Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-09 / 186. szám
6 1975. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT Asztalitenisz Nonstop műsor Miközben Zágrábban Európa legtehetségesebb fiatal asztali teniszezői — köztük a magyarok is — izgalmas versenyt vívnak a bajnoki érmekért, itthon a válogatott keret tagjai már készülődnek az új szezonra. Szeptember 3-án Bulgáriában nemzetközi találkozóval kezdődik a sportág nonstop műsora, amely minden héten asztalhoz szólítja a játékosokat. Budapesten kívül többek között Cegléd, Százhalombatta, Szeged, Miskolc és Pécs is egy-egy verseny színhelye, míg külföldön Mogil- jovtól Londonig „vándorolhatnak” a felnőtt és ifjúsági játékosok. Cegléden a „Ceglédi ősz” Országos verseny, Százhalombattán a Kőolaj Kupa küzdelmei kerülnek sorra.- 'C. ir Megkezdődött a nemzetközi férfi kézilabda Dunakanyar Kupa viadal innen - onnan A magyar labdarúgó-válogatott Vasárnap késő este Teheránban, Irán ellen, 491. hivatalos, országok közötti mérkőzését játssza. Az eddigi 490 találkozó több mint 40 ország legjobb tizenegye ellen került sorra, Irán másodszor szerepel a magyar válogatott ellenfeleként. Először a legutóbbi olimpián, 1972. augusztus 27-én, Nürnbergben játszott egymás ellen a két csapat, s a magyar együttes 5:0 arányban győzött. Vigóban, a női ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokságon a «magyar válogatott Olaszország, Jugoszlávia és Spanyolország társaságában az 5—8. helyért játszik. Az 1—4. helyért a Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária, és Csehszlovákia mérkőzik. A 9—12. hely sorsa Ausztria, Franciaország, Izrael és az NSZK csapatai között dől eL A balkezes dunakeszi Czipó szorongatott helyzetben ks a kapura zúdított. Tegnap délután a Dunakeszi Vasutas-pályán 200 néző előtt ünnepélyes keretek között megkezdődött a nemzetközi férfi kézilabda Dunakanyar K.upa viadal. A felsorakozott nyolc csapatot Kisfalvi István, a versenybizottság elnöke üdvözölte, majd Turóczi Béla, a PTSH elnökhelyettese, a Dunakanyar Kupa intézőbizottság titkára ecsetelte a torna jelentőségét. Búcsú az SZTK-tól , Vasárnap délután 5 órakor lesz a Szigetszentmiklósi TK— Csepel II barátságos labdarúgó-mérkőzés. Ennek keretében búcsúztatják a szigetszentmiklósi ak három játékosukat, Gére Andrást, Földi Jánost és Lengyel Józsefet, akik befejezik aktív pályafutásukat. A Csepel labdarúgócsapata Tökölre is ellátogat majd. Éspedig azért, mert a tököli együttesből átigazolták a 19 éves középcsatárt, Tóth Lászlót. Az NB I-es klub 10 ezer forint nevelési költségtérítést adott — a szabályoknak meg-' felelően • — a sportkörnek, emellett egy labdával is megajándékozza őket, a már említett vendégjátékon kívül. Két csapatunk ellen . A labdarúgó NB ll- és NB lll-ban az őszi második fordulóra kerül sor a hét végén. Az NB Il-es Kossuth KESE csapatára nehéz feladat vár Győrött. Az NB III Északnyugati csoportjának érdekessége, hogy mindkét Pest megyei együttes ajkai ellenféllel játszik, Vác otthon, Dunakeszi idegenben. A vasárnapi labdarúgóprogramhoz tartozik többek között a ráckevei és a nagykátai járásban zajló torna, a gödöllőieknél most kezdődnek az MNK-selejtezők. A megyei kézilabda-bajnokságban a hét végén lesz az őszi nyitány. Vasárnap KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Férfiak. Galgahévíz—Túra (GEA C-pálya, 9), GyömrS—Dunai Kőolaj (11), Nagymaros—Csepel Autó (10). Nők. Solymári PEMÜ- SZTK (10), Ceglédi VSE—Dunai Kőolaj (15.30), Galgahévíz—Gödöllő (Túra, 17), Gödi TK—Budakalászi Textiles (9.30). LABDARÚGÁS. NB II. MÁV DAC—Kossuth KFSE (Győr, 10.30, Borsos). NB ID. Délnyugati csoport: Perbál—Bp. Építők (16.30, Nagy G.). Délkeleti csoport: Orosházi MTK—EGSZÖV MEDOSZ (16.30, Hofíer). Északnyugati csoport: Ajkai Aluminium—Dunakeszi VSE (16.30. Kocsis), Váci Híradás—■yyj- kai Bányász (16.30, Tompa). Gödöllői járási MNK-selcjtcző. Első forduló (16.30 órai kezdettel). Valkó—Malinovszkij SE, Kartal II. —Veresegyház, Szada—Kistarcsa, Isaszeg II.-Domony, Galgamácsa —Pécel, Mogyoród—Galgahévíz, Túra II.—Hévizgyörk, Kerepes— Dány, Kartal I.—Bag, Túra I.— Zsáoib'ok. Még augusztus 15 -ig iskolaíüzel-esomttgok és táskák 2070-os árengedménnyel a PSIi boltjaiban! Pesti megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalati A Váci Fonó—Budakalász mérkőzés egyik parádés jelenetét ábrázolja képünk. A íehérmezes Fonó-játékos bombaerős lövése nyomán rezgett a kalászi háló. Koppány György felvételei Eredmények: Váci Fonó— Budakalász 15:11 (10:3). A Fonó érettebb játékával nyert a kapkodó kalásziak ellen. Ld. Pápa (7), ill. Kasza (7). Dunakeszi Vasutas—Zbchy (cseszlovák) 24:9 (12:6). A tapasztaltabb vasutascsapat könnyedén érte el góljait a keltett, több gólhelyzetet ellen. Ld. Fábián (9), ill Mikola (3). IM Vasas Iklad—Zagroze (lengyel) 15:13 (8:7). A lengyel együttes igen jó benyomást keltett, több gólhelyzetett elhibáztak. Ld. Tóth (5), ill. Wtodzim (4). Csömör—Váci Híradás 19:11 (12:4). A tapasztaltabb Csömör biztosan nyert a fiatalokkal telitűzdelt váciak ellen. Ld. Mihályi (5). ill Bercely (5). A torna ma B-ud aka!ászon folytatódik az alábbi párosításban: IM Vasas Iklad—Váci Fonó (16.30), Csömör—Zbehy (17.20), Budakalász—Zagroze (18.10), Dunakeszi—Váci Híradás (19). Solymosi László Nemzetközi erőpróbák — Pályacsinosítás >4 Csepel Autó háza táján A Csepel Autó Vasas színeit hét szakosztály sportolói képviselik. A nyári pihenő után mindenütt megkezdődött a felkészülés az őszi idényre, a soron következő versenyekre. Erről beszélgettünk Mlatilik Józseffel, a sportkör elnökével. — Birkózóink közül Szabó Lajosra jelentős nemzetközi erőpróba vár. Szabó Lajos is tagja a bulgáriai Haskovóban, a junior világbajnokságon szereplő magyar csapatnak. Szabadfogásban, a 48 kilogrammos súlycsoportban képviseli a magyar színeket augusztus derekán. A többiek itthon a csapatbajnokságra készülnek, azzal a nem titkolt céllal, hogy bejussanak az NB I mezőnyébe. A kosárlabda NB II-ben szeptember 14-én lesz az őszi rajt. Madacsai Miklós edző a Székesfehérvári Építők NB I- es női csapatához szerződött és utódaként Zbiskó Lajos szakedző foglalkozik a férficsapattal. A kosarasokra az őszi nyitány előtt a sziget^ szentmiklósi nemzetközi torna vár. Az augusztus 29—31-e közötti mérkőzéssorozaton a lengyel Polónia Varsó, valamint a Vasas Izzó, a Csepel Autó és a KSI indul. Halléban, az ökölvívó ifjúsági Barátság versenyen Farkas Gyula negyedik lett váltósúlyban. Az ökölvívók legközelebbi erőoróbáia augusztus 15—17. között Békés város nemzetközi versenye lesz, amelyen a Csepel Autó a serdülő, ijúsági és junior korcsoportban összesen 14 ökölvívóval képviselteti magát. A labdarúgócsapatot két kapussal és négy csatárral erősítették. Az OB II-es férfi teniszcsapat az ötödik helyen zárta az első félévet, s a jövő héten, augusztus 16—17-én lesz az őszi nyitány. A Ctepel Autógyárban igen eredményes a tömegsport is. Ezt bizonyítja, hogy a megyei Vasas-sportnap első fordulójában, amikor is a téli számokat — asztalitenisz, sakk, sportlövészet, teke — rendezték, a pontverseny elsőségét ők hóditoíták el 87 ponttal a Ceglédi ÉVIG, a Mechanikai Labor és a Pestvidéki Gépgyár előtt. A megyei Vasas-sportnap nyári versenyeit augusztus 39-áti, Cegléden tartják. A Vasutas-sporttelepen vetélkednek a női-férfi atléták, valamint a kispályás labdarúgók, a Bem SE sporttelepén lesznek a férfi-női kézilabda-, valamint a férfi röplabda- mérkőzések. Az egyesület elnöke elmondta még, hogy a Millennium telepi pályán a vállalat segítségével felújítják az öltözőépületet, csinosítják az öltözőket, a klubhelyiséget, s a kerítést is kijavítják. A Cement- és Mészművek Váci Gyára (DCM) FELVÉTELRE KERES- férfi és női munkaerőket,- vasipari szakmunkásokat,- kazánfűtőt,- dömpervezetőt,- betanított és segédmunkásokat, ,- őröket, portásokat. Segédmunkásokból cementipori könnyű- és nehézgépkezelő szakmunkásokat képezünk. Női és férfi munkásszállást biztosítunk. Bérezés a kollektív szerződés szerint Jelentkezés: munkanapokon 7-től 15 óráig a munkaügyi csoportnál. A Kinizsi dobogóra pályázik Két Horváth az újoncok között Az 1974/75. évi megyei labdarúgó-bajnokságban a vártnál gyöngébben szerepelt a Nagykőrösi Kinizsi, csupán az ötödik helyet tudta megszerezni, elsősorban tavaszi gyengélkedése miatt. Az őszt még a második helyen zárták 21 ponttal, a tavaszi eredményeket figyelembe véve csak 11. lett a gárda, csupán 14 pontot szerezve. Idén azzal a tervvel rajtolnak, hogy dobogóra kerüljenek. — Senki nem ment el az év végi csapatból — mondotta dr. Fenyves György technikai vezető. — Több játékossal erősítettünk. A i Kecskeméti SC-ből Horváth Ferenc és Farkas István, a Kecskeméti TE csapatából Herczeg Ferenc, Alberti rsáról Horváth István érkezett. Érdekesség tehát, hogy két Horváth i* jött. Dánszentmiklósról Göb- lyöst igazoltuk le, ő azonban még katona, s egyelőre nem állhat rendelkezésre. A Nagykőrösi Kinizsi színeit négy együttes képviseli: a megyebajnokságban a felnőtt, az ifjúsági és a serdülőgárda, ezenkívül egy tartalék- csapatot is indítanak. Holnap Megyei toíósielvény Augusztus 17-én, a megyei láb* darűgó-bajnokság őszi rajtjával párhuzamosan Indul megyei sport*- re jtvénypály ázatunk. Az augusztus 17-i első forduló megyei totó* szelvényét, a pályázati tudnivalókkal együtt, holnapi számunk* ban közöljük* r P ' Férfi és női dolgozókat keres azonnali belépésre a MARKA üdítőital palackozóüzeme. Jelentkezés: Szentendre, Pannónia-telep, Rozsa u. 8. (A Kőzúzó ut vegén.) _______________ Cu krászt, mosogatót, takarítót felveszünk cukrászüzemünkbe. Jelentkezés: Monor. Liliom u. 2. Magyar Lászlónénál.___________ Óv ónőt (képesítettet és képesítetlent is), gyors- és gépírót, továbbá adminisztrátort KERES Újpesti Bőrgyár, Jelentkezés: a 298—055-ös telefonszámon. Felveszünk tervező építészmérnököt, sta- tikustervezot, épületgépészmérnököt, műszaki rajzolót és szerkesztőt, gépírót. Leveleket „Munkahely a metró Fehér úti végállomásánál 5802” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük. Telefoni megkeresés: 842—121 vagy 864—Ö44es számon. ______ Fe iveteire keresünk férfi dolgozót nívatai- segedi munkakór betöltésére. Illetmény a 212/19<l MM —MüM. 5564 számú besorolás szerint. Szolgálati lakást biztosítunk, rneiy az intézmény területen van. Címünk: Petóti Sándor Gimnázium es Gépészeti Szakközép- iskola Aszód. Telefon: Aszód. 6._____________ Pá lyázat. Vác vaiusi Tanács VB Termeies- és Ellátásfelügyeleti Osztálya pályázatot hirdet mezőgazdasági előadói munkakör betöltésére. Követelmény: mezőgazdaság: technikumi végzettség. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a fenti elmen személyesen vagy ieVá1 ti ti ár* A Százhalombatta Városi Tanács Kommunális Költségvetési Üzeme műszaki vezetői munkakörbe gyakorlattal rendelkező építő- vagy építész- mérnököt keres. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a pályázat és önéletrajz leadása mellett az üzem vezetőjénél. 2441 Százhalombatta, Hága L. út 2. ______________ Na gykereskedelmi vállalat felvesz közgazdasági technikust, köz- gazdasági egyetem beiken szakát most végzett fiatal közgazdászt, gép-gyorsírókat, adminisztrátorokat, udvari takarítókat. gépelni tudó adminisztrátort, gépkönyvelőket, üzem- tűzrendészt, nyári szünidőre diákokat könnyű munkára, valamint vas-műszaki, ruházati kereskedőket raktári, tmk segédmunkásokat, gépkocsiszerelőt. gépkocsi- vezetőket. tehergépkocsivezetőket, nyugdíjas és nem nyugdíjas portást, címkeraktárkezelőt. Jelentkezés: SZÖVÁRU Vállalat 1450 Budapest TK., Soroksári út 16. (Boráros térnél). A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2000— 2600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest, Oyöm- rői u. 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. A Ceglédi Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz a Külső Kátal űt 74. szám alatt levő központi munkásszállásra — egyedülálló férfi gondnokot Jelentkezés a vállalat üzemgazdasági osztályán, Cegléd, Damjanich u. a. A Pest megyei Fémipari és Kéziszerszámgyártó Vállalat azonnali belépéssel felvesz: anyagmozgatót, szerszámkészítőt, géplakatost és betanított munkás-dolgozókat. Jelentkezés; a vállalat munkaügyi' osztályán Szentendre, Lenin út 180. sz. Férti es női dolgozókat keres azonnali belépésre a Budapesti es Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat ráckevei malomüzemébe. Jelentkezés: Ráckeve. Kossuth L. u. 86. Malomüzem. Női munKaeioi egy műszakos munkahelyre könnyű betanított munkára felveszünk. Bp. XL, Nádastó u. 25 27. Telefon: 633—859. „SZÖVBER” Fejlesztési és Beruházási Szövetkezet Bútorasztalos szakmunkásokat (nyugdíjasokat is), valamint faipari gépmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Cím: Bp. X., Maláta u. 31. személyzeti osztály. Telefon: 149—292. vagy 34Q—P35. _______________ Ál landó egy műszakos, könnyű. higiénikus munkára intarztaké- szítés iránt érdeklődő nődolgozókat felveszünk. Cím: Bd. X.. Maláta u. 3i. személyzeti osztály. Telefonon: 149—292 vagy 34Q—335. Bútortól) vezó munkára szakképzett és betanított munkásokat felveszünk. Szakkéo- zetlen nődola szókat betanítunk. Cím* Bd X.. Maláta u. 31. személyzeti osztály. Telefon : 149—292 tragy A Gyümölcs es t oze- lékkonzervgyár Dunakeszi. Vasút u. 11 felvesz férfi dolgozókat. valamint csökkent munkaképességűeket és nyugdíjasokat (nyugdíj korlátozása nélkül), a rendészethez állandó munkára őr-portás munkakörökbe. Jelentkezhetnek azok a nyugdíjasok is. akik ez évi órakeretüket már ledolgozták. A Központi Oktatási intézmény felvételre keres egymuszaKos iionynájára konyna- lanyt, uiKarítónut, on- eiszamoió büféjébe bű- test. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Je- lentKezés személyesen: Budapest XiV„ Ajtósi Dürer sor 10—21. szám aian a gondnokságon. A DÉMASZ monori kirenüeitscge felvesz villanyszereiket es se- gédmunKásoKat. Je- lentKezni: Monor, Deák F* u. 12.________ A Bp. XVI., Építő es lv&roantartó It>Z. azonnali beiepessel felvesz^ budapesti munkaneiy- re: kőműves, áes-aü- ványozo, vasbetonszerelő, könnyugep- kezeió szak-, betanított- és segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Épületasztalos, szegezóiakatos, lehet nyugdíjas is, szak- es segédmunkásokat műhely- és küisó- szereiesi munkára. Víz-, gáz-, központifűtés-szerelő, épületlakatos, épületbádogos, tetőieüő, festö-mázoió szak-, betanított és segédmunkásokat. Tulkai üheiy be építőgépek javításában jártas magassági vizsgával rendelkező lakatost és segédmunkást. Szállítási osztályra rakodó munkásokat. Jelentkezés szombat kivételével: Bp. XVI., Rákosi út 90. Munkaügy. Prenker. Tel.: 838— 740, 835—992. Megközelíthető : METRO Örs vezér téri végállomásától a 31 és 31 V jei- zésú autóbusszal. Azonnali belépéssel felveszünk szakma nélküli dolgozókat öntödei munkára, olumi- mum öntödénkbe, felveszünk továbbá fiatal szakmunkásokat és betanított munkásokat, szerelési területekre. Kismotor- és Gépgyár 4. sz. Gyáregysége. Budapest XIII., Frange- pan u. 30— 32. XIV. kerületben a Mexikói utón kétlakásos családi ház eladó. Telefon: 637—705. Háromszobás loggias összkomfortos öröklakás eladó. Monor. Pe- töfi S u 53 I. em Zugló Keixvarosoan 2 1/2 szobás, modern családi ház, garázzsal azonnal beköltözhetően eladó. „Ritka alkalom H. 62 006” jeligére a kiadóba. Nagykőrösön Losoncy u. 20. szám alól elveszett egy fehér kan- durmacska. Becsületes megtaláló 100 forint jutalom ellenében hoz- za el a fenti szám alá. 66 éves nyugdíjas hozzáillő feleséget keres. „ősz” jeligére a monori szerkesztő- ségbe. ______________ Rá koscsaba, Peceli u. 75. oltott mész nylonzsákokban is, tüzelőanyagok. fűtőolaj, ajtó, ablak és mindenfé- le építőnv’*>a fonható. Gyönyörű menyasz- szonyi. vőlegényi. koszorúslányi ruhák kölcsönzése. Budapest, Akácfa 27. Corvin mellett. J