Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-06 / 183. szám

KÖZLEKEDÉSI MOZAIK Két félév összehasonlítása Szomorú baleseti statisztika Hatásosak az ellenőrzések MOHOMIDln A P f ST'-M f G V E I H Í.R L A’P \K Ü L Ó N K I A PASA XVII. ÉVFOLYAM, 183. SZÄM 1975. AUGUSZTUS 6., SZERDA Tanácsülés Üllőn Befejezés előtt a negyedik ötéves terv megvalósítása Ezekben a hetekben, a nyár kellős közepén, megnöveke­dett a forgalom a járás köz­útjain, és sajnos, a balesetek száma is emelkedett. Kovács György, a Közlekedésbizton­sági Tanács járási titkára a megmondhatója annak, mi­lyen sok gondot okoznak az utakon a szabálytalanul köz­lekedő járművek. Felkerestük őt hivatalában. • Hogyan alakult a félévi baleseti statisztika? — Sajnálattal kell megálla­pítanunk, hogy a tavalyi negy­venhattal szemben, az első hat hónapban az idén hatvanket­tő baleset történt a közuta­kon, s ami tovább rontja a statisztikát: tavaly mindösz- sze három halálos .balesetet jegyezhettünk fel, az idén nyolcat. Tíz személy lelte ha­lálát, a súlyos sérülések szá­ma 29-ről 34-re, a könnyűeké 14-ről 20-ra emelkedett, anya­gi kárral járó koccanás pedig harminchét volt a félév végé­i a • Mivel magyarázható a balesetek elszaporodása? — Ittas állapotban elköve­tett baleset mindössze öt for­dult elő, szembetűnően meg­nőtt viszont a gyorshajtók! félévi baleseti statiszti­kát tekintjük át Kovács Györggyel, a közlekedésbiz­tonsági tanács járási titkárá­val. Szomorú adatok, halál­esetek, súlyos sérülések szá­mai sorakoznak a fénymáso­laton. — A legemlékezetesebb ügy? — kérdezem. — Minket mindegyik bal­eset egyformán elkeserít, kü­lönösen az, amelyik felelőt­lenség, nemtörődömség kö­vetkezménye. Amikor hely­színelünk, a felelős gépkocsi- tiezetők egyre csak azt mon­dogatják, nem láttam... nem gondoltam... Július 4-én például egy BARKAS mikrobusz nem ad­ta meg az elsőséget az Sz., J. monori lakos által vezetett Volvo gépkocsinak Vecsésen, a Steinmetz kapitány-szobor közelében: összeütköztek a mikrobusz vezetőjének hibá­jából. A személygépkocsiban gyerekek is tartózkodtak, akik szerencsére, csak könnyebb sérülést szenvedtek, kilenc fel­nőtt azonban súlyosan meg­sérült, a járművezető felelőt­lensége miatt. G. József gyomról lakos is más hibája folytán szenve­dett halálos balesetet. A PEVD1 gyömröi gyáregységé­nek mikrobuszával szabályo­san haladt Budapest felé, s a vele szemben szabálytalanul közlekedő Zsigulival összeüt­között. Kórházba szállították, Az Irodsgépipari és Finommechanikai Vállalat VASADI ÜZEMEGYSÉGÉBE BETANÍTOTT FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐKET AZONNAL FELVESZÜNK. Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1., Bak Imre üzemvezetőnél. száma, és szabálytalan előzés, illetve kanyarodás miatt is több baleset következett be, mint tavaly. — A legtöbb balesetet még mindig a személygépkocsik okozzák, de tehergépkocsik is szép számban szerepelnek a statisztikában, a gyalogosok pedig ugyanannyi balesetet idéztek elő, mint 1974-ben, ör­vendetes viszont, hogy a lo­vas kocsik, a vontatók és az egyéb járművek egyetlen egyet sem. — Érdekesen alakult a bal­esetet előidéző személyek il­letősége. Pest megyében lakó gépjárművezető huszonhat- szor vétett a közlekedés sza­bályai ellen, viszont jelentősen megnőtt a' fővárosi és a más megyékbeli szabálytalan köz­lekedők száma. Külföldi ál­lampolgár mindössze egy bal­esetet okozott. • Mely útvonalakon történt a legtöbb baleset? — A 4-es továbbra ts a leg- I veszélyesebb út, a monori já­ráshoz tartozó 30 kilométeres szakaszán huszonöt baleset fordult elő az első félévben, s a legtöbb halálos sérülés is ott következett be. A KPM és a tanácsi kezelésű szilárd bur­s néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Sajnos, sorolhatnánk to­vább is az elriasztó története­ket. /i rvendetes viszont, hogy " a járás területén nagy­mértékben csökkentek a gyer­mekbalesetek. Ha nem is tud­nak minden gyermeket elhe­lyezni óvodában, napköziben, a szülők nem hagyják kicsi­nyeiket egyedül, s nekik is köszönhető, hogy a nyár ed­dig eltelt részében egyetlen gyermeket sem ért sérülés a közutakon. A monori járásiban évről év­re gyarapodik a gépkocsik száma. Az Állami Biztosítótól kapott értesülések szerint, je­lenleg háromezer személygép­kocsit, 2 ezer 112 motorkerék­párt és hétszáz közületi teher­gépkocsit tartanak nyilván. ★ Tovább javulnak a járás út­viszonyai. A KPM monori út- mestersége jó ütemben halad a 31-es és az 5-ös utat össze­kötő szakasz szélesítésével: már Üllőnél jár, s néhány hé­ten belül befejezi teendőit. Gyömrő község belterületén is megkezdték a munkát, s a sorompóig néhány héten belül elkészül a jó minőségű útsza­kasz. kolatú utak hossza 210 kilo­méter. A 31-esre és a KPM- utakra összesen harminchét­szer kellett kivonulni baleset miatt. — Érdemes megvizsgálni a balesetek előfordulásának ala­kulását a napszakok szerint. Reggel hat órától délután két óráig huszonhárom, kettőtől este tízig huszonnyolc baleset következett be. A hét napjai közül a leggyakrabban a pén­tek, a szombat és a vasárnap szerepel. — Monor, mint járási szék­hely, a legnagyobb veszélyfor­rás. Ezt bizonyítja az is, hogy nem kevesebb, mint huszonki­lenc monori balesetet jegyez­hettünk fel.1 Az ellenpélda: Gyomron mindössze egy sérü­lés történt, Vasadon, Nyár­egyházán, Bényén és Káván pedig egy sem. • Hogyan alakult a júliusi helyzet? — Sajnos, újabb három em­ber lelte halálát a közutakon, kettő Üllőn, egy pedig Gyom­ron. Súlyos sérülést is okoz­tak a balesetek: összesen ti­zenegyen sérültek meg egy hónap alatt. • Mit tesznek azért, hog:y csökkenjen a balesetek száma járásunkban is? — Az első félévben több­ször tartottunk nagyobb sza­bású közúti, ellenőrzést, me­lyek, úgy látszik, i itatásosak voltak, mert az ellenőrzést követő napokban megszilár­dult a fegyelem az utakon. Azt viszont megállapítottuk, hogy még mindig nagyon so­kan fittyet hánynak 'a KRESZ szabályaira, nem vigyáznak mások testi épségére. Az el­lenőrzések során csaknem há­romszáz személy ellen kellett szabálysértési feljelentést ten­ni. A TRAFIPAX is gyakran ellátogat a járásba, s íefotóz- za a gyorshajtókat. — Mindent egybevetve, meg kell állapítanunk, hogy még sok a tennivaló a közlekedési fegyelem megszilárdításában. A szomorú statisztikának min­denkit óvatosságra kell fi­gyelmeztetnie. Sajnos, anyagiak híján, a folytatásra csak jövőre kerül­het sor. ★ Az állami gazdaság, a KPM- mel közösen, megépíti a Mo­nor—Csévharaszt közötti utat. A munkálatokkal jól halad­nak, s a 4-est elérve, a Ság- vári Endre utcát is felújítják. ★ Megkezdték az előkészülete­ket a KRESZ-park építésére Monoron. A földmunkákhoz hamarosan hozzálátnák, s jö­vőre már átadhatják rendel­tetésének a létesítményt. A közlekedési mozaikot írta és összeállította: Ülést tartott az üllői nagy­községi tanács, melyen Erdei Gábor tanácselnök beszámolt IV. ötéves tervük időarányos végrehajtásáról és a követke­ző ötéves terv kitűzött főbb céljairól. Üllőn a IV. ötéves terv elő­készítését gondos elemző és adatfelmérő munka előzte meg, a javaslatokat megtár­gyalták, egyeztették a tanács illetékes bizottságai, s azok váitak a végleges terv alap­jaivá. A nagyközségben a legfon­tosabb feladatként szerepelt már a hetvenes évek elején a 16 tantermes új általános is­kola megépítése. Különböző okok miatt az iskolaépítés csak az idei év utolsó negyedé­ben kezdődik meg, és át­húzódó beruházásként, az V. ötéves tervben feje­ződik be. A pénzügyi fedezet biztosí­tott, a szerződéskötés szintén az év utolsó hónapjaiban vár­ható. A gyermekintézményi há­lózat jelentősen fejlődött az elmúlt években. Mindkét óvo­dát korszerűsítették, központi fűtéssel látták el. Három cso­porttal bővült a létszám, s most építik — társadalmi munkában — a 3. számú óvo­dát, amelyet előreláthatólag már szeptemberben birtokuk­ba vehetnek a gyerekek. Ha megnyílik az új óvoda, a cso­portok száma tízre emelke­dik. Az iskolai nevelőmunka korszerűsítését jól szolgálták a több százezer forint értékű szemléltető eszközök, melye­ket a tanács szerzett be. Üj csoport alakulhatott a napkö­zi otthonban, ahol a központi konyhát korszerűsítették. A községi könyvtárat szin­tén évrőj évre támogatja a községi tanács. A kötetek száma 1970 óta négyezerrel emelke­dett: már tizenháromezer könyv között válogathat­nak az irodalombarátok. A tömegsportmozgalom fel­lendítését szolgálja a sport­kombinát bővítése: a tága­sabbá vált létesítmény átadá­sával lehetőség nyílik más szakosztályok működtetésére is. Ugyancsak a fejlődés bizo­nyítéka, hogy 1972 óta gyer­mekszakorvos dolgozik a köz­ségben. Felújították a körzeti orvosok rendelőit, váróit, saz egyik körzeti rendelőbe a te­lefont is beszerelték. A fogszakorvosi ellátásban [szintén jelentés változás kö- i vetkezett be: 1975. július 1- I tői, új szakorvossal, lehetővé I vált az egész napos rendelés I a községben. Két évvel ez­előtt vehették birtokukba — az arra rászorultak — az öre­gek napközi otthonát. A szilárd burkolatú jár­dák hossza is nőtt Üllőn, több mint tíz utcában készült járda az elmúlt négy és fél év alatt. Szolgáltatóház, korszerű étte­rem, fűtőolajkút, kereskedel­mi egység épült 1970 óta. A község életében is jelen­tős fordulat várható a Gyöm- rő—Üllő községi vízmű meg­építésével. A tervek elkészül­tek, hamarosan megkezdődik a szervezés. Szeretnék, ha jövőre megkezdődhetne a víz­műhálózat építése. Az elmúlt hét elején végez­lek az aratással a monori Üj Élet Tsz-ben. Jól alakultak a termésátlagok: búzából 36,3 rozsból 30, tavaszi árpából 25 mázsa került le a földekről hektáronként. Ha az eső meg nem .fiönti a gabonát, még jobb lett volna az eredmény. A szél- és jégkár, az Állami Biztosító becslése szerint, hat vagonnyi gabonától fosztotta rrteg a közös gazdaságot. — Most a szalmát rakjuk össze — tájékoztat Nagy And­rás tsz-elnök. — Hamarosan meg kell kezdenünk a nyári mély­szántást, a műtrágyázást is. A burgonya szedésével jól ha­ladunk, géppel takarítjuk be az idei, rendkívül szép ter­mést, hektáronként kétszáz mázsát. Ebben az évben vásá­roltunk egy válogatóasztalt, ha- tan-nyolcan dolgoznak körü­lötte, a többi munkát a gé­pekre bízzuk. Gyorsabban ha­ladunk, s gazdaságosabb is így a betakarítás. — A kertészetben huszonöt FÉLÉVENKÉNT egyszer merem kosárba rakni a visz- szaváltandó szörpös, colás és egyéb üvegeket, hogy útnak induljak velük. Legutóbb a monori ÁBC-áruházba vittem őket. Csendes hétköznap délután volt, alig néhányan válo- | gattak a polcok között. A ká­véfőző gép közelében fiatal lány csevegett egy hozzá ha­sonlóan fiatal fiúval. Szeré­nyen álldogáltam az üvegek­kel, vártam a párbeszéd vé­gét. — Én meg csak eszegetem itt a cukrotokat — mondta a fiatalember, és tényleg, egy­más után dobálta a szájába a cukortartóba tett szemeket. — No, majd jön mindjárt a főnök! — így a kislány szi­gorúan. — Ha átvenné az üvegei­met ... — szóltam közbe. Az elárusító kislánynak ar­cára fagyott a mosoly. A szó szoros értelmében az égre emelte a szemét, lebiggyesz­tette a szálát, így állt pár pillanatig. Borzasztóan szé­gyelltem, hogy zavarom az A közvilágítási lámpatestek számát is növelik, a 4-es szá­mú főközlekedési út világítá­sát korszerűsítik. A tervek között szerepel egy új orvosi körzet ki­alakítása, a központi ren­delő tető alá hozása, a bölcsőde bővítése. Az üzlethálózat is bővül. A tanács illetékesei tárgyaláso­kat kezdtek a Ceglédi Élel­miszerkiskereskedelmi Vál­lalattal: a Malom és a Vörös Hadsereg utca sarkán vegyes profilú üzletet kezdenek épí­teni. A tanácsülés résztvevői a beszámolót megtárgyalták, el­fogadták, s igen sok értékes javaslattal segítették az ötö­dik ötéves terv összeállításá­nak előkészítését. G. J. Gér József Hamarosan átadják Huszonöt dolgozója van a Filmtechnikai Vállalat két monori részlegének. A forgácsoló részleg a Bajcsy-Zsilinszky utca egyik házában kapott helyet, a lakatosok a költségvetési üzem központjában dolgoznak. A TÖVÄL, mely a múlt évben kezdte meg az Ipar utcában az új telephely építését, hamarosan befejezi a munkát, s az új létesítményt már a III. ne­gyedév végén birtokukba vehetik a munkások. A vállalat a létszámot fokozatosan emelni kí­vánja, hetvcn-nyolcvan új dolgozót v«sz lei. «dórján (elvétele TÚL AZ ARATÁSON Hektáronként kétszáz mázsa burgonya Káposztát kapál a brigád — Szép a cirok ÜVEGEK A HULLADÉKTARTÓBAN A titok nem titok többé tagú brigád kapálja a káposz­tát, szedésig már azrzal sem lesz gond. Tisztítóüzemünkben meg­kezdtük a zöldség, a répa feldolgozását, csomagolá­sát, s a tök konyhakésszé tételét is. — Kétszázharminc hektáron, az idén először termelünk cir­kot. Nagyon szép a növény, a jövő hónap közepén kezd­hetjük betakarítását. A Kos­suth Tsz szállítja majd, saját ciroktermésével együtt, közös megállapodásunk alapján. (k. zs.) Bővül az orvosi rendelő Vecsésen a tanács költség- vetési üzeme e hónapban el­készül a Szabadkai úti orvosi rendelő és váró bővítésével, valamint az épület külső ta­tarozásával, majd a Somogyi Béla utcában megkezdi a 7. or­vosi rendelő és váró kialakí­tását. uvegeiiuiuei, ue nuit irctu akartam meghátrálni. — Ilyen nálunk nincs — tolta elém undorral az ecetes üveget —, ezt nem veszem át! És nem is vette át. ELSOMFORDÄLTAM, s hir­telen azt is megértettem, miért rakja tele valaki a főtéri hulladéktartókat tisztára mo­sott, ép befőttes üvegekkel: nem meri bevinni őket egyik boltba sem. (koblencz) MŰSOR MOZIK Maglód: Ulzana. Monor: Nyomorultak, I—II. (dupla helyár). Nyáregyháza: Vállald önmagad! Vecsés: A rendőr­ség csak áll és néz. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrőn, 19 órától: a fiatal utazók klubja összejövetele. Péteriben, 18-től 22 óráig az ifjúsági klub foglalkozása, 18- tól 21 óráig a mikroszínpad próbája. JEGYZET Felelőtlen gépjárművezetők Innen-onnan javulnak a járás útviszonyai L

Next

/
Oldalképek
Tartalom