Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-25 / 251. szám
■ A f 11/ I £ •'A .. , V; . - A i PF C T M I- fi V Fl 11 RI L v p KI 11 ÓNK 1 ADAS i ■ L. w 1 1VIK ‘í-i",.. v' .ZÄ^- VJ I E. 1 v 111 1» L/ m 1 ■W ■ % ■ * ■ V *. .;Tm : II. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM 1975. OKTÓBER 25., SZOMBAT Nem csupán gazdálkodó, termelőüzemeknél, -vállalatoknál készítenek munkaerő-gazdálkodási tervet, hanem az oktatási intézményekben is. Sajnos, az új tanévet megelőző időben összeállított tervek ritkán alapulhatnak a valóságos helyzeten. Ugyanis az iskolák és az óvodák csak a belső helyzetüket ismerik, s előzetesen nem tudják, hogy hány friss jelentkezőre számíthatnak a következő tanévben. Csak félmegoldás A gödöllői járás általános iskoláiban és óvodáiban súlyos gond a munkaerőhiány. Nem pusztán a betöltetlen állások okozzák a gondot, sokszor az állásfoglalók is. Minden intézményvezető szeretné emelni iskolájában, óvodájában az oktatás, a nevelés színvonalát, ám a javulás nem érhető el kizárólagosan munkaerőfelvétellel. Az iskolák és óvodák vezetői minden évben kénytelenek alkalmazni képesítés nélkülieket, az ő felvételük csak félmegoldás, hiszen a többi pedagógusnak munka közben kell megtanítani az újoncot az oktató-nevelő munka különböző fogásaira. Járásunkban nem csökken a képesítés nélküliek száma; a statisztikában évek óta szinte ugyanazok a számok szerepelnek. Az 1975—76-os tanévben sem lett jobb a helyzet. Az iskolákból és óvodákból harmincegy képesítés nél- 1 küli alkalmazási kérelmét küldték el a járási művelődési osztálynak engedélyezés végett. A rendelet szerint mindazon képzettség nélküli nevelők engedélyezését újra kell kérni, akik bár tanulnak, de még nem szerezték meg a képesítést. Mint a járási hivatalban elmondták, minden évben 8—10 új jelentkező akad. Az idei tanévkezdés után röviddel a művelődésügyi osztály megvizsgálta, hogy hány betöltetlen állás van a járásban. Megállapították, hogy óvónőből van a legnagyobb hiány. Szeptember 15-én még tizenhárom állás volt üres. Csömörön négy, Nagytarcsán három, Pécelen két óvónő hiányzott, a helyekre még képesítés nélküli jelentkező sem volt. Ahol a lakás sem vonz Az általános iskolákban viszonylag kevesebb az üres állások száma. Az év elején még tizenöt pedagógust vártak az iskolákba, a felső tagozatból hiányzó kilenc nevelőt helyettesítésekkel többé-kevésbé tudják pótolni. Súlyosabb gond a hiányzó hat alsó tagozatos nevelő helyettesítése, mivel ezt csak kétműszakos beosztással tudják pótolni. Legnehezebb a helyzet Domonyban, ahol az újonnan A Laboratóriumi Törzsállattenyésztő Intézet ! t feivéieíre keres VILLANYSZERELŐ ÉS LAKATOS SZAKMUNKASOKAT Jelentkezés a műszaki vezetőnél, Gödöllő, Táncsics Mihály út. nyitott komfortos szolgálati lakások ellenére is szeptember 15-én még négy nevelő hiányzott. Az eddigi helyzetkép szerint a legtöbb képesítés nélküli nevelő, mintegy kilenc képzettség nélküli pedagógus a túrái iskolában tanít, Isa- szegen és Kartalon is komoly gondok vannak, mindkét iskolában négy-négy képesítés nélkülit kellett felvenni. A művelődésügyi osztály megállapította, hogy a fent említett iskolák igazgatói minden lehetőséget megkíséreltek, hogy gyarapítsák a végzett nevelők számát. A korábbi évekhez képest — az iskolavezetés nagy erőfeszítése ellenére — nem javult a helyzet Kartalon. Isaszegen tovább romlott az arány. Ennek egyik oka, hogy kevés a nagyközségben a szolgálati lakás, s ami van, az sincs jó állapotban. Erdőkertes hosszú évekig a pedagógusokkal leggyengébben ellátott községek közé tartozott. Ebben a tanévben itt örvendetes változás tapasztalható. Négy szolgálati lakás átadásával javultak a körülmények. Inkább gyermekmegőrzést Bár igaz, hogy az iskolák munkaerőhelyzetében még nem tükröződik, de az utóbbi években sokat javultak a pedagógusok lakás- és munkakörülményei. Szinte alig van községünk, ahol az utóbbi öt évben ne történt volna előrelépés a korszerűbb oktatási kö rülmények és a letelepítési lehetőségek javítása érdekében. A járási irányításnak is köszönhető, hogy csökkent a nyugdíjba vonuló pedagógusok száma. Az elmúlt tanévben tíz nyugdíjas nevelő jelentkezett tanításra, az idén csak négy. Ennek oka, hogy a munkaképes nyugdíjas nevelők inkább magántanítványokat, gyermek- megőrzést vállalnak: kényelmesebb formában tudják így kiegészíteni nyugdíjukat. A legnagyobb gondot változatlanul, immár krónikusan a képesítés nélkül alkalmazott fiatalok magas aránya jelenti. A nevelők mintegy tizennyolchúsz százaléka nem rendelkezik megfelelő szakképzettség-' gél, ez a tény veszélyezteti a nevelő-oktató munka színvonalát. Bár többségük igen lelkesen, nagy ügyszeretettel kezdi munkáját. Falura nem mennek Az oktatási intézmények munkaerő-gazdálkodásáról beszélni — a jelenlegi körülmények között — meglehetősen illuzórikus. Kevés frissen végzett pedagógus keresi fel a falusi iskolákat, mert a községek többségében nem tudnak a fiatalok igényeinek megfelelő lakást és jó munkakörülményeket biztosítani. Munkaerő-gazdálkodásról majd csak akkor beszélhetünk, ha az iskolaigazgató válogathat a jelentkező nevelőkben; lakást és korszerű oktatási körülményeket nyújtva. ö. E. Tamás bátya kunyhója, 1904-ben A KONGRESSZUSJÁRÓ ASZÓDI Könyvszerető ifjúságunk kedvelt olvasmánya James Robin Hoodja. A shervooodi erdő legendás szabadsághősének kalandjaira mindenki szívesen emlékszik, de nagyon kevesen tudják, hogy a híres angol regényíró, Walter Scott legjobb tanítványának, Jamesnek közismert művét Petőfi Sándor fordította először magyarra. Még kevésbé közismert, hogy Beecher Stowe híres négertörténetét, a Tamás bátya kunyhója című regényét ki is fordította angolból magyarra. Irodalomkutatók ismerik csak a fordítók nevét, de nekünk, Gödöllő vidékén élőknek illő tudnunk a fordítóról, hiszen e vidék szülötte. Darvai Móric 1849. december 14-én látta meg a napvilágot Aszódon. Budapesten járt egyetemre, matematika-fizika szakos tanári képesítést szerzett. A fővárosban tett filozófiai doktorátust is. 1872-ben főgimnáziumi, négy évvel később főreáliskolai tanár lett. Tanított Pécsett, Déván, Aradon. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályán dolgozott 1895-től. Tankerületi főigazgatónak 1900-ban nevezték ki. Tizenegy év múlva ment nyugdíjba. Számos nyelvet ismert, otthonosan mozgott a tudományos nyelvészeti életben. Tudását nagyszerűen hasznosította a szakirodalmi és fordítói munkásságában. Részt vett a párizsi és római történeti, a brüsszeli középiskolai, valamint a bolognai bölcseleti nemzetközi kongresszusokon, ahol francia és olasz nyelvű felolvasásokat tartott. Legismertebb önálló művei: Faraday élete (1881), Üstökösök és meteorok (1889), Benvenuto Cellini és művei (1907). Jelesebb fordításai: Bodley: Franciaország (1889), Tod: Népszerű csillagászat (1902), Észak csillaga, A Szavoyai herceg műve (1903) és a Tamás bátya kunyhója (1904). Az aszódi születésű tudós, fordító és nyelvész 1917. március 21-én halt meg Budapesten. Asztalos István Járda a Pacsirta utcában A Tavaszmező, a Török Ignác és a Pacsirta utca lakói, a gödöllői 47-es tanácstagi választókörzet lakosai ismét tanújelét adták városszeretetük- nek. A'lakóbizottság és a körzet tanácstagjainak kezdeményezésére járdát építettek a Pacsirta utcában. Köszönet illeti mindazokat, akik szabad idejüket is feláldozva részt vettek a feladat megoldásában. A KBT KEZDEMENYEZESE: Rollerek és vetélkedők A gödöllői járási és városi Közlekedésbiztonsági Tanács hétfői ülését követően felmérést kezdett a járás óvodáiban és islcoláiban. A vizsgálat célja annak megállapítása: milyen eszközökkel és módszerekkel lehetne „közlekedő emberekké” nevelni a gyerekeket. Bolcsik Mihály rendőr hadnagy, a járási és városi rendőrkapitányság közlekedési csoportjának . parancsnoka, a KBT titkára elmondotta, hogy a közeli jövőben több ezer forintért kerékpárok, rollerek és közlekedési társasjátékok tucatjaival kívánják meglepni a gyerekeket. Céljuk az, hogy megtanítsák közlekedni az óvodás és iskolás korú gyerekeket. Ezért is szerveznek a tél folyamán olyan vetélkedősorozatot, amelynek főnyereménye csábít majd a versenyzésre. A győztes díja egy foci} élszer elés lesz. Múzeumi hónap, 1975 Nagytarcsán a török időkről A múzeumi hónap következő rendezvényére Nagytarcsán október 26-án, vasárnap délután négy órakor kerül sor. A helyi falumúzeumban Molnár Lajos tanító — kinek kutatásai megyeszerte közismertek — tart előadást Pest megye a török korban címmel. Címerében pelikán (1.) A buszok átrobognak mx 1 ^ mIme, városunk egyik büszkesége, a bútor- és lakberendezési áruház — belülről. Ellátása kitűnő, így e létesítménynek köszönhető, hogy sokan — még a fővárosból is — felkeresik Gödöllőt. Ez persze még nem nevezhető turizmusnak. Suttá József felvétele Szombati jegyzet Apróságok Kezdek elbizonytalanodni. Érzékszervi zavaraim vannak és a számolás sem megy úgy, mint azelőtt. Sőt, mintha a gyerekek is kisebbek lennének az utcán. A zavaroknak természete- > sen megvan a maguk oka, ! bár abban, hogy ennek í megszüntetése kizárólag rajtam múlna; korántsem vagyok biztos. No, de kezdjük az elején. Jól emlékszem még arra a szeptember eleji napra, amikor a járás vendéglátóipari vezetője lapunknak nyilatkozott. Örömmel újságolta, hogy a Szabadság téren, a HÉV -állomás közelében reggelizökioszkot állítanak fel, sőt, némi üzleti büszkeséggel még azt is hozzátette, hogy csupán napok kérdése és „megfúrják” a tér túlsó oldalán működő magánzó „népetetőjét”. Az új létesítmény időközben megnyílt. Zavaraim ekkor kezdődtek. A csodálatos gépezetből ömlő szőlőlé ize ugyanis az egyik nap écetre, I máskor pedig ki tudja mire hasonlított. Megriadtam. Az automata ugyanis megbízható gép hírében áll, a hiba tehát csakis bennem le- j hét. S mivel a tünetek később sem akartak múlni, úgy döntöttem, nem iszom több szőlőlevet. Miután így megokosodtam — kezdődtek a számolási zavarok. Ezeknek is az az átkozott talponálló volt az oka. Mert az, hogy a szalámis zsömle ára napról napra változzon, ugyebár elképzelhetetlen. Főként akkor, ha állami vállalatról van szó. Azt pedig már végképp nem feltételezi az ember, hogy húsz vagy negyven fillérrel rendszeresen becsapják. Főként akkor nem, ha felidézi az egyébként jó szándékú igazgatónak a megnyitás napján elmondott terveit. Engem azonban mégis a gyerekek méretei aggasztanak leginkább. Az utcán látva őket, észre sem venni rajtuk, hogy töpörödnek, hogyan mennek össze szegény apróságok. A kabát se lötyög rajtuk, cipőjükből sem lépnek ki, a sapkájuk se csúszik állig a fejükbe, bár a kóros törpülés tünetei leginkább az óvodásokon észlelhetők. Főként azokon, akik az újonnan átadott alsóparki óvodába járnak. Álljunk meg itt egy pillanatra. Kérem, képzeljék magukat azoknak az édesanyáknak a helyzetébe, akik reggel egészséges, normális méretű gyerekeket adnak be az óvodába, ám estére kiderül valamennyiről, hogy még a bölcsődés kort sem érik el, tőkmagok valamennyien. Nem érik fel odabent a számukra felszerelt mosdókagylók karimáját, s így az óvónők kénytelenek mindenféle ötletes — a bölcsőde falai közé nem illő — emelőszerkezeteket igénybe venni, ha meg akarják tanítani az apróságokat a mosdásra, a tisztaság szeretetére. No, de hagyjuk a tréfát. E sorok olvasói közül bizonyára sokan észrevették már, miről van szó. Mondjuk hát ki: eltévesztett méretekről, elveszített mércékről. Ne menjünk bele olyan részletekbe, mennyit illik „áremelni” egyetlen szendvics eladásakor. Maradjunk annyiban: a tér túlsó sarkán álló bódé még sokáig vetélytárs marad. Nem napok vagy hetek kérdése ugyanis két üzlet vetélkedése, hanem udvariasságé, becsületé. Az alsóparki óvoda azonban megérdemel néhány szót. Ott ugyanis nemcsak a mosdókkal volt baj, mint hírlik, hanem a kerítéssel is. A tervezők tudták, mire kaptak megbízást, mégis olyan kerítés terveit készítették el, amely még a balesetvédelmi próbát sem állta ki. A gyerekek feje könnyen kifért a rácsok között, így a kerítés csak elvi volt — minden gyakorlati haszon nélkül. Ezek persze csak apróságok. De sok van belőlük. Márpedig a „sok kicsi sokra megy” elv itt is érvényesül. Bár ezekkel sokra nem megyünk. Berkó Pál Bt Húsz százalék képzettség nélkül Javulás Erdőkertesen, gondok Domonyban felirat, egyetlen tábla sem hívja fel a figyelmet arra, hogy e minimúzeum egyáltalán létezik. Talán nagyobb sikert arat majd az eljövendő gödöllői múzeum, amely az elképzelések szerint a moziiskola műemlék épületének egy részét foglalná el, udvarán pedig lapidárium várná a látogatókat. A múzeum megvalósulása sokszor nagyon közelinek tűnik már, aztán valami miatt újra meg újra elodázódott. Volt olyan elképzelés is, amely szerint a múzeum a kastély épületében kap helyet, ám úgy tűnik, ez a terv véglegesen lekerült a napirendről. Sok hazai település harcolt ki magának tekintélyt, s vonzotta az idegenek százait különböző kulturális megmozdulásokkal, különleges programokkal, mondhatnánk csemegékkel. Említhetnénk Szegedet, Balassagyarmatot, vagy éppen Fertődöt. Sajnos városunkban egyelőre szó sem lehet ilyen nagyszabású megmozdulásokról, mert nem hogy színpadunk, de tisztességes művelődési házunk sincsen. (Vajon mikor rendeztek Gödöllőn utoljára színházi előadást, vajon mikor vállalkozott egy-egy rangos társulat arra, hogy az itteni rossz körülmények között fellépjen?) A KASTÉLYBELI hangversenyek sem váltották ki a kívánt . érdeklődést, ki tudja miért, biztos, hogy a rossz propaganda is ludas benne. A Pécelen szervezett Zenélő kastély sorozat lényegesen jobban sikerült. De szólhatnánk a kiállításokról is. Valóban rangos, sőt, jelentősnek is nevezhető tárlatokat szervezett a város, de az érdeklődés korántsem tükrözte mindezt. Fehér Béla (Folytatjuk) Múzeum több évtizedes sajnálatos helyhiányának enyhítésében is". Hogy az elképzelésből lett volna-e valami, ha a „fiókmúzeumot” történetesen -nem a HÉV-végállomás helyére tervezik, nem tudom. Mindenesetre nagyszerű lett volna még akkor is, ha csak az idegenforgalmi szempontokat nézzük. Egy olyan városnak, mint amilyen Gödöllő is — — közvetlenül a főváros szomszédságában — nagyon is előnyére válik, ha érdekes, tanulságos látványosságokat tud kínálni vendégeinek. A közlekedési példánál maradva: ilyen jellegű múzeumokért még távolabbi településeket is felkeresnek az érdeklődők. Gondoljunk csak a parádi kocsimúzeumra, vagy a siófoki állandó kiállításra. Az idegenforgalom, a turizmus — miért is tagadnánk — elkerüli városunkat, és nem is ok nélkül. Ugyan mi von- zaná ide az embereket Sopronból, Zalaegerszegről, vagy éppenséggel Budapestről? S mivégre mutathatnánk meg formálódó településünket a külföldieknek? (Ha csak azt nem Számítjuk be, hogy az új bútorház nagyon népszerű, ■ól ellátott, még a fővárosból is sokan felkeresik.) A turistabuszok átrobognak a városon, a benne ülők csak addig nézhetik a kastélyt, amíg a Szabadság téren előálló kritikus közlekedési helyzet miatt a busz lassítani kényszerül. A HELYTÖRTÉNETI SZOBA egyébként gazdag anyaga sajnos még a helybelieket sem csalogatja. Igaz, egyetlen deti városi közlekedési eszközök számára skanzen létesítését". SZERENCSÉRE a végállomást nem számolták fel — a helyiérdekű ügyével rövidesen sorozatunk keretében foglalkozunk —, így logikusnak látszik, hogy skanzen sem lehet a helyén. Pedig az említett cikk befejező sorai igazán biztatóak: „...előnyére válik a városnak, ha a Közlekedési Múzeum ... fiókmúzeumot létesít ott. Így a nagyközönség is megláthatja technikai történelmünk egy-egy hírmondóját, és Gödöllő nagy segítséget nyújt a Közlekedési HA CÉLUNK LENNE ezt kinyomozni, akkor így tennénk fal a kérdést: miért nem lett Gödöllőn közlekedési múzeum? De mivel nyomozásról szó sincs, szemünket az asztalon fekvő újságcikkre szegezzük. Az írás a Pest megyei Hírlap 1972. április 18-i számában jelent meg, s alcíme így hangzik: Miért lesz Gödöllőn közlekedési múzeum? A cikk arról szól, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a Közlekedési Múzeum szocialista szerződést kötött, s ennek keretében a BKV vállalta, hogy „megvizsgálja a felszámolásra kerülő gödöllői végállomáson (HÉV) ere,,Gödöllő ifjú város. Olyan, mint a pályát kezdő fiatalember. Iskoláit bevégezte, megkapta a bizonyítványt, és munkához kell látnia.”
