Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-19 / 194. szám

'k/áiltm 1975. AUGUSZTUS 19., KEDD Finomítvdny - világszínvonalon T Ugrásszerűen megnőtt a ke­reslet a Komáromi Kőolaj­ipari Vállalat legújabb termé­ke, az M—SE elnevezésű mul­tiszuper közlekedési motorolaj iránt. Ez a termék megfelel mindazoknak az új követel­ményeknek, amelyeket az ilyen finomítványoktól világ­szerte elvárnak a gépkocsi­tulajdonosok. Egyre több vállalat és ma- gángépkocsi-tulajdonos isme­ri fel, hogy az új magyar motorolaj egyenértékű a ha­sonló importolajokkal, bizo­nyítja ezt, hogy míg tavaly csalt 1500 tonnára, az idén már ennek háromszorosára, 4500 tonna M—SE multiszu- perolaj gyártására kapott megrendelést a komáromi vál­lalat. Heti jogi tanácsok Naponta 4-5 vagon hagyma Mezőgazdasági exporttermé­keink sorában rangos helyet foglal el a makói vöröshagy­ma. A Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja által az utóbbi hetekben át­vett termésből száz vagonnyit szállított el a HUNGARO- FRUCT Külkereskedelmi Vál­lalat A legjelentősebb vásárló a Német Szövetségi Köztársa­ság. Megrendelésére naponta négy-öt vagon hagymát külde­nek eh A szülőtartási kötele­zettség arányosan oszlik meg a tartásra kötelezett gyermekek között. „Régi előfizető” címmel kéri tanácsunkat egyik olvasónk. 89 éves édesanyjuknak nincs jö­vedelme, sem nyugdíja; fel­váltva két fia tartja el. A har­madik fia meghalt, aki után — anyjuk haszonélvezeti jogá­val terhelten — ingatlan ma­radt hátra, amelyben özvegye és nagykorú fia lakik. Az in­gatlannak, amelyhez szőlő is tartozik, a hasznát az elhalt fiú családja élvezi, akik sem­mivel sem járulnak hozzá az anya eltartásához. A két test­vér, akik felváltva tartják anyjukat, már nyugdíjasok. Sógornőjük „markába nevet” és azt beszéli szerte a faluban, hogy neki nincs anyósa, és ő senkiről sem tartozik gondos­kodni. A pénzt pedig, amit a gyümölcsös évente szépen hoz, elrakja. A rászoruló szülőkről — a társadalom sokirányú _ anyagi támogatása mellett —’a gyer­mekeknek (egyes esetekben az unokáknak) is gondoskodniuk kell. A családjogi törvény ép­pen ezért a rászoruló szülők eltartását — házastárs hiá­nyában vagy ha a házastárs a tartásra nem kötelezhető — elsősorban a leszármazókra hárítja. E rendelkezésnek sem felel meg és közfelfogásunk szerint is mélyen elítélendő, hogy vannak olyanok, akik — bár kereseti, jövedelmi és va­gyoni viszonyaik lehetővé te­szik — nem teljesítik önként erkölcsi és jogi kötelezettsé­güket. A tapasztalat is azt mutatja, hogy sok szülő inkább vállalja a nélkülözést, mint, hogy peres úton követelje gyermekétől a törvény által biztosított tartást. A leszárma- zóknak nemcsak jogi, de er­kölcsi kötelezettsége is a szü­lőkről, nagyszülőkről gondos­kodni. Előfizetőnk leveléből az állapítható meg, hogy az édes­anya rászorult az eltartásra, mivel nincs semmiféle jöve­delme, eltartani magát nem tudja, és házastársa sem él. Olvasónk leveléből az is meg­állapítható, hogy az anyagi tá­mogatást nem vállaló özvegy és fia, vagyis az unoka, abban az ingatlanban él, annak szedi hasznát, amelyre a nagyszülő­nek haszonélvezeti joga van. Megtehetné a nagymama, hogy ezt a haszonélvezeti jogát hasz­nosítsa, és ezt is eltartására fordítsa, mert a haszonélvezeti jog lényegében azt jelenti, hogy a haszonélvező jogosult az in­gatlant használni, annak gyü­mölcseit szedni, illetve ez utób­bit értékesíteni. Arra is joga lenne, hogy lakbért követeljen menyétől, de eddig ezt nem tette. Ezeket is figyelembe kellene vennie a tartásdíj elől elzárkózó özvegynek, és leg­jobb volna ha a testvérekkel békességben megegyezne. Gyakori, hogy a szülő egyik — vagy mint a jelén esetben — felváltva lakik két gyer­mekénél, akik eltartják, gon­dozzák. A többi gyermek a tartás terhét teljesen a szülőt a háztartásába befogadó test­A helyszínen meghalt r A ház világoskék. Az asz- szony ruhája fekete. Ügy mozdul a fal síkja előtt, mint felhőárnyék a holdvilágos égen. Bekísér, leültet. Egy pillanatra magamrahagy, hogy emberével térjen vissza. A szoba öreg bútorai farkasfeze­met néznek a falon függő kép­pel. Fiatalember mása, mo­solygó arcát természetellenes bilincsbe fogja a gyászkeret. A tény Gy. Károly ceglédi lakos, a tulajdonát képező személygép­kocsival, gyorshajtás és sza­bálytalan előzés közben össze­ütközött a vele szemben sza­bályosan közlekedő tehergép­kocsival, majd visszavágódott az út jobb oldalára, fának ütközött. A gépkocsi vezetője, valamint T. Anna ceglédi la­kos, a gépkocsi utasa a hely­színen meghalt. A vizsgálat megállapítása szerint Gy. Ká­roly ittasan s nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, nem bizo­nyosodott meg arról, hogy az előzés végrehajtásának felté­telei megvannak-e. A teher­gépkocsi vezetője, könnyebben megsérült, a két járműben 70 ezer forint anyagi kár kelet­kezett. Az előzmény Károly, a 23 éves lakatos, s menyasszonya, Anna, a 21 éves bolti eladó, baráti társa­ságban voltak. Beszélgettek, táncoltak és — ittak. A bará­tok elmondása szerint Károly csak sört ivott, lehet, hogy két. de az is, hogy három üveggel. Vasárnap délután szoktak ösz- szejönni, most is így történt. Sokat viccelődtek, főként Ká­rollyal, hogy veszni hagyja a szabadságát, ugyanis szep­temberre tervezték az esküvőt Annával. Ugratták őket, hogy legalább három gyereket „ter­vezzenek be”, mert akkor rö­vid idő alatt lakáshoz juthat­nak. Búcsúzáskor senki nem figyelmeztette Károlyt, hogy ne üljön a volánhoz, hiszen ivott. Nem is figyelmeztethette senki. A vendéglátókon kívül mindenki motorkerékpárral vagy személygépkocsival volt. Es a házigazdák is. a vendé­gek is ittak. Ki bort, lei sört. gépkocsiból persze nem látni még ennyit sem. Csak ha oda­lép az ember, akkor tárja fel a fa sebét, szaggatott húsát, melynek szilánkjain már meg­ült az út pora, piszka. Talán a napfényben felvillanó apró valamik a kocsi üvegének da­rabjai? Talán ez az olajfolt a motorház teknőjéböl folyt ki? Talán... Biztos, hogy itt halit meg két ember. Feltételezés Ne menj olyan gyorsan — mondta Anna. Károly nevetett. Szeretett vezetni, 18 éves ko­rában motort kapott, azt el­adta, amikor bevonult katoná­nak. Ne menj olyan gyorsan — ismételte meg Anna. Károly csak azért is taposta a gázpe­dált. Félek — így a lány. Mel­lettem? — méltatlankodott a fiú. Hová rohansz — kérdezte a lány. Én sehová, csak a ko­csi siet — viccelődött a fiú. Ittál! — kiáltotta a lány. Na és — húzta a vállát a fiú. Csak sört, nem vág földhöz. Ügy ismersz? Előzni kezdett. A szülők A helyszín r Semmi nem emlékeztet már a balesetre. Talán csak az egyik fa törzsén akad meg a szemlélő tekintete, mintha roncsolt lenne. Az úton futó A fekete-ruhás asszony ül velem szem-ben, mellette a párja. Az asszony leakasztja a falról a fiú képét, mutatja, ök vették a Zsigulit Károly- nak. Termelőszövetkezeti ta­gok mindketten. Károly egyet­len gyerek, első és egyetlen, mert világrahozatala után az orvosok megmondták Gy.-né- nek, hogy többet nem szülhet, örüljön, hogy most mindket­ten megmaradtak. Az asszony sír, a férfi ingatja a fejét. Mormolja: nem szokott inni, sokat egyáltalán nem. Pohár sör vagy kettő. Mint a többi. Mint a többi. És akkor miért nem azok? A fájdalom kegyetlen tanácsadó. Igen, miért nem azok? Miért pont Károly? Már félretették a pénzt, hogy esküvő után a na­gyobb szobát új bútorral ren­dezzék be a fiataloknak. És most ott a pénz, de minek? A temelés Károlyt és Annát egymás melletti sírba helyezték. Ha már a földön nem futhatott egymás mellett útjuk évtize­deken át, akkor legalább ott, a föld alatt tartozzanak össze. De mit ér az ilyen összetarto­zás? Sokan voltak. A sírhantot ellepték a koszorúk, a csok­rok. A temetőből kifelé menet Anna apja leköpte a még min­dig zokogó Gy.-t, s azt mond­ta: „Egy gyilkosnak vagy az apja!”. Neki akart menni Gy.- nek, a rokonok fogták le, ve­zették el. A halotti toron odament Gy.-hez és bocsánatot kért. A barátnő Annus se nem volt szép, se nem volt csúnya, olyan, mint a legtöbbünk. Szerette a Kar­csit nagyon, mással soha nem járt, csak vele, iskolás kora óta. Vidám volt, azt mondo­gatta, hogy két gyereket sze­retne, mert ő is, Karcsi is egyetlen volt, s nem jó testvér nélkül. Irigyeltük, mert neki már biztos volt az esküvője, nekünk meg még nem. Mert mi négyen, barátnők, összetar­tottunk, tudtunk mindent egy­másról. Külön koszorút vit­tünk a sírjára, csak ennyi állt a szalagján, hogy „Bözsi, Mari, Terka”. Egy héttel a temetés után elhívott a mamája, s azt mondta, hármunknak adja An­nus minden holmiját, ő már mit kezdjen veié. Nem hoztuk el. Bőgtünk csak Annusék konyhájában, ott, ahol vele annyit nevettünk. Mészáros Ottó vérre hárítják, és semmivel sem hajlandók hozzájárulni szükségleteinek fedezéséhez. Minthogy a két testvér is már nyugdíjas, saiát magukat is nehéz eltartani, nem mentesül­het az unoka sem a tartásdíj kötelezettsége alól, ha emiatt a nagyszülő, illetve a helyette eljáró két testvér pert indít ellene! Törvénysértő a kollek­tív szerződésnek az a rendelkezése, amely a dolgozó prémiumának kifizetését a munkavi­szony fennállásától te­szi függővé. Több olvasónk keresett fel az egyik jogi tanácsadáson, és elmondták, hogy prémiumigé- nyüket azzal az indokolással utasították el, hogy a kollektív szerződés szerint, a munkavi­szony bármilyen címen való megszakítása esetén, a kilépés napjával megszűnik a prémi­umra való jogosultság, kivéve az áthelyezés és nyugdíjazás esetét. A prémium kifizetésé­nek megtagadása téves volt még akkor is, ha ilyet a kol­lektív szerződés előír. A kol­lektív szerződés rendelkezései, ha a jogszabállyal vagy más jogforrással ellenkeznek, ak­kor a jogszabály az irányadó, és a kollektív szerződés ren­delkezése semmis. Ilyen eset a jelenlegi is, mert a munkavi­szony megszüntetésének kizá­ró feltételként! megjelölése a dolgozók premizálásával kap­csolatban jogellenes. A pré­miumra a dolgozó akkor jogo­sult, ha a kitűzött feladatot a megszabott határidőre teljesí­tette, és a kifizetés egyéb fel­tételei fennállnak. A kifizeté­si feltételek, illetőleg a pré­miumból kizáró tényezők pe­dig csak a konkrét munkavég­zéssel, a vállalat egészének vagy adott részének (ahol a dolgozó munkáját végzi) terv­teljesítésével függhetnek össze. A munkaviszony megszünteté­se a prémiumjogosultságot annyiban érintheti, amennyi­ben az olyan időpontban tör­tént, amikor a dolgozó a ki­tűzött prémiumfeladat végre­hajtásához még hozzá sem fo­gott, annak teljesítéséhez nem járult hozzá — mondja a hi­vatalos állásfoglalás. Ez eset­ben sem a munkaviszonyának megszüntetése miatt válik a dolgozó a prémiumra jogosu­latlanná, hanem azért, mert a kitűzött prémiumfeladatot nem teljesítette. Nincs olyan jog­szabályi rendelkezés, amely kimondaná, hogy a dolgozó a prémiumra csak akkor jogo­sult, ha a munkaviszonya a kifizetés napjáig fennáll, és a munkaügyi jogszabályok sem nyújtanak lehetőséget arra, hogy ilyen rendelkezést a kol­lektív szerződésbe, vállalati működési szabályzatba felve­gyenek, illetve igazgatói utasí­tás ilyent tartalmazzon! . Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Pest megyei Hírlap szer- keisztősége — e hét kivételével — minden héten szerdán da. 5—7 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart olvasói részére a Hírlapki­adó Vállalat (Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3.) földszinti tanács­adó termében. Tíz nap rendeletéiből A közgazdasági szabályozó rendszer módosításáról a Mi­nisztertanács Titkársága által kiadott közleményt a Pénzügyi Közlöny 21. száma közli. Az üzemorvosi pótlékról ki­adott 22/1975. EüM—MüM szá­mú utasítást a Munkaügyi Közlöny augusztus 12-i száma tartalmazza. A munkások cs alkalmazot­tak alapbérének megállapítá­sáról szóló 7/1971. (IV. 1.) MüM számú rendelet alkalma­zása tárgyában kiadott 18/1971. (VI. 25.) ÉVM számú rendelet módosításáról a 11/1975. (VIII. 1.) ÉVM-rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny 54. száma.) Az építési adóról kiadott 23/1975. MT rendelet végre­hajtási rendelkezését, a 32/1975 PM rendeletet, a Magyar Köz­löny 55. száma tartalmazza. A nagyüzemi állattartó te­lepek, az állattartási épületek és az állattartással kapcsola­tos egyéb létesítmények beru­házásaira vonatkozó állat­egészségügyi előírásokról meg­jelent 13/1975. (VIII. 8.) MÉM számú rendeletet a Magyar Közlöny 56. szánva tartalmaz­za. A mester-szakmunkás to­vábbképzésről és a művezető- képzésről kiadott 11/1975. (VIII. 8.) MüM rendelkezés is ugyanitt található. Az alsó- és középfokú ok­tatási-nevelést intézmények­ben foglalkoztatott pedagógu­sok munkaidejét szabályozó rendelkezések módosításáról a 203/1975. OM—MüM számú utasítás rendelkezik, amely a Művelődésügyi Közlöny 15. számában jelent meg. Nagykereskedelmi vál­lalat felvesz közgaz­dasági technikust, köz- gazdasági egyetem oel- iter. szakát most vég­zett fiatal közgazdászt, gép-gyorsirókat. admi­nisztrátorokat. udvari takarítókat. gépelni tudó adminisztrátort, gépkönyvelöket, üzem- tíizrendészt. nvárt szünidőre diákokat könnyű munkára, va­lamint vas-műszaki, ruházat! kereskedőket, raktári. tmk segéd­munkásokat. gépko- csiszerelöt, gépkocsi­vezetőket, tehergép- koesivezetőket. nyug­díjas és nem nyugdí­jas portást, clmkerak- tárkezelőt. Jelentke­zés: SZOVARU Válla­lat 1450 Budapest IX.. Soroksári út 16. (Bo­ráros térnél). A Pest megyei Fém­ipari és Kéziszerszám­gyártó Vállalat azon­nali belépéssel felvesz: anyagmozgatót. szer­számkészítőt. gépla­katost és betanított munkás-dolgozókat. Jelentkezés- a vállalat munkaügyi osztályán Szentendre, Lenin út 160. sz. A MN Gödöllői Gép­gyár felvételre keres: lakatos, forgácsoló, szerszámkészítő, he­gesztő. hőkezelő, ko­vács, festő- szak- és betanított munkásokat. A jelentkező dolgozók részére Dunakeszi— Fót—Mogyoród—Cin- kota—Kistarcsa.. .Ke­repesről vállalati busz­járat van biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Gödöllő, Állami tele­pek. MOÜ/Zl TÉRJ A Volán 1. sz. Vállalat 11. sz. Üzemegysége felvételre keres igazgatási és iogi csoportvezetőt, raktári csoportvezetőt, normást, bérszámfejtőt. Jelentkezés: Cegléd, Külső Körösi út. Munkaügyi osztály. A Magyar Kábel Művek Kábel- és VezetéKgyá- ra felvételre keres: betanított és segéd­munkára férfi és női munkaerőket,, 1, 2 és 3 műszakos munkára. Továbbtanulási és fel- nőtt-szakmunkás- képzési lehetőség. Jelentkezni lehet sze­mélyesen- ESD. XI., Budafoki út 60. Kábel és Vezeték-gyár, Mun­kaügyi osztály. Tele­fon: 453—590/154. mel- ____________________ Or szágos működésű területtel rend el kéz (3 nagyvállalat felvételre keres azonnali belépéssel közgazdasági szakközépiskolát végzett munkaerőket, bérszámfejtői, idegen és vállalati levonási ügyintézői, továbbá SZTK-ügyintézői munkakörbe. Jelentkezés: írásban vagy személyesen: Vízügyi Építő Vállalat, Budapest. I., Márvány u. l'c. Telefon: 154—095. Tmk-üzemünkbe asz­talos szakmunkást ke­resünk. Jelentkezés: Bp. vn.. Dessewffy u. 47. Takács György tmk-vezetőnél. Női munkaerőt egy- műszakos munkahely­re. könnyű betanított munkára felveszünk! Bp. XV.. Nádassá u. 25/27. Telefon: 633—859. SZÖVBER Fejlesztési és Beruházási Szövet­kezet. A Kőbányai sörgyár Váci Kirendeltsége (Vác, Balassagyarmati u. 26.) felvételre ’'eres általános adminisztrá­tori munkakörben gép- és gyorsírni tudó női munkaerőt. Gépírni tudó admi­nisztrátort, szállításve- zetőt, raktárkiadót, raktári anyagnyilván­tartót, kézbesítőt, ta­karítót budapesti mun­kahelyre felveszünk. Vidékieknek különélés munkásszállás biztosít­va. Jelentkezés: Híd­építő Vállalat. 07. Fő­építésvezetősége, Bu­dapest XII., Jagelló u. 1. Tel: 665—177. ________ A Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Gyáregysége vegyésztechnikumot végzett munkaerőt keres filmnyomó üzemrészébe művezetői beosztásba. Jelentkezés a gyár Személyzeti Osztályán 2011 Budakalász, Szentendrei út 1—3. szám, személyesen vagy levélben. A váci ÁFÉSZ fel­vételre keres, egyete­met, főiskolát végzett, áruforgalmi gyakorlattal rendelke­ző gazdasági revizo­rokat, kereskedelmi, vendéglátóipari és ár­előadókat. gép- és gyorsírókat. a .NA­SZÁLY” Áruház Vas- Műszaki Osztályára osztályvezető-helyet­teseket, kvalifikált szakképzett eladókat, pénztárosokat és szak­képzett élelmiszerel­adókat. Jelentkezni le­het szóban vagy írás­ban, pályázat és ön­életrajz mellékelésével az alábbi címen: Vác és Vidéke Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Személyzeti és Oktatá­si Osztály Vác, Beloiannisz u. 3. szám. A váci ÁFÉSZ oályá- zatot hirdet a váci „NASZÁLY” Iparcikk Áruház igazgatói munkakör betöltésére. Jelentkezés feltétele: egyetemi vagy főis­kolai végzettség, 5 éves kereskedelmi szakmai gyakorlat. Je­lentkezni lehet szóban vagy írásban, pályázat és önéletrajz melléke­lésével az alábbi cí­men : Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetke­zet Személyzeti és Ok­tatási Osztály Vác. Be­loiannisz u. 3. szárp alatt. ___________________ Na gykereskedelmi Vál­lalat belvárosi köz­pontja felvesz telex- gép-lcezelőt, szárnlá- zót, árelőadót, gyor.s- és gépírókat, ügyinté­zőt, érettségizett ad­minisztrátorokat, vizs­gázott kazánfűtőt és fizikai dolgozókat. Je­lentkezés: Bp. VI. kér. Paulay E. u. 44. Mun­kaügyi Osztályon, szombat kivételével, 421.—713 tele fonS7.á trmn. A Kismotor- és Gépgyár 2. sz. Gyára Bo. XV., Ságvári Endre u. 14. felvesz lakatos, esztergályos, marós szerszámkészítő szakmunkásokat. Betanuló munkára férfi és női dolgozókat, valamint anyagmozgató segédmunkásokat. Érettségizett leányt fényképésztanulónak felveszek. Kissné. Nagykőrös, Széchenyi tér 2. __________________ A 203. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet kihelyezett részlege, Dabas, pályázatot hir­det ellenőrző-szakokta­tói állás betöltésére. Tanulóink az építő-, ill. a gépiparban dolgoz­nak. A jelentkezéseket 2373 Dabas, Biksa u. 561. címre kéri ük. Érettségizett fiút ta­nulónak felvesz Varga Sándor szobafestő-má- zoló mester, Nagykő­rös'. Cegléd u sr A Csillebérci Úttörő­tábor felvételre keres: vízvezetékszerelő fű­tésszerelő. lakatos, fű­tő, portás, segédmun­kás, vonatvezető, Taka­rítónő - dolgozókat. Munkásszállás van. Érdeklődni lehet: a 336—320-as. vagy 166— 248-as telefonon, vagy írásban. „Cillebérc 243” jeligére a Felsza­badulás téri hirdető­ben. A Csemege Áruház fel­vesz szakképzett és szakképzetlen eladókat, lehet nyugdíjas is. Je­lentkezés: az Áruház igazgatójánál. Bp. VII., Rákóczi út 50. Gyors- és gépírónőket felvesz Offset és Já- tékárttya Nyomda. VH., Gorkij fasor 49. Nagykőrösön L kér Jázmin utcában ház­hely sürgősen eladó Érd.: mindennap S óra után X. kér, Kárász u. 2. szám. Befejezés előtt álló kétszintes családi ház eladó. Vecsés, Vörös Hadsereg u. 181. sz. Másfélszobás, össz­komfortos öröklakás eladó. Vác, Népek Barátsága útja 43. (Czeba). Vác—Deákváron, első emeleti kétszobás, összkomfortos lakás azonnal beköltözhetően kp-fOTP-vel eladó. Érdeklődni lehet 16 óra után: Kiss János- nál, Elarkály utca 8. U 28-as traktor és egy Barkas sebváltó eladó. Nagykőrös, Kossuth L. u. 56. Érd: 16 óra után. Több szobából álló kertes ház eladó Nagy­kőrös, VI., Bakos A. u. 7. ___________________ Na gykőrösön kész­pénzért eladó 150 négyszögöles házhely, lakható melléképüle­tekkel. „Sürgős 359 163” jeligére, a nagykőrösi hirdetőbe. ________­Si mson Schwalbe és T3 250 MZ eladó. Nagy János, Monor, Hunyadi út 20. Marabu VIII-as kazá­nok tartozékokkal együtt, tagonként is, eladók. Fűtési bizott­ság. 1023, Bp., Árpád fejedelem útja 39. Salátáskcrt feléből! kiadó. Nagykőrös, Batthyány u. 7. Ipari létesítményeket, erőműveket építő országos nagyvállalat ez évben épült, korszerűen felszerelt, budapesti telephelyű üzemeibe, betanító, azt követően pedik szakmunkásképző tanfolyamokat szerver épületlakatos, épületasztalos, acélszerkezeti lakatos, ív-lánghegesztő x szakmákban. A tanfolyam helye: Budapest. A betanítás időtartama: gyorsított eljárással 5 hónap. A betanítás idején havi 2000 Ft alapbért szállást és üzemi étkezést (ebéd, vacsora) biztosítunk. Felvételi feltétel: betöltött 18. életév, egészségi alkalmasság. A betanítás folytatásaként a szakmunkásképző tanfolyamon az vehet részt: aki betanítottként eredményesen vizsgázott, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. mely megszerzésének lehetőségét a betanítással egyidejűleg biztosítjuk. Az oktatás október hónapban indul. Jelentkezni lehet augusztus hó végéig a 22. sz. Állami Építőipari Vállalat személyzeti és oktatási osztályán Budapest V., Irányi u. 17. személyesen vagy levélben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom