Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-31 / 178. szám

1975. JÜLIÜS 31., CSÜTÖRTÖK Megnyitották a kajak-kenu VB-t Szinte minden nagy világ- versenyre jellemző, hogy az előkészületek csak az utolsó pillanatban fejeződnek be. Így történt ez Belgrádban is, keddről szerdára virradóra az Ada Ciganlija tó, a XII. ka­jak-kenu világbajnokság szín­helyén is. Tegnap este a csaknem négy kilométer hosszúságú és 250 méter szélességű tó part­ján rendezték meg a világbaj­nokság színpompás megnyitó ünnepségét, amelyen 30 or­szág csaknem 400 sportolója vett részt. A belgrádi város­háza zenekarának indulójára vonultak fel a résztvevők, majd fanfárok szólaltak meg, a vízen kajakok jelentek meg, a világbajnokságon induló or­szágok nevét viselő táblákkal, illetve a nemzeti lobogókkal. A felsorakozottak előtt Milan Rajacsics, a szervező bizottság elnöke, majd Charles de Co- quereamuont, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség fran­cia elnöke mondott üdvözlő beszédet. Ma délelőtt hét számban rendeznek előfutamokat, vala­mennyi rajthoz állnak a ma­gyarok. Bajnokok Tornája Tegnap játszották a labda­rúgó Bajnokok Tornája má­sodik fordulóját. Az egyik mérkőzést Cegléden rendez­ték. MTK-VM—Csepel 3:2 (1:1) Cegléden, a Vasutas-pályán, 1200 néző előtt került sor a találkozóra, amelyen a kék­fehérek győztes gólja a 88. percben esett. G.: Borsó, Hu­nyadi (öngól), Szuromi, ill. Buronyi (2). A Népstadion esti műsorá­ban két mérkőzést vívtak. Bp. Honvéd—Vasas 2:1 (0:0). Ű. Dózsa—Ferencváros 3:2 (1:2). ___________________ Ker ekesek — háztömb körül Péntektől vasárnapig nyol­cadik alkalommal — 1968 óta minden évben — kerül meg­rendezésre a Vasas Kupa nemzetközi háztömb körüli kerékpáros verseny. A háromnapos eseményen — Dunaújváros, Vác és Bu­dapest a helyszín — a ma­gyar élgárdán kívül olasz, nyugatnémet, lengyel, cseh­szlovák és osztrák kerekesek vesznek részt. A szombati vá­ci futam az ifik küzdelmével 16 órakor kezdődik, a nem­zetközi felnőtt mezőny 17 óra­kor rajtol. APRÓHIRDETÉSEK Közös összefogással továbblépni Egy ötvenéves sportkör tervei Budaörsi levél örömmel olvastuk, hogy a Pest megyei Tanács megtár­gyalta a megye testnevelési és tömegsport helyzetét. Egyet­értve a megállapításokkal, va­lamint a gondolatébresztő fel­adatokkal, a községünk sport­életével kapcsolatos kérdéseket kívánjuk szóvá tenni — így kezdte szerkesztőségünkbe küldött levelét a budaörsi Dé­nárt József. Budaörsön ötven évvel ezelőtt alakult meg az első sportegye­sület, amely jelenleg a Sasad SC nevet viseli. Emlékezetes esemény a klub történetében, hogy 1964-ben megnyerte az el­ső labdarúgó Szabad Föld Kupát. A régi játékosok közül négyen: Herczok József, Kosziba Gyu­la, Lukács György és Szendrei István ma is aktívan részt vesznek az egyesület irányí­tásában. A gazdasági ügyeket gondosan már tíz éve Ritter Gergely végzi. Az egyesület színeit négy labdarúgó- és két női kézilab- dacsapat képviseli. A tavasz- szal megfiatalított labdarúgó­csapat a Pest megyei bajnok­ságban az értékes 6. helyet szerezte meg. A labdarúgó- szakosztály intézője 1950 óta: Kovács István, aki egyben tu­dósítója a Pest megyei Hír­lapnak. A női kézilabdacsapat már három éve a megyebajnokság élvonalában szerepel. Szak­képzett edzőjük: Tűzkő Béla, főiskolai tanár. Az egyesület működéséhez szükséges anya­gi fedezetet a Sasad Termelő- szövetkezet, a községi tanács, valamint a különböző vállala­tok, szövetkezetek biztosítják. Említésre méltó, hogy az or­szágosan ismert Sasad Tsz vezetősége autó­busszal segíti a sportolók utazását. A nagyközség sportmozgal­mának előmozdítása érdeké­ben a budaörsi pártbizottság és a tanács közös javaslattal fordult a helyi vállalatok, szö­vetkezetek és intézmények ve­zetőségéhez, hógy szocialista szerződések megkötésével, tár­sadalmi munka, valamint anyagiak felajánlásával segít­sék a sportélet fellendítését. A javaslat többek között hang­súlyozza: Budaörs már több élsportolót adott a magyar sportnak. Mivel a nagyközség nevelő­oktató intézményeiben testne­velési tagozatos osztályok is működnek, , szükséges a meglevő szak­osztályokon kívül újakat szervezni. Ez viszont csak a személyi és tárgyi feltételek megteremté­sével lehetséges. így vált köz­ségpolitikai és .társadalmi ügy- gyé, hogy az új lakótelepen — a tervnek megfelelően — új, korszerű sportpálya készüljön, amely a község lakóinak, a vállalatok dolgozóinak, s a fia­taloknak egyaránt otthont ad­na a testedzéshez. A sportkör a közelmúltban különböző ünnepi rendezvé­nyekkel köszöntötte megalaku­lásának 50. évfordulóját. Most ismét az egyszerű hétközna­pok következnek, s az egyesü­let átszervezett vezetősége, az új elnökségi tagok nagy lelke­sedéssel és hozzáértéssel fá­radoznak az országos irányel­vek, s a tanácsülésen elhang­zottak figyelembe vételével a budaörsi sportélet továbbfej­lesztéséért. ÁLLÁS Keresünk budapesti kiemelt munkára víz-, gáz- és fűtésszerelőket, bádogosokat, laka­tosokat, villanyszerelő­ket, betanított munká­sokat, valamint segéd­munkásokat, továbbá ipari tanulókat a víz­gázszerelő, bádogos és lakatos szakmában. Első Bádogos és Sze­relő ISz. Bp. VIII., Ri­gó u. 6—8. ____________ Fe lvételre keresünk férfi dolgozót hivatal- segédi munkakör be­töltésére. Illetmény a 212/1971 MM—MŰM. 5564 számú besorolás szerint. Szolgálati la­kást biztosítunk, mely az intézmény területén van. Címünk: Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközép- iskola Aszód. Telefon: Aszód. 6. Bábolna az NB ll-ben Az MLSZ fellebbviteli bi­zottsága másodfokon is hely­ben hagyta a KOMÉP NB III-as labdarúgócsapata ügyé­ben hozott fegyelmi döntést. Ennek folyán a Bábolnai SC, az NB III Északnyugati csoportjának bajnoka és így jogot szerzett az NB II-ben történő indulásra. A Bábolna a sorsolás sze­rint eddig szabadnapos csa­patokkal játszik. Az NB II hét végi első for­dulójában a Bábolna a Szol­noki MTE együttesével ját­szik, a találkozóra Bábolnán kerül sor. Új elnökség Ráckevén A Ráckevei Járási Testne­velési és Sportfelügyelőség vezetője kinevezte a járási labdarúgó-szövetség új tisz­tikarát. Elnök: Varga András, titkár: Terrellmas Károly, ta­gok: dr. Brada Elek, Dobos József, Szabó Gyula, Szeltner Dezső, Bona János. A járási sportfelügyelőség agit.-prop. bizottsága az 1975/ 1976. évi labdarúgó-bajnok­ságra sportszerűségi versenyt írt ki. Felnőtt első osztályú, ifjúsági és serdülő, valamint másodosztályú bajnokság in­dul a járásban. ★ A ráckevei járásban meg­A gólkirály duplája A perbáli Ivanics Tamás kettős gólki- rálysággal büszkél­kedhet: ő bizonyult a legjobbnak az 1974—75. évi megye- bajnokságban, emel­lett az első ízben ki­írt nemzetközi labda­rúgó Dunakanyar Kupa gólkirályi cí­mét is elhódította. A 26 éves játé­kos 14 esztendős korában a Statiszti­ka Petőfiben kezdett, s akárcsak itt, a Fra­di ifiben is két esz­tendőt töltött. A zöld­fehéreknél többek között Bálinttal és Branikoviccsal ját­szott együtt. Üjabb két év ka­tonaként a Kaposvári Táncsicsban, majd a Pécsi Bányásznál. Amikor vissza akart jönni a fővárosba, a pécsiek nem adták ki, s egy' év kény­szerpihenő követke­zett. 1972 őszén fel­vették az Eötvös Lo- rónd Tudományegye­tem jogi karára, esti hallgatóként, s ek­kor az egyetem, az NB lll-as BEAC já­tékosa lett, a múlt év nyaráig a csapat ki­eséséig. Az 1974—75-ös baj­nokságot már a Per­báli Tsz SK együtte­sében játszotta, a termelőszövetkezet­nél joggyakornok­ként dolgozik. Ered­ményességének — mint mondta — nincs különösebb tit­ka, a jó csapatmun­ka eredménye. — Az együttes taktikájának, stílusá­nak megfelelően ér­kezem a társaim ál­tal biztosított folyo­són az ellenfél kapu­jának közelébe, s a „második hullám” taggjaként „nyugod­tan” lőhettem a gólo­kat. Ivanics Tamás csa­pata 30 mérkőzése közül 29-en szere­pelt, csupán Magló­don nem volt ott egyetemi vizsgái miatt. Mivel 29 gól­lal lett gólkirály, ez azt jelenti, hogy át­lagban minden talál­kozón egyszer vette be a hálót. Persze, nem ilyen a megosz­lás. Sorsdöntő volt a május 4-i, Szigetúj­falu elleni meccsen lőtt hat gól — ezen a találkozón két ka­pufája is volt — s így megelőzte a ko­rábbi fordulóban ötöst elért tavalyi gólkirály Szabót. Végeredményben 5 gól előnnyel lett el­ső Monos és Szabó előtt. kezdődtek a labdarúgó-mér­kőzések a Taksony és Vidéke ÁFÉSZ kupájáért. A találko­zók egyben MNK-mérkőzé- sek is. Szigethalman két mérkőzést vívtak: Tököl—Halásztelek 1:0, Szigethalom—Szvgetszent- miklósi TK 4:1. Taksonyban Dunavarsány I. kerület—Dél­egyháza 2:1, Taksony—Duna­varsány II. kerület 7:0. A vasárnapi párosítás. Sziget­halmon : SZTK—Halásztelek (15), Szigethalam—Tököl (17 óra). Taksonyban: Dunavar­sány II. kér.—Délegyháza (15), Taksony—Dunavarsány I. kér. (17). A járási Nyári Kupa első fordulójában: Szigetújfalu­Szigetcsép 3:1, Ráckeve—Szi- gelszentmárton 1:0. B. P. A nemzetközi Dunakanyar Kupa Pest megye —Banska Bystrica találkozóján szögletet iveitek be a Pest megyeiek. Mint képünkön is látható, a csehszlovákok kapusa kitárt karokkal, elál- mélkodva várja a labdát, amelyet a berobbanó Ivanics védhetetlenül fejelt a hálóba. Ez az akció is szemfülességét, jó helyzetfelismerését dicséri. Koppány György felvétele A középső közép­pályás jobblábas já­tékos, de fejesei is veszélyesek. A 29 gólból közel tízet fe­jesből szerzett. S bár e redmény ességének — szerinte — nincs különösebb titka, mint elmondta, a magasabb osztályok­ban, így például a pécsi NB I B-s csa­patban, olyan tapasz­talatokat szerzett, amelyet jól hasz­nosított a megyebaj­nokságban. Ezeknek az eré­nyeknek csillogtatá­sára most különösen szükség lesz, hisz Perbál az NB III-ba jutott, ahol magasab­bak a követelmé­nyek. — Mint sportoló és dolgozó egyaránt jól érzem magam Perbálon — mon­dotta végezetül. — A termelőszövetke­zet gondoskodik a jövőmröl is, hisz két év múlva, az egyetem befejezté­vel jogászként tevé­kenykedhetek. Reitter László Atlétika és go-kart Balassagyarmaton 103 szak­osztály több mint 600 atlétája vetélkedett az A-korcsoportos serdülők vidéki bajnokságán. A 16 éves lányoknál Oroszt (Váci Híradás) két elsőséget szerzett. A súlylökést 12,20, a gerelyhajítást, 40,40 méterrel nyerte. ★ Szolnokon a város megala­pításának 900 éves jubileuma tiszteletére országos meghí­vásos go-kart versenyt ren deztek 700 méteres körpályán Az első osztályban a nagykő­rösi Tormási harmadik lett, míg az ifjúságiaknál Pekári (Pestvidéki Gépgyár) végzett az élen. A Felszabadulási Kupa csoportbeosztása Az elmúlt évben nagy sikert aratott labdarúgó Felszabadulási Kupa mérkőzéssorozata augusztus 13-án kezdődik. — Az NB I-esek később kapcsolódnak a küzdelem­be. A Pest megyeiek csoportbe osztása. IV. csoport: Bp. Honvéd, ÉR­DÉRT, Ferencváros H., Balassa­gyarmat, Növényolaj, Bp. Építők, FÖSPED, Dunakeszi VSE. V. csoport: Ferencváros, Láng, EMG SK, Váci Híradás, Bp. Spar­tacus, Szolnoki MÁV, Bp. Honvéd n„ ÉGSZÖV MEDOSZ. XV. csoport: Ü. Dózsa, Főváro­si Sütőipar, Egri Vasas, ESMTK, Budafok, Perbáli, MTK-VM n. XVI. csoport: Csepel, Miskolci VSC, Borsodi Volán, Vasas Izzó, Kossuth KFSE, Hejőcsaba, Va sas II. A Taurus Campingárugyár elvételre keres kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, kezdő és gyakorlott gyors- és gépírókat, TMK-gépész- technikust. Jelentkezni lehet: Taurus Campingárugyár Munkaügyi Osztály. Budapest IX., Lenhossék u. 3. Telefon: 341—335. A Pest megye! Fém­ipari és Kéziszerszám­gyártó Vállalat azon­nali belépésre felvesz bérelszámolási csoport- vezetőt. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél, Szentend­re. Lenin ót 160 ______ Az Erdészeti Fa- es Ve­gyesipari Vállalat azonnali belépésre fel­vesz asztalosokat, fa­ipari gépmunkásokat, esztergályos szakmun­kásokat, festő szak­munkásokat és férfi női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat Munkaügyi Osztályán. Szentendre. Ötvös u. 1.___________ A Ferroelektrika Szö­vetkezet felvételre ke­res: műszerész, laka­tos, festő, asztalos szak- és betanított munkásokat. Jelentke­zés a szövetkezet köz­pontjában. Vecsés, So­mogyi Bacsó u. 2. Mű­szaki iroda.__________ Női munkaerőt egy műszakos munkahely­re. könnyű betanított munkára felveszünk. Bp. XI.. Nádastó u. 25/27. Telefon: 633—859. „SZÖVBER” Fejleszté­si és Beruházási Szö­vetkezet. Nagykáta és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hir­det Nagykátán, évi 35 milliós forgalmú, sza- badkasszás, 62. sz. Bú­torbolt vezetői és ve­zetőhelyettesi állásnak betöltésére. Pályázati követelmény: üzletve­zetői bizonyítvány és legalább 5 éves vezetői gyakorlat. A jelentke­zést augusztus 15-ig az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályára, írásban lehet benyújtani. Cím: 2760. Nagykáta, Sza- badság tér 12. Mérlegképes könyve­lőt belső ellenőri mun­kakörbe azonnal fel­veszünk. Több éves munkaköri gyakorlati idő igazolása szüksé­ges. Fizetés a munka­körnek megfelelő bér­tételek alapján. Je­lentkezés a szövetke­zet elnökénél.; Cím: Nagykörösi Gépjavító és Faipari Szövetkezet 2750 Nagykőrös. Szol­noki út 94 ___ Ti tkárnői munkakörbe több éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szentendrei Városgazdálkodási Vállalat személyzeti vezetőnél. Szentendre, Ady E. u. 5. Női munkaerőt egy műszakos munkahely­re. könnyű betanított munkára felveszünk. Bp. XV., Nádastó u. 25/27. Telefon: 633—859. SZÖVBER Fejlesztési és Beruházási Szövetke­zet. A Monorvidéki ÁFÉSZ pályázatot hirdet az üllői 907-es Gyömrői úti élelmiszerboltjá­nak vezető és vezető- helyettesi munkaköré­re. Jelentkezés: szemé­lyesen, vagy írásban Monorvidéki ÁFÉSZ Üllő, Vörös Hadsereg út 64. Felvételre keresünk: számviteli és pénzügyi csoportvezetőt, mérleg­képes könyvelői okle­véllel, 5—10 éves gya­korlattal, elemző köz­gazdászt, minimális közgazdasági techni­kumi végzettséggel, 5—10 éves gyakorlattal gyors-gépírókat általá­nos adminisztrátori munkakörbe, közgaz­dasági szakközépisko­lai végzettséggel szám­viteli és ügyviteli mun­kára. (Kezdőket is al­kalmazunk). Központi raktárunkba raktárve zetőt és raktári segéd­munkást azonnali be­lépéssel, ,,Mikró”-busz- vezetőt (12 személyig), szentendrei fiókunkhoz halottszállító gépko­csira gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Pest me­gyei Temetkezési Vál­lalat 1051 Bpest V., Münnich F. u. 30. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Gyáregysége felvételt hirdet elemző közgazdász munkakör betöltésére. Közgazdasági egyetem és legalább 5 éves gyakorlat szükséges. Jelentkezés: személyesen vagy írásban a gyár Személyzeti Osztályánál, érdeklődés a 689—850/201 telefonszámon. A Ceglédi Építőipari Vállalat (Cegléd, Damjanich utca 5. sz.) általános adminisztrátori munkakörbe közgazdasági érettségizett munkaerőt vesz fel. A Könnyűipari Szerelő és Építő Vállalat felvételre keres: gyors- és gépírókat, kalkulátorokat, őröket. Villanyszerelő, szerkezeti, lemez-, géplakatosokat, minősített hegesztő, ív-, lánghegesztő, szobafestő-mázó lő, üveges és asztalos hidegburkoló, parkettás, műanyagburkolő szakmunkásokat és szakmunkások mellé segédmunkásokat. Jelentkezni tehet szombat kivételével minden nap 8-tól 15-ig. 1475 Bp. X.; Jászberényi út 34—36 Munkaerő­gazdálkodáson. A BIVIMPEX Külker. Vállalat újpesti munkahelyre azonnal felvesz kezdő angol nyelvű levelezőt (kezdetben, nyelvvizsga nem szükséges) továbbá gyakorlott pénztárost. gépkönyvelőt, kontírozó könyvelőt, gyors-gépírót,­építésztechnikust Jelentkezés: BIVIMPEX személyzetin Gyurisnénál. Újpest, Táncsics M. u. 1—3. I. em. 7. Építőipari kiemelt vállalat önelszámoló vasipari középüzemébe Vecsésre nagy gyakorlattal és felsőfokú képesítéssel rendelkező gazdasági vezetőt keres. Jelentkezés a VIZÉP személyzeti osztályán, Budapest I., Márvány u. l/c. Telefon: 158—855. Szereléshez értő trak­torost kísérleti mun­kák elvégzéséhez gö­döllői munkahelyre felveszünk. Jelentke­zés : Erdészeti Tudo­mányos Intézet Bp. VII., Péterfy S. u. 34. Tel.: 224—483 (szom­bat kivételével). Pénzügyi osztályunkra, bank- és hitelügyek vitelére pénzügyi előadót, továbbá számlaellenőrt azonnali belépéssel felveszünk. Cím: Budapest XIHM Váci út 168. Telefon: 290—250/170 m. ADAS­VÉTEL Gyálon, Munkácsi u. 109. sz. kékbuszmeg­állónál, téglából épült, vízvezetékes, összkom­fortos ház, szép gyü­mölcsöskerttel eladó, iparosnak, kereskedő- nek kitűnő hely. Azonnal beköltözhető. 2 szobás, kertes családi ház eladó, főútvona­lon, buszmegállónál, gépkocsibejáró van. Budapest XV., Rákos u. 148. sz._____________ _ Gö döllőn, kertvárosban Kobzi János 14. sz. alatt 210 négyszögölös télek kúttal, gyümöl­csössel, igényesnek eladó. Érdeklődni le­het: Madarász János, Isaszeg, Hétvezér u. 2. VEGYES Itózsatövek, kiváló faj­ták. Kérjen díjtalan ár­jegyzéket: Homoki Ró­zsakertészet, 5502. Endrőd. ILONA NAPRA H,,. jelzéssel már 2 héttel korábban adhatja fel dísztáviratát Olcsóbb! Pontosabb-! Pályakereső fiatalok! Jelentkezzenek vasbeton- készítő szakmunkás- tanulónak a Beton- és Vasbetonipari Művek Budapesti Gyárába ' (Bp. XI., Budafoki út 215. — levélcím: 1502. Bp. Pf. 47. telefon: 252/810). Tanulmányi idő 3 év. Tanulóviszony esetén a rendelet által biztosított anyagi juttatáson felül a gyár munka- és védőruhát, ingyenes étkezést és kedvezményes közlekedést, kollégiumi elhelyezést, tanszer* és tankönyv- ellátást biztosít. Jelentkezni és felvilágosítást kérni írásban, személyesen va,gy telefonon a gyár személyzeti és oktatási osztályán lehet. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom