámú személygépkocsiját a galgamácsai Piri Kálmán, aki elütötte Zrínyi Sándor erdőkertes! gyalogost. Zrínyit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőri vizsgálat a gyalogosról azt is megállapította, hogy meglehetősen ittas állapotban bandukolt az úton. Lieber Hugó budapesti lakos pótkocsis teherautója a 3-as számú főközlekedési úton — a Ganz Árammérőgyár előtti lejtőn — megállás után visszagurult, és nekiütközött Máthé Jenő ürömi lakos AG 34-33. forgalmi rendszámú személygépkocsijának. A szokatlan baleset következtében mintegy ezer forintnyi kár keletkezett a két járműben, személyi sérülés nem történt. Dány és Zsámbok között az országúton a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette UX 67-72. forgalmi rendszámú személygépkocsiját Kékesi Csafya bagi lakos. A férfi elveszítette uralmát a jármű fölött, amely felborult, s ő maga könnyebben megsérült. Az ügy tanulságait meg kell