Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-23 / 171. szám

I 4 fisr «ism V JÉetíjm 1975. JÚLIUS 23., SZERDA A szokásosnál nagyobb Pest megyei érdeklődés A Bánk és a Május járás a szegedi szabadtérin Á szegedi szabadtéri szerve­zési osztályán az első két elő­adás, a Bánk bán és a Május- járás gyorsmérlegének össze­állítása után örömmel közöl­ték: Pest megye lakossága az idén a szokásosnál élénkeb­ben érdeklődik az ünnepi he­tek eseményei iránt. Különö­sen a megye déli része, és mindenekelőtt Cegléd, ahon­nan hetek óta rendszeresen érkeznek a jegyigénylések. Az érdeklődés növekedését mutat­ja, hogy Ceglédről 8, Nagykő­rösről 6 különautóbusz szállí­totta szombat-vasárnap Sze­gedre az érdeklődőket. Vácról két különjárat érkezett, és ter­mészetesen igen sok volt azok­nak a száma, akik személy- gépkocsin utaztak a fesztivál- városba. A megnövekedett érdeklő­désben a szabadtéri előadáso­ké a főszerep. De a Szegedre utazók figyelmét felhívhatjuk a vasárnap nyílt 16. szegedi nyári tárlatra is, amelynek Pest megyei érdekességei is vannak, Lőrincz Vitus Foton élő művész Hárfás lány című tűzzománca például a kiállítás egyik legszebb darabja Kiss Nagy András szobrászművész (aki a nagymarosi nyár egyik aktív közreműködője s emlék­érmének alkotója, megemléke­zés című szobrának tömörsé­gével keltett figyelmet. Nem hiányzik a szemléről Szent­endre művészete sem. Bálint Endre több nagy grafikával szerepek Újdonság es folyamatosság Erkel Ferenc népszerű ope­rája, a Bánk bán a szegedi szabadtéri egyik legtöbbet ját­szott, reprezentatív darabja. Az idén ötödik alkalommal, azaz már ötödik rendezésben került a dóm előtti színpadra. E visszatérő felújításokban egyaránt szerepet kapott a fo­lyamatosság és az újdonság. A szabadtéri új Bánk bánjá­ban az előbbit elsősorban a szereposztás képviseli. A cím­szerepet eddig minden alka­lommal Simándy József éne­kelte. Valóban: színész és sze­rep eszményi összetalálkozásá­ról van itt szó. A kitűnő mű­vész — színészi és énekesi adottságait tekintve — ideális Bánk. Most is olyan egysé­ges, tömör és nagyhatású volt Simándy Bánkja, mint a ko­rábbi esztendők legszebb, leg­emlékezetesebb előadásain. Ugyancsak a folyamatossá­got képviselte Moldován Ste­fánia kifejező Melinda-alakí- tása, Komlóssy Erzsébet drá­mai erejű Gertrudisa, Radnay Cfyörgy panaszkodó Tiborca és Szalma Ferenc meggyötört Entire királya Nagy hatású, szép teljesít­mények képviselték a szerep­Az amatőrök Aki azt hiszi, hogy az ama­tőrök néptánccsoportjai amo­lyan kis állami népi együtte­sek, hogy tevékenységük nem áll másból, mint a nagy együt­tes utánzásából, műsoruk má- solásából-variálásából — te­hát hogy annak mintegy va­lami szegényesebb kiadásai —, nagyon téved. Az idei — tizedik — nemzetközi szak- szervezeti néptáncfesztivál, osztás újdonságait is. Petur szerepét először énekelte a dóm előtt Sólyom Nagy Sán­dor. A szerep hagyományos felfogásával szemben nem a robusztusságot, hanem a figu­ra elkeseredettségét és elszánt­ságát hangsúlyozta. Kellemes színfoltja és meglepetése volt az előadásnak Kovács József Ottója. A táncdalénekesből immár operaénekessé vált mű­vész a szabadtéri országos fó­rumán szép hanggal, biztos muzikalitással és hibátlan szö­vegkiejtéssel mutatkozott be. Jól sikerült Gyimesi Kálmán Biberach-beugrása is: a szege­di művész, Miller Lajos he­lyett énekelte u kóbor lovag szólamát. A felújítás legnagyobb és legfontosabb újdonsága Vámos László rendezése volt. Mint több szabadtéri produkciójá­ban — Az ember tragédiája, Hamlet — Vámos most is to­tálisan vette birtokba a dóm előtti színpadot: nemcsak rendezőként, hanem díszlet- tervezőként is így egységes világot hozott létre, A zenekart Pál Tamás ve­zényelte, energikusan, fölényes biztonsággal. eredetisége amelyet a felszabadulás 30. évfordulójának jegyében ren­deztek meg, de főként a Dóm előtti gálaest, mindenkit meg­győzhetett arról, hogy az ama­tőrök határozottan és eredmé­nyesen törekszenek eredeti­ségre. Nem másolnak, nem utánoznak senkit, hanem sa­ját lehetőségeiket szinte a végsőkig feszítve újat akar­nak és tudnak is nyújtani. Az eredetiségnek ez a kere­sése nem mesterkélt. Az ama­tőrök legjobbjai a néptánc feldolgozásának, színpadra ál­lításának új lehetőségeit, új útjait kutatják. Ezeknek lé­nyege a néphagyomány mély­ségeibe való behatolás, és a mai emberhez közelálló kife­jezési formák felhasználása; ez más, mint amit az Állami Népi Együttes csinál. A nép­táncfesztivál összes bemuta­tói és a befejező gálaest mű­sora. a nagy táncjáték, a Má­jusjárás is ezt bizonyította. Méreteiben is kivételes volt ez a szegedi találkozó: a fesz­tiválon 16 együttes 700 tán­cos, zenész tagja vett részt. Kilenc magyar — a szegedi ÉDOSZ, Budapestről a Bar­tók, a Bihari, a Vasas, to­vábbá a miskolci, a kalocsai, a szombathelyi, két debreceni és hét külföldi együttes, Bul­gáriából plovdivi, Csehszlo­vákiából prágai, Jugoszlá­viából zágrábi, Lengyelor­szágból krakkói, az NDK- ból dessaui, Romániából re- sicai, a Szovjetunióból vi- tyebsziki csoport lépett a kö­zönség elé. A fesztivál programját a gá­laest műsora, Novák Ferenc (koreográfia), Daróci Bárdos Tamás (zene) és Kormos Ist­ván (versek) Májusjárás cí­mű táncjátéka zárta le. A tavaszi, telet elűző és a ter­mészet újjászületését köszön­tő magyar népszokásokra épült mozgalmas kompozí­ció áttételesen a felszabadu­lásról, a rossz elűzéséről és a győzelem öröméről beszélt. A keretjáték magyar anyagá­ba jól épülhetett be a kül­földiek szereplése. A táncjátéknak voltak ugyan nem jelentéktelen, főként dramaturgiai hibái, fogya­tékosságai — a cselekményből hiányzott a drámai töltés, és néhány ponton nagyon eltá­volodott a néphagyománytól — egészében mégis kifejezte a felszabadulás örömét és a népek összefogásának, barát­ságának jelentőségét, ami kü­lönben az egész szegedi fesz­tivál egyik alapeszméje is. Az amatőr táncosok kitű­nően, technikailag is magas színvonalon, jól összedolgo- zottan működtek közre a produkcióban, és a két prózai színésszel együtt, akik amo­lyan játékmesterek-narráto- rok voltak — Jobba Gabi és Helyei László — a közönség hosszú perceken át megérde­melten ünnepelte őket. Ökrös László Aktuális krónika Emberek a világűrben Napok választanak el ben­nünket a világűr felkutatásá­nak legújabb történelmi ese­ményétől, amikor két űrhajó összekapcsolódott, napokig együtt keringett, az asztro­nauták közös feladatokat ol­dottak meg. Mindnyájan érezzük, hogy ez az esemény tudományos-műszaki tekin­tetben az eddigieket meg­haladó, sokrétűbb, már az űrbe jutás és ott-tartózkodás technikájának sokkal in­kább az ottani kutató mun­kára kommentáló vállalkozá­soknak az előfutama, vagy a kezdete. S azt is érezzük, hogy jelentősége ezen a tudomá­nyos-műszaki továbblépésen túlmutat az emberiségre ki­terjedő történelmi érvénnyel. Nemzetközisége, két nemzet­nek az eredményes együttmű­ködése egy világűrbeli fel­adat megoldásában bizakodást áraszt az emberiség lehetősé­gei iránt. S ebben a törté­nelmi pillanatban különösen érdekes visszapillantani az űr meghódításában eddig megtett útra. Ezért nagyon időszerű az űrhajózásnak az a krónikája, amely a Magyar —Szovjet Baráti Társaság, valamint a Kossuth és a Táncsics Könyvkiadó együtt­működésében született és je­lent meg Galambos Tibor tol­lából. Történik: 1961-től Az Emberek a világűrben című, szép kiállítású kötet iz­galmas emlékeztető. Hiszen akik kézbe vesszük, nagyobb részt — a legfiatalabb olva­sókat nem számítva — em­lékszünk is az eseményekre, mert mindössze tizennégy év­ről van szó. 1961. április 12-e — ekkor indult először ember a világűrbe: Jurij Gagarin, a Vosztok—1 űrhajó fedélzetén. Talán még az is felrémlik em­lékezetünkben, ahogy láttuk a tévé képernyőjén a sikeres űrrepülés után Gagarint a moszkvai ünnepségen. Per­sze, az emlékezetünkben sok minden elhalványul, sok rész­let, adat feledésbe is merül. Ezért hasznos ez a könyv. De izgalmassága éppen abból fa­kad, hogy olyasmit foglal ösz- sze krónikás frisseséggel, aminek kortársai, figyelem­mel kísérői, ilyen értelemben tanúi voltunk. Újraéljük em­lékeinket, életünknek olyan közös nagy eseménysorát, amelyet későbbi korok emlé­kezete legalább úgy emleget majd, mint mi az újkort nyi­tó nagy fölfedezéseket, az óceánok meghódítását, Ame­rika fölfedezését, a Föld kö­rülhajózását. Nagypapa a világűrben A krónika az események időrendjében halad. Sorra veszi az űrutakat, az űrhajó­kat és űrhajósaikat. Az ese­ményszerű, adatszerű felele­venítés közben idéz egy-egy nyilatkozatot, érdekes meg­jegyzést, mozzanatot a rész­vevőktől vagy róluk. Az olva­só úgy érzi igazán: hogyan élték át a feladatot, hogyan azonosultak a feladatból ere­dő történelmi szereppel és helyzettel, s hogyan fér meg e heroikus pillanatokkal is a mindennapi emberi, az egyéni, a játék és a humor. S olykor éppen az a kontraszt a humor forrása, amit a hely­zet, a pillanat történelmi nagy­ságába beszüremlő mindenna­pi dolgokban érzünk s ami egyébként nagyon emberi. Hogy például a Szojuz—15 útjáról szóló híradásban Gyo­min fedélzeti mérnökről azt is megtudjuk: ő az első nagy­apa a világűrben. Vagy hogy a Skylab—3 űrlaboratóriu'm egyik utasától a földi irá­nyítóközpont megkérdezte, hol hagyta gépkocsija slusszkul­csát, mert a felesége nem találja. Hosszú sor Noha emlékszünk az ese­ményekre, nevekre, mégis el­csodálkozunk, amikor a könyv táblázatait nézzük: nem szá­mítva a legújabbakat, a kötet lezártáig, az év márciusáig öí- venkét űrutazásra került éor, s ezeken hetvenöt űrhajós vett részt! (Mindannyiukról, s minden útról pontos ada­tokkal szolgál a könyv.) S a képek is felidézik az arco­kat, a legjelentősebb esemé­nyeket, az űrhajókat és a ró­luk készült felvételeket. Ami azonban a legrokon­szenvesebb, ebben a króniká- j ban, az perspektívája. Azt su­gározza, az emberiség előtt milyen távlatokat nyit az űr­kutatás. Azt sugallja: legem­beribb törekvésünk, a mégis-* mérés útja ez. N. F. A népfrontpályázat témája: & szocialista nőmozgalom Mérnie A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága — csat­lakozva a Békés megyeiek kez­deményezéséhez —, a nők nemzetközi éve alkalmából és az MNDSZ megalakulásának közelgő 30. évfordulója tiszte­letére krónikaíró pályázatot hirdetett. A pályázati felhí­vást eljuttatták valamennyi nőbizottsághoz, hangsúlyozva azt, hogy a két nevezetes ese­mény jó alkalom a szocialista nőmozgalom helyi történeté­nek feldolgozására. A pályá­zatra egyének és kollektívák | jelentkezhetnek, és a pálya­munkák felölelhetik az utóbbi 30 év történetén kí- I vül a felszabadulás előtti idő­szak mozgalmi eseményeit is. A megyei népfrontbizottság a jelentkezések alapján szep­temberben megbeszélésre hív­ja össze a krónikaírókat, ez­zel is segítséget kíván nyújtani a munkához. A pályázatok beküldési ha­tárideje 1976. január 31., az értékelés és a díjkiosztás idő­pontja 1976. március 8., a nemzetközi nőnap. Folk iórícsatival Tanácskozások a néprajzi gyűjtésről, népdalkórusokról, pávakörökről A Duna menti népek 5. folk­lórfesztiváljának látványos táncbemutatóit, kiállítását, a népművészeit mestereinek sze­replését országos és nemzet­közi tanácskozások egészítik ki. A népi folklór legnevesebb szakembereit várja a két fesz­tiválváros, Kálocsa és Baja. Kalocsán a Duna menti táncfolklór történeti rétegeiről hangzik el tudományos elő­adás. Itt értékelik majd a fesz­tivál néptáncbemutatóit is. Baján neves írók és költőik részvételével vitatják meg a folklórirodalmat. Érdeklődésre tart számot a „Népzenénk hanglemezen” című előadás. Ugyancsak Baján összegezik a néprajzi gyűjtőmozgalom magyarországi tapasztalatait. Hatvan szakembert hívtak meg arra a bajai értekezésre, amelyen a Duna menti orszá­gok néprajzi gyűjtőmozgalmai­ról lesz szó. A hazai és külföl­di szakemberek előadásait, be­számolóit magnetofonszalagra rögzítik. Baján ül össze a KÖTA paraszténekkari bizott­sága is, amely a népdalkörök országos találkozójának és első országos minősítésének tapasz­talatait, valamint a pávakörök és paraszténekkarok 1976-ra tervezett találkozóinak prog­ramját tűzi napirendre. B ogár Szabó Imre alig alig másfél esztendős, kötélhalálba torkolló lo- vasbetyárságától a Bo­gár Imrét megéneklő- megörökítő egyik legki­tűnőbb, a nép ajkán és a több változatban elterjedt betyár­balladánkig rövid volt az út. Bár kutatásaink folyamán a Bogár Imre életéről-haláláról kiadott ponyvafüzetnek csak 1881. évi lenyomatát találtuk meg, ez esetben kétrendbeli bizonyságunk is van arra, hogy a Rózsa Kálmán és neje (azelőtt Bucsánszky A.) sajtó­ján készült füzet — e kiadók ismert módszere szerint — egy korábbi, nyugodtan állít­hatjuk: egykorú kiadvány másolata vagy többletnyomata. Közvetett bizonyítékunk Bo­gár Szabó Miska lovasbetyár­nak későbbiekben külön tár­gyalt életéről-haláláról szer­zett ponyva, amelyet Bu­csánszky Alajos a legidősebb Bogár-fiú elpusztulásának évé­ben és havában: 1862. decem­berében, a modem híradás- és sajtólechnikára emlékeztető frisseséggel jelentetett meg. 'A ponyvafüzet címszövegé­ben hivatkozik ifjú Bogár Szabó Imre ugyanazon évi július 19-én történt kivégzésé­re — s már ez a reklámfogás is valószínűsítené, hogy Bu- csánszkyék Bogár Szabó Mis­ka sorsát megéneklő ponyváját BÉKÉS ISTVÁN: Q (ßoc^dr ^mre nótája egy ifjú Bogár Szabó Imréről szóló füzet előzte meg. De a Rózsa Kálmán-féle Bogár Szabó Imre-ponyva 1862. évben kiadott előzmé­nyére utal az 1881-es füzet krónikás-prózai része is, amelyben Bogár Imre betyár- kodásának, üldöztetésének, el­ítélésének, kivégzésének ese­ményeit kivétel nélkül „folyó évi” keltezéssel közli a bün­tető perbeli esetírást kivona­toló krónika szerzője. Ennek magyarázata a ponyvaszakma gyakorlatából következik, amely éppen az évtizedeken át feltámadó Bucsánszky—Ró­zsa kiadványok állandó jelen­sége volt. A korábban megje­lent s elfogyott ponyvafüzetek szövegét ugyanis rendszeresen újraszedette a kiadó, és esetleg egy-két részlet módosításával, vagy változás nélkül, jó né­hány kiadásban két-három évenként ismét piacra dobta. Az is sűrűn előfordult, hogy többletnyomat maradt krudá- ban, s abból készült utóbb változatlan vagy c~akély vál­tozitatású, régi vagy cserélt címlapú, esetleg aktualizált csoportosításban más művek­kel egybefűzött, új kiadvány. Bizonyos, alább majd részlete­zett jelek és meggondolások alapján úgy tűnik, hogy a meglevő 1881. évi kiadás a feltételezett 1862-es Bogár Im- re-ősponyvának fontos rész­lettel bővült utánnyomása. Bár a Bogár Szabó Miska históriájának címében szerep­lő utalás és a Bogár Szabó Imre krónikájában foglalta­tott „folyó évi” keltezés állan­dó ismétlődése meggyőző ér­veket ad arra vonatkozólag, hogy a Bucsánszky Alajos már 1862-ben megjelentette a Bogár Imre-ponyva első ki­adását, e lappangó vagy elve­szett füzet létezésének közvet­len tárgyi bizonyítékát is meg­találtuk. A Sürgöny és a Pesti Napló 1862. augusztus 24-i számában ugyanis a valóságban Medve Imre nevű tollforgató fiskális­ból elhirhedett hihetetlenül termékeny, veszedelmesen népszerű ponyvaszerző: Tatár Péter a következő levelet tet­te közzé: „Óvás. Bucsánszky Alajos könyvnyomdász és kiadónál ifjú Tatár Péter név alatt szoktak most a magyar nép­nek szánt kiadványok megje­lenni és terjesztetni: alul­írtalak azonban se fia, se test­vére, se szellemileg, se anya­gilag ily néven nem lévén, ezen világos névorzás ellen óvást tesz, miután Bucsánszky Alajos úrral minden írói vi­szonyát megszakítá, s neki semmiféle irodalmi vállalatai­ba be nem folyt, se neve hasz­nálatára őt fel nem hatalmaz­ta. Mire nézve figyelmezteti a közönséget, hogy azon ifjú Tatár Péter nem az igazi Tatár Péter, kinek neve alatt Medve Imre dolgozik, ki nem szokott Bogár Imréket és Zöld Marczi- kot megénekelni. — Kelt Pes­ten, aug. 23. 1862. Tatár Péter m. k.” Tatár Péter tiltakozására, a Bucsánszky-nyomda igazgató­ja Perlaky Mihály a Pesti Napló augusztus 31-i számá­ban így válaszolt: „A Tatár-Medve-féle óvás interim illustratiójául néhány szó. Miután Medve Imre úr, alias Tatár Péter, a „Sürgöny” aug, 24-diki számában Bu­csánszky A. nyomdász és ki­adó úr ellen olyan óvást tesz, mely a gyászos emlékű tatár­járásra emlékeztet vissza: én alólírott, minekutána Bu­csánszky Alajos úr nyomdájá­nak igazgatását elvállaltam, ugyanazon nyomda jogainak sérthetetlensége fölött őrködni, szinte becsületbeli kötelessé­gemnek tartom: minek követ­keztében az indokolhatatlan jogú óvás ellen ezennel némi fölvilágosítással szolgálok. — Medve Imre úr tudhatná, hogy Bucsánszky A. úr. kívánata az volt, hogy Medve Imre úr Tatár Péter név alatt írjon neki, mit a „Két sziklavár”-ral meg is kezdett. Ön tehát, tisz­telt M. I. úr, csak is mint Bu­csánszky A. úr. akkori írója írhatott azon név alatt, de ha nem úgy volna is, vájjon nem álneve volna-e az Medve úr­nak? s vájjon mely juris cor­pus szerint tiltakozhatik vala­ki, ha már szinten hasonló álarc alá talál bújni? A jelen esetben pedig Bucsánszky A. úr még nem is Tatár Péter, hanem „Ifj. Tatár Péter” név alatt írat magának. Ha már Medve Imre úr a Tatár Péter nevet csakugyan vindicálta magának, becses írói hírének megőrzése tekintetéből most untig elég leendett olyféle egyszerű nyilatkozat, hogy az ifjú Tatár Péter nem ő. Ezen kinyilatkoztatást mi is ré­szünkről megtesszük, mert az említett Bogár Imre életraj­zát és végbúcsúját, mely kor­szerűsége, s erkölcsös, tanul­ságos volta miatt, augusztus A „Bogár Imre nótáját” tar­talmazó ponyvafüzet 1851. évi ki­adása. l-töl a mai napig 35 000 pél­dányban kelt el, a világért sem ő irta! — Azon titkos értelmű jelentését pedig, hogy Medve úr Bucsánszky A. úr­ral minden írói összekötteté­sét megszakította, noha ezzel az említett kiadó úrnak dero­gálni akarni látszik; mégis ugyanazon nemesen gondol­kodó úrnak meghagyásából s ugyancsak Tatár-Medve úrnak saját érdekéből — ezúttal meg nem magyarázom. — Perlaky Mihály”. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom