Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-19 / 220. szám
Kádár János fogadta a Chilei Szocialista Pár! küldöttségét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta a Chilei Szocialista Pari, Carlos Altamirán*) főtitkár vezette küldött-: ségét. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott megbeszélésen véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről, és a két párt kapcsolatainak továbbfejlesztéséről. A találkozón újból megerősítették az MSZMP és a magyar nép szolidaritását a chilei hazafiaknak, az egységbe tömörülő balodali erőknek a fasiszta junta elleni töretlen küzdelme iránt. A megbeszélésen részt vett dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Antifasiszta tüntetés Lisszabonban a belső és a nemzetközi tőke forradalomellenes offenzívája ellen Lisszabonban csütörtök este egységes munkás-paraszt antifasiszta tüntetést tartottak. A megmozdulást 40 gyár üzemi bizottságai kezdeményezték a múlt héten, azért, hogy a munkásosztály és a parasztság piarcának összefogásával fellépjenek a belső és a nemzetközi tőke forradalomellenes offenzí- vája ellen. 40 lisszaboni üzem dolgozói közös titkárságot alakítottak, a jobboldali támadás elleni harc megszervezésére. A titkárság küldötteket menesztett a délvidéki paraszttanácsokhoz, hogy megszervezzék a közös akciót. Az egységes, pártoktól független tüntetést támogatásáról biztosította az Intersindical szakszervezeti központ, a lisszaboni szakszervezetek szövetsége, és a kommunista párt is. Gomes elnök és Azevedo kijelölt miniszterelnök csütörtökön a szocialista és a Demokratikus Néppárt (PPD) vezetőivel tanácskozott az új portugál kormányról, amelynek megalakítása mértékadó források szerint küszöbön áll. „Mindent egybevetve, az új kormány jobbratolódást jelent még akkor is, ha a miniszter- elnök Azevedo tengernagy lesz Teher E "’ rdekes esetre figyePJt fel a Dunai Kőolajipari Vállalat pártbizottságra. Az egyik alapszervezet taggyűlésén megbírálták azt a kommunistát, aki nem tett eleget vállalt kötelezettségének, egyszerűbben. szólva nem látta el megfelelően pártmunkáját, megbízatását. Eddig rendben is lenne a dolog, ám mélyebbre nézve elgondolkoztató tényekre bukkanhatunk. A szóbanforgó párttag ugyanás egy jól működő szocialista brigád vezetője, a közösség elég nagy létszámú, kényes munkaterületen dolgozik. Ennek ellenére a brigádé - ros vállalta, hogy a szak- szervezeti műhelybizottság- ban funkciója legyen. Közben megbetegedett a párt- csoport-bizaimi, s emberünk átvette tőle a feladatokat, egyebek mellett a tagdíjak összeszedését, a pártcsoportértekezletek megtartását — amire persze készülnie kell —, az észrevételek továbbítását. S hogy kiKerekedják a dolog, áldozatkészen arra is igent mondott, hogy az eltávozott sajtóterjesztő helyett majd ő foglalkozik e teendőcsoporttal is. Négy teher, természetesen a gazdasági — fizikai! — munka mellett. Megtett mindent, ami futotta idejéből, erejéből, ám mégsem kerülhette el a bírálatot. Mert nem volt rend a tagdíjak körül, visszaesett a brigádélet... S már-már napirendre tértek volna az ügy felett, ha a taggyűlésen nem kezd el valaki töprengeni, s hangosan folytatva meditálá- sát, nem kérdezi meg: hogyan van ez? Valaki áldozatkész s erre bírálatot zúdítanak a nyakába, ahelyett, hogy azt néznék, miként könmyíthetnének terhein? A taggyűlés résztvevői meghökkentek. Tényleg, igaz. Ha valamiért, csak azért illetheti bírálat elvtársunkat, mert szó nélkül annyit vállalt, ameny- nyit jól semmikép nem lehet ellátni. Ám ha már megtörtént, s ha senki más nem figyelt óda, akkor ne kárhoztassák, hanem ismerjék el erőfeszítéseit, s vegyék le a válláról azt, ami sok, ami erőn. felüli teher. A tanulságot ki-ki levonhatja, ám pusztán eny- nyivel nem szabad megelégedni. Hiszen ami az eset lényegét illeti, az korántsem százhalombattai, helyi, ritka példa, hanem eléggé általános. A gödöllői városi v pártbizottság például eléggé alapos tapasztalatokat szerzett arról, hogy az alapszervezetek legtöbbjében még nem jött létre az arányos munkamegosztás, miközben a tagok egy része nagyon sokat vállal magára, a másik rész keveset vagy semmit. Ezért történik, meg, hogy ugyan rábízzák egy-egy tapasztalt kommunistára az újonnan felvett párttagok segítését, de jónéhányan elmulasztják ezt, éppen mert tapasztaltságuk miatt sokféle más elfoglaltságuk, és a pártok között megállapodás jött létre a kabinet programjáról” — írja csütörtöki számában az Avante!, a PKP lapja. „Várható, hogy a szocialista és a néppárti miniszterek megpróbálják majd kétségbe vonni azoknak a forradalmi vívmányoknak egy részét, amelyeket a nép elért, és igyekeznek szociáldemokrata rendszerben feloldani a szocialista társadalom perspektíváját. A hatodik ideiglenes kormány néhány napon belül képet fest majd magáról intézkedéseivel. A portugál nép tettei után fogja értékelni és megítélni a kabinetet A PKP — folytatja az Avante! — nem azért működött együtt a kijelölt miniszterelnökkel, mintha ezt a kormányt jónak tartaná a válság leküzdésére, hanem azért, mert ha a mostani kormányt nem sikerülne megalakítani, majdnem bizonyos, hogy nem baloldali, hanem nyíltan jobboldali kormány ragadná magához a hatalmat PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 220. SZÄM ARA SO FILLER 1975. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK Vándorzászló először: április 4-én Fél év alatt 59 millió értékű társadalmi munka Pest megyében A III. ötéves terv időszakában — tehát öt év alatt — Pest megye lakosai összesen 230 millió forint értékű társadalmi munkával gazdagították lakóhelyüket. Tavaly — tehát egy év alatt — a társadalmi munka értéke meghaladta a 169 millió forintot. Megyei szinten most összesítették az idei első félév eredményeit, s az 59 millió 300 ezer forint jelentősen túlhaladja a múlt év hasonló időszakáét. Hosszú évek tapasztalatai szerint a második félév szokta megemelni az ösz- szegeket, s ezek szerint várhatóan az idei év teljesítménye magasabb lesz a tavalyinál. A félévi eredményék alapján a járások közül a ceglédi áll az élen, megközelítően nyolcmillió forint értékű társadalmi munkával, a hatmilliót a budai, a nagykátai és a ráckevei, az ötmilliót pedig a monori és a gödöllői járás haladta túl. Az egy főre eső társadalmi munkaértéket tekintve 102 forinttal a nagykátai járás az első. Az évből, s egyúttal a negyedik ötéves tervből még hátralevő hónapok jelentős változást hozhatnak a sorrendben, annál is inkább, mert TESTSÚLYUK KÉTSZERESÉT... Kétezer tonna fémhulladék - két és fél hónap alatt Sikeres volt Pest megyében a KISZ vasgyűjtési akciójának első szakasza A KISZ fémhulladék-gyűjtő akciójának első szakasza sikerrel zárult — mondotta a KISZ Pest megyei Bizottságának ifjúmunkás felelőse, Szabó Károly. Július 1-től szeptember 15-ig tetemes mennyiségű rezet, ólmot, alumíniumot, vasat — összesen mintegy 1957 tonna fémhulladékot — adtak át a megye üzemeiben, ipari és mezőgazdasági szövetkezeteiben dolgozó fiatalok. Az értékesebb színesfémek a teljes mennyiség 4 százalékát tették ki. Ezzel azonban még korántsem fejeződött be a mozgalom, mert október 1-től december 31-ig az iskolák diákjai, KISZ-tagjai folytatják a munkát. Az eddigi eredmények szépek, bár a számok nem mindenkor tükrözik az erőfeszítéseket, mert a gyűjtés körülményei eltérőek voltak. Egyik helyen daru segítette a rakodást, másutt zuhogó esőben dolgoztak, megint máshol kilométerekre szállították a fémet a fiatalok. Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár KISZ-esei a budai járásban gyűjtött 283 tonna vasnak a felét, a diósdi Csapágygyár ifjúkommunistái a negyedét szállították az átvevőhelyre. A nagykátaiak kezdeményezték, de a nagykőrösiek is átvették: minden KISZ-tag annyi vasat gyűjtött, amennyi testsúlyának a kétszerese. A legtöbb fémet gyűjtő gödöllői járásban is volt hasonló eset: a péceli tsz-ben tizenöten 29, tonna vasat adtak át a MÉH-nek. A Dunakeszi Járműjavító KISZ-esei — akik 120 tonnát gyűjtöttek — a vashulladék között fűtőberendezés-alkatrészt találtak. Az ezekből kiszerelt 200 kismotort felújították és átadták az üzemnek. Ezzel öt évig nem kell ezt a kismotort importálnia a járműjavítónak. Az albertirsai és dunakeszi- szabadságligeti fiatalok felhívták községeik lakóit, hogy tegyék kapuik elé a feleslegessé vált vasat, A házak előtt tornyosuló fémhulladékot az ifik Félmillió izzólámpa Az Egyesült Izzó váci fényforrás- és alkatrészgyárában többek között mintegy 300 különböző típusú törpe izzót gyártanak. Az üzemrész szocialista és munkabrigádjai vállalták, hogy a város 900 éves jubileuma tiszteletére félmillióval több lámpát gyártanak, mint amit az éves terv előir. Képünkön a gyöngylámpagyártó sor látható, abol műszakonként 3000 darab izzó készül. Gárdos Katalin felvétele szállították el. A százhalom- battaiaknak 100 tonnányi tartalékuk is maradt, tovább folytatják a gyűjtést, Vácott a Híradástechnikai Anyagok Gyára, a gumigyár, a DCM és az Egyesült Izzó KISZ-esei járnak elöl a munkában. Ott sem volt fennakadás, ahol kevés volt a fémhulladék. A gödöllői öt kutatóintézet fiataljai papírt, a tárnoki Kézműipari Szövetkezet KISZ- tagjai két tonna rongyot adtak át. A mozgalom első szakasza tehát sikeres vált. Minden résztvevőt dicséret illet. Az összegyűjtött hulladék ellenértékének felét a KISZ-esek a Pest megyei úttörőknek adják majd születésnapi ajándékként, az úttörőmozgalom 30. évfordulóján. a társadalmi munka szervezésében még sok kihasználatlan lehetőség van. Nem év végi hajráról van szó, de tény, hogy még nagyon sokat lehet az elkövetkező időszakban tenni. Ebből a szándékból hívta össze a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága tegnap — a megyei szervezett társadalmi munka immáron másfél évtizedes történetében először — a járási és, városi népfrontbizottságok alelnökeit, valamint a járási hivatalok és a városi tanácsok társadalmi munkával foglalkozó munkatársait. Bodor Zoltánnak, a népfront megyei bizottsága munkatársának és Árki Sándornak, a megyei tanács tervosztálya helyettes vezetőjének vitaindítója után a felszólalók is hangsúlyozták: minden reális lehetősége megvan annak, hogy a negyedik ötéves terv társadalmi munkaértéke túlhaladja a 900 millió forintot! Ma már megállapítható az is, hogy a társadalmi munkának lendületet adott a Pest megyei Tanács év elején hozott, a településfejlesztést segítő társadalmi munkáról szóló rendelete. Ennek nyomán a megye mindéit településén egységes elvek alapján mérik, összegezik a társadalmi munkát. A közösségért végzett önzetlen segítés eddiginél is nagyobb mérvű erkölcsi elismerését jelzi, hogy először jövőre április 4-én adják át az első helyet elért városnak, nagyközségnek és községnek az oklevelet és a vándorzászlót. Véglegesen a későbbiekben az a település nyeri el, amelyik egymásután három évig első helyezést ér el. D. G. KÖZÉLET Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára bemutatkozó látogatáson fogadta Kim Ze Szűköt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a keresztyén békekonferencia folytatólagos bizottságának magyarországi ülése alkalmából fogadta dr. Nyikodim leningrádi metropo- ldtát, a keresztyén békekonferencia elnökét, dr. Tóth Károly főtitkárt, dr. Bartha Tibor református püspököt, a konferencia alelnökét, valamint több vezető személyiségét. A fogadáson jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap hivatalában fogadta Gerhard Schürert, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának póttagját, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettesét, az állami tervbizottság elnökét, aki küldöttség élén hazánkban tárr gyalt a két ország népgazdasági terveinek koordinációjáról. A delegáció tegnap délután utazott el a magyar fővárosból. Andrcj Marine, a Szlovén Szocialista Köztársaság kormányának elnöke tegnap dr. Szekér Gyula miniszterelnökhelyettes meghívására hivatalos baráti látogatásra, delegáció élén, Budapestre érkezett. Bemard Destremau, a francia külügyminisztérium államtitkára tegnap Marjai József külügyi államtitkár meghívására hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. M. Toussaint belga külkereskedelmi miniszter tegnap Brüsszelben fogadta Török István külkereskedelmi miniszterhelyettest, aki a genfi nemzetközi vásár magyar napja alkalmából látogatott a belga fővárosba. Papp Anna, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának titkára vezeti a Magyar Nők Országos Tanácsának küldöttségét, amely tegnap az NSZK- beli Bochumba utazott a nemzetközi nőszemináriumra. É tisztségük is van. Azaz míg föl nem vettek a pártba valakit, nagyon is törődnek vele, segítik, társadalmi feladatokkal próbára teszik, ám amikor soraik közé fogadják a kommunisták, kicsit magára marad... Hiba? Igen. Azoká, akiknek „reszortja7’ lenne a velük való foglalkozás? Erre már nem mondhat j ük ki nyugodt szívvel az igent. Fogadjuk el azt a tapasztalati tényt, hogy a túlzott leterheltség alcadálya a tisztességgel, maradéktalanul ellátott közösségi tevékenységnek. Hiszen bátran tágíthatjuk a kört, mert nemcsak a párton belül, hanem a tömegszervezetekben, a tanácsi munkában, általában mindenféle közéleti. serénykedésben az egészségtelenül sokat vállalás azzal a veszéllyel jár, hogy valójában a feladatoknak csak egy részét hajtják végre. V annak lelkes, odaadó, szabad idejüket fontolgatás nélkül feláldozó emberele, akik nem tudnak, nem akarnak semmire nemet mondani. Önzetlenségükkel nem szabad úgy gazdálkodni, hogy kér abból ez is, az is, amaz is, s végül tízfelé hívják — olykor ráncigálják —, tízféléi rakják rá a feladatok terhét. Az indok legtöbbször az, hogy ,kevés az aktivista”, ám például Vácott, ahol szívesen hangoztatták ezt az üzemek, intézmények, a pártbizottság joggal mutatott rá, sokkal inkább a bátorság hiányzik a feladatok megosztásakor. Akadt olyan üzem, ahol szinte természetesnek számított, hogy öthat társadalmi tisztség jut egy-egy olyan emberre, aki vállalja a közéleti tevékenységet, ám amikor alaposan körülnéztek, akkor kiderült, találni alkalmasakat seregével a munkások között éppúgy, mint az alkalmazottaknál, csak éppen jobban kell erre ismerni az üzemben tevékenykedőket. Talán ez az a csomópont, ahol a szövevényes szálakat a legjobban megragadhatjuk. Valóban, a munkahelyek, a lakóterületek közösségi cselekvésre hajlandó embereinek ismerete elengedhetetlen mind a párt-, mind a tanácsi szervek, a tömegszervezetek számára ahhoz, hogy bővíthessék aktíváik hálózatát, s hogy az aktívák köréből vezetőket neveljenek ki. Ez bonyolultabb teendő, kétségtelenül könnyebb a már kiválasztottakból választani ... Csakhogy mi a fontos? Az, hogy a teendők, a feladatok terhe látszatra elosztott legyen, vagy az, hogy a terhelhet valóban viseljék, ellássák a feladatokat? Fölösleges kérdés, mert annyira egyértelmű a válasz. A tapasztal átok azonban azt mutatják, hogy a gyakorlat — s nemcsak az általunk említett helyeken, hanem szinte mindenütt- — korántsem tükrözi ezt az egyértelműséget. Mészáros Ottó