Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-27 / 200. szám

'] abÜeumi kiállítás A nagykőrösi képzőművészeti kör megalakulá­sának negyedszá­zadik évforduló­jára rendezett ju­bileumi kiállítást sok ezren tekin­tették meg az Arany János Mú­zeumban. A tár­lat, amelyen nagykőrösi alko­tók művei szere­pelnek, e hónap végéig, augusztus 31-ig lesz nyitva. Képünkön: Csikai Márta szobrász- művész Térdeplő című kisplaszti­kája látható, amely a kiállítás anyagában szere­pel AnáH-Tfith Sándor felvétele Szegecs helyett ragasztással Évi 22 milliós megtakarítás Szegecs helyett ragasztással | rögzítik a nagy járművek — a tehergépkocsik, az autóbu­szok —■ fékpofáinak és ten­gelykapcsoló tárcsáinak mű­anyag betétjeit a szolnoki 7. Volán Vállalatnál. A módszert a vállalat három mérnöke — Nagy György, Friedrich Jó­zsef és Szabó Balázs — dol­gozta ki. A műanyag betétek ragasztása nagyszerűen állta a tartós kísérletsorozat próbá­ját. A ragasztott anyag a vég­kopásig, vagyis a teljes el­használódásig biztonságot nyújt, még lefeszíteni sem le­het, szemben a hagyományos szegecselt betéttel, ahol a szegecsfejek lekopása; után a betét használhatatlanná vált, noha a surlódó felület kéthar­mada sem kopott el. A mód­szer elterjedése csak a Volán Tröszt vállalatainál évente 22 millió forint költségcsökkenés­sel járhat. Gyógyszertári gondok és eredmények Mi legyen a házipatikdban? Elhanyagolt épületben, repe­dezett falak között működik dr. Hartai Pálné vezetése alatt Nagykörös második legforgal­masabb gyógyszertára. A havi bevételük meghaladja a 80—85 ezer forintot, pedig a négy asszisztensből ketten gyermek- gondozási segélyen vannak, egy pedig most végzi a képzőt. — Azt a régi mondást, hogy „tiszta, mint a patika”, sem az épület külsejére, sem a belső termeinkre nem foghatjuk rá. Sajnálatos, hogy a szép búto­raink és az időszakonkénti festés sem érvényesül ebben az elhelyezésben. Régi épüle­tünk falai nemcsak süllyed­nek és repedeznek, hanem a szomszéd lakó kályhafüstjének egy részét is átengedik. A nagyobb eső is megbénítja működésünket. Az ajtónk előtt magas víz hömpölyög, melyet a csatorna nem képes elnyel­ni. Az ár a szemközti utca sa­rát mind épületünk elé hordja. Ilyenkor sürgős esetben cipő nélkül, felgyűrt nadrágszárral közelítik meg gyógyszertárun­kat a rászoruló« vagy hozzá­tartozóik. — Influenzajárvány esetén a forgalmunk megkettőződik. Ilyenkor sok gyógyszert előre elkészítünk, hogy a betegek­nek ne kelljen visszajönniük. Adminisztrációnkat ezekben az időkben nem tudjuk mun­kahelyünkön elvégezni, hanem az otthoni munkáink mellé szorítjuk be. — Mi is emberek vagyunk Ha hármunk közül betegszik meg valaki, vagy gyerme­künk, akkor a végzendő fel­adatok már csak két emberre hárulnak. Egy nagy gyógy­szertárban, ahol megvannak a teendők részfelelősei, talán el sem tudják képzelni, hogy mi­lyen sokrétű munka az alap­anyag-átvételtől a gyógyszer- kiadásig megtett út. Még a pénztárosi munkát is mi vé­gezzük. — Immár tíz esztendeje va­gyok ebben a gyógyszertár­ban. Nagykőrös idejáró embe­reit ismerem. Vannak köztük olyanok, akik a legutolsó pil­lanatban jönnek tanácsért Őket a legközelebbi szakren­delőbe irányítjuk. Vannak azonban olyanok is, akik az évek során sok gyógyszert hal­moztak fel. Ezeknek az embe­reknek készséggel álllunk a rendelkezésükre, hogy meg­határozzuk: a feledésbe ment szer mire való és meddig tart a szavatossága.. Ilyenkor sok lejárt tabletta és kenőcs kerül a szemétbe. Volt olyan ese­tünk is, amikor készpénzért kértek pirulákat. Amikor kér­deztük, hogy miért kell, azt fe­lelték, hogy a szomszédnak akarják megadni a kölcsönt. — Betegeink, ismerőseink gyakran megkérdezik tőlünk, hogy mi legyén otthon a házi patikában. Mi lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, széntablet­tát, kalmopirint, görcsoldót, gézt, jódot, sebhintőport és leukoplasztot szoktunk taná­csolni — fejezte be dr. Hartai Pálné. , Udvari Gábor — Zeneoktatás. Több éve működik Százhalombattán az érdi zeneiskola kihelye­zett tagozata. Az elmúlt ok­tatási évben zongoratanu­lásra 35, hegedűre kettő, szolfézsoktatásra 27 tanuló járt. Az idei tanévtől a he­gedűoktatást körülbelül 15— 20 fővel bővítik. A PESTMEfrYEI HÍRLAP KÜLÖISIKIADASA XIX. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 1975. AUGUSZTUS 27., SZERDA TiiE a kéEszázcdik ügyön Jogsegélyszolgálat ss gyárban Társadalmi akisek intézkednek Tavaly kezdte meg működé­sét a vállalati jogsegélyszolgá­lat a konzervgyárban. Itt és más kijelölt vállalatoknál nyert tapasztalatok alapján az idén január elsejétől már öt­ven gyárban vezették be ezt az új szolgáltatást, amelynek eddi­gi eredményeiről Friss Antalné szb-'titikártól kértünk tájékoz­tatót. — A jogsegélyszolgálat célja, hogy a munkások ügyes-bajos dolgainak elintézésében segít­sen. Élén a vállalati jogász állj s mellette társadalmi mun­kában a különböző részfeladat- felelősök, szakszervezeti és KISZ-aktívák intézik az egyes ügyeket. Olyanok, akik egyko­ron mér hasonló területen dol­goztak. Így külön megbízottja van az OTP-, a lakás-, a csa­ládvédelmi, az oktatási, a mun­kavédelmi ügyeknek. Hetente egyszer taftunk fogadóórát, amikor mindenki elmondhatja panaszát. — Mit tesznek ezután? — A társadalmi aktívák minden ügyben maguk járnak el. Például: ha valaki OTP- kölcsönt akar felvenni, a jog­segélyszolgálat minden hivata­los papírt beszerez, azt a dol­gozó itt, a gyárban írja alá, s anélkül kapja meg a pénzt, hogy a lábát betenné az OTP- be. Ugyanígy intézzük a gyer­mektartási díjakat, a lakáscse­réket, és minden más hivatalos ügyet. — Volt már olyan eset, amelyben nem tudtak segíteni? — Egy hármas üdülőtelek­cserében nem sikerült megfele­lő partnereket találnunk. De a jogsegélyszolgálat intézte el, hogy egyik- nyugdíjas dolgo­zónk időben megkapja a szá­mára életbe vágóan fontos kül­földi gyógyszert. — Jó dolog, ha nem a dol­gozóknak maguknak kell mun­kaidőben hivatalos ügyeiket intézni. Gondoltak-e a jogse­gélyszolgálat továbbfejleszté­sére? — Tervünk, hogy az idén a konzervgyár más telephelyein is bevezetjük ezt a szolgálta­tást. Eddig ugyanis onnan be kellett jönniök a segítségre szorulóknak. Most arra gondol­tunk, hogy hetente egyszer Abonyban, Tiszakécskén is fo­gadóóráit tartunk. A telephe­lyek dolgozói ugyanis még ne­hezebb helyzetben vannak, ha bármi hivatalos ügyet kell el­intézniük, hiszen utazniuk kell oda-vissza, egy ügyben több­ször is. — Eddig összesen hány hiva­talos ügyet intéztek el? — Túl vagyunk a kétszáza- dik jogsegélyszolgálati eseten, Ennek hatását már érezzük is; ha többet törődünk dolgo­zóinkkal. többet js várhatunk tőlük. (Békési) AZ ARAT AS VEGEREDMENYE Köszönet a helytállóknak A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályán összesítették a nagykőrösi ter­melőszövetkezetek idei gabo­naaratásának eredményeit. A kimutatás szerint a gazdaságok az alábbi átlagtermést érték el: Az Arany János Tsz-ben búzából 425 hektáron 24,7; rozsból 620 hektáron 12,4; tri- tikáléból 80 hektáron 14,4; és őszi árpából 84 hektáron 12,3 mázsát gyűjtöttek be hektá­ronként. A Dózsa Tsz kombájnjai bú­zából 381 hektáron 35, rozsból 262 hektáron 11,5, tritikáléból Havonta 100— 150, egyedi formá­jú és méretű pi- ® pát formál Miskei Józsefné, a Város­gazdálkodási Vál­lalat pipagyárá­nak dolgozója. Munkáját nagy gyakorlattal vég­zi, hiszen har­minc éve ül az esztergapad mel­lett. Varga Irén felvétele 150 hektáron 9, őszi árpából 87 hektáron 23,4 mázsát arat­tak le minden hektárról. A Hunyadi Tsz búzából 109 hektáron 33,4, rozsból 130 hek­táron 18,5 mázsát gyűjtött be hektáronként. A Szabadság Tsz aratói bú­zából 525 hektáron 32, rozsból 66 hektáron 18, őszi árpából 365 hektáron 25,3, zabból 32 hektáron 14 mázsát vágtak le hektáronként. A termelés- és ellátásfel­ügyeleti osztályon megáUapí tották, hogy az idei aratás a rendkívüli időjárás miatt az utóbbi évek egyik legnehe­zebb aratása volt, s őszinte el­ismerés, dicséret illeti a ter­melőszövetkezeti vezetőket és dolgozókat, hogy egymást se­gítve, a négyezer hektár kalá­szos gabona és 286 hektár mustár aratását 36 nap alatt becsülettel elvégezték. K. L. Tanévkezdés a gimnázium levelező tagozatán Az Arany János Gimnázium levelező tagozatára járó ta­nulók 1975/76-i tanév eleji programja az alábbiak szerint alakul: A javító- és pótvizsgák augusztus 28-án délután 3 órakor, a hagyományos szák- ‘ munkásképző iskolát végzett hallgatók írásbeli vizsgája magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából augusztus 29-én délután 2—4, illetve 4—6 óra között lesz. A hagyományos és emelt szintű szakmunkásképző isko­lát végzett hallgatók szóbeli vizsgája szeptember 1-én dél­után 3 órakor kezdődik. A tankönyveket szeptember 2-án délután 2—4 óra között vehetik át a tanulók. Az első konzultációs nap szeptember 2-án délután 4 órakor kezdődik. Bemutatóra készülnek A múlt évi nagykőrösi kis­ipari termék- és szolgáltató­ipari kiállítás nagy sikerén felbuzdulva már a KIOSZ ko­rábbi közgyűlésén elhatároz­ták, hogy az idén is rendez­nek hasonlót Mint Kerekes Károlyné KlOSZ-titkár elmondotta, a kisipari kiállítást szeptember végén nyitják meg a KIOSZ- székház nagytermében. Mi­után nagy jelentősége van an­nak, hogy a város és a kör­nyék közönsége kisiparosainak készítményeit és szolgáltató­munkáját megismerje, kívána­tos, hogy a kiállításon minél több kisiparos vegyen részt. Az első jelentkezők már fel­iratkoztak a KlOSZ-irodában, és minél előbb várják a to­vábbiakat is, hogy a helybe­osztásokat idejében el tudják készíteni. Mit látunk ma a moziban? Nincs visszatérés. Színes, szovjet film. Kísérőműsor: Jeli arborétum. Magyar Híradó. Az előadások kezdete: 6 és 8 ára­kor. Kiskörzeti mozi (a bámomi iskolában): Váltságdíj egy ha­lottért. Színes, amerikai, bűn­ügyi film. Az előadás kezdete.: fél 8-kor. SPORT TEKE ALKOTMÁNY KUPA Szölősztárok: KM-159, R-49 Kóstolós tapasztalatcsere Hétfőn délután a kertbará­tok klubja Csikai Pál elnök vezetésével tanulmányi kirán­dulást rendezett Katonatelep­re, a Kertészeti Kutató Inté­zet Mathiász János Kísérleti Szoiőtelepére. Az országos hírű szőlőtele­pen mindenféle gazdag termé­sű szőlőtőkék fogadták a láto­gatókat. A növényeket gondo­san megvédték minden beteg­ségtől, s a látottakból minden­ki érezte, hogy a telep igazga­tója, Szegedi Sándor, méltó utóda az egykori alapítónak, a nagy szőlőnemesítő Mathiász Jánosnak. Már ő maga is több új, kitűnő szőlőfajtával aján­dékozta meg a magyar szőlé­szeket. A látogatókat Esik András- né, a telep tudományos mun­katársa fogadta és kalauzolta végig az ültetvényen. Ez .alka­lommal azt a nyolc új cseme­geszőlő-fajtát mutatta be, me­lyeket legutóbbi esztendők­ben hoztak létre és mint leg­jobbakat kiválasztották' a sok ezer kísérleti fajtából. Az új fajtákat szakemberekből álló országos bizottság vizsgálja meg. Ez a sokoldalú vizsgálat, mely évekig is eltart, kiterjed a szőlőfürtök nagyságára, a szemek színére, ízére, héjára, magjára, s a betegségekkel szemben való ellenállóképessé­gére. Először négy régebbi cseme­geszőlőből keresztezett, jól ter­mő, finom ízű, új, fehér szőlő­fajtát néztek és kóstoltak meg a látogatók. Legtöbben a Gé- nuai zamatos és a Pannónia kincse szőlőből nemesített KM —il59-es kitűnő új fajtát di­csérték. Azután peronoszpórának el­lenálló négy rezisztens fajtát mutatott be a kísérő, melye­ket Zalagyöngyéből, a Glória Hungáriából, az Itáliából és a szőlőskertek királynéjából ke­reszteztek. Közülük a legna­gyobb tetszést bőtermőségével és finom, muskotályos ízével a piros R—49 aratta, melyet Zalagyöngyéből és piros mus­kotályból nemesítettek. Ez a fajta már augusztus első heté­ben .érni kezd. A telepen egyébként nagy­ban folyik a Favorit, a na­rancsízű s a többi csemege- szőlők szüretelése, melyeket Kecskeméten hoznak forga­lomba. Kopa László Cegléden három helyi, két nagykőrösi és egy rákoshegyi csapattal két nap bonyolítot­ták le az Alkotmány Kupa te­keversenyt, csak taroüásos do­básokkal. NB-s játékosok nem szerepelhettek a viadalon. A Volánbusz (Nk.) B-csapata (Balogh 191, Halász 196, Dobos 153, Tajti L. 196, Rapt 196, Tóth S. 124) 1056 összfával a negyedik helyen végzett. A Nk. Szabadság Tsz 1116 fát ütött, de a Kocsérra igazolt Baloga (226) és Habon (191) eredményeit törölték, s igy a körösi tsz-beliek (Harsányi 225, Kox>ács L. 178, Benyik 155, Farkas 141) 699 összfával ha­todikok lettek. Az egyéni rang­sorban (35 fő közül) Harsányi József volt a legjobb körösi, aki a 12. helyre jutott. ★ Kecskeméti ZIM—Nk. Sza­badság Tsz 6:2 (2390—2210). A Kőcser on játszott barátságos találkozón az NB Il-es ellen­fél jobb volt. Pontszerzők: Baloga (394) és Benyik (386). A Pest megyei férfi ifjúsági asztalitenisz-csapatbajnokság tavaszi végeredménye: 1. Gödöllői Ganz Vasas 11 10 — 1 93-17 20 2. Budapesti Petőfi 11 9 1 1 78-32 19 3. Perbáli Tsz SK 11 8 — 3 78-32 16 4. Gödi TK 10 7 1 2 64-36 15 5. Váci Kötött I. 11 6 2 3 70-40 14 6. Tápiószelei Kohász 11 4 4 3 64-46 12 7. Ceglédi VSE 10 4 1 5 41-59 9 8. Nagykőrösi Kinizsi 11 3 2 6 39-71 8 9. Vecsési SE 11 3 1 7 41-69 7 10. Váci Kötött II. 11. Dunai Kőolaj 11 2 1 (Száz­8 36-74 5 halombatta) 11 1 1 9 28-82 3 12. Zsámbéki Tsz SK 11 — 2 9 18-92 2 Városi kispályás labdarúgó- bajnokság kezdődik. A sport- felügyelőség szervezésében elő­ször kerül sor Nagykőrösön városi kispályás labdarúgó- bajnokságra. Négy kategóriá­ban: üzemek-—vállalatok, ut­cák—terek, középiskolás osztá­lyok, általános iskolák A-B válogatottjai, rendezik meg a vetélkedőt 1975. szeptember 15 és november 16 között. Ne­vezni szeptember 1-ig (isko­láknak szeptember 10-ig) a já­rási testnevelési és sportfel­ügyelőségein (Cegléd, Damja­nich u. 1.) lehet. A bajnoksár előtt technikai értekezletet tártainak. A szerdai műsor Kézilabda Budapest: Ferencvárosi TC (NB I)—Nk. Kinizsi, barátsá­gos férfimérkőzés. S. Z. Nagykőrösi fiatalok az NDK-ban A Német Demokratikus Köztársasággal kötött megálla­podás szerint minden évben nagykőrösi fiatal szak- és be­tanított munkások is vállalnak munkát a baráti országban. Tavaly tizenketten, az idén már tizenheten jelentkeztek külföldi munkára. Többségük a vasipar különféle ágaiban, kisebb hányaduk pedig a pet­rolkémiai ipar területén kaf munkát. Az ősszel útnak in­duló Pest megyeiek vezetőj« nagykőrösi fiatal lesz. Pipa­formázó

Next

/
Oldalképek
Tartalom