Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-06 / 157. szám

1 VÁC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A Vá c íjáras é s vá c váró* r é s f i r e Püspákkatvan, Calgavölgye Tsz Nincs fontosabb munka a zöldborsó betakarításánál Atalás: július tizediké után XIX. ÉVFOLYAM, 157. SZÄM 1975. JÚLIUS 6., VASÁRNAP Sikerre! zárult Újítási hónap a HAGY-ban A módosított szabályzat előnyei Munkában az újító kettős. Rózsavölgyi felvétele A Híradástechnikai Anya­gok Gyárában nagy hagyomá­nyai vannak az újítómunká- nak, az újítói tevékenység 1973-ban mégis mélypontra zuhant, a múlt évben is csak 19 javaslatot nyújtottak be az üzem dolgozói. Ezért határoz­ta el a gyár vezetősége, hogy az újítási rendelet alapján el­készíti az új újítási szabályza­tot, és bekapcsolja az újítást a szocialista munka versenybe, a brigádmozgalomba. Ilyen előzmények után hir­dették meg a júniusi újítási hónapot, az egy szocialista bri­gád, egy elfogadott újítás versenyt, melynek tapasztala­taitól Bross Sándorral, a gyár műszaki igazgatóhelyettesével beszélgettünk. — Hány újítást nyújtottak be, és milyen jellegűeket? \ — Az év első félévében hat- vankilencet, negyvenhatot az újítási hónapban. Összesen száz dolgozó újított, nyolcvan­öt fizikai állományú. Az újí­tások . nagy része anyag-, energia- és élőmunka-takaré­kossággal, valamint munkavé­delemmel foglalkozik. A be­adott javaslatokból ötvenhatot szocialista brigádok adtak be, és ők vállalták kivitelezésüket is. Ez is bizonyítja, jól fogtunk hozzá, jó volt a propaganda és a brigádok éltek a lehetősé­gekkel. — Akad-e olyan brigád, amelyik több újítással je­lentkezett? — Például a szerszám-üzem Komarov szocialista brigádja tíz, a nyomtatott áramkör üzem Juhász'’Gyula szocialis­ta brigádja kilenc, a tmk-rész­leg Kinizsi Pál szocialista bri­gádja három újítást nyújtott be. — Milyen megtakarítást eredményeznek a benyúj­tott újítások? — Elbírálásuk jelenleg is tart. Sokkal mo-.t kísérletez­nek. A 13 elfogadott újítás (a múlt évben összesen 17 volt) több minit másfél millió forint utókalkulált megtakarítást és 70 ezer forint a kifizetett újí­tási díj. Tavaly egész évben 58 ezer forintot fizettünk ki. — Kerülnek-e rendszeres újítók? — Kerül néhány, közülük is kiemelkednek Medgyesi Kál­mán is ‘ Hollóst József laka­tosok, akik több mint tíz éve rendszeresen és mindig együtt újítanak. Ök a tmik-részleg dolgozói, gépfelújítás a felada­tuk. Munkájuk során számos ésszerűsítésre, konstrukciómó- dosításra tettek már javasla­tot, a nagyobb üzembiztonság­ra törekedve. A tmk-műhelyben kerestük fel az újítópárost. Jelenleg is új szerazámkonstrukción dol­gozik. Elmondták, hogy a gé­pek felújításakor látják, mi okozza a rendszeres bajt, és ezt akarják javaslataikkal megszüntetni. Bross Sándor megemlítette, hogy az új újítási szabályzat lehetőséget ad a fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozóknak is újítások benyújtására, ök a régi szabályzat alapján ki voltak zárva ebből a tevé­kenységből. Most a beadott újítás véleményezői állapítják meg, hogy a javaslattevőnek mennyiben volt szakmai kote- lésíége áz ésszerűsítés elké­szítése, és megállapításuk alapján fizetnek részére újí­tási díjat. Legutóbb például az egyik fejlesztéssel foglalkozó mér­nök újítása kapcsán a vále- j ményezők 90 százalékos szak­mai kötelezettséget állapítot­tak meg, így a részére kifizet­hető újítási díj 10 százalékát kapta csak a mérnök. ★ A püspökhatvaná Galgavöl- gye Termelőszövetkezetben, a zöldborsótáblán találtuk meg Kovács Ákos növénytermeszté­si főágazatvezetőt, aki elmond­ta, hogy jelenleg a közös gaz­daság legfontosabb munkSja a zöldborsó betakarítása. A nö­vényből a téesz az idén 126 hektáron vetett, tovább növel­ve a vetésterületet, az eddigi, több éves kedvező tapasztalat alapján. Eddig mintegy száz hektár betakarításával végeztek. A j fürge rendrevágó gépek után Hamstre rendfelszedő kocáik gyűjtik a termést, a konzerv­gyári feldolgozásra alkalmas fajtákat, és traktorok szállítják a stabil borsófejtő gépekhez. A két gép naponta 150—160 mázsa borsószemet tud kifejte­ni, melyet azonnal, gépkocsival szállítanak a dunakeszi és a budapesti konzervgyárba. Bagolypiile-fertőzés Kovács Álcos elmondta, hogy a betakarítok, aikiik folyamatos műszakban dolgoznak, mintegy 1900 mázsa borsóit szállítottak már a konzervgyárakba, mely­nek árbevételé csaknem 1 mil­lió forint. Megtudtuk azt is: sú­lyos gondot okoz, hogy a tér- ! mást a borsó-bagolypille her­nyója megfertőzte. A fertő- zöttség az átvételből kizárja a betakarított mennyiséget. Idén szinte minden borsótermesztőt sújt ez a fertőzés, a Galgavöl- gye Tsz-nek is több mint 100 mázsa borsója nem került át- - vételre, be kellett silóznia, hogy majd a szarvasmarha-te­nyésztésben hasznosíthassa. A növénytermesztési főágazatve- zető megjegyezte, hogy sajnos, védekezni sem tudnak a kár­tevő ellen, mert azt, amelyik növényvédő szer megfelelő len­ne, nem lehet alkalmazni, a hosszú, betakarítást késleltető várakozási idő miatt. A borsó szalmáját egyrészt a szarvasmarhák közvetlen ta­karmányozására használják, másrészt silóként tartósítják. A borsó betakarításával elő­reláthatólag a jövő hét köze­pén végeznek. A főágazatveze- tő szerint a mennyiségi tervet valószínűleg túl fogják teljesí­teni, és a több éves, kedvező tapasztalatok alapján, jövőre már százötven hektáron ter­mesztik e konzervgyári nö­Harminc év magyar könyvei Négy évüzed nevelői pályán kiállítás a művelődési központban A Szolnok megyei Hírlap­ban olvastuk: „alapfokú könyvtárosi tanfolyamot ren­deztek június 24-töl július el­sejéig a Duna menti Zebegény- ben. A 15 főnyi hallgatóság tapasztalatcserére utazott Vác- ra, Pest megye legjobb könyv­tárába." ★ Eljutott tehát könyvtárunk jó híre a Tisza partjára is. Most újabb, könyvtári vonat­kozású eseményre kerül sor, ez is bizonyára öregbíti majd a Lőwy Sándor utcai intéz­mény jó hírnevét. Weisz Gábor könyvtárigaz­gató elmondta, hogy a Madách Imre Művelődési Központban rendezendő kiállításon az el­múlt harminc év legjelentő­sebb és legszebb magyar köny­veit viszik a közönség elé. A tárlat gondolatát támogat­ta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. Főtitkára, Drucker Tibor mondja július 15-én a megnyi­tót, s gazdag anyaggal segít a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár, melynek képviseleté­ben Hont Péterné utazott már több ízben Vácra, hogy patro­nálja az érdekes elgondolást, Morvái László pedig archív- anyágot állított össze Vácnak. Három évtized keresztmet­szetét látjuk majd: az inflációs évek silány minőségű kötetei­től napjaink díszes könyvrit­kaságaiig. (P.) Ünnepséget tartottak a Csi­kós József utcai 204. számú l Ipari Szakmunkásképző Inté­zetben: Szintai Márton igazga­tó köszöntötte Tóth Vilmos ta­nárt, a kollégium vezetőjét, aki a- megérdemelt pihenés, a nyugdíjazás idejéhez érkezett. — Négy évtizeden át jártad a tanári pálya rögös, fáradsá­gos útját — mondta az igazga­tó. — Hosszú időt töltöttél el nevelőotthonban, a legnehe­zebb helyen, ahol a szülőt is pótolni kell, ahol nincsen ün­nep és nincsen szünnap. Min­dig helytálltál, a nehéz idők­ben is. Tóth Vilmos 1959-ben került a váci tanintézethez, s a ne­velőotthon vezetője lett. A ta­nulók tisztelték, tanártársai becsülték hivatásérzetét, lelki­ismeretességét. Szintai igazgató beszéde Vé­gén átnyújtotta Tóth Vilmos­nak A 25 éves pedagógiai szol­gálat emlékére elnevezésű ki­tüntetést, a vele járó pénzju­talommal. (—pr—) Orvosi ügyeiét Hétfőn, dr. Kleiner Lenke, kedden. és szerdán dr. Pap Miklós, csütörtökön dr. Tömö­ri Pál, pénteken dr. Gulyás Zoltán, szombaton és vasár­nap dr. Bénik Gyula tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a Köztársaság útja 30. szóm alatti központi orvosi rendelőben. Az ügyeletes or­vosok a 11—199-es telefon­számon is felhívhatók. A beosztás hét közben meg­változhat. A Híradástechnikai Anya­gok Gyárában már megtalál­ták az újítómozigalom fellen­dítésének lehetőségét. Moot nagyrészt az üzem vezetőin, az újításokat véleményezőken múlik, hogy milyen gyorsak, menyire rugalmasak és a be­vezetett újítások milyen haté­konyan valósulnak meg, hoz­zák a kalkulált eredményt, megtakarítást. (rajld) vényt. Másodszor kaszálják a lucernát A közös gazdaság szarvas­marha-tenyésztését nagyrészt a pillangós takarmányokra ala­pozták. Ezért is kísérik nagy figyelemmel, és takarítják be nagyon jó szervezettséggel a lucernát. A második kaszálás termése 200 hektárról már ka­zalba, illetve silóba került, JEGYZET Vállalás vagy kötelesség? Jállalás: olyan feladat, me­lyet egy vagy több sze­mély önként . teljesít. Tulaj­donképpen a yapi munkánk sem más, mint a kiadott, de a többség — vállalatunk, egész államunk — céljaiért vállalt tevékenység. A vállalások egyéb változa­tai, például a brigádfelajánlá­sok a termelékenység növelé­sére, a jobb eredmények el­érése a takarékosságban, álla­munk közművelődési céljai­nak teljesítése, és még sorol­hatnánk tovább. Nemrég városunk egyik igen ismert kisiparosával ké­szült interjút olvashattunk, amelyből egyebek között meg­tudhattak: Vác felszabadulá­sának 30., s várossá nyilvání­tásának 900. évfordulója tisz­teletére vállalja, hogy ezentúl pontos, minőségi munkát pro­dukál, a határidőket megtart­ja, s a hozzáfordulókat udva­riasan szolgálja ki. Hát ez igen, gondolhatta az egyszerű olvasó, ez már vala­mi! Nyilván a kisiparos eddig nem teljesített pontos, minő­ségi munkát, nem tartóttá meg a határidőket, s nem szolgálta ki udvariasan a hoz­záfordulókat. Furcsa, nem? De akad más példa is. Né­hány hete városunk egyik üzemében, értékelték a szocia­lista brigádok tavalyi vállalá­sainak teljesítéséi. Íme, né­hány vállalt feladat: egész év­ben 100 százalékos minőséget érünk el; takarékoskodunk az elektromos árammal, a mun­kaközi szünetekben megállít­juk gépeinket; a munkaidőt pontosan kezdjük és fejezzük be. Ügy gondoljuk, ezek csupán formális vállalások, hiszen teljesítésük jószerivel minden­kinek kötelessége, ugyanúgy, ahogy az említett kisiparosnak is kötelessége a pontos minő­ségi munka, az udvarias ki­szolgálás és a határidők meg­tartása. bevezetőben ezt írtuk: a vállalás olyan feladat, melyet egy vagy több személy önként teljesít. Egészítsük ki: olyan feladat, amely túl van munkahelyi, erkölcsi és társa­dalmi kötelességeink határain. Furucz Zoltán borsós napraforgóval kever­ve. A szénatermés mennyisége és minősége jónak mondható, az első kaszálásnak mintegy 80 százalékát adja. Néhány hek­tár minősége rosszabb, mivel a rendre vágott lucerna egy ré­sze megázott, és erősen kilúgo- zódott. Szedik az uborkát A téesz 53 hektáros Cs—65- ös fajtájú uborkájában e hét szerdáján kezdték meg az uborka szedését. A tagok ered­ményességi szerződés alapján — övék az árbevétel 40 szá­zaléka — naponta 80—100 má­zsát szüretelnek. Az uborkát a gödöllői MÉK győri és nagy­kovácsi savanyító üzemében dolgozzák fed. A közös gazdaság málnásá­ban most is szorgoskodnak az asszonyok. Eddig körülbelül 130 mázsa málnát szállítottak a Dunakeszi Hűtőházba. Minden remény megvan rá, hogy a kö­vetkező másfél hét alatt a ter­vezett kétvagonos mennyiséget túlteljesítik. Kovács Álcos elmondta, hogy nagyon vigyáznak a málna mi­nőségére. a termést minden­nap szedik. A Dunakeszi Hű­tőház termelési versenyt hir­detett mag a szállító gazdasá­goknak, és az a téesz, amely a hűtőháznak átadott málnából a legnagyobb mennyiséget guru­lós minőségben szállítja, a szerződési áron felül 30 fillér felárat kap kilogrammon­ként. Befejezéséhez közeledik a cukorrépa második kapálása. A 158 hektáron vetett, fontos ipa­ri növény érettségi állapota \ elég rossz, főként a rosisz vető­magnak és a kedvezőtlen idő­járásnak köszönhetően, ezért még a vegyszeresen gyomirtott cukorrépát is kézzel kapálják, hogy megmentsék. ^ Segítenek a fóti közös gazdaságnak A G algavölgye Tsz-ben 1640 hektár kalászos vár betakarí­tásra. Június 26-án megtartot­ták a gépszemlét, így a 3 SZK —5-ös, és a nyolc SZK—4-es kombájn bevetésre készeit áll. Talajadottságaik és az idő­járás kedvezőtlen hatása miatt csak július 10. után tudják el­kezdeni az aratást. Mivel a főt —csomádi Vörösmarty Tsz-ben már jövő hét hétfőjén tudják’ folytatni a gabanabetakarítást, szocialista szerződést kötött velük a püspökhatvani téesz, és kölcsönadja három SZK—5-ös gabomabetakarító gépét. A szerződés alapján a fótiak az aratás befejezése után, sa­ját kombájnjaikkal segítenek a püspokhatvaniaknak. R. L. TALLÓZÓ Hét nap krónikájából Vasárnap, június 29-én, a kétnapos nemzetközi motor­csónakverseny második nap­ján, 65 hazai és 45 külföldi versenyző részvételével folyta­tódott a küzdelem. Hétfőn, június 30-án, ülést tartott a városi tanács. Meg­tárgyalta a lakosság szolgálta­tásának helyzetét, a szolgálta­tóhálózat fejlesztésének fel­adatait, a művelődésügyi bi­zottság beszámolt eddigi tevé­kenységéről. A tanács hatá­rozatot fogadott el a dolgozók önálló általános iskolájának létesítéséről. A városi tanács a Vác Városért Emlékérmet ado­mányozta Mihail Mikolájevics Kolontáj ezredesnek, aki, mint a szovjet hadsereg hadnagya, részt vett a város felszabadí­tásában. Kedden, július 1-én, a fóti nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága megvitatta a lakos­sági szolgáltatások helyzetét, fejlesztésének további felada­tait, valamint a szakigazgatási szerv múlt évi munkáját. Szerdán, július 2-án, a járási pártbizottság a járás lakossági szolgáltatásainak helyzetéről és a fejlesztési elképzelésekről tanácskozott, továbbá elfogad­ta a pártbizottság második fél­évi munkatervét. Csütörtökön, július 3-án, ülést tartott a párt városi vég­rehajtó bizottsága, melyen az egészségügyi pártalapszerve- zet számolt be az egészségügyi dolgozók körében kifejtett po­litikai nevelőmunkáról. E na­pon a megyei tanácstagok vá­rosi és járási csoportja együt­tes ülésén, melyen részt vett Barát Endre, Divald Béláné, és Peták Tibor újonnan megvá­lasztott országgyűlési, képviselő is, megtárgyalták a járás nagy­községi tanácsainak helyzetét, a nagyközségi tanácsok és szerveik munkáját, valamint tájékoztatás hangzott el a já­rás községeiben észlelt enge­dély nélküli építkezésekről. Pénteken, július 4-én, ülése­zett a Vác városi tanács vég­rehajtó bizottsága: az állam­igazgatási munka színvonalá­ról és a hatósági tevékenység helyzetéről tanácskozott. Az ülésen az igazgatási, a műsza­ki és a termelési osztály veze­tője beszámolt a szövetkezetek és az egyesületek állami fel­ügyeletének tapasztalatairól, a művelődésügyi osztály vezető­je pedig az oktatáspolitikai határozat végrehajtásának helyzetéről. E napon tartotta ülését a kosdi községi tanács is, melyen Fritz István, a Vác' és Vidéke ÁFÉSZ kereske­delmi osztályának vezetője számolt be a község áruellátá­sáról, valamint a tanácsülés értékelte a számvizsgáló bi­zottság munkáját. Szombaton, július 5-én, a ha­gyományos kétnapos zebegényi zenés hétvége kezdődött Ka­rinthy Ferenc író, Palcsó Sán­dor operaénekes, Fellegi Ádám zongoraművész, Kovács István színművész, a Zakariás Anikó vezette pesterzsébeti Csili ve­gyeskara és a váci Makiári Jó­zsef vezette Vox Humana énekkar közreműködésével. A műsor házigazdája Czigány György zongoraművész, a Ma­gyar Rádió főmunkatársa volt. Összeállította: Rajki László Az igen elhangzása után Alig egy hónapja adtunk hírt arról az if jú párról, amely városunkban elsőként helye­zett el virágcsokrot a Szabad­ság-szobor talapzatára. A mi­nap három fiatal párt lát­hattak a Szabadság tér járó­kelői. Képünkön: Csernai Má­ria és Oroszi -Péter, akiket az Egyesült Izzó váci gyárt Pablo Neruda KlSZ-alapszer- vének tagjai, a menyasszony munkatársai is elkísértek. Rózsavölgyi felvitele I t r

Next

/
Oldalképek
Tartalom