Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-18 / 167. szám

MOHOMIDÉB PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM 1975. JÚLIUS 18., PÉNTEK Kedvező személyi feltételek Tovább javult a tanács dolgozóinak munkája Gondját viselik az elaggottaknak Péteri községben a legutóbbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen, amelyen részt vett Horsik József, a járása hivatal elnökhelyettese is, az egysé­ges szakigazgatási szerv tevé­kenységéről tárgyaltak. — A múlt év július 16-tól, amikor ugyanezt a témát vizs­gáltuk, a személyi feltételek kedvezően alakultak — mon­dotta Kalina Pál, a végrehajtó bizottság titkára —, követke­zésképp a tanácsi apparátus mun­kája tovább javult, noha az újabb hatáskörök le­adása és a legutóbbi képvise­lőválasztások technikai lebo­nyolítása megnehezítette, itt- ott néha elmaradásokat, határ­idő-eltolódásokat is okozva. Torda Béláné ügyintéző a kö­zelmúltban sikeres anya- könyvvezetői vizsgát tett, s végre megszűnt a helyettesítés évek óta meglevő gondja: van már, aki a titkár távoliéjében is lebonyolítja a szükséges teendőket. A járás e legkisebb önálló községében az eltelt egy év alatt tizenegy házasságot kö­töttek, és a véletlenek egy­beesése folytán, tizenegyen haltak meg. Névadót a koráb­bi éveknél lényegesen többet, hármat és ugyanannyi társa­&ommcnciós cseléd volt Suhogott u ha jlékony pálca A kajla szarvú ökrök s a fényes szőrű, szilaj lovak már hajnali négykor húzták, cibál- ták a nyikorgó ekéket. A víz­bányánál kezdték s a barázda a vecsési határig húzódott. A vasút túloldalán az egész Juh- allás-dűlő, az 1308 holdas, a káptalannak termett. A mai Hákóczi-telep illetményföld volt: 50 hold a papnak, 30 a kántornak, 15 pedig a haran- gozónak járt ki belőle. Az Orszáffút-dűlőben lóvéval hordták a trágyát, ugyanis a keskeny kisvasút egész az Ilona útig nyújtózkodott, ahol magas kéményt! gőzeke erege­tett mérges füstöt, és szántotta fél méter mélyen a jó fekete földet. Széthordás, terítés, a munka nehezebbje már a cse­lédekre várt. Suhogott a hajlékony pálca a gazdatisztek és Macourek Lajos nagybérlő kezében, hogy hajnali háromkor a Káptalan­major hosszú cselédházaiban, már pislákoljon a mécses, kel­jen, ébredjen a holtfáradt cse­lédember a jószágot etetni, itatni. ★ — Embertelenül sokat dol­goztunk. Látástól vakulasig meg sem lehetett állni, pihenni — emlékezik Kun József, aki kommenciós cseléd volt a káp­talan üllői uradalmában. Igaz, csak háromnegyed kommenciót kapott, amikor odaszegődött, mert nem múlt el még 19 éves; 1945-ig dol­gozott az uradalomban. A vert falú, trágyás agyag­gal tapasztott, donos cseléd­házak helyét már alig lelnék. A házakban négy család két konyhában főzött, ha volt, mit, a kommenciót ugyanis szű­kén mérték: életerős cseléd évi bére, a lakáson kívül, 21 mázsa gabona s három mázsa árpa, egy liter tej, fél hold konyhakert és egy hold ku­koricaföld volt. A cselédek jó­szágot tarthattak, a tüzelőt is az uradalom biztosította nekik, továbbá kaptak még évi 80 forint só- és szalonnapénzt. Hogy paprikára meg petró­leumra is jusson, sokszor az „életet" kellett a piacra vinni. Ahol sok volt a gyerek, nagy volt a család, tavasszal már kenyér is alig jutott az asz­talra, pedig a penész szagú cselédházakban mindig sok volt a gyerek. S ahogy nőttek, erősödtek a kicsik, 30 filléres napszámért az uradalomban mindig akadt munka nekik. A szikkadt, fáradt ember ke­serűen emlékezik: a század- fordulót követő időkben a cselédházak igazi örömét az jelentette, ha újig elég volt a keservesen megkeresett, nyo­morúságos kenyér, és hozzá némi zsír. Az igény, a kíván­ság sem lehetett más. A le­génykorú gyerekek „pöndöl- ben” jártak: bokáig érő, hosz- szú ing, semmi más, a kom- mencióból nem telt parádéra. — Gúnyánkon folt hátán, folt, viseltük, hordtuk, amíg el nem vásott, le nem foszlott, nem állta helyét új a sublót­ban, sifonban. ★ A fia, Kun József, gépkocsi- vezető, már nem tudja mi is volt a kommenció, az öregbé­res, bandagazda. Kihaltak már Üllőn mind a neves cse­léddinasztiák, a Kunok, Rip­pe k, Bukovicsok, Gubányiak, Kérlek. A gyerekek s főleg az unokák jól kereső, képzett szakmunkások, művezetők, ma­gas beosztású vezetők vala­mennyien, s közöttük gyógy­szerész, jó nevű színésznő is akad. Kiss Sándor MŰSOR MOZIK Momor: Az asszony és az el­ítélt. Pilis: Volt egyszer egy zsaru (felemelt helyárral). Vecsés: Nagyvárosi fények. MŰVELŐDÉSI HÄZ Gyomron, 18-tól: a Pan amatőr filmklub és fotóklub foglalkozása. Gombán, 18 órá­tól: a barkáosszakkör és ifjú­sági klub foglalkozása. Péteri­ben, 17-től 19 óráig az ifjú­sági irodalmi színpad, 19-től 22 óráig a színjátszó csoport próbája. ____________ Tú l a sorsoláson Kilenc csapat a járási selejtezőben A Monori Járási Labdarú­gó Szövetség az idén is meg­rendezi a Labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa járási selejtezőjét, amelyre 9 csapat nevezett be: Ecser, Maglód, Vecsés, Üllő, Nyáregyháza, Péteri. Mende, Gyömrő, Űri. A járási selejtezőt három hármas csoportban bonyolít­ják le, és a három csoport- győztes jut majd a megyei selejtezőbe. Érdekesség, hogy a megyei első osztályból ki­esett Maglód is a járási se­lejtezőben vesz részt. A csoportbeosztással egy időben lezajlott -a sorsolás is. A menetrend a következő: Augusztus 3-án: Ecser— Maglód, Üllő—Nyáregyháza, Mende—Gyömrő. Augusztus 10-én: Maglód— Vecsés, Nyáregyháza—Péteri, Gyömrő—Űri. Augusztus 17-én: Vecsés— Ecser, Péteri—Üllő, Űri— Mende. A helyezéseket a pont- és a gólarány dönti el az egyes csoportokban. A szövetség úgy rendelke­zett, hogy valamennyi mér­kőzés után — az eredmény­től függetlenül — 11-es rú­gásokra is sor kerül. Erre azért van szükség, hogy eset­leges holtverseny esetén is el lehessen dönteni a sor­rendet. (gér) dalmi esküvőt jegyeztek be az anyakönyvbe. A Péteriek közismerten bé­kés természetű emberek, ke­vés dolguk akad a hatósággal: egy év leforgása alatt egyetlen szomszéd sem tett bejelentést a másik ellen, és kisebb szabály- sértést is csak heten kö­vettek el. A lakosság szolgáltatási igé­nyeit tizenhét kisiparos elégíti ki, de nem maradéktalanul, még legalább egy-egy vízve­zeték-, rádió-, televíziójavító­ra is szükség lenne. A végrehajtó bizottság tit­kára és több tagja, valamint Horsik József is elmondotta a vi'-ában, hogy a jövőben a kisiparosok Kérelmet körülte­kintőbben kell elbírálni, mi­vel elszaporodtak a más köz­ségből odajáró kisiparosok, akik csak az adókedvezmé­nyek miatt váltottak Péteri­ben iparengedélyt, de nem Péteriben, hanem más közsé­gekben dolgoznak. Amint a járás más közsé­geiben, Péteriben sincs már felesleges munkaerő. A volt háziasszonyok zöme elszegő­dött valahová, akik pedig nem dolgoznak sehol, betegek vagy már elaggottak. A tanácsházán tizenöt-húsz új munka­könyvét adnak ki, évről évre kevesebbet, jobbára csak az először mun­kát vállaló fiataloknak. Évről évre gondját viselik az öregeknek, elesetteknek, nyilvántartják és állandó fi­gyelemmel kísérik sorsuk ala­kulását. Jelenleg tizenhárom teljesen egyedülálló embert részesítenek rendszeres szo­ciális segélyben, s az elmúlt hónapokban négynek utaltak ki rendkívüli segélyt. K. Gy. Hét vagon táp naponta A Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat monori takar­mánykeverő üzeméből naponta hét vagon tápot szállítanak el. A telep látja el táppal a mo­nori, a ceglédi, a nagykátai és a dabasi járást is. Képünkön: a ceglédi Lenin Tsiz-nek szállít tápot a VOLÁN pótkocsis teherautója. -Mutnéfalvy Adorján felvétele Egykor és most Mindennapi Az első pofont akkor kap­tam * nagyapámtól, amikor leejtett kenyeremet a csirkék­nek dobtam, a másodikat pe­dig akkor, amikor a földről felvett .kenyeret nem csókol­tam rrÄg. Szepegve és a harmadik nyaklevestől remegve álltam előtte, miközben meztelen tal­pammal szaporán vertem ma­gam körül a port. Nem mér­gesen, de nem is gyengéden megfogta akkor nagyapám az ajkamat, és feljebb emelte le­sütött fejemet: — Megérdemelted-é? Azt, hogy igen, nem mer­tem mondani, bár az volt az érzésem, hogy igennel kell fe­lelnem, és ha az iménti ütés nyoma nem ég annyira az ar­comon, úgy is felelek, de ne­met sem mertem szólni, mert túl közel tartotta arcomhoz a kezét, ezért csak ezt hápog­tam: — Ha.. á .. át... — Meg, fiam — jelentette ki ő határozottan —, mert egyrészt lebecsülted a mások verejtékes munkáját, másrészt mert olyasmit dobtál el, ami­ből úgyis kevés van. Mélyen ülő, szúrós szemében a gyorsan elvonult vihar utá­ni kék ég fénye derengett. © Akarva-akaratlan is ez az emlék jutott eszembe tegnap, amikor a határt járva, először hallottam meg a kombájnok zúgását, amikor láttam, mi­ként erőlködnek és nyögnek, hogy a sok esőtől fellazult, süppedős talajban utat törje­nek maguknak a búzarenge­teg belsejébe, amikor láttam rajtuk a félmeztelen embere­ket, akik izzadva és aggódva kémlelték a mennyboltozatot. 0 öten voltunk testvérek, s reggel, ahogy a lefüggönyözött ablak résein belopakodott egy csíknyi napsugár, egymás után suttogtuk. Rendszeres segély Csendes Szőlősnyaralón, a Rózsa ut­cában, csendesen él SzanisZ- ló József és felesége. Mind­ketten idősek már. Az asz- szony bottal jár, jó ideje súlyos' ideggyuHadás kínoz­Csak a postás Szaniszló Józsefné pár éve igen fürgén mozgott még, az Országos Tervhivatal egyik takarítónője volt. Szorgal­mas munkásságáért több íz­ben megjutalmazták. Két éve megbetegedett, s mivel az előírt szolgálati idővel nem rendelkezett, nyugdíjba men­ni nem tudott. Férje ugyan állandóan gondozza ápolja, ereje azonban neki is fogy­tán, mert 75 év súlyosodik a vállán. Két év óta jóformán csak tengették az életüket. Nem nyitott rájuk senki ajtót. Csupán a postás vidám hang­ja lopott be derűt naponta az elhagyott kis házikóba. A napokban azonban Sza- niszlóék helyzete ugyancsak megváltozott. A mosolygós szemű postás levelet vitt a tanácstól. Az asszony re­megve nyitotta fel a boríté­kot. Először csupán átfu­totta a hivatalos iratot, utá­na azonban könny buggyant ki a szeméből. Magához in­tette a párját, és szipogva ol­vasta fel a tanácselnök meleg hangú levelének első sorait: „A sülysápi nagyközségi ta­nács, az Országos Tervhivatal szakszervezeti bizottságának megkeresésére, megvizsgálta Szaniszló Józsefné szociális helyzetét, és megállapította, hogy férjével együtt nehéz körülmények között él, az a kevés nyugdíj, amelyben férje részesül, kettőjük lét- fenntartására is alig elegendő. Ezért a tanács, kivételes mél­tánylás címén, ezentúl min­den hónap 1. és 10-e között Szaniszló Józsefnét 612 forint rendszeres segélyben részesí­ti ...” A házaspár boldogan, szót­lanul, egymás nyaltába bo­rult Emlékek a múltból A napokban meglátogattuk az idős embereket, s meg­kértük Szaniszló Józsefnét, hogy idézzen fel életéből né­hány jellemző emléket. — Igen hányatott volt az én gyermekkorom — mondot­ta szomorúan. — A mai fia­talok el sem tudják képzel­ni, micsoda mostoha körül­mények között éltünk. Szü­leim 1919-ben elváltak, en­gem apám Budapesten, "az Üllői úti gyermekmenhelyben helyezett el. Tizenegy éves voltam akkor mindössze. Egy év múlva, tél idején, mun­kára, Tápiógyörgyére he­lyeztek ki, Simon Dezső pékmester házába. A nagy hi­degben, sötétkék intézeti ru­hában és facipőben, sírva, fogvacogva jártam naporfta a közös kútra. Igen sokat szenvedtem, a pékmester fe­lesége minden csekélységért megvert. — Három év múlva haza­kerültem. Mostohaanyám sep­rűvel kergetett ki a családi házból. Ezerkilencszázharminc- ban mentem először férjhez, egy év múlva fiam szüle­tett. Férjem munka nélkül maradt, ezért nekem varrnom és szolgálnom kellett másokat, hogy nyomorúságos életünket fenn tudjam tartani. Az ost­rom napjaiban férjem, a bombázások következtében, életét vesztette, én gyerme­kemmel a Valéria-telepen húzódtam meg. Autó a ház előtt — Ezerkilencszáznegyven- nyolcban újból férjhezmen- tem, a balszerencse azonban továbbra is üldözött. Fiam, 22 éves korában, súlyos műtét után, meghalt. Tíz éve Szőlősnyaralón telepedtünk le. Férjem kevéske nyugdíjat kapott, én pedig az Országos Tervhivatalnál helyezkedtem el. Már minden kezdett jól menni, amikor súlyosan meg­betegedtem ... Egy napon autó gördült a házunk elé. A járási egészségügyi osz­tálytól két tisztviselőnő te­kintette meg a házunkat, és igen barátságosan elbeszége- tett velünk, tegnapelőtt pe­dig a helybeli tanácstól egy nagyon kedves fiatalasszony Hri nálam, aki ígéretet hogy takarítónőt fogadnak ré­szemre, a takarítónő majd ue- vásárol, rendbehozza a szo- bácskát, és mosni is segít. Szaniszló Józsefné hangja elérzékenyedett: ★ — Nem akartam hinni a szememnek. Ilyen szépen és ilyen jól még sosem bántak velem, én vagyok a legbol­dogabb a világon. Egyszerű ember vagyok, nem tudom ki­fejezni, hogy mit érzek ... Nem tudom elhinni, hogy mindez igaz legyen. Krátky László — Édesanyám, keljünk már fel, éhes vagyok — Nem lehet, még alszik a kenyérke. — Édesanyám, felkelt-e már a kenyérke? — Még alszik, aludjál te is, kicsikém. — Keljél fel, kenyér ke — fújtuk kórusban és egyszerre. Édesanyánk sóhajtott, és boglyas hajjal, szomorkásán hozta be az asztalkendőbe bu- gyolált fél kenyeret Magasra emelte: — Ennek nemcsak mára, de holnapra is elégnek kell len­nie, mert nincs több. És miközben majszoltuk, szép fekete szemében ott bo­rongott a szánalom. o A monori járásban 50 kom­bájn vágja jó időben harmat- szikkadástól harmathullásig a gabonát, mely a 7614 hektár­nyi területből még 7 ezren lá­bon áll. Hétszázhúsz traktor, ugyanannyi vontató és 111 te­herautó száguld, bukdácsol, aranyló szemekkel roskadásig rakva a földutakon. A szárító- berendezések éjjel-nappal mű­ködnek. A járás egyetlen malma, a pilisi, az új búzát várja, a sok monori, vecsési, gyömrői és sülysápi pék a lisztet és min­den község lakossága a belő­le sült cipót. 0 Tízéves ha lehettem, ami­kor először befogtak marok- szedőnek. Sosem felejtem el az első napot. Nagyapa kaszával vág­ta, s mi sarlóval kapkodtuk, öleltük nyalábszám a levágott szálakat. Az éles tarló sebesre vérezte a talpamat, a toklász a kezemet. A nap bokától a tar­kóig sütötte, égette a testemet, a föld tikkasztó forrósága ve- rejtékeztette bőrömet. Hányszor elhatároztam, oda­kiáltom, nem bírom, hagyjuk abba, de a bokrok tövébe ásott korsó hűs vizétől mindig új erőre kaptam. Meg is csókoltam aztán a leejtett kenyeret pofon nél­kül is. © Nem tudom, ki hogyan van vele, de én ilyenkor mindig ünnepi hangulatban élek. Ün­neplem az embereket, az iz­zadó, poros testeket, a hatal­mas gépeket, amelyekben ott érzem a tízezernyi kaszást, a marokszedőket, a cséples po­rában izzadok verejtékét, iz­mainak feszülését. Ünneplem a törekvést, a szándékot és a kenyeret, ame­lyet ha esetleg leejtek, már nem csókolok meg, de mindig felveszek. Kovács György TANFOLYAM. Új autó- éé kismotorvezetöi tanfolyamod szerveznek Üllőn, a művelődé­si házban, amelyre még elfo­gadnak jelentkezéseket. 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom