Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
Tíz lakás a dombtetőn Buszvárók, parkok a nagyközségben A Valkói Nagyközségi Közös Tanács területén 1975-ben számos fejlesztésre, beruházásra került sor. A terv szerint az idén több mint 3 és fél millió forintot fordítanak fejlesztési célra. Természetesen nemcsak olyan építkezésekre kerül sor, amely teljes egészében a községi tanács számláját terheli. Befejezéshez közeledik többek között öt ház építése, amelyben összesen tíz lakást alakítanak ki. Ezeket a lakásokat a kedvezőtlen szociális körülmények között élő családok gondjainak enyhítésére használják föl. Az előzetes költségvetés szerint ez másfél millió forint értékű beruházás, melyet teljes mértékben a Pest megyei Tanács fedezett. A lakásokat a valkói Egyesült Zöld Mező Termelő- szövetkezet brigádja építi. A községi tanács a közlekedés javítására is gondot fordít. A Vácszentlászlón és Zsámbokon újonnan kiépített útvonalat is bekötik az autóbusz-közlekedésbe, s mindkét községben két-két autóbusz- várót építenek, melyeknek tervezett költsége 80 ezer forint. Az idén tervbe vette a tanács a környezet szépítését. Parkosítás céljára 1975-re 19 ezer forintot szántak, ezt az összeget nagyrészt a facsemeteszállítás emészti föl. E területen számítanak a társadalmi és gazdasági szervek, valamint a lakosság közreműködésére is. II. ÉVFOLYAM, 201. SZÄM 1973. AUGUSZTUS 31., VASÁRNAP Gyarapodó Bag—Hévízgyörk Orvosi rendelő, tanterem épül Átalakítják a művelődési központot A távlati, átgondolt fejlesztés céljából a községi építkezések, beruházások arányos megvalósítására a tanácsok ciklusprogramban összegezik a feladatokat. Elkészült a Bagi Nagyközségi Közös Tanács programja is, amely 1975-től 1977-ig terjedő időszakra szól. A tervben a Bagra és Iiéviz- györkre vonatkozó fejlesztések szerepelnek; az 1975-re előirányzott beruházások, felújítások, bővítések már többé-ke- vésbé elkészültek, s a nagyközségi tanács megkezdte az előkészületeket az 1976. évi fejlem.—, program megvalósítására. Jövőre a már kész bagi szennyvízcsatorna-tanulmány- terv alapján sor kerülhet a kiviteli tervekre, s ugyancsak ebben az időszakban tervezik meg a nagyközség százszemélyes óvodáját Bagón, ezzel egyidőben bővítik a hévízgyor- ki óvodát és korszerűsítik a konyhát. A létesítménybe ezután huszonöt gyerekkel többet vehetnek fel. Járdaépítés is szerepel a programban. Jövőre Bagón, a Liget utcában készül el egy száz méteres szakasz. A két község között a Határ útnál körülbelül £él kilométerrel gyarapodik a gyalogosok „közlekedési sávja”. A közeli múltban született „Útvonalunk Gödöllőtől Tya ttod Vltavouig" Napló, rajzokkal Mindenki ötöst kapott zsikát hallgattunk lemezről, melynek felvételei a régi, világhírű tyni orgona hangjait idézték” — tudósít Dessewffy Mária. A harmadik napot színes fényképek idézik: ekkor a Vltaván hajóval mentek el megnézni a reneszánsz vízparti várat Őrlikban. Sok helyen jártak a gödöllőiek, még a bölcsődébe és a tyni könyvtárba is ellátogattak. „Egy másik napon a Februári győzelem Termelő- szövetkezetben a kis bocik fogadtak bennünket hangos bő- géssel.” Egy húsz éve alapított laktanyában is jártak a pajtások. Itt nagy élmény volt, hogy kipróbálhattak egy gépfegyvert és gránátot is dobtak. Jártak egy XII. században épített várkastélyban, Hlubokán. Megnézték egyebek között a dél-csehországi alkotóművészek galériáját. Egy másik alkalommal állatkertben és halászati-erdészeti múzeumban töltötték az időt. Izgalmas kalandokban sem volt hiány. Egyik napon a Vltaván csónakkal indultak a huszonkét kilométerre fekvő Hlubokából Tynbe. „Egy szép helyen megálltunk és kolbászt sütöttünk. Az egyik zuhatag a csónakot az ár felborította, utasaival együtt. Két pár tornacipő és egy melegítő elúszott.” A kényszerű fürdőzők egyike Varga Jutka volt. Négyet sem ütött Kolodéjében a második világháborúban elesett magyar katonák sírján helyeztek el koszorút. Majd átmentek az 1914-ben épült hídon, amely abban az időben a legmagasabb volt Európában. Az utolsó előtti napon a nemzeti tanács fogadásod látta vendégül a pajtásokat! Varga Jutka felolvasta cseh nyelven a kis csoport köszönetét, majd Bükkös Gabi virágot adott át a tanácselnöknek. Az egyik kísérő tanár, Winkler Nándor is megköszönte a kedves és szívélyes vendéglátást. A gyerekek cseh nyelven tyni népdalt énekeltek, s meglepte őket, hogy a jelenlevők közül nem mindenki ismerte ezt a dalt. Ezen a napon a helyi úttörők otthonában is jártak, ahol cseh pajtások adtak műsort. Elérkezett az utolsó nap. „Kora reggel keltünk fel, az óra még négyet sem ütött.” A gödöllői úttörők útjának utolsó állomása Prága volt, s az utolsó program a városnézés: búcsú a Vencel téren. A tizennégy gödöllői úttörő Winkler Nándor és felesége kíséretében töltött tizenkét emlékezetes napot testvérvárosunkban, a festői szépségű Tyn nad Vltavouban. Nemcsak nyaralás volt ez, hanem ismerkedés a szomszéddal, az ott lakó emberekkel, a tájjal. Kevés volt az úgynevezett szabad foglalkozás, a pajtásoknak szinte minden percére akadt valami látnivaló. A napló egyik oldalán érdekes megjegyzést olvastunk: „Mivel egész nap jók voltunk, a lefekvés előtti értékeléskor mindenki ötöst kapott.” Gon dőljük, hogy a gödöllőiek kis csapatában csak a jók között volt a legjobb a két, íjaagavi- seletben élenjáró pajtás: a lányok közül Varga Judit he test kapott, és Stollmayer Ákos hatost. A többiek valószínűleg „csak” csillagos ötös magaviselettel mutatkoztak be a tyniek előtt. Ö. E. tanügyi rendelkezés szerint országosan kötelezővé tették a harmadik tornaórát. Éppen ezért szükséges a tárgyi feltételek javítása: 1976-ban Bagón tornatermet építenek. Hévízgyörkön az egészség- ügyi körülmények javítása vált szükségessé. Körzeti orvosi rendelőt és lakást építenek az egészségháznál, ehhez 1976-ban készülnek el a tervek. Bagón és Hévízgyörkön is folyamatos a vízvezetékhálózat kiépítése; 1976-ban azokba az intézményekbe vezetik be a vizet, ahol már kész lesz a községi hálózat. Ebben az évben alakították át a szükségleteknek megfelelően a hévízgyörki művelődési otthont. Jövőre a bagi művelődési központban kezdődnek az átalakítások, a bővítési munkák. Ez bizony már nagyon időszerű, hiszen a hosszú évekkel ezelőtt emelt épület már jó ideje szükségrr^egoldá- sokkal próbál valamennyi programnak, művészeti csoportnak, szakkörnek elfogadható körülményeket teremteni. > Bag és Hévízgyörk immáron közös ciklusprogramja évekre előre meghatározza a fejlesztéseket. A terv összeállításánál a tanácsi vezetők úrra törekedtek, hogy a két község legége.- tőbb gondjai mielőbb megoldódhassanak. TALLO Z O A 35. héten történt Augusztus hónap utolsó hete bővelkedett az eseményekben. Vasárnap, augusztus 24-én nyílt meg a KISZ Gödöllői Városi Bizoitsagánaií egyhetes vezetőképző tábora Balatonleüén. összesem 8a szervezőtitkár, propagandista, kultúr- és sportíe- leiós készül a soron köve mező mozgalmi ev leiadataira. Heijon, augusztus 2ö-en ülést tartott a Bagi jxozsegi Tanács. Ez alkalommal került sor a nagyközségi közös tanács es intézményei tavalyi költségvetésének zárszámadására, valamint a köz^égiejiesztési terv zárszámadásának jóváhagyására. A további'napirendeken ugyancsak jóváhagyták az iaei költségvetést és a községfejiesztési tervet. E napon ülésezett a Danyi Községi Tanacs is. A resztvevők tájékoztatót hallgattak meg az igazgatási feladatok ellátásáról es a tanácselnök-helyettes múmiájáról. Tanácsülést tartottak e napon Erdőkertesen is. Megvitatták a dolgozok érdekében hozott művelődésügyi, egészségügyi, szociális es munkaügyi jogszabályok megtartásának tapasztalatait. > Kedden, augusztus 26-án délelőtt tartották meg a járási és a városi tanévnyitó értekezleteket. (Augusztus 27, 28, 29.) Ezen a napon Domonyban ünnepélyesen átadták az új hattantermes, kétszintes általános iskolát, a hozzá tartozó pedagógus iker- lakással, s felavatták a község kibővített óvodáját és a napközis foglalkozások céljára kialakított termet. Az iskolát dr. Sü- pek kottán, a Gödöllői járási Hivatal emöke adta át. (Augusztus 28.) Az országos termelőszövetkezeti munkásvédelmi vetélkedő döntőjét e napon tartották a Gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben tíz megye tizenkilenc csapatának részvételével. A versenyt a Pest megyei csapat nyerte. (Augusztus 27.)' Végrehajtó bizottsági ülést tartott az Aszódi Nagyközségi Közös Tanács. A résztvevők meghallgatták azt a jelentést, amely a tanács felügyelete alatt álló intézmények, továbbá a költségvetési üzem dolgozóinak élet- és munkakörülményeiről szólt. A második napirendben beszámoló hangzott el a költségvetési csoport ellenőrzési ütemtervének végrehajtásáról és az ellenőrzések során szerzett tapasztalatokról. A Nagytarcsai Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága a szeptemberi tanácsülés anyagát készítette elő. Ugyancsak végrehajtó bizottsági ülést tartott ezen á napon a Vérségi Községi Tanács. Szerdán, augusztus 27-én a Mogyoródi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága a szabálysértési bizottság munkájáról tárgyalt. Csütörtökön, augusztus 28-án délelőtt ülést tartott a járási párt-végrehajtóbizottság. A résztvevők az elmúlt időszak munkáját értékelték, s megtárgyalták a soron következő feladatokat. Ugyancsak délelőtt tartott értekezletet a propagandisták részére a KISZ Gödöllői járási Bizottsága. A részt vevő ifjú- kommunisták megismerkedtek a KISZ KB tavaly októberben hozott, s a politikai képzés feladatairól szóló határozatára készített járási intézkedési tervvel, s tájékoztatást kaptak a KISZ-oktatással kapcsolatos tudnivalókról. A Pest megyei Tanács Gyermek- és Ifjúságvédő Intézete gödöllői körzeti hivatásos pártfogója, Kiss Tibor számolt be munkájáról a járásivárosi pártbizottság épületében. Az összejövetel második napirendi pontjaként dr. Hernádi Lászlóné, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője az idei gyámhatósági munka tapasztalatairól tájékoztatott. Pénteken, augusztus 29-én, a járási úttörőelnökséggel közösen ülést tartott a járási KlSZ-végrehajtóbizottság. Délelőtt a városi pártbizottság értekezletet tartott a propagandista reszortfelelősöknek. Megvitatták a múlt négy esztendő munkáját, továbbá a következő középtávú terv feladatait. Ez< alkalommal részesítettek dicséretben és jutalmaztak meg 1974-ben és 1975-ben végzett munkájáért 30 propagandistát. Ülést tartott ezen a napon a Hazafias Népfront Gödöllői járási Elnöksége. A napirenden a Hazafias Népfront VI. kongresszusának előkészítése, továbbá az 1975—76. tanév tömegpolitikal oktatásának megbeszélése szerepelt. Ülést tartott a Csömöri Községi Tanács is. (Összeállította: Fehér Béla) T SPORT + SPORT + SPORT + SPORT 4- SPORT + SPORT A mérkőzéseket hétfőn játsszák Kezdődnek a kispályás küzdelmek Csütörtökön este a várakozásnak megfelelő érdeklődés mellett rendezték Gödöllőn a Testnevelési és Sportfelügyelőség nagytermében a városi kispályás labdarúgóbajnokság őszi fordulóinak sorsolását. A csapatok képviselőit László László, az intéző bizottság titkába üdvözölte. Elmondta, hogy az arcképes igazolványok birtokában mindenki annál a csapatnál játszik, amelyiket kiválasztja magáFiatal házaspár igyekszik az ÁBC- áruház elé, a Szabadság téri buszmegállóba. Nagyon szép pár.- Kéz a kézben haladnak, az ember szinte érzi azt a meleget, amely belőlük egymás felé árad. így csak azok mehetnek, akik a szó legigazibb értelmében szeretik egymást. Vigyáznak magukra és egymásra is. Huszonévesek lehetnek. Kezükben fehér bot, az asszonyka esernyőt is szorongat. Ritka megkapó kép. Mert sokan vannak ma olyanok, akik már a házasságkötésnél is gondolnak arra: „legfeljebb elváB úszón lünk”. Rajtuk látszik, egy életre szóló házasságot kötöttek, szövetséget. A fehér bot mutatja, hogy az egyik legdrágább kincsüket, látásukat vesztették el mind a ketten. Az autó buszvezető és az utazó közönség jól ismeri őket.. Ha mégoly nagy is a tolongás, a felszállók egyszerre utat nyitnak előttük, ha felbukkannak. Még a kezek is feléjük nyúlnak, hogy segítsenek. Odafent megmutatják az utat az üléshez. Ugyanez játszódik le, ha az Árpád utca felöl a Mátyás király utcai megálló felé igyekeznek. Gyakori *eset az is, hogy a vezető minden szó nélkül megáll ■ az Árpád utcánál, hogy ez a házaspár gyorsabban és könnyebben hazataláljon. Egyetlen utasnak sincs ez ellen szava, mindenki a legtermészetesebbnek tartja. Az emberség és az emberi összetartozás példája ez. Ilyenkor méq a ridegebbek is emberségesen viselkednek. Életünk minden helyzetében így kellene viselkednünk, így, ahogyan az 5-ös, az 5Y-os és a 7-es busz vezetői és utasai teszik. D. J. nak. Az viszont kikötés, hogy a bajnokság ideje alatt nem lehet csapatot cserélni. A legutóbbi bajnokságban szerepelt csapatok mellett újak is jelentkeztek: a tévé-mikro- állomás, a GEAC-gépész, GEAC, Ganz Árammérő, Alsópark, IV. kerület. A sok résztvevő miatt az Idény belenyúlik a télbe, így többen is javasolták, hogy rendezzenek hetente két mérkőzést. Végül szavazás hiúsította meg ezt a javaslatot, mert a nagyobb terhelés várhatóan munkakiesést okozna. A nevezéseket vizsgálván és a kérdésekre kapott válaszokból kitűnik, hogy városunkban jelentősége van a kispályás labdarugó-bajnokságnak. ■Több mint háromszázan rúgják a labdát, s a szurkolók is egyre többen lesznek. A múlt bajnokságban volt olyan találkozó, amelyet sok százan néztek végig. Nyolc csapat már pályával is rendelkezik, az egyetemieknek még edzőjük is lesz. Az érdeklődés azt bizonyítja, hogy komolyan veszik a bajnokságot, s várhatóan színvonalas küzdelmeket vívnak a Szakszervezetek Szakmaközi Szervezete által felajánlott kupákért. Az újonnan benevezett csapatok a második osztályban kezdenek. Csapatonként tizenhat játékost lehet igazolni. olyanokat, akik legkésőbb 1975. július 31-ig befejezték az aktív labdarúgást. A mérkőzések napja általában hétfő lesz. A találkozók tizenhat órakor kezdődnek, az első forduló csonkán indul, mert a tanévnyitó miatt elmarad, illetve halasztást nyert az ÁFÉSZ—Pedagógus összecsapás. Az intéző bizottság felhívja a csapatok figyelmét, hogy rendezzék az igazolásokat, máskülönben büntetőpontokat vonnak le tőlük. Kéri továbbá, hogy a játék hevében is ügyeljenek egymás testi épségére, kerüljék a durva ütközéseket. Sajnos, az elmúlt bajnoki szezonban történt néhány sérülés. Az első forduló műsora szeptember 1-én: I. osztály: Építőipari Szöv. —KIOSZ, Erdő- és Vadgazdaság—Városgazdálkodási V., Szabadság tér—MGI, Kisállattenyésztő—KKMV, Gépgyár—Vegyesipari Sz. II. osztály: Volán—Alsópark, Étterem—Ganz, MGI II.—Vízmű, GEAC Gépész—GEAC, Gö- FÉM—IV. kér., Mikroállomás —Termelőszövetkezet. Cs. J. A Gödöllői Építőipari Szövetkezet azonnal felvesz asztalos és lakatos szak- és betanított munkásokat. Besorolás az OSZB szerint, fizetés teljesítménybérben. Cím: Gödöllő, Dózsa György út 67- Tel: 456. \ „Útvonalunk Gödöllőtől Tyn nad Vltavouig” — adja tud- tul a gödöllői úttörők útinaplója az olvasónak a második oldalon. Az iskolai atlaszból kivágott térkép zöld és barna színein keresztül húzódik a piros vonal: ezen az úton jutott el tizennégy pajtás, két tanár kíséretével, Gödöllő test- j vérvárosába. A kis csoport | augusztus 8-án indult, s augusztus 19-én ér haza. Ez a látogatás tulajdonképpen cseretáborozás volt, ugyanis augusztusban a tyni pajtások töltötték szüneidejük egy részét Gödöllőn és a balaton- lellei táborban. Indulás a Hungáriával A színes, rajzokkal, képekkel bőségesen ellátott utibe- számoló mind a tizennégy általános iskolás munkáját dicséri: nyolcán az Imre úti iskolából és hatan a Petőfi Sándor Iskolából alkották a kis csapatot. Szerkesztőségünket három tanuló kereste meg, a csoport „úti nagykövetei”: Bükkös Gabriella, Stollmayer Ákos és Varga Judit. Nézzük tehát az útinaplót, a spirálos rajzíüzetét: „Nyolc órakor kényelmesen elhelyezkedtünk a Hungária expresszvonatban. Fél ötkor Prágába érkeztünk. Itt a tyni tanácselnök bácsi megbízásából Cápává néni várt minket. Egy kis Robur busszal indultunk Prága nevezetességeinek megismerésére, majd a százhúsz kilométerre* .levő Tyn nad Vltavou felé. Két és fél órás út után elérkeztünk végcélunkhoz, a város legszebb emeletes iskolájába, a kilencéves alapiskolába. Vacsora után Frantísek Chmela, Tyn város tanácselnöke ismertette velünk a színes, változatos programot” — írja az első nap fogalmazója, Bükkös Gabriella. Strandolás a zuhatagban A. második napon a gödöl- lőieket a múzeum igazgatója kalauzolta, s a nap meglepetése és fénypontja volt: „az elsötétített, csak gyertyával megvilágított igazgatói irodában fagylaltot kaptunk, közben középkori cseh orgonamu-