Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-13 / 163. szám

item ^S£?jr W KTumtm 1975. JÜLIUS 13., VASÄRNAP NAGYMAROS 75 Vallomás a Dunakanyarról Ma, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Barin- kai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára a nagymarosi művelődési házban Kemény Éva, Sós László Munkácsy-díjas grafikusművészek és Dob- rovits Ferenc festőművész közös kiállítását. A tárlat júliusban tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. A három művész közös kiállítását együt­tesen rendezte a Dunakanyar Intéző Bizottsága, Nagy­maros Nagyközségi Tanácsa és a Magyar Népköztársa- * ság Művészeti Alapja. Közös alkotás szülötte: SO-KY Nagymaros, Szentendre, Vác, Zebegény mellett megyei és hazai képzőművészetünk egyik látványforrása és mű­helye. Kicsit másképpen, mint a többi. Az ország min­den részéből, de leginkább a fővárosból érkeznek ide fes­tők, grafikusok, állandó ven­dégek a Művészeti Alap al­kotóházába. Az utóbbi időben bővült a művészek kapcsolata a Duna-parti nagyközséggel, az alkotóház a nagymarosi közművelődés szerves része lett. Ez az újszerű összefogás azt eredményezte, hogy a „Nagymaros ’75” keretében tárlatsorozatot rendeznek két kiállítóhelyiségben. A művelődési központban ezúttal Sós László, Kemény Éva, a SO-KY néven ismert grafikusházaspár, továbbá Dobrovits Ferenc mutatkozik be régi, de főleg új művek­kel. Kemény Éva és Sós Lász­ló hosszú évek óta dolgozik itt, és példásan kiveszik ré­szüket a társadalmi munkából is. Az már rendszeres gya­korlat, hogy Nagymaroson ál­lítják ki új kollekciójukat, legutóbb is olyan sorrendben, hogy ötven plakátból álló sorozatuk a Nemzeti Galériá­ból érkezett, s a nagymarosi tárlat után Moszkva fogadta alkotásaikat 1973-ban. Mind­ezt eszmeileg mélyen elköte­lezett és a formarendszert il­letően elegáns vonalvezetésű művészetüknek köszönhették, melyet a varsói és bmói gra­fikai biennálékon szerzett dí­juk is fémjelez a hazai Mun- kácsy-díj elismerése mellett. Ritkaság a maga nemében az, hogy egységes hatású mun­katársi kapcsolatuk SO-KY műveket eredményezett. A rendszeres munkamegosztás a SO-KY-modell alapja, meg­könnyíti a grafikai nyelvezet több kontinensről áradó in­formációs anyagát, melyben ketten könnyebben tudnak tá­jékozódni. összegezve; a SO-KY -plakát elegánsan politizál, miközben gyönyörködtet, így és csak így nevel kristálytisztán. Érté­kük állandósult, most mégis azt vizsgáljuk, hogy a pergő évek nyomán miben tudtak előrelépni, gyarapodott-e ha­ladási irányuk, új minőséggel és gyorsasággal? A változás elsősorban az, hogy bizonyos értékeik most váltak köztudottá. Ez a minő­ség állandó megtartása és szí­vós fokozása mellett a sokol­dalúság. A kisgrafikai műfaj teljes skáláján mozognak vil­lámgyors magabiztossággal olyan szinten, hogyha a funk­cionális tipográfiai kellékeket elhagynánk, akikor sűrített táb­laképet ^kapunk az elvonatkoz­tatás időszerű képi ábráival. Minden embléma, hirdetés, címlap, piaikát, kongresszusi meghívó, kiadvány-fedőlap éppen a tényleges ízlés, a szer­kesztés világos tömörítései kö­vetkeztében közérthetőek, de egyúttal ízlésre is nevelnek, miközben az alkalmazott gra­fika tiszte szerint a szükséges információt is megadják. Az egyenletesen magas értékű és grafikailag hibátlanul kivitele­zett anyagból is kitűnik az Augusztus 20. plakát, a XI. kongresszus több, friss hangu­latú meghívója, az energiával kapcsolatos lapok, a szocialis­ta forradalom 50 esztendejé­nek földet, békét, kozmoszt összegező grafikái, s a reklám­grafikából több Tungsram- embléma is. Külön öröm, hogy Sós Lász­ló és Kemény Éva, a népszerű SO-KY művészházaspár a Pest megyei pártértekezlet kiadvá­nyát is szeretettel gondozta, és a mostani kiállítást is nemcsak művekkel készítették elő, ha­nem éppen a saját brüsszeli rendezési tapasztalataik alap­ján véglegesítették. A teljes­I KÉMÉNY ÉVA, SÓS LÁSZLÓ, TARLATA A SO—iKY házaspár politikai plakátjai ségre törekvő képzőművészeti gyakorlatukban az a mindig tisztázott megoldás nyitja, hogy miniden lapjuk közös munka eredménye, és egyformán ala­pos esztétikai, politikai és ter­mészettudományi műveltség­gel rendelkeznek. Az pedig kü­lön figyelem jele, hogy me­gyénket, Nagymarost tüntetik ki azzal, hogy ezúttal is a bu­dapesti tárlatuk „főpróbáját” a bemutató igényességével itt tartják. Színekben rögzített élmények Dobrovits Ferenc a Stúdió tagjaként sikeres, s mindig valami új festői térnyerést jelző tárlatokon mutatkozott be Budapesten, Békésen és Békéscsabán. Mérlegelő alkat és szívós. Fokozatosan érte el képein az összhangot a színviszonyokat illetően, egy­re tartalmasabban szerkeszt. Minden túlzás nélkül álla­píthatjuk meg, hogy ebben komolysága és fegyelme mel­lett a nagymarosi motívu­mok is segítették, a Duna­kanyarban megfigyelt tér- és színiritmusok emlékei. Művé­szetének az is egyedi értéke, hogy azonos ütemben fej­lődik a szín- és formakeze­lés terén, szigorúan megkom­ponált virágcsendéletektől ju­tott el az emberi figura ér­zelemjelző ábrázolásáig. Tár- gyias korszaka után gyarapo­dott jelképekben, ezzel való­ságismerete is bővült. Ezúttal figurális képekkel, virágárussal, nagyapa-gyer­mek társítással, vörös, kék, zöld színekkel villanó mezei csokorral, szarkaláb-üzenet­tel jelentkezik a nagymaro­si tárgyú tájképek mellett, melynek első nagy szintézi­sét eerdményezhetné. a Duna­kanyar tematikájú, nagy mé­retben megvalósított mozaik Reméljük, hogy ez is hama­rosan véglegesül éppen Dob­rovits Ferenc növekvő érté­kei és tudatos felkészült­sége alapján, melyet ez a nagymarosi tárlat is igazol. Losonci Miklós TV FIGYELŐ Tillülät ? Az ötlet tulajdon­képpen jó volt. A televízió sportrovata a vívó-világbaj­nokság alkalmából — nagy­szabású tömegjáték keretéoen — Találatról találatra címmel a vívósport népszerűsítésére vállalkozott. Maga a műsor azonban mégsem volt telitalá­lat. A vetélkedő anyagát-for- máját ugyanis a rendezők annyira túlkomplikálták, hogy egy részük, s nem is jelenték­telen részük a laikus nézők számára egész egyszerűen kö­vethetetlenné vált. Mindez nem annyira önma­gában fontos, hanem azért, mert a túlkomplikáltsággal szinte majdnem minden ha­sonló játékban találkozunk. A televíziónak meg kellene már értenie, hogy minden ilyen ve­télkedő, szellemi torna csak akkor érhet és ér valamit, ha a néző valósággal úgy tud részt venni benne, mint a tényleges játékosok. A sok nyakaitokért, mesterkélt meg­oldás éppen ezt teszi lehetet­lenné. Egy jó dráma. Kétségtelen, hogy aki végignézte pénteken este Hubay Miklós Kómái kar­nevál című tévéjátékát, egy pillanatig sem unatkozott Az érdekes eseményekben, külön­leges helyzetekben, meglepő fordulatokban gazdag dráma az első perctől az utolsóig éb­ren tartotta a néző érdeklődé­sét. De Hubay munkáját még­sem a bravúros cselekményála- kítás tette jelentőssé; ilyesmi­vel gyakran találkozhatunk. A Római karnevál mondanivaló­ja miatt fontos. A mű azt pél­dázta, milyen kevés kell ah­hoz, hogy a világ kiforduljon sarkaiból, hogy a cinizmusba vagy apátiába, közönybe süly- lyedt emberek megváltozza­nak. És ebből következően ter­mészetesein azt is mondja ez a fordulatos drámai játék, hogy érdemes és szükséges ezt a ke­veset megtenni, mert általa jobb lesz a világ. Az érdekes és fontos monda­nivalót hordozó drámát Szőnyi G. Sándor érzékeny és meg­győző rendezése kiváló színé­szi alakításokra támaszkodva vitte át a képernyőre. A le­csúszott, öngyilkosságra készü­lő színésznőt Tolnay Klári a hajdani ragyogás fényeit fel­mutatva formálta meg. A cini­kus írót, akit a színésznő áhí­tata és lelkesedése megváltoz­tat, Gábor Miklós mutatta be. A hajdani „feudalista” szere­pét Tomanek Nándor hitelesítő erővel játszotta. Ö. L. Munkásmozgalmi múzeumot avatnak Szigetmonostoron Munkásmozgalmi múzeumot avatnak föl július 19-én, szombaton délután 4 órakor a Vörös Meteor szigetmonostori erdei telepén, az egykori TTE-telepem. Másnap délelőtt fél 11 órakor pedig a telep bejáratánál levő munkásmoz­galmi emlékműnél koszorúzás! ünnepséget rendeznek. Emlék- besizédet Ligeti László, a KPVDSZ főtitkára mond. Az ünnepségein közreműködik Kishegyi Árpád operaénekes, Jákó Pál színművész és a Ván­dor-kórus. Gazdagodik Pest megye nyári kulturális élete Még hat-hét esztendővel ez­előtt a nyári hónapokban be­zárták kapuikat a megye mű­velődési házai. Ezt elsősor­ban azzal indokolták: a nyár a nagy mezőgazdasági mun­kák ideje, az emberek ilyen­kor nem érnek rá szórakozni. Volt ebben igazság addig, Dobrovits Ferenc: öreg és fiatal, valamint Virágárus című alkotásai amíg a gépek fel nem váltot­ták az embereket a legnehe­zebb munkákban. Meg aztán: ma már a falvak lakóinak a többségét sem a mezőgazda­ságban dolgozók teszik ki. Mindezen felismerések nyo­mán nyaranként már nem zárják be kapuikat a falvak művelődési intézményei, s a hétköznapi estéken is a leg­több helyen különböző prog­ramokkal várják az érdek­lődőket. Néhány esztendő óta ezek a nyári programok egyre in­kább rendezvénysorozatokká alakultak át. Így jött létre a kulturális napok, hetek prog­ramja s vált egyre népsze­rűbbé. Kezdetben ezek fő célja elsősorban a szórakoz­tatás volt. Több helyen ki is mondták: a meleg nyári es­téken elsősorban felüdülni, szórakozni akarnak a mun­kában megfáradt emberek. Az eredmény azonban koránt­sem az volt, mint amit remél­tek: elmaradtak a várt nagy bevételek. Bebizonyosodott, hogy a tartalmas programok vonzóbbak, művelődéspoliti­kai hasznosságukról nem is beszélve. Hosszú lenne felsorolni az idei első félidő valamennyi rendezvénysorozatát. Csupán néhányat szeretnénk kiemel­ni közülük, elsősorban a leg­tartalmasabbakat. Ezek közé tartozott a májusban meg­rendezett abonyi napok prog­ramsorozata, amelynek közép­pontjába az idén a munkás­művelődés került. Joggal. Mint ahogy ez volt a központi gondolata az átszervezett du­nakeszi művészeti napoknak is. A Központi Bizottság köz- művelődési határozata adta hozzá az alapot: ennek szelle­mében vitatták meg mindkét helyen a munkásművelődés legfontosabb kérdéseit. Az immár kilencedik al­kalommal megrendezett szent­endrei járási nemzetiségi hét sikeresebb volt minden ed­diginél. És feltétlenül szólni kell az idei veresegyházi találkozó­ról, amelynek négynapos programjában szavalok, iro­dalmi színpadok és ifjúsági klubok adtak egymásnak ran­devút. Ez is hozott új voná­sokat: ilyen volt például az együttesek vendégszereplése a környező községekben, vagy mint az a nagyszerű kezde­ményezés, amelynek kereté­ben a talállcozó valamennyi résztvevője egy fél éjszakán át utat épített társadalmi munkában. Megállapíthatjuk: minden eddiginél tartalmasabb volt az idei nyár kulturális prog­ramjainak első félideje. S a folytatás is igen biztató. A toki nyári esték valóban a közművelődést szolgálják. A szentendrei nyár most kez­dődött eseménysorozata jól egészíti ki a Teátrum színvo­nalas előadásait. Mindez arra enged követ-' keztetni: évről évre gazda­gabb lesz megyénkben is a nyári élete. hónapok kulturális P. P. i i Holnaputáni, keddi számunkban, dokumentumhis­tória közlését kezdjük el, amely húsz folytatásban egyik legszebb betyárballadánk: a Bogár Imre nótája név­adójának élettörténetét rajzolja meg. Szabatosabban fo­galmazva: nem csupán a névadó betyárhős rövid, alig két évtizedre terjedő életének rajzolatját adjuk, hanem a kor társadalmi és gazdasági képét is felvázoljuk, amelyben Bogár Szabó Imre és a hozzá többé-kevésbé hasonló lovas és gyalogbetyárok szükségképpen megte­remtek. A dokumentumhistória szerzője, az olvasóink ál­tal jól ismert író: Békés István, a tényanyag jelentős részét a Pest megyei Levéltár anyagából kutatta fel, hiszen Bogár Imre és unokabátyja: Bogár Szabó Mi­hály betyárkodásának számos eseménye, továbbá elfo- gatása Pest megye területén történt — mindkettőjük statáriális tárgyalását a pesti Vármegyeházán tartották meg, Bogár Imrét Pest megye határában feszítették bi­tóra. Bogár Szabó Miska a Vármegyeház ma levéltári raktárként használt tömlöcében halt meg. Az úgynevezett Bogár-féle betyárbanda majd minden tagjának élete megyénkben ért véget. A betyárokról szóló históriák általában kalandos­ságukkal válnak ki, s a kalandosság növelésére bőven elegyítenek a közleményekbe fantáziát is. A kedden induló folytatásos betyártörténet a valóságot mutatja be. Az egyéni sors valóságát, amelynek egyes elemei kalandosak és izgalmasak, de ez a kaland, izgalom szi­lárdan ágyazódik a történelmi-társadalmi valóságba. Ezért a Bogár Imre nótája az olvasó szórakoztatásán kívül sok félreértés, félremagyarázás, képzelgés elosz­latására, megvilágítására is igényt tart. A betyárvilág, a betyárélet csak adott időben, adott feltételek mellett hiteles fogalom, s nem csupán a régi időkben, hanem ma is számos példáját látjuk a betyárság zavaros és zavart okozó átfogalmazásának. A betyárromantika regénybefoglalása éppen olyan jogos, mint történelmi-társadalmi tárgyak, csoportok, rétegek, személyek bármilyen más fajtájáé. Ám az iga­zi regénynek éppen a realizmus adja meg értékét, ha az igazat mondja, nemcsak a valódit. A mi dokumen­tumhistóriánk nem irodalmi átformálás, s nem is kí­vánja megkérdőjelezni e betyártéma irodalmi-művésze­ti feldolgozásait. Azonban a valóságkép kiszélesítésé­vel, tisztázásával hozzá akar segíteni a ferdítő álro­mantika, a lényeget hamisító, öncélúvá vált művészke­dés felismertetéséhez. Bogár Imre alakja is megélt már régebben néhány gyarló nyomtatvány-meggyqláztatást. Az utolsó 30 esztendőben azonban mentes maradt efféle kísérletektől. Legendájának dokumentumhistóriánkban következő realizálása talán helyes indítást adhat a be- tyárságba sodort szerencsétlen fiatal bojtárgyerek tör­ténetének szépirodalmi kibontásához. (ß°g ár dirire nótája Dokumentumhistória folytatásokban

Next

/
Oldalképek
Tartalom