Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-03 / 181. szám

FARADHATATLANUL Minél előbb raktárba a termést MA IS ARATNAK A monori Kossuth Tsz-ben hamarosan végeznek az aratással. A kombájnok azután átmennek Pilisre, és ott dolgoznak addig, amíg minden szem gabonát be nem takarí­tanak. Képünkön: Bán Sámuel a John Deere nyergében. Mutnéíalvy Adorján /elvétele Ezen a héten is fáradhatat­lanul vágták a gabonát a já­rás termelőszövetkezeteiben. Az eső csupán csütörtökön reggel kényszerítette megál­lásra a kom báj noitat, melyek azonban a délutáni órákban már ismét megindultak. Kü­lönösen nehéz az aratás a dombos vidékeken, így az úri Béke és a sülysápi Tápió- völgye tsz-ben. E két közös gazdaságban is meggyorsult azért a munka, hamarosan az üllői és a maglódig tsz-ek kombájnjai szintén ezekben a tsz-ekben aratnak. A sülysápi Tápióvölgye Tsz- ben Fazekas Károly elnöktől megtudtuk, hogy az őszi és tavaszi árpa aratását már ko­rábban befejezték. A kilenc- száz hektárnyi búzaterületből még százhektámyi van hátra, mindenképpen igyekeznek, hogy minél előbb raktárba ke­rüljön a termés. Tíz régi kombájnjuk volt, aratás köz­ben vásároltak még az AG- ROKER-től három új Nyivát, s már azok is aratnak. Ha az időjárás nem szól közbe, ma estig végeznek a kenyérgabo­na aratásával, s akkor már teljes erejüket, az apróbb magvak betakarítására fordít­hatják. A Budapesti és Pest me­gyei Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalattal kétszáz- negyven vagon búza eladá­sára kötöttek szerződést, öt­ven vagont a vállalat vecsési telepére1, százkilencvenet pe­dig a kákái nMomba szállí­tanak folyamatosan. Az aratás után, illetve köz­ben hozzákezdtek a szalma betakarításához is, és folya­matosan tarióhántanak. Nagy teljesítményű szovjet traktort vásároltak, K 700-ast, mely már az őszi szántást segíti meggyorsítani. ★ A pilisi Aranykalász Tsz- ben még elég jelentős terület vár aratásra. Több termelő- szövetkezet felajánlotta se­gítségét, s a jövő héit első napjaiban már Pilisen is múlt időben beszélhetnek a búza levágásárúi. ★ A járási hivatal élelmiszer­gazdasági és kereskedelmi osztályán megtudtuk, hogy ma, vasárnap is teljes erővel aratnak azokban a termelő­szövetkezetekben, amelyek még nem végeztek. Ha estig nem is, a jövő hét első három napjában vala­mennyi közös gazdaságban leteszik a gat ona-betakarítás gondját. (ST) A tárgyalóteremből Öten - egy ellen Szabadságvesztésre ítélték őket Vecsésen, a Csordás vendéglő­ben, háromtagú társaság iszo­gatott. Jó hangulatukat fokoz­ni kívánva, tréfálkozni kezd­tek a szomszéd asztalnál ülő B. Gusztávval, aki a hozzá in­tézett mondatokat kellemet­lennek érezte, felállt, s haza­indult. Üt közben vette észre, hogy mindhárom cimbora követi. Futni kezdett, amazok is fu­tottak. Már az udvarára ért, de oda is utána mentek, fel­kapott egy vasvillát, a leg­rosszabbra számítva. A verekedés során B. Gusz­távnak két férfit sikerült el­kergetnie, de a harmadik, Sza­Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat VASADI ÜZEM­EGYSÉGÉBE BETANÍTOTT FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐKET AZONNAL FELVESZÜNK Jelentkezés: Vasad. Bem u. 1., Bak Imre üzemvezetőnél. bő Gábor, megbújt egy tégla­rakás mögött. B. Gusztáv ész­revette, felháborodottan ne­kiesett, felelősségre vonta, mért kötekednek vele, mért fenyegetik. Szabó Gábor, mi­után megkapta a magáét, visz- szament a kocsmába, ahol vár­ta előző két ivócimborája, s még két személy. Öten voltak már, Szabó Gábor, Popon-Da- nucz Ferenc, Dudás Gábor Ist­ván, Füredi József és Egyed Imre. Szabó elmesélte a történte­ket, mutatta, hogy felrepedt a szája széle, s a társaság úgy döntött, bosszút áll. Elindultak mindannyian B. Gusztáv la­kására, útközben kitördelt facsemetékkel, kerítésekkel fegyverkezve fel. B. Gusztáv még kint állt az udvaron, amikor beállítottak hozzá, kicsavarták kezéből a vasvillát, s alaposan helyben­hagyták. Súlyos testi sértésért, garáz­daságért ítélte el a Monori Já­rásbíróság az öt vádlottat, Szabó Gábort egyévi, Popon- Danucz Ferencet, Dudás Gá­bort 10—10 hónapi, Füredi Jó­zsefet és Egyed Imrét 7—7 hó­napi szabadságvesztésre. (zs.) Jó ütemben épül a járás tsz-einek közös üdülője Hajdúszoboszlón A Hajdúszoboszlói Építőipari Szövetkezet jó ütemben építi a monori járás termelőszövet­kezeteinek közös üdülőjét. A közelmúltban a járásunkbell tsz-ek vezetői is megtekintet­ték az építkezést, s elismerés­sel nyilatkoztak róla: a hajdú- szoboszlói szövetkezet eddig kifogástalanul dolgozott. Már állnak az üdülő falai, a födémet is elhelyezték, je­lenleg a belső szakipari mun­kások serénykednek. A tizenhat egységből álló üdülő kétemeletes, modem épület lesz, a fürdő szomszéd­ságában. Remény van arra, hogy az év végéig elkészül. ötmillió forintba kerül. MŰSOR MOZIK Ecser: A négy muskétás. Gomba: Játszd újra, Sam! Gyömrő: Hószakadés. H: Nyíl­hegy és Aranyöv. Maglód: Piknik a Sasok hegyén. H: Ulzana. Mende: Ulzana. H: Piknik a Sasok hegyén. Mo- nor: A határon szolgálok. H: Nyomorultak, I—II. (dupla helyár). Nyáregyháza: A fe­nevad. H: Vállald önmagadat! Pilis:, Közelharc férfiak és nők között. H: Bob herceg. Tápiósáp: Játszd újra, Sam! Űri, v—h: A nagy érzelmek­től jókat lehet zahálni. Üllő: Szalad, szalad a külváros. H: Autó. Vecsés: A kolasini po­kol. H: A rendőrség csak áll és néz. Matiné: Vadállatok a fedélzeten. MŰVELŐDÉSI HAZAK Ecseren, 18 órától: a mun­kásdalkör próbája. Győmrőn, 19-től 23 óráig: vasárnap esti tánc, játszik az Apolló együt­tes. Péteriben, 9-től 12 órá­ig: MHSZ-klubfoglalkozás. PEST. Mf'GYEi HÍRLAP K 0 L O N K I A D A S A XVII. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM 1975. AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP Negyedmillió forintos megtakarítás Eredményesen zárta a félévet a TÖVÁL Főleg a járásban vállalt munkát Eredményesen zárta a fél­évet a Monori Járási Szövet­kezeti Közös Építőipari Vál­lalat, ismertebb nevén a TÓ­VAL. Amint Börzsey Gyula fő­könyvelő elmondotta, éves tervük ötvennyolcmilíió fo­rint, s a félévben huszonki- lencmillió forint bevételt ér­tek el, pontosan felét a tel­jesnek. Nyereségtervük is kedvezően alakult: az év el­ső hat hónapjában másfél millió forint nyereséget köny­velhettek el. A tavalyinál kevesebb mun­kahelyen dolgoztak a vállalat munkásai, összesen ötven­ötén, s ugyanennyi helyen dolgoznak jelenleg is. Zsámbékon átadták rendel­tetésének a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem kihelyezett részlege kétmillió forintba került épületszárnyát: Uszoda és tornaterem % épült, és elkészültek az öl­tözők 1$, melyeket már a tanév vége felé birto­kukba vehettek az egye­temisták. A gombai Fáy András Tsz megrendelésére is jelentős feladatot teljesítettek az első SZŐDLIGETRÓL HAZATÉRVE » Szeptemberben csapatotthont avatnak VENDÉGEK ZAKOPÁNÉBÓL Nagy öröm és kitüntetés ér­te az 5334. számú monori Bagi Ilona úttörőcsapatot, melynek Pintér Erzsébet járási úttörő­titkár a közelmúltban elismerő szavak kíséretében nyújtotta át az országos úttörőelnökség dicsérő oklevelét. Nyúl Zsuzsannával, az Ifive­zetők klubjának vezetőjével beszélgettünk az úttörőcsapat terveiről, feladatairól. — Nemrég jöttem haza Sződligetről, ahol az ifivezetők megyei táborában rendkívül sok érdekeset hallottam, lát­tam, azokat szeretném haszno­sítani majd, társaimmal együtt, örvendetesen megsokasod­tunk, hiszen több mint húszán segítünk az idén az úttörőcsa­patnak. Munkánkat megköny- nyíti, hogy szeptemberben fel­avatjuk az új csapatotthont. Nagy eredmény, hogy vég­re saját otthonunk lesz, melyet teljesen önerőből te­remtünk meg. — Néhány társammal, rövi­desen Szentendrére megyek, az ottani ifivezetőklub meghívá­sára. Tapasztalatokat gyűjtök, hiszen ott igen jó ifivezetö-gár- da dolgozik. Az elkövetkező tanévben részt veszünk min­den községi és járási vetélke­dőn, hogy hírt adjunk ma­gunkról, munkánkról. Októ­berben lengyel vendégek ér­keznek úttörőcsapatunkhoz, Zakopanéból. Nagyoil jó házi­gazdák akarunk lenni. Előtte vetélkedőt rendezünk Lengyel- országról, melyre szeretettel várjuk a járás valamennyi út­törőcsapatának jelentkezését. — Az úttörőmozgalom 30. jubileuma tiszteletére sport­versenyt rendezünk, s meg­hívjuk az ország legjobb úttö­rő-sportolóit, több országos bajnokot láthat majd a közön­ség. — Elkezdjük az úttörőcsapat sporttermének építését is, melyhez igen sok társadalmi munka szükséges. Nyugodtak vagyunk, lesz jelentkező, az el­múlt két évben a monori-erdei úttörők 14 ezer óra társadal­mi munkát végeztek. — Természetesen sokat ját­szunk, szórakozunk, tanulunk- vetélkedünk együtt. Szeret­nénk jó közösségben nemes célokért hasznosan munkál­kodni. (zs.) GYÖMRŐ Előkészítő megbeszélés Augusztus 4-én, hétfőn este, 6 órai kezdettel, a TÖVÁL iro­daházában tartja soron követ­kező ülését a szoborkert és helytörténeti baráti kör előké­szítő bizottsága A megbeszélésen, * jóváha­gyása előtt megvitatják az alapszabályt, a tagtoborzás megkezdésével kapcsolatos feladatokat, az őszi—téli is­meretterjesztési tervet, vala­mint a Rákóczi évfordulóval kapcsolatos gyakorlati teendő­ket^ A’ megbeszélésre meghívták a volt gyomról múzeum mun­katársait is. Mende Felújítások A mendei községi tanács je­lentős összegeket fordít a köz- intézmények felújítására. Megkezdték az 1. számú óvo­da tartarozását, amely 30 ezer forintba kerül. Valamennyi is­kola épületét rendbehozzák a nyári szünetben és kifestik a tantermeket is. E munkák ér­téke 50 ezer forint. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva), Gyom­ron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Pe­tőfi Sándor u. 30., telefon: 207), Maglódon és Ecseren: dr. Móczár István (Maglód), Pili­sen, Nyáregyházán, Csévha- raszton és Vasadon: dr. Fehér Csaba (Püis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Úriban: dr. Sasé János (Űri), Üllőn: dr. Balázs László (Kistemető u.), Vecsé­sen: dr. Fekete Károly (Dózsa György u. 50.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen az Andräßsy-telepi. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8 órától 13 óráig, illetve 15-től 19 óráig Monoron, a fő­téri gyógyszertárban. félévben. Áthúzódott beruhá­zásként, befejeződött a köz­ponti iroda átalakítása, az egyik telepen a szociális épü­letek tető alá hozása, s ugyanott belső üzemi utat is készítettek. Monoron, az Ipar utcában, még tavaly hozzáfogtak a FÜSZÉRT-telephely kialakí­tásához. A göngyölegraktárt már 1974-ben átadták hasz­nálatra, az idén a nagyrak­tárt készítik el. A munkála­tokkal jól haladnak, jövőre végeznek. A létesítményt az idén is átadhatnák, de a tech­nológiai berendezéseket csak 1976-ban kapják meg. Ugyan­ott belső üzemi utat is épí­tettek. A FÜSZÉRT a mun­káért több mint 34 millió fo­rintot fizet. A Filmtechnikai Vállalat központi telephelye is a TÖ­VÁL dolgozóinak keze mun­káját dicséri majd. A műhelyek, a szociális létesítmények építését már a harmadik negyed­évben befejezik, s he­lyükre költözhetnek a vál­lalat monori doígozói. A munka értéke 5 millió fo­rint. A TÖVÁL már évek óta részt vállal a főváros vízellá­tását biztosító berendezések karbantartásából. A kubikos­brigád egy része csaknem 3 millió forintért dolgozott ä Fővárosi Vízműveknek az év első felében. Ugyancsak a fő­városban, az Állami Pénzve­rő megrendelésére, kilenc szolgálati lakás készül el a közeli hetekben: 2 millió fo­rintért vállalták el. Annak ellenére, hogy állan­dó létszámgondokkal küzde­nek, a vállalat produktuma dicséretes. Az egy dolgozóra eső ter­melési érték, mely 120— 125 százalékos, igen jó eredmény. A vállalati létszám 320, még legalább 60 embert tudnánk foglalkoztatni. A második félévben is biz­tosított a munkaellátottság, teljes kapacitásuk lekötött: folytatják a központi telep­hely építését, tető alá kerül egy nagyraktár, s a műhelyek átalakítását is megkezdik. Jelentős eredményeket ér­tek el az anyag- és energia­takarékosságban. A takaré­koskodásra intézkedési tervet dolgoztak ki, s a napokban el­készült a legújabb mérleg is: egyebek között 12 ezer tonna gázolajat és 3 tonna tüzelő­anyagot takarítottak meg, 48 ezer forint értékben. Az ÉP- GÉP-től vásárolt, nagy telje­sítményű betonkeverő gépnek is hasznát látták: üzembe ál­lításával kétszáznyolcezer fo­rintot tudtak megtakarítani. A betonkeveréshez zsákos ce­ment helyett ömlesztettet használtak, ami jóval olcsóbb, s a célnak ugyanúgy megfe­lel, mint a zsákos. A beton­keverő elektromos üzemelé­sű, így olcsóbbá vált a mű­ködtetése. A megtakarítás értéke az első félévben több mint negyedmillió forint volt. A vállalat vezetői évről év­re nagy gondot fordítanak a dolgozók üdültetési igényei­nek kielégítésére. Hajdúszo­boszlói és káptalanfüredi üdülőjükben összesen har­minchat család nyaralhat, egyhetes turnusokban. Négyen a Szovjetunióban, illetve az NDK-ban üdülhettek, s a má­sodik félévben további hét ember utazhat a Szovjet­unióba, jó munkája jutal­mául. Gcr József TALLÓZÁS Hét nap krónikájából Vasárnap Teljes erővel arattak a járás termelőszövetkezeteiben. Hétfő Végzett a búza aratásával a vasadi Kossuth Szakszövetke­zet, a vecsési Ferihegy, a mo­nori Kossuth, az üllői Üj Ta­vasz és a gombai Fáy András Tsz. Megnyugtató helyzet ala­kult ki a Vetömagtermeltető és Értékesítő Vállalat Pest vi­déki központjában valamennyi termelőszövetkezetet el tudnak látni megfelelő mennyiségű és minőségű vetőmaggal. Kedd Ez a nap bővelkedett ese­ményekben. Három községi tanács végrehajtó bizottsága tartott ülést,' különféle napi­rendekkel. Üllőn megtárgyalták a IV. ötéves terv időarányos végre­hajtását, az V. ötéves terv né­hány részletét, jóváhagyta a testület a község agglomeráci­ós rendezési tervét, majd Er­dei Gábor tanácselnök az óvo­dai ellátottság helyzetéről tá­jékoztatta a végrehajtó bizott­ságot. Vecsésen az első félévi gaz­dálkodást, pénzügyi tervek tel­jesítését vitatták meg. A köz­ségi intézményekben lezajlott ellenőrzések tapasztalatait Ja- novics Józsefné vb-titkár is­mertette. Ecseren jelentés hangzott el a tanácsi intézményekben tar­tott ellenőrzések tapasztalatai-' ról, Hegedűs István vb-titkár előterjesztésében. Gutay Pál tanácselnök pedig a tanácsi dolgozók élet- és munkakörül­ményeiről számolt be. Könyv­tárat avattak a MEZŐGÉP Monori gyáregységében. Ezen a napon érkezett Gyömrőre a KISZ Központi Művészegyüttesének irodalmi csoportja, egyhetes táborozás­ra. Szerda Ülést tartott az MSZMP Mo­nori Járási Végrehajtó Bizott­sága, amelyen dr. Bencsik Mi­hály, a járási hivatal elnöke számolt be a járás állatte­nyésztésének helyzetéről, fej­lesztéséről és a további fel­adatokról. Csütörtök Az MSZMP Monori Járási Bizottságának ülésén beszá­moló hangzott el a járási párt értekezleten, a pártszervek ér­tekezletein feljegyzett javas­latokról, észrevételekről és az azokkal kapcsolatos intézkedé­sekről. Péntek A járási hivatal élelmiszer­gazdasági és kereskedelmi osz­tályán megállapították: befe­jezéséhez közeledik az aratás a monori járásban. A terme­lőszövetkezetek egymást segít­ve dolgoznak a gabonatáblá­kon, az üllőiek Sülysápnak, a maglódiak Úrinak segítenek. Szombat Koszorúzás! ünnepség zaj­lott le délelőtt Monoron, a Ta­nácsköztársaság idején el­hunyt mártírok emlékművé­nél: a község pártalapszerve- zeteinek képviselői helyezték el a hála virágait az emlékmű talapzatán. összeállította: G. J. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom