Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-01 / 179. szám
1975. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK umas* 5 Szövetkezetek a mezőgazdasági kiállításon A 68. budapesti mezőgazdasági kiállításon a fogyasztási szövetkezetek is az utóbbi 30 év fejlődésének tükrében mutatják be sokoldalú tevékenységüket. A dokumentációs anyag egyebek között számot ad arról, hogy az elmúlt három évtizedben az ÁFÉSZ-ek bolthálózatának ruházati forgalma 13-szorosára, a vegyesiparcikkeké 38-szorosára, a vendéglátásé pedig 37-szere- sére emelkedett. A kiállítás látogatói képet kapnak arról is, hogy milyen mértékben nőtt a boltok, áruházak hálózata, amelyben ma már 7105 élelmiszerbolt, 259 ÁBC-áru- ház, 743 ruházati szaküzlet, 252 vegyicikk- és háztartási bolt, 612 műszaki szaküzlet, 499 kul- turcikk- és 472 egyéb szakbolt szolgálja a szövetkezetek működési területén élő mintegy 5 millió fogyasztó egyre kulturáltabb ellátását. Talajtérkép Elkészült a Tisza II. vízlépcső hatáskörzetében kialakuló mintegy 300 ezer hektár öntözhető terület talajtérképe. Eligazítást ad arról, hogy a talaj szerkezeti összetételének megfelelően hol, milyen öntözési mód a legmegfelelőbb, hol, melyik segíti elő hatékonyabban a terméshozamok fokozását A Cement- és Mészművek Váci Gyára (DCM) FELVÉTELRE KERES — férfi és női munkaerőket, — vasipari szakmunkásokat, — kazánfűtőt, — dömpervezetőt, — betanított és segédmunkásokat, — őröket, portásokat. Segédmunkásokból cementipari könnyű- és nehézgépkezelő szakmunkásokat képezünk. Női és férfi munkásszállást biztosítunk. Bérezés a kollektív szerződés szerint Jelentkezés: munkanapokon 7-től 15 óráig a munkaügyi csoportnál. Én hibás, te hibás, ő... Szeptember 30-ig pontot tesznek a végére Egy Tv-Híradó riportban lelkes nyilatkozatok: monobau — vadonatúj építési technológia — olcsó, gyors, egyszerű, de jó, bátor kezdeményezés, az új iránti fogékonyság, dinamizmus, az elismerés glóriája a fejek fölött... Valamivel később bíráló újságcikkek, panaszáradat, igaz, más okból: a diósdi házak kéménye miatt. Az egyik oldal életveszélyt kiált, a lakásokba ömlik a szén- monoxid, az égéstermékek bűze — nem kifelé, azaz felfelé. Más vélemény: azért még nem kell verni a tüzet, tüntetőén albérletbe költözni, kártérítést követelni. Túlzás, túlzás... — No jó, rendbe kell hozni a dolgot, de előbb lássuk a medvét: kinek a költségén, ki a hibás! — Ki más, az építő! — Ugyan kérem, persze lehetett volna szebben is, jobban is azokat a kéményeket, no de a tervező! — Ami azt illeti, az OTP se mozgatta a füle botját, aláírta a szerződést! — Dehogy a tervező, hiszen úgy volt, hogy gázzal fűte- nek, ahhoz jó ez a kémény. — Igaz. de végül is olaj lett belőle, ahhoz meg nem jó, mást ír elő a szabvány is. — En hibás, te hibás, 5 hibás — hónapokon át unalmas, hosszú ragozás. Munkások és nem munkások hátán visszás labdapattogás. Sokasodó sérelmek — jogosak és véltek —, szenvedélyek kormos lángnyelvei. De ne firtassuk tovább, fő hogy végeszakadjon ... Elégedjünk meg a szövetkezet pártvezetőségi titkára, Hidasi István szavával: — Kötelességünk kijavítani a kivitelezési hibákat — szeptember 30-ig pontot teszünk az ügy végére! A fejlődés ellentmondásai Glória és súlyos bírálat — nem érdemtelen egyikre sem a szövetkezet, s a szenvedélyek elcsitultán, túllépve a történteken a bajok — vagy nevezzük inkább így: a jelenségek — gyökeréhez kell leásni. — A dolog lényegének megértéséhez, a valós helyzet feltárásához csaknem egy évtizedet visszapergetve kellett hozzákezdenünk — így a párttitkár —, hogy a közösség ereA NYERGESUJFALUI MAGYAR VISCOSAGYÁR az ország egyetlen vegyiszálgyára azonnali belépéssel felvesz VEGYIPARI SZAKMUNKÁSOKAT, FÉRFI ÉS NŐI BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT JÖJJÖN DOLGOZNI A DUNA MENTI NAGYÜZEMBE, NYERGESÜJFALURA! — Korszerű, automatizált, klimatizált üzemek — Modern vegyipari technológia — Továbbtanulási, kulturális és sportolási lehetőségek. Jelentkezés: minden munkanapon 7-től 12 óráig, a munkaügyi főosztályon. Az érdeklődők a választ levélben kapják meg a részletes, képekkel illusztrált „Tájékoztatóval" együtt. Cím: MAGYAR VISCOSAGYÁR 2536 Nyergesűjfalu Komárom megye Pf. 1. jével a kommunisták kezdeményezésével és példamutatásával megindulhassunk felfelé a lejtőn. Miről is van szó? Kézműves módszerekkel, felkészültséggel csaknem manufakturális gépi, technikai felszereltséggel rendelkező asztalos, lakatos, kőműves és egyéb közösségek összefogásával 1968- ban lépett a dinamikus fejlődés útjára szövetkezetünk. Sokasodtak a megbízások, szédületes iramban növekedett a termelési érték, ugyanakkor alig változott a technikai és a szakmai színvonal. Pedig a termelés a szó igazi értelmében ipari méreteket kezdett ölteni. Akkor 20 millió forint volt az éves árbevétel, ma több mint százmillió. Egy ideig még — ha csekély mértékben is — emelkedett a munkáslétszám, aztán ahogy mondani szokás — s ez a budai járásra különösen jellemző —, kimerültek a gazdasági növekedés extenzáv tartalékai. A próbálkozások kora következett. Az igényeik sürgettek, teljesítésükhöz viszont nem voltak reális lehetőségeink. Jó elképzelésekben nem is volt hiány, a megvalósításukhoz szükséges pénzeszközökben annál inkább. Ez az ellentmondás tulajdonképpen már 1973-ban meglehetősen kiéleződött, tavaly tetőzött olyany- nyira, hogy az idén márciusban 2,5 milliós eszközszinttúllé- pés miatt csaknem szanálni kellett a szövetkezetei. Tekintettel jelentős lakásépítési feladataikra, a megyei pártbizottság és az OKISZ segített ... Már korábban több kísérletet tettünk a munka- és üzemszervezés korszerűsítésére, nem sok sikerrel. Az okok: nem volt meg a cselekvési egység, nem volt olyan erő, amely átütően mozgósíthatta volna a dolgozóikat, több esetben nem számoltunk eléggé az adott emberi feltételekkel. Legtöbb az emberen múlik — A kedvező változásokban — mert a féléves eredmények tanúsága szerint kifelé tartanak a hullámvölgyből —, miként működhetett közre az ötven fős pártszervezet? Mindenekelőtt a politikai egységet kellett megteremteni. Egészséges viták során hatékony munkakapcsolat alakult ki a gazdasági és a pártvezetés között, a teendőket ütemtervben rögzítették, amelyet a pártszervezet véleményezett és kiegészített A végrehajtása érdekében a munkaversenyt a cél szolgálatába állítva a dolgozók egyre szélesebb rétegeit mozgósítja. A minőség javításában, a munka szervezettségének növelésében hosszú évek erőfeszítéseire van még szükség, de ráléptünk már erre az útra. Az emberi tényezők messzemenő figyelembevételével folytatjuk a szükséges átszervezéseket a közösség vitázó bölcsességére alapozva az egyszemélyi döntést s a felelősséget is. Az alkotó légkörű üzemi demokrácia új fórumaként a pártszervezet javaslatára tavaly megalakult szövetkezetünkben a szakszervezeti csoport. Mind nagyobb gondot fordítunk az általános műveltség növelésére és dolgozóink szakmai tudásának gyarapítására. Nagyon nagy szükség van képzett, hozzáértő középkáderekre, művezetőkre és csoportvezetőkre, mert ezek hiányát legalább úgy megérez- zük, mint a betonvasét, a korszerűbb gépiekét, vagy egyes építőanyagokét, önmagában kevés a sikerhez, hogy például a solymári lakóház munkálatait az Építőipari Gazdaságszervezési Iroda gépi programozására építve szervezzük, — ha kevés a munkáskéz, a fegyelmet megtartani tudó, jól képzett vezető. ' — És a technikai fejlődés? A kevésbé kézimunkaerőigényes, korszerűbb, gyorsabb technológia meghonosí fásáról nem mondtunk le Legyen az monobau, vagy egyéb. Eredményes kísérleteket folytatunk a szükséges panelek hazai gyártására, anyagi lehetőségeinkhez mérten fokozatosan javítjuk a gépi felszereltséget is. Az engedélyeztetési eljárás előtt áll a köny- nyűszerkezetes építési módnál alkalmazható jelentős megtakarítást eredményező, úgynevezett vázkerámiás gerenda- típus bevezetése. Űj, több oldalra billenthető rakfelülettel rendelkező tehergépkocsikra cseréltük az elavultakat, amelyek maximális kihasználására törekszünk. Fokozatosan, következetességgel — Hol dolgoznak az idén? Százhalombattán 46, Solymáron 40, Érden 22 munkáslakást építünk és szerte a járásban több tucat munkahelyen dolgozunk. Jelentős megbízásunk a biai iskola építése, a százhalombattai NAKI-csarnok építkezései, a csecsemőotthon a budai Szarvas Gábor utcában — hogy csak a legfontosabbakat említsem. — Mi a biztosíték arra, hogy a megkezdett úton valóban sikerül továbblépnünk? — Nem állítom, hogy egy csapásra minden gondot sikerül megoldani. Ezen az úton csali fokozatosan léphetünk és minden lépést meg kell alapozni. A legfontosabbnak azt tartom, hogy amiről minden részletre kiterjedő demokratikus vita után döntöttünk, amellett valamennyien következetesen álljunk ki, ugyanakkor ne szégyelljük elismerni, ha valamiben hibázunk. A felelősséget egyénenként is viselni kell! Mindent meg kell tenni azért is, hogy gyarapodjék a törzsgárda és növekedjék azoknak a szocialista brigádtagoknak a megbecsülése, akik nap mint nap bizonyságot tesznek helytállásukról, legyen szó az építési határidők betartásáról, vagy olyan társadalmi munkaakciókról, mint a vasgyűjtés, a telephely fásítása, az utak betonozása, a kerítések elkészítése. 650 dolgozónk többségére — köztük a 21 szocialista brigádra — lehet és kell számítani. Lépni csak velük, együtt tudunk! Kovács György Attila Hetvenöt apróságnak Dömsődön mintegy 3 millió forintos költséggel és jelen-? tös társadalmi munkával készül a község új, 75 személyes óvodája. Átadását augusztus 20-ra tervezik. Koppány György felvétele Befejeződött az I. európai ifjúsági vöröskeresztes találkozó Tegnap befejeződött az I. európai ifjúsági vöröskeresztes találkozó másfél hetes budapesti rendezvénysorozata. A 20 ország több mint 140 fiatal vöröskeresztes aktivistájának részvételével lezajlott találkozó tapasztalatai alapján a Vöröskereszt Társaságok Nemzetközi Ligájának ifjúsági bizottsága ajánlást dolgozott ki a nemzetközi szervezet számára a balesetek hatékonyabb megelőzése érdekében. A dokumentum hangsúlyozza: a közlekedési, az otthoni és az iskolai balesetek számának növekedése világszerte egyre aggasztóbb méreteket ölt. Ezért a vöröskeresztes szervezetek tevékenységében az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni a balesetek hatékonyabb megelőzésének. Ennek érdekében ki kell dolgozni a megelőzés új, nemzetközi viszonylatban is alkalmazható hatékonyabb módszer reit, és a fiatalok ezzel kapcsolatos nevelésének helyet kell biztosítani a Vöröskereszt-társaságok tevékenységében. Új gyermekbútorok Az ARTEX külkereskedelmi vállalat és a győri Cardo Bútorgyár gyermekbútorok előállítására kooperációs szerződést kötött NSZK-beli partnerével, a Paidiwerk-céggel, A megállapodás értelmében, a nyugatnémet ifjúsági- és gyermekbútorgyár ezekben a hetekben komplett technológiákat, gépeket, gépsorokat ad át magyar partnerének, ugyancsak nyugatnémet tervek alapján kezdődött meg a napokban a gyártás. Öt község ellátására Korszerű üzem Dunaharasztin A negyedik ötéves tervben a főváros környéki agglomeráció 44 településén 14 új sütőüzem épült. Ez az agglomeráció átgondolt fejlesztésének egyik legnagyszerűbb eredménye. A 14 sütőüzem egyike a dunaharaszti. Polgárdi József, a Pest megyei Tanács IV. sz. Sütőipari Vállalatának igazgatója elmondja, hogy aZ igények követelik az új üzemek létesítését. Dunaharasztiban az 1. sz. sütőüzemet tavaly decemberben adták át, itt két automata sütőkemence és két kézibe- rakású félautomata kemence működik. Népszerű szakbolt Szűcs József üzemvezető — az élelmiszeripar kiváló dolgozója — jogos büszkeséggel vezeti körül a látogatót. Bár működik a légelszivó berendezés, ennek ellenére is 34 fok meleg van, Igaz mind a három kemence működik. A dagasztógép körül száll a lisztpor. Kotterko Endre dagasztó csoportvezető tölti be a gépbe a lisztet és keveri ki a tésztát. — Kétségtelen, hogy létezik ennél még korszerűbb pékség is — mondja Szűcs József, a szálló lisztporra utalva —, de azért nem panaszkodhatunk. Régen a pék, vagy ahogy most mondják, a sütőipari munkás, szakmunkás, többnyire lavórban mosakodott, most például korszerű fürdők, öltözők állnak a rendelkezésünkre. — Negyvenkét dolgozónk van, fele nő. A nők is ugyanolyan munkát végeznek, mint a férfiak. Hétköznap több mint 60 mázsa, szombatonként 100 mázsa kenyér kerül ki a kezünk alól. Ezenkívül 60—70 ezer faktor süteményt is készítünk. Hogy is tudnám megmagyarázni, hogy mit jelent a faktor; mi mindent átszámítunk, kiflit, vajasárut, kalácsot — zsemlébe... Mindezeken felül mindenből még tartalékot is sütünk. A készárut négy teherkocsin szállítjuk az üzletekbe. Dunaharaszti, Taksony, Kiskun- lacháza, Alsónémedi és Gyál kenyérszükségletét biztosítjuk. Nagyon népszerű az üzem melletti szakboltunk, a nagy érdeklődésre tekintettel most felemeltük az ott árusítandó kenyér mennyiségét. Szakmunkás, érettségivel — A kenyér minőségéhez kapcsolódik egy kérdésünk. Kenyérpanasz esetén gyakran az a válasz, hogy nincs a pékségekben elegendő szakember, nagy a fluktuáció. Mi a helyzet Dunaharasztin? — Nálunk is előfordul, hogy valaki elmegy, de csak úgy, mint más vállalatoknál. Ügy gondolom azonban, hogy aki megszerette ezt a szakmát, az végül is nem tudja abbahagyni. Én immáron lassan húsz éve vagyok pék. 1954-ben kerültem a vállalathoz. Korábban csoportvezetőként is dolgoztam, több mint fél éve vagyok az új üzemegység művezetője. A sütőipari szakmunkás- problémához Polgárdi Józsefnek is van hozzáfűznivalója. — Általában hiány van sütőipari szakmunkásból, és gond van az utánpótlással is. Sokat segít azonban az, hogy működik a megyében egy olyan iskola, ahol a betanított munkások megtanulhatják a szakmát, a szakmunkások pedig érettségit tehetnek. Van érdeklődés az iskola iránt. Mi is hívjuk őket — A nyugdíjasok foglalkoztatása segít-e a munkaerőgondokon ? — Előfordul, hogy dolgozóink később mennek nyugdíjba. De inkább az a jellemző, hogy nyugdíjasként jönnek vissza dolgozni. Természetesen, kell a tapasztalt munkaerő, ezért mi is hívjuk őket. Ebben az iparágban sok az egészségre ártalmas munkakör, lám éppenséggel még Dunaharasztin is akad. Egészségünk érdekében úgy segítünk magunkon, hogy társadalmi munkában orvosi rendelőt építünk... Kasaróczky István \