Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-18 / 270. szám

■ PEST MEfYEI HIPLAP KÜ10 aI KIADÁSA A CEGLépt JÁRÁS ES CE6L XIX. ÉVFOLYAM, 270. SZÄM 1975. NOVEMBER 18., KEDD Szakkör, pótló foglalkozás Egyre több fizikai dolgozó gyermeke tanul tovább Javítani a napközi otthonok helyzetét A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén jelentést tárgyalt meg azok­ról az intézedésekről, ered­ményekről és feladatokról, amelyek a fizikai dolgozók gyermekeit segítik a tanulás­ban. Szabó Alfréd, a városi tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetője, előterjeszté­sében utalt rá, hogy a fizikai dolgozók gyermekei tanul­mányi szempontból hátrányos helyzetben vannak, mert szü­leik nem rendelkeznek azok­kal az ismeretekkel, amelyek szükségesek az otthoni felada­tokban! segítségnyújtáshoz. Cegléd általános iskoláiba jelenleg 3843 diák jár, nyolcvan százalékuk, több mint háromezer tanuló fizikai dolgozók gyer­meke. Közülük 534-et hátrányos helyzetűnek tartanak számon, veszélyeztetettként 143-at. Ezek a számok egyértelműen megszabják az iskolák, a ne­velőtestületek feladatait. Az osztályfőnökök családlátogatá­saik során felmérhetik, hogy az otthoni környezet alapján milyen, fokú iskolai segítséget nyújtsanak. Az iskolai könyvtárak állo­mányának fejlesztésére nagy figyelmet kell fordítani. Az idén könyvbeszerzésre helyi forrásból negyvenezer forint állt rendelkezésre, a megyei tanács művelődésügyi osztálya ötvenezer forintot adott az is­koláknak. Hasznosak a pótló foglalkozások, amelyek ered­ményeként a Budai úti isko­lában egyetlen gyerek sem bu­kott meg a tanév végén. A közművelődési intézmények­kel jó az iskolák kapcsolata. A gyermekkönyvtár látoga­tottsága évről évre emelkedik, a művelődési központ szak­körei várják az érdeklődőket. A ntjízeum a történelemtaní­tást jEiíígíti. Air úgynevezett szakosított tantervű oktatásban részesülő 756 nebuló több mint fele fi­zikai dolgozó szülők gyereke, a szakkörökben, melyekben még magasabb az arányuk, a hasonló érdeklődésűek pótol­hatják elmaradásukat, fej­leszthetik képességeiket a te­hetségesek. A továbbtanulást segíti a pályaválasztási tanácsadás, amelyhez tanműhely- és tő szemléltetőeszközök ezért mindenhol megvannak. A rá­szoruló családok gyermekei­nek évenként háromezer fo­rint értékű segélykönyvet ad a művelődésügyi osztály. Egy­re több közös gazdaság és üzem könnyíti a nagy családok terheit, segélyt adva az őszi tanszervásárláshoz. A napközi otthonok jelen­tős szerephez jutnak; az eredmények bizonyítják: akiket felvesznek, jobb tanulmányi eredményt ér­nek el társaiknál. A jelenleginél azonban jobb felételeket kell teremteni. A jelentkezők száma emelkedik, a csoportok már most is túl népesek. Kedvező változást je­lenthetne, ha az új lakótele­pen napközi otthon épülne és játszóterek létesülnének. A központi napköziben a húsz csoport 720 tagja közül 460 a fizikai dolgozók gyermeke. Ebben az épületben is szük­ség lenne a helyiségek számát bővíteni. T. T. üzemlátogatás, ankét, kiállítá­sok megtekintése kapcsolódik A továbbtanulók között egyre több a fizikai dol­gozók gyermeke. A tapasztalatok szerint £ szakközépiskolákat választják legszívesebben, mások a szak­munkásképzőbe mennek, s vi­szonylag kevesen iratkoznak gimnáziumba. Jó lenne, ha a jövőben a gimnázium iráni növekedne az érdeklődés, hi­szen a felsőfokú tanulmányok­hoz ez az oktatási forma nyújtja a legjobb alapot. A továbbtanulás elősegítésé­re az iskolák az idén tizen­három előkészítő szakköri cso­portot szerveztek, háromszáz részvevővel. Segítségnyújtás­ként harminc fiatalnak java­soltak ösztöndíjat az iskolák, tanulmányai zavartalan foly­tatásához. Az iskolákban a tárgyi és a személyi feltételek évről évre javulnak. Bevált az Egy üzem — egy iskola kezdeményezés A tanács is jelentékeny anyagi támogatást ad, az alapve­Szerdán délután MNK labdarúgó-mérkőzés Az MNK-Kupa küzdelem­sorozatában a megyei selejte­zők már korábban befejeződ­tek. A Bem SE kiharcolta a jo­got, hogy az országos döntőbe kerülhessen. Még két fordulóra kerül sor ebben az évben, az NB II. együttesek szerepeltetésével, s kialakul a 16 legjobb mezőnye, melyhez hozzá sorsolják majd a legjobb klubcsapatokat, az NB I-eseket. Holnap, november 19-én délután, Cegléden, a gerjei sporttelepen, a Bem SE, a Jászberényi Lehel SC NB 111-as csapatát látja vendégül. A jászberényiek nem ismeret­lenek a ceglédi sportbarátok előtt, hiszen korábban egy cso­portban játszottak a CVSE-vel. A Lehel jelenleg az NB III. Délkeleti csoportjában, a táb­lázat vége felé foglal helyet. Egy osztállyal feljebb játszik, mint a ceglédiek, de a hazai pálya előnyét jó játékkal erő­CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Adminisztrátort, gép­írót keres felvételre a Pest megyei Zöldség és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat Cegléd, Mizsei Fűrész és Hoi;dóipa- VAlIalftt Ceglédi Jzeme felvételre keres szak­aunkásokat, targonca- őket és férfi se- édmunkásokat. Je- ntkezés: munkanapo- tízembé 8—16 Tfefcvrmányfeeveró zeni éjjeliőrt és so- édmunkásokat vesz Jelentkezés: Ceg- KülsÖ Kátai út 2. ovács-féle malomi Gabonafelvásárló általat felvesz futmi- trátorokat és se- dmunkásokat. Je* ntkezés: Cegléd. KW­jJZ. ______ ar áts kiadó. Ce^éd, utca 17. szám. A Városi Tanács Kór­háza Cegléd pályázatot hirdet a műszaki osz­tályon épületgépész vagy gépésztechnikusi munkakörre. Előnyben részesülnek a több éves szakmai gyakor­lattal rendelkezők. Il­letmény megállapítása a 18/1971. E.M.-MÜM. sz. együttes utasítás alapján a szolgálati idő és szakképesítés figyelembevételével történik. A ceglédi Lenin Mg. Tsz. azonnali belépés­sel felvesz 1 fő SZTK- ügyintézőt vagy mun­kaügyi előadót Fize­tés megegyezés sze­rint. Jelentkezés sze- mélvesen a személy­zeti v°7Atőnél. Jászbe­rényi út 408. sz. Széna eladó. XIV kér. Külső Kátai út 36 ElwSé fái ház. “Cegléd; Szolnoki út 31. szám. Eladó 1200 négyszög- öles szőlő és 800 négy­szögöles szántó Kapás dűlőben. Érdeklődni: Cegléd, Szarvas utca 14. 16 óra után. öthónapos gyermekem gondozását munkaidőm alatt lakásomon válla­ló gondozónőt keresek. Érdeklődni leinet: Ceg­léd, Kossuth Ferenc utca 61/A. III. Ih. IU. 8. 18—19 óráig. sítve, a Bem SE is esélyes le­het a továbbjutásra. (u. I.) Ápolónők lesznek Cegléden, az egészségügyi szakiskolában szeptemberben kezdődött az első tanév, A lányok általános ápoló és asszisz­tens képesítést kapnak, ha három év tanulás után sikeres vizsgát tesznek. Képünkön; az úgynevezett demonstrációs te­remben ágyhúzást, ágyvetést tanulnak az I./A-sok. Apáti-Tóth Sándor felvétele Ceglédi csillagászok Módszertani bemutató szakkör Országos verseny, harmadik hely Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Központban, az in­tézmény vezetősége és a Nép­művelési Intézet országos pá­lyázatot hirdetett műszaki és természettudományos szakkö­röknek. A pályázaton model­lező, barkácsoló, híradástech­nikai, biológus, fizikus és csil. lagászati szakágban vehettek részt a jelentkezők. Mint arról Taracsák Gábor fizikus, a ceglédi csillagász­szakkör vezetője beszámolt, az országos pályázaton, szakköre harmadik helyezést ért el. A csillagászati szakágban az or­szágos döntőbe 22 részvevő ju­tott bé. Közülük a három első helyezett, így a ceglédi szak­kör is, a- következő időszakban fontos szerepet kapott: a Nép­művelési Intézet a következő két évre módszertani bemuta­tó szakkörré nevezte ki. A tavasszal meghirdetett pályázatra módszertani dolgo­zatot és kiállítási anyagot kel­lett beküldenie minden ver­senyző szakkörnek. November közepén, kétnapos szakmai ve­télkedőn, szóban igazolhatták, hogy mi mindent tudnak. A helyezés végső sorrendjét a három részfeladat összpontszá- ma adta. Teljesítette éves tervét a PENÖMAH ceglédi gy'ra A PENOMAH ceglédi gyárá­nak termelési értéke novem­ber 12-ig elérte az idei 1 mil­liárd forintot: a dolgozók az éves tervet teljesítették. Ebben az évben eddig 25 ezer szarvasmarhát, 115 ezer sertést vágtak, és a ceglédi gyárat — tőkehúson kívül — 360 vagon áru hagyta el. A hazai ellátáson túl export- tevékenységük is jeientős. Könnyebb a tanítás A csemöi községi tanács — anyagi erejéhez mérten — tá­mogatja az iskolákat. Kétszáz­ezer forintot adott ebben az évben is szemléltető eszközök, iskolai berendezések vásárlá­sára. A korszerű audiovizuális felszerelések használatával, a diákok könnyebben elsajátít­ják a tananyagot és a nevelők könnyebben mérhetik fel a megszerzett tudást. A pénzből a nevelői szolgá­lati lakások korszerűsítésére is költöttek: valamennyi otthon­ba bevezették a vizet, s ahol nem volt, fürdőszobát építet­tek. Fórum, külpolitikáról Külpolitikai vitafórumot rendeznek ma, november 18-án, este hat órai kezdettel Cegléden, a Kossuth Művelő­dési Központban. A fórum vendége Atkári János, a Nem­zetközi Szemle szerkesztője. December közepéig KRESZ-tanfoíyamok Nemcsak a részvétel: a tu­dás is fontos! Ez lehetne a jelmondatuk a messt zajló, új KRESZ-t ismertető tanfolya­moknak, melyeket az Autóklub helyi szervezete, a községi mű­velődési házak, hivatali szer­vek és a közlekedésbiztonsági tanács szervez. A tanfolyamokat december közepéig kell befejezni. Oralóriumbemutató ES Cegléden, a Kossuth Műve- lödési Központ színháztermé-, ben, az Ex Vér együttes Nagy­laki József ÉS című oratóriu­mát mutatja be, Gaál György koreográfiájával és rendezésé­ben. Az előadásra november 22- én, este fél nyolc órai kezdet­tel kerül sor. köre Múxeumbará tok Gyűjtik a történelmi és néprajzi emlékeket KOSSUTH SZAMKIVETÉ- SÉBEN időnként hallatott ma­gáról, s kijelentéseinek óriási visszhangja támadt ország­szerte, sőt a határokon túl is. f Cegléd országgyűlési kép­viselője 1876. december 3-án elhalt, a pótválasztást decem­ber 27-re írták ki. December 14-én jelent meg az Egyetér­tésben a legfrissebb Kossuth- elmélet, melynek olvasása és széles körbeni megvitatása után határozta el magát a vá­ros az agg kormányzó meg­választására. „Kormányzó Űr! A keleti kérdésben írt utolsó levelében oly híven tolmácsolta Magyar - ország közvéleményét, hogy abba mindnyájan, pártkülönb­ség nélkül belenyugodtak, azt elfogadták és magukénak vall­ják. Mi az első alkalmat, me­lyet nekünk közbecsülésben élt képviselőnk kora elhunyta nyújtott, felhasználjuk arra, hogy a magyar nemzet közvé­leményének egy újabb meg­nyilvánulása által, azon po­litika mellett tüntessünk, melyet kormányzó úr s vele az egész magyar nemzet ma­gáénak vall. Ezen okok indí­tottak bennünket arra, hogy ...—- - ——_ az Ön nagy nevét tűzzük puszta íöld középuton! zászlóinkra akkor, amikor új a várostól 2 km-re. Ér- országgyűlési képviselőválasz­tásra felhivattunk. Cegléd vá­ros szerencsésnek fogná ma­gát érezni, hogy lehetővé te- íímj.! gyek a magyar nemzet régi forró óhajtását, önnek hazá­jába való visszatérését... Cegléden, 1876. december 25- én, ötvenöt központi bizott­sági tag.” December 27-én, közfelkiál­deklődni: Csordás, Jó­zsef Attila utca 11. dél­után 4 órától. Tele­fon: 11—844. Fehér csempe, kalór olajkályha, szo­bai székek olcsón el­adó. Bodrog utca 21. Pesti ütőn Sí) néiy- szögól építési telek eladó. Mátyás király utca 33. tással, képviselővé választot­ták, és azonnal, délelőtt tíz órakor, táviratot küldtek Kossuthnak Collegno al Ba- racconéba. Néhány nap múl­va tervfee vették küldöttség kiutazást Itáliába, elvinni a mandátumot. E terv megaka­dályozására Kossuth lemon­dott a mandátumról egy ja­nuár 5-én írt levelében. A választás, a mandátum már csak ürügy volt, január 21-én százkét ceglédi, tíz nagykő­rösi és két abonyi indult út­nak a gőzössel. Pesten az egyetemi ifjúság küldöttsége várta őket, de a rendőrség is, mely körülfogta a diákokat és körül a ceglédieket is, amint leszálltak a vonatról, elválasztva őket a lelkesen tüntető pesti nép sok ezres tömegétől. Mégis volt dísz­ebéd a Hungáriában, eltar­tott este hét óráig, szűnni nem akaró szónoklatokkal. Kilenckor indult tovább a vonatuk, és útközben, átuta­zásuk hírére, minden állomá­son százas tömegek éljenez­ték őket. HARMADNAP MILANÓ­BAN éjszakáztak, és január 24-én találkoztak a kormány­zóval. Az előzékeny olasz vas­utasok a szerelvényt Kossuth villája előtt állították meg. A százas küldöttség az eredeti negyvennyolcas ceglédi nem­zetőrzászló alatt vonult be az agg kormányzó udvarára. A korábbi nagy fogadkozás, hogy égigható kiáltásokkal lép­delnek a szent ember elé, meghiúsult, a könnyekkel küz­dő, javarészben idős parasz­tok inkább sóhajtottak és tip­ródtak egyik lábukról a má­sikra. Végül a rutingazdag szó­nokok állították helyre az egyensúlyt. Egymásra lelt is­mét a nép és hivatott vezére. „Mi ott szeretnök látni hazán­kat, ahol te vagy és tégedet ott, hol hazánk vay!” ötvenhárom 20—40 éves akadt közöttük, ők azelőtt legfeljebb gyerekkorukban láthatták Kossuthot, ellenben negyvenhetén 50—80 évesek voltak, már állottóik előtte a ceglédi piactéren fegyvere­sen, a most meglengetett zászló alatt, ötven volt job­bágy, tizenegy kézmíves és huszonkét értelmiségi. És mert éppen venyigeszedésre volt alkalmas az évszak, töb­ben közülük, a kormányzó en­gedélyével, metszették bics­káikkal a szőlővesszőket. Az­óta terem a Kossuth-szőlő. A kormányzó, dobozban, min­den egyes küldöttnek küldött emlékbe egy-egy aláírásával ellátott fényképet. Számos ceglédi család őrzi a turini remete arcképét, azoknak a famíliáknak az otthonából, melyeknek magvuk szakadt, a képet bevitték a múzeum­ba. A százas küldöttség együtt maradt, mhnden január 24- én összejön, beiktatják az el­halt apák helyére a fiakat. Az újjászervezett Százas küldöttség 1973-ban átalakult múzeumbarát körré, van el­nöke, titkára és pénze a tag­díjakból. A tagok jelen van­nak az időszaki kiállításo­kon, a tárlatlátogatásokon, s elsőrendű feladatuk a törté­nelmi és néprajzi emlékek gyűjtése. Számos tag hozza be a régi házakból a kimust­rált használati tárgyakat, a paraszti élet ittfelejtett mun­kaeszközeit, ,a felbecsülhetet­len értékű népi följegyzé­seket, a régi szerződéseket és végrendeleteket, az egyes nemzetségek sárgult iratait, begyűjtik a tanyák bútorait s az öreg kemencék, kony­hák cserepfazekait, a baromfi- udvar és az istállók, ólak fölszereléseit. Szemmel tart­ják a csatornamunkálatokat, és ha rozsdás vasakat, reze­ket, embercsontokat látnak, azonnal szólnak a régészek- nek. Így került a múzeum tu­domására az utóbbi évek­ben több Ár pád-kori temp­lomrom és temető. Már ás­sák Ger je, Kosár, Kámán, Máté, Nyúlfülehalom és Bes- nyö romjait. Igen jelentős volt a besnyői honfoglaló temető meglelése. AZ IDÉN SZEPTEMBER­BEN, kétnapos autóbusztúrán, meglátogattak a monoki Kos­suth Múzeumot, megismerték Szerencs, Sárospatak, Sátor­aljaújhely történeti neveze­tességeit. Tervezgetik a turini látogatás megismétlését, an­nak két év múlva leendő, századik évfordulóján, a nagy­apák útján Itáliába, ahová a fölszabadult jobbágyok el­mentek megköszönni a földe­ket és az emberi jogokat. Hídvégi Lajos Megköszönjük mindazoknak, akik szeretett és felejthetetlen édesanyánk és nagyanyánk, özv. Gulicska Jánosné szül. Bizton Margit temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút küldtek, mélységes- fájdalmunkat enyítenl igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak. }ó szom­szédoknak munkatársaknak és ismerősöknek, akik Balázs Ferenc temetésén megjelentek, fájdalmun­kon enyhíteni igyekeztek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Balázs család. 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom