Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-24 / 224. szám

Gázálarcban a romok közt Megyei py-iöatő Gödöllőn A hét elején már javában folytak az előkészületeit a csütörtökén, Gödöllőn megrendezendő megyei döntőre. Jászay Béla, a Gödöllő < s Vidéke ÁFÉSZ dekoratőre már napok óta a versenyhez szükséges ház- imitáciőkon dolgozik. Earcza Zsolt felvétele Az elmúlt három hónap so­rán ugyancsak sokszor talál­kozhattak olvasóink a meg­alakulásának huszonötödik év­fordulóját idén ünneplő pol­gári védelemről szóló cikkek­kel a lap hasábjain. Június és július folyamán községi és já­rási versenyeket rendeztek or­szágszerte, hogy az egészség- ügyi, a műszaki mentő- és vegyvédelmi szakaszok ezeken mérjék össze elméleti tudásu­kat, gyakorlati ismereteiket. Ezekben a hetekben rende­zik hazánkban mindenhol a megyei versenyeket, amelye­ken már a járások legjobbjai vesznek részt. így kerül sor csütörtökön a Fővárosi Tanács gödöllői szociális otthonának parkjában Pest megye hat vá­rosának és kilenc járásának polgári védelmi megyei döntő­jére. A versenybe húsz szalcasz — a járási és városi elődön­tőkön legjobban szereplő al­egységek — nevezett be. Lás­suk tehát mi lesz a csütörtöki seregszemle menetrendje? A gyakorlatok délelőtt ki­lenc órakor kezdődnek. A ver­senyző szakaszoknak először elméleti felkészültségükről kell számot adniuk. Tesztlapo­kat töltenek ki, majd védőfel­szerelést öltenek magukra és megkezdődik a döntő gyakor­lati szakasza. Ennek során az egészségügyiek egy feltétele­zett ellenséges támadás sérült­jeit kezelik. Egyúttal számot adnak arról is, mennyire sike­rült elsajátítaniuk a tömeg- pusztító fegyverek nyomán je­lentkező sérülések szakszerű ellátását. A gyakorlat idejére vegyvé­delmi mentesítő állomást állí­tanak fel a kastély parkjában. A vegyvédelmi mentesítő szakaszok itt mutatják be a személy-, anyag- és jármű- mentesítés legkorszerűbb mó­dozatait, mialatt a műszaki mentők átteszi'k székhelyüket a Kossuth Lajos utcába. Itt, mint ismeretes a posta tőszom­szédságában található még né­hány félig lebontott régi épü­let. A szakasz feladata az lesz, hogy romos területen hajtsák végre az épületek alatt ma­radt emberek és értékek men­tését. A forgatókönyv szerint a verseny a kora délutáni órák­ban ér véget. A megyei dön­tő utolsó mozzanataként a leg- derekasabb munkát végzett szakaszok a Pest megyei Pol­gári Védelmi Parancsnokság ajándéktárgyait veszik át. A legjobbak természetesen to­vábbra is versenyben marad­nak, hiszen október folyamán Szolnokon rendezik meg a me­gyei döntő legjobbjai számára az országos vetélkedőt. Berkó Pál Bútor — akácfából Akác bútoralkatrészek elő­állítására rendezkedett be a Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság. Az e célt szolgáló üzemben a faanya­got negyvennyolc óráig, hét­nyolc atmoszféra nyomás alatt gőzölik és az időtar­tamtól függően az akácfa fel­veszi a barna szín minden árnyalatát, A diófát tökélete­sen helyettesítő akácfából igen szép stílbútorokat, haj­lított bútoralkatrészeket le­het előállítani. 'Trencséni kórus Gödölíőn Fújdogálj, szeSiőcske... Szeptember 19-én, pénteken este érkezett meg Gödöllőre a trencséni pedagóguskórus. Tagjait a város párt- és ál­lami vezetői, valamint a városi kamarakórus kép­viselői fogadták. Még ugyan­ezen a napon, este a Gödöllő Étteremben a kórus tagjai megismerkedhettek az őket vendégül látó város faultjával és jövőjével, mert Benedek János, a városi ta­nács elnöké a többi közt er­ről is beszámolt köszöntőjé­ben. Betyárdalok, kesergők Az igazi ismerkedés azon­ban szombaton délelőtt kez­dődött, amikor a vendégek felutaztak Budapestre a vá­rosi kamarakórus kíséretében. Am a látogatás rövid volt. Sietniük kellett, hiszen este felléptek Gödöllőn. A bemutatkozás este hét­kor kezdődött. Trencséni ven­dégeink Eugen Suchonynak, a szlovák zene legnagyobb mai mesterének kórusművé­vel kezdtek, s az est folyamán több Sosztakovics, Smetana, Dvorzsák, Pulikon és Bárdos kórusmüvek avatott tolmá- csolóiként is bemutatkozhat­tak a szép számú közönség előtt. Az első részt szűnni nem akaró taps követte, szem­mel láthatóan nagy örömet szerezve szlovák vendégeink­nek. Az est második részében azután betyárdalok, tréfás és szomorkás cseh, szlovák, magyar és cigánydalok kö­vették egymást pergő gyorsa­sággal. Rendkívül nagy át­éléssel, igazi művészi szin­ten csendültek fel azok a be­tyárdalok, amelyeket Jan Majtásnak, a kórus karna­gyának feldolgozásában mu­tattak be vendégeink. Hall­hattuk a Fújdogálj, szellőcske kezdetű békéscsabai szlovák népdalt a szlovák zene ott élő nagyjának; Krásko Zápotocky- nak feldolgozásában. Tisztelet Bartóknak A kórus két alkalommal lé­pett a gödöllői közönség elé. Mindkét bemutatónak a leg­szembetűnőbb erénye az volt, hogy magával tudta ragadni a hallgatóságot, s úgy hisz- szük, ez az előadóművészet talán legmagasztosabb hivatása. De ha a kórus művészi tel­jesítményéről szólunk, nem szabad megfeledkeznünk ma­gáról a közönségről sem, amely fegyelmezetten hall­gatta a műsort, s a fejlett ze­nei érzékre jellemző módon „hagyta magát vezetni”. Nagydíjas az egyetemi tánccsoport A gödöllői Agrártudományi Egyetem néptánccsoportja si­keresen szerepelt a ÍV. észak­magyarországi gyöngyösi nép­táncfesztiválon. A számos együttes részvételével megren­dezett versenyről az egyetemi csoport hozta el a nagydíjat, valamint az Aranyszőlő ván­dordíját. A gyöngyösi feszti­válon a gödöllői együttes Győré—Hargitai—Molnár Pe- kulár című művével szerepelt. A néptáncfesztivál hivata­los része, versenyprogramja után tartották meg a néptán­cosok bálját. A szépségver­senyben a Szüret Szépe címet Nagy Katalin, az egyetem nép­tánccsoportjának tagja nyerte el. Délutáni eszmecsere Szüret a dányi Magvetőben Szekszárdi gépsor a cukorrépatáblán A Veresegyházi Nagyközsé­gi Tanács elnöke, Pásztor Béla Száz vagon terven felül a közművelődésben tevékeny­kedők részvételével megbeszé­lést hívott össze. A szeptem­ber 25-én, csütörtökön délután a Váci Mihály Művelődési Központban megrendezendő összejövetelen a résztvevők az idei ifjúsági találkozó ta­pasztalatait beszélik meg, s meghatározzák a következő években szervezendő ifjúsági rendezvények feladatait, kö­rülményeit. Értekezlet igazgatóknak A gödöllői járási hivatal mű­velődésügyi osztálya szeptem­ber 25-én, csütörtökön délelőtt megbeszélést tart. A járási-vá­rosi Juhász Gyula könyvtárban tartandó értekezleten a műve­lődési házak igazgatói kapnak tájékoztatást az időszerű fel­adatokról. Mintha nem is a csillagá­szati. ősz, hanem a csillagásza­ti nyár kezdődne, olyan erő­vel, olyan jókedvvel süt a nap. Aki csak teheti, a sza­badban van, néhol a gazt ége­tik, másutt újrafestilk a kerí­tést. De többségben azok van­nak, akik hivatásból munkál­kodnak a derűs ég alatt. Jó­kedvvel dolgoznak a termelő­szövetkezeti tagok, örvendez­nek, hogy nő a szőlő cukorfo­ka a fényben. A dányi Magvető Termelő- szövetkezet tábláin is nagy ütemben folyik a szüret, sze­dik a csemegeszőlőt, a Csaba­gyöngyét, szüretre vár a sző­lőskertek királynéja, a riz- ling, a leányka. A termelőszö­vetkezet 131 hektárnyi terüle­téről hetvenöt mázsa átlagter­mést várnak, összesen száz- harmincöt vagonnyi gyümöl­csöt. Tervezett árbevételük ki­lencmillió forint. Édesítő napfény — Igaz, hogy sokat rontott az eső, s egy-két fajtánál meg­indult a rothadás, de most a napos ősznek köszönhető, hogy van olyan szőlő, aminek tizen-j Hogyan és miből épüljön? Óvoda Valkórc, konyha Zsámbokon A valkói nagyközségi közös tanács szeptember 23-án, ked­den délelőtt végrehajtó bi­zottsági ülést tartott. Az ülé­sen szó esett az idén befeje­zésre váró községfejlesztési munkákról. A bizottsági ta­gok főként a valkói óvoda­építés lehetőségeit tárgyalták meg. Az ülésen elhangzott, hogy korábbi kéréseikre, saj­nos, a gazdaságok nem úgy reagáltak, mint a nagyközség vezetői elvárták volna. Sem a valkói Egyesült Zöldmező Ter­melőszövetkezet, sem az er­Szlovák barátaink zenei éle­tében fontos mérföldkövet jelentett Kodály és Schnei­der Trnavsky, valamint Bar­tók és Zápotocky együttmű­ködése. Bartókról egyébként halálának 30. évfordulóján északi szomszédaink tanul­mányt adtak ki. A trencséni zenei élet emellett közvetle­nül is értékesíti a nagy hazai zenetudós munkásságát, hi­szen Bartók-tanítvány volt Gál-Brunovsky, a trencséni zeneiskola első igazgatója. A kórus batyut köt Ezek ismeretében nem vé­letlen, ha a vendégek rend­kívül elismerően nyilatkoz­tak a hazai zenei életről. Különösen az lepte meg őket, hogy az egész járás területé­ről érkeztek kíváncsiak, így a közönség megtöltötte az Ag­rártudományi Egyetem aulá­ját. Ám a vendéglátókból ha­marosan vendégek lesznek. A gödöllői városi kamarakórus ugyanis október harmadikán útibatyut köt és Trencsénbe utazik. Másnap Trencsénfür- dőn, 5-én pedig Lunacsovicén lép fel a gödöllői kórus. Tur­néjuk feladata az lesz, hogy idegenben is elismerést sze­rezzenek a hazai kórusművé­szetnek és szlovák zenebará­tokkal is megismertessék ha­zai zenehagyományaink leg­szebb termését. Dobák József dőgazdaság nem ígért hozzá­járulást az óvodaépítéshez. Szűcs Jánosné, a termelő- szövetkezet egyik üzemegysé­gének párttitkára elmondotta, hogy a szövetkezet gazdasági helyzete nem teszi lehetővé az anyagi áldozatot. Ezzel szem­ben javasolta, hogy a nagy­községben indítsanak társa­dalmi munkaakciót az óvoda felépítése érdekében. A tsz- vezetőségi ülésen elhangzott az a javaslat, hogy az anyagi fedezet egy . részének megte­remtése érdekében vállalja­nak a szocialista brigádok kommunista szombatokat. De a nagyközségben nem csupán Valkón vannak „óvo­dásgondok”, hanem Zsámbo­kon is. A Zöldmező Termelő- szövetkezet korábban meg­ígérte, hogy építőhrigádjával felépíti a zsámboki óvoda új konyháját, ugyanis a mostani kicsi és korszerűtlen. A ko­rábbi ígéretével ellentétben — s a tervek elkészítése után a szövetkezet nem kereste meg a tanácsot a szerződéssel, s száz zsámboki gyerek pilla­natnyilag hiába vár arra, hogy ez a gond megoldódjon. Ha a zsámboki óvoda konyhájának bővítése megtörténne, itt ét­kezhetne hatvan napközis gye­rek. Mint Csighy Tiborn\é, ta­nácselnök elmondta, korábban kaptak százötvenezer forint megyei támogatást az óvoda berendezésének korszerűsíté­sére, s azóta ezt még három- százezer forinttal tudták gya­rapítani saját erőből. Ha el­készülne az új konyha, kor­szerűen be is tudnák rendez­ni. Ugyanebben az időben a termelőszövetkezet vácszent- lászlói központjának udvarán irodaház épül. Talán a szük­ségleteknek, s a sürgősségnek megfelelőbben kellene üte­mezni az építkezéseket. Nyil­vánvaló, hogy a szövetkezet először a saját belső gondjait igyekszik megoldani, de az is érinti a szövetkezetét, hogy tagjainak gyermekei milyen körülmények között étkeznek. —őr— nyolc-tizenkilene a cukorfoka — mondta Urbán Teréz, a szö­vetkezet főkönyvelője. A szőlészetben általában hatvanan dolgoznak, de szü­retikor még az erdészeti brigád is besegít, nem ritka, hogy másfél százan hajlonganak a tőkék között. — Sajnos, a paradicsomot háromszor is elverte a jég, s jól jön ugyan, de nem vigasz­tal a biztosító egymillió-hét­százezer forintnyi térítése. Ár­bevételi tervünk több mint négy és fél millió forint, ' de tizennyolcad ikáig csak két­millió-hatszázezret teljesít­hettünk. Addig tart a paradi­csom-szüret, amíg csak van pi­ros növény a földeken, de úgy gondolom, hogy így is csak hárommillió forintos árbevé­telt tudunk az idén teljesíte­ni. Most kézzel szedjük a ter­mést, olyan földön, ahová nem célszerű gépekkel menni — tájékoztatott a főkönyvelőnő. A dányi szövetkezet az idén százharminchat hektáron ter­meszt cukorrépát. Szeptember elsején kezdték meg a beta­karítást. Mint a gazdaságban elmondották, sajnos, a cukor­gyár nem tudja olyan ütem­ben fogadni a répát, amilyen gyorsan a gépek szedik. Pedig nagyon előnyös lenne, ha eb­ben az esötlen időben minél többet tudnának kiszedni a földből. Az idén vettek a cu­korrépához egy szekszárdi gép­sort ; nagyon elégedettek a gép üzemelésével. , A hazai csak egytizede — Először mi is francia gépsort akartunk venni, de annak nagyon bizonytalan volt az érkezési ideje. Nagyon jól jártunk a szekszárdival. A tő­kés importból beszerezhető gépsor ára körülbelül három­millió forint, a szekszárdié en­nek majd a tizedrésze, há- romszázhuszonnégyezer fo­rint. S ez olyat is tud, amit a külföldi gépsor nem. Olyan rendszerben dolgozik, hogy a répafejet is könnyűszerrel be tudjuk takarítani, takarmá­nyozásra. A gép ugyanis ösz- szegyűjti és kocsira rakja. Korábbi látogatásunkkor is büszkén beszéltek p dányiak a jó kukoricatermésről. A nyolc- száztizenegy hektáros terület­ről a múlt hét végén kezdték meg a betakarítást. Jó termés ígérkezik: négyszáz vagont terveztek, de valószínűleg több mint ötszáz vagon lesz a vég­eredmény. A gazdaság a ku­koricát a nádudvari KITE- rendszerben termeszti, s évről évre javul a termésátlag. Kevésbé jól sikerült az idén a gabonatermés. Ezerhatszáz- nyolcvanöt hektáron harminc­öt mázsás átlagot értek el, a járás területén ezzel az ered­ménnyel a negyedikek. Ta­valy harminchét mázsa volt az átlaguk. Gabonából tizen­négy és fél millió forint volt a bevételük. Főként az ron­totta az eredményt, hogy az aratási időszakban, júliusban körülbelül százhetven milli­méter esőt kaptak a fölélek. Szintén alacsonyabb volt a termés a tervezettnél a mus­tárból. A legrosszabb idő a fajtaborsót érte, amit a Gö­döllői Tangazdaság rendszeré­ben termesztettek. Dányi leánykából egri leányka A dányi Magvető Termelő- szövetkezet területe a beol­vadt kákái gazdasággal együtt jelenleg több mint hatezer­nyolcszáz hektár. Teljés évi termelésükből százkilenc mil­lió forint árbevétel várható, s erre több mint kilencmillió forint nyereséget terveztek. Mint Urbán Teréz főkönyvelő elmondta, sikerül a tervet tartaniuk. Néhány területen kiesés mutatkozik, -de más növényekből terven felüli át­lag várható. Most a legnagyobb munka kétségtelenül a szőlőszüret. Még nagyon az elején tarta­nak ennek a munkának. Leg­nagyobb vásárlójuk az Óbu­dai Közért, részükre csemege­szőlőt szállítanak. De nemcsak közvetlen fogyasztásra kerül a dányi szőlő, hanem bor is lesz belőle. A rizlinget, a leánykát, a muskotályost az egri pince- gazdaság gyöngyösi üzemegy­ségébe viszik: s így lesz a dányi leánykából egri leány­ka. örszigethy Erzsébet Gödöllő és Szenfendre Titkári tanfolyam Háromnapos titkári tanfo­lyam színhelye lesz október 8. és 10. között Szentendrén a Danubius szálló. A továbbkép­zésen a gödöllői és a szentend­rei járás vöröskeresztes titká­rai vesznek részt, szám szerint összesen hatvanötén. A tanfolyam előadói között ott találjuk Kis Emilt, a gö­döllői járási pártbizottság első titkárát, aki a XI. párkpng- resszus tömegszervezetekkel kapcsolatos határozatairól tart előadást, Németh Veronikát, a Vöröskereszt Pest megyei tit­kárát, aki az idős emberek társadalmi gondozásáról be­szél és dr. Pethő Edét, a gö­döllői Vértranszfúziós \ Állo­más igazgató főorvosát, aki az önkéntes véradás, a vérből készült gyógyszerek és a vér­adások előkészítésének fontos­ságáról tart előadást a két já­rás titkárainak. Túaeh rV1 Ejf a Inrerna — Hétfőn tűz ütött ki Berki László erdőkertes! lakos Vö­rösmarty u. 2. szám alatti há­zának udvarán. Mint utóbb kiderült. Berki a lucernakazal közvetlen szomszédságában gazt égetett, s a parazsat ezt követően felügyelet nélkül hagyta. Feltehetően egy szik­rától gyulladt lángra az udva­ron fölhalmozott 15 mázsa lu­cernaszéna. A veszélyt az is fo­kozta. hogy a kazal tőszom­szédságában két hordó fűtő­olajat tároltak a háziak. A tü­Áílöríe a falat zet a gödöllői városi és járási tűzoltóparancsnokság egysé­gei oltották el. Ugyancsak a gondatlanság okozott tüzet Gödöllőn a Bla- háné út 116-os számú házban. Bán Lajos lakóházának bérlő­je, Pók József a tűzrendészet! előírások megsértésével, a fa­lat áttörve vezette át a lakó­szobából a szomszédos fészer­be a tüzelőberendezés füstel­vezetőjét. A tűzhöz, amelyet sikerült eloltani, a váci járás tűzoltóit is riadóztatták. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom