Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-04 / 207. szám
8 "K^ßnlan 1975. SZEPTEMBER 4., CSÜTÖRTÖK ÉLETMENTŐK KITÜNTETÉSE Pillanatok alatt kellett dönteni , 1975. szeptember 4., • csütörtök;, Rozália napja. A nap kél 5.05 — nyugszik 18.20 órakor. j A hold kél 3.15 — nyug, szik 17.11 órakor. VÁHHATÓ IDŐJÁRÁS r Főként nappali felhőképződés, elszórtan zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délkeleti szél. Hajnalban és reggel párás levegő, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 24—28 fok között. f — KISZÖV-vezetők oktatása. Az 1975/76-os ‘tanév- i ben Erdőkertesen 3 hetes . bentlakásos iskolán kíván- I nak továbbképezni legalább | 50 Pest megyei szövetkezeti j elnököt, műszaki vezetőt, il- t letvé főkönyvelőt. A tan- ; anyagot részben a központi ’ rendelkezéseknek, részben a i szövetkezeti igényeknek i megfelelően állítják össze, j — Névadó az autógyár- i ban. A Csepel Autógyárban l e hó 20-án, délután 14 óra- j kor tartják a hagyományos névadó ünnepséget a művelődési központban. Az érdekelt szülők e hó 12-ig je- rentkeznetnek a gyári KISZ-bizottságon. — Etsők a vetélkedőn. Első helyen végzett a Nagykőrösi Konzervgyár munka- . , védelmi vetélkedőn részt- vett csapata a megyében. Ezzel a versenyzők megszerezték a szeptemberi országos, döntőn való részvétel I jogát is. A legmagasabb Leninváros mellett az ország legmagasabb kéménye — 259 méteres óriás — már kilométerekről jelzi a hőerőmű építkezését. (Mint ismeretes, augusztusban, a 7,8 milliárd forintos beruházás eredményeiként, megindult a hőerőmű első, 215 MW-os gépegysége.) j — Futódaru. A GanzMÁVAG lágymányosi telepén befejezéséhez közeledik a váci cement- és mészmű három futódarujának szerelése. A vagonok kirakásához előnyösen alkalmazható, közel 40 tonna vasszerkezetű darukat — tekintettel a váci kiemelt beruházásra — sürgős feladatnak tekintik a hídgyáregység daruüze- { mében. ■] — Csemetekert a Dunaj parton. A kiskunlacházi ) községi tanács a Duna-part- [ tói 400 méterre, 22 holdas ['területen csemetekertet lé- f tesít, ahová fenyőt és mo- I csári tölgyet telepítenek. * I Ezzel a tájhoz jól alkal- F mazkodó nemes fafajtával I cserélik majd fel a gyorsan j kiöregedő nyárfákat. — Kazaltűz. Göd-alsón, a Zrínyi utca 12. szám alatt egy kazal kigyulladt tegnap délután. A váci tűzoltók vonultak ki az oltására. Rövidesen kiderült, hogy két kisgyermek, a hatéves Bukocz- ky Ildikó és a négyéves Ba- I logh János játszott a kazal mellett gyufával és így keletkezett a 2500 forintos kár. NÉPTANCOS FELVÉTEL A magyarországi nemzetiségek központi táncegyüttese felvételt hirdet néptáncot szerető fiatalok részére. A felvételi időpontja és helye: szeptember 8—9—10, este 6-tól 9 óráig, Budapest, VII., Rózsáit tere 6—7. A szerb-horvát gimnázium tornatermében. — Termelőüzemi csoportok. A Nagykőrösi Konzervgyár élelmezéstudományi egyesülési csoportja a termelőszövetkezetekben is szervez csoportokat. Az a céljuk, hogy minél több tagot vonjanak be a tudományos munkába, s így szélesebb körűvé és eredményesebbé tegyék a tudományos egyesület munkáját is. — Gyűjtök találkozója. A Fővárosi Művelődési Házban, (Budapest, XI., Fehérvári út 47.) vasárnap délelőttönként találkoznak a különböző tárgyakat gyűjtők a gyűjtők klubjában. Szeptember 7-én az idegen- forgalmi plakátok, a filmplakátok és a lósportot ábrázoló képeslapgyűjtők találkoznak. Egy percre... — Az én vőlegényemet a nők tátott szájjal bámulják. — Olyan jóképű? — Nem. fogorvos. — Disc-jockey. A fóti művelődési házban szeptember 7-én, vasárnap este 6 órakor megnyitja klubját a budapesti Scampolo Együttes. A klub minden vasárnap este 6 órától várja az érdeklődő fiatalokat. Műsorvezető: Hajnal Gábor. — Vadászok ünnepsége. A MAVOSZ Pest megyei intézőbizottsága szeptember 7- én, vasárnap Pest megyei vadász évadnyitó ünnepséget rendez a ráckevei parkerdőségben. A résztvevők reggel 8 órakor találkoznak a ráckevei, István téri ABC áruház előtt. Tv, 16.15: Talpalatnyi föld Magyar film. — A Szabó Pál regényéből, Bán Frigyes által készített film a felszabadulás utáni hazai filmművészet maradandó alkotása. Az 1930-as években játszódó történet lírai szépségű és tragikus képsorokra komponált. Juhos Marika, a szegényparaszt lánya Góz Jóskát szereti. Mégis hozzákényszerül a gazdag paraszt fiához, mert apja nem tudja v kifizetni adósságát. A lány megszökik az esküvőről. S a két fiatal, Juhos Marika és Góz Jósika látástól-vakulá- sig dolgozik, hogy pénzt szerezzen. De még a természet is ellenük fordul, gyilkos szárazság perzseli a földeket. S néhány méterre az uraság halastavában hullámzik a víz. Jóska vezetésével az elkeseredett parasztok átvágják a csatorna gátját. De erre már a csendőrök is beavatkoznak, s lelövik Góz Jóska egyetlen barátját, őt pedig bilincsbe verve viszik a börtönbe. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jő reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Sibelius: I. szimfónia. 9.00: Titkon innen, titkon túl. Rádiósorozat az orvostudomány műhelyeiből. 9.35: A Marosvásárhelyi „Maros” Művész- együttes zenekara játszik. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05— 10.27: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.27: Erdélyi Miklós operafelvételeiből. 11.14: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.40: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 14.00: Mozart: c-moll zongoraverseny. 14.30: A Vándor Kórus énekel. 14.39: Az élő népdal. 14.49: MÍKÓ IMRE SZÁZHETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1$05. szeptember 4-én született és 71 éves korában, 1876. szeptemberében halt meg Mikó Imre művelődéspolitikus, miniszter és akadémikus, az erdélyi reformnemzedék egyik elismert vezére. Kora ifjúságától Erdély és OVIagyar ország uniójáért, a jobbágyfelszabadításért harcolt. 1848. októberében ő volt a székely nemzetgyűlés elnöke. I8íil-ben rövid ideig Erdély főkormányz ójaként tevékenykedett. Az 1867-es kiegyezés után három esztendeig közmunka- és közlekedésügyi miniszter volt And- rássy Gjmla kormányában, s tervet dolgozott ki a vasút- és úthálózat kiépítésére. Jelentős kulturális szervező tevékenységet is végzett. Még 1844-ben megalapította az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet, azzal a céllal, hogy az elmaradt erdélyi mezőgazdaságot magasabb színvonalra emelje. Szorgalmazta a tanítóképzés reformját, s 1859-ben Sepsi- szentgyörgyön később róla elnevezett kollégiumot alapított. Nevéhez fűződik az ugyanebben az évben alapított Erdélyi Múzeum Egyesület, illetve az Erdélyi Múzeum, híres könyv- és levéltárral. A Mags'ar Történelmi Társulatnak alapításától, 1867- től haláláig elnöke volt, s közreműködésével hozta létre az állam 1872-ben Kolozsvárott a második magyar tudományegyetemet. — Zöldségtermelő szakcsoportok. A közelmúltban négy ÁFÉSZ-nél, Vácott, Biator- bágyon, Alber társán és Döm- södön alakultak meg 2öld- ségtermelő szakcsoportok. Több most szerveződik. Az ÁFÉSZ-ek tavaly a kisgazdaságok termelésének biztonsága érdekében nagyobb gondot fordítottak a termelési szerződések megkötésére. Tavaly csak 370 vagon burgonyára, zöldségre, gyümölcsre, az idén viszont már 850 vagonra kötöttek szerződést — Leleplezett csaló. Leszár Imre 35 éves foglalkozás nélküli veresegyházi lakos, lakóhelyén és a környező községekben több személytől különböző összegeket vett fel azon a címen, hogy ő a Gödöllői Elektromos Művek alkalmazottja. Az átadott pénz fejében különböző soronkí- vüli szolgáltatásokat ígért. A gödöllői rendőrkapitányság most őrizetbe vette Leszárt, s keresi a károsultakat A VDK kultúrájának hete. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Megáradt a patak. Nagy Piroska dokumentumműsora. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Népdalok. 16.39: Szabó I.őrincz vagy, bon- eoijuk-e magunkat elevenen? Illyés Gyula előadássorozata IV. rész. 17.00: Hírek. Időjárás jelentés. 17.05: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.35: Kapusi Rózsa műsora. 18.00: Gyermekjátékdalok. 18.90: Smetana; két szimfonikus költeménye a Hazám c. sorozatból. 18.18: Zenéről — tíz percben. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Hangtárlat. 20.35: Czövek Lajos: Hortobágyi képek. 20.45: Wagner: A walkür — L felvonás. 22.00: Hírek. Idő járás jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Félóra sanzon. 23.00: Romantikus muzsika. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Lionel Hampton együttese játszik. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádiő reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: A cigány- prímás, operett. 9.00: Hírek. 9.03: Két trlö. 10.00—11.50: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Nóti Ilona jegyzete. 12.00: Barokk muzsika. 13.CO: Hírek. Idő járásjelentés. 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.20: Kórusok, hangszerszólók. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 —17.00: Ifjúsági randevú kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió sportórája. Közben: 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: csak fiataloknak! 19.10: Reklám. 19.13: Daljátékokból. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Közös tánczenei műsorunk az NDK Hangja Rádióval. 21.28: Irodalmi kirándulások. 21.58: Filmdalok. 22.09: Magyar zeneművek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Megkoszorúzták Magyar László síremlékét ötven évvel ezelőtt született Magyar László rendőr alezredes, aki 1956. október 23-án a Magyar Rádió védelmében az ellenforradalmárokkal vívott tűzharcban esett el. A proletárdiktatúra védelmében hősi halált halt mártírról szerdán koszorúzási ünnepségen emlékeztek meg 50. születésnapja alkalmából a Mező Imre úti temetőben levő síremlékénél. Csapatzászlóval sorakozott fel a díszszázad, majd a Himnusz hangjai után koszorút helyezett el a Belügyminisztérium képviseletében clr. Rudas György rendőr vezérőrnagy, főcsoportfőnök-helyettes és Gál János rendőr alezredes, a forradalmi készenléti rendőri ezred pártbizottságának titkára. A határőrség országos parancsnoksága részéről dr. Ábel László határőr ezredes, csoportfőnök és Gém László határőr ezredes, az országos parancsnokság pártbizottságának titkára koszorúzott. Elhelyezték az emlékműnél a kegyelet virágait Magyar László családtagjai, hozzátartozói. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival és a díszszázad katonai tisztelet- adásával fejeződött be. A Pest megyei termelőszövetkezetek 17 vágóhidat, hús- feldolgozó üzemet tartanak fenn. Tavaly a Pest megyei Állategészségügyi Állomás illetékesei 943 helyszíni ellenőrzést tartottak s ehhez kapcsolódóan több mint 800 esetben laboratóriumi vizsgálatot. Az élelmiszer-higiéniai ellenőrzésre rendszeresen sor kerül a tejfeldolgozó üzemekben is, Tavaly 224'alkalommal tartottak ellenőrzést, s 1700 élelmiszermintát vizsgáltak meg laboratóriumban. Az állategészségügyi állomás értékeléséből kitűnik, hogy míg a hőkezeléssel készülő húsipari termékek mikrobiológiai szennyezettségére alig volt példa, addig a nyers főzőkolbász több esetben is csak a hatóság által elrendelt és ellenőrzött kezelés után kerülhetett forgalomba. Csak szórványosan fordult elő, 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 18.30: Solymosd János műsora. 18.52: Donizetti operáiból. 19.40: A VDK kultúrájának hete. 20.01: Legszebb Bartók-felvételeiükből. 20.54: Hírek. 20.57 : 2000 felé ... Az Ifjúsági Rádió folyóirata. 21.32: A Berlini Szimfonikus Zenekar hangversenye a Berlini Rádió stúdiójában. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 11.05: Iskolatévé. Kémia (ált. isik. 7. oszt.). Az anyag. 15.55: Kémia. 16.15: Talpalatnyi föld. MaMa 18.45-kor a tévében: Diogenész is Felhőtlen, szép nyári napnak ígérkezett július 8 kora délelőttje. Az Ipoly mellett, a vámosmikolai strandnál gyermekek játszadoztak, fürödtek, be-beugrottak a vízbe. Néhány méterre tőlük két asszony beszélgetett. Az egyik fürdőző, a 7 éves Csepregi Péter hirtelen azt érezte, hogy kiment a lába alól a talaj. Úszni nem tudott, kapálózni, majd fuldokolni kezdett. A parton álló egyik nő — az édesanyja — kétségbeesetten utánaügrott. Úszni 6 sem tudott. A máskor oly szelíd kis patakocska az esőzések nyomán most duzzadt és zavaros volt. Az örvény húzta, az ár vitte a gyermeket és az anyát... Az éppen arra haladó Kovács Sándor határőr pillanatok alatt a vízben volt, s partra hozta a fuldoklókat. Pontosan két héttel később, ugyanolyan szép nyári kora délelőttön, ugyanazon a helyen szinte kísértetiesen hasonló jelenet ismétlődött meg. Az Ipoly partján a strand félé haladó Putnoki András határőr segítséghívásra lett figyelmes. A parton 8—10 éves kétségbeesett gyerekek meredtek az árral küszködő társukra, Mahut Zsoltira. A kahogy a csomagolt tej és tejtermékek „túltárolását”, a feldolgozó berendezések fertőtlenítésének elhanyagolását tapasztalták az ellenőrzés során. Szerdán Békéscsabán megnyílt az alföldi városok fejlesztési kérdéseit elemző kétnapos tudományos konferencia. A megnyitón — 36 alföldi város vezetői, továbbá építészek és tudományos intézmények munkatársai előtt mondott beszédében — Bon- dor József építésügyi és városfejlesztési miniszter hangsúlyráta, a dinamikusan fejlődő ipari üzemek létrehozásával megváltozott és tovább változik a vidék és közötte ez Alföld arculata. Hozzáfűzte azonban, hogy sajnos, ez a változás eddig nem volt eléggé tervszerű. A továbbiakban azt gyár film. (A filmet a középfok. II—IV. osztályosainak ajánljuk, a szeptember 11—13-i Filmesztétikaadásokhoz.) 17.50: Hírek. 17.55: Ej, haj száll az ének. .. Válogatás 30 év úttörődalaiból. 18.10: Állatszelidítök. Amerikai kfofilm. 18.20: Telesport. 18.45: Diogenész is Irigyelhetné. Riportfilm. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Balzac nagy szerelme. Magyarul beszélő lengyel—francia tévéfilm-sorozat VII. (bef.) rész: Az esküvő. 20.55: J. S. Bach: D-dúr szvit. (No. 3.) 21.15: A béke nehéz útján. Szovjet dokumentumíilm H. 22.15: Tv- Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Euripides: Iphigeneia Auliszban. Tragédia két részben. A Fertőrákos! Barlangszínház előadása, felvételről. 21.15: Tv-Híradó 2. 21.35: Charlie Rivels műsora. NSZK-filin. irigyelhetné. tona csizmástul vetette magát a habokba és megmentette a gyereket. A két határőrt a hivatalos szervek kitüntetésre terjesztették fel. A parancsnokaik által aláírt javaslatban ott szerepel: Kovács Sándor határőr sorkatonai szolgálata eddigi ideje alatt hétszer kapott dicséretet, kétszer az egység élenjáró katonája lett és április 4-én ő képviselte egységét a budapesti díszszemlén. Putnoki András ugyancsak hétszer részesült dicséretben és teljes joggal viselheti a határőrség kiváló katonája címet. Kovács Sándort, kérelmét elfogadva, katonatársai bátor tettét követően felvették a KISZ tagjainak sorába, parancsnokai pedig soron kívül őrvezetővé léptették elő. Putnoki Andrással együtt dicséretben és jutalomszabadságban részesítették. Tegnap délelőtt a Pest megyei Tanácson pedig dr. Mondok Pál megyei tanácselnök nyújtotta át a két bátor életmentőnek a kormány elnökének megbízásából az Életmentésért emlékérmet. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Honfi János Pest megyei rendőr- főkapitány, Bíró Gyula, a mer gyei tanács személyzeti osztályvezetője, a két katona parancsnoka és az alakulat KISZ-bizottságának titkára is. D. G. KIFIZETTÉK AZ ÖTTALÁLATOST öt nyúgdíjas a lottó 34. játékhete öttalálatos szelvényének tulajdonosa. Szerdán délután az OTP X. kerületi fiókjában, Budapesten a nyertesek felvették nyereményüket. is fokozottan figyelembe kell venni, hogy az alföldi városoknak, ugyanúgy, mint a Balaton környékének, megvannak a maga sajátos területfejlesztési problémái. így például nem elhanyagolható a tanyavilág léte. A miniszter megnyitója után megkezdődtek az előadások. Gázolt az ittas vezető Dabas határában, az újhar- tyányi úton Blahó István 33 éves elektrikus, inárcsi lakos, ittasan, nagy sebességgel és figyelemetlenül vezette személygépkocsiját, elgázolta az úttest jobb oldalán kerékpárjukat toló Zsolnai János 22 éves kocsikísérőt és Drozdik Mihály 22 éves segédmunkás dabasi lakosokat, Zsolnai János a helyszínen meghalt, Drozdik Mihály súlyos, életveszélyes, Blahó István és utasa, Surman György 24 éves villanyszerelő kakucsi lakos súlyos, nem életveszélyes sérülésit szenvedett. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága cs a Pest megye) Tanács lapja. Főszerkesrtö: DR. LOKAS ZOLTÁN Főszerkesztő- Helyettes: SAG! AGNES Szerkesztőse?: Postacím: 1951 Budapest vm., somogyi Béla u. 6. U. cm, Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLAN* FERENC Kiadóhivatal: VUL, Blaha Lujza tér 3. Postacím: 195) Budapest. % szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonjai 343—190 1 4’—m. Titkárság: 149—447, Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatal na b a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHD Budapest VJózsef nádor tér L Távbeszélő: 180—850. Postacím; Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint. INDEX: 35 064 Köztudott, hogy a görög bölcselő hordóban lakott, s a cím erre utal: ugyanis a világ legnagyobb hordóját nézhetik meg a nézők. A rendező, Hertay Jenő mondja lapunk olvasói tájékoztatására : — Részben riportfilmröl, részben portréfilmről van szó. A Fűrész- és Hordóipari Vállalat elkészítette a világ legnagyobb ászokhordóját, aminek elejére idős Szabó István fafaragó művész egy hatalmas domborművet faragott. Filmünk a hordó; építésének fázisait, valamint a fafaragó 'művészt mutatja be. — Hány literes a hordó? — Százezer literes, azaz ezerhektós. Méreteire jellemzésül csak annyit, hogy beleférne egy kétszobás lakás, s hogy felállítása előtt jócskán ki kellett bővíteni a budafoki pince egyik részét. — Kik vettek részt a munkában? — Több szakma fogott össze; erdészek, kádárok, szőlészek, borászok. Bemutatjuk az erdőgazdaságot, ahol a fákat válogatták ki, majd a hordókészítés egyes szakaszait. Az érdekes műveletsorozat mellett bemutatjuk a domborművet alkotó idős Szabó Istvánt is, műsorunk ennyiben portréfilm. A KŐMŰVES, A HÁZIASSZONY ÉS AZ ALLERGIA A kőműveseiket és a háziasszonyokat hivatásuknál fogva különösen erősen veszélyeztetik az allergiák. Mindkét csoport gyakran szenved a kromátok által kiváltott allergiában, a férfiak az építkezésen a cementtel végzett munka, a háziasszonyok pedig a mosó- és tisztító- szerek révén kerülnek kapcsolatba a krómsavakkal. Ezt G. Forck professzor, a münsteri egyetemi bőrklinika vezetője fedezte fel. A Német Szövetségi Köztársaságban az utóbbi húsz évben a szakmai megbetegedések száma csaknem a felére csökkent. A foglalkozás okozta bőrbetegségek azonban Forck adatai szerint ugyanakkor megháromszorozódtak. A rádió és televízió műsora A helyszínen és a laboratóriumban Rendszeres higiéniai ellenőrzés a megyei vágóhidakon Az Alföld városfejlesztése A á