Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-12 / 162. szám

Hétfőtől áthelyezik a piacot A Kálvin téri víztorony épí­tésénél közreműködő vállalatok képviselői és a tanács illeté­kes szervei a napokban elha­tározták, hogy a víztorony építése miatt, biztonsági okok­ból a piacot jelenlegi helyé­ről ideiglenesen a Ságvári Endre utcába telepítik. Ezt a területet a tavasszal betonoz­ták ki. Az áttelepítést június 14-én kezdik, hétfőn már az új he­lyen tartják a piacot. A vál­tozás előreláthatólag szep­tember 13-ig tart. A Kálvin téri ÁFÉSZ gyü­mölcs- és felvásárló telep egyelőre a régi helyén ma­rad, csak az Angyal és a Kus- tár utcából lesz a bejárás a telepre. —a—ó— Nagykőrösiek sikere A konzervgyár számviteli osztályának Arany János szo­cialista brigádja korábban a legjobbnak bizonyult a szo­cialista brigádok irodalmi ve­télkedőjének területi verse­nyében, s így részt vehetett a június 7-i országos döntőn. Ezt a Csepel Autógyár műve­lődési otthonában rendezték meg, ahol a nagykőrösieken kívül még hat brigád vett részt a vetélkedőn. A kon­zervgyáriak tudását és szor­galmát az elért második hely dicséri. Jutalomként 7 ezer forintot kaptak, s a gyár kü­lön is elismerte teljesítményü­ket. / Előzzük meg a tüzeket Ezekben a hetekben az ara­tás idején, kinn a földeken leginkább a kalászos termé­nyeket fenyegeti a kíméletle­nül pusztító tűz. A városi tűz­oltó-parancsnokság kéri a la­kosságot, hogy a határban ne gyújtsanak tüzet, a járművek­ről égő gyufát, cigarettát ne dobjanak el, mert könnyen tüzet okozhatnak. Nem kis veszélyforrás a mozdonyokból kipattanó szikra sem, amely könnyen lángralobbantja a vasutak mentén vetett kalá­szosokat. Tavaly például ily módon több mint 100 tűz ke­letkezett az országban. Az ara­tás, cséplés közben rendszere­sen gondoskodni kell az erő­gépek karbantartásáról, ellen­őrzéséről. Mit látunk ma 2 moziban? A négy muskétás újabb ka­landjai. Színes, zenés, kacag­tató francia film. Kísérőműsor: Ember. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Éjszakai előadás Rabszolgák. Előadás kezdete: 10 órakor. /K PES TMEfrYLI HÍRLAP K-l /\ DÁ SA XIX. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM 197S. JÜLIUS 12., SZOMBAT Egy berendezés, 1610 óra • • Összeforrott Társadalmi munka a szociális otthonnak Délelőtt 11 órára a napsugár már jól átforrósítja a vasal- katrészeket a Gépjavító és Faipari Szövetkezet udvarán, s azok megsokszorosítva ont­ják magukból a hőséget. A gépek zaja már messziről tu­datja: emberek viaskodnak kemény acéllal, ezüstfehér alu­míniummal, e munkájúk nyo­mán okos, ötletes gépek, gép­sorok formálódnak. A nyitott szerelőműhelyben, a gép­monstrumok mellett dolgozik a szövetkezet Lenin nevét vi­selő szocialista brigádja, Ke­rekes Ferenc irányításával. Tőle tudom meg, hogy az itt sorakozó gépek ser­leges előfőző berendezések. Most három ilyet szerelnek, az elmúlt héten pedig négy hasonló gépsort adtak át a megrendelőknek. Az eredmény kötelez — Egy berendezés elkészí­téséhez 1610 munkaóra szük­séges — mondja Kerekes Fe­renc. 1970-től dolgozik a szö­vetkezetnél, s egy éve áll a Le­nin brigád élén. — Kis közösségünkben 11-en dolgozunk. A brigád tagjai közül kilencen szak­munkások, de két betanított társunk is érti a dolgát. — Egy jól dolgozó brigád vezetőjének nem könnyű a dolga. — Bizony nem. Elsősorban azért, mert a brigád már az elmúlt évben is a legjobb eredményt érte el, az azóta más munkaikörbe helyezett akkori vezetőjével. Ez az ered­mény engem is arra kötelez, hogy megtartsuk a kivívott elismerést. A munkaszervezés feladata az enyém, és segítenem kell a brigád tagok­nak, ha valami nehezen megy. — Kívülálló számára nehéz munkának látszik az önöké. — Nem nehéz, inkább apró­lékos. A gépekhez minden al­katrészt itt készítünk a szö­vetkezetben. — Akkor itt nincs alkat­részhiány? — Ezt nem mondhatjuk. Mert az alkatrészekhez is anyag kell, s amíg az meg nem érkezik ... Ha fennaka­dás van, más munkához lá­tunk hozzá. Amikor a hiányzó anyagot megkapjuk, ismét folytatjuk a félbeszakadt munkát. — Az előttünk levő beren­dezések rövidesen elkészül­nek. Utána mi lesz a dolguk? Egy új gép — A második félévben még tizenöt hasonló gépet, vala­mint kettő kefés mosót készí­tünk. A serleges előfőző a pa­raj, sóska feldolgozásához kell, míg a kefésmosót az uborka és a paradicsom fel­dolgozásakor használják. Idei tervünkben szerepel még egy kartonbarakó gép elkészülése, melynek prototípusát az el­múlt évben Kijevben mutat­tuk be. Ez dr. Gábor Gyulá­nak, a konzervgyár mérnöké­nek találmánya, melyből a második példány ott a gyár­ban üzemel majd. — A munkában összetartó a brigád. Hogyan valósítják meg a szocialista brigád há­rom jelszavának: szocialista módon dolgozni, tanulni, élni, célkitűzését ? Közös szórakozás — Kollektívánk jelentős társadalmi munkát végez.' A szövetkezet cserke&zőüői üdü­lőjébe hintát, a szociális ott- uon lakóinak székeket, pado­kat, az irodába pedig irat- szekrényt készítettünk társa­dalmi munkában. Gyakran já­runk közösen moziba, részt „Iskolavásár” Még ha ünneprontásnak is tűnik a diákoknak nyár ele­jén a tanszerről beszélni, nem árt tudni, hogy július 14-től augusztus 16-ig „iskolavásárt” rendez az ÁFÉSZ. A vásár ide­je alatt a papírboltban a füze­teket 20 százalékkal olcsóbban árusítják, s aki az áruházban vagy az üzletekben 200 Ft-ot meghaladó értékben vásárol iskolai felszerelést (köpenyt, Befejezték a borsó aratását táskát stb.), az tombolajegyet kap. A tombolajegyek részt vesz­nek az augusztus 16-an délután 3 órakor az áruház előtt tar­tandó sorsoláson. Ezen a sze­rencsések kismotort, magneto­font, lemezjátszót, táskará­diót, íróasztalt és más értékes tárgyakat nyerhetnek. Előregyártóit panelekből Megá llapodás július 15-én? vettünk a SZŐ VOSZ sport- versenyein, s a városi KISZ labdarúgó-bajnokságon is. Beszélgetésünk uitán bele­pillantottam a brigád naplójá­ba. A rövid, pontos bejegyzé­sek komoly munkáról, össze­forrott közösségről tanúskod­nak. A júniusi hónap ered­ményeit összegező, szűkszavú bejegyzés mellett ez áll: „bri­gádunk e havi teljesítménye 123 százalék volt...” Sz. M. Beneveztek - gyakorolnak A polgári védelmi verseny­re, melyet felszabadulásunk évfordulója emlékévében ren­deznek, benevezett a nyárs­apáti egészségügyi szakasz is. Tagjai sok időt fordítanak a gyakorlásra, felkészülésre: eredményesen szeretnének szerepelni. Működik a szárító Naponta 30 búza Már őrlik az új kenyérgabonát Az állami gazdaság az el­múlt esztendőben több millió forintos költséggel nagy telje­sítményű szárítóüzemet léte­sített, melyben a napokban megindult a munka. Mint Czira Sándor, a gazdaság ke­rületi igazgatója elmondta, az idei esős időjárás miatt nagy szükség van a gabona szárí­tására. Egyelőre a saját föld­jeikről betakarított búzát szá­rítják, de lehetőség van arra is, hogy a helyi termelőszö­vetkezetek termését is meg­szárítsák. Az üzem napi teljesítménye 26—30 vagon. A gépekből ki­kerülő szárított búzát szállí­tószalagok viszik és öntik az alájuk álló teherautókba, me­lyek azt a ceglédi malomba fuvarozzák. Itt az új búzából már őrlik is a kenyérlisztet. Nyári gyakorlat Nyári szakmai gyakorlaton vesznek részt a Gépjavító- és Faipari Szövetkezet leendő másod- és harmadéves tanulói. A Ceglédi úti tanműhelyben kézi szerszámokat készítenek. Apáti-Tóth Sándor felvétele SPORT Nemzetközi női ifjúsági válogatott kosárlabdatorna Külföldi sportcsapatok és nemzetközi válogatottak né­hány sportágban már eddig is szerepeltek Nagykőrösön. A nemrég a Toldi-sportcsar- nokban sorra került • nemzet­közi női ifjúsági válogatott kosárlabdatorna volt viszont a városunkban megrendezett első, nemzetek közötti váloga­tott sportviadal. A megnyitón Barna József, a Pest megyei TSH vezetője köszöntötte a háromnapos esemény részt­vevőit és a jelenlevőket. Na­ponta 2—2 mérkőzésre került sor, a jugoszláv dr. Camplin, válamint at magyar Gilly, Far­kas és a nagykőrösi Molnár Ferenc játékvezetők közremű­ködésével. * Eredmények: Magyarország B—Magyar- ország A 64:62 (25:33). A B- csapat harcosabb volt. Leg­jobb dobók: Megyesi (13), il­letve Borka (19). Jugoszlávia—Német Demok­ratikus Köztársaság 81:50 (40:19). Megérdemelt különb­ségű győzelem. Ld.: Dorko­vics (17), ill. Evelyn és War­tha (15—15). Magyarország B—Jugoszlá­via 63:61 (30:35). Lelkes szur­kolás, izgalmas küzdelem hoz­ta a győzelmet. Ld.: Borka (20), Üli. Dorkovics (18). Magyarország A—Német DK 80:34 (35:13). Sokkal ponto­sabban dobtak a magyarok. Ld.: Dalnoki (16), ill. Nurrat 18). Magyarország B—Néfaet DK 72:59 (29:29). A magyarok a palánkok alatt határozottab- bak voltak. Ld.: Borka (31), ill. Grothe (20). Jugoszlávia—Magyarország A 69:55 (36:31). A legszínvo­nalasabb találkozón a maga­sabb, energikusabb vendégek nyertek. Ld.: Dorkovics (25), ill. Molnár Á. (12). A záróünnepségen Magyar László, a ceglédi járási sport- feíügyelőség vezetője köszön­tötte a csapatokat, majd az MSZMP városi bizottsága, a KISZ-bizottság és a 21-es Vo­lán szép, értékes tiszteletdí­jait kapták a résztvevők. Igen jól sikerült a három­napos, Nagykőrösön megren­dezett női ifjúsági válogatott kosárlabdatorna, amelyen több barátság is szövődött. HANNY JUDIT BALSZERENCSÉJE Nyíregyházán, két nap ke­rült sor a középiskolás atlé­tikai bajnokság országos dön­tőjére. A területi viadalon el­ért számszerű eredményei alapján Hanny Judit (Nagy­kőrösi Gimnázium) is meghí­vást kapott a fináléra. A női I. korcsoportban a 400 méte­res síkfutásban 200-nál biz­tosan vezetett, s bár esélyes volt a bajnoki címre, térdsé­rülése miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet. A má­sik számban már nem tudott elindulni. SZOMBATI MŰSOR Atlétika Cegléd: területi ifjúsági és serdülő A-korcsoportos össze­tett bajnokság. Modellezés Pér: országos repülőmodel­lező bajnokság. Természetjárás Lengyelország: a Magyar Természetbarát Szövetség nemzetközi cseretúrája. S. Z. Á napokban a Dózsa Terme­lőszövetkezetben járva a tagok örömmel újságolták, hogy a hét közepén a szövetkezet kombájnja megkezdte az ara­tást, s a jó időben folyamato­san, szépen haladnak a mun­kával. A szakvezetőkkel csak pár szót tudtunk váltani, hol ide, hol oda szólította őket a kötelesség. A termelőszövetkezet föld­jein kiemelkedően jó termést ígér a kukorica, szépen fejlő­dik és lassan már érik a kon- zervparadicsom is. Amikor, a konzervgyár a borsószemek szennyeződése miatt leállította annak átvéte­lét, Kalló József, a gazdaság párttitkára olyan eljárást dol­gozott ki, mellyel kiválaszt­hatták a hibátlan borsószeme­ket. A tisztítógépre egy ötletes betétlapot szereltek, melyet a termelőszövetkezet gépműhe­lye készített. Ezt az eljárást a többi gazdaság szakemberei is megnézték, s sok helyütt meg, is valósították. Így, bár az átvétel pár na­pig szünetelt, s a gyors érés miatt jelentős mennyiségű bor­só lábon maradt, mégis sike­rült abból 42 vagonnal átadni a gyárnak. A borsó aratását egyébként befejezték, mert érettségi foka már nem alkal­mas a konzervgyártásra. Egy másik eredményes vál­lalkozásról hallottunk a szö­vetkezetben : húshozamú, le- geltetéses szarvasmarha-te­nyésztést alakítottak ki. A jó legelőn az állatok számottevő súlygyarapodást érnek el. A te­henészetben elmondták, hogv egyik dolgozójuk, Kisprumik István 61 tehenet gondoz és 63 borjút nevelt fel. Az egész város, de különö­sen a Ceglédi úti lakótelep la­kói várják érdeklődéssel és né­mi türelmetlenséggel az új ABC-áruház felépítését. In­formációink szerint az ÁFÉSZ Nyékiádházán már megrendel­te az előregyártott paneleket, s ezekből húzzák majd fel az áruházat. Panelek egy része már az építkezés színhelyén ! vár a munka kezdetére. A kivi- , | telező, a kecskeméti Kossuth I Szövetkezet, és az alvállalkozó a közeljövőben, július 15-én beszélik meg az építkezés kez­detével kapcsolatos tennivaló­kat. Piaci szemle Kosarasok A pénteki piacon a búza li­terjét 4, a kukoricáét 3 forin­tért árulták. Árpát nem hoz­tak a piacra. A nyári és vaj­alma 2—6, a körte 4, az- őszi­barack 6—12, a kajszi 8—10, a meggy 13—15, paradicsom 12, az uborka 2—3, a karfiol 8—10, a burgonya 3,50—4, a zöldpap­rika darabja 40 fillértől 2 fo­rintig, kilója pedig 15—24 fo­rintért kelt. A tyúk párja 120—130, a ka­csa 100—120, a jérce 30—90, a tyúktojás darabja 1,10—1,20 volt. A MÉK az üvegházi sár­gadinnyét 14 forintért árusítot­ta. A Csepel SC női kosárlabdázói kéthetes edzőtáborozáson vettek részt Nagykőrösön. Képünkön: Liptai István vezető edző irányításával a labdavezetést gyakorolják. Fotó: Apáti-Tóth Sándor i

Next

/
Oldalképek
Tartalom