Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-18 / 270. szám

1975. NOVEMBER 18., KEDD Kiállítótermekben Pedagógus-festők alkotásai Jelentős érdeklődés közepet­te nyílt meg a fővárosi Fáklya Klubban a pedagógus képző­művészek VII. országos kiál­lítása. Régóta tartja a Pedagógus Szakszervezet érdekvédelmi kötelességének tagjai alkotó, tehetségének optimális kibon takozását. Ezt a tárlatot me ■ gyei bemutatók előzték meg így nyílt meg ez év elején Pest megye pedagógus-képző­művészeinek tárlata Ráckevén. Ebből a gyűjteményből ezúttal hárman, a gyáli Fegyó Béla. az alsónómedi Kiss Ernő, a pomázi Somodi László szerepel hibátlan művekkel. Ez az arány pontatlan. Sokkal töb­ben éltek el országos jelentő­ségű eredményeket megyénk tanár-festői közül, akik ezút­tal távol maradtak. Annál is inkább érthetetlen távolmara­dásuk, mivel a Pedagógusok Szakszervezetének Pest me. gyei bizottsága is mindent megtett az alkotóerők téradá­sát illetően. Egy dolog magya­rázza a csekély részvételt: a helyhiány. Ez a tény égető, a két emeletre széthúzott kiállí­tás nehezen áttekinthető. E mozzanatok azt sürgetik, hogy a legközelebbi országos kiállí­tást rangos múzeumban ren­dezzék az anyag gondosabb ki­választásával. Tisztázni szükséges e tárlat kapcsán azt is, hogy ki a ta­nár-festő? Csupán azon kollé­gákra szorítkozzon e fogalom, akik alsó- v-agy középfokú Is­kolában tanítanak, vagy tágít­suk a kört? E téren most bi- zonytalanság tapasztalható. Áron Nagy Lajos, Illés Árpád, Barabás László, Hé- zsö Ferenc, Kelle Sándor, Or­vos András, Horváth Olivér ugyanis országos értéket vo­nultat fel, közülük többen ta­nítanak főiskolán, akadnak so­rukban Munkácsy-díjasok is. Ezzel a minőségrenddel pár­huzamosan rangot képvisel­nek Egyed Emma érmei, Bor­sos istoí»,.márványszobra. Sá­ros András temperaképe. (szer­zője méltán kapott Székely Bertalan-díjat), Radios István bravúros vízfestménye, Kerülő Ferenc, Gáspárdy Sándor al­kotásai. Be kell vallanunk: nem egyenletes az anyag. Sem problémafelvetésében, sem megoldásában. Ezen úgy lehet, \ Vf kell segíteni, hogy a kö­vetkező tárlatot bizonyos té­mában kitűzött pályázat előz­Lásasló Lilla: Szadai nyár — akvareli. ze meg, ami a gyűjteményt előre szervezi, szerkesizti, egy­ségesíti, rendszerezi Erősíti a karaktert, felhívja a kettős hivatású, tanári és művészi munkát vállaló alkotók és al­kotójelöltek figyelmét a festői- leg és szobrászilag értelme­zendő irányok és térségek megközelítésére. Most az anyag központi elképzelés hiá­nyában minőségileg és tema­tikailag is széteső minden tisz­tessége és oldalértéke ellenére, melyek azonban ráadások, nem közösen érlelt koncepció eredményei. Mire gondolok el­sősorban? Arra, hogy a peda­gógus képzőművészek hivatá­sa lehetne képekkel összegyűj­teni a hazai táj intimitásait Körmendtől Nagykállóig, arra, hogy a tanár-festők valósítsák meg művekkel a 70-es, 80-as évek magyar gyermekportréi­nak galériáját, alkotó életre serkentve őket is a festészet nemcsak megörökítő, hanem indító energiáival, arra, hogy egy harmadik soron követke­ző országos tárlaton együtt szerepelhetnének a tanár-fes­tők legjobb tanítványaik leg­jobb műveivel. Ez is újdonság lenne a mags^flémébetíj 'á'ffől \ kém'-Is -beszélve, - hogy'(szinte' természettudományos pontos­sággal jelezné a tanári munka rajzi eredményeinek határait. A Gödöllői Járási Hivatal tanácstermében láthatjuk László Lilla páratlan szorga­lommal készült műveit. A no­vember 30-ig nyitva tartó kiál­lításon elvont tárgyú rézkar­cait, ausztriai aJovarelljeit, szadai, gödöllői sorozatát szemlélhetjük. A műfajokat és a teret illetően is sokrétű anyaggal folytathatunk eszme­cserét a gyönyörködés és ta­pasztalás színvonalán. Együtt­érzés, érzékenység és lendület jellemzi művészetét, a helyt­állás minden tekin tetben a hite­les és állandó lelkesedés. Fá­radhatatlan alkat. Egy sze­mélyben ember, tanár, festő, a szadai alkotótábor és a gödöl­lői egyetem képzőművész-szak­körének vezetője, értékterem­tő, értékgcmdazó jelenség. Ké­peinek megküzdött derűje örö­möt sugároz egyre nagyobb környezetének, mely ma még Gödöllő, holnap megyei, orszá­gos léptékű. Művészetének haladási irá­nya lendületes. Nem nyugszik addig, amíg festŐileg nem lel­tározhatja a gödöllői fák ka­nyargó méltóságát, az apró völgyfészkekben színekkel csillogó házak báját és meg­hittségét, nem nyugszik, míg együttérzéssel fel nem deríti a szadai*- saoQiáiiáí. «tttboru lakói­nak társadalmunk gondossága révén meghosszabbított har­móniáját, mely sikeresen veszi fel a harcot az öregség és a magány ártalmaival. Megindítóan sokan vettek részt László Lilla gödöllői tár­latának szombati megnyitóján, tanítványai az egyetemről és az általános iskolából. Losonci Miklós Nagy részvéttel temették el Bérezi Gézát Hétfőn a Farkasréti temető­ben barátai, munkatársai, tisz. telői mély részvéttel vettek végső búcsút Bárczi Géza aka­démikustól, a magyar és az egyetemes nyelvtudomány hagy öregétől. Koszorúkkal övezett ravatalánál a Magyar Tudományos Akadémia el­nöksége nevében Szabolcsi Miklós akadémikus méltatta a nagy tudós, nemzedékek ne­velőjének életművét. — Van, akinek rangja, hí­re akkor nő meg, ha az Aka­démia tagjai sorába választja, és van, akinek neve díszíti az Akadémiát. Bárczi Géza az utóbbiakhoz tartozott. Munkás­ságát egy ország tartotta szá­mon. Élete végéig őrizte a tu­dományba, a megismerhető­ségbe vetett hitét, és azt a meggyőződését, hogy a tudós­nak kötelessége ismereteit ért. hető és világos módon tovább­adni. Halála figyelmeztet a nemzeti tudományok, köztük a magyar nyelvtudomány ápolá­sának, fejlesztésének, megőrzé­sének és folytonos megújítá­sának kötelességére. A magyar nyelvészek, kol­légák, barátok és munkatár­sak utolsó köszöntését Benkő Loránd akadémikus tolmácsol­ta. Hangsúlyozta, hogy a ma­gyar nyelvtudomány művelői között talán senki sincs, aki valamilyen szállal ne kötődött volna hozzá, s aki ne érezte volna a mester szeretetét, fi­gyelmét, támogatását. Elisme­réssel szólt páratlan sokrétű érdeklődéséről, amely a nyelv- tudomány legtöbb területét át­fogta, A tanító és a nevelő, vala­mint a kutató tudós tevékeny­ségének egymást gazdagító formáiról szólt búcsúbeszé­dében dr. Szathmári István, az ELTE bölcsészettudományi karának dékánja, aki az EL­TE, valamint a Nyelvtudomá­nyi Társaság nevében tisztel­gett Bárczi Géza páratlan tu­dása előtt. A Magyarok Világ- szövetsége és az anyanyelvi konferencia A.-védnökségének képviseletében r; rir.<*■-•fjőrincze Lajos idézte fel azt a • buzgal­mat, amelyet Bárczi Géza a világon szerte élő magyarság nyelvápoló hagyományainak fejlesztése terén kifejtett. A szegedi József Attila Egye­tem, illetve a debreceni Kos­suth Lajos Tudományegyetem búcsúját dr. Nyíri Antal egye­temi tanár és dr. Sebestyén Árpád rektorhelyettes tol­mácsolta. Elhunyt Kmetty János festőművész Életének 86. évében elhonyt Kmetty János, a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendjével kitüntetett Kossuth-díjas festőmű­vész, Kiváló művész. Személyében a magyar festőművészet ki­emelkedő jelentőségű mesterét, a hazai művészetpedagógia kö­vetkezetes és eredményekben gazdag egyéniségét, a haladó szellemű, példamutatóan igaz és megértő embert vesztettük el. Kulturális Minisztérium Magyar Képzőművészek Szövetsége Magyar Képzőművészeti Főiskola Már egész fiatalon nagy si­kereket ért el mint grafikus. Miskolci majd budapesti ma­gániskolái tanulmányok után Ferenczy Károly növendéke lett. Tanulmányainak befejezése után 1911-ben Párizsban, a Julian Akadémián töltött egy évet. Cézánne és Picasso ha­tása végigkísérte egész alko­tói pályáját. Általában őt te­kintik a kubizmus első hazai képviselőjének, bár művészeti szemléletére legalább ilyen hatást gyakoroltak a rene­szánsz klasszikus kompozíciós törekvések is. Művészettörté­nészek szerint e két nagy be­folyás alakította ki szerkesztő képességét, szilárd kompozí­ciós rendjét, amely rézkarcain érvényesült leginkább. Korai, világosabb színfoltokkal épí­tett képei után később — kü­lönösen a felszabadulás után — a tárlatokon erőteljesebb formákkal és érettebb színek­kel tűnt fel. Legtöbb képe portré, illetve csendélet; na­gyon sok műve született a szi­vének oly kedves Szentendre és környékének inspiráló hatá­sára. Halála a magyar képző­művészek társadalmának nagy vesztesége. TV-FIGYELŐ Pátosz nélkül. Szombaton este otthonában kereste fel a televízió Hidas Antalt, s a forradalmár költő ötven per­cen át beszélt életéről és mun­kájáról. Monológot hallottunk hát, de olyan érdekeset, mint­ha párbeszéd lett volna: való­sággal úgy éreztük, mi nézők beszélgetünk az Íróval. Hidas Antal majd hatvan év eseményeit foglalta össze. Mint tudjuk, nem akármilyen évtizedekét. Tragikus és hősies volt ez a század. A költő még­sem patétikusan-meghatódva szólott az eseményekről. Tár­gyilagosan beszélt, saját sze­repét pedig nem kis öniróniá­val szemlélte. Mindenekelőtt ettől a tónustól vált érdekessé és hitelessé mindaz, ami a képernyőn elhangzott. CS fernem. Megint na­gyon figyelemreméltó összeál­lítással jelentkezet-a HétoPdr Klára például olyan agyonírt, agyonbeszélt témának járt utána, mint a cipők minőségé­nek hibái. Riportjában mégis tudott újat mondani. Talán mindenekelőtt azzal, hogy nem fogadta el a szakemberek ma­gyarázkodásait. Eredményt, azaz hibátlan, esőben-sárban hordozható cipőket követelt, az illetékesek ehelyett furcsa módon inkább kifogásokat nyújtottak. Történelmünk tanulságaiból Néprajz és feudalizmus Gyakran használjuk a feu. dálkapitalizmus fogalmát; e szóösszetétel utótagjával töb- bé-kevésbé tisztában vagyunk, nem kis zavarba kerülnénk azonban, ha a feudalizmust is pontosan meg kellene határoz­nunk. Bizonyosan lexikonok­hoz, szakkönyvekhez vagy tör­ténészekhez fordulnánk segít, ségért. Tájékozódásunkban jó iránytű lehet az ismert népraj­zi kutató, Hoffmann Tamás, múzeumi főigazgató Néprajz és feudalizmus című, a Gondo­lat Kiadónál megjelent köny­ve, amely ugyan nem könnyű, sőt még csak nem is tudomány­népszerűsítő olvasmány, de megéri a fáradságot. A jeles szerző nem a feudális uralko. dóosztály, hanem a parasztság szemszögéből tekinti át az egész, majdnem ezeréves kor­szakot. Sajátosan európai Magyar szempontból a kö­zépkori parasztság kialakulá­sa és élete, továbbá kapitaliz­muskori „utóélete” annál in­kább is fontos, mivel ezer év. vei ezelőtt mi félnomád nép­ként érkeztünk a Kárpát-me­dencébe, ahol évszázados ké­séssel tértünk át, az akkor fej­lettebb feudális életformára. Bennünket magyarokat, a nép- vándorlás hulláma vetett ide; ebben a századokon át tartó nagy népmozgásban szereplő sok-sok nomád nép közül a magyar volt az egyetlen, amely feudalizálódott, a többi nyom­talanul eltűnt. A feudalizmus sajátosan európai fejlemény, ebben a formájában másutt nem talál­ható. Távol-Keleten pl. a föld nem vált magántulajdonná, hanem a faluközösség kereté­ben maradt és a parasztok közvetve, falujuk révén kerül, tek kapcsolatba a mindenható állammal. Nem így Európé. ban: itt az egyház és a földes­urak örökletes birtoka lett a föld, de nem ők művelték meg, hanem használatra kiosztották parasztjaiknak. E használatért a papok a termés tizedét, a nemesek pedig kilencedét kö­vetelték maguknak, ezeken kí­vül még jobbágyi ingyenmun­kát is Vettek igénybe. A kilen­ced és tized leszámítása után tehát a termés 8-ad része ma­radt volna a jobbágycsalád­nak, ha nincs még a dézsma, robot, pénzadó és sokféle más kötelezettség, melynek emelé­sére a nemesek oly sok lele­ménnyel törekedtek, a parasz­tok viszont még több furfang- gal. sőt néha véres erőszakkal próbáltak ellene tiltakozni, de mindhiába! Mezővárosok születése A feudalizmus az első idő­szakban nagy lendítőerőt je. lentett: akkor rabszolgák he­lyett félszabad parasztok dol­goztak a földeken, kik némi­leg már érdekeltek is voltak a termelésben. Nem egyedül. Nem egyénileg dolgoztak, ha­nem családjuk egész munka­erejével igénybe vették és a többség igaerővel is rendelke­zett. Szántóikat, telkeiket a ne. mesek kimérték, a parasztfal­vakat elrendezték; az élet minden visszaesés, járvány és ellenséges betörések ellenére is élvezett némi szabadságjo­gokat és termelésben komoly versenytársa lett földesurának. Mátyás király idejében már százával néptelenedtek el a falvak, és a család szaporodá­sa, az öröklés miatti birtokosz­tódás következeiében föld nél­kül maradt zsellérek beálltak a gazdákhoz vagy a földes, urakhoz szolgálatra; egy ré­szük pedig alkalmi munkát vállalt. Ezek voltak a részesek, napszámosok, illetve uradalmi cselédek feudális ősei. Ám ez a viszonylag egyenle­tes, felfelé ívelő fejlődés 1514- gyel századokra tört. Az addig szabadon költözködő parasztot röghöz kötötték: „földhöz ra­gadt” szegény ember lett belő­le, terheit növelték, és ha a sokféle pénzbeli adót nem tud. ta fizetni, többet kellett dolgoz­nia. Volt olyan megyénk, ahol a jobbágy a mezőgazdasági munkák idején minden máso­dik-harmadik napját a földes­úr magángazdaságában volt kénytelen tölteni! A nemesi vármegye győzött a mezőváro­sok felett is, visszaállt a máso­dik jobbágyság. Eközben Nyu. gáton a parasztok fokozatosan szabad vállalkozókká vagy bérlőkké váltak, a népfelesle­get felszívta a gyorsabban fej­lődő ipar; a nagybirtokokat pedig felparcellázták (pl. Fran­ciaországban), vagy bérbe ad­ták (pl. Angliában). A szaba­dabb nyugati parasztság ha. marabb is polgárosodott, ez vi­seletén és életmódján egyaránt meg is látszott, és nem a fény­űzően élő nemességet próbálta kicsinyben utánozni, mint pl. a magyar és a lengyel paraszt­ság, hanem a jómódú polgár­ságot. A falvak is városiasod- tak. Fojtogató nagybirtok A magyar parasztság élet. módja, kultúrája és egész ma­gatartása a feudalizmusban ala­kult ki, sőt maga a magyar nép is ekkor vált egységessé. A soros-utcás falukép, a sza­lagtelkes település éppúgy feu­dalizmuskor! vívmány, mint a nyomásos gazdálkodás és más egyebek. De nemcsak a gaz. dálkodás volt szabályozott, ha­nem az egész emberi élet: az egyház és földesúra vezetésé­vel működött a faluközösség, amely az ún. földközösségek révén megszabta ki, hol mű­velje földjét, mit termesszen és szolgáltasson be, hogyan él­jenek és viselkedjenek az em­berek. Ennek az ezernyi kötöttség­nek, agyonszabályozottságnak az öregek életében és gondol­kodásában máig számtalan emlékét találják a kutatók. És a múltban így élt hazánk la­kosságának számbeli többsé­ge! A kapitalizmus időszaká­ban kezdődött meg a gyökeres átalakulás, de az ország termő, területének majdnem felén terjeszkedő nagybirtokok foj­togató szorítása miatt nem fe­jeződhetett be. Felszaporodtak a zsellérutódok: a napszámo­sok, részesek, béresek, kubiko­sok stb. ám ezek évi 150—200 napnál alig dolgozhattak töb­bet. így a két háború között hárommillió koldus hazája lettünk. Magyarország fejlődé­se az ipar gyengesége miatt is — félúton megrekedt. Ezeket a feudális maradványokat 1945., a felszabadulás után, nekünk kellett eltüntetnünk. Jelentős szintézis Hoffmann Tamás könyve 51. oldalán ezt írja: „a marxista etnográfiának ... arra kell tö­rekednie, hogy kutatásaival a néptömegek életmódjának fej. lődéstörténetéről... a fejlődés­történet egészéről oszlassa el az ismeretlenség homályát...”. Könyve ezt az igényes célt szolgálja: nagy korszakot fog át, csak a lényegre szorítkozik, a marxista szemléletű és a nyugati polgári tudományos­ság eredményeit is megfele. lően tudja hasznosítani. A néprajz Hoffmann Tamás fel­fogása szerint voltaképpen tör­ténettudomány, mely a pa. rasztság életének, kultúrájá­nak vizsgálatára korlátozódik. A szerző nagyvonalúan ál­talánosító, a kis részleteket tu­datosan mellőző és áz eddigi „hagyományos” elgondolásokat átértékelő nézeteivel sokan vitatkoznak. Kell és lehet is vele vitázni, de azt senki két­ségbe nem vonja, hogy e mű­vével jelentős szintézis szüle­tett, mely a könyvtári szakiro­dalomból jó irányba igazít el és a sokféle nézet kavargásá­ban sikerült kialakítani a va­lósághoz az eddigieknél job­ban közelítő, zárt, kerekded eszmerendszert. Katona Imre A riport summázatából, saj­nos, az derült ki, hogy hibát­lan cipőkre még nem számít­hatunk. A másik érdekes riportban Wising er István a cementpa­zarlás ügyét vizsgálta. Ce­mentből is, mint valószínűleg több más anyagból, többet használunk a szükségesnél. A Hét riportere enr.ek kapcsán Pest megyei üzemeket is fel­keresett. A váci cementműben Pintér Sándor igazgatóhelyet­tes a pazarlásról, a dunakeszi házgyárban Pethö István üzemvezető az anyagmormák- ról beszélt, utalva az éssze­rűbb felhasználás néhány le­hetőségére. A végeredmény: a cementügyben is arra lenne szükség, hogy az illetékesek kicsit gyorsabban lendüljenek akcióba, s megszülessen vég­re*, azí gért új any^gnorma. Mi történt a hálószobában? Akit a kígyó megmart, az- a gyíktól is fél — így foglal ösz- sze népünk egy fontos élet­bölcsességet. Tekintve, hogy jól megjártuk a tévé két leg­utóbbi sorozatával, a Balzac- és a Strauss-filmmel, nagyon óvatosan fogadtuk vasárnap este äz újabbat, a Vivát Be- nyovszky című 13 részes ma­gyar—csehszlovák sorozatot. Még nem dőlt el ugyan, hogy kígyóról vagy gyíkról van-e szó, a kritikusabb, bírálóbb szellemű nézők mindenesetre mindjárt az első rész után okot találtak a gyanakvásra. Zűrza/aros volt például, ami Lemtuiay Anna hálószobájában történt — mondták. Miért ti­tokban vonszolta oda a szép Anna a ház előtt összevert, le­ütött Benyovszkyt? Miért volt úgy felháborodva az apa, ami­kor rájuk nyitott? Nem látta a fiatal grófon a verekedés nyo­mait? S végül: miért lett ön­gyilkos Anna? A film egyik kérdésre sem adott választ. A nézők azon­ban nem vártak az újabb foly­tatásra, maguk kezdték keres­ni a magyarázatot. Akikkel én néztem végig a filmet, a kö­vetkezőképpen okoskodtak. Először is nem igaz, hogy csak az történt a hálószobában, amit ott láttunk. Másodszor, akármilyen meglepő is, Be­nyovszkyt a saját emberei ütötték le, hogy a látszatvere­kedés után — ezért nem vett észre az apa sérüléseket — a fiatal gróf kifogástalan indok­kal juthasson be a szép Anna hálószobájába, sőt ágyába. Vagy pedig tényleg nem tör­tént semmi & Anna nem is lett öngyilkos. Ezt csak valak’ kitalálta, hogy a harcra ké­szülő Benyovszkyt megzavar­ja. Mindez, elismerem, nagyon romantikusan hangzik. Dehát maga a film is romantikus, s ennek a magyarázatnak leg­alább megvan az az előnye, hogy minden kérdésre választ ad. Nem előnye viszont a film­nek, hogy ilyen erőltetett spe­kulációkra kényszeríti a néző­ket. Ennyi válasz nélkül ha­gyott kérdéssel nem lehet egy részletet befelezni. ’ Csontos Magda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom