Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

1975. JÜLIUS 30., VASÄRNAP

5

T ettrekészség, vita, vidámság

Egy hét a megyei KISZ-iskolán

A KISZ Pest megyei Bizottsága az idén Nagykőrösön. a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskolában rendezi az üzemi, termelőszövetkezeti, intézményekben levő KISZ-alapszervezetek titkárainak egyhetes továbbképzését. (Szívesen rendezné a sződligeti KISZ-vezetőképző iskolában — de a PÁÉV még nem tudta átadni). A héten a dabasi, a monori és százha- ■ lombattai fiatalok mellett ott voltak a tanfolyamon Cegléd és a ceglédi járás ifjúságveze- tői is.

Viták és véleménycserék. Mit jelent ifjúsági vezetőnek lenni? Cegléd város delegációjából a Kilián György alapszervezet tagjai taglalják ezt. Fehér István visszaidézi Soron Sándornak, az MSZMP Pest megyei Bizottsága munkatársának előadását. Szavak, megjegyzések, kiegészítések. Pedig ebben a rekkenő hőségben de jó volna fürödni.

Szerda délután. Felbolydul a város. Az utcákon zászióer- dő, a falakon plakátok, mindenfelé csoportokban igyekvő fiatalok. A KISZ-iskola hallgatói szolidaritási nagygyűlést szerveznek, Chile mellett, a fasizmus ellen.

Mi is csatlakozunk az egyik agitáló csoporthoz, amelyik házról-házra jár. Megtudjuk, hogy előző nap szónokversenyen döntötték el: Nyári Klára, a Ceglédi Állami Tangazdaság KISZ-titkára mondja este a beszédet.

A ceglédi járási Kun Béla alapszervezet tapasztalatait Lippai Vilmos összegzi.

— Már eddig is nagyon sok helyen jártunk és mindenütt, üzemben, lakásban megértéssel fogadtak minket. A legtöbb ember megígérte, hogy eljön az esti nagygyűlésre. Aki valamilyen oknál fogva nem tud ott lenni, az aláírta a tiltakozó táviratunkat — lobogtatja a teleírt papírt.

Kis utcában egy régi háznál csöngetünk. Hetven év körüli néni nyit ajtót. Amikor elmondjuk jövetelünk célját,

azt válaszolja: — Igérefn, gyerekek, hogy én is ott leszek.

És ott volt. Ott voltak. Nagyon sokan jöttek el a Szabadság térre. A több száz fáklya megvilágította a tömeget, köztük a tanfolyam hallgatóit és az építőtáboro- sokat.

Csütörtök. A forróságtól szinte levegőt sem kapni. A szakközépiskola salakos pályáját mégis szurkolók karéja veszi körül. Izgalom a tetőfokon.

A pályán a ceglédi járás és Cegléd lányai küzdenek a továbbjutásért. A női 'foci kategóriában. Hiába küzdenek a városi lányok foggal körömmel — győznek a járásiak.

Vita és vidámság. És tettre- készség.

Ahogy Herczenik Gyula, az iskola vezetője a tanfolyamzárón megfogalmazta: jó útra valóval térhet haza ki-ki a saját alapszervezetéhez.

Rajki László

Jelentés Ceglédről

Bővül a gyermekcipő-választék

Ne csak jó legyen, hanem szép is!

— A féléves mérleg csak

most készül — mutat az íróasztalán tornyosuló árkusokra Szabadi Mihályné, a Ceglédi Cipőipari Vállalat főkönyvelője —, de néhány

fontosabb' számadattal máris szolgálhatok. Ott kell kezdenem, ahol a gyár dolgozói — a múlt év végén: 1974. évi termelési tervünket ugyanis december elején befejeztük, s a hónap nagy részében máraz id i tervünket teljesítettük. így esett, hogy most három számmal „operálunk”: az I. félévi termelési tervünk 240 000 pár cipő volt, ehelyett 252 569 pár — illetve, a tavaly decemberivel együtt — összesen 271 ezer pár gyermekcipőt készítettünk.

A félévi tervtúlteljesítés

valamivel több, mint 5 százalék.

— A minőségről' is hallhatnánk valamit?

— A terv az I. osztályú áruk arányát 90 százalékban írta elő; az eredmény 89,8 százalék.

Aki ismeri a cipőipar nehézségeit, az importbőrök minőségét, a gyártásfejlesztés, a technológiai korszerűsítés gondjait, azt is tudja, hogy mindössze 10 százaléknyi II. osztályú áru — nem csekély erőfeszítések eredrnégár Imre gorombáskodmi kezdett vele, szidta, káromolta, majd dühében belőtt az ablakon. Válaszképpen bent is eldördült' egy fegyver, a golyó kifütyült az ajtó résén, s úgy fejbe találta öreg Bogár Imrét, hogy nyomban szörnyethalt.

„Erre Baks-i György Indulatba jővén — menti magát Bogár Imre — lovát nekem adta tartani, ő maga pedig egy lajtorján f elmen vén a házra, azt szalmacsomóval felgyújtotta, s erre bennünket, mint akkori parancsolónk, különösen öcsémet és Bogár Mihályt strázsáknak állítván ki, engem pedig a lovakkal a ház megé küldvén, az odatóduló nép közül senkit sem bocsátott be a házhoz oltani, s feléjük több ízben lövöldözött is, míg a ház és istálló égett, midőn 11 óra tájon éjszaka elmentünk...”

A húszéves, írástudatlan, elkínzott betyárgyerek a táblabíró korszak perrendi mechanizmusához kapatott, a statáriális eljárás kimenetelében egy pillanatig sem kétkedő bírák, a gyűlölködő, döhös, részben megfélemlített tanúk ellenében szilárdan, következetesen. térbeli-időbeli alibit szabatosan szerkesztő logikával védte védhetetlen életét. Pedig tudnia kellett, hogy rákerült a hullás sora. Dönti Peti, az első bandavezér már fél éve halott volt. Bartutz Miskát, aki az újhartyánl Cserna — közszóval Gazdag János kajtatása közben esett csendőrkézbe, április 17-én akasztották fel a dabasi réten. Az apa: öreg Bogár Szabó Imre a jászszentlászlói golyóváltásnál fiai szeme láttára adta ki a lelkét, Baksi Gyula pedig a benei pusztán reménytelen helyzetben szoríttatva, június 26-án este maga

vetette szét hóhérkézre váró fejét szájába fogott dupla csövű puskájával. A közéjük sodródott Zsibrica Sándort meg éppen e napokban vitték e vesztőhelyre.

Hárman maradtak még. Jakab, akinek sikerült idejében megugrania a Pintér-tanyáról, és Miska, aki néhány hete elvált tőlük, s Baksi Gyulával kóborolt, míg annak is ütött az utolsó órája. Harmadiknak itt van ő, de már-nem sokáig. Mert hiába hajtogatja, hogy ennél az esetnél a Bábáiban szolgált, annál éppen a néniénél bujkált, amannak idején Csongrádon ült bilincsben, hiába nem akar tudni sem rablásról, sem lövöldözésről, s amit már tagadni semmiképpen nem tud, azt végül is beismervén, állandó üldöztetése kényszerével' menti és magyarázza — a homokórán peregnek a szemek és július 19-én délután 3 órakor elhangzik az ítélet. A legfelsőbb rögtöníté- lési szabály szerint megfellebbezhetetlen ítélet, amely szerint „vádlott ifjú Bogár Imre, 20 éves, 3 hónapos, róm, kath. Pest megyei bócsai születésű, nőtlen gulyás bojtár, ímí, olvasni nem tud ... mint erőszakos rabló és fosztogató ... teljesen megérdemelt büntetésül, másoknak is elrettentő példájára akasztófán elszenvedendő kötél általi halálra ítéltetik, egyszersmind az elrablóit s természetben meglevő javaknak ugyan ilyen- ténképpen visszaadásában, a meg nem lévők értékének pedig vagyonábóli visszatérítésében elmarasztaltatik. Engedtetvén részére a halálra leendő előkészületek végett az ilyen esetekben kiszabott három óra”.

(Folytatjuk.)

nye! A gyermekcipők meó- zásánál például nemcsak szigorú minőségi, de semmivel sem lazább esztétikai követelmények is közrejátszanak. A szakmabeliek tudják, hogy például a tehén nyakbőréből és farbőréből másmás árnyalatú fehér bőrt lehet készíteni: az egyik sárgás-, a másik kékesfehér. Mármost, ha egy pár fehér cipőcske egyike sárgásfehér, a másik darabja pedig kékes árnyalatú, lehet az a termék egyébként kifogástalan minőségű, abból már csak másod- osztályú áru lehet!

— A harmadik, jellemző adatunk

a termelékenységi mutató,

ami az elmúlt félévben 110,6 százalékot tett ki

— folytatja a főkönyvelő. — Mindezt pedig az immár állandósult létszámhiány ellenére sikerült elérnünk.

— Mit tesznek a létszámgondok enyhítése érdekében?

Erre a kérdésre Hörömpő Kár oly né szalagközi ellenőr,

a pártszervezet titkára ad választ:

— Jobban szervezzük a munkát, amire kitűnő lehetőséget ad az 1973-ban bevezetett DH-munkarendszer. A munkaerő optimális kihasználása érdekében rendszeressé vált nálunk a szakmunkásképzés és a szakmai továbbképzés. Jó példa erre az úgynevezett társított szabászat kialakítása, ami a szakmai képzésen kívül a brigádok anyagi érdekeltségi rendszerének megfelelő átdolgozását igényelte, lényege pedig az, hogy a szabászat és a tüzöde, illetve az alja- zók és a tüzöde szükség esetén helyettesítik, kisegítik egymást.

— Bővül-e a választék az idén?

— Hogyne, nem is jelentéktelen mértékben! Eddig mi csak 0—8 éves korú gyermekek számára készítettünk cipőket, 19—30-as méretben. Most, a második félévtől kezdve

a lánykacipők gyártását

31-es méretig vállaljuk.

Mi ezzel kívánjuk kivenni a részünket a népesedéspolitikai párthatározat végrehajtásából, tudván, hogy gyermekcipőből még mindig nincs elég. Ugyancsak a második félévben kezdtük meg a műszőrme díszítésű posztó gyermekpapucsok gyártását, 18- astól 30-as méretig.

Ny. É.

Az állattenyésztés professzora

Alti valamelyest is járatos a honi mezőgazdaság ügyeiben, föltétlenül hallott a professzorról, akit csak’ így emlegetnek: a Magyari. Híres ember, benne van a lexikonban, szakterületén sok híve akad és nem kevés ellenlábasa.

'Előbb telefonon beszéltünk, udvarias volt, lágy hangú, miből is az a képzetem támadt, hogy törékeny, bizonyára pápaszemes tudós. Találkozásunkkor megbizonyosodhattam az ellenkezőjéről: fehér köpenyén pattanni készülnek a gombok, öles termetű férfi dr. Magyari András, a biológiai tudományok doktora, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanára.

Beszélgetésünk színhelye: egyetemi dolgozószobája. Róla, magáról faggatnám, de végül is az állattenyésztés különböző témáiról hallgathatok oly lendületes, laikus számára is érdekfeszítő és jól megérhető előadást, hogy szinte megfeledkezem róla: a neves tudós egyszersmind ismert közéleti ember. Midőn ezt megpendítem, gyorsan és szűkszavúan válaszol:

— Tagja vagyok az MSZBT országos elnökségének, a Magyar Agrártudományi Egyesület elnökségének, negyedszer választottak be a Pest megyei pártbizottságba: tagjai közt tart számon két külföldi tudományos társaság. A társadalmi teendők is az élethez tartoznak, a jó tanár nem lehet olyan kellő általános tájékozottság nélkül, különben hogyan tudná felkészíteni hallgatóit a munkás életre...

Három gyermekem van, egyik fiam közgazdász, a másik orvos, a harmadik egyetemista.

Hát ennyit erről! (

— Honnan indult, profesz- szor úr?

— Pocsajról, Hajdú-Bihar megye széléből. A paraszt- gyerekek kevés számú táborába tartoztam: szüleim gimnáziumba járattak, tanulhattam — tanítottam, hogy némi pénzhez jussak —, bejáró diákként utaztam naponta Debrecenbe. Szeretem a matematikát, ezért arra gondoltam, hogy matematika-fizika szakos tanár lennék, de mert a Mezőgazdasági Akadéma egy esztendővel rövidebb volt, a tanulmányi idő és mert mindig is érdekeltek környezetem, a falu dolgai, ide jelentkeztem, itt szereztem oklevelet.

Ez lett első munkahelyem is, mondhatnám gyerekfővel lettem főiskolai tanár, 1945. március 12-én nevezett ki a földművelésügyi miniszter az állattenyésztési tanszék élére.

Munkám a romeltakarítással kezdődött.

(Lassan, tagoltan beszél, akár h.a a katedráról szólna, hogy jól értse a hallgatóság, amit mond, jegyzetelni is tudja. Keskeny vágásó, barna szeméből árad a biztatás: tessék bátran kérdezni!)

— Az állhatatosság példája, hogy most Gödöllőn is e tanszéket vezeti..., hány éve már?

— Tizenöt. Igazság szerint itt vagyok a lételememben, ha voltak is kitérők az életemben — minisztériumi munka, miegymás —, soha egy percig nem lettem hűtlen az állattenyésztés ügyéhez. Már az első mellékösvényről elég hamar visszatértem a pályám szabta útra. Amikor megalakult a Tervhivatal, kapacitáltak, vállaljak szakértői állást. A föladat izgalmasnak látszott, elfogadtam, később osztályvezető lettem itt. Ez volt a határtalan optimizmus időszaka, csodálatos volt, hogy az ember hitt abban, egyszeriben minden szép és jó lesz, mérhetetlen iramban fejlődik a világ, az ország, a mezőgazdaság.

Mégis, amikor 1949 tavaszán pályázatot hirdettek ' szovjetunióbeli aspirantúrára, megpályáztam. Többen úgy vélték,

MUNKÁK

ÉS MINDENNAPOK

Befejeződött az országos honismereti akadémia

Pécsett szombaton befejeződött az országos honismereti alcadémia, amelyet a Hazafias Népfront és a Népművelési Intézet szervezett a honismereti mozgalom megindulásának 15. évfordulója alkalmából. Az egy hétig tartó tanácskozáson mintegy százhúsz szakember

vett részt: a mozgalom országos, megyei és helyi irányítói. A nyári akadémia résztvevői áttekintették a honismereti mozgalom másfél évtizedes tevékenységét, összegezték eredményeit és elemezték tapasztalatait, majd megjelölték a mozgalom további útját.

veszni hagyok egy ígéretes karriert, magam arra gondoltam, eljön az idő, amikor az ösztönös igyekezet, a j ószán- dék nem elegendő, alaposabb tudás kell majd. Elengedtek azzal, folytassak közgazdasági tanulmányokat, kint azonban ismét megkérdezték, ki milyen téma iránt érdeklődik. Én önhatalmúan úgy értelmeztem a dolgot, rám még nem végleges a döntés, és az állattenyésztést választottam. Más dolgom sem volt ezután, mint tanulni, ismerkedni a legkorszerűbb módszerekkel. Számos gazdaságban jártam, ahol alkalmam nyüt kísérletezni, eHe-nőrizni ■ a gazdálkodás eredményeit.

Egyik tanulmányi kiránduláson kerültem a kosztrómai terület egyik szovhozába — állami gazdaságába —, ahol az egy tehénre jutó évi tejhozam meghaladta a hatezer litert. Ilyen átlag akkor nagyüzemi tehenészetben sem a Szovjetunió más gazdaságaiban, de sehol a világon nem volt.

(Helyben vagyunk! A szakmai sajtóban „Üj rekord a magyar szarvasmarha-tenyész- tésoen” címmel látott napvilágot a hír, miszerint a Lajta- uansagi Állami Gazdaság 464- es ellenőrzési számú, Béni nevű, kosztrőntai keresztezésből szármázó tehene tört a - hazai ranglista élére. A becses jószág IS éves, a mai napig 15 borjúnak adott életet — legutóbb az idén januárban ket bikaborjút ellett —, s „fönnál- lása” óta, 1915. április 30-ig 101 ezer 535 liter tejet adott, amennyit még egyetlen tehén sem Magyarországon. A tenyészet, ahonnan származik, 1553. június 24-én alakult, alapítólevelét az akkori földművelésügyi miniszter, nagy hírű agrár-közgazdász tudósunk, Erdei Ferenc írta alá. Létrehozásának célja — adja hírül a közlemény — a kosztrómai szarvasmarhafajtával való/ keresztezés, amely munkát napjainkig dr. Magyari András irányítja.)

— Állattenyésztésünknek egyetlen ágazata sem olyan konzervatív — hacsak a lótenyésztés nem —, mint szarvasmarha-tenyésztésünké. Közbevetve: a magyar tarka valóban többre képes, de ezt csak hosszú-hosszú szelekcióval, azaz válogatással „hozhatnánk ki” belőle. A szerte meggyökeresedett szemléletet erősítette a korábbi tenyésztéspolitika, amely csakis a hústermelésre ösztönzött, a tejtermelésnek, a ma divatos kifejezéssel élve, nem kedvezett a közgazdasági környezet. Változást, megoldást csak az 1972-es kormányhatározat hozott, megszüntetve a hátrányos megkülönböztetést. Tudnék néhány szakmai értekezést, jegyzetet adni, ezekben munkatársaimmal — nagyon- nagyon jó munkatársaim vannak! — igyekeztünk föltérképezni a helyzetet.

(Felpattan a kerek dohányzóasztaltól, üvegtáblákat rángat el a mennyezetig érő könyvespolc rekeszei elől, szemvillanással később az íróasztaláról szedeget néhány vaskos iratot, vékony füzetkéket, hazai és külföldi folyóiratokat.)

_ Tessék, megtaláltam —

mu

tat a professzor látható örömmel egy folyóiratot , még a kormányhatározat megjelenése előtt, a Társadalmi Szemle 1972. májusi számába kértek véleményt tőlem is, a

szarvasmarha-tenyésztés elmaradásának okairól, a teendőkről. Öröm számomra, hogy a rendeletalkotók figyelembe vették az itt kifejtett véleményemet is.

(Lapozgatom a folyóiratot. A cikk néhány passzusa: „A marhahús most nagyon jé exportcikk és minden jel arra mutat, hogy az elkövetkező években is az lesz." Ezt a lehetőséget hiba \Tolna nem kihasználni.” Majd: a lakosság táplálkozásának leggyengébb pontja a biológiailag teljes értékű fehérjékkel való ellátás.” Alább: ,JEs nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a takarmányban foglalt tápláló anyagot a jól tejelő tehén tudja az összes állatfaj közül a legjobb hatásfokkal élelmiszerré transzformálni.”

— Változott hát a helyzet, s

bőr helyenként még tartják is magukat konzervatív nézetek, ám a szakosodás fölénye nyilvánvaló. A kosztrómai marháról azonbaú, az említett rekordtól eltekintve, alig hallani. Miért? •

— Hg tíz esztendővel korábban születik a kormányhatározat, más lenne a helyzet. Kétségtelen, jól látni, hogy az ember eszméi diadalmaskodtak, kevésbé jó, hogy nem vele. Időközben olyan világfajták akadtak — hatalmas tenyésztői háttérrel, —, mint a hol- stein-friz, amely méltó versenytársa a miénknek. Az illetékesek e mellett döntöttek, behoztak már belőle eddig ötezret, most hát ennek a tenyésztését kell kitanulnunk, ezzel feljavítani állományunkat, mert nem forgácsolhatjuk szét erőnket. A szakosodás másik útja a hústermelés, e téren is igyekszünk javítani a hagyományos magyar tarkát, limousine-nal. Foglalkozunk vele, eredményeink igen biztatóalt.

— Ezenkívül most éppen milyen téma foglalkoztatja, professzor úr?

— A lúdtenyésztés. Hogy miként lehet a kisparaszti gazdaságok szárnyasát belterjesen, ipari szervezettséggel tenyészteni, hiszen mája, húsa, tolla keresett termékek. Tavaly jártam az Egyesült Államokban, ahol egy kiló libamáj 100—130 dollárba kerül. Fölöttébb soknak tűnik az ár, de belekalkulálandó, hogy ott az állatvédő egyesület tiltja a lúdak tömését, s májat Európából importálják. A liba tipikusan növényevő, a legjobban hasznosítja a nyersrostban gazdag növényi takarmányokat, s élete első nyolc hetében testsúlya 40—50 szeresére — négykilósra — növekszik. Ha máj termelésre nemesítik, akár géppel is tömhető, s hatszáz gramm körüli éreti világos színű májat adj Nem igényel drága, állati eredetű fehérjetakarmányokat — amit tavaly 170 millió dollárért hoztunk be —, mint a csirke vagy a pulyka.

(Ismét hosszas, de legkevésbé érdektelen gazdaságossági számítások következnek, kiszól krétáért, a falra akasztott zöld függöny mögül zöld tábla kerül elő, melyen hamarosan számoszlopok zsúfolódnak...,

— Van valami civil kedvtelése? — kérdem.

— Ha időm akad, kimegyek a kísérleti gazdaságunkba, elgyönyörködöm az állatokban. Alighanem ma is ott aiszont, különben pesti lakos vagyok. Nem pesti, de ott élek. Várjon csak! Kérdezte: honnan indultam? '

(Máris a péncélezekrény előtt térdel, iratok között matat, mígnem egy töredezett, cakkos szélű fényképet halászik elő. A sárgult fotográfián iskolás gyerekek ülik körül a szegényes eleganciája tanító urat, rongyos kis kopaszok ülnek az Iskolaudvaron, kerek fejüek, egyformák.)

— Itt, az első sorban, az vagyok én, már akkor is ilyen szúrós szemem volt — mondja derűsen. Szúrás szemek ... Atyavilág, hisz voltaképpen most egy ijesztő professzorral diskurálok.

Apor Zoltán