Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-31 / 178. szám
Éneklésért, közösségi munkáért Jutalomutazáson Lengyelországban Ismerősöket, barátokat szereztek PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1975. JŰLIUS 31., CSÜTÖRTÖK Alhertirsa Hozzálátnak a vízmű építéséhez Jóváhagyták az alapszabály-tervezetet — Nyári programod? — Utazom. — Hová? — Lengyelországba. — A beszélgetők fiatalok, örvendetes, hogy mind több serdülőkorúnak adják meg a lehetőséget a világlátásra, hazánk legszebb tájain kívül a külföld megismerésére is. Az utazás mindenképpen javukra válik, hiszen sok, egész életre szóló élmény gazdagítja, formálja őket. Még örvendete- sebb azonban az, hogy a fiatalok közül legtöbben szorgalmas tanulással, közösségért kifejtett fáradozással érdemlik ki az utazást. Ilyen módon verbuválódott a ceglédi szakmunkásképző iskola kis csapata is: június 29-én tizenhárom lány és hat fiú indult Lengyelországba, a lányokat eredményes énekkari szereplésükért, a fiúkat jó közösségi munkájukért jutalmazták a ti zenkétnapos utazással. Versenyek és ünnepségek Közöttük volt Negyedi Éva is. Tagja az iskolai énekkarnak, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola KISZ-titkára. — Most voltam elsős, egy éve énekelek a lányokkal. Huszonötén vagyunk, sajnos, csak lányok, pedig szükségünk lenne fiúk hangjára is. — Sikerek, eredmények? — A Székesfehérvárott tartott, háromnapos versenyen a Magyar Rádiótól pénzjutalmat kaptunk, továbbjutottunk a nagykőrösi Vándor Sándor ifjúmunkás énekkari szemlén is, a dunakeszi versenyen pedig az ifjúmunkás kórusok közül három, a miénk is négyezer forintos jutalomban részesült. Valamivel egyhangúbbak az énekkar hétköznapjai. Hetenként egyszer találkoznak. Szívesen énekelnek az iskolai ünnepségeken, egyszer pedig a KÖZGÉP Vállalat hívta meg őket, hogy rendezvényüket dallal tegyék hangulatosabbá. Szívesen várják más üzemek meghívását is. A KISZ-titkár szemével — Szeretek énekelni. Az énekkarbar/ jól érzem magam. A próbák nem is munkát jelentenek nekem, inkább alkalmat arra, hogy együtt legyek a lányokkal. Mint KISZ-titkár is hasznát veszem az együtt töltött óráknak, megismerem társaimat, beszélgetéseink során akaratlanul is megtudok egyet s mást a KlSZ-alapszer- vezetek életéről. Tájak, találkozások — Érdemes igyekeznünk. Szép volt a lengyelországi út: Zakopane, Krakkó, a tátrai túrák, a hegyvidék, a mélyvízű tengerszemekkel, a háromórás tutajozás a Dunajec folyón. Ellátogattunk az ugyancsak Bem Józsefről elnevezett lengyel testvériskolába is, jártunk Bem szülőházában és a síremlékénél. — Voltak-e emlékezetes találkozásaitok lengyelekkel? — Stefán úr, egy idős tanár kalauzolt bennünket. Megismerkedtünk ipari tanulókkal, akik Zakopanéban villamos- hálózatot építenek, és egy edzőtábor résztvevőivel. Beszélgettünk is, ahogy lehetett: oroszul, mutogatással, rajzokkal egész jól megértettük egymást. ★ Tizenkét nap csupán: s mennyi új ismerős, barát. A találkozásnak ezúttal folytaAz utóbbi napokban a birkózó- és az ökölvívó szövetség kihirdette, kiket sorolt be a magyar ifjúsági válogatott keretbe. Az ökölvívók közé két ceglédi fiú került: a Ceglédi VSÉ-ből Abonyi Ferenc, a 203. számú DSK-ból Túri István. tása is volt, mert a visszautazó diákokkal húsz lengyel ipari tanuló érkezett Magyarországra. A lengyel fiatalok ellátogattak Ceglédre is, és a