Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-24 / 250. szám
6 XMirtav 1975. OKTÓBER 24., PÉNTEK Példátlan elsőség Csömör is továbbjutott A kézilabda férfi Magyar Népköztársaság Kupában, akárcsak a Dunakeszi Vasutas, Csömör is jól vette a legutóbbi akadályt. A csömöriek Debrecenben 23:21 (11:6) arányban nyertek a DMTE ellen. A találkozó nagy részében 6—8 góllal vezetett a Pest megyei gárda, a helyiek csak az utolsó percekben zárkóztak fel. fgy a csömöriek is a legjobb nyolc közé jutottak. A nyolcas létszámot a Felszabadulási Kupa legjobbjaival 12-esre emelik, s a kibővített mezőny vetélkedik majd az MNK végső helyezéseinek eldöntéséért. A Ceglédi Vasutas női kézilabdacsapat a meggyei bajnokságban mind a tizenkilenc mérkőzését megnyerve, 38 ponttal, 254—115-ös gólkülönbséggel végzett az élen. Száz- százalékos sikerrel szerepelt az együttes. A megyei kézilabda-szövetségben ilyen bravúrmásodik gólját. A Haladás VSE labdarúgócsapata szerda esti grazi mérkőzése uitán azonnal visszautazott Szombathelyre és a fáradalmakat már hazai környezetben pihenhették ki a játékosok. — A mérkőzés előtt az előzetes, tájékozódás és vélemények alapján egygólos vereségre számítottunk — mondotta Sárosi edző —, sajnos, ez nem sikerült. így kétgólos hátrányban készülünk a szombathelyi találkozóra, bízom csapatomban és abban, hogy a hátrányt sikerül ledolgoznia és a továbbjutást kiharcolnia. Innen-onnan Pulában megkezdődött a férfi sakkvilágbajnok-jelöltek zónaversenye, az első fordulóban a magyar Csőm István játszmája függőben maradt a svájci Húggal, Hazai László pedig sötéttel értékes döntetlent harcolt ki a jugoszláv Barle ellenében. ★ A nemzetközi teniszverseny elődöntőjében a román Nastase 6:3, 5:7, 6:4 arányban győzött a svéd Borg ellen. A döntőben az ausztrál Laver lesz az ellenfele. ★ Csehszlovákia asztalitenisz-válo- gatottja Európa Liga-mérkőzésen 7:0 arányban győzött az újonc Lengyelország ellen. ★ A 3000 m-es női síkfutásban Katjukova 8:15,8 percre javította a volt világcsúcstartónő, Bragina 8:52,14 perces szovjet cíácsát. NB II 9 gólos: Lipták. 5: Pogány, Menyhért. 3: Fodor (valamennyi Kossuth KFSE). NB III 9 gólos: Horák (ÉGSZÖV). 8: Ivanics (Perbál). 7: Kiss (Perbál), Tóth (Váci Híradás). Megyei bajnokság 9 gólos: Kovács (Szigethalom), Mündler (Budaörs). 8: Földvárszky I. (Pilis), Gendur (Aszódj. 7: Hegyi (Albertirsa), Szabó (Bem SE). 6: Zágon (Ceglédi VSE), Joszt (Budaörs). Solymosi László Gyorsított edzőimíolyam A Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézete gyorsított ütemű, rendkívüli edzőtanfolyamot tart a TF-en, vagy a Pedagógiai Főiskolákon végzett testnevelő tanárok részére atlétika, úszás, birkózás, cselgáncs, súlyemelés, és ökölvívás sportágban. Az 1975. december l-től 1976. július 31-ig sorra kerülő tanfolyamra november 15- ig lehet jelentkezni. Jelentkezési lapot és a tanfolyammal kapcsolatos egyéb felvilágosítást a megyei sporthivatalban (Bp. V., Steindl Imre u. 12.) kaphatnak az érdeklődők. ra nem emlékeztek, a ceglédiek százszázalékos bajnoksága példátlan elsőségnek számít. Kellemetlen tatai emlék Vajon hogyan is érték el ezt az eredményt? Erről beszélgettünk Csendes Györggyel, a csapat edzőjével. Ö először röviden a múltra kanyarodott. . Korábban volt NB Il-es csapata Ceglédnek, még Építők néven, s a gárda 1970-ben esett ki ebből az osztályból. 1971-től a megyei bajnokságban szerepelnek — közben a Vasutas vette át a szakosztályt — s tavaly is az élen végeztek. Akkor a tatai osztályo- zón nem sikerült kivívni a feljutást. Sorsdöntő volt a Nyíregyházától elszenvedett 14—13-as vereség. Az elmúlt esztendőben a megyei küzdelmek során csupán Budaörsön kapták ki. Megfiatalított csapat — Az idei bajnokságot megfiatalított gárdával kezdtük, ugyanis négyen különböző okok miatt abbahagyták a szereplést — folytatta az edző. — Az egyik legnehezebb mérkőzésünk Szigetszentmiklóson volt, ahol csak 6:5-re nyertünk, 5;5 után esett győztes gólunk. A tavaszi finálén Gödön csupán két góllal vertük meg a helyieket. A gödiek egyébként mindig nehéz ellenfélnek számítottak. Különös előzménye volt a Tököl—Szigetújfalu ráckevei járási labdarúgó-mérkőzésnek. A találkozó csak 35 perces késéssel kezdődhetett, mert lemondott az intéző, s nála maradt a bélyegző, amellyel a mérkőzés jegyzőkönyvét hitelesítik. E huzavona után 7:1 arányú vereséget szenvedett a tököli együttes, s hazai pályán ilyen súlyos kisiklásra Szigetújfalu ellenében még nem volt példa. A mérkőzést a 60 néző ingyen tekinthette meg, ugyanis nem voltak jegyszedők ... ★ Tökölön került sor a helyi sportkör, valamint a ráckevei járási sportfelügyélőség rendezésében a serdülő általános iskolások kézilabdatornájára. Igaz, a hat benevezett' csapatból csali három indult, ennek ellenére érdekes, színvonalas küzdelmeket hozott a viadal. Szülők is ott voltak a pálya szélén, érdeklődéssel figyelték gyermekeik játékát, s az volt a véleményük: még több ilyen tornát rendezzenek. Az elsőséget, s a szép serleget a veretlen szigetszentmik- lósi 2. számú általános iskola csapata szerezte meg. A legA bajnokcsapatban a következők jutottak szóhoz: Barna (Szelei) — Molnár, Csen- desné, Orosz, Bálint, Fodor, Tóth, Czenczik, Katona, Öcsiné, Vigh, Kovács. Szelei, Katona, Molnár, Fodor, Vigh és Kovács még ifi korúak, így a cserekapus Szelei csupán 15 esztendős. A 30 év feletti Öcsainé ismét kedvet kapott a játékhoz, s ősztől csatasorba állt. A csapatkapitány Orosz volt a legeredményesebb, kívüle Bálint vette be legtöbbször a hálót Előjáték — teremben A ceglédiek a bajnokság befejezése után a tatai osztályo- zóra mindennapos edzéssel készülnek. Részt vettek a fővárosban a Kerék utcai teremtornán öt budapesti együttes társaságában. Ezzel is igyekeztek hozzászokni a teremhez, ugyanis a tatai osztályozó fedett pályán kerül sorra. A fővárosban, a szombat-vasárnapi mérkőzéseket a szerda-csütörtöki találkozók zárták. Az elmúlt esztendőben bal- szerencsés körülmények között maradt alul az osztályo- zón a CVSE. Remélhetőleg a százszázalékos bajnokság önbizalmat ad a jó képességű együttesnek és sikerrel veszi a záróakadályt. A női osztályozó a jövő hét elején kezdődik. R. L. jobb játékos címet Nagy Imre (Szigetszentmiklós) nyerte el, a legjobb kapus titulust a tököli Farkas László érdemelte ki. Bundies Péter Járási labdarúgás Dabas Alsónémedi—Inárcs 4:0, Örkény —Puszta vacs 2:0, Táborfalva—Ka - kucs 2:3, Újlengyel—Bugyi KSK 1:10, Tatárszentgyöngy—Öcsa 0:2, Dabas n. kér.—Űjhartyán 1:1, Dabas I. kér.—Hernád 6:1. Szentendre Kisoroszi—Szigetmonostor 2:1, Tahitótfalu—Pilisszentlászló 7:0, Szentendrei Mathiász—Dunabogdány 3:1, »Pócsmegyer—Pilisszántó 1:4, Sz. Papírgyár—Erdőkertes 6:2, Visegrád—Pomáz 0 :2. Az élmezőny a 9. forduló után: 1. Tahitótfalu 15, 2. Kisoroszi 15, 3. Pilisszántó 13 ponttal. Ráckeve Ráckeve—Dömsöd 1:0, Tököl— Szigetújfalu 1:7, Szigetszentmiklós! TK—Kiskunlacháza H. kér. 1:0, Szigetcsép—ÉGSZÖV II. 1:3, Szi- getszentmárton—Dunavarsány I. kér. 3:2, Halásztelek—Dunavarsány II. kér. 1:0, Csepel Autó—Taksony 1:3. Az élmezőny: 1. Szigetújfalu 16, 2. Ráckeve 14, 3. Dömsöd 13 ponttal. A következő fordulóból a Szigetújfálu—Ráckeve és a Dömsöd—Halásztelek mérkőzés emelkedik ki. Vélemények a kupamérkőzésekről Részlet a Népstadionban játszott UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzésről: Kovács L megszerzi a Vasas Dr. Lakat Károly (Bp. Honvéd): — A Dynamo Dresden- ről rendkívül jó híreket kaptunk, s a Népstadionban igazolták: valóban nagyszerű, korszerű labdarúgást játszó együttest alkotnak. A visszavágóra megnyugtató előnyt kellett volna szerezni, most, hogy ez nincs, a továbbjutáshoz Drezdában bravúr kellene, megpróbáljuk! „ötvenezer néző előtt a gyorsaság győzött a technika ellen” — ebben foglalja össze a lisz- szaboni O Seculo a Benfica— Ü. Dózsa mérkőzés eredményét. „A magyarok egyáltalán nem tudják gyors rohamokkal kombinálni tiszta technikai tudásukat” — írja a lap. A Bola sportláp szerint a Benfica „csaknem kiütéssel győzött” a magyarok ellen. A Dózsa időnként veszélyesen támadott, de amikor védekeznie kellett, teljes volt a zűrzavar — áll a Bola értékelésében. A lap Fazekast tartotta a legjobbnak a magyarok közül. Idézi Várhidí Pálnak azt a kijelentését: túlzottnak tartja azt a gólkülönbséget, amellyel a Benfica győzött, ugyanakkor közölte, reménykedik a november 5-i budapesti 90 percben. A lisszaboni lapok egyöntetűen dicsérik viszont a Vasas csapatát, amely az UEFA Kupa mérkőzésén 3:l-re legyőzte a Sporting Lisszabont. Kilencgólosok az élen A labdarúgó-bajnokság különböző osztályaiban kilenc- gólos Pest megyei csatárok vezetik a sort. PEST MEGYEI HÍRLAP & Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanacs lapja Főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SAG! AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest VTHm Somogyi Béla u. 6. a. em Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VHL, Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 142—220. Titkárság: 140—447* Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőiméi, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér L Távbeszélő ISO—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint INDEX: 25 064 ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ építő- és szerelőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat, kőműves, lakatos, villanyszerelő, asztalos, víz-, gáz- és fűtésszerelő, vasbetonszerelő, burkoló, ács, tetőfedő és szigetelő, bádogos, Festő, parkettás, nehézgépkezelő, könnyűgépkezelő, autóvillamossági szerelő, gépkocsivezető, gépkocsiszerelő szakmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat és lányokat), kubikosokat, rakodókat, nyugdíjas takarítónőket. Jelentkezni lehet o ..Prosperitás" Építőipari Szövetkezet munkaügyi osztályán: Budapest !X. Viola u. 45. Tökölön történt Lemondott az intéző - Sikeres serdiilötorna AP RÖ HIRDETÉSEK A váci TAURUS Gumigyár felvételre keres: gyakorlott vagy kezdő vegyészmérnököt, vegyésztechnikust, technológusi munkakör betöltésére, normás munkakörbe gyakorlott és szakképzett munkaerőt, iktató-, kézbesítőmunkára fiatal munkaerőt. Bérezés a kollektív szerződés szerint megegyezéssel. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, 2600 Vác, Derecske dűlő 1. Telefon: 11 — 433. Pf. 89. A Forte Fotokémiai Ipar felvételre keres betanított munkakörbe férfi és női munkaerőket. Munkaidő napi 6— 7—3 óra. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, . Vác, Vám u. 3. A Ceglédi Sütőipari Vállalat pályázatot hirdet vezetöhelyette- si munkakörre köz- gazdasági vagy élelmi- szeripari középfokú végzettséggel rendelkezőknek. Pályázatot 2701 Cegléd, pf. 22. (Csikós) címre kérjük. A Sztáron Sándor Gimnázium, Vác, felvételre keres gép- és gyorsírót adminisztra- tiv munkakörbe. A Váci A FESZ felvé- telre keres: kereskedelemben, vendéglátásban jártas, egyetemet, főiskolát végzett gazdasági revizorokat, kereskedelmi és vendéglátó előadókat, pénzügyi előadót, statisztikust, gép- és gyorsírókat, a „NASZÁLY” Áruházba szakképzett eladókat és pénztárosokat, a váchartyáni szoros elszámolású „ABC” kis- áruházba vezetőt és vezetőhelyettest, a vácdukai és csomádi szabaökasszás vegyes boltokba vezetőt és vezetőhelyettest. — Jelentkezni lehet szóban vagy írásban, pályázat és önéletrajz mellékelésével az alábbi címen: Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, személyzeti és oktatási osztály, 2601 Vác, Beloiannisz u. 3. szám alatt. Asztalossegédet, fiatalt, felvennék, esetleg lakással, kisiparos. Újpest, Nyár u. 96. — A Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat olyan érettségizett fiatalokat keres, akik érdeklődnek a földmérés iránt, vállalják a külszolgálatos munkahelyet is. valamint azt. hogy 3 éven Leiül levelező úton megkezdik a szakképzettséghez szükséges továbbtanulást. Jelentkezés minden hétfőn- Bp. XIV . Bosnvák tér 5. szám. VIIT. e. 'll6-os szobában Gallai elvtársnál. A Nagykőrösi Városgazdálkodási V. felvételre keres építőipari és faipari technikust. gépírónőt. kazánfűtőket. kőműves- rakodó- és segédmunkásokat. Jelentkezés: MpntruHcb íj 12 Transzformátor gyártásában jártas idő- elemzőt azonnali belépéssel felveszünk sződligeti üzemünkbe. Dunakanyar Vegyesipari Ktsz, Vác, Vak B^tfván t-é** 6. ________ Va rrónőket speciális munkára, vállalóheiy- felvevőket. bútorhuzat- szabászt (kezdőket betanítunk). szem felszedőket azonnali belé*-- péssel felvesz az Általános Ruházati Szövetkezet. Budapest I., Szilágyi D. tér 3. A MEZŐGÉP Vállalat (Monor) Aszódi Gyáregysége felvételt hirdet termelési csoport- vezetői munkakörbe, technológusi munkakörbe. Feltétel: gépész- mérnöki oklevél és legalább 5 éves szakmai gyakorlat, vagy technikusi oklevél és legalább 10 éves üzemi gyakorlat. Elektroműszerész munkakörbe. feltétel: elektromű- szerészi szakmunkásképesítés és 5 éves gyakorlat. Jelentkezés: MEZŐGÉP Vállalat (Monor) Aszódi Gyáregységénél írásban vagy személyesen Postacím: 2170. Aszód Pf 4fr. ___________ A Kőbányai Sörgyár budapesti telepeire azonnali belépéssel felvesz asztalos, ács, kőműves, lakatos, villanyszerelő és üvegező szakmunkásokat, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Kőbányai Sörgyár munkaerőgazdálkodási csoportnál, Bp. X., Maglódi út 17._________________ A KGY könnyű, tiszta. betanított munkára nőket felvesz. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztályán Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 14^—027 A Kőbányai Gyógyszerárugyár felvesz villanyszerelő, lairatos, kőműves, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, kazánfűtőket, hűtőgép- és kompresz- szorkezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezes: Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149— 027. Női munkaerőt eey műszakos munkahelyre. könnyű betanított munkára felveszünk? Munkahely: Bp. XV.. Nádastó u. 25-27. Telefon: 128-059. SZÖVBER Fejlesztési és Beruházási Szövetkezet Bp. V., Rosen- b^ro hp u 9 FIGYELEM! A Volán 1. sz. Vállalat az Autóközlekedési Tanintézetnél B. C, E kategóriára gépkocsivezetőket képez ki. A költségeket a vállalat téríti, a tanfolyam idejére havi 1300 Ft bért biztosítunk. Budapesti vagy Pest környéki állandó lakással rendelkező 18. életévüket betöltött férfiak jelentkezését várjuk munkanapokon 8—12 óra között a személyzeti vezetőnél. Jelentkezés: XIV.. Pillangó utca 13 a.. XIV. . Mogyoródi üt 26—32.. III., Zay u. 24., IX.. Táblás utca 36—38.. XV. . Bogáncs u. 1-3.. XIII.. Hegedűs Gyula utca 45.. Gödöllő, Dózsa György út. A Lőrinci Fonó FELVÉTELT HIRDET 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. 2000—2600 Ft A kezdett a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest, Gyömrői út 85-91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Gyáli úti folyamatos üzemű korszerű olajforgács-, vegyes tüzelésű kazánhoz vizsgázott, nagy gyakorlattal, irányító készséggel rendelkező műszakvezetőt felveszünk. „Automatikus tüzelés 3344” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. 1rmj A Volán 1. sz. Vállalat 12. sz. Üzemegysége felvételre keres autószerelőt, autóvillamossági szerelőt, forgalmi szolgálattevőt. portást. ételfelszolgálót, segédmunkást. szállítórakodómunkást. valamint munkaügyi előadót. Jelentkezés: Gödöllő, Dózsa György út. £3>ASVETEL Eladó 21/? szobás log- giás összkomfortos öröklakás (kp. plusz OTP). Vác, Deákvár, Cserje utca 13. II, 1. Eladó Jawa segédmotor,. 370 kéveszár és sertéskaloda. Nagykőrös, Eötvös K. u. 38. Eladó 60 db fiatal anyabirka. Érdeklődni : Kocsér, Táncsics M. u. 3. Hajagos László. Eladó tanya a törteli úton, buszmegálló mellett, Nagykőrös, IV. járás, Gógány dűlő 7/a. Mikebudán, Malom utca 11. számú 408 négyszögöles szőlőgyümölcsös telek eladó. Érdeklődni lehet: Ádám Pál, Albertirsa, I kér.. Homokrész 184. Zongora eladó. Cegléd, Hold u. 46. Junó Gábor. Veritas NDK gyártmányú háromszázhatvanas kéttűágyas új kötőgép eladó. Papp Lajos, Tápiószele. Vörösmarty utca 19. Skoda Octavia műszaki vizsgázott eladó. Cegléd, Máyás király utca 37. Eladó Sződ-Csöröíben 250 n.-öles kerített víkendtelek, gyümölcsfákkal, kúttal, közlekedéshez közel, fizetési kedvezménynyel is. — Levélcím: Szegedi Istvánné, Bu- dapest IX,, Gát u. 32. Raj-GAZ jó állapotban sürgősen eladó. Nagymaros, Hajóállomás. Tel.: Nagymaros 38. Dunakanyarban Nagymaros, Martinovics u. 58. számú családi ház eladó. — Érdeklődés: Nagymaros, Váci út 23. szám alatt. Esküvőjéről készíttessen színes fényképso- rozatoi Kiss Andrásné fényképész mesternél, Nagykőrös, Széchenyi tér 2. 10 db különböző színes levelezőlap 300 Ft. Megnyílt! Különleges esküvői ruhák kölcsönzése BP. XII., Greguss u. 6. Déli pu-nál. ______ Bo rdó gladiólusz- hagymák minden mennyiségben kaphatók. Cegléd, Mátyás király utca 37. Munkásszállás céljára alkalmas helyiség vállalat részére kiadó. — Ajánlatokat ..Munkás- szállás 400 616” jeligére kérjük a Magyar Hirdetőbe, Cegléd, Teleki utca 30. _________ Es küvőre legdivatosabb menyasszonyi, vő- legénvi. koszorúslányi ruhák kölcsönzése. Budapest, Akácfa a. 27. ( 4 4 i