Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 175. szám
8 ~kMíop 1975. JÚLIUS 27., VASÄRNAP Megállt BABA MIHÁLY: a korlát mellett, rákönyökölt a vasrúd- ra és sokáig nézte a medence kékes vizét. Tudta, hogy a víznek ez a kellemes, nyugodt színe, mely mindig olyan jó hatással van az idegeire, hamis: a medence színes beton- fala tükröződik vissza a vízben. Hátrasimította őszes haját, bal lábára nehezedett, nem volt kedve a vízbe menni. Majd később — gondolta —, olyan ijó itt álldogálni, nézelődni. A medencében gyerekek ficánkoltak:, fröcskölték egymásra a vizet, visongattak, kiabáltak, ker- getőztek. Mosolygott ügyetlen mozdulataikon, merev csapásaik, kapáló lábaik láttán. Tekintete ide-oda röppent, néhány méteren el-eLkísént egy-egy gyereket, aztán keresett egy másikat és azt nézte. Már harmadszor figyelte meg az egyik kislány könnyed, játékos karcsapásait, hevesen előresákló ék alakú testét, amikor öreg úszómester barátja megállt mellette. — Na, mi van, Fricikém? Miért lógatod a fejed? — Bámészkodom. A te csoportod? — Aha. Ügyes kis békák, mi? — Hm. Mondd csak, azt a fehér sapkást régen ismered? — Melyiket? — Most emelkedik ki a vízből. — A, a Nusit? Három hónapja. Ügyes. — Azelőtt tudott úszni ? — Még vizet se látott — nevetett az öreg úszómester. — Két hétig nem merte elengedni a korlátot. Egyszer aztán bedobtam a vízbe, visított, mint a malac, ha a farkát Csavargatják. De azóta nincs vele baj. Ügyes.-—-—■—-—— megsimogatta állát, tekintetét sokáig nem I Az edző I vette le a kislány karcsú alakjáról. Az úszo------------------- mesterhez fordult. [" — Megkérhetnéd valamire? j — Parancsolj, Fricikém. — Üsszon tíz medencehosszat, szeretném megnézni. — Kérlek, ennek semmi akadálya. — Tóth — hajolt a víz fölé —, szólj Nuéinak. Egy tüskéshajú fiú lebukott a vízbe, aztán eltűnt. Nusi mellett bukott fel, valamit mondott neki, a kislány a két férfi felé fordult és már tempózott is hozzájuk. — Tessék, Sanyi bácsi — emelkedett ki a vízből. — Lubickolj tíz medencehosszat. — Oda-vissza? — kérdezte a kislány, arcáról törölgetve a vizet. — Lehet vissza és oda, ahogy tetszik — tapsolt nevetve úszómestere. — Na, rajta. A kislány felvonta szemöldökét, hirncutkodva félrebillentette a fejét, aztán elrúgta magát a faltól. Lassan, tempósan úszott végig a medencén, aztán vissza. Az edző a korlátra könyökölt, állát a tenyerébe ejtette és feszülten figyelte a kislány minden mozdulatát. Az ötödik hossznál megkérte Sanyi bácsit, szóljon a gyereknek, hogy fokozza a tempót. Sanyi bácsi kettőt tapsolt és hullámzó mozdulatot tett a kezével. A kislány megértette, mert fokozta a tempót, gyorsabban hagyta maga mögött a métereket. Szinte ráfeküdt a vízre és Siklott, mintha nem is karjának mozdulatai vinnék előre. Az edző homlokán két ránc jelent meg. Kiegyenesedett, leengedte hosszú karjait, de egy pillanat múlva bal kezével elkapta az állat és nem engedte eL , — Mondd neki, hogy visszafelé finiseljen. i Sanyi bácsi leguggolt, tölcsért csinált a tenyeréből — Utolsó két hossz. Visszafelé hajrázz! Fokozd a tempót, érted? 7-, ------r csak egyszer pillantott fel, hogy érti. Ami| A kislány | kor elrúgta magát a faltól, mint a kilőtt -------------------- nyíl szelte a vizet. Az edző állát csavargatta, s mint a medve, egyik lábáról a másikra nehezedett. Tíz xnedencehossz, hm, az ördög vigye el, hogy ilyenkor nincs itt az órám — mérgelődött magában. Nusi megfordult, rákapcsolt, a medence közepétől úgy erősített, mintha akkor ugrott volna vízbe. Me gütötte a betonfalat, aztán elkapta a rudat és kiemelkedett a vízből. Pihegett. — Sanyi bácsi, jól csináltam? — kérdezte kapkodva a levegőt Tíz medencehossz — Jól, kislányom. JÓL — Gyere csak ki — intett neki az edző. — Megengeded? Szeretnék elbeszélgetni vele. — Parancsolj — mondta mosolyogva az úszómester. — Én úgyis megyek a srácokhoz. Az öltözőben vagy a hallban találkozunk. A kislány kijött a vízből és odaszaladt az edzőhöz. — Szervusz — nyújtotta a kezét — Géresi Ferenc edző vagyok. — Nusi — pislogott a kislány a magas, vallas férfire. — Mióta tanulsz úszni? — Három hónapja. — Apukád tud úszni? — Nem. — És anyukád ? — Nem, az sem. Félnek a víztől. Csuda murisok, ugye? — Valóban. Mondd csak, a nagyapád mi volt? — Nagypapa? Nyugdíjas. — De hol dolgozott? — Otthon. Földje volt, tetszik tudni, paraszt. Most a teától kao nyugdíjat, de apu azt mondja, hogy az csak a dohányra elég neki — nevetett a kislány —, mert nagypapa még most is dohányzik, pedig neki már árt. — Árt? — Hát persze. Nyolcvanhárom éves. Tessék elképzelni. I Mosolygott | az edző. — Elképzelem. Szeretsz úszni? — Szeretek. Ha levágok húsz-harminc medencehosszat, akkor olyan jó, akkor, tetszik tudni, olyan könnyűnek érzem magamat, és tetszik tudni, olyan fürgének, mint a gyík, tetszik tudni? — Hm — dörzsöLgefcte az áiiát az edző. — Hányadikos vagy? — Hetedikes. — Hm. Na, jól van, menj csak úszkálni. Ha felöltöztél, megvárunk Sanyi bácsival. Szervusz. — Csókolom. — Szinte elröppent mellőle a kislány, figyelte a mozdulatait. Nem, ezt nem szabad itthagyni. Két év se kell, ifibajnok lesz — gondolta az, öltözőbe menet. A hallban — a nagy várócsarnokban — várta meg a kis csoportot. Sanyi bácsi együtt jött a kislánnyal. — Nos, Fricikém, mit sütöttél ki? Na, látom az arcodon, csak ki vele! — Menjünk — mondta mosolyogva az edző —, Sándor bátyám — fordult az öreg úszómesterhez, amikor a sziget fái alatt lépkedtek. — Add át nekem ezt a kislányt. Most elmegyek és beszélek a szüleivel. Az olimpiai dobogón fog állni, hidd el, Sándor bátyám, én addig nem engedem el a kezét. Akikor vette észre, hogy már kézenfogva vezeti a kislányt, aki ide-oda pislogva hallgatta a felnőtteket — Látod, Fricikém, ez bánt engem a legjobban. Ha ráakadok egy jó úszóra, ti rögtön jöttök és elhappoljátok. Így jártam a Katókkal is, hiába, kiöregedtem, én már csak arra vagyok jó, hogy megtanítsam őket lubickolni... — Ejnye, Sándor bátyám, hát nem te dobtál engem is a vízbe, mint ezt a kislányt? Mi? És elfelejtettelek én? — Te nem, de a többiek! — Azok se. Akiket te indítottál el, azok csak rólad beszélnek. Olvasd el figyelmesebben az újságot, na. Hm. És ha ő, érted, Sándor bátyám, ha egyszer befut — mondta halkan —, ő is csak azt fogja mondani, hogy te voltál az első oktatója. •j-------------- mentek fel Nusi szüleihez és a kislány egy I Együtt I hét múlva már az egyesület tagjaival tempó- ---------------- zott a medence kékes vizében. Sa nyi bácsi néha elment, megnézte a kislányt. Ilyenkor rákönyökölt a korlátra, mint Frici, az edző, amikor elhalászta tőle a legfiatalabb úszójelöltcsillagot. GENCSO HRISZTOZOV: Balaton Édes tó, víztükröd előtt levetkezem sajgó fájdalmamat, letépem bénító dühömet... És lecsendesedett telkemet Neked adom Balaton, • Balaton!... A lelkem így lesz fiatal — minden tavaszon. így lesz tüzes — minden nyáron, így lesz megint derűs a titokcsiUagodtól, így lesz mindig bátor az izzó kitörésedtől, Szabadság, Szabadság!... Legyen így mindig — a harcok morajlásában, a nyugalom és a vihar villódzásában — Tarts meg engem: az örök éggel, az örök vízzel, tarts meg engem az örök földdel, Életem! Életem!... Varga Csaba fordítása GENCSO HRISZTOZOV. 1940-ben srflletet* a rhodopei Szuszaim községben. Jelenleg újságíró a lraszkovói lápnál. Szófiában, a Kliment Ohridszki egyetemen bolgár—orosz sziakot végzett. 1965 óta rendszeresen Jár Magyarországra, közel ötven verse jelent meg magyarul, legutóbb a Nagyvilág mutatta be. Magyarról bolgárra is fordít, legutóbb Dobozy Imre egyik regénye jelent meg fordításában. Vízparton /C/SSAltit* Kiss Attila rajza BARANYI FERENC:-Amyéktdnc Emlékeiddel küzdenem nehezebb, mint hús-vér személlyel, volt városodban hirtelen szökellő kedvem földretérdel, a járásom bizonytalan: a múltad utcájába csaltál, kevésnek érzem itt magam ahhoz, hogy mellettem maradjál. Egy járdaszeglet áll elénk — valaha ott tapadt a szádra valaki s máris azt a fényt lopja pillád alá a pára, amivel adózott szemed a téged hajdan csókolónak — szorításom lazulni kezd: velem vagy és ki tudja, hol vagy? Amott megzörren egy bokor, szeretők neszezése megcsap s úgy érzem: könnyű krétapor szíved kőtábláján nevem csak, tavalyi bokorrezdülés spongyája törli azt le onnan, s előtűnik a régi név bevésve, jól olvashatóan. Csatát itt nyernem nem szabad, itt győz a testetlen vetélytárs, a vágyam béklyózott lovak gyanánt szérűre csapva szénáz, hagyd magad elcsábítani oda, hol keleten a nyírfák fehérben állva már a mi csókjainkhoz voltak kulisszák. ahol a szél a mi közös testmelegünkkel száll tovább, még a fény is arra úgy köröz, hogy mögénk ne vetődjön árnyék, majd visszatérünk még veled, ha a szíved már nyirfakéreg — szívósan őrzi, mit meleg élű szerelmünk belevésett. HEGEDŰS GÉZA: Vihorláti rejtelmes kalandja Valló Bonifác újabb történeteiből 17 z a Vihorláti mindig lépést tart a divattal. Kisiskolás korunkban, amikor mi, többiek még rövidnadrágot viseltünk, neki már csatos lengyel- nadrágja volt. Később ő kezdte először hátra fésülni a haját. Az ötvenes évek elején lódenkabátot és lapos sapkát hordott. Most meg fülcimpáig eresztett oldalszakáll keretezi az arcát, az inge tarka, nyakkendője szélesre csomózott. Gyermekkorunk óta ismerem, tehát idestova fél évszázada, de sohasem tudtam, hogy megrögzött hazudozó-e vagy elvetélt költő. Annyi bizonyos, hogy történetei általában meglepően érdekesek, de úgy keveredik bennük lehetséges valóság és nyilvánvaló képzelődés, hogy már régóta nem hiszem el, amit élete fordulatairól mond, ha véletlenül összetalálkozunk. Ha hinni lehetne neki, eddigötször vált el, most — túl a hatvanadik évén — akar éppen hatodszor nősülni. Menyasszonya 29 éves afgán régész, Londonban, a British Múzeum asszír emlékei közt ismerkedtek meg, , ahol Vihorláti segített neki az ékírásos szövegeket megérteni. Nehezen tudom elképzelni, hogy Vihorláti valóban el tud olvasni egy ékírásos szöveget, hiszen jogásznak indult, de abbahagyta s azóta volt újságíró, ingatlanügynök, reklámgrafikus; a háború elől bölcsen megszökött, s az itthoni vészes évek alatt — saját elbeszélései szerint — volt tevekaraván- szervező a Szaharában, majd különböző dél-amerikai államokban csempészárukat közvetített a hivatásos csempészek és a tisztes hírű kereskedők között. A felszabaduláskor hazajött, egyszer- re több pártba is belépett, mire valamennyiből kizárták (ez adatszerűén igaz, akkoriban a lapok is megírták), később benne volt egy nagy valutabotrányban is, de megúszta; orvosilag megállapították, hogy nem beszámítható, néhány hónapot elmekórházlpan is töltött utána. Ezután különféle vállalatok anyagbeszerzője volt, közben azonban egy könyvkiadó is jól tudta használni propagandistának. Igyekszik mindig olyan munkát vállalni, hogy alkalma legyen össze-vissza utazni az országban, és ha lehet, külföldön is. Azt mégsem hiszem, hogy ki tudja olvasni az asszír ékírásos szövegeket, és azt is nehezen hittem el, hogy létezik az afgán régészlány. Annyi bizonyos, hogy amikor tegnap egy nagykörúti eszpresszóban találkoztam vele, nem is említette az asszír ékírást, és csak legvégén az afgán menyasszonyt. Látható örömmel átült mellém, hozván a már kavargafott feketekávét, és azonnal beszélni kezdett: — Jó, hogy látlak; alig vártam már, hogy ismerőssel találkozzam. Olyan kalandom volt a múlt héten, amiiyet még magam sem éltem át. Kíváncsian néztem rá. Vihoriátinak mindig érdekes kalandjai vannak. Intett a pincérnek, kért egy pohárka rumot és még cukrot. Magyarázta is, hogy így szereti legjobban a feketét: sok cukorral és bőséges rummal. — Ha magam főzöm otthon, akkor szegfűszeget is forralok a kávéba. Ezt Tuniszban tanultam olyan hajósoktól, akikről mindenki tudta, hogy kalózkodással foglalkoznak. Állítólag régi kalózhagyomány a szegfűszeges feketekávé. ■Rágyújtott egy túl illatos, füstjéről ítélve amerikai cigarettára, és már benne is tartott a történetben: — Képzeld csak el, a múlt héten Sopronban volt dolgom, író—olvasó találkozókat szerveztem az ország nyugati városaiban. Szeretem ezeket a nyugati városokat: Magyaróvárt, Sopront, Kőszeget, Szombathelyt. Igazi városok, évszázadok szagát lehet érezni az utcáikon, itt-ott évezredekét. És talán éppen a, soproni házalt között várható leginkább, hogy egyszer csak az ember ele lép valaki a város formálói közül, talán az az építőmester, aki a Kecske Templom gótikus látványát rakta fel, vagy maga Lackner Kristóf, az az igazi reneszánsz szellem, aki egyszerre volt jogtudós, ötvösművész, a város bölcs polgármestere, és maga tervezte saját házát, éppen szemben a Kecske Templommal. No, hát éppen azon a téren álltam, alkonyaikor, amikor jobban érzékelhetőek az épületek körvonalai, mint a részletei. És egyszerre csak úgy tűnt, hogy a sarkon Lambert Sebestyén áll, ott áll és engem néz. Emlékszel ugye Lambert Sebestyénre? Mindig buta fiúnak tartottuk, aki belevigyorgott a semmibe; nem volt se jó tanuló, se rossz tanuló, és tornaórákon ő volt a legügyetlenebb. Később sohg nem akadt egy rendes nője, azután még a háború előtt eltűnt, senki se tudta, hová. De a háború után egyszerre híre jött, hogy Svájcban, méghozzá Olasz-Svájcban él, és Seeastiano Lamberti déven híres ze- ndtörténász, egy olasz grófnőt vett feleségül és Luganóban fényűző kis palotája van. Még később a nyugati újságok azt is megírták, hogy Sebastiano i 1 i
