Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
„JsntóiííeK es elismernek bennünket” Emberfomáló közösség Nánai Ferencné képünk bal oldalán az ötliteres üvegeket töltő gépsort kezeli. (Varga Irén felvétele) Már a brigád mozgalom kezdetétől pontosan és gondosan vezetett naplók őrzik a kis munkahelyi közösségek tevékenységének, életének dokumentumait. Az első bejegyzések talán még bizonytalanok voltak, hiszen a munkában sokkal könnyebben jártak a kezek, mint a sima papíron. Végül ennek is megtanulták a fortélyait a naplóvezetők, tartalmasabbak, színesebbek lettek -az írások és a brigádnaplók a mindennapi munka krónikáivá váltak. A konzervgyár III-as üzemegységében tevékenykedő Április 4. szocialista brigád naplóját lapozgatván megelevenednek a fényképek, s a brigád tagjai már ismerősként lépnek elénk. Szabó Ferencné brigádvezető hatodik éve munkálkodik a hattagú csoport élén. — Mi a titka a sikeres munkának? — Szemesnek kell lenni, s j észrevenni a hibákat. Szeretnénk csökkenteni a selejtet, ám ez csak úgy lehetséges, ha nemcsak én, hanem valamennyien erre törekszünk. — Nem baj, ha csak a hibákat keresi? — Ha jól megy a munka, akkor nem akad hiba. Ám ha mégis előfordul, senki sem sértődik meg, ha szólunk érte. Kétségtelen: ha figyelmeztetünk bárkit, annak egy kicsit mindig rosszul esik, de amikor higgadtan megbeszéljük a dolgot, végül is egyetértünk. — Üj társaik hogyan illeszkednek be a közösségbe? — Azok helyére, akik elmennek tőlünk, például szülési szabadságra, újak lépnek. Segítünk nekik megtalálni a helyüket. Ha jó a közösség, ez nem okoz gondot. És jólVédekezzünk a muszkamoly ellen! Járásunk déli és délkeleti részét, valamint a ceglédi és nagykőrösi üzemek lucerna-, napraforgó-, cukorrépa-, mustárvetéseit és egyéni termelők kertészeti és egyéb kultúráit nagy veszéllyel fenyegeti a muszkamoly lárváinak kártétele. A fertőzött területeken igen nagy egyedszámmal jelentkezik a kártevő és a terjedési sebessége is elég nagy. Minden termelőnek kötelessége a károsító további terjedését megakadályozni és a kártételt megfékezni. A védekezést a házi kertekben a következő szerek valamelyikével kell elvégezni: Vnifosz 0,15 százalék (100 literhez 15 dkg) és ugyanebbe az oldatba Ditrifon 50 WP-t 0,2 százalékban (100 liter vízhez 20 dkg-ot) kell tenni. A Ditrifon helyett fel lehet használni Safidon 40 WP-t 0,3 százalékos dózisban, (100 literhez 30 dkg-ot). Amennyiben a növényvédő szer boltokban beszerezhető a Rovlinka 3—D, akkor ezt a szert is fel lehet használni négyzetméterenként 2 grammot. Felhívjuk a lakosság figyelmét a károsító rendszeres figyelésére, mert várható későbbi, harmadik nemzedéke is, mely hasonló vagy esetleg a védekezés elmulasztása esetén súlyosabb problémákat okozhat. Lanai István járási-városi növényvédő főfelügyelő mernie XIX. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1975. JÚLIUS 26., SZOMBAT Az időjárás késleltette az aratást Szövetkezeti határszemlén kombájnja július 6-án vonult ki. Bár a munkára jól felkészültek, a gépek sok helyen mégis nehezen tudnak haladni az átázott, sáros talajon. A körösi határban nagyon sok a megdőlt gabona, így a legtöbb helyen egy irányban tudnak csak aratni, s ez kétszeres munka. Az eső szinte minden héten többször is megállította a gépeket A tsz gógányi géptelepén Csizmadia Ferenc megmutatta: a kombájnokra kettős kerekeket szereltek, hogy a sáros talajon jobban haladhassanak. Nehéz munkával már learatták az árpát, s egykét nap múlva a búzával is végeznek. Ügy számítják, hogy a rozs aratását augusztus 15- re fejezik be. Ha szükséges, az állami gazdaság és a többi tsz is segít majd a betakarításban, ha korábban befejezik az aratást. Bozsó Bertalant, a Szabadság Tsz főmezőgazdászát az Eseden találtuk meg, ahol a tsz 9 kombájnja közül hat aratta a búzát. Arrafelé nem Kora reggeltől késő estig aratnak a Hunyadi Termelő- szövetkezetben. Képünkön: kombájnok sorváltás közben. Billenőkocsival szállítják a gyűjtőhelyre a kicsépelt gabonát az Arany János Tsz-ben. Itt a kenyérgabona felét már learatták. Képünkön: az arató- és a szállítógép látható munka közben. Vezetőik Tóth Ferenc és Szivák János. (Bálint Lajos felvételei) SPORT Szakmunkástanulók honvédelmi vetélkedője A felszabadulás 30. évfordulója és a polgári védelem negyedszázados jubileuma jegyében került sor Vácott a szakmunkástanulók honvédelmi. polgári védelmi versenyének megyei döntőjére. A közel ezer résztvevőt és kísérőt a rendezők hajóval vitték az esemény színhelyére: a Pokolszigetre. A rajtnál (28 fiú és 17 leány) háromtagú csapat gyülekezett. A versenypályán nehéz akadályokat kellett leküzdeniük: kúszófolyosón való át jutás, légpuskás céllövés, kézigránátdobás, egészségügyi feladat ellátása, gázálarcban futás, kötélmászás mellett tesztlapokat kellett kitölteniük. Nagykőrösről a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola fiataljai vettek részt a viadalon, szakmunkástanulókkal. A lányok az értékes második helyen végeztek, a fiúknak nem sikerült a legjobbak közé j jutniuk. Haditechnikai bemu- I tató, látványos harcászati gyakorlat, valamint ejtőernyős, hajó- és repülőmodellező bemutató zárta a megyei szakmunkástanulók honvédelmi napját. A PEST MEGYEI FELNŐTT LABDARÚGÓ -BAJNOKSÁG 1974/75. évi végeredménye: 1. Perbáli TSZ SK 30 20 6 4 83-29 4S 2. Bem SE (Cegléd) 30 18 5 7 82-36 48 3. Szigethalmi MSC 30 15 7 8 57-35 37 4.1M Vasas Iklad 30 15 6 9 55-34 36 5. Nagykőrösi Kinizsi 30 13 9 8 52-38 35 6. Albertirsai VSE 30 13 6 11 56-47 32 7. Pilisi KSK 30 14 4 12 58-50 32 8. Monori SE 30 11 8 11 37-49 30 9. Gödöllői Vasas 30 11 7 12 36-49 29 10. Budaörs Sasad T&z SC 30 11 6 13 53-46 28 11. üsaszegi Vasas 30 9 10 11 34-35 28 12. Aszódi Építők 30 12 3 15 46-61 27 13. Törökbálinti TC 30 11 4 15 43-47 2S 14. Maglódi KSK 20 9 8 13 28-46 26 15. STigetújfalui Vörcs Meteor 30 8 9 13 39-52 25 16. PV is vörös vári SC 30 1 — 29 13-118 2 A Bakonyi -István által edzett nagykőrösi csapat az ősz folyamán 21, tavasszal 14 pontot gyűjtött. TEKEBEMUTATÓ KOCSÉRON A kocséri tekepályán a Ceglédi Építők színeiben egykor magyar bajnokságot nyert te- kéző, Rónaszéki Lajos, a 20-as Volán (MÁVAUT) ceglédi főnökségének dolgozója bemutatót tartott a nagykőrösi volá- nosoknak, s tapasztalatait átadva, technikai segítséget is. Tanulságos volt a bemutató. SZOMBATI MŰSOR Atlétika, Kaposvár: serdülő B-korcsoportos vidéki bajnokság. Kézilabda, Fonyód: férfi Balaton Kupa-mérkőzések. Sportlövészet. Hódmezővásárhely: HÓDGÉP Kupa meghívásos verseny. Természetjárás, Verőcemaros: V. ifjúsági kempingtalálkozó. S. Z. hullott számottevő eső, ezért az erősen felázott Feketéről oda irányították a gépeket, noha a nedves talajon néha itt is leülnek a kombájnok. A Szabadság Tsz július 3 án kezdte 365 hektár árpájának, 525 hektár búzájának és 66 hektár rozsának aratását. Eddig begyűjtötték már az árpát, s a búzából 300 hektárt. Remélik, hogy a következő 9—10 nap alatt végeznek a nagy nyári mun kával. A Dózsa Termelőszövetkezetben Kalló József párttitkár és Molnár Barna üzemgazdász számoltak be az aratásról, majd Sz. Tóth László főmezőgazdász is csatlakozott a vendégekhez. Ebben a gazdaságban hat 1 kombájnnal július 9-én fogtak hozzá 87 hektár árpa, 381 hektár búza, és 150 hektár tritikálé aratásához. Errefelé nagyon sok a dőlt gabona. Az árpát már learatták, a búzából pedig 250 hektárt vágtak le eddig. Korábbi segítségüket viszonozva, segít a Dózsa Tsz- nek az állami gazdaság, és a Hunyadi Tsz is. Ügy tervezik, hogy augusztus 5-re végeznek a betakarítással. A nagykőrösi termelőszövetkezetek közül 109 hektár búzájának és 130 hektár rozsának learatásával elsőnek végez az aratással. Mint dr. Simon István főmezőgazdász mondotta, három kombájnjukkal augusztus elsejére befejezik az aratást, majd a gépeket a Dózsa Tsz-be irányítják. A szakemberek megállapították: nagykőrösi termelőszövetkezetek lemaradását főképpen az időjárási nehézségek okozták. Ha az idő engedi, az aratók szombaton és vasárnap is dolgoznak, s mindent megtesznek a gyors munkáért. Barna László megyei szak- felügyelő hasznos tanácsokat adott a helyi szakembereknek, s , megígérte, hogy segít enyhíteni a gabona átvételével és az alkatrészellátással kapcsolatos gondokon. Nehéz uborkaidény Nekovetics Géza kerületvezetővel és Kecskeméti László kertészeti telepvezetővel beszélgettünk az időszerű munkákról a tsz-ben. — Egyik legjelentősebb növénytermesztési ágazatunk — mondotta Kecskeméti László — a szabadföldi paradicsomtermesztés. Már nagyobb mennyiségben érik a termés, átvételét a napokban kezdte meg a konzervgyár, kilójáért 1 forint 40 fillért ad. — Nagykőrös híres növényének, az uborkának a termesztése az idén is jól sikerült: 10 hektárról eddig 30 vagon termést szedtek le. A konzervgyárral 10 vagon uborka eladására szerződött a tsz, de már eddig több mint kétszer annyit vett át. A hét elejétől azonban a konzervgyárak már csak a kicsi, tartósításra alkalmas uborkát veszi át. A nagyméretűt másutt sem tudjuk értékesíteni, ezért sok száz mázsa uborkát a jószágok takarmányozására, a tsz fekete) szarvasmarha-telepére vittünk ki. A termesztésre vállalkozók pedig csak kevés térítést kapnak. Mindez elvette a termesztők kedvét. Reméljük, gazdag termést hoz a 100 hektárnyi burgonya. -<* Ennek vetőmagját is termesztjük 40 hektáron. — Az idei rendkívüli időjárás ellenére reméljük, hogy meg tudjuk menteni a termés nagy részét, a tsz szőlőteiepén a peronoszpóra, liszthármat és fürtrothadás ellen. Eddig 12 ízben permeteztünk és poroztunk, a munka meggyorsítására két új permetezőgépet is vásároltunk. Reméljük, hogy holdankénti 70 mázsás termést szüretelhetünk. K. L. Piaci jelentés Pénteken reggel az eső után élénk volt a piac. A búza literjét 4, a morzsolt kukoricáét 3 forintért mérték. Az újdonságok közül a sárgadinnye 5—7, a görögdinnye 6, a miskolci szilva 3 forint, a zöldkukorica csöve 1,50—1,80 forint volt. A nyári körte'5—6, az alma 4—8, az őszibarack 6—12, a zöldbab 5, a zöldpaprika 6—16, a paradicsom 3—5, az uborka 3—6, a gyökér és sárgarépa csomónként 1,50 forintért kelt. Egy pár tyúkot 120—150, jércét 50—90 forintért, egy tyúktojást 1,20—1,30 forintért adtak. A csuka kilója 20, az amúré és a busáé 25 forint volt. Ifiház épül A helyi építőipari szövetkezet dolgozói 12 lakásos KISZ- házat építenek a tormási városrészben. Az építők jelenleg már az első szint falait emelik. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) 4 L esik mindannyiunknak, hogy a brigádunitnak jó híre van a vállalatnál. Ismernek bennünket, s elismerik a munkánkat. Ez a legtöbb,, a-mit elérhetünk. Nánai Ferencire 18 éve dolgozik a konzervgyárban, segédmunkás. — Szinte végig a zárócsoportban dolgoztam, leverőgépet kezelek. Végigállom a nyolcórás műszakot, s ügyelek, hogy takarékosan bánjanak a töltőiével, hogy kellő súlyú legyen a konzerv és ne kerüljön az üvegbe törött uborka. Ha mégis előfordul, rögtön szólok: „mit csináltok, lányok?” Munkánk egymáshoz kapcsolódik, mindenkinek oda kell figyelni. Jól érzem magam a brigádban, s ha néha reggel idegesen jövök el hazulról, egy-két órai munka után mintha kicseréltek volna, megnyugszom. Amikor eljön az ideje, jókat nevetünk. Bogi Teréz öt éve dolgozik a gyárban. Ö már itt szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt. — Nem volt könnyű — emlékezik vissza. — Volt olyan nap, hogy reggel 5 órakor jöttem el hazulról és este 9-re értem haza. A műszak után minden második nap iskolapadban ültem. Megérte. Másképp nyúlok most már a géphez, hiszen ismerem. No, és az órabérem is emelkedett egy forinttal. Társammal naponta jelenleg 6 ezer, egyenként 5 kilogrammos üveget emelünk le a szalagról, s hegyezzük a főzőkosárba. A oorsóidényben pedig 20—22 ezer kis üveget kellett elfedni. Jól bírom ezt a munkát, s szeretem is. Majd ha ívek múltán már nehézzé vá- ik, bizonyára kényelmesebb nunkát bíznak rám. Szabó Mária Mint lapunkban már hírül adtuk, az aratást országos átlagban 54 százalékban elvégezték. Megyénkben a nagy munkának 47 százalékát tudják maguk mögött a gazdaságok. A nagykőrösi szövetkezetekben viszont a gabonának csak 28,5, Cegléden pedig 29,3 százalékát aratták le. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának felügyelője, Barna László, a napokban a hölyi tanács termelési és ellátás-felügyeleti osztályának munkatársával, Kakuk Jánosáéval végigjárta a nagykőrösi termelőszövetkezeteket. Azt vizsgálták: mi a lemaradás oka? Szükséges is ilyenkor a jó, tanács, segítség, hiszen minden ‘késés csökkenti a termést. Először az Arany János Termelőszövetkezetbe látogattak, ahol Csizmadia Ferenc főmezőgazdász fogadta a vendégeket. Elmondotta, hogy 84 hektár árpájuk, 420 hektár búzájuk és 620 hektár rozsuk le- aratására a gazdaság hat it látunk ma a moziban? Tecumseh. Színes, szinkronizált NDK-i kalandfilm, 16 órakor. Puha ágyak, kemény csaták. (16 éven felülieknek.) Színes angol filmvígjáték. Kísérőműsor: Vezetőszerviz. Az előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Éjszakai előadás: Dodeska- den (16 éven felülieknek.) Az előadás kezdete: 22 órakor.