Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-30 / 203. szám

4 k/Űiitm 1975. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT Október 1-ig lehet pályázni Magyar részvétellel Tervek Üllőn Pest megyei ösztöndíj főiskolásoknak, egyetemistáknak r Á Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága — mint is­meretes — 1970-ben, főkép­pen a munkás-paraszt szár­mazású fiatalok középiskolai tanulmányának segítésére, megyei ösztöndíjat alapított. Ennak nyomán sok hátrányos helyzetű Pest megyei fiatalnak vált lehetővé a középiskolai tanulás. Tavaly, 1974-ben például már 1168-an részesültek az ösztön­díjban. Az Országos Ifjúságpolitikai Tanács egyetértő támogatásá­val most lehetővé vált, hogy az eredetileg kizárólag közép- iskolások számára alapított ösztöndíjat kiterjesszék az egyeteme­ken, főiskolákon tanuló fiatalokra is. Ennek nyomán a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága határozatot hozott a megyei ösztöndíjrendszer továbbfej­lesztésiéről. A havi 400—700 forintot biz­tosító ösztöndíjra pályázattal jelentkezhetnek a fizikai dol­gozók gyermekei. Elsősorban azoknak a pedagógiai, közmű­velődési, jogi, közgazdasági, pénzügyi és műszaki szakokon tanuló fiataloknak a jelentke­zését várják, akik jó eredmé­nyekkel tanulnak, helytállnak a közösségi munkában, és tanulmányaik befejezése után Pest megyében kí­vánnak elhelyezkedni. A pályázati kérelmeket— ön­életrajzzal együtt — október 1-ig kell a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályához benyújtani. A főiskolákon, egyetemeken tanulóknak tan­intézetük útján, a többieknek közvetlenül a művelődési osz­tályhoz. Foto-világkiáiistást rendez az ENSZ Az ENSZ 1976. tavaszán a kanadai Vancouverben Az em­ber lakóhelye a 70-es években címmel nagy nemzetközi foto- világkiállítást rendez. A Ma­gyar Újságírók Országos Szö­vetsége és a Magyar Fotómű­vész Szövetség közös kollekció­val vesz részt a kiállításon. A legjobbnak ítélt fotókat díjaz­ták. A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége első díját Ko­zák Albert (MTI) kollekciójá­val, második díját Ruzsonyi Gábor (MTI) Gyerekek című színes képével és Kovácsi Mik­lós (Vue Tuoristique) az Alko­tás című színes képével nyer­te. A Magyar Fotóművész Szö­vetség első díját Benkő Imre (MTI) kollekciójával, Horváth Péter (MTI) Lakótelep és Ku- rucz János fotóművész A bri­gád című képével nyerte. Pillantás a múltba Népművelés — korlátok között Á közművelődés fejleszté­se Magyarországon ma fontos politikai, társadalmi érdek; múltjának ismerete tehát szinte napi szükséglet. Ebből indult ki Egey Tibor, a Pest megyei Levéltár igazgatóhe­lyettese, a Kulturális Minisz­térium Levéltári Igazgatósá­gának tudományos folyóiratá­ban most megjelent értékes tanulmányában, amelyben az egykori vármegye 1923—45 között működött Központi Is- kolámíkívüli Népművelési Bi­zottságának alakulását, szer­vezetét és munkásságát is­merteti. Bizottság és szabályrendelet Tulajdonképpen már a szá­zad elején is létezett népmű­velés. Támogatására, de fő­ként irányításéra 1911-ben Országos Szabadoktatási Ta­nácsot állítottak fel. Ennek 1920-ban lejárt mandátumát az ellenforradalmi kormány kultuszminisztere, Vass Jó­zsef nem hosszabbította meg. Utasította azonban a törvény- hatóságokat, vagyis a megyé­ket és városokat, hogy ala­kítsanak szabadoktatási bi­zottságot és szabályrendeletet. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vár­megye ennek még abban az évben eleget tett. Csakhogy a minisztériumi jóváhagyás után alig néhány héttel a kö­vetkező kormány, a Bethlen- kabinet kultuszminiszteré Klébelsbeng Kunó átszervezte a népművelést és megszüntet­te a sizabadoktatási bizottsá­gokat, helyettük iskolán kí­vüli népművelési bizottságok alakítására utasította a me­gyéket. Két irányzat Két egymástól árnyalatok­ban eltérő neveléspolitikai irányzat bontakozott ki ebben az időiben. Mindegyik nacio­nalista és jobboldali volt, de az egyik az akkor divatos keresztény nemzeti alapot vallotta magának és teljes egészében a reakciót képvisiel- te, még a liberálisok enyhe demokratizmusát is sokallta. A másik irányzat viszont nem zárkózott el teljesen sem a szociális, sem a műve­lődési reformoktól, a nem­zetiségi kérdésben pedig tár- gyilagosabb volt. A harmin­cas évek első feléig ez az irányzat tartotta magát a me­gyében is. A megye központi iskolán kívüli népművelési bizottsá­gára és a községek bizottsá­gaira vonatkozó, az 1923-ban kiadott vármegyei rendeletét évekig nem hagyta jóvá a minisztérium. De a központi bizottság, amelynek elnöke az alispán lett, a miniszteri jó­váhagyás bevárása nélkül is megkezdte működését. Új világ Azután pedig — olvassuk a tanulmányban — Pest megyé­ben is gyorsabban járt a tör­ténelem órája. Már 1945. ok­tóber elején megalakult — Há- zy Árpád alispán elnökletével — a Pest vármegyei Szabad Művelődési Tanács. A megyei szabadművelődési tanácsok megszervezéséről szóló rende­let csak később, 1946 január­jában jelent meg. Ilyen előzmények után fej­lődött ki az egykori „népmű­velésből” a mai közművelő­dés. Hogy milyen átfogó, mennyire sokrétű és elterjedt napjainkban Pest megyében és az egész országban, vala­mennyien látjuk és tudjuk. Sz. E. Új politikai könyvek Három visszaemlékezés a küzdelmes évekre Korunkban — arúely bővel­kedik eseményekben — a me­moárirodalom és különösen a munkásmozgalmi visszaem­lékezések iránt fokozódik az érdeklődés. A Kossuth Könyv­kiadónál most megjelent, il­letve megjelenő memoárkö­tetekből hármat ismertetünk. Az öreg Landler Jenő korának egyik izgalmas egyénisége volt. A polgári származású ügyvéd előbb szociáldemokrata veze­tőként küzdött a magyar munkásság jogaiért, elsősor­ban a vasutasok érdekeit kép­viselte. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg főpa­rancsnoka, majd a KMP egyik vezetője lett. Kimagas­ló érdemeket szerzett a KMP újjászervezésében. Megszer­vezte az illegális kommunista mozgalom részvevőinek ideo­lógiai továbbképzését, kidol­gozta a mozgalom legfőbb komspirációs szabályait. Egyszerűségéről, emberségé­ről, okosságáról már életében legendák szóltak. Az öreg cí­mű kötet lapjain róla emlé­keznek egykori harcostársai, azok, akik közelebbről is lát­ták, isimerték a nagy „öre­get”. A gyűjteményben he­lyet kaptak olyan írások, ame­lyek szerzői — Faragó Dezső, Miliők Sándor — még az el­ső világháború előtt ismer­ték. Olvashatjuk a kötetben Balázs Béla, Hatvány Lajos, Szántó Béla, Szántó Zoltán és mások írásait, ök az 1918-as, az 1919-es forradalmak egyiik vezéralakjára, szeretett pa­rancsnokukra, harcostársuk­ra emlékeznek. Legszebb írá­sok azok, amelyekből kitű­nik, hogyan lett Landler Je­nőből, a párt „öreg”-je, akit az „új, fiatal pártkáderek” mélységes bizalma övezett. Az ©migrációs évekből is több írás szól róla. A szerzők — Illés Béla, Hirossik János, Hunya István, Kun Béla, Lu­kács György, Révai József — megkapó szavakkal mondják el találkozásaikat, beszélgeté­seiket, méltatják érdemeit. A könyvet a kiadó Landler születésének századik évfor­dulójára adta közre, s a kö­tet több írása most jelenik meg nyomtatásban először. Két ugrás az ismeretlenbe A 240 oldalas füzet Szőnyi Mártonnak állít emléket. A szerző maga is partizánként küzdött a német fasiszták el­len. Úgy érezte; jó ügyet szol­gál, ha a mai fiatalokkal megismerteti annak a bátor antifasisztának az életét. Föl­des Pál a dokumentumregény eszközeivel él: hiteles okmá­nyok közlésével, szemtanúk vallomásait felsorakoztatva és saját partizánemilé'keit fel­elevenítve mutatja meg a Szőnyi partizáncsoport küz­delmeit. Szőnyi Márton a Horthy- hadsereg re: 'lőha^'agya volt. Előbb kereskedelmi aka­démiát végzett, majd belépett a hadsereg ténylegestiszti ál­lományába, küldték a front­ra, ahol szovjet fogságba ke­rült. Itt eszmélt rá, hogy őt eszközként használták fel. Je­lentkezett antifasiszta iskolá­ra, amelynek elvégzése után több harci cselekményben, vesz részt, majd 1944 őszén magyarországi bevetésre irá­nyítják. Csoportja a Bükk- hegységben ért földet, . ahol rövid, eredményes tevékeny­ség után a csendőrök elfog­ják, s a helyszínen agyonlö­vik. Így ér véget a győri szü­letésű 26 éves fiatalember élete. Bátran élt és halt meg. Hogyan vált a horthysta tisztből meggyőződéses anti­fasisztává, majd a nép ügyé­ért feláldozó kommunista partizánná? Milyen utat fu­tott be? Ezt mutatja be a szerző lebiláncselő szövegfű­zéssel. A Kossuth és a Zrínyi könyv­kiadó közös kiadása izgalma­san válaszol ezekre a kérdé­sekre és méltó emléket állít Szőnyi Mártonnak. A múltakra emlékezve... Ligeti László a KPVDSZ főtitkára. Finom szövegfűzés­sel mondja el élete történe­tét, s közben megelevenedik a magyar munkásmozgalom egy időszaka. Ligeti pályája bővelkedett humoros és tragikus fordula­tokban. S mint a kötet elő­szavában írja; „Nem törté­Közös fenntartású művelődési ház Akcióprogram a lakosság bevonására Végül is a lakosságért tör­ténik minden. Hiába a nép­művelők erőfeszítése, hiába a leggondosabban végrehajtott terv, a legszebb műsor, ha az embereket, a közönséget, a la­kosságot a legszebb akciók is hidegen hagyják. Tanácsülés szeptemberben Üllőn is jól tudja ezt min­den illetékes. Azaz nemcsak a népművelők, hanem , azok a vezetők is, akik az MSZMP KB tavaly márciusi határozata óta hivatalból — és egyre in­kább meggyőződésből is — in­tenzívebben foglalkoznak a közművelődéssel: pártfunkcio­náriusok, tanácsi vezetők, vál­lalati igazgatók, téeszelnökök. S éppen ezért közös erőfeszí­téssel egyik legfontosabb fel­adatukként törekszenek arra, hogy a tízezres lélekszámú nagyközségben minél több em­bert vonjanak be a közműve­lődés hatósugarába. Hogy miképpen? Ezerféle módja, lehetősége van ennek. Közel az ősz, a népművelési évad kezdete, s erre az idő­szakra az üllőiek nagy tervek­kel készülnek. Szeptemberi ta­nácsülésükön például átfogó­an megtárgyalják a közműve­lődési munka helyzetét a köz­ségben, s ennek nyomán ki­dolgozzák majd azt az akció- programot, amelyik az eddigi eredményekre épitve szándé­ka szerint új lendületet ad a jövendő munkájának. Az üllői helyzetelemzés szin­te egyformán tárhat fel ered­ményeket és súlyos gondokat is. Méghozzá úgy, hogy mind összefüggésbe hozható a la­kosság érdeklődésének erősö­désével vagy lanyhulásával. Szép eredmény például a töb­bi között a művelődési ház tatarozása, bővítése és korsze­rűsítése. Mindenekelőtt azért, mert amióta az épület meg­szépült, barátságosabb, ottho­nosabb lett, jóval több fiatal keresi fel, mint annak előtte. Különösen azóta, hogy a ház újjászületésével klubokat is szerveztek, nőtt érezhetően — legalábbis a fiatalokra — a művelődési otthon vonzó ha­tása. Nincs kapcsolat a bejárókkal Figyelemre méltóak a poli­tikai oktatás és továbbképzés nelmet kívántam írni... Cé­lom az volt, hogy bemutas­sam az olvasóknak a mozga­lom akkori résztvevőinek éle­tét, munkásságát...” Való­ban nem törekszik a teljes­ségre, hiszen csak az úri Ma­gyarország egyik elesett réte­gével, a kereskedelmi alkal­mazottak életével foglalko­zik. A fiatal Ligeti előbb Nyíregyháza, majd Budapest előkelő üzleteiben dolgozott, s közben bekapcsolódott a ke­reskedelmi dolgozók szakszer­vezetébe, tagja lett az illegá­lis kommunista pártnak. Har­colt ■ a munkakörülmények ja­vításáért, részt vett háború- ellenes tüntetésekben, bör­tönbe csukták, raboskodott a Margit körúti fegyházbam és a komáromi Csillaig-erődben, megszökött, csak a felszaba­dulás után került vissza a fő­városba. ' Rendíthetetlen hit vezette Ligeti Lászlót. Kommunistá­hoz méltóan élt és dolgozott. Nem mond el többet magáról, mint ami szükséges ahhoz, hogy megértsük: a magyar kommunista mozgalomnak a második világháború alatt voltak bátor, szerény harco­sai, akik a párt útmutatásai szerint küzdöttek. Ezt írta meg, és azt, hogy miként vett részt az antifasiszta egység­front munkájában, miként tá­madták meg a Tompa utcai nyilasházat, hogyan telt el az a 180 nap, amelyet a defen­zív osztály foglyaként Csillag­hegyen eltöltött. Jó, igaz könyv a Múltra em­lékezve ... Nemcsak izgalmas olvasmány, hanem a magyar munkásmozgalomnak egy olyan területével ismerked­hetünk meg belőle, amelyről eddig még alig olvashattunk. Gáli Sándor eredményei is. A marxista kö­zépiskola kihelyezett üllői osz­tályában például évente rend­szeresen tizenöten tanulnak, a marxista esti egyetem kihe­lyezett monori tagozatán pe­dig hárman-négyen. Akik ezekben az évek óta tényleg jól, zavartalanul mű­ködő oktatási, formákban ta­nulnak tovább, kivétel nélkül üllőiek. Nemcsak úgy, hogy ott laknak, hanem úgy is, hogy mindannyian ott dolgoz­nak. És ez önmagában jelzi­mutatja az üllőiek talán leg­súlyosabb közművelődési gond­ját és feladatát. Még ezekben a valóban nagyon aktív mű­velődési-oktatási formákban sem tudnak ugyanis találkozni a bejáró munkásokkal. Hogy tudnának a többiben? Pedig a bejárók sokan van­nak, körülbelül négyezren. Könnyű utánaszámolni, hogy ők képviselik a felnőtt lakos­ság túlnyomó többségét. Ami­kor reggelenként elutaznak a faluból közelebbi-távolabbi munkahelyükre, Üllőn körül­belül mindössze'2 ezer 500 fel­nőtt marad. Többségük alkal­mazott, a termelőszövetkezet­nek 500—600 tagja van. Az új akcióprogram közép­pontjában éppen az a törek­vés áll, hogy a falu közműve­lődését erről a holtpontról el­mozdítsák. Ez természetesen nem lesz könnyű, és ahogyan az üllőiek mondják, csak lé­pésről lépésre haladhatnak előre. De jó elképzeléseik van­nak. Közülük talán az a legfon­tosabb — ezzel is foglalkozik majd a szeptemberi tanács­ülés —■, hogy a jövőben sze­retnék a művelődési házat kö­zös fenntartással működtetni. A termelőszövetkezet és az igen erős ÁFÉSZ például már eddig is sokat segített — anya­giakban is — a község köz- művelődésének, de az új for­ma egyrészt rendszeresebbé te­szi az eddigi alkalmi támoga­tást, másrészt a programok kidolgozásába is bevonja, és ezzel megvalósításukban ér­dekeltté teszi a fenntartásban együttműködőket. Nyilvánva­ló, hogy erre építve nem túl­zott az üllőiek reménye: szí­nesebb, érdekesebb munkát várnak a művelődési háztól, olyan munkát, amely jobban érdekli, foglalkoztatja a la­kosságot, köztük a bejáró munkásokat is. Újjászervezik a felnőttoktatást S ugyancsak számítanak a bejárókra a felnőttoktatás új­jászervezésével is. A felnőtt- oktatás ugyanis néhány év óta — ne bolygassuk, miért — Üllőn „szünetelt”. De most újjászervezik; a pártbizottság is tett erre vonatkozóan hatá­rozott javaslatokat. Az érde­keltek, a szervezők, a munka­helyek és az iskola helyeslik, támogatják a tervet, s így szü­letett az üllőiek második — szintén reális — reménye. Jog­gal számítanak arra, hogy a bejárók közül azok, akik még nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, bekap­csolódnak majd ebbe az ak­cióba, és így közelebb kerül­nek a község közművelődésé­hez, általában a falu éleiéhez, s létrejön az a kapcsolat, ami eddig hiányzott. Ö. L. írás és olvasás Azt írtuk f. évi augusz­tus hó 5-i számunk 4. olda­lán a Tv-figyelő első, Is­merős hét vége címet viselő bekezdésében: ötleteién volt a televízió hét végi, augusztus 2-i, szombati és augusztus 3-i, vasárnapi műsora. Észrevételünket arra alapoztuk, hogy e két niap műsorának túlnyomó többsége ismétlésekből állt összie, olyan filmekből, tv- játékokból, melyeknek egyikét-másikát már nem is egyszer láttuk. Különö­sen vonatkozott ez a szom­bati napra, amelyben kizá­rólag a híradók és a belg­rádi kajak-kenu világbaj­nokságról adott közvetítés voltak „új” műsorok (talán csak azért, mert ezeket nem lehetett „konzerv- ként” adni). Úgy találtuk, hogy a műsorszerkesztés részéről nem vall túlságo­san ötletdús koncepcióra ennyi ismerős műsor- daraib egyetlen napra zsúfolása. Ettől füg­getlenül nem minősítettük magukat a műsorszámokat, részint, mert megtettük ezt első bemutatásukkor, ré­szint, mert nem erről akar­tunk beszélni. (Igaz, a Ha kedd van, altkor ez Bel­gium című filmről azt ír­tuk: „ a mozikban régen lefutott amerikai tucat- filmvígjáték”, meg hogy „habkönnyű, megfilmesí­tett idegenforgalmi pros­pektus” — de erről a film­ről nehéz lett volna jobbat mondani, pedig ez volt az este fő műsora.) A Rádió- és Televízió Újság 35. számának 5. ol­dalán (lévai) most sze­münkre veti Tv-figyelőnk észrevételeit, s azt állítja: az est nem volt ötlettelan. Arra hivatkozik, hogy a tévé előtti korszakban na­gyon örültünk volna egy ilyen műsorszámokat tar­talmazó szombati program­nak. Ez igaz Csakhogy nem a tévé előtti korszak­ban vagyunk, így ez nem mentség és nem is magya­rázat, legfeljebb magya­rázkodás. (Mintha a bolt­ban hiába keresnénk a kristálycukrot, s az eladó azzal fizetne ki bennünket, hogy bezzeg 1945-ben jó volt a melasz is.) És még hozzáteszi, miután felso­rolta a műsorösszeállítást (nem tagadva, sőt újabb ismétlésekkel kiegészítve a mi listánkat, melyben ép­pen az ismétléseket kifogá­soltuk): „sose legyen rosz- szabb!”. Ebben egyetérthetnénk (lévai)-val, ha azt tettük volna szóvá, hogy a mű­sorok egyenként és ösz- szessiégükben rosszak vol­tak (több műsorszám nem volt jó, de nem ezen volt a hangsúly). Mi, ismétel­jük, azt mondtuk, hogy csupa ismétlésekből szer­keszteni a hét legnézettebb adásnapjának műsorát, ez (enyhén szólva is) ötlette­lenség. Lehet, hogy a ké­nyelmesség, a legegysze­rűbb megoldás keresése vagy a végig nem gondolt- ság lett volna a helyes ki­fejezés. Ha véleményünket netán pontatlanul vagy túlságosan udvariasan fe­jeztük volna ki, elnézést kérünk. De ez nem jelenti azt, hogy véleményünket nem tartjuk fenn. Már csak azért is, mert (lévai) kis jegyzete azt nem cáfol­ta meg. Talán azért nem, mert nem egészen azt , olvasta, amit mi írtunk. Vagy: nem olvasta végig az ominózus jegyzetet, amelynek első „fejezetét” így zártuk:' „ ... erről a hétvégéről — a televízió műsorai alapján — aligha tudtuk volna meg, a világ mely részén, s mikor is élünk”. S hadd tegyük hozzá: ez a lénye­ges kérdés, i amelyhez vi­szonyítva az' ötlettelenség vagy nem ötlettelenség fe- szegetése csak másodlagos, illetve csak következmény. (Zárójelben, és a további viták elkerülése végett: A hét műsorát, s a szombat esti műsor Kádár János- interjúját éppen ellenkező előjellel, dicsérőleg, maisá­gukat hangsúlyozva emlí­tettük. Mi ezekre gon­dolva mondhatnánk: „sose legyen rosszabb!”) T. I. á á 1 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom