Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-27 / 175. szám

MHSZ Tartalékosok versenye BÚVÁR KERESTETIK Egy hónapja készül a me­gyei tartalékos összetett hon­védelmi versenyre a váci já­rásiak 35 év alatti és feletti csapata. A Budapest XIV. ke­rületiekkel közösen rendezett versenyen már bizonyította felkészültségét, azóta a ma, vasárnap tartandó versenyre készült. Szakmásított gépkocsiveze­tői jogosítvánnyal rendelkező sorköteles fiatalemberek szá­mára rendszeresen indítanak az MHSZ-ben könnyü-harcko- csibúvár tanfolyamot. A leg­utóbbit tizennyolcán végezték el. Az új tanfolyam augusztus­ban kezdődik, akiinek kedve van, még jelentkezhet a Sztá­ron Sándor utcai székházban. Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, kedden dr. Bénik Gyula, szer­dán dr. Gergely József csütör­tökön dr. Kovács Pál, pénte­ken, szombaton és vasárnap dr. Bea János tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a Köztársaság útja 30. szám alatti orvosi rendelőben. Az ügyeletes orvosok a 11-199-es telefonszámon is felhívhatók. A beosztás hét közben meg­változhat. VAC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ES VAC VAROS RESZERE XIX. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM 1975. JÚLIUS 27., VASÁRNAP Játékokra, bútorokra Nagymaroson minden gyermek óvodába kerül Áld ozat készséggel, leiemé ny ességgel Nem panaszkodhatnak kisgyermekes nagymarosi szülők: a nagyközség három óvodájában minden kisgyer­meknek helyet tudnak adni, igaz, csak úgy, hogy két óvodában ötven he­lyett 68, illetve 67, a har­madik 75 személyes óvo­dában 80 kisgyermek fel­ügyeletéről, neveléséről gondoskodnak. Az óvónők és az óvodák sze­mélyzetének áldozatos mun­Harminc hold a ható ban Huzamosabb időre bérelhetők az állami tartalékfökiek a kaja sok nehézségen átsegítet­te már a gyermekintézmények vezetőit. Az óvodáknak ugyan­is kevés a szemléltető esz­köze, az kevés is elavult, és azt sem tudják hol tartani. Mindössze néhány kis gipsz állatfigura, egy vetítőgép és néhány rajzfilm segítené az óvodai oktatást-nevelést, ha az óvónők leleményességgel nem egészítenék ki eszköztá­rukat. A barkácsolás viszont rendkívül sok időt rabol el tő­lük, amit másra fordíthatná­nak, ha a korszerű óvodai ne­velési programhoz legalább a minimális feltételeket intéz­ményesen biztosítanák nekik. Az óvónők nevelői mun­kájának másik alapfel­tétele a gyermekek jó óvo­dai közérzetének meg­teremtése, TlniCzky János mezőgazdasá­gi főelőadótól tájékoztatást kaptunk a városi tanács keze­lésében levő állami tartalékföl­dek hasznosításáról. A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium rende­letet hozott arról, hogy az ál­lampolgárok a külterületi és a zártkerti földeket maximálisan tíz évre, a belterületi földeket maximálisan öt évre haszon­bérbe . vehetik. E lehetőség nagyobb biztonságérzetet ad azoknak, akik a földet megmű­velik, s nagyobb beruházások­ra (szőlő- és gyümölcs telepí­tés, szerves. és műtrágyázás) költenek. Az eddigi egy évre szóló szerződések óvatosságra késztették a gazdákat. A főelőadó elmondta, hogy a haszonbérletbe vételt illeték­I mentesen lehet kérni a Vác j városi Tanács termelési és ,el- I látásfelügyelőségi osztályán. I Bérleti viszonyt csak az léte- I síthet, akinek egy holdnál na- j gyobb földterület nincsen a tu­lajdonában vagy használatá- i ban. A bérleti díj összege ala­csony: aranykoronánként 10— 15 forint. Akik pedig már há­rom éve parlagon álló földek megművelésére vállalkoznak, öt évig mentesíthetők a bér­leti díj fizetése alól. Azt, aki szőlőt vagy gyümölcsöst tele­pít, tíz évig haszonbérmentes­ség illeti meg. Vác határában mintegy 30 hold tanácsi kezelésben levő állami föld kerül ilyen módon hasznosításra. (P.) LELEGELTE A LUCERNÁT Muszkaidy az [gyesült ikiamenti Tsz-ben ÚJ MÉREGGEL KÍSÉRLETEZNEK Híradásokban hallottuk, hogy az ország több részén, például Zala megyében nagy károkat okoz a muszkamoly. A 2, 2 és fél centiméter hosz- szú, csíkos hátú hernyó az elmúlt napokban megtámadta a gödi Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezet egyik lu­cernatábláját is. Lelegelte a termés leveleit, a becslés sze­rint mintegy 60 ezer forintnyi kárt okozott, pedig háromszor is permeteztek. Eddig nem sikerült megtalálni a kártevő hatásos ellenszerét. A kár azért csak ennyi, mert a későbbiekben, ha a méreg felszívódik, a lucerna szárát még a birkákkal meg tudják etetni. Az eddigi példákkal ellen­tétben, szerencsére, a musz­kamoly a kukoricát és a töb­bi növényt eddig nem bán­totta. A szövetkezet most új, hat komponensű méreggel próbál­kozik. Kisebb károkat a gödivel szomszédos területekről is je­lentettek. A tárgyalóteremből Két dudás e csárdában Nem sokáig örülhetett győzelmének Hamarosan bíróság előtt kell számot adnia „lovagias ügyé­ről” Rothkó Attila 19 éves gö­di segédmunkásnak. Rothkó és egy fiatalkorú fiú ugyanannak a lánynak ud­varolj Mint ilyenkor ősidők óta szokás, a riválisok nyílt színvallásra kérték a kislányt, aki attól elzárkózott: továbbra is kedves volt mindkét szép- tevőjéhez. A két udvarló végül is meg­unta a kettősséget, és — ugyancsak „ősi szokás” szerint elhatározta, hogy párbajt vív egymással. No, nem tőrrel, karddal vagy pisztollyal, ha­nem ököllel. A megállapodás szerint az egyik tavaszi este, a lánytól jövet, a ház előtt megkezdő­dött a viadal, amelynek csak egy tanúja volt: a lány. A két fiú puszta ököllel tá­madt egymásnak, de hamar véget ért a .verekedés, az idő­sebb és természetesen erősebb Rothkó fölényes győzelmével: eilenfele 42 napig nyomta a kórházi ágyat, mert egy jól sikerült ütéssel eltörte az áll­kapcsát. Rothkó nem sokáig örülhe­tett győzelmének, mert először ; a rendőrség, majd a bíróság vonta felelősségre, t (ro) ehhez pedig nélkülözhetetle­nek a kényelmes, a gyerekek korának megfelelő bútorok Sajnos, azokból sincs elég, s ami van, az is korszerűtlen, kopott. A nagyközségi tanács ugyan megígérte, hogy az épüle­tek korszerűsítése után minden óvoda egy csoportja új bútort kap, az ígéretet azonban egye­lőre csak az egyik óvodában tudta teljesíteni. Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1972-ben hozott, az állami oktatás továbbfejlesz­téséről szóló határozata rész­letesen foglalkozik az alapok­kal, az óvodai oktatás-nevelés továbbfejlesztésének tenniva­lóival, s a határozat megvaló­sítása már helyi feladat, a pe­dagógusoké, és az államhata­lom helyi szerveié egyaránt. b. h. Augusztus 11—11 Magyar-szovjet baráti fesztivál KÉTEZER FIATAL A NAGYGYŰLÉSEN Elkészítették a magyar— szovjet baráti fesztivál prog­ramjának’ váéi tea-vét: a váci fesztiválprogram augusztus 11-én és 14-én zajlik le, 70 tagú szovjet küldöttséget vár­nak a járásba és a városba. Dunakeszin ünnepélyesen fogadják a szovjet vendégeket, akik a rövid találkozó után, Vácra jönnek, ahol a város vezetőd ismertetik meg őket a 900 éves város nevezetességei­vel. Délután a Szabadság téren ifjúsági nagygyűlést tarta­nak. ahol Árpási Zoltán, a KISZ Pest megyei Bizottságá­nak első titkára mond beszé­det, előreláthatóan mintegy 2 ezer fiatal előtt, majd a fesztivál részvevői koszorúkat helyeznek el az emlékművön. A vendégek látogatást tesznek az Egyesült Izzó váci gyárában is. A következő napokon a szovjet delegáció a megye más részedbe látogat. Vácott, 14-én, sportnappal zárják a magyar—szovjet ba­ráti fesztivál rendezvényeit. — Rezesbandák rene­szánsza. Tizennyolc tagú tűzoltóegyüttes alakult Du­nakeszin. TALLÓZÓ A hét krónikájából KEDDEN, július 22-én, vég­rehajtó bizottsági ülést tar­tottak a szokolyai községi ta­nácson. Az előzményekről tudnunk kell: a járási hiva­tal rendszeresen megvizsgál­ja, hogy egy-egy tanácson mi­lyen a hatósági munka, mi­képpen foglalkoznak az em­berekkel? A végrehajtó bi­zottság most, dr. Rissanek Klára, a járási hivatal el­nökhelyettese segítségével, feladattervet dolgozott ki a hatósági munka meggyorsítá­sára. Ugyancsak kedden súlyos üzemi baleset történt Kösd község határában: Major Mi­hály és Puskás József aratni indultak a Lenin Termelő- szövetkezet egyik kombájnjá­val, velük volt egy 14 éves fiatalember, Tóth. László is; a gép útközben elromlott, és amíg a gépkezelő meg a sze­relő alul javította a gépet, Tóth László véletlenül elin­dította a kombájnt, mely át­gázolt Puskáson, aki a kór­házba szállítás közben még­halt. A járási hivatal mező- gazdasági osztálya ismételten felhívta a szövetkezetek és a gazdaságok figyelmét, hogy kövessék a balesetvédelmi rendszabályok előírásait, hoz­zá nem értő, fiatalkorú embe­reket ne engedjenek a veszé­lyes gépek, munkahelyek kö­zelébe. SZERDÁN ülést tartott a KISZ városi végrehajtó bi­zottsága: a Gumigyár KISZ- szervezete számolt be arról, hogy a gazdasági vezetők, a társadalmi szervezetek mit tettek és mit kívánnak tenni a jövőben a munkásfiatalok szakmai és politikai képzett­ségének javításáért. CSÜTÖRTÖKÖN ünnepé­lyes körülmények között nyi­tották meg az országos ifjú­sági kempingtalálkozót Verő­cemaroson, az Express-tábor- ban. Ezen a napon ülést tartott a párt járási és városi végre­hajtó bizottsága. Az utóbbi a szolgáltatások színvonalával, a Dunakanyari Vegyesipari Ktsz munkájával fogialkozott, a dunakeszi nagyközségi párt- bizottság titkárának jelentését hallgatta meg a közoktatás- politikai határozatok végre­hajtásáról. A határozat meg­jelenése óta 215-tel növeke­dett az óvodai helyek száma, ősszel újabb 150 személyes óvodát adnak át jelentős tár­sadalmi munkával. Még az idén több új tanterem is el­készül. Mint a jelentés meg­állapította, növekedett az ok­tató, nevelő munka színvona­la is. PÉNTEKEN, Dunakeszi egész lakosságát érintő kér­désről tanácskozott a helyi pártbizottság. Hároméves fel­adattervet állítottak össze, amely a várossá válás legfon­tosabb feltételeit és azok megteremtésének sorrendjét szabja meg. Délután dr. Lő_ kös Zoltán, a Pest megyei Hírlap főszerkesztője nyitot­ta meg Nagymaroson, a párt- bizottság kiállítótermében Mészáros Géza Derkovics- díjas festőművész kiállítását: Összeállította: Cs. A. A tanácselnök felhívása h nagy családosok lakáshoz juttatásáért Hogyan élnek a lehetőségekkel ? A Vác városi tanács elnö­ke e héten felhívással for­dult a városban működő gyá­rak, üzemek, intézmények ve­zetőihez, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt másfél évben mégjéléht lakásügyi kiegészítő jogszabályok, melyek a köz­ponti párt- és állalmi szervek döntése nyomán születtek, egyöntetűen a nagycsaládosok lakásgondjainak soron kívü­li megszüntetését segítik elő. Az állami lakásjuttatási lehetőségen túl, jelentőssé vált az üzemek által életrehívott és általuk támogatott mun­káslakásépítési akció is. To­vábbi lehetőség a nagycsalá­dos fizikai dolgozók OTP-la- kásvásárlása vállalati támo­gatással. Vácott a nagycsaládosok munkáslakás-építése, vala­mint az OTP-lakás vásárlása nem a megfelelő ütemben halad. Az idén például a Földvári téri 117 OTP-lakás- ra jogosultak vállalati támo- gafött’jái között mindössze két háromgyermekes család akad. Dr. Lukács Ferenc tanács­elnök felhívta az igazgatók fi­gyelmét, hogy készítsenek tervet: az V. ötéves terv idő­szakában hány munkáslakást kívánnak építeni, s elképzelé­seiket november elsejéig a tanács műszaki osztályával egyeztessék. A városvezetés eddig 51 család részére biztosított az említett rendelet alapján lakást, a jö­vőbeni erőfeszítéseihez szük­sége van az üzemek hatha­tósabb segítségére is. P. R Búcsú a malomtól A kettévágott MÁSFÉL ÉVSZÁZADIG uralták „Buda kulcsát”, „Észak bástyáját”, Vácot a tö­rökök. Közben harmincszor volt ostrom alatt, hússzor cse­rélt gazdát a város. Nem cso­da hát, hogy a törökök semmit sem építettek nálunk, leg­alábbis sokáig így hitték a szakemberek is. A múltat vallató régészek, már arról is lemondtak, hogy a földben bukkannak török­kori emlékekre. Mígnem Tra- gor Ignác váci történész, a múzeum alapítója rájött, hogy 1544 és 1599 között a törökök magyar rabokkal vízmüvet építtettek, melynek vezetéke a dukai hegyekből indult el, és hét és fél kilométer út után érte el a várost. Egykori adó­összeírások alapján arra kö­vetkeztetett, hogy a víz útja a korábbi, reneszánsz város faboltozatú vízmüvének nyom­vonalát követte. Tragor következtetéseit iga­zolta, hogy a mai Forte előd­je, a Kodak gyár építése köz­ben üzemképes csatornára bukkantak, melynek tiszta, bő vizét a gyár még 15 évvel ezelőtt is használta. De ezt bizonyítják az 1972-ben és az 1973-ban folytatott ásatások is. A csatorna 80 centiméter széles, egy méter magas, ter­méskővel, téglával épített. Al­ját gerendákkal rakták ki, felső része dongaboltozatos, mely idővel vízkövesedett, és síma utat engedett a víznek. A dukai hegy. föld alatti bő­vizű forrásából indult ki, ér­dekessége, hogy medre ha­sonló a hullámvasúthoz, ki­sebbfajta víztornyot is helyet­tesít. Vác alatt már igen ma­gasra tornássza fel magát, a mai Vác-alsó vasútállomás mellett és a Földvári téren magasabban folyik, mint a Gombás patak, hogy annak már a török időben is szeny- nyezett vize ne piszkíthassa. Mai fogalmak szerint a víz még egyemeletnyi magasból is folyt a vezetékből. Ez a csatorna látta el vízzel a mai tanácsháza helyén álló fürdőt, és a szomszédságában épített dzsámiban a muzul­mán rituális tisztálkodásra szolgáló csapokat is. A KODAK GYÁRAT építő angolok a feltárt csatorna al­jából egy gerendát kiemeltek, azt kettévágták, és mindkettő­re rávésték: „A török korabeli váci vízmű padozatából”. Az A régi malom Nagy Iván felvétele egyik darab az angol British Múzeumba, a másik Ameriká­ba, a philadelphiai múzeumba került, ma is láthatók. Nevezetes volt a váci lelet, hiszen hódoltsági területen se­hol sem épített a török. Érdekességként említjük meg, hogy a Kodak építői után, a környéken letelepedett bolgár kertészek is megfúrták a csatornát, és messze a fo­lyótól, kutaktól, bővizű for­rást kaptak, mellyel öntözhet­ték veteményeiket. 1686-ban felrobbantották a csatornát a városban, de a Földvári térig ép maradt, Hogy a vizet továbbra is hasznosítani tudják, vízimal­mot építettek, melyet a felszí­nen nem látható csatorna vize működtetett még aszályos idő­ben is. A nép ezért a malmot Isten malmának nevezte el, ennek emlékére hívják egyik utcánkat Istenmalmi utcának. A malom mellé később egy fo­gadó is került, és a szájhagyo­mány újabb nevet teremtett: Zöldfamalom. A régi vendéglő a múlt században eltűnt, de a malom a század közepéig még működött, később lakások lettek belőle. A FÖLDVÁRI TÉREN, a régi malom környékén az utóbbi években formás lakóte­lep épült, a régi házak sorra eltűnnek. Helyükre új, mo­dern lakások kerülnek. Ez a sorsa a malomnak is. Sokam talán sajnálják, nem is ok nélkül: Vác egyik kedves régi emléke merül a feledés­be. Mészáros Gyula dr. Stefalts István i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom