Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-08 / 236. szám

író—olvasó találkozók, mesedélutánok A vasadi klub könyvtárban ötezer kötet várja az olvasó­kat, a helyiség is barátságos, jól felszerelt. Ott kerestük fel Lukács Bélánét, az új könyv­tárvezetőt. — Hazajöttem — mondta örömmel. — Tíz évig nem itt éltem, Tokodon tanítottam, egy iskolában, de ott is könyv- tároskodtam, így ai itteni munka nem ismeretlen előt­tem. Hazahívtak, szívesen jöttem, s armak különösen örülök, hogy már a kezdetben sok segítséget kaptam. Lukács Béláné szép tervek­ről beszél: szeretne író—olva­só találkozókat, filmvetítése­ket, mesedélutánokat rendez­ni, becsalogatva a gyerekeket s a felnőtteket is a könyvtár­ba. A feltételek adottak ah­hoz, hogy élénk életet teremt­sen. ' (vitéz) Központi fűtés, több hely az óvodában Gyomron, a Kossuth Ferenc utcai óvodában megkezdték a központi fűtés beszerelését. A TÖVÁL hamarosan nekilát a régi épületrész felújításának, s remény van rá, hogy de­cember 1-től 75 gyermekkel több járhat óvodába. P E S T MEGYEI HÍRLA Pv K U l Q N K I A DA S A XVII. ÉVFOLYAM, 236. SZÁM 1975. OKTOBER 8., SZERDA Lövész és modellező szakkör Eredményes honvédelmi nevelés Gondok és sikerek a mendei általános iskolában Modellrepülő suhan a leve­gőben, több száz gyermek har­sány zsivaja kíséri. Mindenki szurkol, hogy a szellők szár­nyán a mendei általános is­kola modellezőszakkörének legújabb gépe minél maga­sabbra emelkedjék. — Ezt a modellt a tanulók szeptember eleje óta, vagyis a tanév kezdetétől készítették — mondja Szilágyi Györgyné igazgatóhelyettes. — A környék lakói isme­rik a szakkör munkáját, hiszen nyilvános bemuta­tókat is tartunk. Most, szeptember 29-én is nagy sikert arattak a szemet gyönyörködtető repülők. — A modellezés nem csu­pán szemet gyönyörködtet, Nemcsak munka■ felüdülés is Beszélgetés a vecsési kertbarátok körének elnökével Sokan felkeresték a vecsési kertészeti kiállítást, melyen Bait István nem győzött felel­ni az érdeklődő kérdésekre, de örömmel tette, hiszen ő a községbeli kertbarátok köré­nek elnöke. — ötvenhárom éves vagyok, 1954-ben költöztem Veesésre, egy elhanyagolt kertes házat vettem. Tizenhat évi fáradsá­gos munkába került, hogy olyan kertet alakíthattam ki, ami már nemcsak az én gyö­nyörűségemre szolgál. Sokan járnak hozzám, kertészeti szakemberek is, vizsgálják eredményeimet. Állandóén ta­nultam, bár csak öntevéke­nyen, mert annak idején csa­ládomnak nem volt pénze ta­níttatásomra. Még inaséveim­ben engedélyt kaptam rá, hogy vendégként bejárják a kerté­szeti főiskola tanfolyamára. Amit ott elsajátítottam, az je­lentette az alapot, a többit a gyakorlat tette hozzá. Tizenhat éve vagyok tagja a TIT-nek, járom az országot, látom a hí­res tangazdaságokat. Amit ta­pasztalok, látok, hallok, igyek­szem hasznosítaná. Nemrég si­került egy jó zamatú, bő ter­mő, nagy fajtájú almát kikí­sérleteznem. — Örülök, hogy egyre töb­ben tartoznak hozzánk, kert­barátokhoz. Villanyszerelő va­gyok, a vecsési gázüzemben dolgozom, de alig várom, hogy műszak leteltével, a ker­tembe mehessek. A kertészke­dés nekem nemcsak munkát, de örömet, felüdülést is je­lent. (bánföldi) hanem honvédelmi nevelé­sünk egyik eszköze is — ve­szi át a szót Fejes Ferenc igazgató. — Lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk, hogy a ránk bízott négyszáz nebuló megfelelő nevelést kapjon. Sajnos, egy időben négy különböző helyen levő épületben folyik az oktatás. A helyi szétszórtság azonban fokozott odafigyelést kíván a nevelői munkában, mert csak így tudunk a mostoha körülmé­nyeinken úrrá lenni. A honvé­delmi nevelés, mint tantárgy, osztályfőnöki órákon kerül ta­nításra, azonban csak a he­tedik és nyolcadik osztályo­sok részére írja elő a tan­anyag, mi viszont azt tart­juk, hogy a hazafiságra ne­velést nem lehet elég korán elkezdeni, ezért már az első osztálytól kezdve beolvasztjuk a témát az órák anyagába. A kisdobosok és az úttö­rők külön összejövetele­ken. .játékos formában is­merkednek a lényeges fo­galmakkal. Szorgalmazzuk az őrsi szak­próbák letételét is. Minden esztendőben közös kirándulá­sokat rendezünk, s a kirándu­lások alkalmával akadályver­senyeken, vetélkedőkön dönt­jük el, általában az év ele­jén, mi még a pótolnivalónk. A későbbiekben, a szükséges ismeretek pótlása után, úgy­nevezett honvédelmi nap ke­retében, ismét bemutatókat, vetélkedőket rendezünk. — Szerencsés helyzetben va­gyunk^ hiszen Kiss József test­nevelő tanár az MHSZ járási és úttörőcsapatunk vezetője is egyszemélyben: ő vezeti az iskola lövészszakkörét, amely igen eredményesen dolgozik. — Egy ilyen kis helységben, mint Mende, nehezebb és fe­lelősségteljesebb a tanítók és tanárok munkája, sok a gon­dunk, nálunk is észlelhető fluktuáció, mégis elmondha­tom, hogy nevelési céljainkat sorra és rendre megvalósítjuk, a szülők és a környék lakói­nak szeretetét, megértését el­nyerve. Udvari Gábor Százhúszezer szoknya évente A PEVDI monori konfekcióüzemébesn évente 120 ezer szoknyát varrnak. Az ott dolgozó lányok, asszonyok háló­zsákok készítésével is foglalkoznak. Képünkön: Papp Magda speciális varrógépen női ruhát szeg be. Mutnéfalvy Adorján felvétele Boltok, áruk, eladók Vásárlókörú ton Alig múlt hat óra, de Süly­sápon, a Vasát utcai sütő­üzem szakboltja előtt legalább harmincán várakoznak a friss kenyérre, tejre, tejtermékre. Vásárlókkal teld a parányi üz­let is. Szabó Jánosrüé eladót csak rövid időre sikerül mun­kájából elszólítanom. — Mint mindennap, ma is öt órakor nyitottam, s azóta pillanatnyi megállásom sincs. — És meddig tart e reggeli csúcs? — Ügy tél kilencig, kilencig. A várakozók egyöntetűen ál­lítják: jó ízű, finom a sütő­üzem kenyere, azért jönnek ide szívesen, még ha sorba is kell állniuk. ★ A Fő utcai 1-es számú hús­boltból meglepően gyorsan tá­voznak a vásárolni szándéko­zók. Nem csoda, a pulton táb­lácska tudatja: HÚS NINCS! A hentes széttárja a karját: — Nem tehetek semmit. Teg­nap 120 kilóval kevesebbet kaptam a rendelt mennyiség­Pi/is II. első győzelme A járási labdarúgóbajnokság eredményei Gyömrő pontot vesztett Nyáregyházán A hazaiak biztosan győztek a tartalékos vasadiak ellen: Góllövő: Janics (3), Mohácsi, Fodor II (2—2), Hartmann, Szécsényi, Meadoneczki. Jó: Zabos, Fodor II (a me­zőny legjobbja), Szécsényi. A vasadiak közül senki sem ját­szott átlagon felül. nél, a mai napra semmi nem maradt. Ezek után kíváncsian sietünk a sápi községrész húsboltjába. Jóllehet nyolc óra körül jár már az idő, azt látjuk, hogy a boltból elégedetten távoz­nak a vásárlók. — Ma délelőttre elegendő mennyiségű sertéscomb, karaj van még a hűtőben — tájé­koztat Űjvári László hentes- mester. — Rosszabb sóha ne legyen az ellátás — nyugtázzák a vá­sárlók. S hogy az elégedettség még­sem teljes? — Töltelékáru egy deka sincs. Hiába rendelek, nem ka­pok. A Tápióvölgye Termelőszö­vetkezet 1. számú élekniszer- és zöldségboltja sincs híján vásárlóknak. Legtöbben ke­nyeret, tejet vesznek, de ke­lendő a füstölt szalonna, a kolbász is. — Tegnap kaptuk a szent- mártoni téeszből. Különösen a lángolt kolbászt, a császársza­lonnát viszik — mondja Papp Lászióné boltvezető. A zöldséges vész csendesebb. Két fiatalember árpával teli zsákokat cipel kifelé a rak­tárból, valaki krumpli után érdeklődik. — Élesztő van? — érdeklő­dik egy asszony. Élesztő nincs, nem is volt ma, de hiányzik más is, mint azt a jó hírű bolt vezetőjétől, Malis Sándornétól megtudjuk: — Hentesárunk egyáltalán nincs — a megrendelő lapot- mutatja. — Kolbászból, szalá­miféléből általában 100—120 kilót rendelek, de rendszerint kevesebbet kapok. Hiányosan szállít a FŰ­SZERT is: az ecet, margarin, fűszerpaprika hetek óta hi­ánycikk. —- Bizony, kellemetlen vá­sárlóinknak azt mondanunk, hogy nincs — jegyzi meg Szvitek Istvánné eladó. Délelőtti sülysápi körsétán­kat miképp összegezhetnénk? Az alapvetően fontos élel­miszerfélékből általában meg­felelő az ellátás, kenyérből, tejből, tejtermékből kifogásta­lan, a hús, de még inkább a hentesáru viszont kevésnek bizonyul, s ezt az észrevételt a Ceglédi Húsipari Vállalat fi­gyelmébe ajánljuk. Szépek, de kicsinyek az üz­letek, több önkiszolgáló bolt kellene. örvendetes, hogy az ÁFÉSZ a közeli évek tervébe vette egy tágas ABC kisáruház épí­tését Sülysápon is. Jandó István A járási labdarúgó-bajnok­ság őszi idénye a hajrához közeledik. Tovább élesedik a küzdelem: ezt bizonyítja az is, hogy hétről hétre akad meglepetés. A legutóbbi for­duló legnagyobb meglepetését a gyömröiek szolgáltatták, akik igen gyenge játékkal, pontot vesztettek Nyáregyhá­zán. A meglepetések közé so­rolhatjuk még: Mende fölé­nyesen győzött Ecseran, Mo- nor II imponáló játékkal ver­te Péterit, s Üllő újból veszte­sen hagyta el a játékteret, ez­úttal a pilisi tartalékgárda ott­honában. Vecsés tíz gólt rúgott a Va­sadnak, Maglód biztosan győ­zött Úri ellen. A tabellán nincs sok változás. MAGLÖD—ŰRI 3:1 (2:0) Maglód, 700 néző, vezette: Fehér M. (Csanaki). Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, s kétgó­los vezetésre tettek szert. A második 45 percben csökkent a hazaiak fölénye, de a ven­dégek így is csak szépíteni tudtak. A közepes színvonalú mérkőzésen, a több helyzetet kidolgozó hazaiak megérde­melten győztek a lelkesen ját­szó úriak ellen. A hazaiak góljait P. Nagy II (2) és Szémann szerezte. A győztes csapat legjobbjai P. Nagy II és Rakita voltak. NYÁREGYHÁZA— GYÖMRÖ 2:2 (1:1) Nyáregyháza, 300 néző, ve­zette: Semsei (Hargittai). Több mint száz gyömrői szurkoló kisérte el csapatát Nyáregyházára. Mindkét gár­da idegesen kezdett. A 12. percben Greznárt felvágták a 16-oson belül, s a bíró határo­zottan • 11-est ítélt. A büntetőt Fitos lőtte a hálóba. Tovább­ra is Gyömrő támadott töb­bet. A 15. percben a hazaiak megfogyatkoztak, mert a bíró a balhátvédet utánrúgás mi­att kiállította. A 36. percben egyenlített Nyáregyháza, szin­tén 11-esből. A félidő utolsó percében a gyömrői Oldal A., tiszta helyzetben, a kapufára lőtte a labdát. A második félidőben tovább érvényesült a gyömrői fö­lény, de a lelkes hazai véde­lem jól állt a lábán. A 66. percben Gyömrő vezetést szerzett, amelyet a 77. percben egyenlítettek ki a nyáregyha- ziak. Közepes színvonalú, de nagy­iramú mérkőzést vívott a két csapat. A gyömröiek, az előző hetekhez képest, sokkal gyen­gébben, s ami még ennél is lényegesebb, lélek nélkül ját­szottak. Helyzeteik alapján így is győzhettek volna, bár a döntetlen igazságosnak mond­ható. Góllövő: Fehérvári (11-es­ből), Kocsis, illetve Fitos (11- esből), Tóth J. Jó: Rosmann, Csíkfalvi, Szmórád, illetve Tóth J., Greznár. MONOR II—PÉTERI 4:1 (1:1) Monor, 200 néző, vezette: Dézsy (Farkas). A második félidőben nagy fölénybe kerülő hazaiak akár nagyobb arányban is győzhet­tek volna az enerváltan, na­gyon gyengén játszó Péteri ellen. A monoriak góljain Pásztor (2), Dodog és Illés osz­tozott. A győztes csapatból Orosházi, Illés és Pásztor nyújtott jó teljesítményt. MENDE—ECSER 3:0 (0:0) Ecser, 100 néző, vezette: P. Szabó (Orbán). Csak az első félidőben volt egyenrangú ellenfele a hazai csapat a mendeieknek. Góllövő: Bretka, Bodócs, Balogh II. PILIS II—ÜLLŐ 2:1 (1:1) Pilis, 100 néző, vezette: Márk (Somszegi). A tartalékos üllőiek csak az első félidőben voltak egyen­rangú ellenfelek. A második 45 percben a hazaiak akár több gólt is lőhettek Volna a gyengén játszó üllői csapat­nak. A hazaiak itiindkét gólját Gengeliczki szerezte. Jó: Duchaj, Ocztos (a me­zőny legjobbja) Gengeliczki, Pilisi. Az üllőiek közül senkit sem lehet kiemelni. VECSÉS—VASAD 10:0 (5:0) Vecsés, 100 néző, vezette: Trencsényi. A bajnokság állása: 1. Gyömrő 2. Maglód 3. Vecsés 4. Mende 5. Üllő 6. Nyáregyháza 7. Űri 8. Monor IX. 9. Péteri 10. Pilis n. 11. Ecser ÍZ. Vasad 7 6 1 — 30-10 13 7 6 — 1 25- 7 12 7 5 — 2 22-10 10 7 5 — 2 37- 9 10 7 4 — 3 20-11 8 7 3 2 2 11-20 8 7 2 2 3 16-14 6 7 3 — 4 16-18 6 7 2 2 3 10-18 6 7 1 — 6 7-18 2 7 1 — 6 3-24 2 7 — I 6 6-24 1 Ifjúsági eredmények: Nyár­egyháza—Gyömrő 2:0, Ecser— Mende 1:1, Monor II—Péteri 2:2, Maglód—Űri 2:0, Vecsés II—Vasad 4:1, Pilis II—Üllő 6:1. A bajnokság állása: 1. Maglód 2. Pilis II. 3. Gyömrő 4. Űri 5. Vecsés II. 6. Péteri * 7. Üllő 8. Monor II. 9. Nyáregyháza 10. Ecser 11. Mende 12. Vasad 7 5 2 — 17- 4 12 7 5 — 2 26- 6 10 7 5 — 2 19- 6 10 7 4 2 1 15- 9 10 74—3 19-15 8 7322 13-17 8 73—4 17-19 6 7142 11-13 6 7 2 14 6-20 5 7115 10-18 3 7 — 3 4 4-14 3 7 115 5-19 3 II. osztályú eredmények: Üllő II—Maglód II 5:5, Ecser II—Vecsés II 0:9. A bajnokság állása: 1. Vecsés n. 5 4 1 — 2«- 4 9 2. Magléd II. 5 2 12 15-21 5 3. Ecser n. 5 2—3 12-2« 4 4. Üllő n. 5—23 13-21 2 A vasárnapi forduló párosí­tása: Gyömrő—Vecsés, Monor II—Pilis II, Péteri—Ecser, Mende—Nyáregyháza, Vasad Maglód, Űri—Üllő. II. osztály: Maglód II—Ve­csés II, Üllő II—Ecser II. Gér József — Bár zöldségfélét is árusí­tunk, ilyenkor ősszel a ter­mény és a krumpli fogy leg­inkább. ★ A vasútállomással szemközti ruházati boltban mindig sok a vásárló. Jelenleg is. Kötött női pulóverok, kar­digánok között válogat egy fiatal asszony, akit Homa Ist­vánra inak hívnak. A szomszé­dos Pusztaszentistvánról jött át, a reggeli vonattal. — Talál kedvére valót? — szólítjuk meg. A szebbnél szebb pulóvero­kat forgatja: — Többet is kiszemeltem. Azt, hogy melyiket viszem el, még nem tudtam eldönteni. özv. Misián Sándorné üzlet­vezető : — Különösen kéthetenként sok a vásárló, amikor a leg­több pesti üzem dolgozójának szabad a szombatja. És arra, hogy a Pestre já­rók is szívesen vásárolnak a helyi ruházati boltban, a gaz­dag áruválaszték a magyará­zat. ★ Fél tizenegy. Sülysáp egyik legforgalmasabb s egyetlen önkiszolgáló rendszerű ve­gyesboltja, a Vasút utcai 51-es számú, már túl a reggeli „csúcson”, de most is állan­dóan érkeznek a vásárlók. Új híd Mendén a jelölőgyűléseken és a tanácstagi beszámolókon is többször kérték a Hősök té­ri lakosok, épüljön új híd. A községi tanács, 30 ezer forin­tos költséggel, most megépít­tette a hidat. ÜLLŐ Kevesebb a szabálysértés Az üllői nagyközségi tanács az első félévben 1632 ügyirat­tal foglalkozott. A szabálysér­tési ügyek száma az előző évekéhez képest csökkent. Az I. fokú építésügyi hatóság 125 építési engedélyt adott ki az év első hat hónapjában. MŰSOR MOZIK Maglód: Apacsok. Monor s Üj haza. Nyáregyháza: Betyá­rok. Vecsés: Autó. MŰVELŐDÉSI HÁZ Péteriben, 16-tól 18 óráig az ifjúsági irodalmi színpad, 19- től 22-ig a színjátszó csoport próbája. __

Next

/
Oldalképek
Tartalom