Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-22 / 196. szám
PEST ME6YO HISH.AP KöliS&liíÁPÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM 1975. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK Fontos láncszem Mindennap b Céljuk: a szakma kiváló brigádja cím elnyerése Az ÉVIG III. számú Villamos Kisgépgyárának Bartus Szilárd szocialista brigádja az idén nyerte el a vállalat kiváló brigádja címet. Mi rejlik az elismerés mögött ? A brigádvezető, Mészáros Péter ezt mondja: — Sok éve, 1961-ben nyertük el a szocialista címet, akkor még Petőfi brigád néven. A vállalat kiváló brigádja oklevél átvételéig hosszú volt az út. Minden fokozatunk megvan, s ezt, szerénytelenség nélkül mondhatom, jó munkánknak köszönhetjük. A cím elnyerése azonban nem jelentheti azt, hogy most kényelmesen megülünk a babérjainkon. A szakma kiváló brigádja cím tulajdonosai akarunk lenni. A kéziszerszám-szerelő műhelyben dolgoznak, ahol elsősorban fúrógépeket gyártanak. A munka elég változatos, előkészítés és szerelés váltja egymást. A brigádnak tíz tagja van, hatan törzsgárdatagok. Januárban négy nő került közéjük, akik gyorsan megtalálták helyüket a kollektívában. Házépítés — közösen — Igyekeztünk nőinél többet segíteni nekik, vállaltuk oktahogy éreztessem, milyen fontos láncszem termelésünkben a Bartus Szilárd brigád. Külön meg kell említenem, hogy jó példája a gyár valamennyi brigádját tettekre serkenti. — Két éve, 1973-ban határoztuk el, hogy felvesszük Bartus Szilárd, egykori igazgatónk nevét Bartus Szilárd tragikus baleset áldozata lett, így adózunk emlékének. Kérésünket írásban benyújtottuk a vezetőségnek, s azt a választ kaptuk, hogy a vállalati munkaversenyben legjobb eredményt elért brigád kaphatja meg néhai igazgatónk nevét. Akkor arra törekedtünk, hogy elnyerjük, most pedig igyekszünk méltók lenni rá. Valamennyien úgy érezzük, hogy Bartus Szilárd neve kötelez. I. J. Nemcsak az íróasfeta’ mellett Gyakran segítenek Hetenkénti látogatás Jó hír járja a Pest megyei Tanács II. számú Sütőipari Vállalatának Dobó Katica brigádjáról: egy idős asszonyt patronál, s kötelességeit is jelesen teljesíti. A brigád üzembeli munkájáról kérdeztük Csikós Pál szb- titkárt. — Vállalatunknál huszonöt szocialista br'gád dolgozik, a huszonöt egyike, a Dobó Katica nevet viselő, üzemünk adminisztratív teendőit látja el. Jól dolgozó kollektíva, sok a társadalmi munkája is. Igen jelentős például az a felajánlás, mely szerint más üzemekben is segít az adminisztrációnak a nagyobb termelési ciklusok idején. A brigádtagok sokszor vállalnak fizikai munkát is, irodahelyiség-takarítást, szállítóláda-tisztítást, gyakran segítettek a csomagolásban. Nekik köszönhető, hogy az üzem fizikai és irodai dolgozói jobban megbecsülik egymást. Megemlíthetem még, hogy politikai, párt- és KISZ- oktatásra járnak, szinte a brigád valamennyi tagja részt vesz valamilyen továbbképzésben. A Dobó Katica brigád vezetője, Osváth Jánosné elmondta, hogy a kollektíva 1974-ben alakult, harminc rendes és négy tiszteletbeli tagja van. Kiállításra készülve Kisgraíikák a Ceglédi ősz tárlatán FELKÉSZÜLÉS A MEGYEI BAJNOKSÁGRA Új évad - új remények VÁLTOZÁS AZ EDZŐK KÖZÖTT életben egyaránt a sportemberhez méltó magatartásit. A vezetőség tévékenységének is javulnia kell. Egyöntetű szemlélettel, valamennyi játékosra egyaránt vonatkozó követelményeket kell megszabni, segíteni kell az edző munkáját, támogatni kell törekvéseit. Személyi változások következtek be az edzői garnitúrában és a szakosztály elnökségében is. Vezető edző lett P. Szabó Sándor, segítője Labor ez Tibor. A II. csapat edzője Marton Miháty, az úttörőké Pintér István, az ifjúságiaké, az országos bajnokságban szereplő együttesé Kökény István, a megyei bajnokságban indulóké Darányi Mik- lós\ A szakosztály elnöke Molnár János maradt, Vanház Endre technikai vezető lett. Tagok: P. Szabó Sándor, V. Tóth János, Száraz Mihály, Junó Ferenc, Józsa István, Szvetenai József. A megyei szövetségben-a Vasutast Haff- ner Vladimir képviseli. U. L. Néhány hetes felkészülés után megkezdődik a megyei labdarúgó bajnokság is. A Ceglédi VSE játékosai újabb nehéz feladat előtt állnak. A Vasutasnak — ezt várja és meg is kívánja a város közvéleménye — jól kell szerepelnie, s csak egy célja lehet: visszakerülni az NB III-ba. Az edzéseken úgy kell dolgoznia, hogy ereje, lelkesedése harc-képessé tegye. Feltétlenül szükséges a játékosok közötti ellentétek megszüntetése is. El kell érni azt, hogy mindenki becsülje a másikat, a csapatszellemnek javulnia kell, s minden pontért mindenkinek foggal-körömmel küzdenie. Intő példák lehetnek az átszervezés folytán a régi NB III-ból a megyei bajnokságba visszakerülő együttesek, amelyek közül a PSC tovább hanyatlott, kiesett, míg a Szigetújfalu és a Törökbálint is a mezőny végén végzett. Mindenkitől meg kell követelni, a pályán és a magánIFJÚSÁGI BIRKÓZÓK Balszerencsés sorsolás BEIRATKOZÁS A SPORTISKOLÁBA Az Ifjúsági Barátságversenyre (az IBV-re) ezen a nyáron Romániában került sor. A szabadfogású birkózók között, a magyar fiatalok válogatottjában ott volt Kovács Béla, a Ceglédi VSE sportolója is. Mint édzője, Fábián Pál mondta, Kovács, sajnos, nem tudott eredményt elérni. Ebben nagy része volt a sorsolásnak: az első két fordulóban a végül első és második helyezett ellen kellett szőnyegre lépnie. A szovjet Sza- piula és a bolgár Aliev nála jóval jobban szerepelt. Kovácsnak, holtversenyben, a 7—8. hely jutott. ★ A Ceglédi VSE birkózószakosztálya sportiskolásainak, valamint a jelentkezni kívánó fiataloknak, a nyári szünet után, szeptember 1-től újra elkezdődnek az edzések, melyekre a régiekkel együtt új érdeklődőket is várnak. Egy frissen érkezett levelet nagy örömmel mutat Nagy László Lázár: nemzetközi kiállításom szereplésre kéri fel őt. Most arra is készül, reprezentatív anyaggal akar bemutatkozni. b. 1. Cegléden gycrmekeskeáctt Emlékezés Toldi Ferencire Augusztus 10-én volt 170 éve, hogy Toldi Ferenc, a magyar irodalomtörténetírás jeles mestere született. Gyermekéveit, magyar szó tanulása végett Cegléden töltötte, városunkban lakott, néhai Bischoff József tiszttartónál, „a központi szálló Kazinczy utcai részének átellenében”. Halálának századik évfordulója december 10-én lesz. Kő és líra Cegléden, a kórház parkjában kapott helyet Szabó Iván szobrászművész kecses térplasztikája, a Kavics. A környezetbe harmonikusan beleillik a lírai alkotás. Apáti-Tőth Sándor felvétele — A vállalattal kötött szerződésünkben egy idős ember támogatását is elhatároztuk. A pártbizottság védencünknek Szelecki Pálnét javasolta. Most, május 27-én kötöttük meg vele a szerződést. Először tartottunk attól, hogy* bizalmatlan lesz hozzánk, de már az első látogatáskor nagyon örült nekünk, blinden héten elmegyünk hozzá, takarítunk, nagymosunk, vagy csak egyszerűen elbeszélgetünk vele. Gyakran ő keres fel minket a munkahelyünkön, elújságolni, ha valami történik az életében, vagy segítségünket kérni, ha valami gondja akad. Júniusban kirándulni voltunk a Putrisarki erdőben, ő -is velünk jött. Szelecki Paine parányi lakásában ragyogó tisztaság. A 78 éves asszony szívesen fogadja a vendéget. A brigádbeliekről meleg hangon beszél : — Nagyon örülök, hogy öreg napjaimra mellém álltak. Gyönyörűen kitakarítottak mindent, kimosták a szőnyegeket, a függönyt. Űj szőnyegeket, térítőkét kaptam tőlük. Sűrűn betérnek hozzam beszélgetni is. Engem sokan ismernek Cegléden, esténként moziba járok — huncutul megcsillan a szeme — én vagyok a mozis néni, de azért napközben sokszor unatkozom. — Elvittek kirándulni, az nagyon szép volt. Húst sütöttek, még a cicának is hoztam. Azután a fiatalok táncoltak, én meg néztem őket. Csak megköszönni tudom, hogy így törődnek velem. Illás Judit A vállalat támogatásával Pénz - tizeire, iskolnköpenyre A tanév kezdetének közeledte'sok családnak okoz kisebb- nagyobb gondot. Ott, ahol több gyermeket nevelnek, vagy éppenséggel egy szülő gondoskodik gyermekeiről, minden fillér számít, ha tankönyvekről, iskolaszerekről, köpenyekről, tornafelszerelésről, ruhadarabokról van szó. Sok munkahelyen hagyomány már, hogy ilyenkor felmérik és anyagi támogatással könnyítik a nagycsaládosok helyzetét. A segítőkhöz első ízben most csatlakozik a Pest megyei Zöldség- és Gyümölcs- feldolgozó Vállalat: azoknak a sokgyermekeseknek, vagy gyermekeiket egyedül nevelőknek, akik legalább öt éve a vállalatnál dolgoznak, 400 forinttól 1200 forintig terjedő összegben adtak segítséget a tanév kezdetére. A ceglédi gyárban a kisegített 18 család összesen 13 200 forintot kapott, iskolaszerek, ruhafélék vásárlására. MOZIMŰSOR Szabadság Filmszínház, Cegléd, szombaton és vasárnap: A szórakozott (francia film). Szombat éjszakai műsorban: Kettős bűntény Hamburgban. Vasárnap délelőtt: Egyiptomi történet. A kamaramoziban, szombaton és vasárnap: Francia kapcsolat (amerikai bűnügyi film). Abony, szombaton és vasárnap: A Saturnus nem válaszol, I—II. (színes szovjet film). Szombaton éjszaka: Volt egyszer egy zsaru. Vasárnap délelőtt: Muhtár, hozzám! Albert- irsa, vasárnap és hétfőn: A mostohaanya (színes szovjet film). Ceglédbercel, vasárnap: Hyp; .lit, a lakáj (magyar film). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: Nagyezsda (színes szovjet filmalkotás). Törtei, szombaton és vasárnap: A négy muskétás (francia film). Vasárnap délelőtt: Az örök fiatalság birodalma. Szövetkezetek a mezőgazdasági kiállításon A 68. budapesti mezőgazdasági kiállításon a fogyasztási szövetkezetek is az utóbbi 30 év fejlődésének tükrében mutatják be sokoldalú tevékenységüket. A dokumentációs anyag egyebek között számat ad arról, hogy az elmúlt három évtizedben az ÁFÉSZ-ek bolthálózatának ruházati forgalma 13-szorosára, a vegyesiparcikkeké 38-szorosára, a vendéglátásé pedig 37-szeresé- re emelkedett. A kiállítás látogatói képet kapnak arról is, hogy milyen mértékben nőtt a boltok, áruházak hálózata, amelyben ma már 7105 élelmiszerbolt, 259 ÁBC-áruház, 743 ruházati szaküzlet, 252 vegyi- cikk és háztartási bolt, 612 műszaki szaküzlet, 499 kultúr- cikk és 472 egyéb szakbolt szolgálja a szövetkezetek működési területén élő mintegy 5 millió fogyasztó egyre kulturáltabb ellátását. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Nyársapáton tanya lebontásra is elad:». III. kér. Magyar dűlő 10. Szabó Sándorné. A DÉMASZ V. Ceglédi Kirendeltsége villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezési hely: Cegléd Koccnth tt u. *3 Felvételre Keres 1 tö kéziszedőt valamint 1 fő kéziszedő iDari tanulót a Pest megyei Nyomda Vállalat Ceglédi Telepe Jelentkezni lehet: Cegléd Szaba/1s4o tér S c? Bivimpex nyersoör- 2yültő telepe férfi segédmunkásokat alkalmaz. két műszak, (ötnapos munkahét) Jelentkezni lehet: Cea’«M r 9 Stylus faipari szövetkezet fatömegcikk részlegébe fiatal dolgozókat vesz fel. Gépmunkára betanítjuk. Je’entkezés Cegléd. Déli út 59 sz. alatt. Eladó 800 négyszög- öles szőlő, az Örkényi út mellett. Érdeklődni lehet Cegléd, II., ker.^—Mező utca 5. sz. Raktárhelyiség, garázs kiadó. Dorottya utca 2. és József Attila utca 1. Érdeklődni: Dorottya utca 2. _________________ El adó 419 négyszögöles gyümölcsös, Csengeri Közép dűlő. Érdeklődni Szabóéknál.________ 60 0 négyszögöl kenderföld házhelynek eladó. Érd.: Cegléd, VI., Török utca 5.__________ 60 1-es Trabant eladó. Cegléd, Géza utca 7. szám. Alsóerdő, Kláris féle szőlő, két hold eladó, megosztva is. Érdeklődni: Budai úti hobby bolt. _____________ Kö rösi út 31. sz. ház és 800 négyszögöles hobby szőlő eladó. Ér- tekezés: Felszegi út 1 Eladó Cegléd, Kozma Sándor utca 11 B-ép. fsz. 1. sz. öröklakás, beköltözhető. Érdeklődni 14 órától. Eladó most vizsgázott. 500-as Trabant. Érdeklődni: Csemő, Bállá dűlő 26. szám. Eladó 250-es JÁWA. Érdeklődni: Cegléd, Szőlő utca 6. szám. Használt ajtók, ablakok, faanyagok és vályog eladó. Halász utca 19. szám. ______________ Há z és porta sürgősen eladó. Lajos utca 1. szám. Eladó Köves út mellett háromszobás. fürdőszobás családi ház. Zrínyi utca 2, szám. 600- as Trabant felújított állapotban, új 601- es motorral, eladó. Fürst Sándor utca 39_ ___________\_________ Né gy darab tükörablak eladó. Érdeklődni ■ Thököly út 7. szám. Csemőben, Matuz dűlőben 1100 négyszögöles ezerjó szőlő eladó. Ugyanott 800 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Cegléd, Lúd utca 2. szám. __________________ Pu likölykök eladók Dózsa György utca 47. szám.__________________ Eladó beköltözhető, 2 szoba hallos ház. Cegléd, Tükör utca 25. Terméskő eladó! Cegléd. Thököly út 1. szám.__________________ El adó 1 db kék babakocsi Cegléd, Sarló utca 19, szám._______ El adó külső Jászberényi útban, Berceli útnál, Tóth féle '.anya. Cegléd, IV. kerület, Thököly út 28. szám. Kisméretű használt ablakok eladók. Dózsa György út 31. szám. Eladó 800 négyszögöles szőlő, Zöldhalom, Bolyán dűlő 23. Madari- né. CEGLÉD ÉS KÖRNYÉKE HÁZIIPARI SZÖVETKEZET bedolgozókat felvesz gépi varrásra, kézi kötésre és horgolásra. Folyamatos munkát biztosítunk. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi előadójánál, Cegléd, Mészáros Lőrinc utca 1. szám. Eladó Cegléd, Bodrog utca 25. sz. ház. Érdeklődni lehet vasárnap. ____________ El adó Vécsei utca 18. sz. fél házrész, három szoba, összkomfort, garázs (telefon van). Érdeklődni naponta 17 órától. tásukait, kicsit többet dolgoztunk, amíg ők is elérték a száz százalékot. Ugyanaz a dolguk, ami nekünk, ugyanolyan jót produkálnak, mint mi — mondja Mészáros Péter. — Az üzemen kívül is jelent valamit az, hogy brigádban dolgozunk. Nemcsak a társadalmi munkákra, a színházlátogató- sokra godolok, hanem például arra. hogy három munkatársunk házát közösen építettük fel. A név kötelez Balázs Sándor szb-titkár: — A kéziszerszám-szerelő műhely meghatározó szerepet játszik a gyár életében. Az ÉVIG fő feladata 1959 óta a villamos kéziszerszám gyártása, melyhez később a centrifuga előállítása járult. Ebben a műhelyben lakatosok dolgoznak. Két brigád előkészíti a termékeket, egy szerelőszalag pedig összeállítja őket. Nemrég új típus gyártását kezdtük meg, melyből eddig mintegy 14 ezer darabot adtunk át a budapesti Kisgépért Vállalatnak, s mindössze 50 szorult garanciális javításra. Ez az eredmény nemcsak az új konstrukciót, de a jó munkát is dicséri. ■— Azt hiszem, ennyi is elég, Tömött borítékokat visz a postás nap mint nap a kisgra- fikabarátok köre ceglédi csoportja vezetőjének, Nagy László Lázár grafikusnak. — Ezek a Ceglédi ősz ’75 pályázat és kiállítás anyagai. Számos neves alkotó' munka-' ját láthatja majd a közönség. Természetesen a ceglédi grafikus képei is ott sorakoznak majd a tablókon. A nyár Nagy László Lázárnak nem adott időt a tétlen- kedésre. — Meghívást kaptam megint a keszthelyi kisgrafikai bien- nálera, melyen két alkalmi művel szerepeltem. Augusztus 21-án Egerben, a fegyveres erők klubjában nyílik kamarakiállítás a metszeteimből. Itt. Cegléden, az őszi eseményekre készülök magam is, mivel a baráti kör a rendezvények tevékeny részvevője lesz. Az egyik 'gyűjtő, Komáromi Imre kitűnő anyagából a Kossuth Múzeumban rendezünk kiállítást.