Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-07 / 235. szám

4 1975. OKTOBER 7., KEDD KIÁLLÍTÓTERMEKBEN TV-FIGYELŐ m m Összekapcsolt korok és kultúrák Vác, Vecsés, Abony jelentkezik Dohnál Tibor: Hazafelé. Cegléd, Közművelődésünk gyakorla­ta révén egyre erőteljesebben jutnak el a művek ahhoz a munkásközönséghez, amely ré­szesülni kíván a képzőművé­szettel szerkesztett szellemi ja­vakból. 1934 és 1944 között, a Horthy-élnyomatás évtizedé­ben azért dolgozott a Szocia­lista Képzőművészek Csoportja, hogy ez a folyamat bekövet­kezzen. Bekövetkezett. Szépség és elkötelezettség A Nemzeti Galéria az ő haj­dani műhelyükből válogatva rendezett tárlatot a Pesterzsé­beti Múzeumban. Ahogy Po­gány ö. Gábor megnyitó sza­vaiban hangsúlyozta: szépség­teremtő alkotómunkájuk egy­úttal politikai tett volt, hi­szen művészetükkel kifejezték a munkásosztály eszményeit. Ecsery Elemér válogatása és rendezése azért korszerű, mert ezt a hajdani politikai állásfoglalást és. elkötelezett­séget magas színvonalú mű­vekkel reprezentálta: Mészá­ros László, Bokros Birman Dezső, a vecsési születésű Goldman György szobraival, Dési Huber István, Fenyő A. Endre, Nolipa István Pál, Oelmacher Anna és az abonyi illetőségű Háy Károly László festményeivel. Az ő műveik jelentették Farkas Aladár, Bán Béla, Szabó Iván, Sugár Endre mellett a csoport tény­leges értékeit. Meglepetés is adódott: B. Juhász Pál érzé­keny tanulmányrajzai, Nagy- Fekete Béla konstruktív vo­nalvezetése és Schnitzler Já­nos drámai hangvételű linó­metszetei. Annák idején a csoporthoz tartozott a most Szentendrén alkotó Szántó Pi­roska, aki ezúttal rusztikus Kofahajójával szerepelt. Mivel ez az anyag vándorkiállítás, megyénkbe is megérkezhetne, Vecsésre és Abonyba elsősor­ban, hiszen e helységek szer­zővel képviseltették magukat a Szocialista Képzőművészek Csoportjában. Néprajz — gyűjtőpontban Vácott, a főtéri kiállítóte­remben népművészeti tárlat nyílt a váci járás■ nép­rajzi gyűjteményéből, amely a Vak Bottyán Múzeum tu­lajdonát képezi. Érdekesek ezek az öltözékek, amelyeket Igaz Márta múzeológus ren­dezett kellő mértéktartással. Érdekesek, mert a magyar, szlovák, német ruházatot meg­határozta a népi hagyomá­nyok adott forrása mellett a polgárosodás, Pest közelsége, és a matyó, kalocsai hatások. Itt nagyobb volt a forgalom, gyorsabban cserélődtek a for­rnak, ötvöződtek a díszítőele­mek. Ez a táj nem tiszta nép­rajzi egység, karaktere a for­mák cserélődése. Ennek kö­vetkezménye, hogy a nemzeti­ségi öltözet összetett, átveszi a tágabb környezet ajánlatait, nincs olyan kötöttsége, mint Sárköznek, Mezőkövesdnek. Akad specialitás, mint az ör- bottyánböl gyűjtött málnás mintájú bársonypruszlik, amely a táj adott gyümölcs­motívumát növelte ruhadíszít­ménnyé, de ez a vonás ritka, inkább az átvételek, a ki­egyenlítődött alakzatok, álta­lánosítások jellemzőek. Ezek előrebocsátása után gyönyör­ködhetünk a fóti menyasszo­nyi koszorúban, a csomádi hímzésekben, az acsai me- nyecske-főkötőben. Köztudott múzeumaink helyhiánya, de módot szükséges találnunk ar­ra, hogy népművészetünk tár­gyi emlékeit állandó kiállítá­sok kereében mutassuk be az érdeklődő közönségnek. Atköltve a festészet nyelvére A ceglédi ősz eseménye, hogy a városban született, Győrött alkotó Dohnál Tibor gyűjteményes kiállítá­sát láthatjuk a Kossuth Mú­zeumban. Tehetsége: egyénisé­ge. Sajátos jelrendszerrel épít­kező balladai hangvétele nem a tragédia, hanem az élet jó­zan valósága félé hajlik szer­tartásos lelkülettel. A munka népének hétköznapi liturgiáját tárja fel a Kútnál, az Vgyeri ünnepben, az Emlék a tanyá­ról ceglédi ihletésű sorozatá­ban. Szolgálata bartóki jelle­gű — a tárgyi néprajz festői átköltését végzi szinte az utol­só pillanatban, saját élmény­anyagára is támaszkodva. Dohnál Tibor szenvedélyes utazó, erről tíz önálló kiállítá­sa, száz európai kollektív tár­laton való részvétele, megyei és országos díjai is tanúskod­nak. Több nép folklórját ta­nulmányozta, és rajzírásában alkalmazta. Mindez minket rajzolvasásra késztet. Mindez Dohnál Tibor továb­bi útját is meghatározza, azt, hogy a finnugor néprajz és a ceglédi tárgyi emlékek fes­tői egyeztetésével világrészek és évezredek vonulatát kap­csolva új művekké a folyta­tás és a felfedezés általános érvényű törvényeivel. Losonci Miklós Mondom a magamét. Most már négy hete és kereken négy órája nézzük-hallgatjuk szombat esténként Komlós János Mondom a ma­gamét című összeállítását. Tisztán számítva két színházi este anyaga ez; már elárul valamit a lényegről, a szerző törekvéseiből. Ami igaz, az igaz: ezekben a szombat esti összeállítások­ban kizárólag a hibákról esik szó. Méghozzá olyanodról, amelyeket nem a múltat visz- szasíró reakció követ el — egy időben szinte kizárólag ez volt a politikai humor tárgya — hanem mi, a szocializmus különböző rendű és rangú közművelődési funkcióit igye­keznek érvényesíteni. Félreértés ne essék: nem valami sótlan, savanyú, unal­mas műsort kívánunk a hét­végi összeállításokba. Az olyan adásoknak örülünk, mint például a most kezdő­dött két új sorozat, a Felsza­badult művészet és a Cigány­zene. Mindkettőben a lénye­get, a nemes népművelő aka­ratot, a tisztázó szándékot méltányoljuk elsősorban. Ak­kor is, ha a részletek nem mindig és nem mindenben tö­kéletesek. A Cigányzene cí­mű sorozat például, ahogyan az első adás anyagából lát­tuk, feltétlenül hivatást telje­sít. Tisztázatlan dolgokban se­gít eligazodni, ítéleteket és előítéleteket módosít. Akkor is, ha eszközei nem minden­ben a legjobbak. Unalmasnak azonban sem­miképpen nem nevezhető ez a műsor. Még azok is bőven ta­lálhatnak benne érdekessé­geket, akik különben nem szeretik a cigányzenét. Más­képpen szólva, a szórakozta­tás és a népművelés olvad itt ' eggyé, ismét bizonyítva, hogy ! e kettős feladat nem össze­egyeztethetetlen, sőt a jó mű­sorokban a kettő mindig har­monikusan jelenik meg. ö. L. Már októberben Megjelent a Pest megyei Pályaválasztási Tanácsadó képviselői, illetőleg — beszél­jünk egészen pontosan —, né­mely esetben csak alkalma­zottai. Nem ellenzékiség-e ezeket — és csak ezeket — szóvá tenni? Nézem a műsort és seho­gyan se vagyok képes felfe­dezni benne ennek az ellen­zékiségnek a nyomait. Mert mivel áll szemben Komlós, amikor szóvá teszi a takaré­kosság ürügyén ostobán in­tézkedő főosztályvezető téve­déseit, vagy amikor a kényel­mes életre, a labdatartásra berendezkedett embereket bí­rálja? Mivel fordul szembe, amikor az ostobaság, a lusta­ság, a hanyagság ellen beszél? A szocializmussal? Aligha. Dehát akkor? A sanda gya- núsítgatásokkal szemben csu­pa világos, határozott, félre­érthetetlen szó: ez Komlós kabaréja. A nézőknek tetszik Komlós műsora. Olyannak látják, ami­lyen valójában: o szocializ­mus építését akadályozó hibák leleplezésének. Komlós ezek­kel szemben ellenzéki. Még­hozzá — ellentétben a min­dentudás álarcában fellépő sanda nagyokosokkal — na­gyon érthetően, világosan, nyíltan. Szórakoztatás és népművelés. Csak el ne kiabáljuk: mint­ha javulna a tévé hétvégi összeállításainak színvonala. Ügy vesszük észre, csökkent azoknak a műsoroknak a szá­ma, amelyeknek közreadását kizárólag a szórakoztatás in­dokolta. Határozottan erősöd­tek azok a szerkesztői törek­vések, amelyek ezzel szem­ben a televízió népművelési­Minden iskolaévben, sok­szor csak december végén, ■megjelent és a pedagógusok útján ’ a pályaválasztás előtt álló tanulók szülédhez eljutott a Pest megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet hasznos ki­adványa, a Pest megyei Pálya- választási Tanácsadó. Felsorol­ja ez a könyv a továbbtanulá­si lehetőségeket, de azt is, hogy milyen szakmát, melyik megyebeli szakmunkástanuló­intézetben lehet elsajátítani. Természetesen nem hiányzik a tanácsadóból a középiskolák felsorolása sem, megjelölve, melyikben, milyen tagozaton szerezhetnek speciális képzést a diákok. Nagy segítséget je­lentett tehát mindig a tanács­adó könyv, de csak néhány hét állott áttanulmányozásá­ra a továbbtanulni szándéko­zók rendelkezésére. Jelentős újítás, hogy ez a fontos útbaigazításokat tartal­mazó könyv ebben a tanévben már októberben megjelent és a legközelebbi napokban el­jut a megye valamennyi álta­lános iskolájába. Így tehát a továbbtanulásra vonatkozó végleges döntés meghozataláig, márciusig bőven jut ideje a nyolcadikosoknak és szüleik­nek lapjaik forgatására. Hiányzik ezúttal a könyvből annak a felsorolása, hogy mi­lyen szakmában mennyi ta­nulót várnak. A kézirat júliu­si nyomdába adásáig azonban a vállalatok még nem jelöl­hették meg munkaerő-után­pótlási igényüket. Nem közli az idei kiadvány a felsőokta­tási intézetek címjegyzékét sem, csak az időközben bekö­vetkezett változásokat. Az érettségi előtt állók különben tájékozódhatnak a felsőoktatá­si intézetekről az iskoláik könyvtárában megtalálható előző évi Pályaválasztási Ta­nácsadóból. Az idei tanácsadó külön fe­jezetben részletesen foglalko­zik az egészségi okokból kor­látozott munkaképességűek to­vábbtanulási lehetőségeivel. Felsorolja az egyes szakmák választását kizáró idült beteg­ségeket. Így aztán sok pálya­választót megkímél attól, hegy olyan szakmára törekedjen, amelyekre testi adottsága al­kalmatlanná teszi. Akármi le­gyen azonban az oka alkal­matlanságuknak továbbtanu­lási lehetőségeikről egyénileg megfelelő tanácsot kaphatnak a megyei Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézettől. Ezúttal először tájékoztat a könyv a szakmunkások egye­temi előkészítéséről és tanul­mányairól is. Sz. E. Színházi esték Királyidillek Bródy Sándor három egyfelvonásosa a Madách Színházban Remekművek-e Bródy Sán­dor Királyidilljei? A Madách Színház új premierjének ren­dezője, Kerényi Imre fenn­tartás és indoklás nélkül an­nak minősíti a három egyfel- vonásost a Pesti Műsornak adott nyilatkozatában. Igaza yan-e? Annak idején, 1902-ben, amikor ezeket a történelmi da­rabokat a Magyar Színház be­mutatta, a Királyidillek óriási felháborodást keltett. A haza- fias-patétikus hanghoz szokott közönség és kritika nem bírta elviselni, valósággal szentség- törésnek érezte, hogy a szerző történelmünk három nagy hő­sét, Mátyást, Lajos királyt és Bethlen Gábort a naturalista színpadi játékok közegében mozgatta. Azóta annyi minden történt a világban és az iro­dalomban is, hogy jószerivel meg sem értjük az akkori né­zők heves indulatait. A mai közönség, mint a világ legter­mészetesebb, magától értetődő dolgát fogadja el Bródy látás­módját. Számunkra nem szen­záció, hogy a királyoknak is volt hálószobájuk, s hogy ott ők Is úgy viselkedtek, mint mindenki más. De ha tudunk is ezekről a hálószobákról, még nem biz­tos, hogy azokat a darabokat, amelyekben a szereplők erő­feszítései kimerülnek abban, hogy ezekre az intim helyekre mindenáron bejussanak, re­mekműveknek tekintjük. Az a kérdés, hogyan ábrázol az író, mit mond közben a világról és az emberekről. x Titka van ennek. Mert pél­dául az először látott egyfel­vonásosban, a Mátyás király házasít-ban sincs szó lényegé­ben semmi különösről. A do­log velejét tekintve a cselek­mény pontosan úgy bonyoló­dik, mint a másik két darab­ban. Es mégis ez az egyfelvo- násos egy ponton túl olyan magasságokba emelkedik, aho- vá a másik kettő már képte­len követni. A színmű költői szárnyalása magával ragadja nemcsak a szereplőket, hanem a nézőket is, szinte a népme­sék Öperenciás-tengeren túli világába. Vagyis a darab tel­jesebb képet ad, a cselekmény fő vonalainak lényegi azonos­sága ellenére nagyobb szeletet fog át a világból, mint akár a Lajos király válik, akár a Fe­jedelem. Néhány pillanat, né­hány mondat csak a darab­ban, de milyen meghatározó: a máskor mindig igazságos Má­tyás király itt most kicsit ra- koncátlankodni, „igazságta- lankodni” akar. S azt is teszi, magával viszi a korábban már másnak ígért lányt. Ez az egyfelvonásos talán csakugyan remekmű. De bizto­san nem az a másik kettő. A szárnyalás, a magasra emelke­dés hiányzik belőlük. Valójá­ban egyik sem több, mint meg­lehetősen lapos tanulságú, és nem túlságosan szellemes csat- tanójú anekdota. Méghozzá mesterségesen késleltetett csat- tanójú anekdota. A néző már régen tudja, mi történik majd, számára nem kétséges, hogy Lajos király nem válik el, hogy Bethlen Gábort hűtlen felesége meggyőzi ártatlansá­gáról, az író viszont még min­dig a részletekkel bíbelődik. Persze ami igaz, az igaz: na­gyon szépek ezek a részletek. Bravúrosan megszerkesztettek, felépítettek, nyglvileg utánoz- hatatlanul eredetiek, atmoszfé­rát teremtők. De a kibontako­zást váró néző türelmetlensé­ge miatt majdnem hatástala­nul hangzanak el. Nem remekművek ezek az egyfelvonásosok. Legfeljebb írói remeklések. Olyan dara­bok tehát, amelyekben a lé­nyeg, a drámai ív erőtlen, vi­szont pompásak a részletek. Olyan darabok, amelyekben a főszerepet az epizódok költői leleményű kidolgozása játssza. Az előadás rendezője, Ke­rényi Imre — egyébként he­lyesen — szó szerint, a legki­sebb változtatás nélkül állítot­ta színpadra Bródy egyfelvo- násosait. Ám ő maga is érez­hette a darabok közötti kü­lönbségeket. A legtöbb fantá­ziával és a legnagyobb hatás­sal a Mátyás királyról szóló remekkel foglalkozott. Ennek előadása sikerült is a legjob­ban. Nem kis részben azért, mert ebben láthattuk a Király­idillek legjobb színészi alakí­tását, Schütz Ha üdvözült lá­nyát. De általában ez az egy­felvonásos lendítette legmaga­sabbra a színészi teljesítmé­nyeket: Sztankay István ener­gikus Mátyás királyát, Zenibe Ferenc akkurátus öreglegé­nyét és Papp ‘ János tétovázó ifjú Györgyét. A fejedelem alakításaiból Bessenyei Ferenc szikár, zord Bethlen Gáborát és Dégi Ist­ván kétségbeesett tanítóját emeljük ki. Ökrös László ba került bankár, Ronald la­kásának konyhájában már ke- semyésebb, gondolatilag is gazdagabb. Itt végre jellemek is kezdenek formálódni (fő­ként Rónáidé, aki a szereplők közül egyedül fejlődik a fel­vonások során, mert a többi­ek változásait Ayckbourn nem ábrázolja, hanem csak elme- sélteti.) A nálunk, nálatok, náluk így olyan benyomást tesz, mintha három egyfelvonásost látnánk, melyeket csak az fűz össze, hogy szereplőik azono­sak. Hogy a darab a mai an­gol társadalom leleplező kriti­kája lenne, amint azt egy in­terjúban a rendező vélte, ar­ról szó sincs. Hogy a három házaspár történetében mi is magunkra ismerhetünk — ez nem elképzelhetetlen, bár ma­ga az előadás nem túlságosan sokat tesz azért, hogy erről meggyőzze a nézőt. A hat szerepet színészek játsz­szák, így az előadás összbe­nyomása valamivel kedvezőbb, mint a darabé. A legjobban Horváth Gyula járt: Ronald figurájában található a leg­több lehetőség az elmélyültebb jellemformálásra, s ő jól is él ezzel. Margittay Ági a „becsa­varodó” feleség, Éva második felvonásbeli némajátékában igen pontosan kidolgozott szí­nészi munkát nyújt. Üjréti László, a törtető pénzember alakítója, ismét bizonyítja hu­morérzékét is. A feleségét játszó Tóth Juditnak nincs le­hetősége többre, mint egy má­nia felületes vonásainak meg­rajzolására. Kállai Ilona Ma­rion, Ronald feleségének sze­repében küszködik a nagyon vázlatosan megírt figurával. Hasonló úton jár Bánffy György, a sikertelen mérnök, Geoffrey alakítója. Takács István Nálunk, nálatok, náluk Angliában nem szilveszterkor szokás „bulizni”. Ismerősök, barátok karácsonykor jönnek össze kisebb-aiagyobb iddogá- lásra, trécselésre. Alan Ayck­bourn, az egyik legfelkapot­tabb színműíró (kinek Keresz- tül-kasul című drámáját a Vígszínház játszotta) e kará­csonyok fonákját kívánja meg­mutatni a magyar fordításban Nálunk, nálatok, náluk című vígjátékában. Három család, három karácsonyest, mind­egyik egy másik házaspár la­kásában — ez a darab cselek­ményének kerete. Az ismerős párpk — egy magánbank ve­zetője, egy építész és egy kez­dő pénzember — az úgyneve­zett középosztály tagjai, s mi­vel éppen ez a réteg hordozza a legkirívóbban a megmereve­dett, olykor sznob, olykor prűd, olykor szemforgató an­gol kispolgári tradíciókat, Ayckbourn is ellenük fordít­ja a darab élét. Persze csak annyira kiköszörült ez az él, amennyire a szerző tehetsége és írói bátorsága engedi. Ez pedig messze jár a méltán hí­res Wilkinson penge élességé­től. Mit mond Ayckbourn a hősei­ről? Ha a magvasabb monda­nivalót keressük, akkor körül­belül ezt találjuk: nem mind arany, ami fénylik. Ez ugyan elég lapos közhely, s ennyiből még nem áll össze egy vígjá­ték. Ayckbourn ezért a köz­helytézist úgy konkretizálja, hogy mind a három házaspár­nál kimutatja, milyen hamis a látszólag nagy békesség, megértés. Ami aztán újabb evidenciákat és közhelyeket szül, főként azért, mert a szer­zőt sokkal jobban leköti a hu­moros (vagy annak vélhető), helyenként már burleszkbe hajló szituációk megteremté­se, mint alakjainak árnyalt, s a darab folyamán fejlődő-ala­kuló jellemrajza. Talán nem is igen tudja megírni mindezt, s azért marad a lépésről lé­pésre, gegről gegre, szituáció­Bemutató a József Attila Színházban ról szituációra építkező dra­maturgiai megoldásnál. A darab mindenesetre elég­gé laza szövésű ahhoz, hogy a rendező és színészek azt, és úgy formáljanak ki belőle, amit akarnak. A József Attila Színházban Benedek Árpád rendezése a három felvonást három kü­lönböző hangvétellel viszi szín­re. Az első — a törtető Sidney és a tisztaságmániás Jane konyhájában játszódó — fel­vonás azonban így sem élve­zetes. A darab legkevésbé megírt része ez, amihez sem Benedek, sem színészei nerti tudtak mit kitalálni, pedig er­re nagy szükség lett volna. A második felvonás — egy fa­ramuci komédia a sikertelen mérnök, Geoffrey, és idegbe­teg felesége, Éva konyhájában — már jobban sikerült, s leg­alább a színészeknek megvan a lehetőségük a jóízű komé- diázásra. A harmadik felvonás az időközben lecsúszott és fe­leségével is súlyos konfliktus­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom