Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
Továbblépés a szocializmushoz vezető úton A portugál forradalmi folyamatnak kedvezők a személyi változások A PSZP, az Antunes-csoport és az északi katonai körzet egyes alakulatainak 1 tiltakozása - Előzetes készültségbe helyezték a katonai egységeket Costa Gomes portugál köztársasági elnök pénteken a késő esti órákban bejelentette, hogy Vasco Goncalves tábornokot — kormányfői tisztségéből felmentve — a fegyveres erők vezérkarának fór nőkévé nevezte ki, a miniszterelnöki teendők ellátásával pedig Pinheiro de Azevedo tengernagyot, a haditengerészet főparancsnokát bízta meg. A fegyveres erők vezérkari főnöke eddig maga az államfő volt: Gomes ezentúl csak köztársasági elnök lesz, és megszűnik „legfelső had- úri” funkciója. Az elnöki közleményben az is szerepel, hogy szeptember 5-ére összehívják a fegyveres erők mozgalmának (MFA) közgyűlését. (Ez a 240 tagú testület az MFA egyik leghaladóbb összetételű hatalmi szerve. A jobboldal mindenáron meg akarja akadályozni összehívását, mert úgy véli, .hogy nem várhat tőle semmi jót.) A döntés kedvez a portugál forradalmi folyamatnak. Azevedo tengernagy élvezi a teljes bizalmamat — jelentette ki az O Seculo munkatársának Vasco Goncalves tábornok. „Vasco Goncalves kinevezése a fegyveres erők legfelső parancsnokává megfelel annak a bizalomnak, amelyet a nép táplál iránta, annak az óhajnak, hogy a hadsereg a forradalom fegyveres jobbjává váljék. Aze- vedo tengernagy miniszterelnöki kinevezése biztosíték arra, hogy a tavaly április J5-én elkezdődött forradalom egyetlen vívmányát sem vonják kétségbe, hanem határozottan továbblépnek a szocializmm-hoz vezető úton” — állapította meg a Portugál Demokratikus Mozgalom elnevezésű baloldali párt a fontos döntés után kiadott nyilatkozatában. A Meló Antunes őrnagy köré tömörülő jobboldali csoport, amely a legeltökél- tebben követelte Vasco Goncalves távozását a miniszterelnöki posztról, szombaton reggel közleményben reagált Goncalvesnek a vezérkari főnökké történt kinevezésére. Mint várható volt, a kilenc tiszt éles hangon a kinevezés ellen foglalt állást és „illegálisnak” minősítette a forradalmi tanács pénteki ülését, amelyen a személycserékről szóló döntés megszületett. A Portugál Szocialista Párt követelni fogja, hogy Vasco Goncalvest váltsák le a vezérkari főnök tisztségéből — jelentette ki szombaton Mario Soares, a PSZP főtitkára a Monte Carlo-i rádiónak adott interjújában. Szeptemberi csengetés N yakunkon az ősz, vége a nyárnak, a vakációnak: holnap évnyitó és kedden reggel minden iskolában megszólal a tanítás kezdetét jelző csengő. . Ez a szeptemberi vaengetós, a tanév nyitásnak ez a feltűnő és határozott jele, s egyben örök szimbóluma, az idén egy jól megalapozott esztendő nyitányaként hangzik majd el. Tavaly, de főképpen két esztendeje a szeptemberi csengetés mozgalmas, változásokkal, egyszerre izgalmas és fárasztó újdonságokkal feli esztendőt jelentett be. Akkor kezdtünk hozzá az MSZMP KB oktatáspolitikai határozatának végrehajtásához, s ez az egyáltalán nem könnyű munka — mint tudjuk — sok új intézkedéssel, sok változással járt együtt. Az idén másra számíthatunk: az új tanév iskoláknak, tanároknak, diákoknak egyaránt csendesebbnek, nyugodtabbnak ígérkezik. De csak azért, mert pedagógusaink két- esztendős, fáradhatatlan munkájukkal — végrehajtva, megvalósítva az új intézkedéseket — megteremtették ehhez a kevésbé mozgalmas idei esztendőhöz az alapokat. Akit egy kicsit is foglalkoztat az iskolák munkája — s kit ne foglalkoztatna, hiszen valamilyen formában szinte majdnem mindenki érdekelt benne —, az utóbbi két esztendőben láthatta, tapasztalhatta az oktatásügy határozott előrehaladását.' Csökkentettük például a tananyagot — megoldottuk a sokáig megoldhatatlannak látszó problémát —, fejlesztettük a testnevelést, biztosítottuk a színvonalasabb tanítási órák feltételeit, új iskolákat, tantermeket építettünk. Az új tanévet például új helyen köszönthetik négy Pest megyei község diákjai és tanárai : Tápiógyörgyén 8, Szigetbecsen 4, Domony- ban 6, Galgamácsán szintén 6 tantermes iskola épült. De különböző bővítések nyomán ezen felül még 38 új tanteremmel gyarapodott a megye. S ezzel együtt tartalmilag is gazdagodtak iskoláink. Du- naharasztin például vízügyi szakközépiskola indul — a megyében az első —, Gödöllőn óvónőképző szakközépiskolai osztály kezdi meg a munkát, hozzájárulva az égető • gond; az óvónőhiány leküzdéséhez. A tartalmi gazdagodáshoz tartozik egyenek közt az fa, hogy a szakmunkásképző intézetekben az új tan- érben egységesítik a képzést a korábbi, sokat vitatott tagozatok megszűnnek. Pest megye több mint 135 ezer diákja és több minit 7 ezer pedagógusa tehát ha nem is mindenütt a legjobb, de feltétlenül javuló körülmények között kezdheti meg a holnapi ünnepélyes nyitás után az új tanévet. Nem gond nélkül azonban, s erről még. a kezdés ünnepi pillanataiban sincs okunk hallgatni. Pest megyében közismerten a legnagyobb gond a szakképzett pedagógusok hiánya. Tavaly általános iskoláinkban a képesítés nélkül dolgozók aránya megközelítette a 10, az óvodákban elhagyta a 25 százalékot. S az idén ehhez újabb súlyos gond járult: a nevelőhiány átterjedt a középiskolákra is.' A tanévnyitó igazgatói értekezlet felszólalásaiból kiderült, hogy Pest megye 30 középiskolájából 14-ben — tehát csaknem a felükben — 23 tanári állás betöltetlen. S bár éppen lapunk tegnapi számában közöltük, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága ösztöndíjat alapított azoknak a főiskolai, egyetemi hallgatóknak — első helyen a pedagógus- jelölteknek —, akik a megyében akarnak majd dolgozni, nyilvánvaló, hogy ennek jótékony hatása csak esztendők múlva jelentkezhet. Addig a súlyos gond csökkentésére más intézkedések szükségesek. K ét nap múlva, kedden reggel megszólalnak az iskolákban a csengők, megkezdődik a tanítás, a «nyugodtabbnak, higgadtabbnak, de egyáltalán nem könnyűnek ígérkező új tanév. Sokat várunk és várhatunk tőle. Legfőképpen azt, hogy újabb lépésekkel visz előre az oktatáspolitikai párthatározat megvalósításának útján. Ökrös László Soares azt állította, hogy Goncalves kinevezésével a kommunista párt számára lehetővé válik, hogy ellenőrzése alá vonja az egész portugál hadsereget. Goncalves vezérkari főnökké történt kinevezésével egy időben, jelentette az AP amerikai hírügynökség, Costa Gomes köztársasági elnök közölte, hogy a hadsereg legütőképesebb alakulatai, a COPCON egvségei továbbra is az ő legfelsőbb parancsnoksága alá tartoznak, tehát nem kerültek az új vezérkari főnök hatáskörébe. A UPI jelentése szerint az O Seculo című lisszaboni lap közölte, hogy az országban előzetes készültségbe helyezték a katonai egységeket. Hivatalos részről nem kommentálták p hírt. Nyugati hírügynökségek, amelyek portugáliai tudósításaikban többször is közöltek a haladó erükkel szemben álló jól értesült körökből származó információkat, most meg nem nevetett katonai forrásokra hivatkozva azzal magyarázzák az intézkedést, hogy az északi katonai körzet egyes egységei szembefordultak a haladó beállítottságáról ismert Corvacho tábornok körzetparancsnokkal. A szóban forgó alakulatok állítólag közölték az északi körzet parancsnokságával, hogy a központi katonai körzet parancsnoka a jobboldallal szimpatizáló Charais tábornok parancsnoksága alá helyezték magukat. A Meló Antunes jobboldali csoportjához tartozó Cha- ra» egyébként — ugyancsak a Reuter értesülése szerint — szombaton Lisszabonba repült, hogy személyesen tiltakozzon Costa Gom 4i államfőnél Goncalves vezérkari főnökké történt kinevezése ellen. Lapzártakor érkezett: Pinheiro de Azevedo tengernagy, Portugália új miniszter- elnöke szombaton megkezdte tárgyalásait az új kormány megalakításáról. A köztársasági elnök, palotában Costa Gomes tábornok jelenlétében kapcsolatba lépett Mario Soaressel, a Szocialista Párt főtitkárával is. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának sajtóirodája szombaton délután közleményben szögezte le: azért javasolt politikai tárgyalásokat a forradalom előmozdításában érdekelt erőknek, hogy elkerüljék a súlyos konfrontációt, a katonai ösz- szecsapást. A közlemény szerint a kommunista és a szocialista párt vezetői közti találkozó „ellenfelek megbeszélése” lesz. A PKP véleménye szerint a válság politikai eszközökkel történő rendezésére tett javaslata bizonyára nagy hatással lesz a szocialista párt tagságára, aktivistáira. Ezek a megbeszélések — válaszolt a KP egyes szélsőbaloldali pártoknak — nem a forradalmi egységfront ellen irányulnak, ellenkezőleg, kiszélesíthetik annak tömegbázisát. A PKP továbbra is a forradalmi erőkkel tart, és visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint a szocialista pártnak javasolt tárgyalásokkal „elárulja a forradalmat”. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 204. SZÁM ARA 1 FORIXT 1975. AUGUSZTUS 31., VASÄRXAP Magtárban - 102 és fél ezer hektárról Mit tartogat az ősz? Szedik már a cukorrépát - Munkacsúcs a gépszínekben A statisztika természetesen soha nem képes lépést tartani az eseményekkel, az idei aratás adatainak, tapasztalatainak végső összegezése is csupán néhány napja készült el a Pest megyei Tanács mezőgazdasági R ' J élelmezésügyi osztályán, no- a kenyerünk magja már a raktárakba, a malmok terméktárolóiba került. Nos, a legfrissebb összesítések szerint az augusztus 10-ig befejeződött aratás során Pest megye és Budapest termelőszövetkezeteiben — ideszámítva még néhány apróbb egyéni parcellát, hivatalosan: kisegítő gazdaságot — 89 ezer 415 hektárról takarították be a gabonát, az állami gazdaságokban pedig 12 ezer 992 hektárról. A 102 ezer 407 hektáros gabona- termő terület csaknem háromnegyedét, 71 ezer hektárnyit a búza uralta, ezt követte 14 és fél. ezer hektárral másik gabonánk, a rozs, nyolcezer hektárnál valamivel nagyobb területen termett őszi árpa, hat és fél ezer hektáron tavaszi árpa, 1200 hektár körüli határrészen a tátikáié és a zab. A kalászosok mellett betakarítottak ötezer hektárnyi mustárt, négyezer hektárnyi magborsót, háromezer hektárnyi repcét. A nyári munkák számos gondjáról, bajáról is ejthetnénk szót, de minek? Részint, mert aligha kopott még ki az emlékezetből, részint, mert szerencsésen túl vagyunk rajta. Szerencsésen persze, de nagyobb részt a megyei operatív bizottság hathatós munkájának, a gazdaságok és az aratásban közreműködő ellátó és felvásárló vállalatok összehangolt, alaposan, megszervezett tevékenységének köszönhetően. Ezekben a napokban csendes a natár — még itt-ott akad ugyan felszánuinan, gyomfölverte tarló —, a mezőgazdasági termelés legkritikusabb időszakáig, az őszi munkacsúcsig még van idő. A cukorrépa betakarítása, amihez helyenként már hozzákezdtek, ezenkívül egyelőre a kertbéli teendők adnak több munkát. Szedik a zöldséget, gyümölcsöt — akárki tapasztalhatja, jut belőle piacra bőven. Javában pezseg az élet a tsz-ek, állami gazdaságok gépszíneinek, műhelyeinek vidékén. Az aratástól megviselt kombájnokat jaAz iskolák készen állnak a tanévnyitásra A megyében: több mint 135 ezer diák Augusztus utolsó napjaira az általános és középiskolákban országszerte — Pest megyében is — megtették azokat az intézkedéseket, amelyek a tanév zavartalan megnyitását készítették elő. Augusztus második fele a több mint 7 ezer Pest megyei pedagógus számára Ls már a megszokott munkarend szerint telt el. A 678 alsó- és középfokú Pest megyei oktatási intézmény és 135 ezer 162 diákja készen áll a szeptember elsejei tanévnyitásra. Ezekben a napokban a legtöbb munkát a tankönyvek szétosztása, vásárlásának zökkenőmentes megszervezése jelenti a pedagógusoknak és a könyvterjesztőknek egyaránt. Az általános és középiskolások számára a különböző kiadóknak együttvéve 2 ezer 100 féle tankönyvről kellett gondoskodniuk. Ez körülbelül 25 millió példány könyvet jelent. A vidéki és a fővárosi terjesztés részben, eltér egymástól. Vidéken valamennyi iskolatípusban kizárólag az adott iskolákban dúsítják a könyvet szeptember 6-ig. Szeptember 8-a és 20-a között pedig az országban kijelölt 42 vidéki könyvesboltban lehet majd tankönyveket kapni. vítják a szerelők, s ráfér az alapos karbantartás a vontatókra, teherautókra, pótkocsikra is. Mit tartogat az ősz a Pest megyei, budapesti gazdaságok számára? Hogy csak a legfontosabb dologról tegyünk említést: 80 ezer hektárról kell betakarítani a kukoricát, 2100 hektárról fölszedni a burgonyát, leszüretelni 15 ezer 700 hektár nagyüzemi művelésű szőlő — egyelőre igen jónak ígérkező — termését, 100 ezer hektáron elvégezni az őszi mélyszántást, 92 ezer hektáron elvetni a gabonát. Lehet: verőfényes, meleg őszünk lesz az idén, midőn is szaporán haladhat a munka, meglehet — félő —, ismét ha* sonló gondokkal kell szembenéznünk, mint tavaly, esőzések közepette, kötésig érő sár* ban dolgozni a földeken. Ép* pen ezért a falvakban célsze* rű máris felmérni, hány családtag, felnőtt és gyermek vehet részt szükség esetén a betakarításban, s célszerű ugyanezt megfen* niük az illetékeseknek társa* dalmi síkon is. Az első segélycsapat máris jelentkezett: háromszázötven honvéd kész se* gíteni a Pest megyed gazdasá* goknak, ha a kedvezőtlen idő* járás megnehezítené a main* kát A. Z. Elf ürítették az esőzés nyomait Szakmai bemutatók Pest megyében is Két sajtótájékoztató a mezőgazdasági vásárolt A korszerű növényvédelem egyik erős bázisa a budaörsi repülőgépes növényvtUló-állomás. Repülőgépeikkel, helikoptereikkel ök is szerepelnek a vásáron. Péntekről szombatra virradóra — fél nappal az ünnepélyes megnyitót követően — hatalmas mennyiségű víz zúdult a 68. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár területére. A műszakiak egész éjszaka talpon voltak, s a tűzoltók segítségével szivattyúzták a vizet a mélyebb fekvésű területekről. Szerencsére a központi fekvésű pavilonok környékén hibátlanul működtek a vizel vezető-berendezések, néhány csarnok belső terén azonban, valósággal hömpöly- gött a víz. Az erőfeszítések eredményeképpen a reggeli órákra eltüntették az esőzés nyomait, és a kőbányai vásárváros zavartalanul fogadhatta a második napon, tegnap is vendégeit. Csupán a műsorok menetrendje borult fel: a lovaspálya talaja felázott, s emiatt a szombati lo- vasprogra’m elmaradt. Jóllehet, délelőtt meglehetősen szeszélyes volt az időjárás — hol esett, hol a napsütött —, már reggel kilenc óra előtt hosszú sorok kígyóztak a pénztáraknál a nyitásra várva. A közönség nagy része vidékről érkezett, már a délelőtti órákban megteltek a kiállítás környékén a parkírozóhelyek, a személygépkocsik mellett számos különbusz érkezett, egyebek között a Pest megyei gazdaságokból is. A vásár rendezősége alaposan fölkészült a látogatók foaadá- esára, 18 információs irodát állítottak fel, s a szakmai közönség tájékoztatására is gondoltak: napról napra a mezőgazdaságtudományi egyetemek, főiskolák 180 oktató ja és diákja áll az érdeklődő szakemberek rendelkezésére. S hogy mit kínál a vásár, illetve az ehhez kapcsolódott gép- és műszerkiállítás, az AGROMASEXPO a vendégednek a következő két hétben? A látogatók elé tárja a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az erdészet és az ezeket ellátó ágazatok helyzetét, fejlődését, mégpedig 35 ezer 580 négyzetméter fedett és 44 ezer 160 négyzetméter szabad területen. A főpavilonban a negyedik ötéves terv eredményeiről adnak átfogó tájékoztatást. Megismerkedhet(Folytat&s a 3. oldalon.) KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — a Líbiai Arab Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom 6. évfordulója alkalmából — táviratban üdvözölte Muammar Kadhafi elnököt, Lázár György, a Minisztertanács elnöke pedig Ab- dúszalam Dzsalloud miniszter- elnököt. — Malaysia nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Abdul Halim Mu’Azzamot, Malaysia államfőjét, Lázár György, a Minisztertanács elnöke pedig Abdul Razak miniszterelnököt. .4