szakmunkásképző iskola néhány tanulója ismertette meg velük a várost. Dobozi Eszter Július 1-től A járdák tisztántartása a lakosság feladata Idén július 1-ig Cegléd járdáinak tisztántartásáról a Városgazdálkodási Vállalat gondoskodott. A vállalat e gondoskodást megszüntette, s a városi tanács vb 1/1967. számú rendelete alapján: „Az ingatlan mentén elvonuló gyalogos közlekedésre szolgáló járda tisztántartása az ingatlan tulajdonosának, birtokosának, kezelőjének, üzletbérlőjének a kötelessége. Ha a szükség úgy kívánja, a tisztítást napközben többször meg kell ismételni.” Az összegyűjtött szemetet edényben kell tárolni, az úttestre kiszórni, leseperni tilos. Bármilyen anyag szállítása, fel- vagy lerakása alkalmával a járda vagy az úttest szeny- nyeződését előidézője köteles eltávolítani. Ezek az előírások az autóparkolóhelyekre is vonatkoznak. A rendelkezések megszegője szabálysértést követ el, és ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A szabálysértési eljárás a városi tanács igazgatási osztályának hatáskörébe tartozik. Cegléden, a Vasutas sporttelepen rendezték meg a Pest megyei kisipari szövetkezetek atlétikai versenyét, melyen kiválasztották azokat is, akik az OKISZ országos bajnokságon, Tatán, a megye legjobb szövetkezeti dolgozóinak vetélkedőjén szerepelnek. A versenyen kilenc szövetkezet indított csapatot, összesen hatvanötén álltak rajthoz. Egy versenyző több számban is indulhatott. Különösen a férfi súlylökésben, távolugrás- ban és a 100 méteres síkfutásban vettek sokan részt, a nők kislabdadobásban képviselték magukat a legnagyobb számmal. A ceglédi Vasipari Ktsz versenyzői két első, három második és négy harmadik helyezést értek el. Eredmények: (Zárójelben az indulók száma) Nők, 100 m síkfutás (6): 1. Halápi Károlyné (Nagymaros) 15,0 mp. 400 m síkfutás (4): 1. Drobni Erzsébet (Nagymaros) 88.2 mp. Magasugrás (6): 1. Kelényi Tiborné (Cegléd) 125 cm, 2. Tóth Edit (Cegléd) 125 cm. Súlylökés (8): 1 Balá- piné 9,60 m. Távolugrás (11): l. Drobni E. 396 cm. Kislabda- dobás (14): 1. Drobni E. 59,47 m, 3. Tóth E. 46,03 m. 4X100 m váltófutás: 1. Nagymaros 1:11.4 mp. Férfiak, 100 m síkfutás (18): 1. Maurer Tibor (Nagymaros) A birkózók már Tatán készülnek az augusztus elején sorra kerülő Ifjúsági Barátság Versenyre (IBV-re), melyet az idén Romániában rendeznek meg. Együtt az utazók gárdája is, melyben a Ceglédi VSE 52 kg-ban versenyző sportolója, Kovács Béla is helyet kapott. U. L. Fejlődő községeink egyre jobban megközelítik a városi színvonalat. Korszerű egészségházak, modern orvosi rendelők, szép művelődési házak, látogatott könyvtárak állnak a lakosság rendelkezésére. Az utóbbi években jelentős mértékben bővült a villanyhálózat, sok kilométer járda épült. A megfelelő ivóvízellátás azonban még több településen megoldatlan. Igaz, jó példaként említhető Ceglédbercel, ahol a lakosság példás összefogása és a helybeli vezető testületek megfelelő előkészítő munkája eredményeként, a járásban elsőként kiépült a hálózat. Azóta Abonyban is megalakult a vízműtársulat, elkészült a vezetékrendszer. Köztudomású, hogy az ásott és házilag fúrt kutak vize általában egészségtelen, Albert- irsán például meglehetősen kemény és magas vastartalmú. A 11.7 mp. 2. Vézner Imre (Cegléd) 12.1 mp. Távolugrás (26): 1. Remenár József (Aszód) 580 cm, 3. Bicskei Tibor (Cegléd) 560 cm. Magasugrás (10): 1. Bicskei T. 160 cm, 3. Vézner I. 155 cm. Súlylökés (19): l. Janicsár István (Gyál) 10,30 m. 1000 m síkfutás (15): 1. Remenár J. 3:00.2 mp, 2. Vézner I. 3:08.4 mp, 3. Kelemen Árpád (Cegléd) 3:11.2 mp. 4X200 m váltófutás: 1. Nagymaros 1:44.7 mp. (ungureán) Takarékosság és eredmények Fontosnak tartják a takarékosságot a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárában is a szocialista brigádok. Szerintük az apró kellékeknél kezdődik a takarékosság; tűvel, cérnával, krétával is úgy gazdálkodnak, hogy minél kevesebb menjen veszendőbe, - gazdaságosan használják fel a fűtésre szükséges nyersolajat, a gépeket működtető és a termeket világító elektromos áramot. Ily módon takarékoskodva is az év első negyedében az előirányzottnál 10 ezer kabáttal többet tudtak elkészíteni. KÉRÉS A BECSÜLETES MEGTALÁLÓHOZ. Július 18-án, délután 5 óra tájban, NDK-ból érkezett turisták, Cegléd előtt, a 4-es műúton pihenőt tartottak, majd motorra ültek, ám alig három kilométer megtétele után észrevették, hogy egy női táska, az összes okmányokkal, leesett a motorról. Mivel a táskát nem találták meg, kérik a becsületes megtalálót, adja le a ceglédi rendőrkapitányságon: az elveszett okmányok nélkül ugyanis nem utazhatnak tovább. környezetből eredő vízszeny- nyeződés veszélye is nagy. Mindezek indokolják, hogy a járás jelentős lélekszámú településén — a lakosság összefogásával — változtassanak a jelenlegi helyzeten. Az albertirsai tanácson az utóbbi két évben átgondoltan mindent előkészítettek. A községi vízmű már korábban elkészített tervei alapján, kiszámíttatták a kivitelezéshez szükséges összeget. Már elkészült két mélyfúrású kút, és a Vízkutató és Fúró Vállalat még ebben az évben átadja a harmadikat. A három bő vizű kút elegendőnek ígérkezik a zavartalan ellátáshoz. A vízmű kivitelezésére a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalattal kötöttek megállapodást. A községi vízmű teljes kiépítéséhez több mint negyven- millió forintra van szükség. Ebből az összegből nyolc-nyolc millió forintnyi hozzájárulást ad a megyei tanács és az Országos Vízügyi Hivatal, a többit a lakosságnak, illetve az üzemeknek, intézményeknek kell fizetniük, a megállapított tíz éves törlesztési feltételek szerint. Az 1978 őszéig befejeződött munka során hatvan kilométernyi vízvezetékcsövet fektetnek le. Építenek két 100—100 köbméteres víztározót, a víztorony 500 köbméter befogadóképességű lesz. Az utcákon 72 közkifolyót helyeznek el, a házak lakóinak legfeljebb 150—200 métert kell majd megtenniük az élvezhető ivóvízért. Az utcákban futó vezetékekről minden bizonnyal sokan telkükre, illetve lakásukba is bevezettetik a vizet. A kivitelezési munkák a közeljövőben megkezdődnek, még ebben az évben ötmillió forint felhasználásával. Mindezekről a kérdésekről a hét elején tartott alakuló taggyűlésen döntött a most létrejött Albertirsai Vízműtársulat, amelynek elnökévé Kőhalmi Mihályt választották. Ugyancsak megalakították az öttagú intéző és a háromtagú ellenőrző bizottságot. A több mint 6záz részvevő jóváhagyta a beterjesztett alapszabálytervezetet is. T. T. Néhány hónapja Abony egyik legforgalmasabb üzlete, az ABC-áruház, szombatonként 19 óra helyett 15 órakor bezár. A változásról az alábbi tájékoztatást kaptuk Zsemlye Jánostól, az ÁFÉSZ igazgató- sági elnökétől: — A múlt évben a kereskedelem, így a fogyasztási és értékesítési szövetkezetek dolgozóinak heti munkaidejét 44 órában állapították meg. MiMilíiok a parkokra Folytatják a faültetést Városunkban, sajnos, kevés a park, a zöldterület, a meglevő gondozása, ápolása, az új lakótelepek környezetének csinosítása ezért igen fontos. Cegléden száznegyvenötezer négyzetméter belterjes és huszonegyezer négyzetméter külterjes parkterületet tartanak számon. A Kölcsey téri, Kozma Sándor úti, Táncsics utcai, Reggel utcai és a Rákóczi út 60—62. szám alatti új épületek környékének gondozására, szépítésére is jelentős összeget fordít a tanács. Gondoskodnak a parkok és játszóterek padjainak, virágtartóinak, más felszerelési tárgyainak karbantartásáról is. Folytatják az utcákban a facsemeték telepítését. A felsorolt célokra ebben az évben 2 millió 300 ezer forintot költenek. Budai úti építkezők A Budai út környéke a városnak az a külterületi része, ahol egyre több az új családi ház. Az elmúlt években utcasorok születtek, és az építkezési kedv ma sem csökken. A városi tanács műszaki osztálya újabb tíz építési telket alakított ki a Budai úton, és értékesítésre átadta az OTP-nek. vei a csökkentett munkaidő bevezetésére a feltételek nem voltak meg, a Belkereskedelmi Minisztérium állásfoglalása értelmében az üzletek nyitva tartásának módosításával lehetett a rendelkezést végrehajtani. — Az ABC-áruházban több héten át gyűjtöttük a megfigyeléseket és megállapítottuk, hogy a forgalom szombat délután a legkisebb. A helybeli ipari üzemek többségében a szombati nap szabad, illetve délig dolgoznak, így délután három óráig ki-ki bevásárolhat. Hasonló a helyzet a vidékre utazók esetéberi. — Az áruház dolgozóinak kilencven százaléka nő, köztük több kisgyermekes anya, akiknek a délutáni műszak gondot okoz, hiszen a napnak ebben a szakaszában az óvodák és bölcsődék zárva vannak. — A rövidebb ideig tartó árusítás ellensúlyozására, a tejboltot, a 6. számú Újszászi úti, a 9. számú Radák úti élelmiszerboltot és felváltva, égy húsboltot üzemeltetünk a település központjában. Nemrég nyílt meg a piactéren egy tej- és tejtermékbolt, amely vasárnap is árusít. Véleményünk szerint, akinek szombat délután három óráig nem sikerült a hétvégi bevásárlás, annak még mindig rendelkezésére állnak az említett boltok. — Az új nyitva tartási rend bevezetését alapos előkészítés előzte meg, egyebek között négyezer röplapot bocsátottunk ki, melyeken felkértük a vásárlóközönséget, hogy észrevételeit juttassa el hozzánk. Egyetlen észrevétel vagy bejelentés sem érkezett. Az áruház szombati nyitva tartási rendjéről a vásárlók körében mi is érdeklődtünk. Többségük nem tett kifogást, mondván, hogy a hót végére pénteken vagy szombaton délelőtt bevásárolhatnak. Sokan kifogásolták viszont, hogy szombaton délelőtt nincs olyan árubőség és választék, mint általában a pénteki napokon. Gy. F. Szerszámosládák — exportra A Mechanikai Művek abonyt gyáregységének legújabb j termékei a szerszámosládák: gyártásukat a múlt év második ifelében kezdték cl. A ládák, két méretben, nyugatnémet és iholland exportra készülnek. Havonta mintegy 20—25 ezer hagyja el az üzemcsarnokot. Képünkön: Bodor Sándornc ládát szegecsel. Gyuráki Ferenc (elvétele TATÁN EDZENEK A BIRKÓZÓK Városunkbeliek a válogatott keretben TÖMEGSPOIIT Kisipari szövetkezetek atlétikai versenye ABONYI KRÓNIKA Négyezer röplap Megváltozott nyitva tartás NEM SÍNYLI MEG AZ ELLÁTÁS \ l